Versenyre készülő, természetet védeni akaró, szerelmes.

Mary Reynolds már kislányként ráébredt, minek akarja szentelni az életét. Az ír kislány a természethez közel nőtt fel, és küldetése lett, hogy ráébressze az embereket, hogy őrizzék meg a kertjeiket, védjék az eredeti környezetet. Ám éppen kisvárosi háttere, ami miatt nehezen indul el a pályán. Egy gyakornoki állást szerez meg, és álmodik arról, hogy majd saját jogon is ismert lesz. A főnöke azonban ellopja a terveit és ki is rúgja. A kezdeti elkeseredés után Mary saját projektbe kezd: tervez egy kertet a saját ideái alapján és nevez vele a Chelsea-i virágkiállításra, ami a legnagyobb ilyen megmérettetés. A több száz pályázó közül Mary lesz a hat fő egyike, akik megépíthetik a kertjüket a kiállításra. Ehhez azonban szponzort is kell találnia, és rá kell vennie a botanikus Christy Collardot, hogy az afrikai projektjét félretéve segítsen neki a kelta kert életre keltésében.

Az alapja igaz történet és Mary Reynolds valóban a legfiatalabb kertépítő, aki elhozta a versenyről az aranyérmet. Ahogy Christy Collard is létező személy, és valóban Afrika újra zöldbe borítása a célja. Hogy eladhatóbb legyen a sztori, még egy szerelmi szálat is írtak nekik, de ennyi még bele is fért.

A végeredmény egy súlytalan, de kellemes limonádé. Nagyon egyszerű és lineáris végig a menete. Mary tervez és lassan megvalósítja az álmait. Nincsenek váratlan fordulatok vagy meglepetések. Ahogy Mary és Christy először egymásba botlanak, szó szerint, már ott van, hogy szerelmi szálat is kapnak. Ahogy az is eléggé ki van hangsúlyozva, amikor a lány terveit látva a leendő főnökének az első kérdése: másnak már mutatta ezeket? Csak hősnőnk eléggé naiv, és nem veszi a jeleket. Pedig aztán folyamatosan lopják az ötleteit…

Lehetnének itt nagy konfliktusok és jobban súlyozott üzenet, de végig inkább a kellemes hangulat megtartására törekedtek. Pl. a végén, amikor a gálára nem engedik be a lányt, noha ő nyerte a versenyt. Láthatóan a többiek meg odabent pöffeszkednek. El lehetett volna vinni a társadalmi igazságtalanságok felé, helyette Christy és Mary andalgott egyet a kelta kertben.

Ez igaz a természetvédelmi üzenetére is. Végig benne van, hogy jobban kellene vigyázni a bolygóra, és azért vannak módszerek, amelyekkel javítani lehetne a klímán és az élővilág helyzetén. Csak éppen az élek helyett kapjuk a páros egymásra találását és a lány álmodozását.

Látványra is kis kellemes, de nem túl emlékezetes. Sok a külső helyszín, de több ponton kiéreztem belőle a spórolást. Pl. a kertépítő verseny. 6 induló van, 6 kert készül el. Mary kertje az egyetlen, amit tényleg látunk. Egy másikra egy fél pillantást szentelnek – Mary terve az is, a volt főnöke lopta és építette fel ide. De rendesen oda se mennek be, csak Mary és Christy a bejáratról vet befelé egy pillantást. A másik 4 szóba se kerül, még csak az sem, milyenek lettek. Noha az egyiket Károly herceg építtette, és a film oda is szúr neki egyet. Az egyik jelenetben betéved Mary kertjébe, és le is döbben, hogy milyen szép lett, bár nem emlékszik, hogy kaput tervezett volna. Lazán azt hitte, az az ő tervei alapján készült kert. Akkor vajon mennyire tervezhette őt a saját pályázatát, ha azt sem tudja, hogy néz ki?

Van benne egy tévéfilmes miliő – szinte Hallmark könnyedség és súlytalan romantika. Még az is passzol, hogy nem neveket szerződtettek hozzá. Ok, Tom Hughes később a Victoria miatt már befutott, de itt még inkább csak eye candy szerepe van. A jóképű, remekül hegedülő botanikus mester, aki megmentené a világot. Igaz, még így is emlékezetesebb ő, mint a kevés eszközzel naiva Emma Greenwell.

Egyszer elnéztem, az üzenetét tényleg szerettem is, de filmként nem emlékezetes.

A vadon kertje – 5/3,5 az üzenetét szerettem, Tom Hughes is szimpatikus, de összességében csak egy feledhető limonádé.