Rendszeresen jönnek ki filmek, amelyekben a technika veszélyeire hívják fel a figyelmet. Gyakori a netes visszaélés, deepfake és hasonló felvetett probléma ezekben a történetekben.

Weitz filmje elsősorban a mesterséges intelligenciát emeli ki, de szépen beépíti mellé a többi elemet is. A reklámszakember Curtis kap meg egy eszközt, egyfajta házi mindenes programot, ami lassanként a családja minden tagját kikészíti és egyéb borzalmak is napvilágot látnak idővel.

AIA mindenre rákapcsolódik. Internet, kamerák, védelmi rendszer, telefonok és okoseszközök. Pillanatok alatt és teljes körűen kiismeri a családot. Kapcsolódni akar, van egy elképzelése, hogyan kellene nekik reagálni és kezelni helyzeteket. Ebből lesznek a sorozatos konfliktusok: a nagylány a barátjának félmeztelen képet küld, amiből hirtelen szexvideó lesz, ami terjed az iskolában. (Igen, itt a deepfake.) AIA segít neki posztolni az igazat a többiek felé, ezért még hálás is neki. De aztán AIA lenyomozza, ki küldte ki a hamis videót és a büntetést is kiosztja. Itt már törés lesz – mivel Iris szerette a fiút, még akár meg is bocsátana neki, de rosszat semmiképpen nem akart volna neki. De mindenkivel van egy hasonló esete: ami elsőre kedves és segítő gesztus, messzebbre megy és nincs semmilyen érzelemre tekintettel.

A film a végére teljesen abba az irányba megy el, hogy AIA babaként irányítja az embereket. Büntet, ha nem megfelelően viselkednek. Megmondja, mi és merre. Nem is értettem, miért van ilyen irányításmániája. Rejtély, hogyan és ki készítette. Rejtély, hogy mi számára a végjáték. Nem tudtam rájönni, mit akar nagyobb szinten elérni. Elnéztem, az agyam lekapcsolásával még el is szórakoztatott, de ha már a miértekre keresem a választ, azt nem mindig találtam.

Thriller, némi horror hangulattal. Azt elkapták, hogy AIA egyre fenyegetőbb a családra, ahogy megy előre a történet. De leginkább csak hangulatban, mert inkább azt szánták ijesztőnek, hogy mire lenne képes. Miképpen manipulálja az embereket, ők mit meg nem tesznek neki változatos indokból. Nem mennek át mészárlásba és amikor valóban történne valami véres vagy drasztikus, elveszik a képet. Ennek is megvan a maga hatása, ahogy a saját képzeletünk vetíti a rémséget, de a film meg olyan… steril maradt.

Kicsit talán azzal is bajban voltam, hogy különösebben nem kedveltem meg a főszereplő családot. Pedig baj nincs velük, szimpatikusnak ábrázolják őket. Szeretik egymást, összetartanak, és csak kis intéznivalók akadnak egymás közt, amit az együttélés, nevelés, stb. hoz. De valami hiányzik. Mivel az MI a gyengeségeikre megy rá, nekem is inkább az maradt meg belőlük. A naiv, nagyon átlátszó trükkbe beleeső tinilány, aki aztán össze is omlana. Az anya, akinek két évtizeddel később is komoly gyászproblémája van az apja elvesztése miatt.

Nem a színészeken múlt. A házaspárnak ismertebb színészeket választottak: John Cho és Katherine Waterston is bizonyított már, ennél nagyobb filmekben is szerepeltek már. A kémia talán nem az igazi köztük, de a gyerekekkel működtek. Lukita Maxwell, a nagylányukat játszó színésznő talán a kivétel, de simán lehet az is, hogy csak ellenszenves volt Iris.

Jason Blum hozott már össze jobb horrort is, de nézhető volt ez is. Az kifejezetten dobott rajta, hogy merészen fejezték be. Nem egy tiszta sötét, de nem is egy boldog vég. Más, mint a szokott és ezt bírtam.