Ezt a filmet úgy néztem végig, hogy kb. nem hittem a szememnek. Folyamatosan olyan csavarokat és alakokat dobtak ránk, hogy egyszerűen nem értettem azt sem, mi lehetett a koncepció.

Mivel fantasy elemekkel dolgozik, eleve nem lehet történelmi film. Pedig a II. világháború idején járunk, fontos szereplők benne a német seregek, akik megszállás alatt tartják Rómát is. Ugyanakkor nem is fantasy, mert a mágia inkább csak valami furcsa plusz elem benne. Inkább az X-Ment, mint varázslókat idéznek a szereplők. A történet hősei és az ellenfél ugyanis természetfeletti erőkkel rendelkezik. Franz, akinek a 6-6 ujja tűnik fel elsőre a megjelenésekor, koránt sem ezért különleges. Ő látja a jövőt. Matilde elektromos energiákat mozgat - kicsit Magneto lánya jut róla eszembe a sorozatból, aminek nem jut eszembe a címe. De van itt gyenge telekinetikus, vagy éppen a rovarokat irányító fiatalember is. Egyes elemei a filmnek paródiára mutatnak, ugyanakkor nem az, máskor olyan drámai éllel dolgoznak, hogy ezt a filmet láthatóan komolyan gondolták. Szóval, káosz.

Nem segített az sem, hogy nagyon különös a látványvilága vagy éppen a történet egyes elemei. Már hajlok arra, hogy a szürrealizmusba hajlónak találjam. Franz látomásai? Kifejezetten ilyen elem benne, még ha a rajzok tetszettek is, amiket utána készített. De részemről ide férnek be a furcsa partizánok is. Mindegyiknek, vagy inkább majdnem mindegyiknek volt valami hiánya. Az egyik vagy mindkét keze, a fél szeme és hasonlók. Ennek ellenére olyan támadást lenyomtak a film végén, hogy komoly támadó seregeknek is becsületére vált volna.

Nem lett megnyerő az sem, ahogy a szereplők kinéznek. A farkasember pl. nem ránézésre rossz, de azért nem is esztétikus bundát kapott. Vagy ott volt az a szerencsétlen bogaraknak parancsoló fiú, akinek annyira kifehérítették a haját, hogy önkéntelenül is keresni kezdtem a hipót. Semmi természetes nem volt benne. (Rá se ismerni a színészre civilben.) Matilde kapcsán is lehetne ilyesmit feldobni: a színésznő civilben huszonéves, dekoratív fiatal nő, itt meg egészen kamasznak sikerült beállítani.

A külcsínnél rosszabb, hogy nagyon gyakran a szereplők viselkedése is zavaró volt. Már azt nem értettem, hogy egy világszínvonalú koncertzongorista mi a fenét keres egy cirkuszban. Igaz, Franz úgy volt érthetetlen számomra, ahogy csak volt. Ő pontosan tudta, merre halad a történelem. Látta az amerikaiak beszállását a háborúba, Hitler teljes bukását és öngyilkosságát. Akkor mi a fenének akart mintanáci lenni? A 6. ujjai, ahogy zongorázott - azzal különleges volt, és képes volt levágni az ujjait? A többiek is tettek olyasmiket, amivel nem tudtam mit kezdeni, de ez a Franz volt a legrosszabb. Nem kellett volna őrültet csinálni belőle, de megtették.

A történet különben halad, találtak ki rendszeresen valami fordulatot vagy kalandot. Unni nem lehetett a filmet, de végig fogtam rajta a fejem. Ha nem a látványon, akkor a fentebb már említett értelmetlen döntéseken és meggyőződéseken.

Az olasz filmek soha nem voltak a szívem csücskei - ez a film sem fog változtatni ezen.