Amikor egy casting nagyon félre megy. Most komolyan volt olyan válogató, aki komolyan abban a hitben volt, hogy Adam Brody eladható nemi erőszakoló szociopatának? És ez nem az egyetlen dolog, ami miatt ferdén nézek a filmre.

Az első, hogy a történet léket kap és elsüllyed. Baráti társaság megy közös túrára, de egy halálesetet követően Trevor elveszti a fejét. Nem akar börtönbe menni, így akár az egyész társaságot megölné vagy a halálba vezetné, ha keresztbe mernek tenni neki. Orvos helyett a határhoz tartanak, össze-vissza fenyegetik egymást és olyan paranoid eszméket kell megvitatni, mint a mellettük elhaladó nyaraló vajon látta a hullát? Nem kellene utána menni és belőle is haleledelt aprítani? A legnagyobb baj az vele, hogy ez a helyzet eleve létrejöhet. Trevor kb. minden rossznak fel van tüntetve, most jött ki a börtönből. Az egyik nőt zaklatta is a csapatban. Minek mennek el egyáltalán vele az útra? Pont olyan volt, mintha maguknak keresték volna a bajt.

Ehhez rá is tudom kapcsolni, hogy egy értelmes vagy szimpatikus szereplő sincs benne. Joey lenne az, akivel együtt kellene érezni. Akinek a túléléséért drukkolhatna az ember. Csak éppen ő is benne van a pocsék döntések spiráljában. Elmegy az útra, noha éppen ő az, aki pontosan tudja, hogy Trevor mennyire erőszakos és megbízhatatlan. Amikor menekülni kellene vagy tenni végre valamit, rendszeresen csak beszél, de nem cselekszik. Elmondja többször, mit kellene csinálni. Aztán teszi, amit Trevor kizsarol. Legfeljebb annyira képes, hogy amikor kettesben maradnak, a bátyját bujtogatja a legjobb barátja ellen. Olyan szerencsétlen különben is. Ha jól értettem, akkor eleve azért jön el erre az útra, mert a barátja komolyabbra fűzné közöttük a szálakat, ő meg menekülőre fogja. Egyenesen egykori zaklatója karjaiba, jó ötlet.

Gray, a báty nagyon semmilyen. (Taran Killam, a színész is.) Hűséges barát és nagyon elvakult. Kb. semmit nem vesz észre, és nagyon sok mindent képes lenyelni vak hűségében. Még az se tűnt fel neki, hogy a húgával mi történt kamaszkorukban. A film nagy és nem mellesleg unalmas kérdése is, hogy fel mer-e lépni Trevor ellen, vagy megmarad a kényelmes engedelmességnél, bárki is legyen az áldozat?

Trevor. Az ösztönlény. Még csak nem is okos, vagy megnyerő. A másik két színész se volt szimpatikus a szerepében – Leighton Meester fel sem ismerhető. Az egykori Blair itt annyira öregnek és leharcoltnak néz ki, hogy a Gossip Girlben szerintem a saját anyját se játszhatná már el. Nem ismertem meg, míg nem írták ki a nevét. Akkor is nehezen akartam elhinni. Ennek ellenére, mindezek ellenére a film az ügyeletes jó nőként kezeli, akire Trevor rá is hajtana, ha olyanok lennének a körülmények. Igen, Trevor. Mint Adam Brody. Ő meg a Narancsvidék jófiúja volt, nem is véletlenül. Semmi rosszfiús kisugárzása nincs és egyszerűen nem is tudott a film félelmetes pontja lenni. Még Joey alakjából is kinéztem volna, hogy az evezővel leüsse, nemhogy a nagyobb darab Gray.

A látvány sem menti meg. Elvben egy vadabb folyón haladnak, de semmi különöset nem kap a szemünk. Még a végső összecsapás is, Trevor ellen, kb. mintha az óvodások esnének egymásnak először, és maguk sem tudnák, mit kellene csinálni.

A lényeg szerintem átjött. Rémes egy film. Rossz történet, semmi látvány, kiöregedett és félrepozícionált színészek szerencsétlenkedései.

A végére csak sikerült elrontani ezt is. Ugyanis, ez a sorozat nem egy hagyományos lenövése a Supernatural anyasorozatnak.

Vajon más is azt hitte, hogy végre megnézhetjük, hogyan ismerkedett meg Mary és John, hogyan harcolták ki az angyalok a várt végítélet okán, hogy a betűvetők és a vadászok vérvonala egyesüljön? Annak csalódnia kell.

Már az gyanús, hogy Dean mit keres a történet elején, miért ő a sorozat narrátora. Kb. mint Sheldon a Young Sheldon világában. De ok, ezt még hajlandó vagyok hozzámagyarázni. Most jött rá a szülei egy el nem mondott történetére, amit kinyomoz. Különben is volt már olyan, hogy időutazni kényszerültek a Winchester fiúk.

Csak éppen – az hogy jön össze, hogy Mary és John együtt vadásznak? Pont az volt a Supernatural egyik alapja, hogy John azután ismerte meg a természetfeletti világot és lett félelmetes vadász a fiait is erre nevelve, hogy a feleségét megölte egy démon. Majd az is kiderült, hogy miért segítette annyi angyal is, hogy családot alapítsanak. Milyen alkuk köttetettek. Itt viszont se angyalok, se démonok, hanem egy egészen más főellenség és egzotikus lények sora. Sima szellemvadászat vagy vámpírtanya kipucolása? Az itt snassz. Itt minimum dzsinnek és lények esszenciáit gyűjtő szuperlények csellengenek. Semmi olyan tipikus, ismerős rém, amit Sam és Dean olyan sikerrel vadászott. Mondjuk, a démonok és angyalok feltűnő hiánya, ami legjobban bökte a szemem.

Olyan szereplők a csapatban, akiket most láttunk először. Mert az, hogy Samuel – Mary apja – felbukkan, nem olyan meglepő. De érkezett a homoszexuális Carlos és az indiai származású Lata is a csapatba, akiket itt lehetett először látni. (Milyen kényelmes a rassz és az LMBTQ kártyát is megjátszani velük, mert ma már az kell egy sorozatba. Még, ha nem is Netflix logó van az elején.)

De, ahogy mentek a részek, egyre több olyasmit találtam, ami egyszerűen nem stimmelt. Hogy John beszélhet az apja szellemével, elköszönhet? Egy másik jellegzetes Winchester-vonás, hogy apák és fiúk kapcsolata problémás. Nekem úgy rémlik, hogy a fiúk eléggé sajnálják az apjuk, amiért az nem tudhatta meg, hogy az apja nem elhagyta, hanem miképpen vette el a természetfeletti őt is. Itt John megkapja az örökségét, amit az alapsorozatban nem ismert.

És igen, aki most lép a sorozatba, nekik ez nem jelent semmit. Vannak heti ügyek, van átívelés és nagyszabású szörnyek. Nem kell ismerni az alapokat. Aki meg ismeri, a végére megkapja a választ, miért lehet minden ilyen. De hogy az mennyire… nem frappáns. Vagy írjam azt, hogy beteg megoldás? Addig elnéztem a sorozatot. Messze nem volt olyan, mint a Supernatural jobb évadai, de elnéztem a szörnyvadászatokat némi szerelmi szállal feldobva. A vége, a magyarázat meg minden kedvem elvette az egésztől.

Az egyetlen jó húzás abban a megoldásban, hogy kicsiben megadhatták a szereplőknek azt a befejezést, amit az anyasorozat a COVID miatt nem kapott meg. Nagyon sok szereplő beugorhatott egy jelenetre, és többen éltek is a lehetőséggel. Nem csak Sam, Dean és Jack szerencsétlenkedett.

Viszont, az új szereplők kapcsán felemás a benyomás. Mary alakját egész jól elkapták, a kemény vadász, aki szíve szerint kiszállna, de sok minden köti ehhez a léthez. Benne megvolt az a szikra, amit az anyasorozatban bemutatott. Az ő esetében maga a színésznő nem tetszett – az egy dolog, hogy mennyire alacsony a színésznő, de nagyon műszőkének is néz ki, meg az arca sem elég szép. John esetében a külcsín passzolna, ott inkább megvan az eye candy faktor, viszont a karakternek nem sok köze van a később megismert férfihoz. Amit magyarázhatnék azzal, ami más, de akkor is.

Humor kevesebb akadt benne, de azért volt. Carlos vámpírvadászata a haja bevetésével? Azon nagyot jót mosolyogtam. Lata is megkapta a maga pillanatait, és nagyon jót tett a műsornak Ada is a maga virágboszis trükkjeivel.

Én lelkesen kezdtem bele, szerettem volna szeretni, és egy-egy dolog működött is. De a vége. A Mary-t játszó színésznő. Azok azért el tudták venni tőle a kedvem.

Keresd a nőt! Most éppen a teniszpályán. Szerelmi háromszög, hatalmi játszma és egy bajnokság. Nem mostanában láttam romantikus drámát, sport körítéssel meg pláne nem. De azt nem döntöttem még el, hogy ez mennyire sikerült darab.

Eleve, a szerelmi háromszögek meg szokták feküdni a gyomrom. Itt meg keményen és több szinten is az van. Olyannyira, hogy a végére azon se lepődtem volna meg, ha stabilan az egy nő – két férfi felállás mellett kötnek ki a szereplők. Patrick és Art érkezik a történetbe jó barátokként, akik éppen páros teniszben lesznek ifi bajnokok. Aztán meglátják a lányt, aki a női egyénit darálja le. Tashi, akire mindketten szemet vetnek, akit mindketten fel akarnak szedni, aki nem akar közéjük állni. Még olyan hármas randijuk is van, ami majdnem édeshármassal ér véget. A lányra különben jellemző módon a sporttal dönti el, kinek adja meg a számát és így egyenes vonalat az ágyához. A férfi egyéni döntő nyertesének. Patrick nyer, hamarosan már Tashi állandó partnere, amit Art igyekszik megfúrni. Éveken át ment a játszma, amit visszaemlékezésként nézünk vissza, mert a jelenben már más a felállás.

Tashi Art felesége, a lánya anyja. A férfinak pedig esélye van, hogy idén megcsinálja a Grand Slamet, de az utolsó verseny előtt elkezd kiégni. Tashi így egy kis bajnokságra nevezi be, hogy egy kis magabiztosságot szedjen össze. Csak éppen a lecsúszott Patrick is indul rajta, és az egykori barátokból lett ellenfelek egymásnak feszülnek, még mindig Tashi miatt.

Nem is akarom lefedni vagy átlátni, mikor ki és miért kavar. A férfiak esetében különben sokkal egyszerűbb: mindkettő mániásan akarja a nőt, és átgázolnak érte bármin. Mivel Tashi meg karrierista, de egy sérülés miatt ott kellett hagynia a versenyzést, a párján éli ki magát. Neki mindig is a bajnok kellett, akinek a sikere így az övé is. Ahogy Tashi és Art házasságába beleleshetünk, az is a tenisz körül forog. Másról se beszélnek, a nő az edzője is a férjének. A film összes konfliktusa onnan ered, hogy Tashi éppen melyikkel kavar, és mire veszi rá őket.

A romantikust nem is igazán érzem passzosnak. A két férfi már inkább megszállott, míg Tashi meg munka- és sikermániás. Az ő esetében nem tudom, bármely ponton volt-e egyáltalán szerelmes. Nagyon nem érzelgős alkat, aki a házasságtörő skatulyába is belép, többször is. Jellemző módon a férfiak meg elnézik neki, ha így mellette lehetnek, hosszabb vagy rövidebb távon.

De az biztos, hogy a vágy mozgatja a szereplőket. Szenvedélyek és játszmák hálózzák be az egész történetet, ami majd a sportban ki is robban. Mert itt a tenisz is egész korrekten meg tud jelenni. Nem csak a szerelmi ügyeket ragozzák, edzések és verseny van. Ok, azért a romantikus dráma oldal erősebb, de a végére tett játszma meg meglepően jól sikerült lett.

Talán ezért nem is tudom eldönteni, hogy tetszett-e nekem a film vagy sem. Nagyon sok olyan döntést hoznak meg a szereplők, ami kifejezetten ellenszenves számomra. Nem tudom átérezni, honnan ered az a nagy őrület Tashi után. Aki pedig hibázik és elég nagy vakfoltjai vannak, de erre mintha vakok lennének. Ez zavar. Van egy olyan piedesztál alatta, amire nem állítottam volna rá.

A szereposztás különben jól sikerült. Zendaya abszolút hiteles a könyörtelen sportolóként, vagy majd a kemény üzletasszony edzőként. Messze a legszexibb jelenség a filmben, azt nagyon le tudnák filmezni, milyen dinamika és szexepil van a fiatal bajnok énjében. Még a maszk/smink is remekül sikerült, az öregített jeleneteknél működtek a rátett plusz évek. A fiatalembereknél ez kevésbé áll, náluk azt vetették be, hogy más a hajuk, szőrzetük. De a játékukra nincs panasz. A két teljesen más karakter, a megszállottság, a barát – ellenség ingázás megvolt végig.

Sejtem különben, hogy a vége direkt ilyen. Sok minden nyitva marad, más dolgokat lerendeznek. A játék öröméhez legalább abban az utolsó szettben vissza tudnak lépni. De pl. ki a bajnok? Mi lesz most Tashi sorsa? Talán nem lenne jó, ha tudnánk, így máson van a hangsúly és mégsem szerettem.

Közepes és jó kritikái vannak, de kasszasiker nagyon nem lett. Veszteséges, ahogy a bevételi adatait nézem. Egyszer nézhető, vannak érdekes részei is, de moziba nem ültem volna be rá.

A héten befejeztem két sorozatot, kezdtem helyettük mást, és volt egy ráadás. De hogy valamiről bőven akarnék írni? Annyira kiemelkedőt nem láttam.

Colter a Tracker (s01e12-13) végén se jutott messzebbre, mint korábban az elején. Halogatni kezdi, hogy kiássa a családi szennyest, pedig a végére 3 oldalról meg lett erősítve, hogy valami nagyon nincs rendben a múltjukban. A húga kezdte, majd a 12 részben Russ is elmondhatta a maga történetét, és a zárásra egy gyerekkori barát is felelevenítette, amit tudott. És mind arrafelé mutat, ha Colter válaszokat akar arra, ami egészen máig kísérti, az anyjával kell beszélnie. Helyette elment szörfözni. Gratulálok. A végére kezdtek jönni az ismertebb sorozatszínészek mellékszerepelni, de igazság szerint ez sem sokat osztott-szorzott. Túl képlet szerint megy az egész, és Colter mindent túl könnyen megfejt és megold. Az apja ügyét leszámítva, hogy visszautaljak morgásom okára. Ha minden igaz, 2. évadra berendelték, majd kiderül, akkor ügyesebben nyúlnak-e az anyaghoz. Vagyis, az utolsó két részben Ackles és Morrison feltűnése jelentett némi pluszt, különben szimpla részek voltak, semmi zárás jelleg.

Visszatértek a Criminal Minds (s17e01-04) nyomozói, és egy új elállással próbálkoznak. Van egy ötletük, hogy férnek össze a heti részek és egy átívelő nyomozás. Elias már börtönben van, de van egy adu nála, hogy alkut kössön, és ne vádolják meg sorozatgyilkossággal. Ehhez egy másik gyilkost kell elkapni, és a BAU persze nagyon nem örül, hogy futni hagynák. Így be akarják előzni, majd a munka során bizonyítani, hogy nem adott hasznos segítséget, semmis az alku. Kb. ott tartunk most, hogy Elias a legjobb szereplő az egészben. A BAU egyre szerencsétlenebbnek tűnik, és valahol nagyon lehangoló, hogy Elias a börtönben pár képről több mindent felfed, mint ők a helyszínen nyomozás közben. Az átívelés meg az, hogy olyan esetekhez is kiszállnak, amik talán érintik a mostani esetük. Annyira azt érzem a nyomozókon, a felálláson, hogy ki vannak öregedve és fáradva. Hát igen, Zach Gilford játssza benne a rosszat, de simán ő a kedvenc szereplőm benne. Most is. Már a 16. évadot is ő és a története adta el, most még inkább így érzem. Nem tudják megoldani, hogy a nyomozók érdekesek, elhivatottak és frissek legyenek. Vagy túl könnyen rájönnek mindenre, vagy nagyon meg vannak vezetve és annyira nincs dinamika. Gáz, de sokkal inkább nézném úgy a műsort, hogy Elias old meg a börtönből eseteket.

Vége a lányok nyári iskolájának is, vagyis a PLL Original Sin (s02e08) nyári sorozatgyilkosa is lebukott és el lett intézve. Mit ne mondjak, beteg egy megoldást nyújtottak. Tetszett, hogy nem tiszta rózsaszín és boldogság a megoldás. Kellően girl power hangulat volt, és a lányok is szépen beletették a maguk részét. Továbbra is pörög, popcorn ijesztő, és korrekten össze van rakva. Komolyan venni nem tudom, de nyárra teljesen ok. Még azt is feledni tudom, amit különben nem érzek logikusnak. Pl. Chip anyja, aki képtelen túllépni a fia elvesztésén. Nem is értem, az egyetlen unokáját miért nem akarta megszerezni.

Az újabb HBO néznivaló nyárra a House of the Dragon (s02e01) visszatérése. Egyenes folytatás, és ha nagyon röviden össze akarnám foglalni, akkor a meggyilkolt gyerekért meg kell fizetni. Építgetik a kapcsolatokat és mutatják, ki mennyire züllött az előző évad óta, de a lényeg Daemon tervében jelenik meg, illetve abban, hogy már egyik oldal sem hisz a békés megoldásban. Mindössze az a kérdés, hogy sárkányokkal vagy emberi seregekkel döntik majd el, ki üljön a Vastrónra. Eddig különben éreztem azt, hogy egyik oldalt sem démonizálják. Most viszont egyértelműen vannak sötétebb színek a Hightower oldalon. Nagyon nehezem emésztem például, hogy az asszony, aki egészen eddig megvetette a házasságtörést és a viszonyokat, aki az erkölcs színeiben tündökölt, most az egyik lovagjával keveredett viszonyba. Ha nem tévedek, ugyanazzal, aki azért nem bírja a másik nőt, mert egyszer elcsábította. Amit az egyiknek szabad, a másiknak halálos bűn? Van egy erőszakos, nem trónra való királyuk. Elmebeteg királynéjuk. Igen, itt már nagyon látni, hogy a vérfertőzés mit hoz magával. Mondjuk, mindkét páros az. Testvérek és nagybácsi - unokahúg testvérek vannak a trónon. De a színészek jól hozzák a szerepeik, és még mindig Matt Smith lopja a műsort. Az HBO továbbra sem sajnálja a pénzt, így látványos is a műsor. A vége ismeretében nem feltétlenül örülök annak, hogy tudom, mi lesz a műsor vége. Fájóbbak lesznek a veszteségek, azt már most tudom. De egyelőre még háború, vagyis ezen egyelőre nem töprengek.

Végül, amit nem fogok ragozni. Nincs új a nap alatt. Az All American (s06e11) hozva a szokott formáját, marad azon a vízen, hogy az álompárjai szépen építik az életüket és átsegítik egymást mindenen. Zárják a bírósági ügyet, Spencer már elköszönőben van és kb. minden szép és jó. A Shakespeare nap visszautalás akar lenni a 'szegény feketék' felemelése oldalára a sorozatnak, de kínos volt az egész. Mindegy, ki is teszem a pontot. Ez jelenleg az a sorozat, amiből egy rész vacsi mellé elmegy, de nem tudom már komolyan venni.

Előre nem kerestem rá, így csak a végén szembesültem vele, hogy Eli Roth filmje. Nem lepett meg.

A rendezőre jellemző erőszak és annak ábrázolása annyira jellemző erre a filmjére is, hogy simán illik a filmjei közé. Nem is tudnám megmondani, melyik jelenet volt a biztosítékot leginkább kiverő. Mert itt bizony volt pár olyan jelenet, hogy csak lestem, mi van. A sima, lendületből lefejezés a parádén még nem is csapott meg, de itt ennél sokkal merészebb dolgok vannak. A fűrészbe beleeső lány és ahogy végig mutatja az aprítást a kamera. A mostohaanya és a hálaadó pulyka esete. Szavazzunk, hogy melyik volt rosszabb: a sütés vagy a tálalás? Szóval, igen, van ebben a filmben olyasmi erőszak, hogy az ember csak les, milyen elborult elmének jutott ilyesmi eszébe. Bár, hozzá kell tennem azt is, hogy a kreativitás sem tagadható le, ha az erőszakban is öltött testet. Sima baltás gyilkosság? Ahhoz nem kell semmilyen fantázia. De Hannibal Lecter nyomdokaiba lépve a ház asszonyát tálalni vacsorára, tényleg az ünnepnek megfelelően beállítva és az asztalra téve, az már ötletesen beteg.

Még csak nem is néznek ki rosszul az ilyen jelenetek. Nem tűnik műnek és beállítottnak, nem olyan érzésem volt, hogy pl. egy műanyag babát fejeznek le vagy aprítanak össze. Bár azt nehezebben hiszem el, hogy egy lefejezés ilyen könnyen menjen, de legyen. Majd hozzáképzelem, hogy gyilkosunknak volt egy éve gyakorolni a nyerő lendítést a baltával.

A történet maga szimplább, annak ellenére, hogy egy kis nyomozással igyekeztek feldobni. Mégis, inkább olyan érzete volt, hogy menekülnek a gyilkos elől, aki ennek ellenére is sikeresen le tud csapni. A tini horrorok világát idézi vissza, a Tudom, mit tettél… idejéből. Itt is van kamasz baráti kör, szerelmi drámákkal és bűnnel a múltban, amit meg kell fizetni. 1 éve a Black Friday tragédiába fulladt, most viszonzásul a gyilkos vérbe fújtja.

Különben a hálaadás és a Black Friday, amiket háttérnek használ a film. Azt még kifejezetten emberekre jellemzőnek is éreztem, ahogy az 1 év korábbi részben a bevadult vásárlók lerohanták a boltot és nem foglalkoztak azzal, kit tipossanak agyon. Ez is van annyira a fogyasztói társadalom kritikája, mint a zombik, ha annál szájbarágósabb is.

Egyik sem eredeti ötlet. Azt már több műsorban is láttam, ahogy hálaadáskor egy pionírnak öltözött gyilkos elkezd áldozatokat szedni vagy terrorizálni. Talán egy American Horror Stories antológiában legutóbb, vagy Black Mirror volt? A Black Friday tragédia is volt már valamiben, ha nem is jövök rá, miben láttam. De határozottan emlékszem, hogy abban is akkor tört ki a katasztrófa.

A szereposztás vegyes érzéseket keltett bennem. Mivel a film egy szereplőjét sem kedveltette meg, igazából nekem mindegy volt, mikor melyik szereplőt/kamaszt kapja el a gyilkos. Még igazán eye candy faktor sem volt, mert egy kifejezetten helyes srác vagy szép lány sem volt benne. Nem is nevek jöttek ide szerepelni, de nem is vártam. Patrick Dempsey jelent némileg kivételt, de ő már nem fog oda visszakapaszkodni, ahol karrierje csúcsán volt. Most szimplán nem hittem el, hogy fizikailag képes lenne arra, amit a filmben Newlon seriffként véghezvisz. Meg különben is: közel 60-hoz kell neki családot alapítani akaró szerelmest játszani? Mi lesz a következő – egy akciópapa szerep?

Ok, nem akadok ki ezen, előre meg pláne nem. Tervben van még egy Thanksgiving-film is, ha Dempsey is visszatér, akkor majd rugózhatom még ezen kicsit.

Lehetett volna sejteni, hogy a vége mégsem a vége lesz. Vagyis, a Nublar-i Hatos újfent visszatér, csak frissített formában. Akár el lehet kezdeni innen is nézni, teljesen új történetbe kezdtek.

Két nagyobb változással: az első, hogy a történetben is eltelt pár év. Az egykori gyerekek felnőttek, egyetemre járnak és/vagy dolgoznak, párkapcsolatban élnek. (Már aki, igazság szerint a történet kezdetekor ezt ketten mondhatják el magukról. Meg Ben is emleget egy európai barátnőt, de hogy ő tényleg létezik vagy sem?) A másik, hogy már eljöttek a szigetről. Megint a civilizációban járunk, de a megváltozott viszonyok között. Vagyis, a dinók az emberi világ része lettek, és bár igyekeznek keretek közé szorítani, mit tehetnek meg az állatok, még vannak összecsapások. A helyszín tehát áttevődött az Államokba, ahol hétköznapi emberekkel, kormányszervekkel és egyéb szereplőkkel kerülhetnek kapcsolatba, miközben road movie stílusban járják az országot.

A kiindulási konfliktus, hogy a baráti társaság egyik tagját megölte egy dinó. Darius ebbe képtelen beletörődni, és az állat vadászatára tette fel az életét. Mire észbe kap, már ő is célpont és egy ellenük is irányuló összeesküvés nyomaira bukkant. Újra össze kell szedni a csapatot és rájönni, mi is történik igazából a világban. Így minden részre jut egy-egy csapattag elérése, hogy megnézzük, vele mi történt, hol él. Aztán a kibővült csapat megy tovább, miközben üldözik őket és ők maguk is kezdenek elméleteket gyártani, mi is zajlik.

Azt különben direkt nem árulom el, kit kapott el az őslény. Az első rész kifejezetten arra van ráhúzva, hogy Darius bosszút akar állni, de csak a végén fedik fel, kiért. Addig vannak nyomok, tűnnek fel ismerős arcok, és el lehet gondolkozni azon, ki nincs már a történetben.

Az ilyen szerkesztés különben is jellemző az évadra. Nyitott végek vannak, és mindig olyan ponton hagyják abba a részt, hogy a szereplők veszélyben legyenek. Vagyis, elég jól működik, hogy egy rész megnézése után az ember kattintson is a következőre. Az biztos, hogy minden részben lesz dinó, lesz összecsapás és kicsivel többet tudunk meg arról, mi történt a srácokkal az előző rész óta.

Eleinte még azt is szórakoztatónak találtam, hogy külcsínre miképpen változtak meg. Aztán be kellett látnom, hogy igazság szerint csak egy van köztük, aki tényleg más lett. Ben, aki a legkisebb és csenevész volt, most kb. úgy néz ki, hogy várja az ember, mikor jelenti be, hogy elég sikeres amerikai focista is különben. De korrekten öregítették őket, felismerhetők, de mégsem ugyanolyanok.

A külcsín, grafika mindig is erőssége volt a sorozatnak, és most is jól esett nézni. Nem mondom, a sok éjszakai jelenet az elején zavart, de azért profin össze lett rakva az éjszaka és a nappal is. Többféle dinó, sok-sok akció és nem csak a hüllőkkel kellett összecsapni. Ha valamire/valakire rá kell böknöm, hogy valami látványra nem stimmel vele, az a raptorok sípos kiképzőnője. Neki sikerült olyan kinézetet adni, hogy már mehetne is a GoT-ba valami szektásnak. Amennyire jók lettek az összehangolt raptor támadások, a szöszi annyira nem.

A második évad már berendelve, és kellően nyitott is hozzá a sztori. Ahogy a részek, a végére is olyan elemet hagytak, hogy kattints a következő részre. Meg van meglepetés is, de őszintén: felnőtt fejjel nem valami ilyesmit vártunk? Az évad elején nem, de amikor jöttek a visszaemlékezések arról az éjszakáról, ott azért volt erre elég húzós nyom. Szóval, az a nagy ’hűha-pillanat’ nem volt meg, de az évad minőségén nem ront.

Nézős!

Ki tudja, ki a bevándorlók védőszentje? Mivel nem katolikus vagyok, nálunk nincsenek szentek, nekem ez teljesen új adat volt. Hogy ilyen is van. Ráadásul, modern kori szent. De különben is, az amit most Francesca Cabrini életéről végignéztem, annyira fiktívnek tűnik, hogy nehezen emésztem meg, hogy ez egy igaz történet alapján készült. Francesca Cabrini valóban élt és elérte ezeket az eredményeket.

A film csodaszép emléket állít az asszonynak. Még keresem is a szavakat, hogy lehet azt az erőt és makacsságot, kitartást megragadni, amit a filmen is meg tudtak mutatni. De nem hőssé és legyőzhetetlenné magasztosítva, hanem egy törékeny, egész életében betegeskedő asszonyon keresztül, aki kb. a halállal is harcolt évtizedeken keresztül, miközben hatalmas örökséget hagyott hátra. Annyiszor lökték félre, bántották és nézték semminek, és mégis, minden egyes alkalommal feláll és harcol tovább. Mivel nem ismertem a történetét, egyszerűen vártam, mikor jön el a töréspont. Olyan akadályok voltak, hogy már az is egy csoda, hogy sorra megugrotta őket.

Tele van ötlettel a film. Már csak azért is érdemes megnézni, hogy lássuk, ésszel és kis trükkel mit és hogyan lehetett elérni. Lehetne választani, Cabrini anya melyik húzása volt a legütősebb. Az mindenképpen listás, amikor New York polgármestere is rá kell, hogy döbbenjen, ki van vele szemben. Amikor azt mondja neki, hogy nem gondolta volna ilyen dörzsöltnek, az kb. a legnagyobb dicséret, amit a filmben kapott a nő. De nálam dobogóra kerülne még az operaénekes megnyerése is, vagy az újságíró baráttá tétele és az ő felhasználása ilyen-olyan ügyekben. De tudnék még mondani. Folyamatosan jönnek a nehézségek, hátráltató elemek, és ő csak megy előre.

Jó a film dinamikája ebből adódóan. Mindig van valami, amiért küzdeni kell, ami visz előre. Akár sorozatban is működne, ahogy részenként felül kell kerekedni egy újabb akadályon.

De szerethető azért is, mert értelmes mellékszereplőket tettek a hősnő mellé. Meg lehet őket jegyezni, és építgetik az ő történeteiket is. A lány, aki bevándorlóként elárvult és prostitúcióra kényszerült. A hatalmát óvni akaró politikus, aki minimális empátiát sem hajlandó érezni. A vagyont, adományokat féltő főpap, aki elnézi a szegények kínjait és halálát, csak ne veszítse el a gazdag, fehér és előkelő népek pénzét. A társadalmi igazságtalanságok, a megbélyegzés, a mélyszegénység be van mutatva, és van a filmben nem kevés érzékenyítés is. Nem szájbarágósan, a szereplők történetein keresztül.

Korrekten is néz ki a film. Viszonylag kevés helyszínnel, de korhűnek tűnő környezetben mesélik el a történetet. Olyan szinten van hangulata, hogy pl. Cabrini anya habitusát külön is meg kellett néznem. Az a masni a nyakában… hát arra szavaim sincsenek.

Cristiana Dell’Anna pedig uralja a filmet és viszi előre a hátán. A szenvedés és a végsőkig kitartás annyira bent volt a vonásaiban, pedig szinte végig habitusban láttuk.

Jó történet, jól elbeszélve és ez tényleg szól is valamiről. Vagy inkább úgy írom, sok mindenről. Határozottan kellemes meglepetés volt a film.

Még csak azt sem igazán tudom eldönteni, milyen hatást váltott ki belőlem ez a film. Elnéztem, de különösebben nem szórakoztatott el, viszont fel sem bosszantott és nem is untam. Talán kiszámíthatóbb volt, mint szerettem volna, és nem igazán akció, se nem románc, se nem komédia.

Nem is értem, miért vannak annyira jó kritikái. Nem rossz film, igazából bajom sincs vele, csak olyan semmilyennek éreztem most. Azt a szikrát, amiért rá tudnék kattanni, azt egyszerűen nem találtam meg benne. Pedig alapvetően dicsérni tudom, vannak benne jó ötletek és valahogy mégsem volt az igazi. Nem is tudom.

A történet szerint az egyetemi tanár, már eléggé életunt Gary a rendőrségnek segít be tanácsadóként. Egészen addig, míg a beépített ember nem tud terepre menni, és Gary kénytelen beugrani helyette eljátszani a bérgyilkost. Mindenki meglepetésére a professzor remek színésznek bizonyul, profin levezényeli az egészet, így aztán rajta marad a munka. Vagyis, begyűjti a bérgyilkos megbízást, a másik fél pedig mehet is a börtönbe. Csak aztán egy olyan nő öletné meg vele a férjét, akivel együtt is tud érezni, meg tetszik is neki. Így Madison kiutat kap tőle – mikor pedig újra találkoznak, a nő már válik és felcsapnak a szikrák. Talán kitalálható, mi a bonyodalom: Madison azt hiszi, egy bérgyilkossal kavar. Gary meg annyira benne van a hazugságban, annyira jól érzi magát a nővel és a más személyiségében, hogy nem képes elmondani neki az igazat.

Lesz a történetben csavar, és mindig forgatnak rajta éppen annyit, hogy még érdekes tudjon maradni. Gyilkosság, zsarolás, titkok – kapjuk majd őket szépen sorban. Igen, van benne olyan csavar, amit előre lehetett látni. Meg nem tudott lepni. De a körítés annyira eladta, hogy ez sem zavart igazán.

Lépeget a zsánerelemek között. Az egyik percben romantikus panelek vannak, majd egy kis humor is megvillan, de még kisebb akciójelenet és thrilleres feszültség is került a történetbe. A szenvedély faktort némileg el is túlozták. Feleslegesen sokszor térünk oda vissza, hogy Gary és Madison milyen szinten egymásra kattannak szexuálisan. Bár, ebbe is bele tudok magyarázni valamit.

A történet egy pontján a diákok is felfigyelnek arra, mennyire más lett a tanáruk. Akin addig mosolyogtak, és olyan kis semmilyennek, jelentéktelennek látták, most szexi lesz a szemükben és arról merengenek, mikor lett a tanáruk dögös. A magabiztosság, a megtalált lendülete és ahogy megy előre, az majd fakad abból, hogy Madison mit jelent neki, és bizony a rendszeres, kielégítő szex is a képlet része. Gary megváltozik.

A szereposztás is korrekt. Glen Powell a forgatókönyv mellett a főszerepet is szállította, és érezhetően jól érezte magát a szerepben. Mondjuk, az átlag Gary és a feljavított énje között nem nagyon láttam a különbséget, de inkább így legyen, mint ahogy a lányok megszépülését szokták eljátszani. Itt nem volt hajvágás, új ruhatár vagy kontaktlencsére csere szemüveg helyett. Simán csak a karakter lett magabiztosabb. (Ok, azért minimális alakítás volt. A szerep miatt.) Adria Arjona leginkább látványelemként funkcionált. Ő a szexi, szép nő, aki miatt Gary kockáztat. Külsejében igen, de viselkedésében nem végzet asszonya karakter.

Nem is fogom megfejteni, miért van hiányérzetem. Akármit keresek, benne van. A története is kerek, a színészekkel sincs bajom, és amit ilyen filmben látványként be lehet tenni, benne volt. Lehet, inkább csak más filmet néző hangulatom van?

Felmerült bennem, hogy kinek milyen hívószavak ugranak be, de Cary Grant nevét hallják. Azt még el tudom hinni, hogy a színész sokaknak meglesz. De ennél több? Én elég filmbolond vagyok ahhoz, hogy nézzek régi filmeket, és nekem Hitchcock, Grace Kelly, Audrey Hepburn feljön a neve kapcsán, de különösebben én se tudok róla többet.

Vagyis, az első dolog, ami megfordult a fejemben, hogy kik ennek a mini sorozatnak a célközönsége? Elképzelni nem tudom. Kétlem, hogy a fiatalokat céloznák, de mivel 66-ban jött ki az utolsó Grant-film, már közel 60 éve, azokat sem lehet reménybeli nézőknek nevezni, akik a maga korában szerették a színészt és a filmjeit. Úgyhogy, passz.

Az ilyen filmekben rendszeresen megjelenő formában mesélik el a történetet. Az idős Grant néz vissza egy fellépés kapcsán az életére és a karrierjére. Így párhuzamosan kapunk egy-egy jelenetet az idős, lassan már meghal színész életéből, miközben egészen gyermekkorától kezdve haladunk párhuzamosan ezen jelen felé is.

Nem egy hosszú műsor, így néha összecsapottnak is hatott, éppen merre jár az ifjú Archie, akiből aztán Grant lesz a történet egy pontján. A történet meséli a magánéletét, közben pedig a szakmai életére is lesz egy minimális rálátásunk. Kicsit talán szélsőségek felé lett eltolva: a pályakezdő színész és az első sikerek még megvannak, de utána már ugrunk a 60 feletti férfira. Az egy dolog, hogy kimaradtak az úgymond legszebb évek, de a házasságaiból egyre láttunk részleteiben, egyre utalnak és ennyi. A filmjei közül is felvillan egy-egy, de nagyon visszafogottan. Ez nem az a sorozat, ami elbeszélni, mi történt a kulisszák mögött.

Minimum zavarba ejtőnek érzem, ahogy a film egyszerre nyílt és kitárulkozó, míg más tekintetben szemérmes és elhallgató. Nehezen is fér össze a fejemben, hogy pl. milyen leplezetlenül mutatták Grant és Cannon magánéletét, a hálószobát sem lehagyva, máskor meg a célozgatásokat is kétszer becsomagolja, nehogy könnyen észrevegyük a szexuális élt.

Kettős érzés az is, ahogy a sorozat és a színészek kinéznek benne. Van, amit nagyon eltaláltak és érződik benne a sok munka. Ahogy Jason Isaacs Grant személyévé alakult, de talán még inkább hasonlított a fiatal felnőtt-énje, Calam Lynch alakításában. Fel lehet ismerni forgatásokat és az egésznek megvan az a retró érzete. Ugyanakkor mások egyáltalán nem hasonlítanak arra, akit életre keltettek. Stella Stocker, mint Audrey Hepburn fájt a legjobban. Nem találtak volna egy olyan színésznőt, aki jobban hasonlít? Talán egy jelenetnyit tűnt fel, nem kellett volna mélyre nyúlni a büdzsében miatta.

A sorozat adagol életrajzi elemeket, de pont a már említett nagy lyuk miatt azért nem ezt ajánlanám, ha valaki meg akarja érteni, ki volt Cary Grant és mit tett le az asztalra. Ismétlem magam, de éppen a fénykorát hagyták ki a történetből. Cserébe, kapunk egy olyan konfliktust, ami végigvonul az egész történeten. Ahogy a kis nincstelen Archie majd Cary lesz, és mennyire védi majd ezt az énjét. A szájába is adják a sorozatban, hogy Cary Grant is egy szerep számára, a sikeres és szeretett színészé, akiből sztár lehetett. Archie és Cary nem egyszer meg vannak különböztetve, és Isaacs azért próbálkozott abból is visszaadni valamennyit, hogy milyen szerepeknek kellett megfelelnie és hogyan igyekezett ezt megtenni.

Túl nagy visszhangja nem lett a sorozatnak, de ahogy már elkezdtem, ez nem is igazán lepett meg. Igazi húzónév nincs benne, és elég kevés olyan Cary Grant filmet tudok mondani, amit ma is nézünk és ismerünk.

Most mit tudok szólni arra, hogy a Szajna kb. úgy kiönt, mintha cunami lett volna, és a Mars mezőn áll a víz, amiben gyorsan szaporodó és gyilkos cápák úszkálnak? Szeretem Párizst. Szeretem a cápás filmeket is. De úgy tűnik, a kettő kombinálva most nem feküdt.

Igaz, a film nem ennyire elvetemülten indít. Megismerjük a főszereplő állatvédő tudós személyes tragédiáját, majd abból kiindulva lépünk oda, hogy a Szajnán felúszott egy cápa. Még akár hitelesnek is el tudnám fogadni, hogy igyekeznek követni, és arra szőnek terveket, hogy biztonságban visszajusson az óceánba.

Csak aztán a film elindul más irányba: jönnek a halálesetek és a hatóság nem akarja elhinni, mi történik. Még a Cápát is megidézik abban, hogy amikor már nyilvánvaló, hogy cápa van és az emberek veszélyben vannak, akkor is el van rendelve a hírzárlat és igazából alig tesznek valamit, mert a polgármester a Szajnára szervezett egy nagy versenyt és be akarja jelenteni, hogy az olimpián is ott lesznek a vízi számok. Ahogy Spielberg esetében a turizmus védelme, ugyanúgy itt is ez merül fel.

Lehetett volna ezt jól és ijesztőre csinálni, de aztán blődség lett csak belőle. Egyik mutatott elem hihetetlenebb, mint a másik. A cápák spontán olyan evolúciós ugrást tesznek meg, ami a Háborgó mélység egy-egy génmódosított egyedével is felért. Ahogy a politika viselkedik, majd ami a versenyen elszabadul. Arra szavakat is nehéz találni, annyira morogtam azon, hogy pl. mi történik a gránátokkal és annak mi lesz a következménye. (Jellemző különben, hogy a két főszereplő egy kis úszó alkalmatosságon, eléggé meggyötörve, de túléli a történetet, miközben mások sokkal jobb helyzetből cápakajaként végezték. De hát kell visszatérő szereplő, ha jönne a Még több cápa Párizsban.)

Nincs ijesztő elem, csak megfogalmazom, mi a bajom. Én nem egy hihetetlen akciófilmet akartam látni, hanem egy idegfeszítő ijesztést. De nem kaptam meg. Helyette maradt a szörnyülködés, hogy már megint a szem kilométer hossza győzött az ész felett. Ahogy a cápa kikapkodja majd az úszókat a versenyen? Persze. Jól nézett ki, de annyira idiótaság.

Pedig más vonallal is próbálkoztak, de ott sem találták el az arányokat. A történet részei az állatvédők, és az egyik kiemelt mellékszereplő már közel van ahhoz, hogy ökoterrorista legyen. Addig nem megy el, de nem sok kellene hozzá. És nem szerettem, hogy ő teljesen le lesz építve a céljaival együtt. Mert tényleg, ha egy állat felúszik, ott halálra van ítélve, akkor segíteni kellene rajta, és nem megölni. Csak a film extrém helyzetet hoz, nem létező gyilkos és éhes cápával – így az, hogy megmentsék és amilyen formában Mika küzd érte, negatívvá válik.

Hogy jót is írjak, a film korrekten néz ki. Jók lettek a cápák és a vízi jelenetek. A cápa embertámadások már a szokottak, de maguk a halak jól néztek ki. Még akkor is, ha kaptunk olyan gagyi jelenetet, hogy pisztollyal igyekeznek agyonlőni.

Az is meglepetés volt, hogy Berenice Bejo aláírt erre a filmre. Ő játssza az állatvédő tudóst, aki egy cápatámadásban vesztette el a csapatát és most igyekezne minél több életet megmenteni. Mondjuk, nem egy nagy karakter, érezhetően nem egy mozisiker, csak egy streamelhető film szereplője.

Nem annyira gagyi, hogy komédiaként nézzem, de cápás filmnek meg nem tudom komolyan venni. A látvány miatt elment, de ennél kedvesebb nem tudok vele lenni. Nem is akarok.