Filmet nem nagyon volt kedvem nézni, így a szokottnál több sorozatrészt néztem. Vegyük is sorra, miket!

Belekezdtem a podcast után készült The Dropout (s01e01-04) címűbe. Egyike volt annak a három sorozatnak, amely tech-milliárdos csalókat mutatott be. Az Apple sorozata Jared Letóval jobban tetszett különben, de miről is szól a show?

Elizabeth Holmes kiskorától tudja, mi akar lenni. Fel akar találni egy orvosi eszközt, szabadalmaztatni és milliárdosnak lenni. Ezért tanult, ezért jut be jó egyetemre, és mindent ennek rendel alá. Az elején még csak egy céltudatos lány, de nagyon hamar negatív irányba viszik a szereplőt.

Bár a szólam az, hogy segíteni akar, és jót akar, már az első rész után világos, hogy a céljai között az a legfontosabb, hogy sikeres és milliárdos legyen. Nem véletlenül Jobs, Gates, Zuckerberg a példaképei, és őket idézgeti. Elég hamar arra jutottam, hogy teljesen mindegy neki, mit talál ki, amíg azt el tudja adni és eléri vele a vágyott célt. Seyfried azt jól is hozza, hogy Elizabeth egyre hidegebb, merevebb és minél több részt láttam, annál inkább ellenszenvesebb.

A találmánya egy házi eszköz, ami egy csepp vérből otthon lefuttatná a kért teszteket. Az ötlet tetszetős, és Elizabeth mindent feltesz egy lapra. Céget alapít, elkezdik a fejlesztést, de nem haladnak. És jönnek a gondok: a lány túl hamar otthagyta az iskolát: a projekt tudományos oldalához egyáltalán nem ért. Ahogy cégvezetőnek is tanulatlan. Elindul a lejtmenet: Elizabeth megtanul hazudni és manipulálni, csal az eredményekkel és így sikeres lesz. 4 rész alatt eljutunk odáig, hogy minden csak látszat és semmi eredmény nincs mögötte, de a jól hangzó szólamokat és a csalást eladják.

Közben a magánélete alakulását is látjuk, a kapcsolatát a diákként megismert, közel 20 évvel idősebb Sunny-val. Ő talán még ellenszenvesebb, mint Elizabeth. Egy sikere volt, amiből meggazdagodott, és azóta azt várja, hogy ezért mindenki boruljon le előtte. Az elején még tényleg barátok voltak, társak, de miután szeretők is lettek, és a cég elindult a lejtőn, ez a kapcsolat is meg lett mérgezve.

Hiányzik, hogy bárkinek drukkolni tudjak, mert a főszereplők egyértelműen negatív hősök, akik önös érdekből hazudnak, csalnak és másokat veszélyeztetnek.

A történet döcög, nem szeretem a tempóját. Az eladhatná, ahogy egy-egy trükköt végigvisznek, de azok sem igazán ütős ötletek. Csak a kellően kétségbeesett alanyt kell megtalálni hozzájuk, akit könnyű megvezetni. Már kezdettől ott vannak azok, akik figyelmeztetnek és látják a bajt, csak ekkor még nem hallgatnak rájuk.

Elsősorban dráma, így a külsőségek kimerülnek a szép irodákban, vagy a szereplők ruhatárában. Nem egy guilty pleasure darab, de ebben a zsánerben nem is ez lenne a lényeg.

A színészek – ahogy a már emlegetett hármasban, ebben is sztárszereposztás van. Amanda Seyfried lett Elizabeth, és az erkölcsi mélyrepülést nagyon hozza. Ugyan az kissé fura, hogy a tizenéves lányt és az üzletasszonyt is ő játssza, de érzelmileg legalább megvan a kiüresedés. Sunny Naveen Andrews lett, és ő kellően idegesítőre faragta a karakterét. A mellékszereplők között is bőven vannak nevek – a kedvencem Stephen Fry kémikusa, nagyon jól ment a színésznek a naiv, mackós, jólelkű tudós alakja.

Féltávig közepes élmény – Elizabeth erkölcsi mélyrepülése nagy pipa, néha az üzleti manipuláció is leköt, de összességében én kicsit unom.

A heti Motherland: Fort Salem (s03e09) rész nagyon röviden: kiakasztó. Annyira gagyi kezd attól lenni a sorozat, hogy hatalmas konfliktusokat oldanak meg gombnyomásra és egymásra pakolva.

Most: kiszabadul Alder, megdöntik a gonosz elnököt, és még esküvőt is tartanak. Összecsapott így, és nagyon elveszi mindennek az élét, hogy ilyen könnyen működik. Az elnök megbuktatása különösen olcsó módszer és nehezen is hiszem el, hogy egy titkos szervezet, akik évszázadok óta rejtőznek és pusztítanak, ilyen könnyen hagyna valami ilyesmit megtörténni.

Szappanfaktor és összecsapott izgalmak, továbbra is olcsó látvánnyal párosítva alig pár helyszínen. Nem is ragozom tovább, hetek óta azt elemzem, hogy ezen elemek hogyan rontanak el minden részt.

Ami viszont jól sikerült: Pretty Little Liars: Original Sin (s01e08-10) zárlat. Amit egy tini slasherbe kell, hozták. Volt csavar, látvány, jópofa utalások, románc, és megkaptuk a válaszokat. Amit akartam, hogy ne nyújtsák el, megtették. ’A’ és a lányok megerőszakolója is meglesz, rendezik a családi és a kapcsolati ügyeiket is. Azon is csak mosolyogni tudtam, hogy tipikus horror véget adtak neki.

Különben megvan, hogyan kötik a PLL-hez. Senkit nem hoznak be, de közvetve ketten megjelentek benne. A hotelbe korábban jártak, amit Hannah vezet. Imogen pedig örökbe adja a kislányát a végére, és Aria & Ezra lesz, akik adoptálják. Mondjuk, így is vérszegény PLL sorozatként eladni, de még mindig több, mint ahogy egyik részben bedobták Riverdale nevét. Mondjuk, semmit nem kezdtek vele, de nekem nem esett jól.

A gyilkos mészárol, felpörgetik az eseményeket és megvan a gonosz mindent felfedő pillanata is, amikor mindenki egy helyre megy a végére. Izgalmas, és ha gyorsan ki is derül minden, inkább ez, mint egy túlnyújtott újabb évad.

A lányok szimpatikusak, és tetszett a koncepció, ahogy körbeérnek a bűnök. Azt ugyan még mindig nem értem, miért most indítanak bosszúhadjáratot az eredeti bűnösök ellen, de ez legyen a legnagyobb bajom.

Az is az értékei között van, hogy tini sorozatnak is működött. A zaklatás, a tini terhesség, a rasszizmus, a családon belüli erőszak, az önbántalmazás, előkerül sok minden és nagyon sok esetben értelmesen használták az anyagot.

Folytatása szerintem nem lesz, hiába a ’gyilkos újra szabadon’ zárlat. Már nem maradt, akit elintézhetne és mit is kezdene magával? Nincs hova mennie, nincs miből élnie, nem maradt senkije. De zárásnak ez így pont ok is volt.

Végül, továbbra is megoszt a Five Days at Memorial (s02e04), most a negyedik nappal.

Elértünk arra a pontra, hogy elkezd nőni a halálesetek száma, és már el tudom képzelni, hogy tellett meg az a szoba halottakkal. Egy nap, 24 óra, de annyi nyomorúság volt benne, hogy sokkal többnek éreztem.

Azt nagyon át tudják adni, hogy mi minden szakadt a kórházban dolgozókra és miképpen dőlt be az egész rendszer. A hőség, a kevés készlet, a betegek szenvedése, ahogy a személyzet túlhajtja magát és ők is sodródnak az összeomlás felé. Amikor segíteni akarnak, de nem tudnak, csak a nyögéseket és a szenvedést nézhetik. Vera Farmiga karakterén látványosan mutatják, ahogy a nőt ez egyre jobban felőrli. (Bár arra még mindig nem jöttem rá, a vallatók miért róla kérdeztek kiemelten.)

Látványos, tragikus, megindító és a dráma nagyon átjön. Ahogy az is, hogy mennyire szervezetlen és rossz volt ott minden. Az, hogy a sok probléma mennyire a rendszer és a szervezetlen segítségnyújtás hibája a kormány részéről, teljesen megvolt.

Azzal viszont bajom volt, ahogy a rasszizmust is beleemelték a történetbe. Az egyik fekete doktor kezdi el sérelmezni, hogy nem engedik be a kórházba a kintről menekülő embereket, és természetesen ő személyesen egy fekete család elzavarását nézte végig, ami különösen fájt neki. Nem fér a fejembe, mit hisz, mit tudnának tenni? Amikor folyamatosan azt látjuk, hogy bent se készlet, se hely, se semmi. Csak sok szenvedő ember. Hiába engednék be őket, mit változtatna? Ok, fedél lenne a fejük felett. De az biztos annyira jó, ha szenvedő és haldokló emberekkel együtt? Passz.

Érdekel, mit hoznak ki belőle, mert egyelőre annyit látok, hogy az emberek szenvednek és nincs, aki segítsen rajtuk.

A Disney úgy tűnik, még a Bűbáj folytatása előtt fog egy tündérmesét, és a modern korra szabja. Pontosabban, elküldi a mai világba a jótündéreket.

Valamire nagyon emlékeztet a történet, de még nem jöttem rá, mire. A jótündérek mára kihalóban vannak, hamarosan fogtündérekké lesznek. Eleanor ebbe nem akar beletörődni, és az utolsó nekik írt kéréssel átszökik a valóságba. Csak éppen Mackenzie már felnőtt, egyedülálló anya két gyerekkel és egy undok főnökkel, és már régen nem hisz az örökké tartó boldogságban. A tündérek szabályait követve Eleanor nagyon segíteni akar neki, hogy ezzel mentse a tündéreket is, de neki is kell tanulnia pár dolgot a kaland során.

Ha azt nézem, a ’család minden előtt’ már megszokott Disney üzenet. Mackenzie és a lányai nagyon összetartanak, és nem is az jelenti a nő számára a boldogságot, hogy színre lép egy kapcsolatra alkalmas férfi és esetleg újra szerelmes lehet, hanem hogy a gyerekeivel minden rendben van és ők sikeresek, boldogok. Vagyis, az új nézőpont, hogy a lányok megmentik magukat és nem kell a herceg, itt is megvan. Régi és új fúziója?

Az lesz a humor forrása, hogy a régi szabályok, amelyekkel pl. Hamupipőke boldogsága biztosítható volt, mára nem érvényesek. Eleanor azt tanulta, azzal akar segíteni, de mindig csak a baj lesz belőle. Egy példa: Mackenzie végre kimozdul, elmegy egy céges összejövetelre. Szép ruha, megcsináltatta a haját is és jól el tud beszélgetni Hugh-val. Eleanor meg mindenáron követni akarja a szabálykönyvet, és amikor a nő kimegy mosdóba, elvarázsolja a külsejét, és máris Marie Antoinette külcsínnel szörnyülködik magán Mackenzie. Nem köszöni meg, mondanom se kell.

Ezekkel még jobban ki is voltam békülve, mint az egyéb kis poénokkal. Pl. Eleanor egy órán keresztül beszélget az otthon maradt tündértársával és elszórakoznak a készítők azon, hogy miképpen látszik az arca az órán. Bár, az olcsó poénok között is akad aranyos: ki segít tündéréknél a házimunkában? A kis állatok. Eleanor elvarázsol egy mosómedvét, hogy takarítson meg segítsen ebben-abban. Az pl. nagyon aranyos, ahogy a medve felmos, Mackenzie nővére meg leesett állal nézi: Egy mosómedve mos fel a konyhában?

Talán ez a kettősség, amivel a film lényegét meg tudnám fogni. Néha vicces és nagyon aranyos, a tipikus Disney üzenetekkel sincs bajom. Máskor meg gyerekes és olcsó irányba leng ki, amit kevésbé tudtam értékelni.

Még emésztem kicsit, mennyire tetszik ez nekem, lehet, majd a Bűbáj után meg átértékelem. Attól tartok, és nem csak azért, mert minden szereplő látványosan öregedett az eltelt időszakban.

Előzetesen voltak fenntartásaim. Amennyit mutattak Boba alakjából a Mandalorian évadban, nehezen képzeltem el, hogyan fognak ráépíteni egy teljes évadot.

De megoldották, ha pár trükkel is. Az egyik, hogy eleve egy rövid sorozatról beszélünk, alig pár részes, gyorsan végig is lehet nézni.

A másik, hogy hozzák vissza a korábban megismert szereplőket. Din Djarin egy teljes részt kapott, de feltűnt többek között Luke, Ahsoka, Cobb Vanth is. Így nem csak Boba Fett történetét kaptuk meg, de azt is láthattuk, hogy mindenki más története miképpen folytatódik.

Harmadszor, Boba történetét is két részre szedték. A jelenben a Tatooine daimyo-jaként tevékenykedik, ez valami kormányzó féle, aki irányítja a helyi életet, kicsit, mint egy bandavezér. Kezeli a helyi problémákat, a megmentettekkel folyamatosan bővíti az emberi körét. Kell is a támogatás, mert a helyi fűszer- és drogkereskedelem miatt egy külsős csoport át akarja venni a bolygó irányítását és egyre erőszakosabb eszközökhöz nyúlnak.

A múltban azt látjuk, ahogy a sérült Boba a sivatagi népek közé kerül, ők befogadják, tanítják és meggyógyítják, Boba új otthonra lel. Új céljai lesznek, békésebb életre vágyik, de az élet közbeszól, és látjuk, hogyan jut el oda, hogy a Tatooine daimyo-ja legyen. Nem tudott nem eszembe jutni, mennyi hasonlóság van a történetben a Dűnével. A sivatagi népek, a fűszerkereskedelem, ahogy a jövevény vezetővé növi ki magát. Bár tudjuk, hogy nagyjából mi lesz a vége, hiszen Boba a jelenben teljesen más helyen van, nem velük, azért izgalmas lett ez a rész is.

Fel van építve a sorozat, ahogy minden kis részlet a helyére kerül, és kikerekedik Boba története, miközben nem tudom nem azt érezni fontosnak, ami Din és Grogu kapcsán történik. (Bár így utólag felmerül a kérdés, hogy az új trilógia ideje alatt ők mégis merre jártak? Ha Din esetleg arra ki is öregedett, Grogu nagyon nem. Nagy ereje is van, kétlem, hogy mindenki figyelmen kívül hagyta volna. De ok, tudom, ez a karakter és történet született meg később, nem kereshetem korábbi filmekben utólag…)

Vizuálisan is odapakolták, amit lehetett. Látványos az idegen lények, a csaták. Egyes visszatérő elemek ugyan idegesítettek, mint Boba ébredése a gyógyító kapszulában, de bőven több az olyan, amit jó volt nézni.

Nem annyira nagy történet, nem olyan epikus, de profin összerakták, tele van jó színészekkel és itt látni is, hogy mire költötték a gyártási összegeket. Meglepett, de szerettem ezt a sorozatot is. (Úgy tűnik, a Star Wars sorozatok sokkal jobban tetszenek, mint a filmek.)

Horrorparódia, és a rosszabbik fajta. Még szinte el sem kezdődött a történet, a főszereplő utolsó tiszta pólóját a fél konyhával már kétszer is összehányták vérrel. Ez jól mutatja a film minőségét.

Az még ok, hogy fogja a kliséket és paródiába csomagolja. Hogy a friss vámpír szekálható azzal, hogy az öreglány, aki letámadta és megharapta, nem az elmesélt dögös nő, hanem egy szinte nyugdíjas korú mama. Hogy az egykori vőlegény, aki vonatmániás taxis, hogyan vált vámpírölő megszállottá.

Ám, a film humora annyira kritikán aluli, hogy az minden ötletet tönkre is tesz. Amikor a háziúr nyulából akarnak vámpír eledelt csinálni, és a vámpír nem akarja kiszívni, mert túl szőrös? De az öccsét megrágcsálná gond nélkül. A nyúlba is beleharap, nem egy szép látvány. Az egész filmben fröcsög a vér, ami nem is néz ki vérnek. Szörpnek, valami tömény és sötétvörös gyümölcslének. De említhetném azt is, amikor a haldokló taxis azzal tölti a kivérzése utolsó pillanatait, hogy az elhaladó vonatot figyelje, és megállapítsa, hogy változtattak a menetrenden.

Fárasztó. Ez jól kifejező. Mellé tenném a gusztustalant is ezzel a sok művérrel, mert ijesztőnek egyáltalán nem lehet nevezni és nem is undorító, csak nagyon el van túlozva.

A szereplőket könnyű megutálni. Egyrészt, messze vannak az eye candy státusztól, bár ezért nem utálnám őket. Viszont, nagyon ostobák is. Ezt már sokkal nagyobb gondnak találom. De mit is várok egy olyan filmtől, ahol a vonatbolond taxis öreg a nagy vámpírvadász, az ír Van Helsing? Ahol előbb gondolnak arra, hogy a fényérzékenység és a lyukak a nyakon valami drog következménye, mint bármi más. El sem tudom képzelni, az a szerencsétlen friss vámpír báty milyen állásban tudott eddig megmaradni. Mert egy ideig az anyja dolgait lopta és adta el, de már ki van tiltva a házból is. A drogmámor meg ott sem olcsó mulatság.

A látványelemek meg inkább ne is lennének. A művért és a spriccelő harapásokat már említettem, de a végére rájönnek, hogy képesek denevérré alakulni és úgy repülni. De, még denevérként is megmarad az arcuk! Nem CGI, nem a vámpírra van átdolgozva az arc, hanem ki van vágva az állat pofája, és be van helyette vágva egy emberi arc. Elég szürreális látvány, mellette borzalmas is.

A vége se tetszett, ez mégis mi volt? Egy ellenséget legyőztek ugyan, de a vírus menni fog tovább, elég csak arra a végén berepülő nyúlra gondolni. Ugyan, azt mi fogja megállítani?

Összefoglalva: történet, karakterek és színészek, látványvilág, humor – egyik rosszabb, mint a másik. Ez az a film, ami után morogsz, hogy minek ilyen szemetet leforgatni.

Engedd be a rosszat

A Chicago sorozatokat egyben szerettem volna zárni, de annyira nem bírom rászánni magam a PD részeire, hogy inkább a másik kettővel hozom be magam. A Meddel (s07e21-22) kezdtem a sort.

Az utolsó két rész tulajdonképpen az idei szálak nagyjának zárása, és pár irányvonal kijelölése a következő évadra. Volt, aki rendezte magában az apjával kapcsolatos érzéseit (ez a zárás), ami egy másik kollégát arra indít, hogy a gyerekével vegye fel újra a kapcsolatot (ez meg egy kezdődő szál). Volt műtét, amelynek a következményeitől eldől, hogy a sebész műthet-e majd a továbbiakban. Született meg gyermek, ahogy családi találkozóra is sor került. Nagyjából zártak egy rendőrségi ügyet, közben Hannah nagyon be lett tolva Natalie helyére.

Nem tudom nem észrevenni, hogy mennyire azt a pozíciót tölti be, amit korábban a másik nő. Elsősorban terhes nőkkel, kisgyerekekkel foglalkozik és ő is Will exe. Will pedig nem jó az elszakadásban, szóval, kezdődhet ugyanaz a spirál, ami Natalie mellett is megvolt.

Vagyis, a szappan továbbra is jelen van, és a szereplőtől függ, mennyire vagyok rá vevő. Will néha sok, de Hannah-t bírom mellette, így ezt elnéztem. Ami nagyon nem esett jól idén, az Dan és a volt terapeutája kötéltánca. Bár, a rendőrből doktorrá lett férfi románca a beépített ügynökkel rosszabb volt, ha belegondolok. Igyekeztek mindenkinek adni legalább egy fontos szálat, és mellette a kórházban is zajlottak az események.

Talán azért is ez a Chicago sorozat, amit legszívesebben nézek, mert bár erőteljesen szappanopera vonásai vannak, mellette még kórházas sorozat tudott maradni.

A hét elején a Westworld (s03e08) is zárt. Voltak ötleteim, mi jön, de ennyire semmitmondó zárást – eléggé el is vette a kedvem a sorozattól.

Az csak egy dolog, hogy mi derül ki Christina kapcsán és milyen szerepet szánnak neki a végjátékban. De mi értelme volt egyáltalán bárminek is? Éppen csak azt nem mondják a végén, hogy az emberiség és az itt levő robotok halálra vannak ítélve. Bár, ha úgy értelmezem, ki is mondják. Christina megállapítja.

Akciónak nem volt rossz és még mindig egy nagyon látványos sorozatról beszélünk. Hoztak olyan összecsapásokat, amelyek simán eladták a részt. Még azt is eljátszották, hogy új testet öntött magának olyan szereplő, akit az előző rész végére halottnak hittem. Fel is merült bennem, hogy itt senkit nem lehet örökké halottnak megtartani, mert egy lementett tudattal vagy valakinek a mesterkedése révén úgy is vissza lesz hozza. Mint ahogy tették Rachel Evan Wood karakterével, vagy ahogy Aaron Paul karaktere végig színen volt, noha emberként már nagyon régen véget ért számára a történet.

Jó nagy nyitott vége lett, kellően rejtélyes is, de ahogy most elvágták a történetet, nekem nem volt szimpatikus, így szkeptikusan állok ahhoz, innen hogyan tovább.

Végül, behoztam magam az egyik új sorozattal. Hetente nem csak egy rész megy le, így már 7 résznyi Pretty Little Liars: Original Sin várt megtekintésre. Megjegyzem: még 3 rész van vissza, ami a héten le is megy, így akár hétvégén be is tudok számolni róla, mire lyukadt ki a sorozat.

De előtte: ez mégis mitől PLL-sorozat? Nincs egyetlen közös karakter sem. Nem mintha kellene nekem bármelyik lány felbukkanása, csak így megtévesztő a használata. Vagy annyi elég is, hogy itt is van egy ’A’, aki rejtélyes üzeneteket hagy? Csak éppen ez a figura nagyon más dinamika szerint működik. Nem a lányoknak van sötét titka, és nem is mondhatnám, hogy őket zsarolja. Az anyáik tettek olyat a múltban, amit fel kellene fedni és ha jóvá nem is lehet tenni, fizetni érte.

Így az eredeti bűn, Amanda halála – aki az egyik anya miatt készíttetett ’A’ tetoválást – és megalázása egyre több részlettel derül ki. A lányok még kevesebbet tudnak, de a nézők látják, mit műveltek 1999-ben a barátnők azzal a lánnyal. Felmerül a kérdés, miért kellett ennyit várni a visszafizetéssel, de nem is ez a lényeg. Folyamatosan húz előre, mi derül még ki, és mennyit tudnak a lányok.

’A’ sokkal erőszakosabb is. Gyilkol, zsarol, vért ont. Egy slasher hangulatát hozták be, és itt jobban érteni is, miért hallgatnak a lányok a különös üzenetekről. Itt nem csak annyi múlik a titoktartáson, hogy a kis titkaik az övék maradnak-e, hanem az életük. Mert ez a rosszfiú gond nélkül kést vagy baltát ragad. Bár, azért az fura, hogy maguk közt sem próbálták lenyomozni. Mouse kész informatikai szakember, még ő sem próbálta meg lenyomozni az üzeneteket.

Az a kombináció, ahogy tini sorozat, nyomozós thriller és slasher is egyben, eladja. Ugyan a főszereplő lányokat nem érzem veszélyben, de azt eltippelgetem, ki rejtőzik a maszk mögött. Most nem hiszem, hogy lány. Ahhoz az egyik focistát igencsak könnyen emelte meg és fojtotta meg. Majd meglátjuk. (Bár, ha berendelnek még egy évadot, akkor mégsem látjuk meg. Reméljük, nem esnek abba a hibába, amibe az eredeti PLL. Azt nem tudták, mikor kell abbahagyni és rétestésztává nyújtották.)

Olyan témákat boncolnak, mint a rasszizmus, az iskolai zaklatás, a nemi erőszak. Végig megvan a maga szórakoztató volta, szerelmi szálak is bőven akadnak, de mellette próbálkoznak valami mélyebbet is beletenni. Itt is felmerül, hogy nem mindennel értek egyet – pl. Imogen egy nemi erőszak eredményeképpen lett terhes, mégis azt tervezték az anyjával, hogy megtartják és felnevelik a babát. Ok, a kicsi nem tehet semmiről, de Imogen csak 16 és úgy lett az a gyerek, ahogy. Nekem nincs meg, miért nem volt opció az abortusz. Most sem tudom elképzelni, hogy nulla bevétellel és család nélkül fel tudná nevelni a gyereket.

De, ha már olyasmiket gyűjtünk, ami zavar. Mégis, hogyan sikerült annak összejönnie, hogy a barátnők ugyanakkor lettek anyák és a lányaik egyidősek? Ráadásul, mindenhol lányok vannak és egykék is. Apa kevés esetben van jelen, többen lányanyák, vagy LMBTQ mellékszereplők.

Kívülről nézve az is kész, hogy milyen a rasszok aránya. 2 fekete, 1 ázsiai, 1 latin-amerikai és 1 fehér lány. Ez is túl forgatókönyv szagú, mint valóságosnak tűnő. Valahogy nehéz elképzelni, hogy az anyáik és most a lányok is így klikkesednek.

Minél jobban elemezni akarnám, annál több minden nem tetszene benne. De nézve szórakoztató, változatos és a lányok is szimpatikusak. Érdekel is, mit tartogatnak az utolsó részekre.

Mielőtt bármibe is belekezdünk, leszögezem, nekem nagyon tetszett ez a mese. Jókat vigyorogtam rajta, és a zsánere is passzol az ízlésemhez. Nem is emlékszem, mikor sikerült valamit ennyire eltalálnia a DreamWorks stábnak.

Viszont: azzal bajban vagyok, hogy mégis melyik korosztály a célközönség. Tudom, hogy gyerekeknek készült képregény az alapja. Megvan az is, hogy a főszereplők állatok. Mégsem érzem igazán gyerektörténetnek, annál komolyabban vették.

Rengeteg benne az utalás, és nem csak olyan filmekre, mint a Kutyaszorítóban, amit egy gyerek biztosan nem ismer. De azon is meg lennék lepődve, ha a kicsit sejtenék, mit jelenthet megclooneyzni valakit. Ok, a környezetből azért rájönnének, de hogy miért ez a neve, azt szerintem nem tudnák. Ez mind olyasmi, amit a felnőttek fognak díjazni.

A rablásokat is korrekten összerakták, kivitelben és az egésznek a logikája is stimmel. Ahogy mindenkinek megvan a maga feladata, amilyen váratlan nehézségek adódnak. Meg kellene néznem egy másik mesében is, hogy milyen rablásokat mutatnak a gyerekeknek, mert itt megint inkább azt érzem, inkább a felnőttek vannak becélozva.

Két olyan dolog van benne, amin viszont nagyon érezni, hogy ez nem is igazán felnőttmese. Az egyik, az egész mesének az üzenete. Az előítéletek megcáfolása: lehet valaki attól jó is, hogy egy olyan csoport tagja, amit hajlamosak vagyunk gonosznak bélyegezni. Ahogy a gonosz is könnyen az aranyos álcájában settenkedhet. Ha még jobban lesarkítom, annak a tételnek a cáfolata is benne van, hogy a széphez automatikusan társítjuk a jó jelzőt is. De van egy ennél nagyobb klisé is: jónak lenni boldoggá tesz. Még a farkasnál rendben is lenne a ’jó kutya’ effektus, ő kutyaféle. De pl. amikor a kígyó kezdi el csóválni a farkát a jó cselekedettől boldogan, az már inkább a fura kategória. Vagy a cápa az uszonyát. És lehetek gonosz, de tényleg jó érzés jónak lenni? Ebben a történetben szépen alá van húzva, itt ok, de tovább gondolva szerintem rossznak is ugyanilyen kielégítő lehet lenni, ha valakiben nincs vagy csak alig empátia. De elkalandoztam.

A másik gyerekmese eleme a humora. Nem végig, vannak felnőtteknek szánt utalások és poénok, de egy jelentős része a kisebbeknek szól. Némelyik olyan otromba módon, hogy mai fejjel bosszant is. Ami legjobban idegesített, az Mr. Cápa, mint az álcák mestere. Pedig nem is hasonlít senkire, mindig csak magára. Attól, hogy feltesz egy műbajusz, még nem néz ki egy másik ember apjának. De azt is lehetne említeni, amikor Mona Lisának álcázza magát. Köze nincs egymáshoz a kettőnek. Mindenki vak? Attól pláne szomorú, hogy Marmalade (a tengerimalac professzor) is vet be álcát, az viszont M:I szinten tökéletes. Akkor mégis, miért dől be mindenki Cápának? Még Farkas is sokkal hitelesebb volt, amikor kutyának álcázta magát.

Jól sikerült a grafika. Szép ez a mese, és olyan szinten aranyosak a figurák, hogy már plüssként is látom őket lelki szemeim előtt. A Farkas meg a cica, akit lementett a fáról, meg extra aranyosak.

Erről jut eszembe: azért az nem semmi, milyen világot összehoztak. Vannak emberek, vannak emberi állatok, mint a főszereplők. És vannak állat – állatok is, mint az a bizonyos cica? Nincs meg a rendszer és nem is szabad akarni érteni, mert még az alapok sincsenek meg a világépítésből.

Hogy ismételjem magam: kritizálgatom, de én kifejezetten szerettem ezt a mesét. Humoros, menő, rablós – még alapanyag is van bőven, jöhet a folytatás is!

Két dolog volt, ami bevonzott az előzetes után. Az egyik a szereposztás, bírom Oscar Isaac munkásságát. A másik, a kártyás vonal. Van bajnokság, szerencsejáték nem annyira a szerencsére bízva. Aztán megnéztem a filmet és most fogom a fejem.

Mert ez sokkal inkább dráma, háborús trauma film, mint sport vagy más. William veterán, és olyan traumát cipel, ami szinte elmebaj. Nem véletlenül alakított ki magának rutinokat, és vannak olyan szokásai, mint a hotelszobák teljes lefedése lepedőkkel. Cirk nem volt katona, de az apja igen, és másodkézből élte meg, mit tett a sereg a saját embereivel. Mindent vissza lehet vezetni addig, hogy a rendszer rossz és a kisemberek szenvednek. Látjuk azt, mit kellett tenniük, milyen szenvedést éltek túl és ez milyen problémákat okozott. Látjuk, hogy hagyta őket maga a rendszer cserben, és kaptak még több szenvedést, míg mások, a hatalom emberei élik vígan az életüket és gazdagodnak minden trauma nélkül.

De mellette egyéb szálak is haladnak. William szeret láthatatlan lenni, nem feltűnni és biztonságban élni tovább. De az életébe lép Cirk a maga őrült bosszútervével, és William őt akarja megmenteni. Ez a végső vezeklése. Ezért nevez a pókerbajnokságra, és ezért nézzük, ahogy menetel a bajnoki cím felé, Közben kártyajátékosként is megismerjük: hogyan számol, és inkább matematika számára a szerencsejáték, nem simán hazárdjáték. Közben La Lindával, a pénzemberrel összekötő egykori játékossal is egyre közelebbi viszonyba kerül.

Így van sport, van mentor – tanítvány viszony, van szerelmi szál és van road movie is. Csendes, nyugodt film, ami a sorsfordító csapást is olyan halkan viszi be, hogy elsőre nem is hittem, hogy ilyen könnyeden a feje tetejére tud állni minden. De tudott.

Megvan a maga stílusa, ahogy így csendesen mond el nagyon komoly tartalmakat. Bűnről, vezeklésről, kisiklott életekről. Nem tolja a háborút a képünkbe, de sok-sok sérült emberen keresztül mutatja, hogy milyen következmények vannak. Hogy mindenki sérül – ha konkrétan a filmet nézem, itt egykori vallatótiszteket látunk, akkor szenvedést okoztak másoknak. De ők maguk is kikészültek, és nagy nehézségek árán tudnak csak valamiképpen funkcionálni. Van, akinek ez sem sikerült, mint Cirk apja, aki bántalmazó férj és apa lett, majd öngyilkos is lett.

Elméletben tudom mindezt értékelni, és van benne több minden, amin el lehet gondolkodni. Mint a főszereplőnk neve: William Tell. Tell Vilmos. Tulajdonképpen ez a Will is fel fog lázadni a rendszer ellen, de hogy sikert ér-e el a végére? Nem hiszem.

A szereposztás is pazar. A négy kiemelt szereplő mind sikeres színész. Oscar Isaac nagyon oda is pakolta a játékát. Olyan erős a jelenléte, hogy halványodik mellette mindenki. Tiffany Haddish meglepően bájos és nőies tud mellette lenni. Tye Sheridan szerintem színésznek lényegesen gyengébb náluk, de az elveszett és kallódó majdnem tinit azért hozta. Willem Dafoe pedig meglepetés volt – nem is ismertem fel. A stáblistán ütött meg, hogy ő kit játszott.

Látványvilágra is ki van számolva, és hangsúlyosan vannak elhelyezve a kizökkentő jeleneteket. Ahogy a sivár haladást megtöri egy-egy emlék, vagy amikor nyakig véresen a végére kijön a szobából William.

Elméletben tehát sok jót tudok mondani erről a filmről. Van tartama és mondanivalója, korrekten megvalósították és Isaac nagyot játszik benne. Mégis, én nagyon nem szerettem nézni. Nem egyszer lassúnak, unalmasnak is éreztem, és tényleg csak Isaac játéka miatt tartottam ki vele végig, a történet nem tudott lekötni. Így azért szemöldökfelvonással díjazom az olyan kritikát, melyek szerint ez az év egyik legjobb filmje. Hát… nálam nem.

A Motherland: Fort Salem (s03e08) esetében egyszerűen nincs olyan, ami új lenne és el tudnám mondani. Ugyanazt látom benne részről részre:

1: van cselekménye, sok minden történik, de a nagy egész alig halad valamerre. Megint csatáztak kicsit, megint keresték az első dalt. De egyedül az vezet előre, hogy a végén feladták magukat, bár nem tudom, azzal mire mennek.

2: a látvány minimális. A szokott trükköket mutatták be, a múlt idők boszorkányának fagyasztós mágiájával kiegészülve. Sajnálatos, hogy az a szál hiába játszódott a múltban, másik földrészen, mégis el lett intézve egy barlanggal, ami bárhol lehetne. A részben is a szokott helyszíneken kergetőztek: a bázison, a rezervátum erdejében.

3: a cselekményt folyton kamaszos és romantikus szálakkal hígítják. Most éppen Scylla és Raelle jegyezte el egymást. Felesleges, nem vezet sehova, de mindig bele kell valami ilyesmit erőltetni. (Különben fura is, ahogy a családot kezelik ebben a sorozatban. Adil is feldobta már Abigailnek, hogy alapítsanak családot, bár ott esküvőről nem esett szó, csak gyerekekről.)

A játékidő fogy, és egyre kevésbé hiszem, hogy normálisan sikerül zárni. Annak is mi értelme, hogy eddig az Első Dal keresése az egyik fő szálnak tűnt, most meg könnyen lemondanak róla?

Lassan már vigasznak fogom fel, hogy vége, és nem kell erőlködniük vele.

A héten folytatódott a Resident Alien (s02e09) is, bár csak alapozó résznek éreztem. Kicsit átvettük, mi történt legutóbb és elkezdték felállítani a szereplőket.

A rendőrök kicsit harcoltak, ki nyomozzon az újabb gyilkossági ügyben. Természetesen többen belefolytak: a polgármester, mert nem akart még egy gyilkosságot a városában. Harry, mert el akarja végezni a bonclást, hogy meghamisíthassa az eredményeket. A kis trükkök elvitték a rész jelentős részét, mellette meg Astra lelkiismereti nyűgjei hozták a lelkizést.

A nagyobb vonal, hogy van itt egy másik faj is és el akarják foglalni a bolygót, még nem került elő. Harry előkerítené az újszülött ufót, hogy az üzenetből többet is megtudjon, de még nem volt rá ideje. A kormányügynökök szervezkednek, meg a másik ufó emberei is, de még egyikük sem lépett mozgásban.

Van viszont orrvérzésig jobb és rosszabb humor: az, hogy Harry pszichológust játszik, noha teljesen hidegen hagyja a többiek baja, már láttuk. Az meg olyan fárasztó, ahogy a helyi különcök szerencsétlenkednek. A csúcs a recepciós lány volt, aki simán beült fürdeni a jakuzzi, ahol előtte ő találta meg a hullát és a szagokra is csak vállat vont.

Még egy-egy pillanata van, és az űrlény mássága még el tudja adni, de azért érdekel, hova fogunk még kilyukadni.

A Black Bird után egy másik fajsúlyos darabbal jelentkezett a héten az Apple. Ez a Five Days at Memorial (s01e01-03), amely a Katrina idején mutatja meg, mi történt a kórházban. Már az alap látványos: mérik fel a vihar pusztítását, és a kórházban találnak egy lezárt szobát, ahol kb. 40 holttest hever. A túlélők pedig elmesélik a történetet.

Így egy kettős narrációt kapunk: a Katrina idején megvannak a kiemelt szereplők, akikkel átéljük az eseményeket. Később meg halljuk az interjúk részleteit, nem feltétlenül a kiemelt szereplők kapnak ott szót. Arra még kíváncsi leszek, hogy mennyire terelgetnek minket a kérdésekkel, amelyek ott elhangzanak. Feltűnően sokat kérdezik például, hogy dr. Pou mikor milyen állapotban volt.

A látvány erős, és nagyon igyekeznek visszaadni, hogy milyen áldatlan állapotok uralkodtak azokban a napokban. Külső felvételek, a kórház szintjein a helyzet. Katasztrófafilmhez illő látvány.

A casting is a jól bevált receptet követi. Tele van ismerős színészekkel, és az egyik főszerepet a mozisztár Vera Farmiga kapta. Ő az a bizonyos Pou doktornő, akiről sokat kérdezgetnek a jelen idősíkjában. A dráma nagyon megy neki – a 3. részben az a lefagyás és érzelmi sokk, ami az arcán volt. De az egész karakterben érzek valami fáradtságot: már ahogy a nyitó nap megjelenik és dolgozni akar, valahogy azt láttam rajta, hogy fáradt. Ez pedig fokozódik. Cherry Jones a vészhelyzeti időkben a vezető, és szintén szépen hozza a váltásokat. Ahogy a falak mögött bizonytalan, össze tud omlani, de amikor intézkedni kell, ha maga sem tudja hogyan, de összekapja magát és teszi a dolgát, vezet. Különben is a kiemelt szereplőket, személyzetet és betegeket előszeretettel osztották olyan színészekre, akik egy-egy sorozat miatt ismerősek lehetnek, ha nem is ugrik be a nevük.

Drámaként már most van súlya, de azért a cselekményt lassúnak érzem. 3 részt adtak le, és az utolsó végére érünk el oda, hogy megvan az első halott. 2 nap alatt még lesz 3 tucatnyi? Jelenleg inkább karakterközpontúnak érzem, és a helyzet drámája a lassabb tempó miatt annyira még nem jött ki.

A Black Bird nekem jobban tetszett, de azért érdekel, itt mire tudnak még jutni. A java ezek után jön majd.

Nagyon közel van ahhoz, hogy simán művészfilmnek nevezzem. Hivatalosan ugyan komédia, de milyen elvont lélek nevetgél ezen a filmen? Az is sokat mondónak tűnik, hogy fesztiválfilmként futott karriert, ha sok díjat nem is nyert.

A történet röviden annyi, hogy egy milliomos örök emléket akar a nevének. Azt találja ki, egy nagyon jó és sikeres filmet készíttet el: legjobb rendezővel, legjobb színészekkel, nagyon erős anyagból. Meg is vesznek egy díjnyertes regényt, és leszervezik az utóbbi idők egyik felkapott, egyedi hangú rendezőjét és két színészt, akik a maguk zsánerében a legnagyobbak: a komoly színpadi színészt és tanárt, meg a mozisztárt. Mi meg azt nézhetjük végig, ahogy a forgatás előtt próbálnak.

Kissé film a filmben is, hiszen ha a kész alkotást nem is látjuk, a kulcsjeleneteket előttünk eljátsszák, és az elején Penelope Cruz össze is foglalja, mi a regény története, amiből forgatnak. Eleve meta, de még egy lapáttal rá is tesznek. A film és a valóság egyes elemei összecsengenek, amitől mondhatni a film és a valóság keveredni kezd. Elég csak arra gondolni, ahogy a filmben a testvérek vetélkednek, az életben a színészek teszik azt. Még a végjáték is majdnem az, ami a filmen történik.

Művészfilmes a minimalista eszközeitől is. Kevés helyszín és még kevesebb színész. Ugyan ilyen-olyan mellékszereplő és statiszta közben felbukkan, de ez három ember története: a két színészé és a rendezőé. A jellemükből csak egy kis darabkát láthatunk, az is a szakmájukhoz kapcsolódik. Látszik az is, hogy hol tartanak a karrierjükben – Iván alakjában benne van, hogy magát tartja a legjobbnak, és lenézi a kommersz alkotások népszerű színészeit. Felixet se tartja sokra, aki különben sok tekintetben hozza is, amit a filmsztárokról rosszat lehet mondani: hangulatember, visszaél a hatalmával, imádja magát és nagy nőfaló is.

Mivel ennyire a színészekre épül, elég erős a szereposztás is. Penelope Cruz a leszbikus rendezőnő, Antonio Banderas a filmcsillag és Oscar Martínez a komoly színész – tanár. A dinamika megvan, és az átélés is. Azon jót szórakoztam, hogy a három színész milyen pillantásokat bír egymásra vetni a cselekménynek megfelelően. Cruz vitte nálam a prímet, de talán övé a legextrémebb szerep is – és nem csak a lángoló hajkorona miatt.

Egyszerre tart görbe tükröt is a filmkészítés elé, meg mutatja mégiscsak azt, hogy a maguk módján varázslatot hoznak létre. Tele van olyan színészbarát jelenettel, ahol egyik percről a másikra kell váltani és játszani, több mindent meg tudnak mutatni magukból, a színészi mesterségből. Az talán komédia elem, ahogy a rendezőnő vezeti őket és néha nem is érteni, mit és miért csináltat. Pl. egy szimpla, egyszerű mondatot elmondat millió meg egyszer, hogy átérezze a köszönést is a karakter. Akadnak extrém ötletek is, mint amikor egy fellógatott, hatalmas szikla alatt kell próbálni – a végén meg közli, hogy igazából nem voltak veszélyben, csak papírmasé volt a szikla.

Némileg meglepett, hogy mennyire jó kritikái vannak. A hivatásosaktól nem, de hogy a közönség is szerette. Azt még kutatom, miért. Lehet, hogy másnak jobban átjött a humora – vagy a színészek ennyire el tudták adni? Most inkább az utóbbira szavaznék.

Ha Baby Groot, azonnal rá tudom vágni, hogy cuki. Baby Yoda mellett az egyik legaranyosabb CGI lény volt az utóbbi években.

Most itt a saját sorozata, ami csak 5 rövid rész, de egy ekkora cukiság kinek ne tetszene? Így aztán pofonnal ér fel, hogy az édes kinézet milyen jellemet takar. Azt kell mondanom, volt, hogy csak leesett állal néztem az aktuális rész végén, hogy mi van? Azt még mindig emésztem, amikor azt a mókusszerű lényt (Madárfélének is láttam már leírva, de amit Groot leborotvál, inkább bunda, mint toll. Lehet, hogy űrlényekre nem kellene a földi biológiát rányomnom.) leborotválta és szerzett magának sálat. Kis édes álnokság? Kb.

Ez a csattanó, ez rendszeresen megvan. Tartunk egy irányba, jön valami helyzet és Groot húz egy olyat, hogy a fal adja a másikat. Rendben, egymás után nézve a részeket már számítottam rá, hogy újfent valami hasonló megoldás fog érkezni, de akkor is.

Különálló kis epizódok ezek, amelyeket nem is sikerült mindig belőni, mikor van. Az elsőre feltételezném, hogy Baby Groot születése, de utána? Pl. a bolygón, ahol azt a szőrme sálat begyűjti. Az utolsó kettő, ami a Galaxis őrzői korszakban játszódnak, ami beazonosítható. Pláne, hogy az utolsóban feltűnik más Őrző is. Hozzátéve, hogy megmarad a sorozat animáltnak, így pl. csak egy zuhanyzó árnyalak a nem CGI szereplő.

A látvány különben remek. Egyszerűen szépek ezek a részek. Kidolgozott, látványos, és nem kell nagyban gondolkodni. Az is nagyon ötletes tud lenni, ahogy Groot egy kő alatt rovarfélékre bukkan és méregetik egymást, meg kapcsolatba kerülnek.

A részekből 1 van, amit vagy szinkronnal kell nézni, vagy nem árt egy kis angol. Az I am Groot elhangzik többször, többen is, de kétlem, hogy az nagy nyelvtudást igényelne, pláne, hogy Groot szókincse ennyiből áll. A végén azonban Rocket is mondja a magáét, ráadásul Bradley Cooper bevállalta a szinkront itt is – de, amit ki akartam belőle hozni, hogy ezt leszámítva bárki bármelyik nyelven fogyaszthatja a sorozatot.

Jók a kritikái, tényleg kis helyesek és álnok hangulatúak, nekem tetszettek. Kicsit a Pixar rövidfilmeket juttatta eszembe, csak Galaxis őrzői stílusban.