A családi komédiáknak biztos piaca van. Abból mindig lehet komédiát faragni, hogy az alkalmas vagy nem annyira megfelelő szülő hogyan igyekszik nevelni a gyermekét. Az Igen nap is ilyen film, és ha nem is túl emlékezetes, egyszeri nézésre kellően mosolygós.

Az alapötlet az Igen nap, ami nem tudom, létező mozgalom-e. De nem nehéz kipróbálni, szóval, még azt is el tudom képzelni, hogy a film után lesz szülő, aki kipróbálja. A lényege, hogy kijelölnek egy napot a gyerekeknek, amikor bizonyos szabályok között bármit kérhet, a szülőnek bele kell egyeznie. A filmbéli Torres család egy iskolai nevelőtől kapja erre a tippet, mert már a tanároknak is feltűnt, hogy a gyerekek egy diktátorként tekintenek az anyjukra.

Persze a film kibontja mindennek a történetét is. Allison és Carlos voltak a laza pár, akik soha nem mondtak nemet egy újabb kalandra. Csak aztán megházasodtak és gyerekeik lettek, ami együtt jár a nemekkel. Mivel Carlos a munkahelyén kell, hogy kemény főnök legyen, otthon Allison lesz a ’nem’ kimondója. Először az Igen nap ötlete sem tetszik neki, de a kamaszlánya lázadása miatt mégiscsak eszközt lát benne a nő, és belevágnak.

A film a gyerekek kívánságlistáján halad végig a szülőkkel. Kellemes, abszolút olyan kihívások, amelyek vállalhatók. Egyenek meg egy hatalmas fagyikelyhet, menjenek el paintball csatára és hasonlók. Szerencsére nem akarnak altesti poénokat bedobni, és megmarad kulturált szinten a műsor. Mindegy, hogy a kicsik vagy a nagyobb próbálkozik, ez még egy szelíd verzió. A nagy lázadás is csak annyi, hogy a tinilány már a barátnőkkel, és nem az anyjával akar a kedvenc előadója koncertjére menni.

Az üzenet meg nagyon családi filmes. A család felfedezi, újra, hogy jó együtt lenni. Mindenki megerősödik, hogy mennyire szereti a másikat és összhangba kerülnek. A házibuli lett túlzás a végén a habbal, de még az is olyan ötlet, ami inkább gyerekfilmes és nem vezet ki a zsánerből. Különben meg nagy egymásra borulás, és akár ötletelés is, hogy mit lehet együtt csinálni a gyerekkel.

A látvány ennek megfelelő. Drága elem nem kellett bele, mégis sikerült színesnek és változatosnak lennie. Aranyos, ahogy a kislány öltöztette be a szüleit és sminkelte az anyját. Az valahogy jól leképezi, milyen a film is. Harsány, bolondos, de még inkább gyerekes és vállalható, nincs benne bántó él.

A szereposztásban különben a felnőttek és a nagylány sikerültek jól. Jennifer Garner tulajdonképpen egy ideje magát játssza kisgyerekes anyaként, Edgar Ramirez jóképű szülőpartnere lett a filmben. Jenna Ortega szerethető, helyes. A kisgyerekeket viszont nem találták el. Pláne a fiú csúnyácska is, de a kislánnyal együtt igaz rájuk, hogy pont azt nem hozták, amiért voltak. Ők lettek volna a cuki faktor hozói, de egyik sem cuki.

Semmi eget rengető nincs benne, de mosolygós és kellemesen össze van rakva. Nekem kellemes élmény volt annak ellenére, hogy nem olyan film, amit többször meg akarnék nézni.