Minden napra egy film

Minden napra egy film

Young Wallander

2. évad

2022. március 14. - BBerni86

Nyomozós, régi ügyet felülvizsgáló, magánéleti válságot kezelő.

Kurt Wallander visszaadta a jelvényét, és most próbálja kitalálni, hogyan folytassa tovább. Mona türelmes vele, még akár azt is támogatja, hogy Kurt biztonsági őrnek álljon. Az őrsön is változások vannak, és Frida Rask lesz az, aki felkeresi a nyomozót és rá akarja venni, hogy térjen vissza. A felmondását nem adta le, új főnök van, így csak olyan, mintha hosszabb szabadságon lett volna. A megfelelő horog is megvan: halálos gázolás történt. Kurtyoung_wallander.jpg hamar megállapítja, hogy valami nem stimmel. Nem lehetett véletlen gázolás: túl szűk az utca, nem lehetett nem látni az áldozatot. Majd még inkább bonyolódik a helyzet, amikor kiderül a holt személyazonossága is: Rask első ügyében szerepelt, amikor egy kamasz testvérpár megölte az egyik tanárát. Ez a fiú a kisebbik, aki tanúskodott nem került börtönbe. A bátyja nem rég szabadult, vagy valami más áll a háttérben?

Egy új történet, és semmilyen előismeret nem kell hozzá. Amire utalgatnak, azonnal meg is magyarázzák: hogy miért nem járt be dolgozni Kurt, vagy ki az a férfi, akit emlegetnek és az első évadban halt meg. Az eredeti Wallander sorozat, amit közben már megnéztem és még korábban olvastam, még annyira sem kell hozzá. Ez nem Young, sokkal inkább Recall Wallander, vagy Newborn.

Újabb úgy, és már másképpen aktuális, mint korábban a menekült kérdés. A gyilkosság nem évül el, majd szexuális visszaéléssel kapcsolatos üggyé alakul, ami krimiben napjaink egyik divattémája. Nem nyúl rá társadalmilag érzékeny pontokra, most megmarad a szórakoztatás mezsgyéjén, de azért lehet találni benne egy-egy felvetést, ami érdekes.

Ami engem legjobban megfogott, hogy ebben a történetben a gyilkosok kaptak államilag más nevet és életet, hogy a korábban történtek ne tegyék tönkre a jövőjüket. Meg tudtam érteni azokat, akik azt hangoztatták, hogy miért a gyilkost védi a törvény? A Sandra Bullock film kapcsán már írtam, hogy maga a rendszer és az emberek gondolkodásával van gond: hiába mondjuk azt, ha leülte a büntetést, megfizetett a bűnért, akkor tiszta lapot kap. Nem kap, mert ott vannak az előítéletek, követi a múltja. Ok, ilyen szempontból van ráció az új személyazonosságban, de akkor ezzel be van ismerve, hogy álszent az egész rendszer?

Itt bejön az is, hogy amikor kiderül az igazság, az igazi felelős nem kap semmit. Azért nagyon kényelmes, hogy vállat vonnak és megy minden tovább. Hol itt az igazság?

Pedig a krimi tetszett. Ahogy Kurt végigviszi az ügyet, meglátja az összefüggéseket, és kiássa az igazságot, bármilyen mélyre is temették el. Tetszett, ahogy Rask szembe tudott nézni a korábbi döntéseivel és most képes volt új lapot nyitni, és tényleg tenni azért, hogy minden kiderüljön, és nem csak magát akarta védeni.

Ami nem tetszett, az a mellé pakolt magánéleti szálak, amikkel nem is nagyon tudtak mit kezdeni. Nem is tudtam eldönteni, melyik volt felesleges: egy régi szerelmi ügy az új főnök és Rask között, ami még mindig tud fájni, vagy a közben felbukkanó Mona, akivel látványosan nem tudnak mit kezdeni? A legtöbbször akkor láttuk, amikor éjjel Kurt nem tud aludni, óvatosan felkel, hogy a nőt ne ébressze fel és dolgozik tovább. Sok értelme volt akkor, nem igaz? És nem csak azért, mert korábban se bírtam a karaktert.

Kriminek korrekt, annak a látványvilága is megfelelő. Nem akció, nyomozás és emberi drámák. Visszatértek a színészek, az ügyet is kibontották – valahol azt találom szomorúnak, hogy egy skandináv krimiből egyre inkább amerikai tucat krimi felé tart.

 

Young Wallander – 5/3,5 a krimi részét szerettem, de a téma és a megoldás nem tetszett, ahogy Mona sem lett szimpatikusabb.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1417780332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása