Meglepett a film, de még nem tudtam eldönteni, hogy kellemesen vagy sem. Már szinte western hangulatot vártam, amiben a helyi kemény idősebb asszony és a fiatalabb anya az elrabolt gyerek nyomába erednek. De a történet mai, nem western és el is van helyezve benne pár csavar.

Ezeket persze nem mesélem el, de Lou – a kemény öreglány a szigeten – sokkal több titkot rejteget, mint amit már a nyitáskor is látunk tőle. Akció papák után érkezett egy akció mama is, és a durva az, hogy Janney ki is nézett ebben a filmben olyan keménynek, hogy elhiggyem, állta az ütéseket. Azzal már több bajom volt, hogy képzett kommandósokat küldött padlóra a nő. Az valahogy olyan fura, hogy az ötvenes, halálra készülő sérült nő leverte az aktív – ok, kegyetlenség miatt menesztett – zöld sapkásokat és átverte a CIA-t is.

Nem igazán tetszett az sem, ahogy ezeket a verekedős akció jeleneteket forgatták. Mintha akadtak volna, és nem hiszem, hogy a készülékben volt a hiba. A robbantások meg a hajsza sokkal hihetőbb volt és gördülékenyebb. Azok a belassulások zavartak.

A hangulat viszont végig remek. Feszült, sötét és tragédiát sejtet már Lou nyitása is. Ellátja a kutyáját, pakol, aztán benyeli a puskacsövet, hogy mindennek legyen vége. Aztán persze másképpen alakul. De a film sötétebb tónusa a színekben visszaköszön a hangulatban is. A nők és a férfi az elrabolt gyerekkel egymás nyomában vannak. Hiszen az egyik trükk az, hogy a férfi nem simán menekül. Nyomokat hagy, csapdákat állít és néha nem is tudni, ebben a történetben ki a macska és ki az egér.

Oldalágon kicsit politikát is érintenek, bár inkább csak utalás van arra, hogy a politika mennyire mocskos dolog. Hogy milyen borzalmakat tesznek meg az éj leple alatt. Ha csak Philip – a gyerekrabló apa – katonai karrierjét nézem, simán marad tiszt és aktív zöldsapkás, ha nincs az a külső nyomás a CIA-n, hogy valamit kezdjenek a férfival.

Többszörösen vesézi a családok és a szülők – gyerekek közti kapcsolatokat. Sok a sérült személy és kapcsolat is. Lou vezekel, de meglepően hidegen teszi azt is. Nem véletlenül tette egymás mellé Lou és Hannah alakját – az egyik ésszel, a másik szívvel vívja a harcait. Nagyon más is, hogy milyen gyereket neveltek fel. Pedig mindketten jót akartak, de annyira más emberek. Ki tudják egészíteni egymást, és rossz is belegondolni, hogy mennyire másképpen is alakulhatott volna ez a történet. Ha Lou sokkal előbb az életükbe lép és nem rejtve. De akkor miről szólna a film?

Nem bírom nem megemlíteni, hogy mennyire jó ötlet volt az a kutyát beletenni a sztoriba. Lou a magányát egy Jax nevű ebbel osztja meg, és néha mondhatni jobban aggasztott, hogy a kutyának nehogy baja essen, mint a kislánynak. Azt azért sejtettem, hogy Vee épségben visszakerül az anyjához, de az megeshetett volna, hogy a kutya feláldozza magát a nők védelmében. Jax figurájában ott van a jól képzett, már szinte őrkutya, meg az a jó barát, aminek a kutyának tartjuk.

A szereposztás is tetszett. Allison Janney egyszerre tudta hozni a kemény, profi ügynököt meg az anyát, aki sokat vétett és a maga kemény módján törekszik a jóvátételre. Jurnee Smollett és Logan Marshall-Green is hozzák a karakterük: a gyerekéért mindenre kész melegszívű nőt meg a mélyen sérült férfit, akinek elég torz elképzelései vannak jóvátételről, szeretetről és bosszúról.

Van különben egy elég elvetemült ötletem: megvan Archer és az anyja kapcsolata? Hát, gyakran eszembe jutott, amikor itt néztem az anya - fia dinamikát.

Talán inkább kellemes, a csavarok tetszettek és a hangulata is megvolt. Csak a verekedések – de mondjuk, nem is azokért nézek filmet.