Minden napra egy film

Minden napra egy film

Sorozatnéző

Valami Amerika, Julia, Invincible

2023. november 26. - BBerni86

Nem boldogít, de eljött a Valami Amerika (s01e06-07) évadában a kényelmes megoldások ideje. Kaptunk olcsó megoldást arra, Bala miért látja a kék majmot. De ennél is rosszabb, hogy a verseny esetében rövidre vágtak mindent, és olyan megoldást írtak, ami még paródiának is gyenge lenne. De most…

Tovább

Rachel Stone: Mindent vagy semmit

Valahol szomorúnak találom, hogy az maradt ebből a filmből a legemlékezetesebb rész, hogy Gal Gadot (vagy a kaszkadőre) végigszáguldott motorral Reykjavik központi részén. Majd az egyik kedvenc helyi épületem sarkát lerobbantották – a kristályt idéző üvegépület egyik felét. Megjegyzem, ha nem…

Tovább

Shazam 2.

Az istenek haragja

Mi volt ennek a filmnek az értelme? Sok mindent nem vártam tőle, Shazam mégiscsak egy kamasz, még ha a hős alakja felnőtt is. Vagyis, ez eleve a DC könnyedebb filmjei közé tartozik, de ilyen történetet... Eleve gondban voltam a történet gonoszaival. Három istennő, akik a világuk akarják…

Tovább

A védelmező 3.

Egészen eddig olyan volt, mintha Denzel Washington felett nem járt volna az idő. Tudta az ember, hogy elhagyta a hatvanat, láttuk már a fiát is főszerepben, és mégis. Most először kapott el az érzés, hogy neki sincs időgépe vagy csodakapszulája. Talán azért is ennyire feltűnő, mert ez már a 3. film…

Tovább

Psych

1. évad

A helyzet az, hogy van pár sorozat, amit szégyen gyalázat, de nekem kimaradt. Még krimi is, pedig azt a zsánert kifejezettem szeretem. Az egyik nagy adósságom így a Monk, a másik meg a Psych. Arra kevés esélyt látok, hogy a Flúgos nyomozónak is nekiálljak, de ez viszont nekem is bejött. Nem is…

Tovább

Fehér zaj

Párszor írtam már, hogy a fesztiválfilmek és én nem igazán vagyunk nyerő páros. A legtöbb túlságosan művészi/művészkedő filmet annyira nem találom szórakoztatónak, hogy még ha intellektuálisan van is, amit értékelek bennük, nagyon nem szívesen nézem őket. A Fehér zaj pontosan az a film, amivel nem…

Tovább

Elátkozott haverok

Erről a filmről keveset fogok írni, akkora csalódás és annyira gagyi. Már most nehezemre esik visszagondolni, egyáltalán miről szólt. Kb. egy gyerekkori mondókából igyekeztek horrort faragni, ami inkább komédia. Vagy inkább paródia? Tudjátok, vannak népi jóslások. Nekem valami olyasmi rémlik a…

Tovább
süti beállítások módosítása