Minden napra egy film

Minden napra egy film

Chicago Med

6. évad

2021. június 13. - BBerni86

Kórházi, gyógyszerkísérletes, viszonyos.

A COVID a kórház és a benne dolgozók teljesítőképességét is próbára tette. Külön osztályt hoztak létre és olyan ideiglenes otthonokat, ahol az orvosok a családjuktól távolabb, de őket a fertőzéstől megóvva élhettek. Az oltások, a javuló helyzet lassan megengedi, hogy visszatérjenek a dolgos mindennapok. April szenved is attól, hogy a COVID osztályon fontos volt, önálló döntéseket hozott, míg most megint az orvosok utasításait követő nővérnekchicagomed_1.jpg kell lennie. Natalie és Marcel szomszédokként egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ám kibontakozó szerelmük nehezíti, hogy a férfi a múltját legszívesebben elfelejtené, míg a nő igényli, hogy beavassa az életének azon részébe is. Ethan osztályvezetőként igyekszik helytállni, míg Will a kísérleti gyógyszer tesztelésébe veti bele magát. Közben a betegek érkeznek, és legyen a bajuk szervi vagy lelki, segítséget kapnak.

Ahogy minden Chicago sorozat, a kórházi évad is rövidebb lett, mint a korábbiak. Azonban ez az, amelyben a legtöbbet foglalkoztak azzal, mi történt a világban. Láttuk a működést a vírus tombolása alatt, bár fokozatosan tértek vissza a normál kerékvágáshoz.

Nem volt jó különben nézni az ilyen részeket, miközben örültem, hogy bevállalták, és nem csináltak úgy, mintha mi sem történt volna. Annak hangulata volt, és pozitív képe, ahogy a kezdeti sok halál után már láttuk a felépülőket is.

De szeretem ebben a sorozatban, hogy még nem dőlt el végleg a szappanopera felé. Egy részben általában 2 nagyobb orvosi eset van, amit esetleg kisebb kórházi eseménnyel színesítenek. Még vissza is jönnek esetek: a beteg, aki beképzelte magának, hogy fel kell ébrednie egy szimulációból – nem mondták ki, de tisztára Mátrix másolat volt. Még piros tablettát is vett be, amitől az ébredést remélte. (Nem is értem, miért nem ugrott be senkinek a Mátrix, úgy nézett mindenki, mintha új ötlet lenne, amit a beteg elmondott.) Az elütött gyerek, akinek agyműtétre volt szüksége. A teniszsztár, a rejtélyes rosszullétekkel.

Az egész évadon átívelő, nagy téma volt a gyógyszereke engedélyeztetésének folyamata is. Itt láttuk, ahogy gyűjtötték az alanyokat, majd adták a gyógyszert és a placebot, gyűjtötték az eredményeket. Már csak azért is lekötött, mert a The Resident egyik évadában éppen azt láttuk, mennyire korrupt tud lenni ez a rendszer, míg itt azt mutatták be, milyen amikor szabályosan működtetik.

Természetesen a szappanopera sem maradt el, de még olyan szinten van tartva, hogy nem csak arra emlékszem, hogy az orvosok és nővérek magánéletében mi történik. April és Ethan most szünetelnek, így előtérbe került Natalie és Crockett egyre komolyodó kapcsolata. Ez még aranyos is volt, tetszett, ahogy a férfi egyre közelebb engedte a nőt. A vége azért kurta-furcsa: most szakítottak, vagy mi volt? Tudom érteni így is, úgy is azt az utolsó beszélgetést.

Will kínszenvedése meg lassan röhejes. Különben is kezdek ott tartani, hogy már unom a dolgait. Mindig annyira jót akar, és mindig ugyanazokat a hibákat követi el. Ahogy Sabeena bizalmát elveszti, ahogy megint Natalie felé kanyarodik…

Kaptunk egy új állandó orvost is dr. Archer személyében. Nem szépfiúnak jött, inkább intrikusnak. Forgatókönyvírói kényelemnek is érzem, ahogy hasonló eseteket adnak neki, hogy kidomborodjon, mi a végzetes jellemhibája. Az viszont érdekes lesz, Ethan helyén mit kezd majd magával. Jön a Chicago Med diktatúra?

A casting tehát változatlan, ugyanazok a színészek tértek vissza egy frissítéssel. Majd meglátjuk, a 7. évadra merészebbek lesznek-e Will és Natalie ügye kapcsán.

Vannak gyengéi, de nem keresem őket, amit meg látok, hamar elfeledem. Szerettem ezt a sorozatot a kezdetektől, még nem is untam rá.

 

Chicago Med – 5/4,5 még mindig ez a kedvenc Chicago sorozatom. Dráma, orvoslás és nézhető szappan.

https://www.youtube.com/watch?v=mTWWObSu-Ek

SpoilerZóna

  • A Manderley-ház asszonya

f1_133.jpgA rosszul sikerült bál után mrs. Danvers (Kristin Scott Thomas) már majdnem ráveszi az öngyilkosságra az új mrs. de Winters-t (Lily James), amikor a tenger felől jeleznek. Előkerült Rebecca hajója, benne a nő teteme.

Amikor számonkéri a férjét, Maxim (Armie Hammer) végre mindent bevall. Hogy Rebecca elbűvölte, feleségül vette, de a nő a frigy után azonnal közölte a szabályokat. Látszat feleség lesz. Maxim tűrte, mert a nevét féltette. Amikor azonban Rebecca a fattyát ültette volna bele a birtokba, valami elszakadt nála. Rebecca rosszul esett, meghalt. Maxim tette a hajójába, amit előtte megfürt és engedte a tengerre.f2_134.jpg

A felesége közli, bizonyíték nincs, együtt megoldják. Maxim a gyanúsított, és mrs. Danvers, a szerető (Sam Riley) is ellene vall. Mintha a csalfa feleségét ölte volna meg. A nő azonban lenyomozza az f3_129.jpgorvost, akinél Rebecca járt. Kiderül, halálos beteg volt, már csak a fájdalmas haldoklás maradt neki. Így már mindenki elhiszi, hogy öngyilkos lett. Maxim szabad.

Manderley azonban leég, az öngyilkossága előtt mrs. Danvers felgyújtotta. Maxim és a neje keresni kezdik az új otthonuk.

  • Spirál

Garza kapitány (Marisol Nichols) meggyilkolása után az előző kapitány, visszavonult rendőr lép elő gyanúsítottá.f4_115.jpg Miért is nem éri el senki Bankset (Samuel L. Jackson)? A fia, Zeke (Chris Rock) nem tudja elfogadni, hogy az apja lenne a Spirál, más nyomon megy tovább.

Banks folytatta a maga nyomozását, és látjuk, ahogy csapdába sétál. Ahogy a fia, Zeke benyit a helyre, bekapcsol a szerkezet is. Banks szépen lassan elvérzik. Érkezik a gyilkos, aki Schenk (Max Minghella), Zeke újonc társa, akiről azt hitték, vele is végzett a Spirál. Kiderül, nem ez az igazi neve. William Emerson volt, annak a tanúnak a fia, f5_1.jpegakit Zeke előző, korrupt társa agyonlőtt. Ezért készítette sorra a gyilkos játékokat a korrupt rendőröknek, hogy megtisztítsa a rendszert. Zeke lehetőséget kap, hogy csatlakozzon hozzá.

Zeke az apját választja, leállítja a kivéreztető gépet. Schenk/Emerson közben már egy menekülő úton távozik. A betörő rendőrök az ajtónyitással újraindítják a véreztetőt, és Zeke-et fogják le, nem látják, hogy az igazi gyilkos még búcsút int és távozik.

Eladó a menyasszony

Válásért küzdő, álkapcsolatos, életet átértékelő.

Mitya élete gyökeresen megváltozott, mióta vidéki szülővárosát hátrahagyva Moszkvába költözött. Kikupálódott, jól keres és egy csinos szőke is van mellette. Alisa apjának születésnapján egy félreértésből eljegyzés lesz, és a lány 2 héten belül hozzá is akar menni a férfihoz. Csak éppen van egy kis gond, akinek neve is van: Vasja. Mitya elado_a_manyasszony.jpgugyanis otthon megnősült és bár már 3 éve külön élnek, nincsenek is kapcsolatban, még házas. Mondvacsinált indokkal siet haza, gyorsan elválni. Vasja azonban nem hiszi el, hogy valóban szerelmes lett, meg akarja ismerni a menyasszonyát. Mitya a bár pultosát kéri meg, hogy ugorjon be a szerepre. Vasja nem éri be ennyivel, ő is új pasit akar, és természetesen Mitya, akinek meg kellene szereznie neki egy eljegyzési partin. A színjáték folytatódik.

Eredetiség nem sok akadt ebben a filmben. Az egyik leggyakoribb klisé az alapja: az álkapcsolatban levő szereplők valódi érzelmeket kezdenek megélni a másik felé, és a happy end eléréséhez változtatniuk kell az életükön.

A filmmel az volt az egyik legnagyobb bajom – azon túl, hogy a nők nevei nagyon hasonlóan hangzanak és ez bizony tudott zavarni – hogy nem volt hiteles a Mitya – Násztya szerelmi szál. El van túlozva és egy eleme sem az igazi. Találkoznak összesen kétszer, ha nagyon külön szedem az eseményeket, akkor háromszor és ez alatt olyan gyökeres változás megy végbe mindkettőnél? Nem hiszem.

A kezdetekkor mindketten fix párkapcsolatban élnek. Ok, Mitya egy felszínes szőkével, Násztya párja meg egy IQ-ban szegény vidéki lump, de akkor is hosszabb ideje együtt vannak, és addig meg sem fordult a fejükben, hogy boldogtalanok. Ha mutatja is a film, hogy miért jobbak ők egymásnak, mint a másikkal voltak, akkor sem hiszem, hogy egyetlen hétvége alatt ilyen gyökeresen változtatnának az életükön. Pláne, hogy előkerül egy gyűrű is. Ennyire felületes ismertség után?

Még, ha romantikus komédia is, akkor sem kellene ennyire elszállni. Még komolytalanabbá tette az egész filmet, mint amilyen különben is.

A komédiát elsősorban a mellékszereplőknek kellene hozni, de elég botor módon teszik. Násztya barátjára nem is tudom, mi lenne a jó szó. Az egy dolog, hogy nem éppen elmés alak, de mellette irritáló is. Ex-rendőr, nagy mellénnyel, aki még a mondataiba is belekeveredik. Vasja legalább következetesen csinibaba, aki gazdag férjet akar, aki majd elkényezteti. Ehhez jön hozzá, hogy mániásan hisz a jelekben és az ómenekben. Van még egy droggal csencselő barát, meg Vasja kiszemeltje, aki már nős és a felesége egy mini Hitler. Sarkított, eltúlzott mindenki. Még csak eye candy faktor sincs, bár lehet, hogy csak most nekem nem jött be senki ebből a filmből.

A poénok is ugyanúgy túlzások, ahogy a szereplők. Csak kettőt említek: van egy írva egy autóbalesetről és egy, amikor a tanyát megnéző Vasja aranyosnak talál egy kismalacot, akit megemel, és a malac orron harapja. Ok, a sertések mindenevők, de orron harapja? Most erről beugrott a szaunás jelenet. Az megint… rémes. Nem is értettem, hogy ez most látens homoszexualitásra utalás vagy viccnek szánták?

Látvány ebben a filmben nincs. Kevés helyszín: egy jobbnak tűnő városi lakás, a bár és a falusi ház, ahol az eljegyzési bulit tartják, elvileg. Kétlem, hogy nagyobb lett volna a büdzsé, ez egy tévés kis komédiának tűnik és pont.

Tanulságot nem is akarok keresni benne. Ne emeld az orrodhoz a malacot!

Bár ugyanaz a logó van előtte, mint az Igen, séf előtt, semmiben nem ér annak a nyomába. Ez olyan film, amit kár volt megnézni.

 

Eladó a menyasszony – 5/2 viccesnek szánták, de sokkal inkább fárasztó. Olcsó kivitel, színészek és helyszínek.

https://www.youtube.com/watch?v=4Dlf8us8MFE

Chicago Fire

9. évad

Életmentős, baráti társaságos, tűzoltós.

A vírus pusztítása után az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba. A tűzoltóság élete is folytatódik tovább. Brett Cruz védencében talál új partnerre és viszik tovább a mentőt. Mackey jelenléte sajátos feszültséget okoz: Cruz apaként óvja, és hallani sem akar róla, hogy Gallo tegye a szépet a lánynak. Boden elérkezettnek látja az időt, hogy Stella a képességei mellé címet is kapjon, és felajánlja neki a hadnagyi képzést. Stella beleveti magát,chicagofire.jpg Severide mellette áll, de aztán meghall egy pletykát. Stella érdemei leginkább abban merülnek ki, hogy vele jár. Elejét akarja ezeknek venni, aminek a kapcsolatuk látja a kárát, hiszen a nőt nem avatja be. Casey egy sérülés miatt szenved, Brett áll mellé és segíti, miközben birkóznak azzal, hogy lehet-e közös jövőjük Gaby árnyékában. Közben mentenek tűzből, közúti balesetből, lepleznek le mérgezést és segítenek egy jobb sorsra érdemes volt fegyencnek is.

9 évad után elhiszem, hogy bizonyos dolgokból már nem lehet többet kihozni. Mégis, mennyire extrém baleseteket és tüzeket kellene kitalálni, ami eddig még nem volt? Ám sajnos, amit itt vesztünk, mással kell kipótolni.

Vagyis, annak ellenére, hogy még mindig nézem a sorozatot, és a 10. évadot sem fogom kihagyni, nem tudom nem észrevenni, hogy az évad után nehezemre esik egy-egy érdekesebb mentésre visszaemlékezni. Már olyan érzésem van, hogy ilyet is, olyat is láttam már korábban, legfeljebb most más hajtja végre.

Ellenben, majdnem mindenki olyan szappanoperába illő történetet kap, amivel kitöltik a játékidőt. Az évad nagy játszmája, hogy vajon összejön-e Sylvie és Matt? Annyira egyértelmű végig, hogy egy ponton már fárasztónak is találtam, ahogy kerülgetik egymást. Pláne, hogy sokkal szimpatikusabb volt nekem a másik laktanya hadnagya, mint Casey. Nyomorultat szinte sajnáltam, annyira látszott, hogy ő csak a nem Matt Casey Brett mellett. De kitartottak, sajnos, elhúzták ezt a szálat egész évadra.

A másik visszatérő motívum Stella Kidd hadnagyi vizsgája. Egyrészt, azt tudom értékelni, hogy ezzel finoman beleteszik a feminizmus kérdését. A nőnek meg kell küzdenie azzal, hogy nőként ez nehezebb szakma. Átjön, hogy mennyire hasznos ember Kidd, és mit ad a tűzoltóságnak. Csak éppen azzal is egyet kell értenem, hogy van alapja annak, miért elsősorban férfiak a tűzoltók. Egy rész sem hiteles, amikor a kicsi, vékony nő az erejére támaszkodva old meg egy helyzetet.

Az sem tesz boldoggá, hogy Severide és Kidd lettek az új norma a laktanyában. Igaz, évadok óta nem szerettem, ahogy ezt a kapcsolatot ragozzák.

De ezt sok mindenre elmondhatnám. A zártabb közösséget bemutató sorozatok átka már nagyon lecsapott: sokan jártak sokakkal, és a cselekmény göngyölítése miatt sok párt szét is kell szedni. A sok harmonikus pár mellett mi lenne az izgalom?

A sorozat külsőségeiben ugyanazt hozza, amit eddig is. Ugyanazok a fix helyszínek, néha már a mentési helyszínektől is olyan érzésem volt, hogy ezeket láttam már kicsit másként egy másik részben.

A színészi gárdával sem játszottak idén sokat. Brett mellett volt egy-két váltás a mentőben, különben maradtak a fix karakterek. Sokakat kedvelek, érdekel is mi lesz velük, de egyesek olyan látványosan kezdtek öregedni… Ebben az évadban Jesse Spencer kinézete kapcsán merengtem el, mennyire kezd látszani a negyedik X az arcán is. Hol van már dr. Chase?

Már a nyitott vég sem tart izgalomban. Meg lennék lepve, ha bárkit is megölnének.

Az nem volt zavaró, hogy rövidebb volt az évad. Azt viszont kezdem hiányolni, hogy igazán mentsenek is, ne csak szívügyeket kavarjanak.

 

Chicago Fire – 5/4 továbbra is szeretem ezt a sorozat, de egyre inkább a szappan marad meg belőle, nem más.

https://www.youtube.com/watch?v=yGJAjnhKqh0

Spirál

Fűrész hagyatéka

Bosszút álló, nyomozós, korrupciós botrányos.

Zeke Banks nyomozó karrierje nem indult zökkenőmentesen. Egyrészt, a kapitány fiaként más szemmel néztek rá. Másrészt, amikor a társa lelőtt egy ártatlan szemtanút, Zeke feljelentette, ezért máig rossz szemmel néznek rá a hivatalnál. A kapitány megelégeli a helyzetet, és egy újoncot oszt be mellé, az Akadémia évfolyamelsőjét, spiral.jpgSchenket. Mivel Banks kapja a reménytelen eseteket, nekik kell kimenni a metróba egy elütött hajléktalanhoz. Hamar rájönnek, hogy valami nem stimmel a képpel: a férfi maradványai mellett ott egy összetört tévé, a karon lépésszámlálós óra volt. Egy rendőr teteme ez, és Banks a gyilkostól személyes üzenetet is kap. Valaki, aki Fűrész örökébe lépett, a korrupt rendőröket hívja ki játékra, és bizony további áldozatok is lesznek…

Egyszerre vártam is ezt a filmet, meg tartottam is tőle. A Fűrész gyakran el van könyvelve egy gusztustalan véres horrornak, pedig az első rész komoly thriller is, aminek egy színdarab az alapja és nem céltalan az erőszak. Azt aláírom, hogy később egyre inkább gyilokpornó lett, de az alapja nem az volt.

A Spirál egyfajta reboot. Mivel nekem bejön az alapötlet, a gyilkos játék a bűnökre építve és a megtisztulás lehetősége, a film végi nagy csavarral, szerettem volna, ha jól sikerül, és akár egy új Jigsaw személyével újabb játékok indulhatnának. Csak éppen sejtettem, hogy az alapanyag szintjét nem érik el. De azért azt nem gondoltam, hogy a legutóbbi filmre is szívesebben gondolok majd vissza, mint erre a menetre.

Az egész film olyan, mintha lelkes, de kevésbé tehetséges Fűrész rajongók összeültek volna és összehoznak egy rajongói másolatot. A történet sokkal egyszerűbb, és alig érdekes. Krimi, horror elemekkel, de a nyomozás nagyon kezdetleges. Nem izgultam, nem borzongtam, több tekintetben vérszegény a film. Az ocsmány új maszkot és bábut nem is említem.

A Fűrész filmek esszenciája volt a végén a csavar. Amikor jön az ikonikus zene – amit különben lejátszottak most is – és közben visszapörögnek az események, hogy egy új nézőponttal, tudással, mindent átértékeljenek. Itt is próbálkoztak ezzel, de volt, aki meglepődött? Két tippem volt, ki lesz az új Jigsaw. Az erősebb tippem nyert. Pedig annyira meg kellett volna lepniük, de kiszámított lett és azt kaptam, amit gondoltam. Egy Fűrész filmben ez pedig nagyon nem jó.

Tetszik vagy sem, nem is tagadom, hogy a Fűrész világának része a brutális gyilkosságok sora is. Az ötletes eszközök, melyek kegyetlenül és véresen ölnek, ha az áldozat nem szabadítja ki magát. Arra volt próba, hogy a bűnökhöz legyen igazítva a büntetés, de nem mondhatnám, hogy túlzottan kreatívok lettek volna a készítők. A hamis tanúnak ki kell tépnie a nyelvét – ez a legjobb ötlet, ennél csak gyengébbek vannak, és ez sem az igazi. Arról nem is beszélve, hogy Jigsaw nem cinkelte a játékot. Ha meghozta a játékos az áldozatot, élhetett. Itt úgy vettem ki, hogy nem volt esélye a mocskos rendőrnek, ha meg is tette, amit kellett.

Maguk a gépek is… kevés az ötlet és nem is látványosak. Pedig nem hittem, hogy azt a fura kütyüt az előző részből alul lehet múlni, de itt sikerült. Az ujjakat leszabó fogaskerekes gép? Egy régi nyomdagép jutott róla eszembe, aminél a sima körfűrész sokkal rémisztőbb.

A bűn az egyetlen, amiben különben látok ötletet. Amennyire téma most az Államokban a rendőri brutalitás és visszaélések, az ok, hogy Jigsaw másolója is korrupt rendőröket vesz célba. Csak a történet kibontása, az egésznek a súlyozása nem ér fel az ötlethez.

A casting… Maradjunk annyiban, Chris Rock komikusként jobban muzsikál.

Az egykori rajongói énem nem engedi, hogy jobban szétszedjem, de lehetne. Ez a Spirál csak egy kicsorbult Fűrész. Kár érte.

 

Spirál – 5/2 az alapfilmet szeretem, de ez gyenge utánérzet. A látvány, a csavar, a sztori is gyenge.

https://www.youtube.com/watch?v=Y0aRoLVO31Y

Mit várunk?

Cím: Snake Eyes

Készítők: német rendezőt kapott, sok az ázsiai színész benne – ami különben pozitívum. Csak éppen a stáblistáról alig ismerek valakit. Golding szinte az egyetlen, akin nem kellett agyalnom sem.mit_4.jpeg

Műfaj: akció

Cselekmény: egy japán iskolában nindzsákat képeznek. Köztük van az, akit majd Kígyószem néven ismerünk a GI Joe filmekből. Ez feltárja, hogyan vált nindzsává és szerezte meg ősi ellenfelét.

Várható megjelenés: július végi premier dátuma van.

Miért várós?

  • Bár a GI Joe filmek nem hagytak nyomot bennem, gyerekkoromban a mesét szerettem. Kapni fog ez is egy esélyt.
  • Henry Golding a legtöbb szerepében szimpatikus volt, érdeklődve várom, milyen lesz nindzsának.
  • Bár attól tartok kissé, hogy a cselekmény nem lesz éppen okos, de a látványra remélem, hogy nem lesz panasz.
  • Az is érdekel, bármiképpen hozzákötik-e a GI Joe filmekhez a sztorit.

Előre!

Családi kalandos, mágiát tanuló, varázskövet kereső.elore.jpg

Egyszer volt, hol nem volt, a világban egykor létezett a mágia. Varázsolni azonban nem volt könnyű megtanulni, noha a mágusok szívesen átadták a tudásukat, és a kalandok is vártak a lelkes próbálkozókra. A tudomány azonban kevesebb erőfeszítést igényel, így a világ megváltozott: a tündérek már nem repülnek, motoroznak. A mantikór nem a kalandorokat vezeti, hanem egy étkezdét. Lámpák, autók – kinek kell már varázspálca? Bartley és Ian fivérek, de nagyon különböző elfek. A bátortalan Ian csak beilleszkedni próbál, amit bátyja mágia iránti lelkesedése nem könnyít meg. Amikor Ian is betölti a 16-ot, anyjuk átadja a korán meghalt apjuk ajándékát. Egy varázslat és egy varázspálca – Ian tehetséges is, de a varázskő eltörik, mielőtt befejezhetné az apját egy napra visszahozó bűbájt. A fiúk a fél apával útra kelnek, hogy szerezzenek még egy követ.

A mese, ami Pixar siker lehetett volna, a kezdése rendben is volt. Nyerő nyitó hétvége, pozitív kritikák. Aztán jött a vírus meg a mozik zárása, és ezt a mesét is átvitték egyéb csatornákra. Nem is volt körötte semmilyen hype, szépen eltűnt nálunk a süllyesztőben.

Pedig ez egy olyan Pixar mese, ami megint betalált. A sokadik Toy Story vagy a Verdák nem az én világom, de ebben megvolt az a plusz, amiért a Pixar meséket szeretem. Humoros, kalandos, bájos, van szíve és üzenete is.

Már eleve az érdekes volt, ahogy a mesevilág úgymond emberszerűvé válik. Gyerekként a humort vettem volna benne észre, mai fejjel viszont elmerengtem azon, hogy mit mond mindez el a mi világunkról is. Mert rendben, a modern kor nem a mágiát vette el tőlünk, az nem is volt, de sok mást igen. Az, ahogy a technika elbutítja és lustítja a használóit, megfigyelhető itt is, a mesében is. Elképzelhetetlennek tűnik számomra, hogy egy tündér, akinek szárnya van és képes lenne repülni, még csak meg sem próbálja, mert a motor úgyis elvisz bármerre… Mondhatnám erre, hogy hányan ülnek akkor is autóba, ha csak egy utcányit kell arrébb menniük, és a biciklit sem tekerik már – hiszen létezik elektromos verzió is. Hogy visszacsatoljak egy másik Pixar alkotásra, ebből jön majd az emberiség abban a formában, ahogy a Wall-E előrevetítette. De a kultúrát, gasztronómiát is mondhatnám. Gyorséttermek, műanyag kaják – hol van az idő, amikor még házilag is sütöttek, akár kenyeret is? Persze, könnyebb – de mennyit éri meg veszni hagyni?

Azért is szerettem ezt a mesét, mert itt eljutnak a konszenzusig. Megtartják a jelenjük jó dolgait, de elkezdik beleolvasztani az örökségüket is. Az emberiségnek is érdemes lenne eltanulnia ezt.

Természetesen Disney égisz, vagyis ez családi mese is. Az apáért küzdenek olyan keményen a fiúk. A végére eljutunk oda, hogy mennyire sokat jelent a család, a testvéri kötelékek. Pedig annyiszor láttam már, és mégis meg tudott érinteni, amikor a végén a listáját nézve rádöbben arra, hogy mennyi mindent tett és tesz érte a bátyja.

Road movie jellegű a cselekmény, mennek az úton és kalandokba keverednek. Kellemes, és feldobja, hogy mesebeli lények között mozog. Az egyik poén jobb, a másik gyengébb, de ahogy a Pixar szokta, van minden korosztálynak valami benne.

A grafikán azért merengtem, hogy mennyire tetszik nekem, ahogy a különböző lényeket és tájakat ábrázolták. Nem olyan szép, mint a Vaiana volt. Igaz, jobban tetszett, mint a Soul legutóbb. Mesés, amit azt hiszem, végül pozitívnak hozok ki. Az is igaz, hogy belecsempészték az eredeti szinkronhangok vonásait is. (Az eredeti erős: Holland és Pratt.)

Már csak arra lennék kíváncsi, melyik az a leszbikus karakter, ami miatt pár ország nem volt hajlandó vetíteni. Főszereplő biztos nem volt…

 

Előre! – 5/4 szép kivitel, és a kalandos mese mögött mélyebb gondolatok is megbújnak. Én szerettem.

https://www.youtube.com/watch?v=ZnQgKA_fCZw

Castlevania

4. évad

Végső csatás, vámpíros, mágikus, harcos.castlevania.jpg

Trevor és Sypha kénytelenek azzal szembesülni, hogy hiába végeztek Drakulával, mindig lesznek olyanok, akik vissza akarják hozni az életbe és szörnyűségeket tesznek a nevébe. Az életük harcok végtelen sora kezd lenni, ami lassan felemészti őket, de egymásba kapaszkodnak és kitartanak. Targoviste a következő állomásuk, ahol valami sötét lappang a mélyben. Maradnak nyomozni. Alucard magányát egy segélykérés töri meg. Az éjszaka lényei egy környékbeli falura támadtak – elindul segíteni, és mire észbe kap, a menekültek a kastélyába lelnek otthont és készülnek az életükért harcolni. Köztük van egy alkimista, aki saját sötét terveit szövögeti. Hector a vámpírnők szolgájaként ténykedik, de titokban a lázadását készíti elő – Isaac egyre közeledik feléjük, megváltozott célokkal és küldetéssel.

Rég téma, hogy videójátékból nem sikerült még igazán jó mozit készíteni. Mostanában volt újabb próbálkozó, de a Mortal Kombat nem az a film lett, amit mindenkinek látnia kellene. Valahol viccesnek is érzem, hogy a mozi nem akar összejönni, de a Castlevania révén animált sorozat már létezik, aminek játék az alapja és nagyon jól sikerült.

A 4. lett a záróévad, és kisebb megjegyzések mellett egy nagyon szerethető befejezés lett. Minden szálat szépen elvarrtak, a szereplők megkapták a nekik járó jutalmat/büntetést, és hiányérzet nélkül el lehet köszönni.

Mindez 10 részben, ami ennek köszönhetően elég tempós is lett. 3 fő szálat kellett elvarrni, leleplezni és megküzdeni az évad ellenségével, miközben a magánéletüket is építették. Váltogatjuk is a nézőpontokat, hogy a végére a fő szálak összeérjenek és egy nagy csatában egyesüljenek majd.

Hector és Isaac, akik nagyon sokat változtak, és ebben az évadban elérnek az út végére. Isaac szépen össze is foglalja egy ponton, hogy mi történt velük és hogyan tovább. Nagy mélységek, nagy magasságok jellemzik őket. Kifejezetten bírtam Hector lázadását Carmilla uralma ellen, és Isaac nagyon bad ass volt, amikor megérkezett a vámpírnők kastélyába. De amitől működött az ő részük, hogy az akciók és látványos csaták – Carmilla utolsó csatája különösen megérdemli a kiemelést – mellett értelmes is volt. Annyira érdekesek Hector és Lenore eszmecseréi, a kovácsok találkozása, mint a harcok.

Alucard újabb küldetésre indult, és nagyon drukkoltam, hogy most ne kapjon a lelke újabb sebeket. Ő halad kifelé a sötétségből, és tettek mellé is egy méltó társat. Igaz, az ő története a félrevezetés része, de szépen hozta mellette, hogy Saint Germain miért és miben sántikál. Itt nem volt olyan mélység, de látvány és erőteljes karakter bőven.

Trevor és Sypha szimpatikusak nekem, így azzal sem volt különösebb bajom, hogy csak követik az eseményeket és reagálnak. Így is nagy csatákat vívnak – bár nem a Star Warsból kellett volna egysoros poénokat nyúlni, nem elég vicces. A legjobb varázstárgyak is köröttük bukkannak fel, és vannak kerettörténetek tárgyakról, személyekről. Az indiai gyökerű harci tőr nagy kedvencem lett. De külön-külön, együtt is szeretem a kettősüket, még ha az utóbbi két évadban nem is fejlődtek. Egymás családja lettek, harcosok és csak a pont kellett a végére.

Animált sorozat, van benne anime hatás is. Talán elsőre furcsa, sötét, de jól össze van ez rakva. A helyszínek horrorba illenek, a szereplők karakteresek. A harcokat meg jó nézni. Amikor összeáll az Alucard – Trevor – Sypha hármas, az csatában több mint halálos. Egyértelműen az a harci csúcs, amikor a kastély megtisztítására megindulnak…

Angolul nézem, eltalálták a szinkronszínészeket is. Hallgatni is jó volt, nem csak nézni.

Talán kissé a sorozat iránti szeretetem elnézővé is tesz, de nem bánom. Ez egy jó sorozat volt, jó zárást kapott és nem is érezni, mennyire videójáték volt mögötte. Pedig volt…

 

Castlevania – 5/4,5 szórakoztat, és ha nem is mindig ülnek a poénok, a karakterek és a látvány eladja.

https://www.youtube.com/watch?v=L7iWXfZzEMc

süti beállítások módosítása
Mobil