Minden napra egy film

Minden napra egy film

Hét eleji sorozatnézés Crichton és Coben nyomdokain

Westworld, Stay Close

2022. augusztus 10. - BBerni86

Mit is jósoltam? Hogy eljutunk a Torony ostromáig? Hát, valami ilyesmit kaptunk a Westworld (s04e07) aktuális részében.

Ahogy lenni szokott: látványos, az akció hibátlan. Ugyan nagyobb volumenű támadásra számítottam, de így is rendben volt. A Bernard – Maeve duó működött, és megvoltak a maguk pillanatai.

A más, kisebb részek azonban jobban le tudtak kötni. Most már nagyon érdekel, hogy Christina szálának mi a megoldása. A kapu nyitása ad pár lehetőséget, és már egy másik idő- és síkváltás sem lepne meg, majd kiderül. Már hittem azt, hogy értem az egészben ennek a történetnek is a szerepét, de ezt most felrúgták.westworld407.jpg

William, a Fekete Kalapos mindig is a kedvenc karaktereim között volt, és Ed Harris most is szépen hozta a figurát. Megkapta a maga nagyjelenetét, és nem véletlen, hogy vizuálisan mennyire ki van emelve, ahogy Fekete Kalaposként vonul. Mégis, hiányérzet is maradt bennem.

De ezt az egészre el tudnám mondani: valami nagyobbat vártam. Néhány szálat lezárnak, fontos szereplőket vesztünk el túl egyszerűen. Igen, a külsőségek és a szereplők eladják most is, de a történet kapcsán már fogom kissé a fejem.

A zárás még visszavan – szokás szerint gondolom, a Torony ostromával megkaptuk a nagy akciót, legközelebb inkább szálakat zárnak és új irányt jelölnek. Majd kiderül.

 

stay_close2_1.jpegA Stay Close (s01e05-08) pedig a végére is hozta azt, amit a sorozat első fele.

Amit érdemes kiemelni, hogy mennyire gyors volt a tempó. Folyamatosan történtek az események, és a jelenben is, a múltban is egyre csak derültek ki a titkok. Valóban több szál volt, amelyek véletlenszerűen összekeveredtek. Talán 3 ügy kapcsolódott össze, amelyet az emberek kötöttek össze. Bár Cassie/Megan egy ponton azt gondolta, minden miatta és a múltja miatt történt, ez nem volt igaz. Az egyik szál volt csak az övé, a másik kettő teljesen más történet.

Korrekten le is forgatták. Sok helyszín, szépen elrendezett környezet. Az erdei jelenetek kifejezetten tetszett, hangulatos lett pl. a kőkör is.

De sokat adtak neki a színészei is. Mivel legutóbb már emelgettem ki őket, most nem fogom. De sokuknak szépen rajzolt íve volt, amit a színészek át is adtak. A kedvencem ilyen tekintetben Ray volt, akit láttunk szenvedni, teljesen szétesni és össze is szedni magát a végére.

A plusz poén meg a végén… Ahogy mondani szokás, adtam volna egy fillért, hogy megtudjam, mit gondolt Megan, amikor neki egyedül összeállhatott az utolsó történet is a fejében. Mert ő volt az egyetlen, akinek mindenki elmondta, amit tudott.

Még az összes Netflix – Coben sorozatot nem láttam, de amiket igen, azok közül ez a jobbak között van. A sztori, a színészek, a kivitel miatt is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1817905327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása