Láttam én már borzalmas filmeket, de erre még keresem a szavakat. Közel egy hétig szenvedtem vele, és még mindig gyötör. Rettenetes.
A történet szerint egy gyerekgyilkost akarnak lebuktatni. Ezért beépítenek mellé egy rendőrt. Innentől kezdve meg el voltam veszve a történetben. Mégis, mibe akarta a rendőr belevinni? Hogy lett ebből vallomás? Mit csináltak ezek? Pedig egy jó szakaszt duplán láttam, mert semmire nem emlékeztem belőle, mondhatni ébren aludtam rajta. Ez a film, ez a történet egyszerűen nem bírt összeállni a fejemben.
Sok része meg több, mint fura. Mark két énje között ugrálunk. Az egyik jelenetben még bűnöznek Peterrel, a következőben meg otthon van a fiával, lefekteti meg hasonlók. Simán ugrál a két énje között: a rendőr és aminek be van építve. Ilyenkor nem kellene megszakítania minden kapcsolatot az otthonnal, nehogy lebukjon? De még a rendőrségen is volt bent egyeztetésen.
Azt se vettem le, Peter egyáltalán minek csinált bármit is. Egyszer Markra is rányomul, így egy kis elnyomott homoszexualitást kinézek belőle, de különben nincs értelme, miért ölt vagy most mit alkot. Nem tudtam hova tenni az egész férfit. Neki sikerült úgy fogyatékosnak tűnnie, hogy nem is volt az.
Az egész film kopár, unalmas és olyan semmilyen. Semmi látvány, semmi feszültség és még iszonyatosan hosszú is. De minek? A rendőrségi szálakat alig kötötték össze. Van egy, az eseten dolgozó nyomozónő is, aki néha feltűnik, beszél, de a beépítésbe csak a végére kerül képbe? Miért?
Ott van az is, ahogy a színészek kinéznek. Durván fogalmazva egyik nagyobb parasztnak tűnik a másiknál. Bár ez így nem pontos, ott nincs ez a réteg. Hogy is szokták őket az Államokban nevezni? White trash. Az sokkal pontosabb. Ápolatlan, leharcolt, nyomasztó és mélyszegény. Rossz volt rájuk nézni.
Megjegyzem, annyira altatott a film, hogy elsőre le sem esett, melyik férfi a gyilkos, melyik a beépített rendőr, pedig elmondták. És nem bírtam felidézni, olyan szinten haldokoltam rajta.
És iszonyat jó kritikái vannak. Dicsérik a filmet, a színészi alakításokat benne. Erre annyit tudok mondani, hogy háromszoros gyorsítással néztem és így is untam, kb. úgy éreztem, nem történik benne semmi. Ez nekem nagyon nem jött át meg be sem.