Először is, meg kell állapítanom, hogy nagyon nézette magát a sorozat. Az első rész talán kicsit döcögött, meg kellett szokni a történet különös voltát, de utána mindig jött egy horog, ami vitt előre. Az egésznek a rejtélye, a szereplők kettőssége is rávett, hogy egyik részt nézzem a másik után. Éppen csak azon vagyok ideges, hogy akkora nyitott vége van, hogy az valami kegyetlen. Igen, lesz 2. évad, szóval a válaszokra még várni kell kicsit, de lesznek.

A történet: nagyon nem mesélek róla. Vannak csavarok, és nem akarom lelőni. Maradjunk annyinál, hogy ebben a történetben lehetőség van az emlékek szétválasztására. A munkahelyen töltött idő teljesen levágható – nem emlékszel, ki vagy és mit csinálsz, csak egy üres lap vagy, aki addig él, amíg bent van és dolgozik. De most jön egy kolléga, aki nagyon menekülni akar és elkezdi felkavarni az állóvizet, azokat is változásra sarkallva, akik szerettek eddig ilyen megosztott aggyal létezni és dolgozni.

Így visszanézve, azért vannak fájóan félbehagyott szálak. A nő, aki kidolgozta a chip visszafordítását és az agy kettéosztásának megszűntetését? Az egyik legérdekesebb rész lehetett volna, de itt feltűnik, hogy aztán egy szó se essen róla többet. De ennél is jobban zavar, hogy mégis mi a munkájuk? Pár elméletem nekem is lenne. Simán el tudom képzelni, hogy valóban likvidálnak azzal, hogy a számok mögött emberek vannak és a rendszer ellenségeit szűrik ki. De az is megfordult a fejemben, hogy igazából nem is munkát végeznek, hanem kísérleti alanyok. De mi az igazság? Még csak morzsák sincsenek.

Összességében azonban biztos kézzel vezettek minket, ahogy a ’belső ének’, vagyis a munkában létező személyiségek mindegyike valamiért meg akarta törni a kört és megtudni dolgokat magáról. Mindenkinek fokozatai vannak, ahogy eljutnak a lázadás gondolatáig, és ahogy együtt lesz egy tervük. Természetesen lesznek meglepetések, pláne a végére, de ettől csak érdekesebb a képlet.

Ahogy az is, hogy kezelik az ilyen munkatársakat a cégnél. Az egész olyan, mint egy terror-óvoda nagyon agyament ötletekkel. Olyan jutalmazási rendszerrel, hogy néha kínomban nevetni tudtam volna. Rémes.

A kiemelt szereplő Mark, vagyis Adam Scott. Igazán főszerepet nem szokott kapni, de itt simán megoldotta. Ő az egyetlen, akinek a külső és belső énjét is látjuk. Eléggé mások, és kifejezetten szerettem azt a pillanatot, amikor vált. Ahogy csak az arccal, a nézéssel személyiséget váltott a színész. De ki kell még emelni Patricia Arquette alakítását is, aki simán felférne egy rémes filmes/sorozatos főnökök listára. A mellékszereplők között is akadnak nagy fogások: pl. Walken, mint egy másik részleg kvázi vezetője.

Szerettem, ahogy használták a teret. Durva, de a kinti jeleneteknél is tágasabbnak tűnt, amikor az irodaépületben indultak el. A sok folyosó, mint egy labirintus, egészen végtelen benyomást keltett.

Nem véletlenül annyira jók a sorozat kritikái, ebben sok mindent eltaláltak. Van rejtély, van izgalom, jól van adagolva, a színészek is szépen dolgoztak és emlékezetes lett maga az iroda is. Én biztos jövök vissza a 2. évadra is.