Meglepően sikeres ez a film a kritikusok körében, és a nézőktől se kapott rossz pontokat. Töröm is a fejem, hogy mit szerettek benne ennyire, mert elnéztem én is, de nem látom a Forráspont zsenialitását.

Egy elit és jól menő étterem egy éjszakájába csöppenünk bele – Andy Jones séf késve érkezik, ellenőrzés volt kint és visszavettek tőlük pontokat. Hamar ki is derül, hogy Andy az utóbbi időben nem áll a helyzet magaslatán. Ő vezeti hiányosan a dokumentációt, késik és függőséggel küzd, alig figyel oda a beosztottjaira. Ahogy beindul a műszak, jönnek a gondok és össze is csapnak a hullámok: van konyhai kisegítő, aki a minimálisnál is kevesebbet dolgozna, a helyettese nyaggatja, hogy járjon ki neki magasabb fizetést, vagy elmegy. Érkezik a régi mentora, ráadásul egy vérszívó kritikus társaságában bejelentés nélkül, és a tulaj lányával is érik egy nagy veszekedés.

Az egész egy lejtmenet, és csak a végére látjuk, hogy mekkora a baj. Mennyire a szakadék szélén áll, és így milyen hibákat vét. Elég egy pillanatnyi kihagyás, és máris megvan a katasztrófa. A magánéletéből, a szakmaiból is jönnek a konfliktushelyzetek és a kilátástalanság.

Mozgalmas, az események pörögnek, így a dráma szépen elbújik a felszín alatt. Feszes, kiszámított film, a gondos vágás és szerkesztettség végig érezhető.

De mi van a cselekményben, ami annyira nézetné? Arra nem jöttem rá.

A karakterábrázolásban erősek – folyamatosan mélyül, amit a főhősről megtudunk. A többiek körötte egyszerűbbnek tűnnek, jobban meg vannak fogalmazva a konfliktusaik. Carly kapott egy jobb álláslehetőséget, de marad, ha a fizetés itt is eléri a másik ajánlatát. Beth igyekszik vezetni az éttermet, de valamibe mindig belefutnak, és neki kell állnia a sarat, amikor a többiek üvöltenek és hibáztatnak. Jellemző is a filmre, az éttermi világ kegyetlenségére, hogy egy nagy üvöltés után van fél perce kisírni magát a WC-ben, majd menni kell vissza, mosolyogni és egyben tartani az éttermet. Az sem véletlen, hogy a színészeket megszórták már díjakkal.

A film egyre tetézi a drámát, sűrűsödnek a vitás pontok és nem éreztem úgy, hogy bármilyen feloldozást adna a végén. Mi több: egyenesen nyitott a vége, nem is értettem, hogy most mi van.

Színpadon is működne, egy étterem az egésznek a helyszíne. A szereplők közti interakciók, a ki nem mondott történetek áthatják az egészet. Most nagyon mennek is nálunk ezek az éttermes témák: az egyik adón Pepe, a másikon meg Győző és bandája mutatják be, milyen egy étterem a személyzet oldaláról közelítve.

Nem rossz, igaz, de nekem az a plusz, amitől zseniálisnak kiáltanám ki, nem volt benne.

A tavalyi szezon kellemes meglepetése volt a Resident Alien. Olyan jóféle, fekete humora volt, ami nekem már nagyon hiányzott. Kifejezetten élveztem, ahogy az űrlény emberellenesen igyekezett boldogulni a hétköznapokban, embernek tettetve magát.

A 2. évadra viszont akadt egy nagy törés, és talán csak Tudyk, aki hozza, amit korábban is, minden másban csalódás lett az évad első fele.

A cselekmény: ebben van a legnagyobb lyuk. Most erőlködnek, mégis miről szóljon. Harry már nem akarja kiírtani az embereket, de hazamenni sem tud, mert Max hazavitele tönkretette a gépet. Asta erre-arra ráveszi, de nem haladnak semerre. Ugyan a félévad végére megcsillan egy másik szál idegen űrlényekkel meg egy gyilkos űrlény bébivel, de ez már túl agyament a korábbiakhoz képest.

A humorát is csökkentette, hogy Harry emberibb kell, hogy legyen. Kevesebb a vicces monológ, nagyon hiányoznak a gyilkos megnyilvánulásai és azzal is kevesebb, hogy már nem háborúzik a gyerekekkel. Ugyan, a kisváros lüke polgárait igyekeznek helyette helyzetbe hozni, de a legtöbb száluk borzalmas. Drukkoltam a polgármester és a felesége kapcsolatáért, most viszont megfeneklettek és keserves nézni őket. A helyettes, akinek egyre inkább meggyőződése, hogy gyerekként ufót látott? Egyáltalán nem vicces, ahogy Asta győzködi, hogy ide aztán nem jönne egy marslakó sem.

Mivel Harry már nem orvos, az a kisvárosi íz is kiveszett. A tó körül, a saját helyén mozog, meg New Yorkba mentek nyomozni Astával. Más irányt vettek, és ezt nem szerettem.

A kivitelezés sem lett jobb. Amikor Harry űrlénynek látszik, pl. Max szemszögéből, kifejezetten ocsmány és nem jó az űrlényfej. Azt meg pluszban nem értem, hogy ilyenkor miért kell pöszítenie a színésznek. Attól, hogy Max másnak látja, még nem lesz más a hangképzése... A bébi a végén viszont helyes lett, ott láthatóan számítógépre és nem maszkkészítőre bízták a munkát. Jó ötlet volt.

Egy-egy jó pillanata még van, de annyira más és gyengébb a humora, hogy sokáig is tartott, amíg ezt a pár részt megnéztem. Kicsit olyan érzés volt, hogy részről részre rombolják a pozitív véleményem, ami eddig volt a sorozatról. Most már ez is azon a szinten van, hogy merengek, akarom-e ezt még nézni.

Akkor, nézzük, milyenek voltak a heti nézős sorozataim.

Kezdjük A séf, meg a többiek (s01e10) részével, mert ez az, amihez nincs mit hozzáfűzni. Továbbra is csak újraforgatás, annyi különbséggel, hogy itt Győző nem a Dinamo, hanem a Fradi miatt fogad és keveredik bajba. Ugyanazok a poénok, a végkifejlett. A színész jól játssza, lassan kifejezetten szeretem, amikor kikel magából és üvölt a konyhán, de ez kevés, hogy valami emlékezetes szülessen.

Milán és Viktória megint harcoltak egyet, és itt is csak ismételték, amit már láttam.

Ha belegondolok, egy dolog volt, ami jól sikerült. Szinte észrevehetetlen, de működik, amit technikával rápakolnak a részekre. Most az uborkalé kapott aranyos fényt, illetve akkor is ezt játszották ki, amikor Győzőnek támadt egy ötlete.

Azt meg inkább hagyjuk, hogy mennyire elkeserítőnek találom, mit sugall az, hogy 2milliós kaviárnak adnak el 30ezres tiszai csukakaviárt. Aztán bízzon abba az ember, hogy azt eszi és azért fizet, amit kért…

A mi kis falunk (s06e16) – mit is írtam róla múltkor? Hogy nem akarom látni, hogy a pap Teca távollétében most a doktornővel kerüljön dilemma közeli helyzetben? Pont az lesz. Megint közös jelenet, közös lelkizés. Még szerelmi tematika nincs benne, de meg lennék lepve, ha lemondanának erről a készítők. Akkor mi lenne a plusz Jani atya karakterében? Különben, rájöttem az egész helyzet problémájára. Katolikus. Ha evangélikus lelkész lenne, már rég Teca férje meg két gyerek apja lehetne és boldog ember.

A többi szál is csak bosszantott a héten. Túl soká húzzák Éva és Szifon közös múltját. Jani, az állatorvos, mint a község Sherlock Holmes-a… az kifejezetten fájt is. Tegyük fel, hogy értem, miért komikus, de inkább az eredeti paródiájának érezhettem.

Ebéd mellé még mindig jó néznivaló, kellemes és agyatlan, attól sem kell félnem, hogy a nevetés miatt félrenyelem a levest. De ennél több, úgy tűnik, nálam nem tud lenni.

All American (s04e19) és Homecoming (s01e12): mindkettőben Simone és Jordan szakításának az utóhatásait látjuk, és érdekesnek is találom, mennyire másként éli meg a páros. Nem úgy, ahogy vártam.

Simone az, aki szenved és ahogy sejtettem, le is esett két szék között a földre. Egyik fiúnak se ő kell, a sportálmok se jönnek össze. Ugyan lebegtetik, hogy nincs még minden lejátszva, és így lehet eladni a 2. évadra: nem jöhet máris össze a másik sráccal, akkor miről szólna a 2. évad? Megy tovább a fekete egyetem téma is, és egyre jobban irritál is. Szerintem ez is rasszizmus valahol. Féltik az értékeiket és a szervezeti kultúrájukat a fehérektől. Nem is értem, azt ki lehet írni egy egyetemnek, hogy csak fekete diákokat veszünk fel? Az a jelenet, amikor a dicsőségfalról volt szó… kész.

Ami viszont szemet szúrt most: ezt a sorozatot nagyon lehet nézni ruhák miatt is. Odateszik magukat, hogy a szereplőknek egyedi külsőt és ruhákat adjanak. Simone a hajával képviseli ezt a vonalat, de pl. az igazgató lánya olyan együtteseket kap, mintha nem is egyetemista lenne, hanem mindenféle rendezvényre járna.

Az alapsorozatban Jordan egyik lányt szedi fel a másik után, hogy a végén kimondja, mi ez most nála. Nem a kapcsolata végét gyászolja, hanem azt kellett belátnia, ha nem is akarta, hogy Simone ráhibázott. Layla már nem csak a barátja.

Bár furának tartom, hogy most volt Halloween rész, de JJ ötletét a partival bírtam. Pláne, amit kihozott belőle. Ennyire elegánsan beolvasni mindenkinek… Nem a kedvenc szereplőim egyike, de ebben a részben vitte a prímet. Pláne, hogy a többiek kapták a nagy összeborulásokat és felismeréseket, amitől giccses lett az egész.

Jut eszembe, sport ebben megint csak elvétve akadt. Beszéltek csak róla – a Homecoming ilyen szempontból jobban teljesített, ott volt tenisztorna és láttunk versenyt is.

Chicago Fire (s10e20), újfent egy olyan sorozat, amihez már nem tudok mit hozzáfűzni. Látványos mentés nincs. Érdekes orvosi eset nincs. Viszont, a magánéleti dráma a köbön. Rá kell jönnöm arra is, hogy én lassan már a szereplők ellen drukkolok. Nagyon azt akarom, hogy Kelly szakítson, de persze nem fognak. Ugyan Stella most kapott tőle a végén egy beszólást, de ez csak műbalhé, hogy évad végére szerintem megesküdjenek kibékülve. Violet kapcsolata miatt a szakmai élete kerül veszélybe, és egyszerűen nem tud mit tenni a mentőslány ellen, aki az állását akarja.

Továbbra is zavar, hogy 10 évad után az eredeti stáb kiöregedettnek tűnik. Az, hogy Boden az egyetlen, aki feljebb lépett, fejlődik, és ott van, ahol lennie kell, elkeserítő. Valamit húzni kellene, mert a látványnak annyi, a szappan túlzottan szappan és nem szeretem, hogy azért drukkolok, hogy a szereplőkkel baj történjen meg szenvedjenek.

Végül, olyat hagytam a végére, amit szerettem. Balthazar (s04e05) az egyetemen tartott órát, amikor az egyik diákja fegyvert ragadott, és ezzel akarta rávenni a férfit, hogy vizsgálja felül az anyja halálát. Mert az apját csukták le érte, de szerinte nem ő lehetett.

Dupla poén: egyrészt, ahogy odabent nyomoznak, képekről és egyéb eszközökről boncolnak, az osztállyal. Hangulatos, ötletes és más. A másik oldalról odakint Camille dolgozott, hogy mindenkit megmentsen. Balthazar meg járatta vele a bolondját, fedezte a túszejtő diákját.

Humor, krimi, megint egy nem várt fordulat. Ezt a sorozatot jól írják, és továbbra is megvan az összhang a krimi és a magánéleti gondok között.

Ok, már húzza az agyam, hogy a baba kapcsán még nincs döntés, de cserébe körvonalazódik Camille titka. Feltűnt a fiú mellett, akit korábban meglesett. Két tippem lenne: a gyereke, akit örökbe adott vagy a testvére. A gyerek az erősebb tipp, ötleteim is lennének a miértre, de majd meglátjuk.

Kriminek elég látványos, sok benne a humor – ugyan a Balthazar jó pasi, az új főnöknő meg dögös és valami lehetne köztük ötlet még mindig nem tetszik, de ebben a sorozatban soha nem is szerettem a szerelmi szálakat.

Kezdjem a fekete levessel? Elment a kedvem a sorozattól a végére. Még csak nem is a krimi/akció miatt, az nem tetszett, amit a szereplőknek megírtak.

A csavar, amit vártam, megérkezett. A túszejtőknek volt egy titkos célja, nem simán a pénzt akarták. Nem is ismeretlen ember Alfa, része Philip múltjának. Így a történet két oldala össze tud találkozni: a mostani eset és Philip fél éve, amíg túszként kínozták, összekapcsolódik. Ez jó benne, ahogy minden mindennel összefügg.

Még azt is tudom díjazni, hogy ezzel a vonallal beköszön a társadalmi üzenet is. A gazdagok és befolyásos emberek minden szabályt meg tudnak kerülni. A terroristákkal nem tárgyalunk – elv itt a dánoknál is, és a pénzért elrabolt katonákat sem váltották ki. Ha viszont elég befolyásos a család, simát át lehet hágni az elvet. Ha viszont csak egy katona vagy a többi közül? Itt látható, mennyire foglalkoznak veled. Leírnak. (Plusz hazudnak is róla.) Bár katonai környezet, de a szociális kapcsolatok és vagyon jelentősége általánosítható más területre is.

Ezzel együtt a látvány és akciótervek csökkennek, mert inkább lelki drámán mennek át a szereplők. Philip különösen, jól ki is akad, amikor elkezdi átlátni, hogy milyen játszma folyt a feje felett és őt is hogyan játszották ki. Ok, azért akad egy-egy bevetés, a végső szembenézés sem csak szavakkal zajlik – előkerül fegyver és bomba is –, de a második fél volt a lelkibb rész.

Talán az vette el a kedvem, hogy nem tetszett, amire a személyes kapcsolatokkal kilyukadtak. Philip és Louise története nagyon kurta-furcsa véget kapott, és Naja szála is csak lóg a levegőbe. Ok, a szakmai életére utalnak tovább, de az a dráma, amibe érzelmileg került az egyik szereplővel, még csak említve sincs. A felelősség kérdése se kapott zárást: lesz következménye a történteknek? Amit mutatnak, az szinte semmi, olyan hír a híradóban, amin mindenki át is lendül.

Az, hogy a vége elvette a kedvem – ok, a 2. évad első részébe is belepörgettem, és nem tetszik, ahol ott a szereplők vannak – az egész sorozattal kapcsolatos élményem lehúzza. Az első 4 részt szerettem, a második négyre már több mindennel volt bajom.

Május vége, vagyis több sorozat is elérkezett az évad végére. Nézzük, hogyan sikerültek a búcsúzások – örökre?

A The Good Doctor (s05e18) biztosan visszatér, ennek megfelelően kaptunk egy tipikus befejezést. Vagyis, az egyik állandó szereplő életveszélyes helyzetbe kerül, és egy nyáron át kellene rágnunk a körmünk, hogy vajon életben marad-e. Ebben a sorozatban öltek már meg fontos szereplőt, de nem jellemző. Vagyis, én arra tippelek, hogy még időben megtalálják és megmentik az életét. (Különben megkéselték.) Igen, direkt nem írtam le, kit.

Orvosi eset volt ugyan, de szinte semmi és nagyon magánéleti szálhoz kötötték. Asher apja érkezett, halálos betegen és remélve, hogy az orvos fia tud segíteni. Valójában az egész a családi kapcsolat rendezéséről szólt, és ugyan próbálkoztak, de a lényeg az volt, hogy apa és fia ki tudjon békülni, nem az, hogy a betegség ellen tudnak-e tenni valamit. A búcsú meghatóra sikerült.

Megható, különben ez az évadzáró jelmondata. Shaun és Lea esküvője is most volt, beszédekkel meg barátokkal és könnyekkel. Gonoszan tudnám azt mondani, hogy ennyi erővel az előző részben is megesküdhettek volna, de értem, így az lehetett a zárókép, hogy táncolnak a lagziban.

Ez a rész is mutatja, hogy az orvoslás már eléggé a háttrében van, és a szereplők magánélete a téma. A karakterek még eladják, de ezt már kezdem kevésnek érezni.

A Bull (s06e21) kicsit kilóg a sorból, mert ez az évadzáró első fele. Ami biztos, hogy az előző részt inkább éreztem volna zárásnak megfelelőnek. Visznek egy átlagos ügyet, elsőre semmi különös nincs benne. Egyesek nyomozgatnak, mások a tárgyalóteremben bizonyítanak. Csak a végén van egy olyan kanyar, ami az egészet a töltelék részek fölé emeli, és biztosítja, hogy a 2. felére maradjanak kérdések és izgulni való.

A pszichológia szál nagyon halovány. Most komolyan, annyi a taktika: ha az ügyész arra játszik, hogy az esküdtek utálják a vádlottat, adjunk nekik valakit, akit még jobban lehet utálni! Kétlem, hogy ehhez pszichológusi doktori kellett… Tudom, ez is olyasmi, amit rég írok és hiányolok a sorozatból.

Mellette volt egy kis magánélet – Taylor gyereke problémás, többet kellene vele lenni, de persze most kap jobb állásajánlatot. Majd a zárásban kiderül, melyiket választja. Plusz van egy üzleti tárgyalás egy nagy ügyfél megszerzésére és Marissa Bull nélkül igyekszik helyt állni. Lassan különben Marissa jobb szereplő, mint a doki, akinek az életét már minden téren sínre tették.

Eddig nem győzött meg, hogy ez jó zárás lesz, de még egy fél rész visszavan. Vagyis, erre még visszatérünk jövő héten.

Végül, a Young Sheldon (s05e21-22) búcsúja. Aminek egyáltalán nem volt semmi évadzáró jellege – irritált is, hogy ez a vége.

Téma: ugyanaz a semmi van tovább ragozva. Georgie gyerekvállalása, a Cooper szülők közti feszültségek. Megint feltűnt a lelkész, és alakul George állása is. Pontosabban, annak a nem léte. Elindultak egy lefelé menő lejtőn, és nem úgy tűnik, hogy bármi is maradt volna a sorozat hangulatából, amiért lehetett szeretni.

Hol van a családiasság, a kedvesség, valami, amitől jó volt bekapcsolni a sorozatot és nézni?

Sheldon is olyan karakter lett, akivel látványosan nem tudnak mit kezdeni. Meg lehet nézni, milyen nagy problémát kapott a záró részre. Kijött az első pattanása, és nem akarta elfogadni, hogy az egy pattanás. Borzalmas. Ha még azt is hozzáteszem, hogy két színész el is játszotta a pattanást és közvetítette a részt, meg mindenféle hozzászólásuk volt… Nem is emlékszem, mikor mentek ilyen mélyre ebben a sorozatban.

Az a kevés, ami ért valami, Mimo és Missy. Az öreglány próbál segíteni a fiataloknak, és sokkal több mindenre rávehető, mint a lánya. Ő megy Georgie barátnőjével orvoshoz, és őt lehet rávenni cigaretta csempészésre is Mexikóból. Nem azt mondom, hogy vicces, de még mindig több élet van benne, mint Mary karakterében, akit egyre ellenszenvesebbnek találok. Missy meg kinövi magát: neki kezd az a szíve és együttérzése lenni, ami korábban az anyja része volt. Már nem.

Nagyon érik, hogy búcsút vegyek ettől a sorozattól. Most kicsit merenghetek is, hogy megtegyem-e.

Mivel már van 2. évad, nekiálltam a pótlásnak. Túszdráma a föld alatt – az első négy részt sikerült megnéznem eddig.

Az tetszett, hogy gyorsan belecsöppentünk a túszdrámába. Éppen csak megismertük a TTK vezetőjét, utaltak az ő traumájára, és már kezelni is kellett a metróban a helyzetet. Több vonalon dolgoznak: a jelen helyzetben akcióterveket készítenek és igyekeznek kivitelezni, miközben mennek a tárgyalások és nyomoznak is, kik lehetnek a túszejtők. Krimi – akció kombináció, feszültséggel bőven pótolva a gyakori akciójeleneteket. Nézeti, hogy folyamatos a rejtély: kik ezek és mit akarnak?

Váltogatják a nézőpontokat. (Nézeti ez is.) A túszok, a TTK dolgozói, egy riporternő is megkapja a maga jeleneteit. Benne a Lost óta ismerős visszatekintő részek, amelyekkel mélyítik a szereplőket. Jönnek a múltbéli traumák és jobban érthetők lesznek a szereplők jelenbéli döntései.

Minden részben van valami izgalom, egy-egy bevetés és közben építik a szereplőket. Philip, a terrorelhárítók vezetője a kiemelt szereplő. Egyrészt, ő maga is volt túsz, közel fél évig és vannak traumái is. Titkos barátnője az egyik túsztárgyaló, akinek elege van abból, hogy a férfi neki sem nyílik meg. Így kicsit kerülgetik is egymást, van párkapcsolati feszültség is. Sokat mond, hogy mindössze 4 rész alatt eljutottunk oda, hogy Philip eléri a töréspontot, és úgy beavatja a dolgaiba Louise-t, ahogy eddig nem sikerült neki.

Mivel a felénél járok, már kialakult az érzetem, hogy valami nagy meglepetésre készülhetnek. Meg leszek lepve, ha nem dobnak be valami durva csavart a végére. De ezért is nézem egyik részt a másik után, érdekel, mi fog kiderülni. Mi a túszejtés lényege.

Naja szála kevésbé tud lekötni. Maga a nő nem szimpatikus, de valami szerepe kell, hogy még legyen. A túszejtők nem véletlenül akarják annyira játékban tartani. (Különben őt játssza az egyetlen színész, akinek legalább a neve ismerős. Paprika Steen.)

Amit még várok, milyen társadalmi problémára vetítenek rá. A nyomorult, szenvedő nyomozó már megvan – Philip eléggé traumatizálva lett az arabok által. A bűnügy, ha nem is olyan véres, vagy taszító, de azért vannak durva elemei, ahogy pl. gond nélkül öltek a túszok közül. Már egy nemi erőszak kísérlet is volt, annak a következményei majd most jönnek. Az utolsó skandináv krimi zsánerelem, a társadalmi relevancia van még vissza.

Jelenleg nagyon nézős, érdekel, mi lesz a vége. Majd mesélem tovább.

A limitált és mini sorozat alapja egy regény volt, de kétlem, hogy bármi kedvem lenne elolvasni a sorozat után. Olyan sztori, amit el lehet adni krimiként – mi történt azon a végzetes estén? – de sokkal inkább chick lit, egy kis krimi beütéssel.

A történet kezdetén már lementek az események: Emma és Connie életében is megvolt a törés. Connie egy intézetben várja, hogy Emma eldöntse, tudatosan ölte-e meg majdnem magát és két kislányt, vagy igazat mond, amnéziás és nem egy gyerekgyilkos a nő. A film alapját kettejük beszélgetései adják, elvileg Connie történetét a fókuszba téve, de ahogy a cím is utal rá, egy kis csavarral azért próbálkoznak.

Emma életének tragédiája egy-egy ponton rárímel a másik nőére, és sokkal inkább átérzi a helyzetét, hinni akar neki. Újra és újra visszakanyarodnak hozzá, mert Connie pontosan látja, hogy neki is megvan a maga titka és traumája. Vele együtt nézőként mi is lépésenként tudhatjuk meg, mi és hogyan történt Emma lányával. Nekünk több részlet áll a rendelkezésünkre, de a teljes képhez végig kell nézni a sorozatot, sok mindent csak a végén mesélnek el.

Egyik szó szerinti bűnügy, ezért nem is igazán krimi. Connie házassága elég durva módon közelített a végjátékhoz, miközben az anyja betegsége is teherként nyomta. Anyaként, nőként és gyermekként is kapja a pofonokat, amelyekre rátesz még egy lapáttal, ahogyan gyógyszerezték. Emma sokáig tartani akarja magát, és titokban folytatja csak az önpusztítást, legyen az cigaretta vagy az elhatalmasodó gyász. Mindkét nő bizonytalannak érzi a házasságát. Anyaként, feleségként és egy-egy cselekményszálban nőként érik őket fájdalmak és kihívások.

Nagyon lelkiző sorozat, belülről van megfogva és mivel mindkét nő szenved, eléggé depresszív az egésznek a hangulata. Ugyan valamiféle megoldás van a végén, de ettől nem lett jobb az összkép. Nyomasztó, szürke és szomorú sorozat. Látványban, hangulatban is.

Dráma, így látványelemet nem érdemes keresni benne. Az autóbalesetet se mutatják igazán, így meg maradnak az ülések és Connie összetört arca. A bevérzett szeme kifejezetten rossz érzéseket keltett bennem, bár a foltokban kopasz feje sem volt bizalomgerjesztő.

A szereposztás se tette vonzóbbá. Az ok, hogy Emma idősebb és idősebb színésznő játssza. Ezzel együtt is Emily Watson idősebb, mint a szereplő és ezt érezni is. Egyszerűen nem tudom egy ötvenes nőről elhinni, hogy 2-3 éves kisgyereke lenne. Connie lényegesen fiatalabb, és neki vannak a nagyobb gyerekei? Azért anya – lánya párosnak nem néznek ki, de nem is hasonló korosztály, hogy olyan nagyon összemosódjanak.

Vagyis, nekem unalmas a cselekmény, nyomasztott az egésznek a hangulata és a színészek sem tetszettek benne.

Újabb Disney-film elé ültem le. Az csak egy plusz, hogy az eredeti regényt már korábban olvastam. Így most megnéztem csak, mi lett Stargirl történetéből.

Az első, hogy a filmre is sikerült átvinni azt a hangulatot, ami a regényben is megvolt. Ez nem egy vidám és felhőtlen, első szerelmes tini boldogságbomba. Van benne valami szomorkás, egy kis melankólia.

Bár Stargirl a címszereplő, azért ez inkább Leo története. Aki az anyjával új helyre költözött az apja halála után, és hogy ne bántsák, minden egyediségéről (pl. a bohókás nyakkendők) lemondott. Neki az a jó állapot, ha észre sem veszik. Majd jön Stargirl, az új lány, aki kiragyog. Szivárványszín ruhák, széles mosoly és segítőkészség, teljesen máshogy nézi a világot. Nyílt, barátságos, segíteni akar és annyira önzetlen. Leo első látásra belebolondul – meglepően gyorsan pár lesznek.

Az érdekes része az, a regényben még jobban is, amikor a lányt kikezdik a mássága miatt. Mit reagál a fiú? A hangsúlyokban van az eltérés. A filmen Stargirl Leo megmentőjének jön, akinek az a célja, hogy az egykori gyereket visszacsempéssze a láthatatlanná lett kamasz életébe. A regényben nem volt ilyen gyök, ott inkább az van kiemelve, hogy Leo kezdi magához hasonlóvá tenni a lányt, és a beilleszkedésért őt is megfosztaná az egyediségétől. De Susan, a valódi keresztneve, már nem Stargirl és abban már egyeznek, hogy a lány rá is jön arra, hogy hiába fogadják el Susant, az nem ő és boldogtalan lesz akkor is, ha nem közösítik ki.

A film kevésbé szerelmi történet, ugyanakkor kicsit visszavettek az eredeti hangsúlyokból. Mivel más és nem az a rózsaszín cukormassza, ezt értékelem benne. De az összképet nézve mégsem lesz olyan film, amit akár kétszer is lenne kedvem megnézni.

Egyrészt, tudott zavarni, hogy mennyire ráírták a karaktert Grace VanderWaal civil énjére. Az ő jellegzetessége az ukulele és a rá írt dalok. Túl sok a zenei klipet idéző rész benne.

Másrészt, olyan formán záratlan a vége, amit nem díjazok. Annyira nyitva marad, és olyan értelmetlennek tűnik Stargirl egész története. Mintha nem is ember lett volna, hanem egy tündér, aki belebben Leo életét színesebbé tenni és el is tűnik.

Nálunk különben ismerősebb lehet Graham Verchere, mint VanderWaal. Ő játszotta a kamasz Shaun Murphy alakját a The Good Doctor több részében is. Valahol még a hasonlóságot is látom a két karakter félénkségében, de természetesen ez egy másik szerep.

Nem egy humoros film, nem fogunk nevetgélni rajta. Vannak kellemes részei, Leo és Stargirl párosa is aranyos, de ez inkább egy szomorkodó, egyediséget azért ünneplő film.

Ez most mi volt? Egyrészt, A végzős év sok tekintetben tipikus tini film, ha van is benne egy csavar. Mégiscsak egy 40-es nő megy vissza egy 17 éves aggyal a középiskolába. Csakhogy, mégsem annyira sima tini film. Végig birizgálta az agyam, hogy ez most paródia, szatíra, vagy ennyire más hangulata van ma egy középiskolás tinis románcnak?

A történet szerint Stephanie ausztrál bevándorlóként a népszerű lányok céltáblája volt, míg el nem határozta, hogy ő lesz a bálkirálynő. A hajrá lányok kapitánya, a legmenőbb srác barátnője is ő volt a végzős évre. Csakhogy, egy bemutatón nem kapták el egy dobás után és kómába esett. Kb. 20 évvel később ébred, és ott folytatná, ahol abbahagyta. De a gimi is változott 20 év alatt.

Ez az, amit nem tudtam eldönteni. A régi és a mai egymás mellett – a mai ilyen, vagy az a paródia? Annyira PC a suli, hogy a South Park hasonló témájú részeibe is elmehetne. Mindenki csapatkapitány, a hajrá csapat tánc helyett szlogeneket szaval, a legmenőbb lány influencer, nyitott kapcsolatban van és a barátja… nem is tudom, micsoda. Aláírom, hogy változott a világ, de nincs ez nagyon eltúlozva? Hősnőnk minden esetre alkalmazkodik és próbál pár régi dolgot visszahozni, hogy megvalósítsa a célját és meglegyen az a bálkirálynői korona.

A tipikus elemek végig ott vannak mellette: mint a régi legjobb barát, aki titkon szerelmes volt belé. Most is itt van, segít a nőnek és talán kap egy esélyt arra, amire 20 éve nem. A régi nemezise megint keresztbe akar tenni, és az egykori barát is feltűnik, aki szívesen kezdene viszonyba a nővel. Ilyen téren semmi meglepő nincs, és a tanulságokat is előre lehet borítékolni. A népszerűség nem boldogít, az igazi barátokat kell megbecsülni.

A látványvilága ötvözi a kettőt: Stephanie kamaszkorát, meg a mait. Színes, nézhető, ami egy tini románcba kell – táncos betétekkel, zenékkel és néha egészen döbbenetes ruhákkal. A végén a bálkirály öltönye? Az mégis mi volt, félig skót szoknya, félig öltönynadrág, vagy mi? Megint csak itt lyukadok ki. Nem tudom elfogadni, hogy ez a norma, én nagyon érzem benne a túltolást.

Netflix film, amit azért a szereposztáson észrevenni. Már észrevettem, hogy a Netflix szereti a visszatérő arcokat és egy bizonyos ismertséget a színészeitől. Rebel Wilson azért név, ha én túlzottan nem is szeretem. Most is csinálja, amit eddig is, és részben polgárpukkasztó. A bálkirály és bálkirálynő tánca – kellett az? Nem! Rühelltem. Zoe Chao és Sam Richardson egy sorozatból érkeztek, Justin Hartley nagyot ment a This is us szépfiújaként. Minden fontos szereplőt be lehet azonosítani, mibe láttuk és elméletben szerettük. (Zoe Chao nekem ellenszenves, mindegy, miben látom.)

Elég rosszak a kritikái különben. Én annyira nem húznám le, egyszer simán elnéztem, de hogy ismételjem magam: ez most szatíra, vagy tényleg, modern tini komédiának szánták?

Lehet, hogy csak azért, mert lefejeltem az ajtót és fáj a fejem, de most jobban tetszettek a heti nézős magyar sorozataim, mint általában. De, előtte kicsit szörnyülködni fogok.

Hiszen a Bull (s06e20), amiről elsőként beszámolok. Tipikusan olyan rész, amit rossz évad- vagy sorozatzárónak hívnék. Egy visszaemlékezés, a megtett utat végiggondoló epizód, amiben igazán semmi sem történt.

Vagyis, Bull apja meghal, és a férfinek kiesik pár óra másnap. Nem a Másnaposokat idézve keresi az emlékeit, hanem beül egy pszichológushoz, és átgondolják, mi minden történt vele az utóbbi időszakban, hogyan változott az élete és ő maga is. Röviden: tiszta unalom.

Átveszi az évad nagy – gúnyos nevetés – eseményeit, mint Astrid elrablása, vagy amikor esküdt lefizetéséért börtönbe akarták zárni Bullt. Átbeszélik, hogy mennyire fontos neki a felesége és a lánya, ők jelentenek neki mindent. Végül, összevetik, hogy mennyire hasonlít vagy sem az apjára, akivel nagyon rossz volt a kapcsolata.

Nekem csak az jött le, hogy régen mennyivel jobban szerettem ezt a sorozatot. A régi képek, amikor még voltak érdekesebb ügyek, és a színész sem nézett ki a saját felfújt verziójának. Rossz nosztalgia, ha csak arra jutok, hogy korábban minden téren jobbak voltak. A konyha pszichológia meg egyenesen fárasztott. Rendben, egy poénnal próbálkoztak, de nagyon hamar leesett. Túl sok az utalás és az elszólás, hogy ne jöjjünk rá hamar, hogy kivel/mivel beszél igazán doktorunk.

Akkor, evezzünk jobb vizek felé. A mi kis falunk (s06e15) kedélyes nevettetés és helyzetpoénok felé ment el. Sváb és Bazsó duója nagyon működött, ha esetlennek is tűnnek az olyan poénok, hogy a látását ideiglenesen elvesztő Bazsó mellett Sváb mindennek nekimegy és Bazsó kienné a vagyonából a ténykedését nem látó barátját. Hogy ismételjem magam, a színészek viszik a hátukon, és ez ’a barát is, de bosszantom is’ felállás működik.

A másik szálon a püspök igyekezett betegeket szerezni az unokahúgának – ez már kevésbé kötött le, és megint jöttek a ’Jani atya, mint férfi’ poénok is, amelyeket 6 évad után már egyáltalán nem találok viccesnek, bár eleinte az apja beszólásain – ok, elég sokáig – jól szórakoztam. De annak nem fogok örülni, ha Teca távozása után a doktornővel fogja szekálni az unokára vágyó atyja. Viszont, azt még bírom, ahogy a doktornő rácsodálkozik a helyi viszonyokra. Piroska nagyot alkotott, nem is tudom az ő beszólásai, vagy a doktornő reakciója mosolygósabb.

Plusz, most kaptunk egy új játékot is. A pénz kihúzása a sörösüvegek alól olyasmi, amit baráti társaságban otthon is el lehet sütni.

A séf meg a többiek (s01e09) már kevésbé tetszett. A sorozatot és a sztorit szeretem, de azt nagyon nem, hogy csak újra megnézem magyar színészekkel, amit már láttam. Hol van a helyi vonal? Mitől lesz ez magyar, és nem az Igen, séf? Még mindig nincs erre válasz.

Különben az a rész volt, amikor az apja, vagyis Győző séf próbál vigyázni a kislányára, akit ennek-annak lepasszol, és mindig baj lesz belőle. Értem, ez a cuki faktor, a kislány a hatalmas mosolyával. Sajna, belőlem kimaradt az a bizonyos gén, úgyhogy egy kisgyerek nem fogja nekem eladni a részt. Ahogy az sem tud érdekelni, hogy a valóságban kinek a lánya. Ahhoz az egyik Jolie-Pitt gyereknek, vagy Ryan Gosling/Reynolds egyik lányának kellene lennie minimum…

Viszont, ’Hurka a cukrász mellett kukta’ történet mosolygós lett. Nem az esetlenség miatt, aminek nem is értem az alapját. Milán eleve azzal kapta a meghívást a Monet-ba, hogy az egyik süteménye tetszett a főnöknek. Akkor miért lett neki teljesen idegen a sütik világa, annyira, hogy még a tésztagyúrás is nagy kihívás lett? De a lesérült cukrász mellett jópofán serénykedett, meg az agyára ment – bár az a francia akcentus gyilkos… Túl van tolva, de legalább ült a ’Kinyalhatod.’ (A maradék olvasztott csokit, mi mást?)

Végül, lement A besúgó első évada, és az utolsó 3 részt egyben néztem meg. Jól is illettek egy tematikus blokkba: Geri lebukik és manipulál. Az áldozatból érik az elkövetővé válás.

De, az tetszett, hogy végig megtartottak egy dupla szűrőt. Geri sem szereti a rendszert, és úgy szolgálja ki, hogy közben ki is játssza. Ő lesz az, aki a konfliktust és a bajt okozza, de egyben az is, aki meg is oldja. Majdnem a kettős ügynök állapotában van, és ez bejött. Kellett ez, mert csak ezért nem válik Geri negatív figurává. Valahogy ezt éreztem a végén is kimondva Kata részéről: besúgó, ugyanakkor ő az, aki végig a jó döntéseket hozta. Az oldja kissé Judit ítéletét, aki nem tudva, kinek mondja, azt vallja, a tartótisztnél csak a besúgó rosszabb. Akkor mi is Geri felett az ítélet? Mert nem csak egy besúgó. De az jó, hogy ezen lehet merengeni a sorozattal. Én még nem döntöttem.

Alakul Geri kapcsolata Kiss tartótiszttel is, duplán is. Egyrészt, Geri már nem fél tőle, őt is manipulálja és használja. Másrészt, kiderül, hogy Judit kinek a lánya. Meg lehet nézni, hogy az első felállás mivé válik most: Gerit zsarolhatták az öccsével, az egyetemmel, de ő is megtanulta a leckét. Pokolian ráérez a másik gyenge pontjára és visszazsarol. Nem csak Kiss, feljebb és a lázadóknál is működik ez a taktika. Ő is megfogalmazza, már az említett beszélgetésnél és korábban a focista fiúnak. A család a gyenge pont, ha azt fenyegeted, a másikat mindenre rá tudod venni.

Minden részben van egy fő veszély, egy lebukási kockázat, és minden részben azt játssza ki a fiú. Ahogy erre ráérez a politikai színtéren, a magánéletében is lép egyet. Itt is hatalmas különbség van a bátortalan, Juditot megszólítani is alig merő srác, és a végén a lánnyal járó megabiztos egyetemista között. Lehet is merengeni, előnyére változott-e Geri. Az biztos, hogy életképesebb. Nem véletlenül sakkozó, minden téren sakkozik. Amint megtanulta a szabályokat, nehéz megverni.

Van a részekben egy visszatérő dinamika, de mivel csak 8 rész az egész, nem volt annyi, hogy beleunjak. (A visszatérő szocialista épületek vagy a taxi annál inkább zavartak.)

Nem véletlenül hagytam Szávát Geri után. A Lostból ismerős visszatekintő jelenetek kissé össze is zavartak a szereplő kapcsán. Egyrészt, a vége szerint már gyerekként tudta, hogy szívbeteg. Azzal a tudattal nőtt fel, hogy bármikor vége lehet. Korábban nem így tűnt (ld. a sorozás). A másik, a családi helyzete. Eddig azt ragozták, hogy a bátyját akarja még látni, most meg a szülei börtönben történt halála és a magányos kisgyerek képe? Miért a kisfiú ment a beszélőre, ha volt egy bátyja is?

Szappanos lett a magánélete, és erőltetett az a vonal is, hogy az Államok hogyan szökteti a későbbi lehetséges elitet. Legyek cinikus? Mégis, mit akart volna az USA Magyarországtól 85-ben, vagy később? De, majd magyarokat költöztetnek New Yorkba…

De, vissza, Száva. Ahogy néztem a részeket, merengtem azon, miért ő a karizmatikus vezető, aki mögé felsorakoznak. Alapból nincs a sorozat szépfiúkkal telepakolva: se Váradi Gergely, se Patkós Márton nem egy poszterfiú. Geri nélkül a mozgalom is elbukott volna már párszor, bár azt írtam, vitatható, hogy a maga keltette zavarokból mi történik meg, ha nincs besúgó. Szávának nem volt jövőképe, csak a dühe és a szava, hogy ami most van, az rossz. Aztán rájöttem, ahogy csak hallgattam. A hangszíne, ahogy beszél. Az hat. Ami nincs meg Patkós Márton arcán, a hangjában benne van. Nem véletlen, hogy az egyik legerősebb kép a végén, amikor szónokol, majd begyújtja az orosz zászlót. Ez Száva: egy nagy pillanat, egy hang – stratégia nélkül.

A történet, a látványvilág végig egységes. Egy hangulatot adnak el, egy életérzést, amiben ott vannak a zenék, a ruhák is végig. Mennyire történelmi? Most már láttam itt-ott fejtegetni, mennyire nem valós a sorozat, de nincs saját emlékem, amivel összevethetném. Történelmen a vidám barakk, amit a szocializmus végéről tanultam, azt itt nem mondhatnám, hogy azt láttam volna. A kemény diktatúra több eleme itt van a sorozatban, de hogy valóban volt-e?

Sorozatként korrekt, és értelmesebb, mint a fentiek. Ez próbál is mondani valamit, lehet róla beszélni, nem csak mosolyogni egy ebéd vagy vacsora mellett.

Még egy gondolat: nagy mániám, ismerős arcok kutatása. A KISZ-titkár Gabi A séf meg a többiek Milánja, vagyis Jéger Zsombor. Mivel most egymás után láttam ebben-abban, nagyon jót tudtam mosolyogni a két figura közti különbségen. A másik, Vincze Peti, a békés eszközökkel változást akaró egyetemista, aki ráhajt Katára. Az Egynyári kaland Ákosa. Fehér Balázs Benő, kiírom az ő valós nevét is. Teljesen más karakter, szintén. Agyaltam is, miben láttam már…

Akár vége is lehetne itt, akár folytatható is lenne. Ez majd még kiderül.

Végül, pár szó Pepéről (s01e07). A változatosság kedvéért most nem a szokott, együtt mindent megoldunk séma ment. Ezt díjaztam - bár a család, meg a Gábor beilleszkedés és otthonra találása most is erőltetett téma. Azt sem díjaztam éppen, amit a vallási babonával műveltek. Abszolút osztani tudtam Gábor véleményét: lehúzás az egész. Túl is lett játszva, ahogy néha valami megijesztette.

De azért volt hangulata, és a maga módján vicces, ahogy Simon Kornél túltolja a karaktert. A szemforgatásokat bírom -  sokkal inkább, mint a történet erőltetett szerelmi szálait, amivel megint kavartak.

Ami még jópofa volt: a rendőrök megbékítése. Mire nem jó, ha szidod a főnököt...

Olyan kis kellemes, mosolygós, de összességében nem újranézős.