Most egészen fogamra való volt ez a komédia. Jó arányban volt benne olyasmi, amit bírok: átverés, művészet és fekete humor.

A történet szerint a törvénytelen üzelmeket folytató Gordonnak nagy ötlete támad, hogyan lehet tisztán fizetni a bérgyilkosnak, hogy ne kerüljenek a rendőrség radarjára sem. Műkincsek. Így Reggie mázol valamit, a megrendelők a gyilkosságot fizetik – de a képért és a galériás Patrice megírja a csekket. Mivel a nő annyira le van égve, nem az lesz a gond, hogy rávegyék a pénzmosásra. Sokkal inkább azon bolydul fel az életük, hogy a képek hirtelen sikeresek lesznek, a gyűjtők is akarnak belőle. Új művészeti szenzáció lesz, amin mindenki meglepődik, de esélyt jelent, hogy mindenki rendbe tegye az életét.

Lesz benne fordulat, mert nem éppen úgy teszik rendbe a dolgaik, ahogy elsőre gondolná az ember. Fekete komédia, vagyis itt a halál és a vér nagyon is képbe és képre kerül. Azon még jót is mosolyogtam, amikor Patrice hirtelen megvilágosodik. Ő sokáig azt hiszi, hogy Reggie csak díler. A gyilkolásra használt zacskóit is simán műalkotásnak nézi, míg a kiállításon belé nem hasít, hogy ezeknek mi is volt az eredeti rendeltetésük.

Nem egyszer keverednek agyament helyzetekbe, és Patrice is egyre jobban belejön a bűnözésbe. Végig jól egyensúlyoznak egy bűnfilm és valami könnyedebb között. Az egyetlen, ami zavart, amikor Patrice egyéb körei kerülnek képbe.

Vagyis, Uma Thurman mellett a lánya is szerepet kapott a filmben. Maya játssza a fiatal festőt, akiben Patrice hisz, árulja a képeit és be akarja futtatni. Csak éppen semmi értelme nincs a filmben azon túl, hogy együtt szerepel így anya és lánya. Bár néha éreztem benne, hogy humorosnak van szánva, de csak egy jelenete volt, amin tényleg el is vigyorodtam. Amikor Grace nekiesik Reggie-nek, hogy milyen alapon robban be a művészeti a világba, és túl könnyen jött neki minden.

Miközben komédia is, én bírtam, ahogy kb. beszólnak a modern művészeteknek is. Ahogy kb. mindent el lehet adni, mint műalkotás és a műgyűjtők mennyire átverhető, furcsa népség. Még egy gyilkosságot is installációként fel lehet vezetni, csak a megfelelő körítés kell. Mindenki gyorsan korrumpálható, és nincsenek is olyan fogalmak, hogy jó vagy rossz. Ahhoz képest, hogy Reggie mennyire sikeres gyilkos, kb. ő a film leginkább ártatlan alakja, mert azért lett belőle gyilkos, hogy a húga adósságát ledolgozza, akinek különben ki kellett volna állnia a sarokra.

Nagyon könnyen is kezeli a történet a halálosztást és már csak azért is a fekete komédiák közé tenném be. Itt humor elem is tud lenni, hogy Reggie véres zacskói milyen sikert váltanak ki a művészetrajongókból.

Nem kellett sok helyszín, de a galériát rendezgetik, ki is mozdulnak és nem volt olyan érzetem, hogy ne lenne elegendő változatosság benne.

A színészek is kellően változatosak lettek. Uma Thurman mellett Samuel L. Jackson, Maya Hawke és Joe Manganiello a legismertebb nevek, de más ismerős színészt is fel lehetett benne fedezni. Thurman és Jackson rutinosak, és Manganiello is egész jól hozta a szelíd gyilkost. Azt meg különösen bírtam, amikor Jackson karaktere kiadta neki, hogy pingáljon valamit.

Nem az a film, amit többször is megnéznék, de egyszer kifejezetten jókat tudtam mosolyogni rajta. Művészet, halál, szimpatikus színészek, sose rosszabbat.

Remigiusz Mróz könyvet már olvastam, és simán besoroltam magamnak skandináv szerzőnek. Ennyit a nyelvérzékemről… Mert a szerző lengyel. A Forst felügyelő is az ő könyvén alapul, és ha nem Zakopane lenne a fő helyszín, amit azért lengyel városként be tudok azonosítani, itt is simán el lehetne nekem adni, hogy skandináv történetet nézek.

Ezzel el is árultam, hogy egy roppant nyomasztó, nyomorult emberekkel teli krimi bontakozik ki előttünk. Az ügy elég rémes, az emberek szenvednek és sötét titkaik vannak, a főszereplő nyomozó meg annyi szinten szerencsétlen, hogy csoda, hogy nem lett belőle komoly alkoholista vagy drogos, vagy valami hasonló. Nem is igazán esett jól ilyen időben nézni, még rápakolt egyet az időjárás miatti nyomott hangulatomra.

Maga a történet viszont nem rossz és több rétege van. Ott vannak a holtak, a hátrahagyott jelek rajtuk, az eltűnt gazdag fiú és a múltbéli náci kollaboránsok esete. Sok szál, sok borzalom, és ahogy egy krimisorozatban szeretem, a végére szinte minden össze is fog függeni. Az alapjául szolgáló regény magyarul nincs kiadva, így nem tudok arról nyilatkozni, hogy mennyire értünk a történet végére, vagy van innen még tovább. A sorozat alapján mindkettő teljesen elképzelhető opció.

Még maga a nyomozás is elment, Forst halad végig a nyomokon minden akadályoztatás ellenére. Fel van építve mi honnan jött, nincsenek a semmiből nagy megvilágosodásai. Több helyszín is van, így a nyomozó mozgásban is, és akcióban is lesz része. Nehéz is lenne mélypontot találni, bár tudom, melyik a számomra legmegterhelőbb része a nyomozásnak. Amikor felmennek a hegyre, és szembesülünk azzal, ott mi folyik. Lesz ott perverzió és vérfürdő közel egymás után.

Amivel bajom volt, az a szereplők motivációja. Akár magánéletben, akár a nyomozásban nagyon gyakran nem bírtam összerakni, egyes dolgokat minek csinálnak. Forst, aki viszonyt folytat a közvetlen főnöke szellemileg instabil lányával. Minek? Szerelem a részéről nem volt, a lány vonzalma meg csak terhes volt neki és a főnöke is tiltotta tőle. Elég könnyen szedett fel nőket a sorozatban ahhoz, hogy azt gondoljam, ne talált volna sokkal problémamentesebb alkalmi kapcsolatot magának. Vagy, ott van Olga alakja. Az újságírónő, aki Forst társául szegődik. De miért? Még csak állása sincs, mert a viselkedése miatt megrovásai is vannak, meg állástalan is. Szabadúszó, elvben házalhatna a cikkel, de nem ír meg semmit. Egyszerűen nem látom, neki miért kell belekevernie magát az egyre sötétebb eseményekbe. A történetében sincs semmi, ami indokolná, miért keres válaszokat. A végét meg hagyjuk is, az egy nagy kérdőjelet rajzol a nő feje fölé.

Benne van témaként a korrupció, ami átível a történelmen is. A Millennium-trilógia több ponton is eszembe tudott jutni. Itt is vannak náci szálak, itt is van nők elleni erőszak. Meg az egésznek az a sötét hangulata.

A látványvilága elég sötét, de ezekhez a témákhoz ez remekül is ment. Nem is tudom, mit írnék egy olyan nyomasztó krimiről, amit olyan színvilággal és hangulattal forgattak volna le, mint a Barbie-t. Ez egy sötét és fájdalmas történet, ami annak is néz ki.

A lengyel színészekről kb. semmit se tudok, így nekem minden szereplő az újdonság erejével hatott. A nyomasztás nagyon dőlt belőlük. A kedvencem különben az ügyésznő volt – azt nagyon eltalálták, ahogy a rúzzsal kifejezték a benne végmenő változást. Az a jelenet, amikor hirtelen megérti a dolgokat, összeomlik, majd összeszedi magát és már egy más ember. Ez el is lett játszva. A többieknél sokkal jobban látszott, hogy szenvedtek, szenvednek és szenvedni fognak. Ott nincs meg ez a töréspont.

Helyenként érdekes a történetvezetés és annak megjelenítése. Forst időnként jobb szó híján kikapcsol. Ilyenkor gyakran van egy ugrás, amit elég fejfájást keltő módon oldottak meg képileg is. Különben is akad egy-egy furcsa beállás, vagy nekem nem tetszett módszer, de ezek kiugrottak az átlagból.

A sorozatot azonban elnéztem, ha nem is sorolnám a jobbak közé, az erős átlagba simán belefért.

Olvastam már olyan olasz törvényekről, amelyek finoman szólva felháborítók. Pl. ha a megerőszakolt lányt a megerőszakoló feleségül veszi, azzal semmissé teszi a bűnt. Ebben a filmben pedig bővül a paletta: az örökbeadott gyermek 100 évesen kérheti, hogy feddjék fel, ki volt a biológiai anyja.

Ettől elég furák is a főszereplők: az egyikük a harmincas Giovanni, aki egy árvák jogaiért küzdő szervezet embere. Az ő feladata a 100 éves Gustavo öregek otthonából való szállítása, aki most végre jogot kapott, hogy megtudja, honnan származik. A poén meg az, hogy Gustavónak ennyi idősen már mindegy, ki szülte. Őt sokkal jobban motiválja, hogy megint kimehet a világba, láthatja még a tengert, ehessen egy jót. Vagyis, részéről annyi a történet, hogy Giovannit zsarolja, hova vigye és mit csináljon, vagy nem tart vele. A szervezet meg nagyon számít az öregre, mert vele akarják bemutatni, hogy a gyerekekkel mennyire igazságtalan, hogy nem kaphatják meg a születési adataikat. Mert az csak nagyon keveseknek adatik meg, a történet idején Gustavo az egyetlen, aki elég idős, hogy élhessen a jogaival.

Komédiának indul a film olyasmikkel, hogy Giovanni kénytelen az ebédjét elcserélni az öreg diétás kásájára meg hasonlók. De aztán lépegetnek a dráma felé, mert Giovanni története is kezd kiderülni. Nem véletlenül van annál a szervezetnél: ő is örökbe fogadott gyerek, akit nagyon érdekel, ki volt az anyja. De persze nem tudhatja meg. A helyzetet bonyolítja, hogy a nevelőanyja ott van az életében, szereti és támogatja. Gustavo nem is érti, hogy akinek ennyire szerető anyja van, minek keresne valakit, akinek nem kellett. Mi változna? Vagy hogyan kezelné, ha beszélne az asszonnyal, aki teljesen elutasító lenne vele?

Végig van egy ilyen haladási irány – a könnyed felől haladunk a tragédiák és a komoly kérdések felé. Árnyalja a szereplőket, és Gustavo anyjával kapcsolatban is van egy érdekes motívum benne. Bár Gustavo azt mondja, nem érdekli, és már értelme sincs, az anyja már nagyon régen halott lehet, amiután eldobja a borítékot, mégiscsak érdekelné, ki szülte. Egyszerre van benne a kíváncsiság és a kidobott gyerek érthető fájdalma, félelme. Az egyik legemberibb pillanata a filmnek, amikor az öreg leengedi a pajzsait, látszik a sebezhetősége, és a kérdés, amire 100 év alatt nem kaphatott választ.

A bájos elemnek szerintem azt szánhatták, hogy Gustavo és Giovanni össze is barátkoznak az út alatt. Illetve, Gianna hűsége a nevelt fiához. Egész családszerűvé gyúrják őket a végére, ha azért ezt kritikával is kezelném. Az a 2 együtt töltött nap kétlem, hogy igazi barátságot hozna, pláne, hogy mekkora különbség van a két ember között. Inkább, megtanulják meglátni egymásban, amiben hasonlítanak. El tudják fogadni a másik véleményét, és tiszteletben tartani, ha a maguké más is.

Nem látványfilm. Még Gustavo kérései sem vadak, kifejezetten szolidak. Nem is tudom, egyáltalán volt-e olyasmit, amit ne lehetett volna könnyen kivitelezni. Semmi extrém nincs benne, még csak több helyszín sem. Nincs látványos autókázás, amíg célba ér a két férfi.

A színészekről is beérném annyival, hogy elég extrém kihívás lehetett 100 éves szereplőt alkotni. A színészen látszik is, hogy nincs annyi. Nem segített rá maszkkal, vagy valami eszközzel, így ténylegesen fiatalabbnak néz ki, és nehezen hihetők az olyasmik, hogy még annyi ideig sem tud egyedül állni, amíg pisilne.

Egyszer meg lehetett nézni, volt benne érdekes rész is, de se nem vígjáték, se nem dráma. Még csak nem is dramedy. Olyasmi szívhez szóló, helyenként fájdalmas történet igyekezett lenni, mint a francia filmek egy csoportja, csak ebben nincs meg az a báj.

A cím nem is kicsit megtévesztő. Nagyon távoli csak a hasonlóság, igazi kapcsolata meg nincs is Az olasz meló című sikeres, és már majdnem kultikus amerikai filmmel.

Az igaz, hogy olasz bűnügy van benne, ebben is simliskednek és rabolnak. Csak éppen ennek igaz történet az alapja, hétköznapi alakok vannak benne és az egésznek semmi köze nincs egy mesteri tervhez. Ha röviden összefoglalnám, akkor az elégedetlen postai dolgozó kitalálja, hogy rabolja ki a munkahelyét. Igen, posta, nincs elírás. Nálunk ugyan pénzszállító csinálja, ami itt a postásnak jut, de nem sokat oszt-szoroz a helyzeten.

Egyszerű terv, még egyszerűbb végrehajtás. Az a legnagyobb kihívás a rablás alatt, hogy megfelelő ragasztót találjanak. Mert nem mindegy, hogy a kinyitott postai borítékokat majd milyen másik zárószalaggal zárják le. Vagyis, nem egy körömrágós darab.

Pláne, hogy nem okos rablókkal van dolgunk. Elégedetlen kisemberek, akiket olyasmik hajtanak, mint a korai nyugdíjazás vagy a gyerek jobb ellátása. Még csak nagy ötlet sincs, simán bontják a pénzes borítékot, kitömik más papírral, leragasztják és annyi. De még ebben is sikerül szerencsétlenkedni – lemerül a zseblámpa, vaksötétben meg nem lehet borítékot ragasztani. Meg ehhez hasonlók.

A film egyetlen trükkje, hogy rétegekben építkezik. Az ötletgazdával kezdünk, egy nőcsábásszal, akinek más vágya sincs, mint korai nyugdíjba menni és egy egzotikus helyen bárt vezetni. De a nyugdíjazás változásával még hosszú évekig kellene dolgoznia. Majd jön a beszervezett kolléga eseté, végül egy környékbeli és nem éppen sikeres bűnöző, aki meglátja a lehetőséget az esetben. Mindenki rászervez a másikra, mennek az átverések és a könnyed, ’lúzerek rabolnak’ történetből béna Kutyaszorítóban lesz.

Nincs szereplő, akinek megérné drukkolni. Ha ez nem olasz, hanem amerikai film lenne, simán white trash szereplőkkel lenne tele, és még lejjebb került volna az igényesség. Ezt elképzelve, legalább örülök, hogy itt nem annyira debilek szerepelnek, de még így sem szimpatikusak vagy okosak. Mindenkinek jut valami idegesítő szokás, elképzelés vagy valami nagyon simlis húzás.

A film vége is olyan furcsa. Pár szereplővel értem, mi történt. Mások végjátékát viszont nem tudtam lekövetni. De még az sem teljesen tiszta, hogy a lopott pénzzel mi lett. Lehet, ehhez kellene az előismeret, hiszen, ha igaz történet alapján, akkor a médiából anno lehetnek az olaszoknak emlékei, hogy mi lett az eset vége.

Nem túl izgalmas, látványelem nincs benne és a humora is gyenge. A címe csak még húz egyet lefelé rajta. Ha rossz a film, de a címével beidéznek egy jót, csak még pocsékabbnak tűnik a végeredmény. Itt is ezt éreztem.

Direkt megvártam, míg lemegy az egész évad, mert biztos voltam benne, hogy ezt nem tudom és nem is akarom hetiben nézni. Hiába olvastam az alapjául szolgáló regényt, annyira jó tempója és függő végei vannak, hogy simán nézette velem egyik részt a másik után.

Az is egy jó elgondolás volt, hogy egy másféle Reacher mutatkozott meg ebben az évadban, mint az előzőben. Most a volt osztagával dolgozik együtt, nem egy magányos farkas, aki boldogul, ahogy tud. Ráadásul a csapata nem csak nagyon összeszokott, de értékrendben is hasonlítanak. Durva is, ahogy senkinek nem okoz semmi gondot, hogy szinte mészérszéket rendeznek, bármerre is mennek. Mert ők nem csak csontokat törnek, itt szabályosan hullanak köröttük az emberek.

Ami még feltűnt, hogy Ritchson több értelemben gyúrt a szerepre. Iszonyatos nagy izomhegy ebben az évadban, inkább néz ki testépítőnek, mint egykori katonának. Visszatérő poén is a filmben, hogy az alkatán viccelődnek. A barátai, de az ellenfelek is. Van pl. egy olyan jelenet, amikor a részben sáros szenátor egy állatkertben, a majomház mögött szervez találkát, és még mondják is, hogy Reacher biztosan otthon érzi magát a gorillák között. Csodáltam is, hogy ott legalább egy zsoldosnak nem húz be érte egyet sem. Már túlzás, ahogy fel lett a színész fújva. Reacher fénykorában elhinném, de olyan életmóddal, amit ebben a történetben Reacher évek óta folytat, az állandó utazással hogy lenne képes ilyen izomtömeget fenntartani?

De, a másik oldal. Nem tudom, hogy az alkaterősítés, esetleg a sminkes munkája, vagy tényleg a színész gyakorolt rá, de most benne van az a lepusztultság, megfáradtság, amit az ilyen életmód mellett vár az ember. Ez a Reacher már az arcára nézve megjárta a hadak útját, el lehet hinni az éveket és gyötrelmeket mögötte. Szikár, western hős arcot is kapott a testépítő test mellé. De ezzel a színészi munka ki is merült, érzelmeket nem nagyon látni a színészen. Néha azon csodálkoztam, hogy mozogni miképp képes ilyen vállakkal.

A csapatát viszont megszerettem. Az egykori nőcsábászból lett rendes családapa, mellesleg olcsó egyetemen végzett ügyvéd. A matekzseni bombázó. A szarkasztikus, legjobb barát magánnyomozónő. Jó, hogy mindenki másban jó, miközben harci gépek is. Jó kis jeleneteket is kaptak – a kedvencem különben az, amikor Serinda Swan karaktere lekapta a tűsarkúját, aztán beleállította egy motoros szemgödrébe. Kiegészítésképpen egy-egy jelenetre kaptak maguk mellé egy lelkiismeretes rendőrt, és beköszönt pár jelenetre az első évadból Oscar is. Ők több színészi talentumot is mutatnak, mint a főszereplő.

De Ritchson nem is drámát jött előadni, hanem csontokat törni. Azt el is hiszi neki az ember. Ha a regényekhez mérem a Reacher jelenséget, akkor ő sokkal közelebb van Lee Child szereplőjéhez, mint Tom Cruise. Talán egy terület van, amit Cruise tudott sokkal jobban hozni: Reacher nem csak egy izomhegy, de veszélyesen okos ember is. Itt a cselekmény villant meg ebből valamit, de az intellektusát ez a feldolgozás nem tudta, talán nem is akarta visszaadni.

Így is megérdemli az okos krimi-akció zsánert, ami különben a regényekre is igaz. Nagyon pörgetve vannak az események, logikus, és nagy zúzások közben megy előre a cselekmény.

Ha a hiányérzetem azért még kicsit előre engedem, akkor A.M., akit még említeni kell. Ferdinand Kingsley szuperül hozza, és jó ellenpont is a brutális Reacher mellett ez a finom gyilkos. Elsőre másnak is gondoltam, nagyon menő bérgyilkosnak, nem fegyverkereskedőnek. Túl jó abban, ahogy eltűnik, öl, álcáz. Ehhez képest mély csalódás volt, ahogy elintézték. Többet vártam – helyette kb. úgy lelőtték, mint Tarantino brigantii Hitlert. Kingsley különben kezd egyre több mindenben feltűnni. A Silóban is bírtam, itt is tetszett a figurája. Arra meg most jöttem rá, hogy Ben Kingsley fia. Majd meglátjuk, mennyire tud majd kilépni a híres apja árnyékából.

Tetszett ez az évad is, és tudjuk, hogy rengeteg regény van még, amit lehet filmesíteni. Jók a kritikái, szeretik a nézők. Meglep valakit, hogy már be is van rendelve a következő évad?

Nem nagyon tudom, mit kezdjünk ezzel a filmmel. Horror is, thriller is, van benne skandináv elem, de valahogy olyan furának éreztem az egészet.

Mondjuk, az még belefért volna, ha nem az járt volna a fejemben, hogy mi az a két alkotás, ami folyton beugrik róla. Az egyik egy regény, Karikától. Abban is az volt, hogy a gonosz erejét az növelte, ha féltél tőle. Még egy hangzatos leírás is van benne arról, hogy a másvilági lénynek úgy világít a félelmed, mint egy világítótorony a sötétben. Minél jobban félsz, annál nagyobb fénnyel. Itt is ez az elv volt, annyiban módosítva, hogy még a félelem se nagyon kellett. Elég volt annyi, hogy valaki tudott erről a gonoszról, és azzal erőt adott neki. Csak nem horrorba oltották Schrödinger macskáját? Ha megnézed, létezik. Ha nem, nincs is. Így egyszerre van is, nem is.

A másik, meg a Kör. Ez a szörnyeteg is felfedezi, hogy mennyivel több embert ér el a szórakoztató fórumokon, legyen az film vagy internet. De különben a lény kivitelezése is Samara közeli. Talán egy fokkal kevésbé emberi a mozgása és külcsíne, de akkor is megmaradt benne valami humán jelleg.

Ez lesz az a pont, amit szintén nem tudtam hova tenni. Mi ez a lény? Miért ilyen emberszerű? Semmi magyarázatot nem ad a film, ami meg van, azzal nem sokra megyünk. Még csak annyi sincs meghatározva, hogy démon, szellem, vagy miféle entitás. Talán azt gondolták, ennyire ismeretlennek meghagyni félelmetesebbé teszi? Engem inkább bosszantott, hogy félni kellene valamitől, csak ötletem sincs, mitől.

A kivitelezés kispénzes. Már a lényen látni. Ijesztő elem sem került bele sokféle. Leginkább a hangulat, a zene és némi jump scream. De különben azt is lehet előre látni – simán elég, ha az ember nem az elénk kitett, bóklászó embert nézi, hanem a hátteret mögötte. Lényecske sokat settenkedik ott, és a zene elárulja azt is, mikor fog elénk toppanni. Igazából a mitológia, ami működik. Kb. ugyanaz, mint amikor azt mondják, ne nézz le. Itt ez van, csak félelemmel.

Nehéz eldönteni azt is, van-e olyan főszereplő, akinek az életben maradásért lehetne szorítani. A főszereplő, a filmes Alex ugyanis mocskosan bánik az emberekkel. Érzéketlen, manipulatív és nem érdekli más, csak a nézettsége. Még azt is megtudjuk, hogy a Youtube letiltotta, annyira szemét módon bánt az emberekkel. Most azért kellene szurkolni, hogy neki összejöjjön a kijutás? A legmocsokabb ember az egész történetben.

A skandináv hátteret meg az adja, hogy a nyolcvanas években odaköltözött családdal mi történt. Abban volt tragédia és nem kevés önfeláldozás. Abban volt az a sötétség, ami a skandinávok sajátja. Mert ahhoz elég elborultnak kell lenni, hogy az egész családját kiírtsa, beleértve a kisunokáit is.

Ismert színész nincs benne, nem is igényli a történet. A rendező az, aki egy hasonló, szellemházas skandináv horrorral már némi ismertségre tett szert. Most töröm is a fejem, hogy a Valaki a túloldalon című filmet láttam-e. Rémlik, de esküdni nem mernék rá.

A lényeg most különben az, hogy ez a másvilági lényes ijesztés most nem jött be.

Kezdek belejönni a sorozatba, vagy csak jobb részeket kaptunk? A Leverage: Redemptation (s02e06-09) ezen részei már kevésbé fájtak. Igaz, az eddigi sémákat hozták ezek is. Elég csak arra gondolni, hogy megint voltak olyan részek, amikor a magánéletük, múltjuk került előtérbe, és azért vállaltak el ügyet, hogy a lelküknek jobb legyen. Viszont, kezdem úgy gondolni, hogy erről a vonalról építenek egy részeken át adagolt, rejtett átívelést. Méghozzá Sophie múltjával kapcsolatban, amit elkezdtek ott, hogy egykori cinkosán segített, mesélt az egykori főnökéről, és az is kiderül, nemes álcája, Charlotte mikor és hogyan született meg. Abban a részben, amikor piramis átverést űző szépségiparosok közé épült be, az is el lett ejtve, hogy a saját lányát hagyta cserben. Nos, ha ez igaz, akkor a sorozatnak sikerül előállni egy olyan fordulattal, amit egy szappanoperában is utálnék. Mennyire hihető, hogy ennyi év barátság után még van olyan rokon, akit nem ismernek a többiek? Az ügyek most is séma szerint mentek, és hiába próbálkoznak olyasmikkel, hogy pl. Harry vezeti az akciót, kijön belőle, hogy már nincs benne újdonság, és pont Harry az, akinek még mindig nem értem, mi keresnivalója van a csapatban.

Akkor, egy évadrázó. A Balthazar (s05e06) a végéhez ért, és komolyan le vagyok törve. Annyira összecsapták, hogy nem hittem a szememnek, amikor leesett, hogy tényleg, ez a vége. Balthazar bátyja eddig zseniálisan tudta keverni a lapokat, nagy károkat okozott, és ennyi lenne csak a végjátéka? Arról nem is beszélve, hogy Camille ilyen módon való eltemetése a sorozat korábbi ötleteihez képest olyan semmilyen. Túl sok más műsorban is volt már ilyen, és a Balthazar sokáig tudott egy-egy csavarral érdekes lenni. Itt viszont feltették a rózsaszín napszemüveget, és megengedtek maguknak olyasmit, hogy a nagy elköszönő, síró jelenet után Baltha átmegy Supermanbe, mindenre rájön és még a sírt is időben kiássa. Vagy az, hogy a felesége öl helyette? Az is olyan nagyon kényelmes megoldás. Elvarrtak most minden szálat, és egy másik sorozat alapjait is lerakták, de egyszerűen a korábbiakhoz képest nem volt a sorozathoz méltó ez a befejezés.

Ha zárás, egy nyitány is. Mindjárt duplán – lehetne tripla is, de a rendőrökről már letettem. De megnéztem, mi történik a tűzoltóságon – Chicago Fire (s12e01) – és a kórházban – Chicago Med (s09e01). Az első gondolatom meg az volt, hogy adok még 2 részt a Fire-nek, de ha marad ezen a szinten, akkor azt sem fogom tovább nézni. Már tényleg ott tartunk, hogy azon csak idegesítem magam. Kezdve azzal, hogy minden idők legrosszabb nyitott kérdések elvarrásait hozták. Természetesen senki nem halt meg, mindenki él és virul és folytatja a karrierjét. Azért leépítés lesz: Sylvie és Matt össze fognak házasodni, és a nő a fiúk után költözik. De elmegy a Shadowhuntersből leselejtezett srác is, ő meg a nagynénje közelében akar letelepedni. Új embernek még nyoma sincs. Vagyis, vágtak a költségeken, és a maradékkal megyünk tovább? Még látványosabb, hogy szerintem a többségnek egyre inkább nyugdíjban lenne már a helye. Ott nem úgy van, hogy a kiemelt, veszélyes munkakörben dolgozók korkedvezményes nyugdíjat kapnak? Attól meg mentsen meg az ég, hogy Severide és neje kapcsolata legyen az évad fő konfliktusa. A nő hazarángatta a férjét a speciális tűzvizsgálóktól, de a férfinak hiányzik az a munkakör. Így meg szenvelegnek, és rossz nézni az egész helyzetet. Pláne, hogy nincs mellette látványos mentés. Most mi volt a legtöbb? Futottak a gyújtogató után? A Med legalább cserél. Luke Mitchell érkezett Will helyére, vele egy újabb konfliktus is a történetbe. Tovább lesz keverve, hogy mit kezdjenek a 2.0-ás műtővel. Itt még vannak esetek is, nem csak a magánéletet kevergetik. Ez a sorozat is túl van már a fénykorán, de itt legalább nem azon kattog végig az agyam, hogy mennyire kifulladt már az egész.

Végül, még egy nyitány. De a True Detective (s04e01) ezen egy része után még fogalmam sincs, mit gondoljak. Eddig a misztikum nem volt jellemző, és már most azon kattogok, mi lehet a látottak mögött. Közben meg nagyon úgy van ábrázolva, hogy természetfeletti is képbe fog kerülni. Hát nem tudom, majd meglátjuk, mit kerekítenek ki belőle. Azt azért megjegyzem, hogy az őslakos nő megölése és az esetre rákattant nyomozó eszembe juttatta Hilary Swank újságírós sorozatát. Azért, ennek más a hangulata. Sok mindent lehet még alapozni és mesélni a szereplőkről is. A nagy dobás különben Jodie Foster, mint főszereplő. A dráma, de a nyomozás szál is simán jó kezekben van nála. A lányával való kapcsolata, de mint rendőrtiszt is érdekes. És az is biztos, hogy van családi tragédia is a háttérben. Hangulata van a helyszínnek is, van abban valami baljós, ahogy a hideg és a sötét elnyeli a szereplőket. De ez még nagyon az eleje, jelen pillanatban várom, merre haladnak majd innen.

Végül, A mi kis falunk (s08e09), amiről már nem tudok újat mondani. A szokott recept: 3 történet sok szereplőt megmozgatva, párhuzamosan elmesélve. A heti legjobb rész az volt benne, amikor Zömbikné elmesélte a stábnak, miből készített nekik kirántott húst. Azon még vigyorogtam is, ahogy mindenki nézni kezdte, hova hányhat. Különben, ilyen magyar Tarzan tényleg van? Nem tudtam eldönteni, de a tendenciát el tudom hinni. Hogy teljesen kamu az egész show, azt mondják, a dzsungelben forgatnak, aztán csak országon belül az erdőben. A szokott gárdán túl a ritkábban feltűnő mellékszereplők közül Ildikó volt képernyőn. Én meg már azt hittem, elköltözött, de ezek szerint még mindig Zsoltékat boldogítja? Mindegy is. Ebéd mellé a héten is megfelelt.

Ez a film sajnos hamar elárulta, mennyire gondok lesznek vele. Éppen csak elkezdtem nézni, már azon töprengtem, mikor lesz vége, pedig nem is egy rövidebb darabról van szó.

Nem érzem úgy, hogy el lett volna döntve, hogy akciófilm vagy dráma akar lenni. Bár, a dráma kicsit túlzás, de thrillernek se nevezném. Valahol a kettő között. Ettől meg az egész olyan semmilyen és furcsa. Az a lényeg, hogy működnek katonaként, milyen akciókban vesznek részt? Pine karaktere küzd is majd az életéért, de vadászatra is indul majd. Közben meg kapjuk az okítást arról, hogy mennyire nem ugyanaz a hazafi, a hivatásos katona és a bérkatona. Mi az a pont, ahol már azt mondod, hogy valamit nem teszel meg a fizetésért?

Különben ezzel el is értünk oda, ami az egyik legnagyobb bajom a filmmel. Etikailag annyira likvid minden szereplő, hogy az már zavart. Nézzük csak a főszereplőt! James jó katona volt, szolgálta a hazáját és nagyon kötődik a családjához, a bajtársaihoz. Nem véletlenül van a poszteren az amerikai zászló is belengetve mögötte. Ő az a katona, aki a hazáért és a társaiért magát is feláldozná, de erre nem nagyon kerül sor, mert ő annyira jó a munkájában. Csak éppen a haza cserbenhagyja, a családot meg el kell tartani. Így is egy olyan cégnél helyezkedik el, ahol ott van a korábbi bajtársa is, és biztosítja róla, hogy ők hasznos munkát végeznek, jó harcokat vívnak. Mégis, amikor a német bevetésen parancsba kapja egy tudós megölését, megteszi. Amikor a rendőrség kiszáll, az osztagra támad, visszalőnek és ölnek. Az egészről messziről bűzlik, hogy ez nem egy Good Fight. James ki is akad rendesen, hogy pénzemberek ügyét intézték, akik egy vírust akarnak elereszteni, hogy méregdrágán adhassák az ellenszert – a kivégzett tudós is kidolgozta különben, de ő ingyen és mindenkinek szánta a kúrát. James csapata jól ki is végezte érte. És nem látom, miért kellene felmenteni Jamest a gyilkosságok alól. Még akkor is durva lenne az eljárás, ha tényleg egy bűnöző nyomába jártak volna, de a rendőrgyilkosságra akkor is, mi lenne a magyarázat?

A többiek meg rosszabbak. Mike tisztában van azzal, mit csinálnak, de ő a fizetési csekkért szemet huny. Még James is simán feláldozható lett volna a szemében, és vidáman élte az életét, amíg a barátja be nem állított számonkérni. Akkor ugyan oldalt vált, de ettől nem lettem meggyőzve, hogy jó ember lenne. Az elveit rég feladta, bűnözött bérkatonaként, és csak a barátjához maradt hűséges. Nem világosodott meg, csak a bajtársa mellett állt ki.

Rusty pedig a teljesen romlott bérkatona, aki elvégezteti a munkát kérdés nélkül, amíg szépen érkezik a fizetési csekk. Nála már az a bajtársi színezet sincs, mint Mike esetében. De így sem mentenék fel senkit, nincs olyan szereplő, akinek igazán tudtam volna drukkolni. Így a végét se lehetett jól megoldani. Mert nem drukkoltam egy szereplőnek se, azt éreztem volna igazságosnak, ha mindenki börtönbe megy.

Az akciójelenetek el vannak osztva a történetben. Ezt váltogatják James családi jeleneteivel és a drámával. Csak éppen a szereplőn nem látni különösebben semmit: a katonák, és a legtöbb szereplő az, gyakran faarccal mennek előre, elvégzik a kiküldetést, max a szenvedést érzékeltetik, amikor megsérülnek vagy haldokolnak. De sokan akkor is tartják magukat.

Nem túl látványosan az összecsapások. A dráma nem elég hangsúlyos mellette. Az üzenet, az összeesküvés meg nem számít meglepően. Mindent a pénzért.

Akad benne jobb színész is, de minek? Maga a történet vérzik, és nem csak egy sebből.

Tudok mondani olyan történeteket, ahol a terroristával éreztem együtt. Meg tudtam érteni a Kelet tagjait, de az Inferno regény verziójában is az elvben gonosz, gyakorlatban inkább a világ problémájára megoldást találó tudós szemszögével értettem egyet.

Azért emlegetem ezeket, mert ebben a sorozatban is teljesen érthetőnek éreztem, miért gőzölt be a tudós, aki évekig verte a vészharangot, de senki nem tett semmit. Ha csak a baktériumot engedi el, és nem játszik mellette bandavezért is gyilkos parancsokkal, abszolút vele szimpatizáltam volna. De tulajdonképpen a sorozat is az ő igazát támasztotta alá: ugyanis a végén egy olyan világ képét lengeti be, ahol az emberiség megoldotta a problémákat. Az alapja pedig az volt, hogy a doktor végzett az olajjal, a ráépülő iparral, és így meg lehetett tenni olyasmiket is, amiket korábban lesöpörtek volna az asztalról. Mintha benyomta volna az újraindítás gombot.

A sorozat azonban teljesen más oldalról közelít – nem a tudós szemszögéből látjuk az eseményeket. Különben a nevét direkt kerülöm, a sorozat egyik rejtélye, ki áll minden mögött, még álneve is van, szóval ezzel kapcsolatban nem akarok árulkodó lenni. Vissza: a történet egy család tagjainak túlélésért tett küzdelmét mutatja. Amikor beindul az olaj pusztulása, teljesen más helyszíneken tartózkodnak és mást kell valahogy túlélniük. A nagylány, Laura otthon maradt Angliában, és tüntetésre ment, de már vadásznak rá a rosszak, hogy az apját nyomás alatt tartsák vele. Az anya, Elena a kisfiukkal, Sammel volt Párizsban, ahol az örökletes genetikai probléma miatt megvakult gyerek látását akarták egy kísérleti műtéttel visszaállítani. Ők majd haza akarnak jutni a megőrülő Franciaországból, miközben vigyázniuk kell, hogy Sam megkapja a gyógyszereit, mert a szeme csak akkor marad műthető, ha nem kap fertőzést. Végül, a családfő, a mérnök és doktor Andy, aki az egyik ügyfeléhez kellett, hogy elrepüljön a Közel-Keletre. Az olaj a szakterülete, és neki kellett kivizsgálnia, mi történik az olajjal. A terroristák persze azonnal a nyomába erednek, amint mintákat szerzett, és csak egy beépített MI6 ügynöknek lesz köszönhető, hogy esélyt kapnak felvenni a harcot és a mintákból rájönni, mi is történik valójában.

A három helyszín váltakozva van mutatva, ahogy a szereplők is külön kalandokat kapnak. Ez mozgásban tartja a történetet, és változatosabbá. Az egyetlen gond az vele, hogy nem ülnek a csavarok. Szerintem kitalálható, hogy ki van a háttérben, és nagyon sok infót elszórnak menet közben arról is, hogy Andy milyen szerepet játszott az ő életében, munkájában. Így azon sem kell meglepődni, amikor nyíltan ki is mondják.

Ha meg piszkálni is kezdem a logikát, több olyan elemet is találni, ami miatt nagyon gáz, amit a sorozatba betettek. Most komolyan el kellene hinni, hogy abban a korban, ahol mindenkit lenyomoznak, ahol több pozíciót is csak komoly átvilágítás után adnak meg, valaki ennyire el tud rejtőzni és álca alatt élni? Ilyen magasra jut olyan alapokkal? Valakinek nagyon-nagyon rosszul kellett végeznie a dolgát, sőt – többeknek is -, ha ez így összejöhetett.

Valahol szerencse is, hogy ennyire rövid a sorozat, mert elvérzett volna, ha tovább kell ragoznia a dolgokat. Így még azért nem megy el túl messze, és szinte filmként nézhető maradt.

A látvány tévés, de nem is nagyon vártam mást. Láttunk káoszt, menekülést és pár pisztolypárbajt. Az igazi csata különben sem ott zajlott, hanem a kémcsövekben. Azt meg annyira mutatták, amennyire tudták. Igazából nincs hiányérzetem.

A szereposztás meg sorozatnézőknek kedvez. Matthew ’Lost’ Fox nyomoz az olaj után, akinek Joanne ’Downton Abbey’ játssza a nejét, míg az angol korona vezető tudósaként Tom ’Crossing Lines’ Wlaschiha tűnt fel – de tőle mondhatnám a Trónokat, a Stranger Things egy mellékszerepét is. Ahogy itt is, nem igazán ő kapja a főszerepeket, de fix mellékszereplőként több nagyobb sorozatban jelen volt. Egyiküknek sem ez élete szerepe, de megoldották. Filmen nem lennének húzónevek, de sorozatban működött.

Felemás élmény volt. Egyes részek tetszettek benne, mások nagyon nem. De az üzenete miatt simán nézős. Többre van szükség, mint a harangot kongatni.

Hú. Döbbenetes, milyen rosszak ennek a filmnek a kritikái. Pedig azt hittem, az lesz a legnagyobb baj vele, hogy milyen ’ötletes’ címet kapott a magyar keresztségben. Most komolyan, a Régi csibészekre rímel, és egy olyan ősrégi dalra utalnak rá, amit esetleg anyámék beazonosítanának, én meg elkapcsolnám azonnal a csatornát?

De, vissza a filmhez. Nagyon lehúzták, és nekem sem lesz a kedvenc heist movie-m. De ennek ellenére én kifejezetten jól szórakoztam rajta. Nagyon sok tekintetben tipikus Netflix-mozi, és amit tudok szeretni ezekben a filmekben, megtaláltam. Még csak rossz filmnek se mondanám, és azon rég nem akadok fenn, ha valami hihetetlen. Ha jól néz ki, egy film erejéig zárójelbe lehet tenni a fizikát. Halálos iramban alapleckék No1.

Miről ismerünk meg egy Netflix-filmet? Nekem a stáblista az első árulkodó jel. Szeretnek egy világsztárt megnyerni húzónévnek, és szépen teszik mellé az olyan színészeket is, akik egy-egy Netflix sikersorozatból ismerősek lehetnek. Mivel meg nekem az egyik legfontosabb szempont egy filmnél, hogy kik játszanak benne, teljesen működik is ez a képlet. Itt ráadásul nagyon sok az ismert név. Kevin Hart játssza a banda fejét, akit Gugu Mbatha-Raw igyekszik nyakon csípni Sam Worthington beosztottjaként. Hart bandájában meg olyan színészek vannak, mint Vincent D’Onofrio, Billy Magnussen vagy Ursula Corbero, akit Tokyo néven szerintem sokan azonnal azonosítanak. A főellenség meg Jean Reno, akinek olyan bérencei vannak, mint Burn Gorman. Csak azért megnéztem volna, és az már csak hab a tortán, hogy az egyik kedvenc filmes zsánerem a heist movie. Különben senkinek nem kellett nagyot játszani, egy-egy zsáner testesítenek meg és egyszerűek is a figurák. De a történetbe nem kell több, nem is vártam lelki építgetést.

A látvány megvan, a szép helyszínekkel együtt. Tetszettek a velencei vágóképek, és ha nem is esküdnék meg rá, hogy Jorgenson villája valóban Toszkánában volt, ettől függetlenül jól nézett ki. Meg vannak koreografálva az akciójelenetek, és jól használták a berendezési tárgyakat is. Amikor a gép megszerzésekor bemutatta a tulaj a rúdtánchoz való rudat, fogadni mertem volna, hogy valami szerepe még lesz. Nos, be lett építve a repülőgépen egy komolyabb összecsapásba. De vannak ötletek benne, és ha némelyik elég nagy kreténség is, mint a gép hasán a led felirat, azért látványnak nem volt rossz.

Van a filmben humor és több mindennel próbálkoztak is. A rablás is hoz mókás perceket, de alapvetően a Cyrus és Abby közti feszültségre igyekeztek alapozni. Millió meg egyszer elmondják, hogy amikor mindketten beépülve dolgoztak, összejöttek és egy hetet – nem, bocsánat, öt napot együtt voltak. Ebből még mindig van tüske meg szerelmi szál is. Az ugyan ront rajta, hogy Mbatha-Row és Hart között semmilyen romantikus értelemben vett feszültség nincs, de ezen sem akadtam fent igazából.

Az ötletek, a szereplők, maga a rablás nekem eladta, és nem is kellene egy komolyabb, vagy erőteljesebben akció jellegű film. Ez egy könnyed, egy estére való rabló móka, ami még mindig jobb eset, mint amiket napok óta nézek a Leverage 2. szériájában.