Nem is olyan régen megnézhettük, milyen lehetett az Elvis jelenség mögött, most pedig egy másik ikon világa tárul fel másképpen. Marilyn Monroe a kezdetektől az utolsó tablettákig.

A film koncepciója, hogy elkülöníti Norma Jean és Marilyn alakját. Egy sérült, naiv és kedves lány Norma, akinek egy szerep Marilyn is. Minél nagyobb sztár, minél mélyebbre kerül, annál jobban elválnak egymástól, és minden szenvedést szinte csak hallucinációnak fog fel a nő. Azt egészen borzalmas volt nézni, ahogy kihasználják és használják, amit a nő szinte fel se fog. Ki volt a legrosszabb? Már az első szerepért a szereposztó dívány alapoz, de aztán jönnek az egyre mélyebb pontok. A feleségverő DiMaggio; Cass és Eddy, akik zsaroltak és megtévesztették – az zavart is, hogy nem derült ki, miért tartotta fenn évekig a levelezést. De a legrosszabb, Kennedy és a következmények. Ugyan ez is bele van süllyesztve ebbe a megtörtént vagy sem ködbe, de mindkét esetben rémes belegondolni is.

A boldogság ritka madár ebben a filmben. A terhek végig ott vannak, és amikor jobb korszaka van, akkor is lehúzzák. De ez a tragikuma – nem ezt érdemelné, bántják, de egyszerűen nincs kiútja. Annyira akarja, hogy szeressék, annyira meg akar felelni, hogy lábtörlő lesz belőle. Amilyen státusza és imádat volt körötte, ma a talpát nyalnák, itt meg az használta ki, aki csak akarta.

A látványvilága néha már egészen művészfilmes. Gyakran vált át fekete-fehérbe, és látványban is hozza azt a pszichés betegséget, érzelmi káoszt, ami Gladys és Norma világát alkotta. Az érdekes volt így áll, de élvezetes nem lett.

Megosztó lett, hogy mennyire szexuális tartalmú a film nagyon sok meztelen jelenettel. Mivel egy szexszimbólumról beszélünk, akit a testére degradáltak, ezt a testet sokféleképpen meg is jelenítik. Cass és Eddy hozzák a szexuális ébredést, míg más férfiak csak használják. Arthur Miller tűnt az egyetlennek, akit nem a nő külseje izgatott – az ő nagy pillanatuk az volt, amikor Miller egyik darabjáról és az abban szereplő hősnőről, Magdáról beszélgetnek. A többieket nem izgatta Norma világa, csak Marilyn teste, amit lemeztelenítenek és használnak, meggyaláznak, és abortuszra kényszerítik.

Az is igaz, hogy beidézték a legendás pillanatokat és filmkockákat is. A fehér ruha és a felfújó szellő, a lányok és az ő legjobb barátai, a gyémántok. Meg sok más. Izgalmas azt is megnézni, hogy mennyire más a főszereplő is, amikor Marilyn alakjában játszik, vagy amikor megengedi magának, hogy Norma Jean legyen.

A szereposztás korrekt. Ana de Armas kiválasztása meglepő volt, de az is, hogy mennyire hozta Norma Jean ártatlanságát és rácsodálkozását a dolgokra. Az sokkal izgalmasabb, mint amikor a Marilyn szerepben volt, és leginkább csak szépnek kellett lennie. Szimpatikus volt Adrian Brody Miller szerepében, Bobby Cannavale sterilebb DiMaggio lett. Az meg plusz poénnak is elmegy, hogy pl. a Jackie című filmből ugyanaz a színész játssza Kennedy-t.

Nem lett sikerfilm, páran neki is mentek az olyan témái miatt, mint az abortusz meg a poligámia. Nálam az egyszer érdekes kategória, de újra én se nézném meg.