Minden napra egy film

Minden napra egy film

The Umbrella Academy

3. évad

2022. július 12. - BBerni86

Visszatértek egy újabb agymenésre, aminek nem sok köze volt a képregényhez. A helyzet az, hogy nekem így jobban be is jön a képregénynél. Talán az első évad követte leginkább, az is tetszett a legkisebb mértékben. Ahogy elszabadulnak és gurul a gyógyszer, jobb a végeredmény. Vagyis, a Feledés Motel is jobban tetszett itt, theua3.jpgmint az eredeti változata.

A történet folytatólagos, és azonnal meg is kapjuk a Varjak csapatát. Hiszen ezen az idősíkon az időutazók annyira Hargreeves agyára mentek, hogy más gyerekeket fogadott örökbe. Az Esernyő és a Verebek meg összecsapnak, közelednek és egyre bonyolódnak a szálak, miközben egy újabb világvége is a küszöbön van. Hogy ne legyen olyan egyszerű a képlet, a magánéleti szálak is halmozódnak: Viktor – korábban Vanya – szembenéz egykori szerelme segítségre szoruló fiával, Allison kifordul magából a veszteségei miatt, Diego és Lila párkapcsolati vitát harcolnak végig, míg Luther beleszeret az egyik Verébbe.
Vagyis, cselekmény van bőven és egyre jobban csavarják is. Az évad felénél el sem tudtam képzelni, hogy fognak még 5 részt megtölteni, annyi szálon tartottunk elől. De volt ötlet, mindig jött valami, és nagyon gyorsan végig is lehet így nézni a 10 részt, mert egyik vészhelyzet és rejtély húz át a másikba.

De nem csak a mozgalmassága, ami nézeti. Nálam listás a sorozat álnok humora is. A Verebek és az Esernyő is család, de mindkettő elég elbaltázott. Beszólnak egymásnak, zűrös ügyekbe keverednek és személyként is különcök meg pszichológusra szorulnának. Amikor Luther válogatáskazettát készít Sloane-nak, és Diegónak leesik, hogy a bátyja egy Verébbe lett szerelmes? Amikor Ötös megállapítja, hogy a világvége is elviselhetőbb, mint az esküvő? Ahogy Ben megsértődik, mert nem hívták meg a legénybúcsúra? Klaus képzése és a kihalósdi? Hosszan tudnám sorolni, a 2. évad után a 3. is eltalálta, ami szerintem vicces.

Az első évadnál a karakterek se voltak szimpatikusak, talán csak Diego és Ötös, de most már szinte az egész Hargreeves családot megszerettem. Allison, akit továbbra se bírok kedvelni, de különben színes és egyedi különcökkel van tele az egész, akik sérültek, jót akarnak, bajt okoznak, naivok vagy pszichopaták. Már azt sem tudnám kijelenteni vegytisztán, ki a kedvenc. Ötös mondjuk állócsillag, de Klaus és Robert Sheehan nagyot ment, ahogy Ritu Arya Lilája is ott van a toplistámon.

Jól is néz ki a sorozat, még a furcsa megoldásokkal is. Christopher, aki olyan, mint egy doboz? Igen, az ilyeneken azért felszalad a szemöldököm, de működik.

Ha valamibe kötekedni akarok, túlzottnak éreztem, ahogy Ellen/Elliot Page nemváltását lekövették a sorozatban is. Szinte mindenki elmondta a véleményét, kaptak feszengő meg összeboruló családi pillanatokat és olyan elfogadó, pozitív légkört csináltak, ami sok a jóból. Verebek, világvége, Feledés Motel, villámgolyó – volt bőven olyasmi, ami inkább illett a sorozatba és helyet követelt, mint a Vanya – Viktor váltás. Ha előzetesen tippeltünk is, hogy a sorozat mit kezd Page magánéleti döntésével a történetben.

A vége… majdnem elmenne zárásnak is. Azért is vagyok bajban, mert nem tudom, lesz-e negyedik évad. Hagytak neki helyet, de ha nem lesz folytatás, hiányérzetem lesz pár nyitott történetszál miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr217880587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása