Egyszer volt, hol nem volt, egy ausztrál kislány, aki azt vette a fejébe, hogy ő lesz a legfiatalabb ember, aki körbehajózta a Földet. Tervet készített, előadta a szüleinek, és meggyőzött egy sportolót, aki már többször is megtette a távot, hogy készítse fel. 16 évesen beállította a rekordot, írt róla egy könyvet, amiből film készült – a Netflix leadta. Ez a Jessica útja.

A film elsősorban magára az útra koncentrál, és azokra, akik segítették, követték a lányt végig. Vagyis, látjuk a riportereket, az aggódó családot, és Bent, az edzőjét, aki a rádió mellől továbbra is igyekszik a lelket tartani a lányban. Mivel nagyon kalandokat nem tudtak beletenni, így több nézőponttal igyekeztek eladni a történetet.

Ha a cselekményt nézem, akkor kisebb problémák és egy nagyobb akadt az úton. A lányt pl. nagyon megviselte, amikor szélcsendbe került, nem tudott haladni, és halálra unta magát a vitorláson. Annak is megvolt a maga fájdalma, hogy telefonon hallotta, a családja mennyire boldogan ünnepeli együtt a karácsonyt, míg ő az álmát éli, de az ünnepi asztal mellett csak pár plüss ült a kabinban mellette. A végére betett nagy vihar, ami a valódi, nagy kihívás. Szépen elő is van készítve, mit hol tanult meg, amivel majd azon a ponton is felül tud kerekedni. Milyen tapasztalata volt viharban, hol tanulta a hullámok működését, az apjával hogyan építettek olyan bizalmi kört, hogy azt legyen képes mondani a 16 éves gyerekének, hogy ő van a helyszínen, ő látja, mi a legjobb.

Mellette szép vágóképeket tettek be – helyes volt, ahogy a vitorlás körül ugráltak a delfinek. Méltóságteljes és hatalmas a bálna. Az pedig valami csodaszép volt, amikor éjjel a csillagos ég visszatükröződött a vitorlás körül.

Ezek miatt volt érdemes megnézni, mert egyéb, visszatérő elemek azért tudtak zavarni. Azt nagyon sokaltam, ahogy a sajtóval hadakoztak. Visszatérő elem volt, hogy a sajtó képviselői a család háza körül várakoztak, míg ők rászánták magukat a nyilatkozatra, vagy éppen letámadták, aki éppen elment vagy hazament. Nem is értettem, egy riportert miért emeltek ki a sokból. Végig vártam a poént, milyen szerepe lesz a történetben, de nem emelkedett ki a többiek közül. Legfeljebb annyiban, hogy őt mutatták a legtöbbet és az ő riportjait nézették meg velünk is.

A film üzenetét nem is igyekeztek elrejteni. Ki van mondva, példákkal alátámasztva, hogy Jessica miért lehet példakép. Hogy az álmokat meg lehet valósítani, csak el kell hinni őket és dolgozni értük. Túl papír zsebkendő vadász is, amikor a lány a hajón a kommenteket nézi, és szembesül azzal, mennyi embert inspirált. Pedig a lány posztjai között vannak kifejezetten jók is, kár volt ennyire édesre venni a reakciókkal, magától is átjött volna a lényeg.

A színészek terén felemás az élmény. Cliff Curtis cinikus edzője tetszett, kifejezetten jól megoldotta az olyan jeleneteket, ahol adja a morc hajóst, de azért igyekszik valahogyan beilleszkedni Jess napfényes, derűs családjába is. Teagan Croft szépen hozza a kötelezőket, mondhatni, végigküzdi a filmet. A boldog részek azért jobban álltak neki, de legalább nem volt olyan érzésem, hogy egy majd 30 éves nővel akarnak egy kamaszt előadatni. A legismertebb név talán az anyát életre keltő Anna Paquin, aki ennek megfelelően a legtöbb képernyőidőt kapta Jess mellett. Sok volt neki – nem tudtak több mindent beletenni, mint a lányában nagyon hívő, de azért érte aggódó asszonyt.

Vagyis, pozitív az üzenete, nagyon szép tájak vannak benne – remekül lejön, milyen kicsi is az ember egy hajóval az óceánon. Ez-az lehetett volna benne kevesebb vagy jobban megírt, de így is egy kellemes filmélmény volt. Az meg jó dolog, ha igazi, mai és inspiráló emberekről nézünk filmeket.