Romantikus, külsőt cserélő, igaz értékekre ráébredő.

Padgett számára a szociális háló jelent mindent. Milliós követőtábora van, és nem csak szépségtippeket ad, de be is mutatja a termékeket és saját maga a leghitelesebb reklámarca. Szerződése is van a reklámozott termékekre, ebből akarja az egyetemet is fizetni a későbbiekben. Már most kisegíti az édesanyját, aki ápolónőként dolgozik annyit, hogy a lánya drága elit iskolába járhasson. Padgett így a legjobb barátai elől is titkolja, valójában hol él és milyen az anyagi helyzete. A tökéletes kép része a tökéletes barát is, és Padgett számára ott van a lassan popsztárrá érő Jordan. A lány meglepné a klipje forgatásán, és rajtakapja az egyik táncosával. Nem csak a szerelmi élete kerül romokba, de a videó a hírnevét is kikezdi, és gyorsan ki kel találnia valamit, hogy a szerződése ne vesszen el. Jordan is neki köszönheti a népszerűségét, így adja magát az ötlet, hogy teremtsen egy új tökéletes srácot maga mellé. Egy fogadással egybekötve Cameron lesz az alanya, akit nem érdekel a népszerűség, fotózni szeret és lovakkal foglalkozni. Lehet, hogy a végére Padgett tanul tőle?

Ki se akarom számolni, mennyire régi film már A csaj nem jár egyedül. Saját idejében remekül meglovagolta a tini filmek reneszánszát, és nem egy kultikus momentuma van – a lépcsőn lesétál, a betétdala, a közös tánc a bálon és Prinze Jr tini sztársága.

Mivel a Netflix az, aki újra elhozta a tinifilmeket és megszerettette őket, valahol logikus is, hogy ők voltak azok, akik vitték tovább a film fáklyáját. Nem lehet azt mondani, hogy folytatást készítettek neki, ahogy remake sem ez a film. Sokkal inkább egy modernizálás, egy mai korra átszabott változat, ami megidézi az eredeti szellemiségét, de önálló értelmezhető és nem kell mindkettőt ismerni a megértéséhez sem.

Mindkettő alapja az, hogy egy fogadás miatt a népszerútlen középiskolást kellene népszerűvé és szexivé tenni. A különbeség az, hogy az eredetiben a lány kiskacsából varázsoltak hattyút, most viszont a fiú szereplő lesz az, akinek ki kell bújnia a zárt világából és megmutatnia magát, megújult formában.

Mindkét történetben van humor és romantika. Ez a kettő adja a cselekmény vázát is. A két főhős szépen egymásba is szeret, miközben Cameron úgymond kikupálódik. Működik, mert elég esemény van, hogy a szereplők közben rácsodálkozzanak egymásra, tanuljanak egymástól és nem ragadnak le simán érzelmeknél és feldolgozásra váró traumáknál, noha vannak azok is. Padgett a megélhetéséért küzd, míg Cameron az anyja halála és az apja távozása miatt van mélyebben. Itt mindkét oldalról érezhető, hogy nem csak a másik külsejére figyelnek fel, de mit tudnak hozzáadni a másikhoz és tanulni, fejlődni mellette.

Nincs nyálas irányban sem eltolva, amit különösen tudtam értékelni benne. Nem kellett bele nagy sírós jelenet meg nagy szerelmi vallomások. Sokkal jobb volt pörgősen, humorral, néha még kicsit gúnyolva is a klisét – igen, itt a herceg a végén tényleg lovon érkezik…

A zenék, a cselekmény egyes elemei is mind modern köntösbe bújtak. Az ismert dal új hangszereléssel, ahogy Padgett is netes közszereplő. Fel is vezetik vele a kérdést, hogy a népszerűség árát meddig érdemes megfizetni.

A casting átgondolt és a színészek is több szempontból hozzá lettek passzítva a szerepeikhez. Nem véletlen, hogy Addison Rae, aki TicToc sztárként lett ismert, játssza a milliós követővel bíró influencer-t. A fiatalok esetében az eye candy faktor is fel lett tekerve – ez fontosabb volt, mint a színészi képességek, valamint az eredeti filmből két ismert színész is visszajött. Rachael Leigh Cook most a csaj anyja, míg Matthew Lillard az iskolaigazgató szerepét kapta meg. Jó volt látni őket, és mindketten tettek hozzá a filmhez. Lillardon lehetett mosolyogni, Cook meg egy olyan anyát játszhatott, akinek minden lány örülne.

Igen, tini mese is habbal, de én kellemesen megvoltam vele. Még, ha olyan tipikus is, hogy amikor Cameronról lekerül a póló, villan a kockahas és Padgett álla leesik. Amikor Jordan keménykedik, Cameron nagyon könnyen elintézi egy kis harcművészetet bemutatva. Vagy, ami a bálkirály és királynő választáson történik. De nem véletlenül rég ezek a klisék, működhetnek. Nekem meg vitte a nosztalgia is – még, ha a tinifilmek közül anno én a Rémségek könyvét szerettem Jared Letóval, meg A bambanőt.

Igaz, van mibe belekötni. Csak egyet: ha Padgett azért ragaszkodik annyira a csatornájához és a sikeréhez, mert kell neki a bevétel az egyetemhez, akkor a szerződés nélkül, egy más csatornával és kevesebb nézővel, hogy engedhet meg magának egy nagy európai utazgatást? Mert azt is nagyon kétlem, hogy Cameron keresete a lovardában elég lenne mindkettejük utazására… De tini mese, már írtam.

A kritika nagyon lehúzta, én sokkal jobban éreztem magam a filmmel. Szerintem tini romantikus komédiának működött, mélyebb tartalmat keresni sem próbáltam benne.

A srác nem jár egyedül – 5/3,5 felvállaltan követi az előző filmet, csak kortárs keretek közé helyezve. Összességében tini romantikus komédiának vállalható.

Csapatot építő, otthont teremtő, sportversenyes.

Masonic – egy iskola, ahol árváknak adnak otthont egészen kis koruktól 18 éves korukig. A gazdasági válság idején a szokottnál is több gyerek kerül be: ha a család nem bírja eltartani, vagy akár az egyik szülő halála után a másik csak szabadulni akar, akkor is beadják a gyerekeket. Alapoktatást biztosítanak nekik, és az egyik tanár munkaprogramot is szervezett a fiataloknak. Nyomdát állítottak fel, és vállalnak megbízásokat. Szigorú rend uralkodik és megfélemlítés. Ide érkezik meg az idealista Rusty Russell, tanárnak és football edzőnek. A nyomdát üzemeltető Frank kezdettől ellenséges vele, hiszen a sport miatt ő veszíti el a munkásait. Meg is tesz mindent, hogy a fiúk ne léphessenek be a csapatba. Rusty pedig mindent megtesz, hogy jobb embereket neveljen, miközben megtanítja őket a játékra és eléri, hogy a középiskolák versenyén is indulhassanak. Az intézet orvosával kiegészülve még a sportot is megújítják, a fiúk pedig életükben először megtapasztalhatják, milyen nyerni és milyen, ha van valaki, aki ennyire hisz bennük.

Lassan már nincs is olyan sportág, amire ne tudnék olyan példát mondani, hogy gazdasági válság volt, és az emberek ezért drukkolni kezdtek egy reménytelen esetnek tűnő versenyzőnek, aki aztán Hamupipőkeként berobbant és vitt mindent, amit lehetett. Van ilyen ló: Seabiscuit, róla forgott a Vágta. Az ökölvívó Jim Braddock, vagyis A remény bajnoka. De különben is igaz, hogy szeretünk a kisebb eséllyel indulónak drukkolni egy sportfilmben.

A győztes lelenc csapat az amerikai foci területén hoz nekünk egy ilyen csapatot. Eleve, mi volt nekik? Még csak játékoskeret sem, mert a már emlegetett Frank tett róla, hogy tanulmányi vizsgához legyen kötve a részvétel lehetősége is. Egyetlen labdával indultak neki a szezonnak, így az első győzelmek azért is kellettek, mert a nyertes megkapja a meccslabdát. A lányok varrták a mezeiket, cipőt kellet kérni nekik. Arról pedig még szó sem volt, hogy mivel élelmezve sem voltak úgy, dolgozniuk is kellett, így a többi csapathoz képest úgy néztek ki, mint a törpék. Az elején még a morál sem volt meg, ők is vesztesnek tartották magukat.

Az tetszett a filmben, hogy meg tudta mutatni, hogyan kezdenek mindent felépíteni, magukat és a kapcsolataikat is. A magányos farkasok testvérekre találnak a csapatban, kiállnak egymásért és a játékban is ez hajtja majd őket előre. Rusty meg kitalál egy olyan játékstílust, amivel esélyük lesz a nagy csapatok ellen. Mai szemmel nekem fura is volt, hogy tulajdonképpen itt kezdik el alkalmazni az irányítót abban a formában, ahogy pl. a Friday Night Lightsban láttam. Előtte csak megszerezték a labdát, aztán az erőember vitte, míg a többiek tisztították az utat neki. Erő sport helyett megjelent a taktika, a gyorsaság és ettől izgalmasabb is lett a játszma.

Ez a sport nem a szívem csücske, csak filmen szoktam nézni. Ennek ellenére le tudtak kötni a meccsek is, adott egy plusz színt neki, hogy azt is láttam ezeken keresztül, hogy miképpen kezdte a sportág megkapni a mai jellegzetességeit.

Több kiemelt karakter is volt, akiknek egész lelki utat vázoltak fel. Néha át is mentünk túlzott szentimentalizmusba, ami még nekem is sok volt, noha ebben a típusú filmben jobban elnézek ilyesmit. Ahogy Rusty a saját árvaságán vagy a bátyja elvesztésén búsul, tipikusan ilyen. De voltak nagy pillanataik is: Wheatie, aki még csak 7 volt, amikor az anyja kitette itt és elhagyta – most híresek kezdenek lenni a csapattal, az anyja be is állít az erőszakos új párjával, hogy hazavigye a szeretett fiát. Az, amikor a fiú döbbenten ránéz az anyjára, aki 10 éve felé se nézett… Vagy, amikor Hardy tapasztalja meg, hogy már nincs egyedül, ezek a fiúk mellette vannak és nem hagyják el.

Még a végét is eltalálták, illett hozzá, hogy így fejezték be. Néha nem kell nyerni, hogy te nyerd meg a meccset.

Luke Wilsonnak jól állnak az ilyen szerepek, kb. ezt játssza a sorozatában is. A nagy öregek a fiatalok mellett meg üde színfoltok: olyannyira, hogy Martin Sheen dokija volt az egyik kedvenc szereplőm.

Szóval, igen. Túl vannak az érzelmek nyomva, kicsit mese felnőtteknek, sporttal eladva, de szeretem a zsánert és ez a film is szerethető lett.

A győztes lelenc csapat – 5/4,5 az a kategória, amit józan ésszel családi filmként eladott giccsnek is nevezhetnék, de sajnálatos módon szeretem az ilyen filmeket.

• Veszélyes - amerikai akció
• A világ legrosszabb embere - norvég/francia/svéd/dán romantikus dramedy
• Gyűlölök és szeretek - amerikai romantikus vígjáték

Röviden? Mivel a Gyűlölök és szeretek alapja egy regény, amit olvastam, bár nem nagyon tetszett, legalább ezért minimálisan érdekel. De különben inkább a Netflix elé ülök.

Menekülős, családot védő, helyzettel szembenéző.

Georgia fiatal egyetemista, aki most szembesült azzal, hogy gyermeket vár. Véletlen becsúszott terhesség, még csak abban sem biztos, hogy igazán együtt akar lenni a barátjával, nemhogy családot alapítson vele. Sam ugyan azt mondja, bármilyen döntésben a lány mellett áll, Georgia nem is mérlegeli komolyan, hogy gyereket vállaljanak. A világ azonban átírja a terveiket: az androidokban valami megváltozik és többé nem az emberek engedelmes szolgái. Mi több, vadászni kezdenek rájuk. Amerika pillanatok alatt válik háborús övezetté, ahol kevés menedék van és múlt századi körülmények. Sam és Georgia együtt maradtak, a baba pedig lassan megszületik. A páros abban reménykedik, hogy még a szülés előtt Bostonba érnek, ahonnan koreai hajók még mentik a családokat. Ám az út hosszú.

Posztapokaliptikus filmek – ezekben egy olyan világot mutatnak meg, amelyben valami véget vetett az emberi civilizációnak, és a túlélők küszködnek az életben maradásért. Ha hozzáteszem, hogy robotok, nekem be is ugrik a Terminátor. Igaz, nem az a fele, amit leggyakrabban mutatnak, az időutazások. Hanem a jövő, amikor már a Skynet uralmon van.

A posztapokaliptikus és a robot most is megvan, de minden más tekintetben jobb lett volna Terminátor filmet nézni. Kezdjük a történettel! Valahol értem, miért ilyen főszereplőket kapunk. Fiatalok, jól néznek ki, és azt is tudjuk, hogy a kisgyerek és a kutya sok mindent elad. Gyorsan szimpátiát teremt egy fiatal pár, akik a gyermeküket akarják megmenteni.

Csak éppen a kalandok, amik jutnak nekik. Rémesek. Persze, akkor indulnak neki a hosszú útnak, amikor a nő már szinte mindenórás. Mikor máskor lenne érdemes átvágni az androidok területén, ha nem szülés előtt bemelegítésként? Naná, hogy az emberek pont most válnak figyelmetlenné és szegik meg az őket életben tartó protokollt. Nem tudom lehinni, hogy egy ember miatt veszélyeztettek volna egy egész várost, főleg, hogy már alig maradt nekik. Ahogy az androidok terve is hiteltelen. De úgy egyáltalán, van bármiféle magyarázat, hogy miért akarnak végezni mindenkivel? Mert nem átprogramozva lettek, csak az emberek meggyilkolásának tilalmát tanulták meg kikerülni a programozásukban. Az nem jelenti azt, hogy egyből gyilkos fenevadnak kell lenniük.

A kivitel sem nyűgözött le. Tipikusan az a kisfilmes posztapokaliptikus film, amin látszik, hogy amin csak lehetett, spóroltak. A legnagyobb helyszín nem véletlenül az erdő. A harcok nem izgalmasak, nem esett jól nézni őket és Halálos iramban szinten hihetetlen. Naná, hogy egy száguldó motorról a 8 hónapos terhes kismama egy puskával képes kilőni az androidokat, mint egy mesterlövész… Az androidok is teljesen embernek néznek ki, talán csak egy esetben mutatták meg, hogy mi van a szintetikus bőr alatt.

A stáb is szűkös. Így Chloe Grace Moretz és Algee Smith kellene, hogy eladja a filmet, de jobb lett volna nem is próbálkozni. Az összes motiváció és jellemző annyi, hogy életben akarják tartani a babát. Moretz ráadásul nem is olyan régen játszott valami nagyon hasonlót, csak akkor repülő szörnyektől védte a kisbabáját, nem robotoktól. Így visszanézve, vissza tudom sírni azt a filmet, pedig azért sem voltam oda.

Nagy csalódás, megnézni is kár volt. Akármelyik Terminátor, még az újak és a jövőben játszódó is sokkal nézhetőbb, mint ez.

Anya kontra androidok – 5/1,5 a színésznőt még Hit Girl miatt bírom, de egyre rosszabb filmekbe tűnik fel, mint amilyen ez is.

Nyomozós, filmkészítő, politikai játszmás.

Rath felügyelő élete látszólag rendben van, de a felszín alatt gyűlnek a problémák. Helgától egyre távolodik, aki már kezdi belátni, hogy hiába várja, hogy törvényesítsék a kapcsolatukat. Bármit tesznek is, mindig köztük lesz Gereon bátyjának szelleme, akit mindketten megcsaltak. Az elválás azonban nem könnyű, bár megkönnyíti, hogy Helga már azt is tudja, ki fogadná be. Közben a felügyelő új ügyet kap: egy színésznő szenvedett halálos balesetet a forgatáson. Vannak azonban jelek, hogy nem baleset, hanem merénylet, így pedig gyilkosság az eset. Indíték akadna bőven: a filmet egy maffiózó pénzeli, akinek nem kevés ellensége van. Hamarosan a helyettes színésznőt is megölik és terjedni kezd a maszkos sorozatgyilkos története. Rath Charlotte-ot is bevonja, aki szintén küzd a démonaival és a múltjával: van olyan kolléga, aki keresztbe tesz a nyomozói vizsgáján és a testvére betegsége miatt sürgősen pénzt kell keresnie, és senki nem kérdezi meg, hogyan.

Bár a németekről nem a filmek és sorozatok jutnak elsőre az eszembe, egyre több olyan alkotásukra figyelek fel, amelyeket el kell kezdeni nézni és bepótolni. A Dark nagyon a listámon van, érdekelne A tengeralattjáró is – a Babylon Berlin meg az, amelyikkel haladok is. Pedig szabályt is szegtem: először jobban szeretem elolvasni, ami eredetileg regény volt. Itt is ez a helyzet, magyarul meg is jelent, de könnyebben rászántam magam a sorozatra.

Talán azért is, mert annak ellenére, hogy mennyire negatív az egész kép, amit lefest, mégis megvan a szórakoztató hatás benne. Nem is nagyon értem, hogyan hozták össze, mert akármibe kicsit jobban belenézek, a drámát és a rossz dolgokat fogom tudni kiemelni. Mégis, nem éreztem érfelvágós hangulatúnak – pedig ebből simán lehetne egy németes skandináv krimi is.

Jó dolog az is, hogy minimálisan kötődik csak az előzményekhez. Aki látta az első két évadot is, jobban fogja érteni, miért olyan összetett a kapcsolat Gereon és Helga között, vagy mekkora áldozat az Charlotte részéről, hogy a műtét áráért visszamegy abba a világba, amelyből olyan nagyon igyekszik már kitörni. De minden alapinfó el lett mondva most is, teljesen érthető most bekapcsolódva is.

A történet pedig ügyesen ötvözi a hagyományos, krimis elemeket a történelmi korral. Van egy forgatás, van egy sorozatgyilkos, és van bőven indíték. Érdekes szereplőket hoznak mozgásba: a maffiózót, az egykori sikeres színésznő feleségét vagy a jó barátot, aki börtönbe is ment értük. Az ő hármasuk egészen jól kifejezi azt, amit meg akar mutatni a korból. A züllött, szórakozásra és érzéki örömökre épülő Berlint, ahol az erkölcs kiment a divatból. Vannak elképzelések, nagy hajszák, bizonyítások és egy ötletes végjáték is. Annyi lehetőség volt a gyilkos személyére, a sorozat egy meglepő, de jól felépített gyilkost szolgáltat majd.

A film készültének jókulisszatitkai meg egy pluszt adnak az olyanoknak, mint én. Nagyon bírom az ilyen hátteres, hogyan készült műsorokat. A korszak miatt még extra élmény is, hogy játszanak a látvánnyal vagy a kornak megfelelő effektekkel.

De mindezek mellett nagyon komoly történelmi dráma is kezd már kibontakozni. A politikai játszmák egyre nagyobb tétekkel folynak, és már megkezdte a felemelkedést a náci párt. Vannak már jelek, de még nem látják, mi folyik a szemük előtt és mindez hova fog vezetni. Külön izgalmas a történelem ismeretében, hogy ez miképpen magyarázza, miért nem tettek valamit, amíg még lehetett volna.

A szereposztás a szokott – az állandó szereplők visszatértek, és vissza is helyezkedtek a karaktereikbe. Ugyan nekem nem tiszta, hogy Gereon egyik percben hogyan lehet szétesett és drogos, a másikban meg top nyomozó. De el van játszva mindkettő, az nem Volker Bruch játékát jellemzi, hogy a forgatókönyvből hiányzik nekem egy átmenet. Érdeklődve is várom, hogy kiket visznek át a folytatásba, mert lesz az is.

A negyedik évad tehát berendelve, regény is van még, amit fel lehet dolgozni. Vagyis, akit megfogott Rath felügyelő, vagy a dekadens Berlin, van még mit olvasnia/néznie.

Babylon Berlin – 5/4 van egy sajátos hangulata, működik kriminek és a főszereplők továbbra is késélen táncolnak.

Várost megtisztító, barátokra lelő, bűnöldözős.

Szentpétervár utcáin a magányos farkas, apja nyomdokaiba lépő nyomozó, Igor Grom őrnagy tart rendet. Ő az, aki mindig képes hajlítani kicsit a szabályokon, hogy börtönbe küldhesse a bűnözőket. Ő az, aki folyton a kés élén táncol, mikor lesz elege a főnökének az egyéni akciókból. A város viszonylagos nyugalmát egy új típusú gyilkos zavarja meg. A pestis doktornak öltözött férfi karjain lángvetők, és nem kíméli azokat, akik ártanak a városnak és kétes üzleteik vannak. Már a nyitány nagyszabású: egy halálra gázolt árva miatt semmilyen megrovást nem kap a gazdag örökös, lefizették a bírót. A válaszlépés: rátámad a doktor, és az autójával menekülni próbáló gazdag fiúra ereszti a lángokat, aki bent ég a felrobbanó sportkocsiban. Igor a nyomába ered, miközben a közhangulat a doktort támogatja, aki végre rendet tesz. Moszkvából küldenek ki egy nyomozót, Igornak lopott hűtőket kellene a rendőrség új gyakornokával keresnie, de ő nem szokott így ügyet feladni.

Ha már nagyon Igen, séf hiányom van, már a Netflix kínálatában is találok orosz filmeket. Szemezek is eggyel, amiben ezüst korcsolyacipők vannak, de kezdetnek jöjjön egy képregényfilm. Orosz történet, orosz színészek, orosz film.

Ma olyan napom van, amikor csomót keresek a kákán is, de amikor néztem, akkor a maga módján még szórakoztatónak is találtam a filmet. Nem veszi komolyan magát és ez jól állt neki. Szórakoztató, egyszerű és valahol még vicces is.

Azzal együtt is, hogy tele van ismerős elemmel. A nagy nyomozó, aki nem akar se társat, se barátot, se szerelmet. Vajon mit talál még a film végére? Ok, a szerelmet némileg nyitva hagyják, de éppen csak nem csattan el az első csók nyomozónk és az életét hol keserítő, hol megmentő blogger lány között. De mondhatnám a mentort, a doktor álarca mögötti személy pszichés betegségét is, vagy a fővárosi nagyképű nyomozót a vigyorával.

Maga Igor is eléggé tipikus figura a sapkájával, munkamoráljával és a bőrdzsekijével. Értem, a nyomozóknak megvan a maga jellegzetes külseje, de azért túlzásnak érzem, hogy végig ebben van – a cselekmény több napot felölel – csak egyszer, amikor be kell épülni egy estélyre, vesz öltönyt és egyszer rendőri egyenruhát, de egyiket se szerette. De mindenkinek megvan az ilyen külső jegye, amit sejtésem szerint hoztak magukkal a képregényből: a pestis doktor maszkja, Julija láthatóan festett vörös és Szergej természetes vörös haja.

A látvány: Szentpétervár tetszett. Vannak felülnézeti városképek, az önmagában pazar. Történelmi romantikust már láttam szentpétervári helyszínnel, ami rosszabbul sikerült, mint a Grom őrnagy. Viszont, ami képregény elem, az szinte botrányos külcsínt kapott. A doktor Batman ihlette ruhája – simán van a kezeinél egy-egy lángszóró. Túl jól se néz ki, meg nem tudom elhinni, hogy az közelharcban hatásos lenne.

A doktor maszkja mögötti személy pszichés betegségére már utaltam. Itt is megpróbálkoztak azzal, amit Gollam alakjában profi szinten megvalósítottak Jacksonék. A karakter gonosz énje is fizikailag megjelenik, kísérti a másikat – de a színész annyira ripacsra vette, hogy rossz volt nézni. Eszelős képregény gonosz – a végén, a sötét angyalos képnél meg nagyon látszott, hogy számítógépes grafika. Sokat elmond, hogy még az is jobban tetszett, mint amikor simán a színész tébolyult alakítása fejezte ki a démoni felet.

A mondandója is klasszikus: a gyilkosság nem megoldás. Mindenkinek kellenek a barátok. Ha poénra akarnám venni, a pszichés betegségek kezeltetését is ide írnám. Különben Szergej nem kicsit emlékeztetett Lex Luthorra, és nem csak a vörös haj miatt. Csak Luthor józanabb.

Lehetett rajta vigyorogni, van egyedisége is – ettől még nem lesz Marvel szinten, nagyon nem, de tudok olyan DC szuperhős képregényfilmet, ami rosszabbul esett.

5/3,5 orosz képregényfilm, már ilyen is van. Elszórakoztatott annak ellenére, hogy néha nagyon fájdalmas a látvány vagy a történet.

Cím: Monster – The Jeffrey Dahmer Story

Készítők: Ryan Murphy egyik sorozata a Netflixnek. Nem meglepő, hogy egy már bevált színészt hoz a főszerepre: Evan Peters lesz Dahmer. Érdekes is lesz, mit hoz ki majd a szerepből. Mellette kevésbé ismert nevek: Colin Ford, Niecy Nash vagy Richard Jenkins.

Műfaj: thriller, horror

Cselekmény: Jeffrey Dahmer az egyik legismertebb amerikai sorozatgyilkos. Fiatal férfiakat csábított fel magához, végzett velük és szuveníreket is gyűjtött közben. A sorozat érdekessége lehet, hogy a hírek szerint nagyobbrészt az áldozatok szemszögéből lesz felidézve a történet.

Várható megjelenés: tavasszal

Kisvárosi, nyomozós, traumákat feldolgozó, eltűnt személyes.

Mare Sheehan Philadelphia környéki, kisvárosi rendőr. A nő megszállott a munkájában, a családi konfliktusok elől is ide menekül. A fia korábban öngyilkos lett, előtte a pszichés betegsége nehezítette meg a családja életét. Mare így az édesanyjával közösen neveli a kamasz lányát és a kisunokáját, akinek a halott Kevin drogos barátnője az anyja. Az asszony nehezen viseli, hogy a nő vissza akarja kapni a kisfiút, miközben Mare volt férje éppen a nő szomszédságába költözött az új párjával, akit el is jegyez. Az indulatok korbácsolja egy helyi asszony is, akinek drogfüggő, prostituált lánya hónapokkal ezelőtt eltűnt. Nincs haladás az ügyben és a nő a sajtót, a közhangulatot a rendőrök ellen igyekszik hangolni. Újabb lány tűnik el, majd kerül elő holtan, amit újabb eltűnés követ. A sorozatgyilkos utáni hajszára egy városi rendőrt küldenek ki segíteni a nyomozásban, és Zabel még az után is hajlandó együtt dolgozni a nővel, hogy Mare viselkedésével eléri, hogy felfügesszék.

Eltalált lett ez a sorozat. Nem csak a nézőkhöz talált utat, de a kritikusok is szerették. 16 kategóriában Emmy-díjra is jelölték, ebből 4-et meg is nyertek. (Elég erős ellenfél vitte a több díjat: egy kategóriában volt szinte mindenben a Vezércsellel. The Queen’s Gambit – nálam is az a jobb, különben. Lehet, hogy Anya-Taylor Joynak is inkább odaadtam volna a szobrot, mint Winsletnek.)

Az egyik vonzereje, hogy ügyesen ötvözi a zsánereket. Egyrészt, ez egy jó krimi. Van eltűnt lány, van gyilkosság és mindenféle titok a háttérben. Családon belüli erőszak éppen annyira akad benne, mint emberrablás és szexuális kizsákmányolás. Sötét, nyomasztó és el van mesélve, hogy jönnek rá a dolgokra. Vannak kifejezetten erős ötleteik: pl. könnyen lehet, hogy egy ügyként kezelik az összes eltűnést és gyilkosságot, miközben igazából nem is ez a helyzet. Jó volt ez a csavaros kifejtés, de azért az utolsó részre nagyon elszálltak vele. Amikor már a csavar csavarjának a csavarját igyekeznek hitelesen eladni, azon csak a fejemet tudom fogni. Túl lett bonyolítva, hogy ki a gyilkos és miért tette.

Másrészt, ez egy nagyon komoly személyes és családi dráma is. Mare nem csak nyomozó, nő, anya és nagymama is. A magánéletében is, ami baj beüthet, most sor kerül rá. A férfiak, a gyerekek és az unoka, a sok veszteség. Mare tud számító és gonosz is lenni, nem mindig kezeli megfelelően a helyzetet. Az pl. kifejezetten drámai, amikor a pszichés beteg fia tör be a barátnőjével a szülei házába, és a rendőrnő nem tud mit csinálni, csak döbbenten és sebzetten figyeli, hova fajulnak az események. Megvannak a maga bajai, és ettől izgalmas a figura. A skandináv krimik receptje itt is működött: kell egy megszállott nyomozó, aki szenvedélyes és mindenre rájön, de a magánélete katasztrófa. Abban látszik, hogy ez amerikai hősnő és nem skandináv, hogy neki jut egyfajta happy end, egy svéd sorozatban kétlem, hogy ennyire pozitív lenne a befejezés hangja.

A látvány visszaadja a film hangulatát, kellően sötét és nyomasztó. Megvan a kisváros, a sok helyszín, a jellegzetes karakterek és a kinézetük.

Az Emmy-díjai közül nem véletlen, hogy a színészek kaptak 3-at is. Kate Winslet nagyot játszik, és sok oldalát meg tudja mutatni a nyomozónőnek. A családanyát, a rendőrt, a nőt – fent és lent, élethelyzettől függően. Egy szereplő volt, aki miatt azért felhúztam a szemöldököm: Evan Peters Zabel bőrében. Nem is a színésszel van gondom, az írókkal. Hogy nekem mennyire nem passzolt a történetbe, amikor megcsókolta Mare-t és elhívta randevúra is. Még Mare lányával is jobban el tudtam képzelni, mint a nővel. Pláne, hogy ott volt másik ágon Mare részére Guy Pearce író szerepben. Peters díja is megérdemelt, kíváncsian várom is, milyen lesz majd a Monster-ben, ami teljesen más figura, mint itt Zabel volt.

Súlya volt a történéseknek és működött is az a sorozat. Szórakoztatónak nem nevezném, ahhoz túl sok és súlyos dolog történik benne, de lekötött és jó volt megnézni.

Mare of Easttown – 5/4,5 korrekt krimi, csavarokkal – azért a végére sok is jutott. Erős szereposztás és jó alakítások, egy nagyon nyomott hangulatú történetben.

Barátnős, ügyeskedő, csalós.

Connie a vetélése óta nem találja a helyét. Mindent az anyaságra tett fel, és a család anyagilag is majd beleroppant, hogy a mesterséges megtermékenyítés költségeit kifizessék. Rick éjjel-nappal dolgozik és meg sem próbál osztozni a felesége gyászában. Connie pedig a kuponokkal vigasztalódik. Szereti az érzést, amikor egy csomó dologért sokkal kevesebbet, vagy éppen semmit nem kell fizetnie. Így ismeri meg JoJót is, aki a kuponozás rejtelmeibe vezeti be a nézőit a YouTube-csatornáján. Egy véletlennek köszönhetően Connie rájön, hogy a nagyvállalatok a panaszkodóknak előszeretettel küldenek ingyen termékre feljogosító kupont. Innen már csak egy lépés, hogy rájöjjön, miképpen lehet ebből nagyon sok pénzt csinálni. Egy kereskedelmi visszaélésekkel foglalkozó ügynök felfigyel a megszaporodott kupon használtra, és egy postai ügynökkel kiegészülve a lányok nyomába ered.

Komédiaként érkezett ez a film, de még mindig próbálok rájönni, hogy min kellett volna nevetni rajta. Nálam ez pont az a szint, ami inkább bosszant, mint nevettet. Az emberi szerencsétlenkedés ilyen formában nem tud megnevettetni.

Mert mit is látunk, ami elvileg komikus? A lányok nem győznek mit kitalálni, milyen drága dolgokat vegyenek, hogy tisztára mossák a pénzüket. Sportkocsik az indulás, de aztán vesznek nagy tételben fegyvereket és még spermát is. El nem tudom képzelni, hogy gondolkodtak. Annyi volt a terv, hogy vesznek dolgokat, aztán eladják és az a pénz már rendesen költhető lesz. De mit gondoltak, kinek adnak el spermát? Vagy, hogy akartak meghirdetni egy autónyi lőfegyvert? Nem is értem, hogy nem jutott eszükbe ékszert venni. Vagy valamilyen műalkotást.

Az már csak hab a tortán, hogy már eleve a tisztára mosott pénzük akarták így tisztára mosni. Ahogy írtam, fárasztó. Nem mintha a nyomozó páros a történet másik történetvonalán jobb lenne. Ott az a visszatérő poén, hogy Kilmurry postai, és nem szövetség ügynök. Mondjuk, ez nem akadályozza meg abban, hogy úgy intézkedjen és nyomozzon, mintha az FBI lenne a munkaadója.

A fogyasztói társadalom és a nagy cégek működésének szatírájaként némileg több fantáziát látok benne. Miért alakul ki a helyzet? Mert mindig többet és többet akar mindenki. Meg lehet nézni, hogy mennyi holmi fel volt halmozva Connie tárolójában is. Egy élet alatt nem lehet annyi gabonapelyhet megenni, amennyit összevett, csak azért, mert éppen arra volt kuponja. Ugyanezt látjuk akkor is, amikor JoJo oldalán belemerülnek a költekezésbe. Ész nélkül.

A vállalatok részéről látjuk, hogy ezzel a módszerrel hogyan szerelnek le elégedetlen vásárlókat, akik aztán vissza is térnek hozzájuk. Nem is nekik tűnt fel a visszaélés, hanem a kisebb szinteken levő kereskedelmi egységeknek, akiknek jobban fájt a kiesett bevétel. A végén el is mondják, az óriáscégeknek ez csak aprópénz, hagyják is, hogy a lányok nagyon könnyen megússzák a csalást és a kereskedelmet. Mert nekik a negatív sajtó fájóbb pont lenne – nem véletlenül akad ki Ken, amikor a végére ráébred, hogyan működik a rendszer.

Külcsínre elment a film, amit egy ilyen típusú komédiába bele lehet tenni, beletették. A luxus termékeket, a helyszíneket. A színészek, az egésznek a dinamikája és a humora azonban fontosabb lett volna. Sarkítottnak éreztem az egészet, és a humoromtól nagyon messze esett. Nem is gördülékeny a történet, a nyomozók szála lassította az egészet, és a női barátságnak szentelt, komikusnak gondolt részek sem az igaziak.

A casting. Papíron nem tűnt rossznak, nézve nem működött. Főleg a Hauser – Vaughn duó borzolta az idegeim. Mintha nem is komédia forgott volna, hanem egy komoly nyomozós film. De nem az, így a figuráik rossz értelemben röhejesek. Kristen Bell pedig egyszerűen nem szimpatikus. Miatta nem bírom rászánni magam a The Good Place megnézésére sem.

Abszolút felejthető film. Mivel igaz történet az alapja, az ad neki egy plusz színt, hogy ezt élőben így meg lehetett játszani, de különben untam.

Kuponkirálynők – 5/3 az a vígjáték, ami nem igazán vicces. Nézhető, van kis társadalomkritika is benne, de semmi extra.

Börtönből szabaduló, testvért és új esélyt kereső.

Ruth Slater 20 évvel korábban megölt egy seriffet, aki ki akarta lakoltatni a családi házból. Most szabadul, és meg kell próbálnia visszailleszkedni a társadalomba. Hamar szembesül azzal, hogy az új esélyben és a bűn jóvátételében kevesen hisznek: amint kiderül, hogy mit tett korábban és most szabadult, zűródnak előtte az ajtók. A beígért ács állás helyett egy üzembe kell elmennie halakat darabolni, és ellenségeseket vele az emberek. A reménysugarat két dolog jelenti a számára: egy ügyvéd, aki hajlandó segíteni neki, és esélye nyílik, hogy megtalálja a húgát, aki még kislány volt, amikor börtönbe került. Akit örökbe fogadtak, más néven él, és akitől eltiltották, de akire szüksége van. Blake, az egyik kolléga az üzemben, aki kedves vele és annak ellenére figyelmes, mindig újra próbálkozik nála, hogy Ruth rendszeresen merev és durva hozzá. Nem sejtheti, hogy a seriff fiai a nyomában vannak, hogy milyen terheket cipel a húga – az igazság vajon megmentheti mindannyiukat?

A tavalyi év végén az egyik nagy nézettségű film volt a Netflixen. Nekem már az ajánló alapján annyira komornak tűnt, hogy eddig tartott, amíg rászántam magam. Kissé gondban is vagyok vele: én annyira nem utáltam, mint a kritikusok, de el tudok pingpongozni azzal, hogy mi volt jó és mi volt rossz benne.

A történet. Egyrészt, én fogékony voltam az üzenetére. Az amerikai börtönrendszer, a filmes és sorozatos tapasztalataim alapján arra épül, hogy az emberek leülik a büntetésük, visszafizetik a társadalomnak a bűnük, aztán rehabilitálják őket a közösségbe. Ez a film pedig megmutatja, hogy ez szépen hangzik, csak éppen nem valósul meg a gyakorlatban is. A szabadultakat továbbra is bűnözőként kezelik, és a többiek nem fogadják vissza őket. Bennem fel is merült, hogy akkor minek erőltetik az egész rendszert? Ha így bánnak velük, még az is emberségesebb lenne, ha halálbüntetést kapnának.

Persze, azonnal ad a film ellene egy ellenérvet is. Mi van, ha tévedtek? Ha az, akit gyilkosnak bélyegeztek, igazából ártatlan? Még magamban is érdekes volt megfigyelni, hogy másként nézek-e a szereplőre, miután pontosan kiderült, hogy mi is történt igazából 20 évvel korábban. A film hoz egy nagyon szélsőséges példát is erre: az ügyvéd feleségét. Amíg nem jön rá az igazságra, simán máglyára küldené Ruth-t, utána meg a védelmezőjévé válik. Pedig ugyanaz a nő Ruth, semmit nem változott.

Én le is vontam a következtetést, hogy a rendszer rossz. Amíg ekkora az eltérés az elvek és a gyakorlat között, nem beszélhetünk működőképességről.

De, a történet hoz sok buta fordulatot, túlzást és nagyon befejezetlennek is éreztem. Mintha néha nagyon akarnának egy csavart és abból mindig kisül valami rossz. A Whelan testvérek esete: a báty tulajdonképpen tönkreteszi az öccse életét, átragasztja rá a bosszúszomját, aztán meg a feleségét is felszedi, amíg az öccse az ő bosszúhadjáratát folytatja? Nekem simán az a férfi volt a legellenszenvesebb a történetben. Blake és a magyarázata. De az is, ami a végére kiderül. Egyszerűen nem értem meg, Ruth miért ezt tette 20 éve. Katie 4 éves kislány volt, fel sem fogta az egészet, maximum pszichológushoz kellett volna járnia, még csak javítóintézetbe sem. Így viszont lett egy elnyomott traumája, a nővére élete meg tönkrement. Úgy rossz, ahogy volt. Értem, hogy Ruth mindig védeni akarta, de itt nem volt mitől.

Komor hangulat, komor látvány a komor történethez. Nem látványmozi, ami megvan benne: Sandra Bullock megvillantja, hogy nem csak a szokott zsánere megy neki. Itt mer ronda és fáradt lenni, kinézetre is egy megtört nővé válni.

Azért a casting miatt néha felhúztam a szemöldököm, de túltettem magam rajta. AZ csak az én heppem, hogy nem szeretem, amikor a színészek kora és a játszott karakterek nagyon eltérnek. Bullock egy 40 éves nőt játszik, és azért látni, hogy annál bőven több. Pláne, ha mellé tesszük a többi színészt, akik sokkal közelebb van az eljátszott életkorhoz – még feltűnőbb a különbség.

De ezzel együtt is én érdekesnek találtam ezt a filmet, és át tudtam érezni az üzenetét. Nagyon nem szórakoztató, de drámának nem is szabad annak lennie.

Megbocsáthatatlan – 5/4 bár nagyon befejezetlennek érzem, van is gond a történettel, a dráma megvolt. Bullocknak is jól áll, ha nem szép akar lenni.