Vadnyugati, bosszút álló, kisvárost felszabadító.

Észak és Dél háborúja véget ért, a déli katonákat leszerelik és menesztik. Nem csak megalázzák őket egy használhatatlanná tett pisztollyal, de közmegvetés is kíséri őket, már otthon sem kapnak állást és lenézik őket. A mesterlövész O’Hara testvérek útja elválik: Gary hazatér a feleségéhez, Phil Nyugatra indul szerencsét próbálni. Gary is látja, változtatni kell nekik is. Előre indul, Judy pár hónappal később követné. A határvárost egy déliekből álló banda zargatja, és egy helyi üzletember fel is fogadja Gary-t, hogy álljon ki Black Eye ellen. Az egész azonban csapda volt: Black Eye igazából a rablók ellen dolgozik, Phil az. A fivérek golyót kapnak és a tetemeket egy átutazó pár kocsijára rakják. A temetéskor derül ki, hogy egy ezüstdollár megfogta a halálos golyót, Gary csak elájult. Hónapokkal később tér vissza, hogy megfizessen az üzletembernek, aki kihasználta és minden rossz mögött áll a környéken.

Ha spagetti western, nekem Clint Eastwood ugrik be, meg az a bizonyos poncsó. Esetleg Morricone zenéje. Meg is lepődtem, amikor belebotlottam ebbe a filmbe.

Gyerekkoromban apu régi videókazettáit néztük az öcsémmel, és a western így nekünk nagyon sokáig Az Ezüst-tó kincse volt, Robin Hood meg A tüzes íjász. A mai napig nosztalgiám van, ha meghallom a dallamot, ahogy az erdei banda énekelte Robin Hood nevét. Ki is bírom vele akasztani az ismerőseim, akik azon vitatkoznak, hogy milyen Robin volt Taron Egerton, visszasírjuk-e Kevin Costner filmjét. Én meg be bírom nyögni, hogy mit szólnak a Giuliano Gemma verzióhoz. Nem tudják, mire gondolok.

De, amire ki akartam lyukadni, hogy az olasz színész nekem annyira Robin, illetve sir Henry, hogy amint megláttam déli egyenruhába, meg egy tipikus western kisváros díszletébe, nem nagyon tudtam mit kezdeni a látvánnyal. Aztán jött a sok, hogy Gemma nagyon sikeres spagetti western színész volt, több részben játszotta Djangót is. (Tarantino se a semmiből vette a nevet.)

Aztán rájöttem, hogy ebben is nagyon sok elem megvan, ami a Robin Hood filmben. Mi több, van egy jelenet, ami szinte teljesen rárímel Sherwood erdeiben történtekre. Amikor Gary beépülne a rablóbandába, egyenként vadássza le a bandatagokat, asztalhoz ülteti őket és várják a vezért. Esküszöm, az egyik bandatag tisztára úgy néz ki, mint Little John.

Gary mesterlövész, csak ő pisztollyal találja mindig el a célt, míg Robin íjat hordott. Itt is korrupt a városvezetés, és itt is van egy szép nő, aki a hősünk törvényes párja, csak éppen a korrupt ellenfél akár erővel is elvenné tőle. A katonai múlt is pipa: Richard király lovagja, a déli sereg századosa.

Tudom, hogy nem így kellett volna nézni, de nem bírtam szabadulni a nézőponttól. Még a verekedős jelenetekben is felfedeztem ugyanolyan fogásokat.

A sztori különben tipikus magányos hős megmenti a kisvárost, miközben bosszút áll a lemészárolt testvéréért történet. Semmi meglepetés – talán egy akadt. Van benne egy olyan álruhás rosszfiú, akire addig nem gyanakodtam, amíg ki nem villantotta a foga fehérjét, és kiderült, melyik oldalon áll igazán.

Mai szemmel nem kínál látványt sem. Mindenen látszik, hogy mű. A déli katonai egyenruhán, a kisvároson vagy éppen a verekedésen. Annyira a levegőbe ütnek egymás mellett, meg műesnek, hogy néha rossz volt nézni.

De ha hozzáértem a korát, a zsánert, akkor korrekt. Nekem pluszban eladta, hogy párhuzamot vontam azzal a gyerekkori kedvenccel, amit bizony máig szinte fejből tudok.

Egy lyukas dollár – 5/3,5 spagetti western, de hogy mennyire klasszikus? Nekem sok az ismerős elem benne, és mai szemmel megrendezett a verekedés, lövöldözés, a helyszín is.