Csapatot építő, otthont teremtő, sportversenyes.
Masonic – egy iskola, ahol árváknak adnak otthont egészen kis koruktól 18 éves korukig. A gazdasági válság idején a szokottnál is több gyerek kerül be: ha a család nem bírja eltartani, vagy akár az egyik szülő halála után a másik csak szabadulni akar, akkor is beadják a gyerekeket. Alapoktatást biztosítanak nekik, és az egyik tanár
munkaprogramot is szervezett a fiataloknak. Nyomdát állítottak fel, és vállalnak megbízásokat. Szigorú rend uralkodik és megfélemlítés. Ide érkezik meg az idealista Rusty Russell, tanárnak és football edzőnek. A nyomdát üzemeltető Frank kezdettől ellenséges vele, hiszen a sport miatt ő veszíti el a munkásait. Meg is tesz mindent, hogy a fiúk ne léphessenek be a csapatba. Rusty pedig mindent megtesz, hogy jobb embereket neveljen, miközben megtanítja őket a játékra és eléri, hogy a középiskolák versenyén is indulhassanak. Az intézet orvosával kiegészülve még a sportot is megújítják, a fiúk pedig életükben először megtapasztalhatják, milyen nyerni és milyen, ha van valaki, aki ennyire hisz bennük.
Lassan már nincs is olyan sportág, amire ne tudnék olyan példát mondani, hogy gazdasági válság volt, és az emberek ezért drukkolni kezdtek egy reménytelen esetnek tűnő versenyzőnek, aki aztán Hamupipőkeként berobbant és vitt mindent, amit lehetett. Van ilyen ló: Seabiscuit, róla forgott a Vágta. Az ökölvívó Jim Braddock, vagyis A remény bajnoka. De különben is igaz, hogy szeretünk a kisebb eséllyel indulónak drukkolni egy sportfilmben.
A győztes lelenc csapat az amerikai foci területén hoz nekünk egy ilyen csapatot. Eleve, mi volt nekik? Még csak játékoskeret sem, mert a már emlegetett Frank tett róla, hogy tanulmányi vizsgához legyen kötve a részvétel lehetősége is. Egyetlen labdával indultak neki a szezonnak, így az első győzelmek azért is kellettek, mert a nyertes megkapja a meccslabdát. A lányok varrták a mezeiket, cipőt kellet kérni nekik. Arról pedig még szó sem volt, hogy mivel élelmezve sem voltak úgy, dolgozniuk is kellett, így a többi csapathoz képest úgy néztek ki, mint a törpék. Az elején még a morál sem volt meg, ők is vesztesnek tartották magukat.
Az tetszett a filmben, hogy meg tudta mutatni, hogyan kezdenek mindent felépíteni, magukat és a kapcsolataikat is. A magányos farkasok testvérekre találnak a csapatban, kiállnak egymásért és a játékban is ez hajtja majd őket előre. Rusty meg kitalál egy olyan játékstílust, amivel esélyük lesz a nagy csapatok ellen. Mai szemmel nekem fura is volt, hogy tulajdonképpen itt kezdik el alkalmazni az irányítót abban a formában, ahogy pl. a Friday Night Lightsban láttam. Előtte csak megszerezték a labdát, aztán az erőember vitte, míg a többiek tisztították az utat neki. Erő sport helyett megjelent a taktika, a gyorsaság és ettől izgalmasabb is lett a játszma.
Ez a sport nem a szívem csücske, csak filmen szoktam nézni. Ennek ellenére le tudtak kötni a meccsek is, adott egy plusz színt neki, hogy azt is láttam ezeken keresztül, hogy miképpen kezdte a sportág megkapni a mai jellegzetességeit.
Több kiemelt karakter is volt, akiknek egész lelki utat vázoltak fel. Néha át is mentünk túlzott szentimentalizmusba, ami még nekem is sok volt, noha ebben a típusú filmben jobban elnézek ilyesmit. Ahogy Rusty a saját árvaságán vagy a bátyja elvesztésén búsul, tipikusan ilyen. De voltak nagy pillanataik is: Wheatie, aki még csak 7 volt, amikor az anyja kitette itt és elhagyta – most híresek kezdenek lenni a csapattal, az anyja be is állít az erőszakos új párjával, hogy hazavigye a szeretett fiát. Az, amikor a fiú döbbenten ránéz az anyjára, aki 10 éve felé se nézett… Vagy, amikor Hardy tapasztalja meg, hogy már nincs egyedül, ezek a fiúk mellette vannak és nem hagyják el.
Még a végét is eltalálták, illett hozzá, hogy így fejezték be. Néha nem kell nyerni, hogy te nyerd meg a meccset.
Luke Wilsonnak jól állnak az ilyen szerepek, kb. ezt játssza a sorozatában is. A nagy öregek a fiatalok mellett meg üde színfoltok: olyannyira, hogy Martin Sheen dokija volt az egyik kedvenc szereplőm.
Szóval, igen. Túl vannak az érzelmek nyomva, kicsit mese felnőtteknek, sporttal eladva, de szeretem a zsánert és ez a film is szerethető lett.
A győztes lelenc csapat – 5/4,5 az a kategória, amit józan ésszel családi filmként eladott giccsnek is nevezhetnék, de sajnálatos módon szeretem az ilyen filmeket.
van és múlt századi körülmények. Sam és Georgia együtt maradtak, a baba pedig lassan megszületik. A páros abban reménykedik, hogy még a szülés előtt Bostonba érnek, ahonnan koreai hajók még mentik a családokat. Ám az út hosszú.
balesetet a forgatáson. Vannak azonban jelek, hogy nem baleset, hanem merénylet, így pedig gyilkosság az eset. Indíték akadna bőven: a filmet egy maffiózó pénzeli, akinek nem kevés ellensége van. Hamarosan a helyettes színésznőt is megölik és terjedni kezd a maszkos sorozatgyilkos története. Rath Charlotte-ot is bevonja, aki szintén küzd a démonaival és a múltjával: van olyan kolléga, aki keresztbe tesz a nyomozói vizsgáján és a testvére betegsége miatt sürgősen pénzt kell keresnie, és senki nem kérdezi meg, hogyan.
zavarja meg. A pestis doktornak öltözött férfi karjain lángvetők, és nem kíméli azokat, akik ártanak a városnak és kétes üzleteik vannak. Már a nyitány nagyszabású: egy halálra gázolt árva miatt semmilyen megrovást nem kap a gazdag örökös, lefizették a bírót. A válaszlépés: rátámad a doktor, és az autójával menekülni próbáló gazdag fiúra ereszti a lángokat, aki bent ég a felrobbanó sportkocsiban. Igor a nyomába ered, miközben a közhangulat a doktort támogatja, aki végre rendet tesz. Moszkvából küldenek ki egy nyomozót, Igornak lopott hűtőket kellene a rendőrség új gyakornokával keresnie, de ő nem szokott így ügyet feladni.
Niecy Nash vagy Richard Jenkins.
szomszédságába költözött az új párjával, akit el is jegyez. Az indulatok korbácsolja egy helyi asszony is, akinek drogfüggő, prostituált lánya hónapokkal ezelőtt eltűnt. Nincs haladás az ügyben és a nő a sajtót, a közhangulatot a rendőrök ellen igyekszik hangolni. Újabb lány tűnik el, majd kerül elő holtan, amit újabb eltűnés követ. A sorozatgyilkos utáni hajszára egy városi rendőrt küldenek ki segíteni a nyomozásban, és Zabel még az után is hajlandó együtt dolgozni a nővel, hogy Mare viselkedésével eléri, hogy felfügesszék.
rejtelmeibe vezeti be a nézőit a YouTube-csatornáján. Egy véletlennek köszönhetően Connie rájön, hogy a nagyvállalatok a panaszkodóknak előszeretettel küldenek ingyen termékre feljogosító kupont. Innen már csak egy lépés, hogy rájöjjön, miképpen lehet ebből nagyon sok pénzt csinálni. Egy kereskedelmi visszaélésekkel foglalkozó ügynök felfigyel a megszaporodott kupon használtra, és egy postai ügynökkel kiegészülve a lányok nyomába ered.
reménysugarat két dolog jelenti a számára: egy ügyvéd, aki hajlandó segíteni neki, és esélye nyílik, hogy megtalálja a húgát, aki még kislány volt, amikor börtönbe került. Akit örökbe fogadtak, más néven él, és akitől eltiltották, de akire szüksége van. Blake, az egyik kolléga az üzemben, aki kedves vele és annak ellenére figyelmes, mindig újra próbálkozik nála, hogy Ruth rendszeresen merev és durva hozzá. Nem sejtheti, hogy a seriff fiai a nyomában vannak, hogy milyen terheket cipel a húga – az igazság vajon megmentheti mindannyiukat?
általában kis pénzű, orvostanhallgatók kísérnek el egy-egy hajót. Jelentkezik, gondoskodik róla, hogy bőven legyen a drogjából és kihajózik a társasággal. Lelkiismeretesen végzi a dolgát, míg az egyik hajósinas olyan sérülésekkel jelentkezik, melyeket egyértelműen erőszak okozott. Sumner követeli a felelős kézre kerítését, és ezzel elindít egy lavinát, melyben gyilkosság és félrevezetés mérgezi a mindennapokat, miközben a hajó kapitányának is megvan a maga sötét titka, ami mindenki életére hatással lesz.