Ha a perzsák és a háború szót egymás mellé teszem, nekem elsősorban a spártaiak és Nagy Sándor fognak
eszembe jutni. Őket láthattuk is tucatnyi filmen, pedig vannak más, még kevésbé elmesélt történetek is.
Az ebben a sztoriban is egyezik, hogy a Perzsa Birodalom lesz a rossz, akit meg kell állítani. De most nem 300 hős spártai megy ki eléjük, és nem is Nagy Sándor tiporja porba a birodalmat, hanem a sztyeppék harcos királynője mondja azt, hogy a szabadság a halál árán is megéri, mint egy kényelmes, de szolga élet. Igen, ha akarom jó kis párhuzamokat tudok vonni Tomiris és Leonidász közé, de ezt most hagyjuk.
A film egy nagy eposz, Tomiris élettörténete a kezdetektől addig, hogy nemet mond a perzsa nagykirálynak és háborúba vonulnak. Van benne klisé - a legyilkolt királyi család utolsó sarja visszatér a trónért és bosszúért, majd népe bajnoka lesz. Van benne romantikus filmes klisé, mert kinek a szeme akad meg az akkor még a rangját titkoló lányon? Az egyik legnagyobb törzs harcos hercegének.
Kalandos történelmi film is lesz belőle ilyen formán, amiben megvannak a nagy csúcspontok és a nagy tragédiák. Azt ugyan fel tudom róni neki, hogy túl egyszerűek a megoldások. Amikor Tomiris hazamegy és végez apja gyilkosaival? Két, legfeljebb négy kardcsapás meg egy beszéd. Összefogni a törzseket a perzsák ellen, ami addig senkinek nem sikerült? Egy másik beszéd. A háború is egyetlen csatában le van tudva. Ha részekre szedem, akadnak is problémák, de összességében működött. Pláne, hogy egy-egy fordulat nem a kényelmesebb megoldás volt. Argun, a királynő bátor férjének végzete is ilyen. Egyben példa is arra, hogy miért nem jó a tanácsadókra hallgatni előzetes tudakozás nélkül. A nő, aki arra tette fel az életét, hogy megbosszulja az apja gyilkosait, könnyebb tárgyalópartner lenne özvegyként? Miközben megölték a férjét és a fiát? Ki gondolhatta azt komolyan? Meg is fizetik az árát.
A történet tehát elmegy, ha gyakran választanak is kényelmes, gyors megoldásokat. Így is 2 és fél óra a film, nem sorozat lett - a cselekmény bőven kifejtve különben az is lehetne.
A kivitelezés - felemás élmény. A törzsek életéből mutat újdonságokat, egy egészen más vidéket és társadalmakat, kultúrát ábrázolnak, mint amit filmen látni szoktam. A pusztai törzsekkel nincs is gond, mert sátraik voltak meg sokat lovagoltak. Viszont, van babiloni jelenet is. Hát, nem mondhatnám, hogy sikerült megragadni egy nyüzsgő, ókori világváros hangulatát. Az Istar kapu is... mondjuk úgy, a berlini Múzeum szigeten megnézni nagyobb élmény, mint az elvileg fénykorában levőt a filmen. De nekem pl. az is fura volt, ahogy lovaglás közben íjaztak, de az a kisebbik bajom.
Amit még hiányoltam, azok a színek. Nem fekete-fehér a film, de olyan szinten rajta van a szürke szűrő, hogy néha annak tűnt.
Bár piszkálom, azért nem volt ez egy rossz élmény. A sztori eladta és nem fájt nézni. Persze, lehetett volna jobb kivitelben is, de nem is mentek el a teljesen ötlettelen olcsóság felé sem.
azért nézzük, merre haladtunk.
megtetszik, és már azon is agybajt lehet kapni, nehogy az ellenfél összejöjjön a húggal. Vagyis, érkezett Sváb húga, aki megtetszett Bazsónak és viszont. Sváb meg idegbajt kapott. Komikus elem volt ez is, a lány külleme és viselkedése is, meg Bazsó udvarlása is. Jól össze volt rakva, korrekt történet a részen belül is, és mégis. Láttunk már ilyet, csak most vidéki paraszt kivitelben kaptuk.
kerülgetett téma felé, miközben jön a csavar is a végére. Jött, csak nem úgy, ahogy vártam.
Saját magát sem egyszerű megfékezni, de a legjobb barátja, ugyanazzal a betegséggel és sokkal nagyobb egóval, vagyonnal még keményebb dió.
töltenie a stadionokat a körútján, és ehhez hírverés kell. Nathalie meg a sorozata után filmezni szeretne, ráadásul a vőlegényét rajtakapta mással. Ők indulnak el egy olyan valóságshowba, ahol elröpítik őket valami egzotikus és különleges helyre.
jönnek a visszaemlékezős részek, amit hiányoltam már korábban. Fel is tudnak dobni nehéz témákat, hiszen most pl. bántalmazó családfőt és elszegényedett fekte családot kaptunk. Nem is csoda, hogy úgy robbant ki az agresszió, ahogy itt a fiúkból. A 4. rész végével azonban nem nagyon tudtam mit kezdeni – az mi? Ahogy kezdetkor beharangozták, hogy szexuális zaklatás jön, valami durvábbat vártam. Ráadásul azt sem értem, mi hozta ki azt a támadást ebben a formában?
lehet dobni. Ezek némelyike érdekes is lehet, más kevésbé, de sok benne a szappan. Az a szerencse, hogy pár kivételtől eltekintve szimpatikus és jó emberek sorsát követi, 7 évad után már érdekel, mi lesz velük. (Egy orvos meg nem úgy öregszik ki a szakmából, mint egy tűzoltó, ami nagyon tud zavarni a Fire-ben.)
Itt van egy divattervező blogger és egy reklámszakember, akik nem hisznek a szerelemben. A nő, Asli egy barátnője rossz élménye után köt fogadást, hogy magába bolondít egy férfit a taktikákkal, amiket a blogon is megoszt. A férfi, Kerem nagyon könnyen hódít, az egyéjszakás kalandok királya. Ő arra köt fogadást, hogy nem csak ez megy neki, rá tud venni egy nőt, hogy beleszeressen és nem csak egy éjjelre. Egy rendezvényen Kerem számára kiválasztják alanynak Aslit, és megindul a játszma.
milyen könnyen félre tudják érteni egymást. Az a humor, ami nagyon a sorozaté, de ezt legalább olyan szereplők kapták, akiket bírok.
Balthazar nagyon arra vezet, amerre csak akarja. Teljesen úgy adja elő, mintha a főnöke bulizós, szabályokat megszegő, alkalmatlan nőszemély lenne. Közben meg egy ügyön is dolgoznak – sorozatgyilkos, régi baleset és egy szörnyű tette, ami kísért. Van megint megkapó csavar, nem egy szokványos megoldásnál lyukadnak ki.
bankrabló. Amikor Will feleségének műtétjét nem fizeti a biztosító, Danny lenne, akitől kölcsön kérne. Pénzt nem kap, de munkát igen: legyen a sofőr a következő, még aznap lezajló bankrablásnál. A dolgok azonban elszabadulnak, és Will - Danny egy haldokló rendőrrel egy mentőben kötnek ki, amivel igyekeznek elszökni, míg a túszul ejtett mentős a rendőrt igyekszik életben tartani.