Gyermeket apjához szállító, döntésekkel szembenéző, újrakezdő.
Mike Milo egykor legendás cowboy volt. Bajnok lovakat nevelt, maga is híres lovas és rodeós volt. Ám egy sérülést követően nem sikerült visszatérnie, megkeseredett és egy ponton a főnöke is azt mondta, ennyi volt. Mike állás és kilátások nélkül maradt. Egy évvel később Howard újra felkeresi, és egy szívességet kér tőle. Pár éve egy kaland Mexikóban terhességgel végződött. Az egyetlen gyermeke, Rafael kint van az anyjával, de a férfi megtudta,
hogy milyen rossz körülmények között. Ő maga nem mehet el érte, de Mike alkalmas lenne a feladatra. A férfi beleegyezik és valósággal meg kell szöktetnie a fiút, aki inkább él az utcán és Macho nevű kakasának viadalaival keres pénzt, minthogy jómódú anyja mellett elviselje a nő életében feltűnő és gyakran erőszakos férfiakat. Az apja reményt nyújt neki, és a furcsa pár elindul a határ felé.
Nem nehéz látni, miért lett ez pont Clint Eastwood filmje. Több olyan elem is akad benne, ami színészként vagy már rendezőként érdekes volt a számára.
A western az a közeg, amely sztárt csinált belőle. Az a bizonyos poncsó most is előttem van, és később is visszatért a műfajhoz, kicsit másképp és új üzenettel. A Cry Macho is más, ez egy neo western.
Mai korba van helyezve, és Mike igencsak kiöregedett cowboy már. Az egész alakjából süt a fáradtság és az a súly, amit cipel. Rafa meg is állapítja, hogy ma már nem olyan férfi, aki egykor volt. Se nem erős, se nem gazdag, már nem macsó. De pont az adja a film üzenetét, hogy nem csak ennyit jelent férfinak és macsónak lenni. Az, ahogy Mike beilleszkedik egy kis mexikói közösségbe, ahogy segít az állatokkal a falusiaknak, ahogy tisztességesen és csendesen él, az sokkal tiszteletre méltóbb, inkább macsó, mint Rafa anyjának barátja. Ő az, aki erős és félelmetes, fiatal, erős és vad, de mégsem Férfi, mint Mike.
Ez megint egy olyan téma, ami összecseng Eastwood munkásságával. Nagyon sok macsó férfit formált meg, és itt is ezt teszi, ha most mások is a hangsúlyos, mint mondjuk Piszkos Harry esetében voltam.
A férfi – gyerek közti kapcsolat, ahogy segítenek egymásnak és tulajdonképpen mindketten tanulnak a másiktól, szintén nem először látható Eastwood filmjeiben. De ez egy hálás téma, meghatóbb, de hasonló dinamikájú, mint egy buddy filmben. Itt is le lehet követni, hogy a kezdeti ellenszenv barátsággá mélyül és ez a két ember összebarátkozik a nagy korkülönbség ellenére is.
Mondjuk, ez az egy, ami zavart. A ténylegesen látottak és amit a film sugall, nekem nem esik egybe. Eastwood idős, és bármennyire is tartja magát, azért látszik a kora. A filmbeli karakter meg fiatalabbnak érződik. Maga a története, nem érzem annyinak, hogy beleférjen 80 év. Inkább ötvenes, esetleg egy hatvanas férfi lehetne, nem annak az apja.
Mondjuk, a színésznek van olyan renoméja és olyan tudása most is, hogy ezen könnyen átlendültem. Azt már nehezebben viseltem, hogy számomra lassú volt ez a film. Történnek benne ugyan dolgok, de nem sok. A belső utat jobban kiéreztem belőle, mint a tényleges útját a férfinak és a fiúnak, amiben üldözték őket, menedéket leltek és még lovakat is törtek be.
Nem is egy látványfilm, de a belső utazás és személyiségfejlődés miatt ez nem is várós. Macho harcait meg nem mondanám látványnak. A harcos kakas… Bele se akarok gondolni.
Egyszer érdekes volt, minőséget nyújt, de inkább borongós napokra jó belemerülősnek.
Cry Macho – 5/3,5 szépen elmesélt, szikáraz érzelmes film, amiben Eastwood rengeteg szerepet vállalt.
