Kamaszos, valahová tartozni akaró, baj felé sodródó.
A 15 éves Leigh nem találja a helyét. Az anyja halála óta nem csak a gyásszal kell megbirkóznia, de az apja viselkedésével is. A férfi hanyagolja a gyerekét, idegen nőkkel tölti az időt és alig látja otthon. Így meglepetésként 
éri, amikor egy nála idősebb kamasz megjelenik a házban, és közli, hogy velük fog lakni. Joe Leigh féltestvére, az apja fia egy korábbi kapcsolatából, akiről ez a családja nem tudott. Leigh, aki már a sportban sem lel menedékre, hiszen a többi lány rendszeresen kineveti és piszkálja, amiért szegény, Joe felé próbál közeledni. A fiú egy banda tagja, motorokat lopnak. Leigh is vele megy egy alkalommal, és egyre többet vállal be. Joe lesz az, aki felismeri, hogy ezzel mit tesz a húgával és keresni kezdi a megoldást.
Annyi azért a rövid tartalomból is kiderült, hogy ne egy komédiára vagy lelkesítő filmre számítsak. A gyász és a bűnbandába való beilleszkedés volt kiemelve. Ennek ellenére azt reméltem, legalább a sport hangsúlyosabb szerepet fog kapni. Nem így lett, csalódott is vagyok.
Leigh mélyrepülése ez a film, ami nagyon belemászik abba a témába, hogy mi mennyire fáj neki és hogyan reagálja le. A sport is ennek az egyik tünete. Az anyja halála után menedék volt, nem kellett a veszteségére gondolnia. Még vigasz is volt, hiszen Leigh volt benne, és az anyja volt az, aki miatt elkezdte a tornát.
Csakhogy a friss gyász után már érzékeli a környezetét, és a film mutatja is, ahogy minden egyes alkalommal érzékeli, hogy nevetnek és gúnyolódnak a kárára. A menedék elidegenítő környezet lesz és ezen a ponton a lánynak nincs már semmi és senki, ahova fordulhatna. Magány, fájdalom, meg nem értettség – már a film elején van egy nagyon depresszív, sötét hangulat, amiből nem látszik a kiút.
Majd jön Joe, és nagyon emberi, ahogy a kezdeti hitetlenkedés után Leigh felé fordul. Joe kedves vele, és megadja azt az emberi kapcsolatot, amire a lány szomjazik. Így lesz éles képünk arról, hogy a jó gyerekek is milyen könnyen megronthatók. Elég egy kis szeretethiány, és aki megadja, bármire rávehet.
A történet csak azért nem komorabb, mert Joe a lopások ellenére nem rossz kölyök. Neki is van egy adag szeretetéhsége, és Leigh neki is fontos lesz. Így, ha happy end nem is kerül a történet végére, nem Leigh mélyrepülése lesz a végkifejlet, hanem Joe tud adni neki egy esélyt és visszatereli az útra, ami nem pusztító.
A két kamasz közti kapocs és kémia, ami leginkább eladta a filmet. Hiszen az egyéb szereplők éppen csak feltűnnek, és a lopások sem magukban érdekesek a történetben. Ahhoz túl egyszerűek is – a benzinlopás kifejezetten semmilyen, de nem is tudom, az miképpen lehetne izgalmas. Ha náci járőrök lennének a környéken kutyákkal a II. VH idején? De ez nem az a film, itt csak várni kell, amíg átfolyik a benzin a kannába a kocsiból. Legalább olyan unalmas nézni, mint ahogy hangzik.
Ha a filmben rosszat kellene választani, az apa figurája lenne az. Éles kontrasztban is áll az edzőnővel, aki igyekszik segíteni a kamaszlánynak és ott lenni neki. Önzés és önzetlenség – erő és elpuhultság.
Kis film, minimális ráfordítással. Kevés helyszín, nincs látványelem és a színészek sem ismertek. A drámának mindez jót tesz, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy nagyon fesztiválfilmes lett és komor is.
Vagyis, zsánerében és ahogyan összerakták, az korrekt. Csak nagyon lehúzta a kedvem a depresszív hangulata és a sok ábrázolt szenvedés.
Tökéletes tízes – 5/3 drámának elment, de kurta a vége, nehezen szimpatizáltam a szereplőkkel és nyomott is.
