Nézzük, mitől is köszöntem el a héten.
Kiderült, hogy a Bull nem csak a 6. évadra, de az egész sorozatra véget ért. Mi több, szerintem nem is csak dupla sorozatzáró rész volt, de tripla. Ugyan a 20. epizód nem része annak az ügynek, amit a dupla zárásban oldanak meg a tárgyaláson, de előkészítette, hogy Bull végleg el fog köszönni. Miért is néztük volna a nagy pillanatokat, és miért is lett volna másért kimondva, hogy Jason Bull életében már a lánya és a felesége a legfonotsabbak?
De, akkor az utolsó rész. Miután az ügyfél az előző végén bevallotta Bullnak, hogy bűnös, mi több, korábban meggyilkolt egy lányt, akit már 10 éve eltűntként keresnek a szülei, dokink meghasonlott. Nem jelenthette fel az ügyfelét, őriznie kellett a titkát, miközben legszívesebben megölte volna. Így trükközni kezdenek, hogy az igazság mégiscsak nyerjen.
Megint egymáson vannak a rétegek, amelyek miatt rég fintorgok: nem szakemberként, magánemberként gondolkozik. Azért nem bírja ezt elviselni, mert maga is lányos apa, és ő tudja, mit érezne, ha Astriddal történne valami hasonló. Végig azon vitatkoznak a részben, hogy miért nem mondhatják simán el az igazat? Ha tudják, hogy az ügyfél bűnös. Chuck képviseli a jogrendszert: ez is része a folyamatnak. A védőügyvéd köteles védeni az
ügyfelét, attól függetlenül, ártatlan vagy sem. Nagyon kényelmes is volt eddig a sorozatban, hogy mindig a jó oldalon állhattak. Talán egyszer fordult elő, hogy Bull felmérte, erkölcsileg a negatív oldal bérelné fel, erre átszerződött a másik félhez.
Bár ez a jogetika adott valami pluszt, a pszichológia megint nulla. A trükközés a tárgyalás érvénytelenítésére nagyon béna, és ahogy szaladgáltak össze-vissza... rossz volt nézni.
Az ügy tehát nem nyűgözött le, bár jobb volt, mint sok másik az évadban. A végén meg természetesen ott van az elköszönés, egyesével mindenkitől, hogy aztán Bull hazasétáljon, most már végérvényesen. Mert milyen megoldást talál? Valamit, ami a karrierjének véget vet.
(Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy Bull nem ügyvéd. Emlékeim szerint volt olyan rész, ahol pont azt játszotta ki, hogy rá nem vonatkozik az ügyvéd - ügyfél titoktartás, mert nem jogász.)
Vagyis, sok tekintetben ugyanolyan betegségekkel szenved a rész, mint a korábbiak. Jó is elköszönni, mert bőven 2, talán 3 évaddal hosszabb lett ez a sorozat, mint amíg még tényleg nézős volt.
Az All American és alsorozata még folytatódni fog, így ott inkább újabb konfliktusokat és irányokat vezettek fel, amelyekkel majd lehet tovább haladni. Ezek némelyike rendben volt, mások azért erőltetettek és jutott egy-egy drámai pillanat is a részre.
Spencer és a fiúk megvívták a bajnoki meccset, miközben mindenkinek jutott valami szerelmi szál is. Jordan megtette a nagy vallomást Layla felé, és most futott a lány után. Spencer és Liv meg küszködnek, és az is a nagy
nyitott kérdés, hogy ennyi volt-e, vagy még próbálnak küzdeni egymásért. De volt itt lánykérés, végleges szakítás is többek között.
Jót tett a résznek, hogy tényleg focistak is, nem csak beszélgettek a sportról. Így visszaköszönt, hogy ez miért is sportsorozat. Annyi igazi drámát nem, legfeljebb szappant tud hozni, hogy teljesen lecseréljék vele a sportot.
Továbbra is tartom, hogy a színészeknek eye candy szerepük inkább van, mint valódi színészi. Daniel Ezra, aki 4 évad után is ugyanolyan arccal játszik minden. Kb. ugyanúgy nézett ki, amikor végre összejött Livvel, mint most, hogy a szakítás réme lebeg felettük, de bármilyen más helyzetet is emlíhetnék. Bántóan nincs mimikája, és elvileg ő a főszereplő, de az ő történetszálai és jelenetei a majdnem legrosszabbak. (Igen, Coop, akit leginkább nem bírok, csak azért nem az övé az utolsó hely.)
Az idei szakállnövesztést már szidtam egyszer, most egy más külsőséget emelnék ki. A nyakláncok. Rémesen idegesít, amikor a férfi szereplők nyakában lóg egy vastag lánc. Focisták, futnak és edzenek, minek hozzá olyan ékszer?
Ettől függetelnül guilty pleasure sorozatnak még elmegy, bár messze nem Spencer, akinek a sorsa érdekel. Jordan és Liv, Layla, vagyis a többiek.
A Homecoming is ugyanúgy, elvarr egy-egy szálat, hogy felvezesse az újabb történeteket.
Simone nem került be a legjobb hatba, így már átjelentkezésen gondolkozik más egyetemre. Nem sejtheti, hogy Thea milyen sérüléssel küzd és ennek milyen következményei lesznek. Ez az, ami nagyon műbalhé felé viszi el az eseményeket: amit Thea rendez a rész végére, az annyira béna és rossz volt nézni, hogy komolyan fájlalni fogom, ha ezt kezdik el majd tovább ragozni a 2. évad elején.
A szerelmi szálakat ebben is nyitva hagyják. Ugyan Simone most szingli, de nem véletlen, hogy Thea annyira ki van rá akadva. Szerintem nem is annyira a sport, mint a ki nem mondott féltékenysége miatt a barátja miatt. De
majd meglátjuk, a készítők merre viszik tovább a történetük.
A Bringston megmentése projekt lezárul, és azzal kapcsolatban is lesz változás a 2. évadra. Változik az igazgató, és valószínűleg ezzel az egyetem profilja is. Kényelmes húzás lesz ez a megoldás, de lehetett sejteni, hogy 1 rész alatt ennél jobbra nem fog telni.
Sport - tenisz is volt, bár csak említve. A fiúknak viszont megvolt a nagy baseball összecsapás. Nem éppen izgalmas, mert a személyes dráma volt fontos belőle, nem a sport. Damon pipa az új edzőre, aki JR apja. Aki miatt a kis Damon örökbe lett adva. Lesz is jó nagy pofon, amikor Damon meglátja a DNS teszt eredményeit és rá kell jönnie, hogy Raymond edző hogyan tette tönkre a családjukat. Az tényleg meglepő húzás volt, és súlya is lett, amit kihoztak belőle.
Most is feltűnő volt, hogy ebben a sorozatban mennyire divatoznak. Talán az alapsorozatban vannak a helyesebb színészek, de ebben vannak a jobb ruhák. Nem először merengek azon, hogy egyetemistaként hogyan van ilyen ruhatáruk? Pláne, hogy a szegény afroamerikaiak helyzete visszatérő téma. Nem éppen hiteles ilyen körülmények közepette.
Ugyanakkor ez is heti nézős guilty pleasure sorozatnak elmegy - kis dráma, több szappan, némi sport.
túszdrámába keveredni?
engedelmeskednek mindennek, és el nem adhatják őket. Most azonban egy olyan lányt sikerül elrabolni, aki nem törik meg...
Ami elsőre beugrott, hogy John Scalzi nagyon szeretheti vagy gyűlölheti a macskákat. Korábban őket tette meg a Föld új gazdáinak, most pedig az apokalipszis idején a macska lesz, akinek sikerül elhagynia a Földet és újrakezdenie egy más bolygón. Vagy ez sci-fi író betegség? Felötlött bennem Tchaikovsky regénye, a sokféle világgal – az egyikben a macskák lettek az élő istenek, akiket minden más élőlény rajongva szolgált és imádott.
A 2. évadra viszont akadt egy nagy törés, és talán csak Tudyk, aki hozza, amit korábban is, minden másban csalódás lett az évad első fele.
újraforgatás, annyi különbséggel, hogy itt Győző nem a Dinamo, hanem a Fradi miatt fogad és keveredik bajba. Ugyanazok a poénok, a végkifejlett. A színész jól játssza, lassan kifejezetten szeretem, amikor kikel magából és üvölt a konyhán, de ez kevés, hogy valami emlékezetes szülessen.
tematika nincs benne, de meg lennék lepve, ha lemondanának erről a készítők. Akkor mi lenne a plusz Jani atya karakterében? Különben, rájöttem az egész helyzet problémájára. Katolikus. Ha evangélikus lelkész lenne, már rég Teca férje meg két gyerek apja lehetne és boldog ember.
Simone az, aki szenved és ahogy sejtettem, le is esett két szék között a földre. Egyik fiúnak se ő kell, a sportálmok se jönnek össze. Ugyan lebegtetik, hogy nincs még minden lejátszva, és így lehet eladni a 2. évadra: nem jöhet máris össze a másik sráccal, akkor miről szólna a 2. évad? Megy tovább a fekete egyetem téma is, és egyre jobban irritál is. Szerintem ez is rasszizmus valahol. Féltik az értékeiket és a szervezeti kultúrájukat a fehérektől. Nem is értem, azt ki lehet írni egy egyetemnek, hogy csak fekete diákokat veszünk fel? Az a jelenet, amikor a dicsőségfalról volt szó… kész.
Érdekes orvosi eset nincs. Viszont, a magánéleti dráma a köbön. Rá kell jönnöm arra is, hogy én lassan már a szereplők ellen drukkolok. Nagyon azt akarom, hogy Kelly szakítson, de persze nem fognak. Ugyan Stella most kapott tőle a végén egy beszólást, de ez csak műbalhé, hogy évad végére szerintem megesküdjenek kibékülve. Violet kapcsolata miatt a szakmai élete kerül veszélybe, és egyszerűen nem tud mit tenni a mentőslány ellen, aki az állását akarja.

A The Good Doctor (s05e18) biztosan visszatér, ennek megfelelően kaptunk egy tipikus befejezést. Vagyis, az egyik állandó szereplő életveszélyes helyzetbe kerül, és egy nyáron át kellene rágnunk a körmünk, hogy vajon életben marad-e. Ebben a sorozatban öltek már meg fontos szereplőt, de nem jellemző. Vagyis, én arra tippelek, hogy még időben megtalálják és megmentik az életét. (Különben megkéselték.) Igen, direkt nem írtam le, kit.
nyomozgatnak, mások a tárgyalóteremben bizonyítanak. Csak a végén van egy olyan kanyar, ami az egészet a töltelék részek fölé emeli, és biztosítja, hogy a 2. felére maradjanak kérdések és izgulni való.
hogy ez a vége.