Űrlényekkel fogócskázó, elveszett kapitányt kereső, időutazós.
A csapat éppen egy punk bulival ünnepelte, hogy sikeresen megmentették a világot, amikor Sara nyom nélkül eltűnik. Ava elől igyekeznek eltitkolni az esetet, de persze sokáig nem lehet és megkezdik a kutatást. Kiderül, hogy a nő űrlények fogságába került és begyűjtötte egy fejvadász. Ahogy arra is fény derül, hogy Gary egy űrlény, de 
még így is próbál Sara segítségére lenni, aki egy idegen bolygón, egy őrült zseni kísérletében kell, hogy résztvevő legyen. A világban és az időben elszabaduló lényeket természetesen el kell kapni, és ehhez a Legendák új tagot soroznak be: Spooner gyerekként lett idegenek által elrabolva, azóta érzi őket és a nyelvüket is képes fordítani. A csapat tagjaként tanulja meg mindezt kezelni. Közben egyesek szakítanak, mások házasodnak vagy éppen családot alapítanak.
A Legendák őrültek, akik dilis helyzetekbe keverednek. Itt jó értelemben szokott elgurulni a gyógyszer és tartanak meg a sorozat nézőjeként. Csak éppen lassan kezd több lenne az idióta elem, mint amit még viccesnek tartok.
Az idei kezdés kifejezetten zavaró volt számomra. Amennyire tudtam szeretni a fantasy lényeket, vagy a pokolból szabadul lelkek történelmi rosszaságait, annyira nem érdekelt, hogy egyes űrlények mit és hol kavarnak a történetben. Nem is néztek ki jól, de a történetek is… Az sem segített sokat, hogy kezdetektől Sara Lance az a szereplő, akivel nem szimpatizálok. Már azóta, hogy kihajózott szinte kamaszként Oliver Queen és apja társaságában. Most egy teljes és sok helyet kapó mellékszálat visz, a másik bolyón, Bishop fogságában. Rendben, azért egy jelenet volt, amin mosolyra gördült az ajkam: amikor Sara Lance meghalt és mutatták a holttestét. (Különben miért van az, hogy csak az a halál végleges és azok a tragédiák megkerülhetetlenek, amelyek zavarnak? Igen, én még mindig sajnálom Rip családját, bezzeg Rory lányát nem kellett javítani az idővonalon…)
De oda akartam kilyukadni, hogy a sorozat első fele nagyon nem tetszett. Az űrlényes befogások az időben, a Sara utáni nyomozás is untatott. Arról nem is beszélve, hogy nagyon irritáló, hogy mennyire a jelen körül kell maradniuk. Tudom, olcsóbb mondjuk egy 1960-as évek elejét leforgatni, mint lenne a nagy francia forradalmat, de így meg nem is igazi időutazók, inkább csak a huszadik századot járók.
A második felére kezdtek visszatérni, és már jobban szerettem a sztorit. Mivel a második fele a jobb, az utóérzetem is pozitívabb. Constantine körüli ügyek jobban lekötöttek – még akkor is, ha nagyon nem tetszett, amilyen véget írtak a szereplőnek. Persze, ezt is értem: valahogy ki kellett írni, és nem lehetett túl nagy tragédia. Hol van az már, amikor az egyik főszereplő végleges, hősi halált halt, hogy mentse a többieket? De nem ő az egyetlen, akinek a története itt most parkolópályára került. Lesz még egy távozó. Kezdem unni, mennyire hasonlóan köszönnek el az egyes szereplők. Házasodnak, a családra koncentrálnak – jellemző, hogy ki maradt már csak az eredeti felállásból?
A sorozat egyik mozgatója, hogy a Legendák személye változik. Ennél merészebbek is lehetnének az írók, mert nagyon úgy érzem, sokan lettek a Legendák. Nem is jut mindenkinek normális szál – nem véletlen, hogy az is elment, aki az évad végén távozott. (Ha minden igaz, Matt Ryan csak karaktert vált, a másik szereplő viszont leköszön.) Van még, akinek nem sok értelme van a hajón – pl. Nate, akinek fel sem tűnne a hiánya a történetből.
Elnézem, néha még jól szórakozom rajta, de most a kezdés nagyon nyögvenyelős volt.
Legends of Tomorrow – 5/4 az elején nagyon nem tetszett a koncepció, túl jól se nézett ki, de a végére magára talált.
