Börtönből szabaduló, testvért és új esélyt kereső.

Ruth Slater 20 évvel korábban megölt egy seriffet, aki ki akarta lakoltatni a családi házból. Most szabadul, és meg kell próbálnia visszailleszkedni a társadalomba. Hamar szembesül azzal, hogy az új esélyben és a bűn jóvátételében kevesen hisznek: amint kiderül, hogy mit tett korábban és most szabadult, zűródnak előtte az ajtók. A beígért ács állás helyett egy üzembe kell elmennie halakat darabolni, és ellenségeseket vele az emberek. A reménysugarat két dolog jelenti a számára: egy ügyvéd, aki hajlandó segíteni neki, és esélye nyílik, hogy megtalálja a húgát, aki még kislány volt, amikor börtönbe került. Akit örökbe fogadtak, más néven él, és akitől eltiltották, de akire szüksége van. Blake, az egyik kolléga az üzemben, aki kedves vele és annak ellenére figyelmes, mindig újra próbálkozik nála, hogy Ruth rendszeresen merev és durva hozzá. Nem sejtheti, hogy a seriff fiai a nyomában vannak, hogy milyen terheket cipel a húga – az igazság vajon megmentheti mindannyiukat?

A tavalyi év végén az egyik nagy nézettségű film volt a Netflixen. Nekem már az ajánló alapján annyira komornak tűnt, hogy eddig tartott, amíg rászántam magam. Kissé gondban is vagyok vele: én annyira nem utáltam, mint a kritikusok, de el tudok pingpongozni azzal, hogy mi volt jó és mi volt rossz benne.

A történet. Egyrészt, én fogékony voltam az üzenetére. Az amerikai börtönrendszer, a filmes és sorozatos tapasztalataim alapján arra épül, hogy az emberek leülik a büntetésük, visszafizetik a társadalomnak a bűnük, aztán rehabilitálják őket a közösségbe. Ez a film pedig megmutatja, hogy ez szépen hangzik, csak éppen nem valósul meg a gyakorlatban is. A szabadultakat továbbra is bűnözőként kezelik, és a többiek nem fogadják vissza őket. Bennem fel is merült, hogy akkor minek erőltetik az egész rendszert? Ha így bánnak velük, még az is emberségesebb lenne, ha halálbüntetést kapnának.

Persze, azonnal ad a film ellene egy ellenérvet is. Mi van, ha tévedtek? Ha az, akit gyilkosnak bélyegeztek, igazából ártatlan? Még magamban is érdekes volt megfigyelni, hogy másként nézek-e a szereplőre, miután pontosan kiderült, hogy mi is történt igazából 20 évvel korábban. A film hoz egy nagyon szélsőséges példát is erre: az ügyvéd feleségét. Amíg nem jön rá az igazságra, simán máglyára küldené Ruth-t, utána meg a védelmezőjévé válik. Pedig ugyanaz a nő Ruth, semmit nem változott.

Én le is vontam a következtetést, hogy a rendszer rossz. Amíg ekkora az eltérés az elvek és a gyakorlat között, nem beszélhetünk működőképességről.

De, a történet hoz sok buta fordulatot, túlzást és nagyon befejezetlennek is éreztem. Mintha néha nagyon akarnának egy csavart és abból mindig kisül valami rossz. A Whelan testvérek esete: a báty tulajdonképpen tönkreteszi az öccse életét, átragasztja rá a bosszúszomját, aztán meg a feleségét is felszedi, amíg az öccse az ő bosszúhadjáratát folytatja? Nekem simán az a férfi volt a legellenszenvesebb a történetben. Blake és a magyarázata. De az is, ami a végére kiderül. Egyszerűen nem értem meg, Ruth miért ezt tette 20 éve. Katie 4 éves kislány volt, fel sem fogta az egészet, maximum pszichológushoz kellett volna járnia, még csak javítóintézetbe sem. Így viszont lett egy elnyomott traumája, a nővére élete meg tönkrement. Úgy rossz, ahogy volt. Értem, hogy Ruth mindig védeni akarta, de itt nem volt mitől.

Komor hangulat, komor látvány a komor történethez. Nem látványmozi, ami megvan benne: Sandra Bullock megvillantja, hogy nem csak a szokott zsánere megy neki. Itt mer ronda és fáradt lenni, kinézetre is egy megtört nővé válni.

Azért a casting miatt néha felhúztam a szemöldököm, de túltettem magam rajta. AZ csak az én heppem, hogy nem szeretem, amikor a színészek kora és a játszott karakterek nagyon eltérnek. Bullock egy 40 éves nőt játszik, és azért látni, hogy annál bőven több. Pláne, ha mellé tesszük a többi színészt, akik sokkal közelebb van az eljátszott életkorhoz – még feltűnőbb a különbség.

De ezzel együtt is én érdekesnek találtam ezt a filmet, és át tudtam érezni az üzenetét. Nagyon nem szórakoztató, de drámának nem is szabad annak lennie.

Megbocsáthatatlan – 5/4 bár nagyon befejezetlennek érzem, van is gond a történettel, a dráma megvolt. Bullocknak is jól áll, ha nem szép akar lenni.