Nézzük, mitől is köszöntem el a héten.

Kiderült, hogy a Bull nem csak a 6. évadra, de az egész sorozatra véget ért. Mi több, szerintem nem is csak dupla sorozatzáró rész volt, de tripla. Ugyan a 20. epizód nem része annak az ügynek, amit a dupla zárásban oldanak meg a tárgyaláson, de előkészítette, hogy Bull végleg el fog köszönni. Miért is néztük volna a nagy pillanatokat, és miért is lett volna másért kimondva, hogy Jason Bull életében már a lánya és a felesége a legfonotsabbak?

De, akkor az utolsó rész. Miután az ügyfél az előző végén bevallotta Bullnak, hogy bűnös, mi több, korábban meggyilkolt egy lányt, akit már 10 éve eltűntként keresnek a szülei, dokink meghasonlott. Nem jelenthette fel az ügyfelét, őriznie kellett a titkát, miközben legszívesebben megölte volna. Így trükközni kezdenek, hogy az igazság mégiscsak nyerjen.

Megint egymáson vannak a rétegek, amelyek miatt rég fintorgok: nem szakemberként, magánemberként gondolkozik. Azért nem bírja ezt elviselni, mert maga is lányos apa, és ő tudja, mit érezne, ha Astriddal történne valami hasonló. Végig azon vitatkoznak a részben, hogy miért nem mondhatják simán el az igazat? Ha tudják, hogy az ügyfél bűnös. Chuck képviseli a jogrendszert: ez is része a folyamatnak. A védőügyvéd köteles védeni az ügyfelét, attól függetlenül, ártatlan vagy sem. Nagyon kényelmes is volt eddig a sorozatban, hogy mindig a jó oldalon állhattak. Talán egyszer fordult elő, hogy Bull felmérte, erkölcsileg a negatív oldal bérelné fel, erre átszerződött a másik félhez. 

Bár ez a jogetika adott valami pluszt, a pszichológia megint nulla. A trükközés a tárgyalás érvénytelenítésére nagyon béna, és ahogy szaladgáltak össze-vissza... rossz volt nézni.

Az ügy tehát nem nyűgözött le, bár jobb volt, mint sok másik az évadban. A végén meg természetesen ott van az elköszönés, egyesével mindenkitől, hogy aztán Bull hazasétáljon, most már végérvényesen. Mert milyen megoldást talál? Valamit, ami a karrierjének véget vet.

(Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy Bull nem ügyvéd. Emlékeim szerint volt olyan rész, ahol pont azt játszotta ki, hogy rá nem vonatkozik az ügyvéd - ügyfél titoktartás, mert nem jogász.)

Vagyis, sok tekintetben ugyanolyan betegségekkel szenved a rész, mint a korábbiak. Jó is elköszönni, mert bőven 2, talán 3 évaddal hosszabb lett ez a sorozat, mint amíg még tényleg nézős volt.

Az All American és alsorozata még folytatódni fog, így ott inkább újabb konfliktusokat és irányokat vezettek fel, amelyekkel majd lehet tovább haladni. Ezek némelyike rendben volt, mások azért erőltetettek és jutott egy-egy drámai pillanat is a részre.

Spencer és a fiúk megvívták a bajnoki meccset, miközben mindenkinek jutott valami szerelmi szál is. Jordan megtette a nagy vallomást Layla felé, és most futott a lány után. Spencer és Liv meg küszködnek, és az is a nagy nyitott kérdés, hogy ennyi volt-e, vagy még próbálnak küzdeni egymásért.  De volt itt lánykérés, végleges szakítás is többek között.

Jót tett a résznek, hogy tényleg focistak is, nem csak beszélgettek a sportról. Így visszaköszönt, hogy ez miért is sportsorozat. Annyi igazi drámát nem, legfeljebb szappant tud hozni, hogy teljesen lecseréljék vele a sportot.

Továbbra is tartom, hogy a színészeknek eye candy szerepük inkább van, mint valódi színészi. Daniel Ezra, aki 4 évad után is ugyanolyan arccal játszik minden. Kb. ugyanúgy nézett ki, amikor végre összejött Livvel, mint most, hogy a szakítás réme lebeg felettük, de bármilyen más helyzetet is emlíhetnék. Bántóan nincs mimikája, és elvileg ő a főszereplő, de az ő történetszálai és jelenetei a majdnem legrosszabbak. (Igen, Coop, akit leginkább nem bírok, csak azért nem az övé az utolsó hely.)

Az idei szakállnövesztést már szidtam egyszer, most egy más külsőséget emelnék ki. A nyakláncok. Rémesen idegesít, amikor a férfi szereplők nyakában lóg egy vastag lánc. Focisták, futnak és edzenek, minek hozzá olyan ékszer?

Ettől függetelnül guilty pleasure sorozatnak még elmegy, bár messze nem Spencer, akinek a sorsa érdekel. Jordan és Liv, Layla, vagyis a többiek.

A Homecoming is ugyanúgy, elvarr egy-egy szálat, hogy felvezesse az újabb történeteket.

Simone nem került be a legjobb hatba, így már átjelentkezésen gondolkozik más egyetemre. Nem sejtheti, hogy Thea milyen sérüléssel küzd és ennek milyen következményei lesznek. Ez az, ami nagyon műbalhé felé viszi el az eseményeket: amit Thea rendez a rész végére, az annyira béna és rossz volt nézni, hogy komolyan fájlalni fogom, ha ezt kezdik el majd tovább ragozni a 2. évad elején.

A szerelmi szálakat ebben is nyitva hagyják. Ugyan Simone most szingli, de nem véletlen, hogy Thea annyira ki van rá akadva. Szerintem nem is annyira a sport, mint a ki nem mondott féltékenysége miatt a barátja miatt. De majd meglátjuk, a készítők merre viszik tovább a történetük.

A Bringston megmentése projekt lezárul, és azzal kapcsolatban is lesz változás a 2. évadra. Változik az igazgató, és valószínűleg ezzel az egyetem profilja is. Kényelmes húzás lesz ez a megoldás, de lehetett sejteni, hogy 1 rész alatt ennél jobbra nem fog telni.

Sport - tenisz is volt, bár csak említve. A fiúknak viszont megvolt a nagy baseball összecsapás. Nem éppen izgalmas, mert a személyes dráma volt fontos belőle, nem a sport. Damon pipa az új edzőre, aki JR apja. Aki miatt a kis Damon örökbe lett adva. Lesz is jó nagy pofon, amikor Damon meglátja a DNS teszt eredményeit és rá kell jönnie, hogy Raymond edző hogyan tette tönkre a családjukat. Az tényleg meglepő húzás volt, és súlya is lett, amit kihoztak belőle.

Most is feltűnő volt, hogy ebben a sorozatban mennyire divatoznak. Talán az alapsorozatban vannak a helyesebb színészek, de ebben vannak a jobb ruhák. Nem először merengek azon, hogy egyetemistaként hogyan van ilyen ruhatáruk? Pláne, hogy a szegény afroamerikaiak helyzete visszatérő téma. Nem éppen hiteles ilyen körülmények közepette.

Ugyanakkor ez is heti nézős guilty pleasure sorozatnak elmegy - kis dráma, több szappan, némi sport.

Bár az első évad vége kissé a kedvem szegte, azért érdekelt, merre halad Philip sorsa. Hogy fog megint egy éles túszdrámába keveredni?

Az első rész után komolyan voltak is kétségeim, hogy ezt meg akarom-e nézni. Nagyon nem tetszett, ahogy Philip összejött a pszichiáterével, hajót javít meg csak úgy van. Szó sincs róla, hogy visszamenne dolgozni, éppen ellenkezőleg, felmondani készül.

De akkor jön a múltjából egy arc, aki bajban van. June, akinek a szülei menekültként érkeztek meg az országba, és el nem tudják képzelni, hogy a lányuk miért akar harcolni Szíriáért és egy másik rezsimért. A lány pedig harcolt, és olyasmit is hozott magával, amiért vadásznak rá. Mire Philip észbe kap, már az elrabolt June megmentésén dolgozik, miközben az emberrablók kínjukban egy hajónyi embert túszul ejtenek, csak June-t kézre kerítsék valahogy.

Nagyon más a felállás. Philip most nem az osztag élén áll, hanem egy a túszok között. Kicsit olyan, mint az Úszó erőd, azzal a különbséggel, hogy Philip nem olyan szuperkatona, aki mindenkit lever pár mozdulattal. De így is megvannak a húzásai, a trükkjei és elkezdődik a játszma.

Komolyabb dolgokat feszegetnek, az egész helyzettel és az európai beavatkozással, hatalmi viszonyokkal. Az sem véletlen, hogy a sorozat fő gonoszai az oroszok lettek. De ami legjobban megfogott benne, az személyes. June állásfoglalása, aki azt mondja, csak a beszéd nem old meg semmit. Ő pedig hű az elveihez, és cselekszik. Ha ehhez az kell, hogy katonának álljon és a zsarnok rezsim ellen gépfegyverrel harcoljon, akkor azt teszi.

Talán azért is, mert nem tetszenek Philip döntései, inkább June volt a sorozat szíve. Az nagyon tiszteletre, talán csodálatra méltó is, ahogy hű az elveihez és tényleg dolgozik is a megoldáson.

A sorozat mozgatja a szereplőit, és miközben a túszejtőkkel megy a játszma, sokkal inkább akciósorozat, mint a korábbi évad, azért megvilágít életutakat és karaktereket. Mint a testvérpár, ahol a báty a megszállott vallási fanatikus, míg a befolyásolható öccse puliként követi.

Krimiből annyi maradt, hogy a túsztárgyaló egység - már Philip nélkül - nyomozgat és próbálják felmérni, kikkel tárgyalnak, milyen oldalon áll June. A semminél több, de már annyira sem vezető szál, mint korábban.

Egyszer érdekes, annyira látványos is, hogy könnyen nézhető legyen, de nem ugrott szintet a sorozat. Nekem talán az első évad tetszett jobban, de nálam számít az is, hogy Beate nagyon nem volt szimpatikus.

Most döbbenetesnek tartom, hogy a beharangozó alapján ez engem még érdekelt is. Adott egy fiatal, helyes lány, akit elrabolnak. Egy házaspár kezei közé kerül, akik babákat gyártanak. Vagyis, mossák a lányok agyát, amíg nem engedelmeskednek mindennek, és el nem adhatják őket. Most azonban egy olyan lányt sikerül elrabolni, aki nem törik meg...

Mi rossz lehetne egy ilyesmi thrillerbe? Hát, itt van példa.

Az indokolatlan, máskor indokolt erőszak még ok. Azt meg tudom érteni, hogy a lány, akit éppen meg akarnak erőszakolni, küzd minden erejével és kiharap egy darabot a támadója arcából. Azzal sincs bajom, hogy a féltékeny feleség levágja a lány egy lábujját, mert nem tetszik neki, ahogy a férje ránéz. Bár azt nehezen hiszem el, hogy nyomorult lányokkal nézetett felvételek tényleg tudnak agyat mosni, legyenek bármilyen erőszakosak is, de még ezt is hajlandó vagyok lenyelni. Pedig tényleg nem hiszem, hogy ha párszor levetítik erőszakos és szexuális videók mellé a feliratot, hogy a 'Rabszolgaság jó. Legyél rabszolga. A szex jó.' akkor valaki máris programozható szexbaba lesz.

Viszont, itt az erőszak mellett van egy csomó indokolatlan és ízléstelen, sok esetben tabudöntő szexuális tartalom, amibe tényleg csak azt tudom belelátni, hogy polgárpukkasztanak. A menekülő lány ledobja a ruháit, hogy az utcán pucéran sétáljon? A lány némi kínzás után boldogan szexel több pózban a kínzójával, miközben annak felesége egy pengével vagdossa a láttukra a karját? A kínzó felesége egyszer csak rámászik a lányra, nagyobb a pénisze, mint a férjének és ő is meg akarja erőszakolni a lányt, akit egészen addig kínzott és vert? Tudnék még példákat, de szerintem a lényeg lejött. Már nem is thriller szint ez, hanem egy rossz light pornó. A vérfertőzésen át a nem éppen édes hármasig van itt minden.

Van még egy vonala, ami még agyzsibbasztóbb, mint a fentiek. Heinrich betegesen és eltúlozva valami drogot nyom magába, és a készítők mutatják, ahogy ő lát és néha megcsillan, ami igazából van. Ő azt képzeli, hogy valami isteni lénnyé alakul, de csak meghülyül teljesen és vannak látomások, víziók meg értelmetlen elméletek. A beteg, ami a legjobb jelző. Most minek nevezzem, amikor a férfi fél arca leszakad, a neje tűzőgéppel rögzíti vissza valahogy a fejéhez, ő meg azt képzeli, hogy az isteni erejével meggyógyította magát és már felsőbb lény?

De az elrabolt lánynak is van valami kattanása. Azt már meg sem próbáltam megérteni.

Véres, erőszakos, tele szexuális tartalommal és zavaró képsorokkal. Úgy filmezve, hogy a látottakon túl is zavaró legyen nézni, és a beletett számítógépes elemek is borzalmasak. Az a bohócfej, amihez Heinrich néha beszél? Mintha 'Az' nagyon béna verziója lenne, és mit is keres itt?

Számomra borzalmas volt az egész, a történet és a karakterek, és semmi értelmet nem is láttam benne. Sajnálom, hogy láttam, és igyekszem törölni az emlékeim közül is.

Gyilkos szobát és lakást is ismerünk már bőven. Most kapunk egy újabbat, ez a 203-as szoba. De mi vár itt minket?

Elsőre semmi különös. Szépen felújítva, bútorozva, és az egész helyszínnek hangulata van. Csak aztán kiderül, hogy a falban van egy lyuk, amivel nem lehet mit kezdeni. Ha betömöd? Mintha soha nem is lett volna benne semmi. Valamit elé akasztanál? A szög nem fogja bírni, leesik és darabokra törik minden. A két beköltöző lány egyike meg hordani kezdi a medált, amit a lyukban talált. Ő egyre különösebben viselkedik, a másik lány meg egyre biztosabb benne, hogy itt valami nem stimmel. Szerencsére újságírónak tanul, ahogy a srác is, aki itt megtetszik neki, és együtt nyomozni kezdenek.

Látszik, már ennyiből, hogy sok ismerős panel benne van. De mi pluszt tud nyújtani? Nem egy átlagos szellem, aki itt áldozatokra les. Ez a vonal még tetszett is volna, más, ha lett volna normális indoklás hozzá. Nekem nagyon nem ok, hogy egy kelta istennőt csak úgy bezárnak egy amerikai város random épületének üvegablakába. Minek és kinek volt ez jó? Folyamatosan gondoskodni kellett áldozatról, és nem úgy tűnt, hogy bármi járt volna érte cserébe. De, ismétlem, már az alap: minek lenne tükörbe zárva az istennő?

Nem szerettem a lányok közti lelki drámát sem. Kim lelkiismeret-furdalást igyekszik mulasztani, Izzy meg elnyomja a traumákat, míg bele nem csöppennek ebbe a természetfeletti helyzetbe. De semmi nincs kibontva, megbeszélve. Pedig akadna trauma a lányok között is…

Annál már csak azt utáltam jobban, amikor Ian arra a sorsra jut, amire és mi a barátnője reakciója? Terít rá egy takarót, aztán mintha nem is ismerték volna egymást korábban? Értem én, kellett egy szimpatikus szereplő halála is, de akkor miért lett ennyire súlytalan az egész? (És mi is ölte meg?)

Valahogy nem áll össze a történet veleje. Morrigan lelkeket gyűjt, ennek az eszköze a medál. Az áldozatok öngyilkosok lesznek. De képes másokkal is végezni, Ian is így végzi. Akkor most kinek a lelke kell és miért úgy gyilkol, ahogy?

Fel is adom, nem olyan film, ahol válaszok és logika lenne. Van helyette borzongatás és korhatáros horror. Nem túl látványos, de nem is nézhetetlen – sokkal rosszabbat is láttam már. Az meg csak az én agybajom, hogy a madárfóbia mellett a hollókkal való kísértés nekem ijesztő, ha nem is esnek neki a szereplőknek, csak néha felbukkannak és talán kétszer átrepül egy a szobán. Nem egy Madarak, szerencsémre. Ha nem lenne madáriszonyom, nem találnám ijesztőnek.

A szereplők sem nyertek meg, már maguk a színészek sem voltak szimpatikusak. Izzy és Kim végig egy ellentétpár, és másként, de egyformán zavart mindkettő lány. Két véglet: a bulis meg a túlzottan komoly. Egyik sem nyerő. Pláne, ha a színésznők inkább külső alapján lettek válogatva.

Egyszer elment, de már szinte annak is sok volt. Ha az agyat sikerül nézés közben lekapcsolni, jobb szórakozás, de értelmes történet és elbeszélést várva csak csalódás.

Újabb epizódokat nézhetünk halálról, szerelemről és robotokról. Azért az évad végén megfordult a fejemben, hogy hol a szerelem? Robot és halál van benne rengeteg módon, de gyengédebb érzelmek elvétve és mellékszálon. Talán egy, amiben valami vonzalom akadt, de ott sem az a történetszál, ami köré a cselekmény épül.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szórakoztató az antológia. Sokféle történet, több csattanós vég és a látványa is változatos. Minden történet egy más világ, minden tekintetben.

Ami elsőre beugrott, hogy John Scalzi nagyon szeretheti vagy gyűlölheti a macskákat. Korábban őket tette meg a Föld új gazdáinak, most pedig az apokalipszis idején a macska lesz, akinek sikerül elhagynia a Földet és újrakezdenie egy más bolygón. Vagy ez sci-fi író betegség? Felötlött bennem Tchaikovsky regénye, a sokféle világgal – az egyikben a macskák lettek az élő istenek, akiket minden más élőlény rajongva szolgált és imádott.

Addig is bírtam azt a részt, ahogy a három robot felmérte, hogy az emberiség mennyi módon igyekezett túlélni a világ végét, és milyen módokon pusztultak mégis bele. Alapozhatsz a vadakra és a gazdálkodásra, ha a bolygót már levadászták és a földet tönkretették… De a vezetők bunkerét is lehetne említeni, ahol gyorsan eljutottak az étkezés újragondolásáig. Bár, ha belegondolok, az elég régi módszer, pl. a bálnavadászok is majdnem ugyanezt tették, amikor a csónakkal hánykolódtak a vízen, és sehol a part vagy a szerencse. A különbség? Nekik nem volt tálcájuk tálalni.

David Fincher pazar szörnyfilmet rendezett, talán ez volt a leghosszabb epizód az évadban, de minden perce megérte. A halászhajóra felkerül egy szörny, ami zsarolni kezdi a legénységet. Megmondja, melyik szigeten akarja, hogy kitegyék. Remek módon kommunikál: egy hullát húz magára, akár egy zoknibábot. Az önjelölt kapitány, eredetileg navigátor igyekszik mindenkit megmenteni, az ártatlanokat a szigeten, de a saját legénysége is veszélyforrássá válik. Minek kockáztassák az életüket, ha a szörny mást is megenne helyettük? Kettős feszültség van egészen a végjátékig: ki öl és eszik meg kit? Ember, szörny is lehet gyilkos bestia. Torrin erkölcse ravaszsággal párosul, és izgalmas játszma végig az epizód.

Bár az emberi alakok nem nyűgöztek le, erőteljes a rész látványvilága is. Egyes jelenetei akármelyik horrorban megállnák a helyüket.

Van zombifilm miniben – jót mosolyogtam azon, hogy kicsit Swift fejében érezhettem magam. Milyen jelentéktelennek tűnnek a dolgok, ha te vagy Gulliver Liliputban. Akár az egész emberiség pusztulása is csak egy jelentéktelen kis esemény a világegyetem végtelenségében. Mennyire semmi az ember, és mégis, azt gondoljuk, mi vagyunk a világ közepe. Közben meg ott van minden zombis klisé, és valóban, kicsiben lefedi az ilyen filmeket.

Martha egy idegen bolygón marad egyedül sérült felszereléssel és próbál életben maradni. Jól nézett ki, de különben nem fogott meg különösebben. Látványos grafikájú akció a katonai csapat harca a módosított grizzly medvével. Elsőre különben azt hittem, Ragadozó átgondolás lesz, hát nem éppen… (Van benne még egy katonai csapat akcióküldetés is, ott idegen lények ellen. Hasonló élmény: kevesebb mondandó, de látványos harcok sora.)

Van egy hasonló gondolat a Swarm világában is. A fejlettség nem kedvez a túlélésnek. Érdekes sci-fi, más kultúra, és szép grafika. De a minden mögötti gondolat, az a végső kimondott igazság, azért érte meg igazán megnézni.

Durva, de Mason patkányai is megmozgatták az agyam. Adott egy paraszt, aki a patkányokat akarja kiírtani a pajtájából, aztán egy második világháborús csata közepén találja magát. Brutális, hogy a gép mit tesz az állatokkal, akik hősiesen küzdenek az életükért. Az sci-fi, hogy a patkányok hogyan fejlődnek és lesznek emberiek, de ha ezt leveszem, marad az emberi természet, akkor ez is a komoly darabok egyike. Az emberi tényleg csak ennyi lenne? Meg sem próbál együttélni, kompromisszumot találni – a megoldás a tömegmészárlás. A történet ad reményt, tanulhatunk és még van visszaút, de jó lenne tényleg ilyen irányba lépni, mert mire észbe kapunk, minden élet patkánynak érezheti magát köröttünk. Hiába küzd, fejlődik, az ember és a technológia végez vele.

Végül, amit még kiemelek, Jibaro. Aki egy süket konkvisztádor, aki társaival egy misztikus vízi asszonyt akar megrabolni és -gyilkolni, aki töméntelen vagyont hord a testén, és a hangjával végez a rá törőkkel. A látvány nagyon egyedi, szinte valós – de csak majdnem, ettől nagyon zavarónak is találtam, miközben a szépségét is felfogtam. Van benne valami egzotikus. A történet tipikusabb, ismerős panelekből áll össze – de ahogy mindez megelevenedik, az kiemeli.

Így gondolom már látható, hogy a robotok és a halál téma többszörösen megjelenik, míg a szerelem most nagyon eltűnik. A Jibaro egy jelenetében van valami gyengédebb vonal, amit a férfi erőszakkal gyorsan meg is tör. A Swarm két tudósa között alakul ki viszony, de azt se nevezném szerelemnek. És ennyi. Nem sok, igaz?

A sorozat jellemzője, és most is pipa, hogy ismert szerzők novelláit is feldolgozzák. Érdemes a rendezőket is figyelni, már neveket is nyertek meg. Sőt, az eredeti novella átdolgozói között is bújik meg olyan név, mint a saját jogon sikerszerző Joe Abercrombie (pont a nekem bejött patkányos történetet dolgozta fel ő).

De több jó sztori, gondolatok és sötét szórakozás vár, és nézni is jó. Kedvet is kaptam, hogy korábbi részeket is visszakeressek, mi mindent volt már ebben az antológiában megrajzolva.

Meglepően sikeres ez a film a kritikusok körében, és a nézőktől se kapott rossz pontokat. Töröm is a fejem, hogy mit szerettek benne ennyire, mert elnéztem én is, de nem látom a Forráspont zsenialitását.

Egy elit és jól menő étterem egy éjszakájába csöppenünk bele – Andy Jones séf késve érkezik, ellenőrzés volt kint és visszavettek tőlük pontokat. Hamar ki is derül, hogy Andy az utóbbi időben nem áll a helyzet magaslatán. Ő vezeti hiányosan a dokumentációt, késik és függőséggel küzd, alig figyel oda a beosztottjaira. Ahogy beindul a műszak, jönnek a gondok és össze is csapnak a hullámok: van konyhai kisegítő, aki a minimálisnál is kevesebbet dolgozna, a helyettese nyaggatja, hogy járjon ki neki magasabb fizetést, vagy elmegy. Érkezik a régi mentora, ráadásul egy vérszívó kritikus társaságában bejelentés nélkül, és a tulaj lányával is érik egy nagy veszekedés.

Az egész egy lejtmenet, és csak a végére látjuk, hogy mekkora a baj. Mennyire a szakadék szélén áll, és így milyen hibákat vét. Elég egy pillanatnyi kihagyás, és máris megvan a katasztrófa. A magánéletéből, a szakmaiból is jönnek a konfliktushelyzetek és a kilátástalanság.

Mozgalmas, az események pörögnek, így a dráma szépen elbújik a felszín alatt. Feszes, kiszámított film, a gondos vágás és szerkesztettség végig érezhető.

De mi van a cselekményben, ami annyira nézetné? Arra nem jöttem rá.

A karakterábrázolásban erősek – folyamatosan mélyül, amit a főhősről megtudunk. A többiek körötte egyszerűbbnek tűnnek, jobban meg vannak fogalmazva a konfliktusaik. Carly kapott egy jobb álláslehetőséget, de marad, ha a fizetés itt is eléri a másik ajánlatát. Beth igyekszik vezetni az éttermet, de valamibe mindig belefutnak, és neki kell állnia a sarat, amikor a többiek üvöltenek és hibáztatnak. Jellemző is a filmre, az éttermi világ kegyetlenségére, hogy egy nagy üvöltés után van fél perce kisírni magát a WC-ben, majd menni kell vissza, mosolyogni és egyben tartani az éttermet. Az sem véletlen, hogy a színészeket megszórták már díjakkal.

A film egyre tetézi a drámát, sűrűsödnek a vitás pontok és nem éreztem úgy, hogy bármilyen feloldozást adna a végén. Mi több: egyenesen nyitott a vége, nem is értettem, hogy most mi van.

Színpadon is működne, egy étterem az egésznek a helyszíne. A szereplők közti interakciók, a ki nem mondott történetek áthatják az egészet. Most nagyon mennek is nálunk ezek az éttermes témák: az egyik adón Pepe, a másikon meg Győző és bandája mutatják be, milyen egy étterem a személyzet oldaláról közelítve.

Nem rossz, igaz, de nekem az a plusz, amitől zseniálisnak kiáltanám ki, nem volt benne.

A tavalyi szezon kellemes meglepetése volt a Resident Alien. Olyan jóféle, fekete humora volt, ami nekem már nagyon hiányzott. Kifejezetten élveztem, ahogy az űrlény emberellenesen igyekezett boldogulni a hétköznapokban, embernek tettetve magát.

A 2. évadra viszont akadt egy nagy törés, és talán csak Tudyk, aki hozza, amit korábban is, minden másban csalódás lett az évad első fele.

A cselekmény: ebben van a legnagyobb lyuk. Most erőlködnek, mégis miről szóljon. Harry már nem akarja kiírtani az embereket, de hazamenni sem tud, mert Max hazavitele tönkretette a gépet. Asta erre-arra ráveszi, de nem haladnak semerre. Ugyan a félévad végére megcsillan egy másik szál idegen űrlényekkel meg egy gyilkos űrlény bébivel, de ez már túl agyament a korábbiakhoz képest.

A humorát is csökkentette, hogy Harry emberibb kell, hogy legyen. Kevesebb a vicces monológ, nagyon hiányoznak a gyilkos megnyilvánulásai és azzal is kevesebb, hogy már nem háborúzik a gyerekekkel. Ugyan, a kisváros lüke polgárait igyekeznek helyette helyzetbe hozni, de a legtöbb száluk borzalmas. Drukkoltam a polgármester és a felesége kapcsolatáért, most viszont megfeneklettek és keserves nézni őket. A helyettes, akinek egyre inkább meggyőződése, hogy gyerekként ufót látott? Egyáltalán nem vicces, ahogy Asta győzködi, hogy ide aztán nem jönne egy marslakó sem.

Mivel Harry már nem orvos, az a kisvárosi íz is kiveszett. A tó körül, a saját helyén mozog, meg New Yorkba mentek nyomozni Astával. Más irányt vettek, és ezt nem szerettem.

A kivitelezés sem lett jobb. Amikor Harry űrlénynek látszik, pl. Max szemszögéből, kifejezetten ocsmány és nem jó az űrlényfej. Azt meg pluszban nem értem, hogy ilyenkor miért kell pöszítenie a színésznek. Attól, hogy Max másnak látja, még nem lesz más a hangképzése... A bébi a végén viszont helyes lett, ott láthatóan számítógépre és nem maszkkészítőre bízták a munkát. Jó ötlet volt.

Egy-egy jó pillanata még van, de annyira más és gyengébb a humora, hogy sokáig is tartott, amíg ezt a pár részt megnéztem. Kicsit olyan érzés volt, hogy részről részre rombolják a pozitív véleményem, ami eddig volt a sorozatról. Most már ez is azon a szinten van, hogy merengek, akarom-e ezt még nézni.

Akkor, nézzük, milyenek voltak a heti nézős sorozataim.

Kezdjük A séf, meg a többiek (s01e10) részével, mert ez az, amihez nincs mit hozzáfűzni. Továbbra is csak újraforgatás, annyi különbséggel, hogy itt Győző nem a Dinamo, hanem a Fradi miatt fogad és keveredik bajba. Ugyanazok a poénok, a végkifejlett. A színész jól játssza, lassan kifejezetten szeretem, amikor kikel magából és üvölt a konyhán, de ez kevés, hogy valami emlékezetes szülessen.

Milán és Viktória megint harcoltak egyet, és itt is csak ismételték, amit már láttam.

Ha belegondolok, egy dolog volt, ami jól sikerült. Szinte észrevehetetlen, de működik, amit technikával rápakolnak a részekre. Most az uborkalé kapott aranyos fényt, illetve akkor is ezt játszották ki, amikor Győzőnek támadt egy ötlete.

Azt meg inkább hagyjuk, hogy mennyire elkeserítőnek találom, mit sugall az, hogy 2milliós kaviárnak adnak el 30ezres tiszai csukakaviárt. Aztán bízzon abba az ember, hogy azt eszi és azért fizet, amit kért…

A mi kis falunk (s06e16) – mit is írtam róla múltkor? Hogy nem akarom látni, hogy a pap Teca távollétében most a doktornővel kerüljön dilemma közeli helyzetben? Pont az lesz. Megint közös jelenet, közös lelkizés. Még szerelmi tematika nincs benne, de meg lennék lepve, ha lemondanának erről a készítők. Akkor mi lenne a plusz Jani atya karakterében? Különben, rájöttem az egész helyzet problémájára. Katolikus. Ha evangélikus lelkész lenne, már rég Teca férje meg két gyerek apja lehetne és boldog ember.

A többi szál is csak bosszantott a héten. Túl soká húzzák Éva és Szifon közös múltját. Jani, az állatorvos, mint a község Sherlock Holmes-a… az kifejezetten fájt is. Tegyük fel, hogy értem, miért komikus, de inkább az eredeti paródiájának érezhettem.

Ebéd mellé még mindig jó néznivaló, kellemes és agyatlan, attól sem kell félnem, hogy a nevetés miatt félrenyelem a levest. De ennél több, úgy tűnik, nálam nem tud lenni.

All American (s04e19) és Homecoming (s01e12): mindkettőben Simone és Jordan szakításának az utóhatásait látjuk, és érdekesnek is találom, mennyire másként éli meg a páros. Nem úgy, ahogy vártam.

Simone az, aki szenved és ahogy sejtettem, le is esett két szék között a földre. Egyik fiúnak se ő kell, a sportálmok se jönnek össze. Ugyan lebegtetik, hogy nincs még minden lejátszva, és így lehet eladni a 2. évadra: nem jöhet máris össze a másik sráccal, akkor miről szólna a 2. évad? Megy tovább a fekete egyetem téma is, és egyre jobban irritál is. Szerintem ez is rasszizmus valahol. Féltik az értékeiket és a szervezeti kultúrájukat a fehérektől. Nem is értem, azt ki lehet írni egy egyetemnek, hogy csak fekete diákokat veszünk fel? Az a jelenet, amikor a dicsőségfalról volt szó… kész.

Ami viszont szemet szúrt most: ezt a sorozatot nagyon lehet nézni ruhák miatt is. Odateszik magukat, hogy a szereplőknek egyedi külsőt és ruhákat adjanak. Simone a hajával képviseli ezt a vonalat, de pl. az igazgató lánya olyan együtteseket kap, mintha nem is egyetemista lenne, hanem mindenféle rendezvényre járna.

Az alapsorozatban Jordan egyik lányt szedi fel a másik után, hogy a végén kimondja, mi ez most nála. Nem a kapcsolata végét gyászolja, hanem azt kellett belátnia, ha nem is akarta, hogy Simone ráhibázott. Layla már nem csak a barátja.

Bár furának tartom, hogy most volt Halloween rész, de JJ ötletét a partival bírtam. Pláne, amit kihozott belőle. Ennyire elegánsan beolvasni mindenkinek… Nem a kedvenc szereplőim egyike, de ebben a részben vitte a prímet. Pláne, hogy a többiek kapták a nagy összeborulásokat és felismeréseket, amitől giccses lett az egész.

Jut eszembe, sport ebben megint csak elvétve akadt. Beszéltek csak róla – a Homecoming ilyen szempontból jobban teljesített, ott volt tenisztorna és láttunk versenyt is.

Chicago Fire (s10e20), újfent egy olyan sorozat, amihez már nem tudok mit hozzáfűzni. Látványos mentés nincs. Érdekes orvosi eset nincs. Viszont, a magánéleti dráma a köbön. Rá kell jönnöm arra is, hogy én lassan már a szereplők ellen drukkolok. Nagyon azt akarom, hogy Kelly szakítson, de persze nem fognak. Ugyan Stella most kapott tőle a végén egy beszólást, de ez csak műbalhé, hogy évad végére szerintem megesküdjenek kibékülve. Violet kapcsolata miatt a szakmai élete kerül veszélybe, és egyszerűen nem tud mit tenni a mentőslány ellen, aki az állását akarja.

Továbbra is zavar, hogy 10 évad után az eredeti stáb kiöregedettnek tűnik. Az, hogy Boden az egyetlen, aki feljebb lépett, fejlődik, és ott van, ahol lennie kell, elkeserítő. Valamit húzni kellene, mert a látványnak annyi, a szappan túlzottan szappan és nem szeretem, hogy azért drukkolok, hogy a szereplőkkel baj történjen meg szenvedjenek.

Végül, olyat hagytam a végére, amit szerettem. Balthazar (s04e05) az egyetemen tartott órát, amikor az egyik diákja fegyvert ragadott, és ezzel akarta rávenni a férfit, hogy vizsgálja felül az anyja halálát. Mert az apját csukták le érte, de szerinte nem ő lehetett.

Dupla poén: egyrészt, ahogy odabent nyomoznak, képekről és egyéb eszközökről boncolnak, az osztállyal. Hangulatos, ötletes és más. A másik oldalról odakint Camille dolgozott, hogy mindenkit megmentsen. Balthazar meg járatta vele a bolondját, fedezte a túszejtő diákját.

Humor, krimi, megint egy nem várt fordulat. Ezt a sorozatot jól írják, és továbbra is megvan az összhang a krimi és a magánéleti gondok között.

Ok, már húzza az agyam, hogy a baba kapcsán még nincs döntés, de cserébe körvonalazódik Camille titka. Feltűnt a fiú mellett, akit korábban meglesett. Két tippem lenne: a gyereke, akit örökbe adott vagy a testvére. A gyerek az erősebb tipp, ötleteim is lennének a miértre, de majd meglátjuk.

Kriminek elég látványos, sok benne a humor – ugyan a Balthazar jó pasi, az új főnöknő meg dögös és valami lehetne köztük ötlet még mindig nem tetszik, de ebben a sorozatban soha nem is szerettem a szerelmi szálakat.

Kezdjem a fekete levessel? Elment a kedvem a sorozattól a végére. Még csak nem is a krimi/akció miatt, az nem tetszett, amit a szereplőknek megírtak.

A csavar, amit vártam, megérkezett. A túszejtőknek volt egy titkos célja, nem simán a pénzt akarták. Nem is ismeretlen ember Alfa, része Philip múltjának. Így a történet két oldala össze tud találkozni: a mostani eset és Philip fél éve, amíg túszként kínozták, összekapcsolódik. Ez jó benne, ahogy minden mindennel összefügg.

Még azt is tudom díjazni, hogy ezzel a vonallal beköszön a társadalmi üzenet is. A gazdagok és befolyásos emberek minden szabályt meg tudnak kerülni. A terroristákkal nem tárgyalunk – elv itt a dánoknál is, és a pénzért elrabolt katonákat sem váltották ki. Ha viszont elég befolyásos a család, simát át lehet hágni az elvet. Ha viszont csak egy katona vagy a többi közül? Itt látható, mennyire foglalkoznak veled. Leírnak. (Plusz hazudnak is róla.) Bár katonai környezet, de a szociális kapcsolatok és vagyon jelentősége általánosítható más területre is.

Ezzel együtt a látvány és akciótervek csökkennek, mert inkább lelki drámán mennek át a szereplők. Philip különösen, jól ki is akad, amikor elkezdi átlátni, hogy milyen játszma folyt a feje felett és őt is hogyan játszották ki. Ok, azért akad egy-egy bevetés, a végső szembenézés sem csak szavakkal zajlik – előkerül fegyver és bomba is –, de a második fél volt a lelkibb rész.

Talán az vette el a kedvem, hogy nem tetszett, amire a személyes kapcsolatokkal kilyukadtak. Philip és Louise története nagyon kurta-furcsa véget kapott, és Naja szála is csak lóg a levegőbe. Ok, a szakmai életére utalnak tovább, de az a dráma, amibe érzelmileg került az egyik szereplővel, még csak említve sincs. A felelősség kérdése se kapott zárást: lesz következménye a történteknek? Amit mutatnak, az szinte semmi, olyan hír a híradóban, amin mindenki át is lendül.

Az, hogy a vége elvette a kedvem – ok, a 2. évad első részébe is belepörgettem, és nem tetszik, ahol ott a szereplők vannak – az egész sorozattal kapcsolatos élményem lehúzza. Az első 4 részt szerettem, a második négyre már több mindennel volt bajom.

Május vége, vagyis több sorozat is elérkezett az évad végére. Nézzük, hogyan sikerültek a búcsúzások – örökre?

A The Good Doctor (s05e18) biztosan visszatér, ennek megfelelően kaptunk egy tipikus befejezést. Vagyis, az egyik állandó szereplő életveszélyes helyzetbe kerül, és egy nyáron át kellene rágnunk a körmünk, hogy vajon életben marad-e. Ebben a sorozatban öltek már meg fontos szereplőt, de nem jellemző. Vagyis, én arra tippelek, hogy még időben megtalálják és megmentik az életét. (Különben megkéselték.) Igen, direkt nem írtam le, kit.

Orvosi eset volt ugyan, de szinte semmi és nagyon magánéleti szálhoz kötötték. Asher apja érkezett, halálos betegen és remélve, hogy az orvos fia tud segíteni. Valójában az egész a családi kapcsolat rendezéséről szólt, és ugyan próbálkoztak, de a lényeg az volt, hogy apa és fia ki tudjon békülni, nem az, hogy a betegség ellen tudnak-e tenni valamit. A búcsú meghatóra sikerült.

Megható, különben ez az évadzáró jelmondata. Shaun és Lea esküvője is most volt, beszédekkel meg barátokkal és könnyekkel. Gonoszan tudnám azt mondani, hogy ennyi erővel az előző részben is megesküdhettek volna, de értem, így az lehetett a zárókép, hogy táncolnak a lagziban.

Ez a rész is mutatja, hogy az orvoslás már eléggé a háttrében van, és a szereplők magánélete a téma. A karakterek még eladják, de ezt már kezdem kevésnek érezni.

A Bull (s06e21) kicsit kilóg a sorból, mert ez az évadzáró első fele. Ami biztos, hogy az előző részt inkább éreztem volna zárásnak megfelelőnek. Visznek egy átlagos ügyet, elsőre semmi különös nincs benne. Egyesek nyomozgatnak, mások a tárgyalóteremben bizonyítanak. Csak a végén van egy olyan kanyar, ami az egészet a töltelék részek fölé emeli, és biztosítja, hogy a 2. felére maradjanak kérdések és izgulni való.

A pszichológia szál nagyon halovány. Most komolyan, annyi a taktika: ha az ügyész arra játszik, hogy az esküdtek utálják a vádlottat, adjunk nekik valakit, akit még jobban lehet utálni! Kétlem, hogy ehhez pszichológusi doktori kellett… Tudom, ez is olyasmi, amit rég írok és hiányolok a sorozatból.

Mellette volt egy kis magánélet – Taylor gyereke problémás, többet kellene vele lenni, de persze most kap jobb állásajánlatot. Majd a zárásban kiderül, melyiket választja. Plusz van egy üzleti tárgyalás egy nagy ügyfél megszerzésére és Marissa Bull nélkül igyekszik helyt állni. Lassan különben Marissa jobb szereplő, mint a doki, akinek az életét már minden téren sínre tették.

Eddig nem győzött meg, hogy ez jó zárás lesz, de még egy fél rész visszavan. Vagyis, erre még visszatérünk jövő héten.

Végül, a Young Sheldon (s05e21-22) búcsúja. Aminek egyáltalán nem volt semmi évadzáró jellege – irritált is, hogy ez a vége.

Téma: ugyanaz a semmi van tovább ragozva. Georgie gyerekvállalása, a Cooper szülők közti feszültségek. Megint feltűnt a lelkész, és alakul George állása is. Pontosabban, annak a nem léte. Elindultak egy lefelé menő lejtőn, és nem úgy tűnik, hogy bármi is maradt volna a sorozat hangulatából, amiért lehetett szeretni.

Hol van a családiasság, a kedvesség, valami, amitől jó volt bekapcsolni a sorozatot és nézni?

Sheldon is olyan karakter lett, akivel látványosan nem tudnak mit kezdeni. Meg lehet nézni, milyen nagy problémát kapott a záró részre. Kijött az első pattanása, és nem akarta elfogadni, hogy az egy pattanás. Borzalmas. Ha még azt is hozzáteszem, hogy két színész el is játszotta a pattanást és közvetítette a részt, meg mindenféle hozzászólásuk volt… Nem is emlékszem, mikor mentek ilyen mélyre ebben a sorozatban.

Az a kevés, ami ért valami, Mimo és Missy. Az öreglány próbál segíteni a fiataloknak, és sokkal több mindenre rávehető, mint a lánya. Ő megy Georgie barátnőjével orvoshoz, és őt lehet rávenni cigaretta csempészésre is Mexikóból. Nem azt mondom, hogy vicces, de még mindig több élet van benne, mint Mary karakterében, akit egyre ellenszenvesebbnek találok. Missy meg kinövi magát: neki kezd az a szíve és együttérzése lenni, ami korábban az anyja része volt. Már nem.

Nagyon érik, hogy búcsút vegyek ettől a sorozattól. Most kicsit merenghetek is, hogy megtegyem-e.