Minden napra egy film

Minden napra egy film

Sorozatnéző

Chicago Med & Fire, Teacup, From, Tracker, The Penguin, Landman

2024. december 01. - BBerni86

A helyzet az, hogy listáztam a héten, mit pótoltam, de írni szépen el is felejtettem róluk. Vagyis, csak a lényeg.

Továbbra sincs igazán mondandóm a Chicago Fire & Med (s13/10e07-08) kapcsán. Sok-sok ismétlés van benne, amit már annyira unok. Kelly éppen kiküldetésen van, most éppen Mutch készül hadnagyi vizsgára és kb. ennyi ragadt be. Nem is igaz, mert a Fire-nek volt egy megható jelenete. A súlyosan sérült férfit szó szerint kísérte a kutyája, még a mentőbe is kénytelenek voltak beengedni, miután megszökött a tűzoltóktól és a gazdi után eredt. A Medben talán az maradt meg, hogy Archer kénytelen volt összeadni egy párt, mielőtt a férfinak olyan műtéte lett, amibe könnyen belehalhatott volna. Most különben is sokat látjuk őt, mert egyre jobban elmérgesedik közte és az új nő között a viszony, kenyértörés is jön. Plusz, adtak egy olyan szezonzárót, amit a Grace Klinikából is lophattak volna. Csak most nem Derek lett lelőve, hanem Sharon lett megkéselve.

 

Megjöttek a válaszok a Teacup (s01e05-06) ezen részeiben. Ufók kergetőznek és szállnak meg embereket - az000tea2.jpg egyik jó, a másik rossz és gyilkos. Az ő műve a lezárás is, hogy a jó ne szökhessen ki. Láttuk ennek működését és elkezdték kibeszélni a megcsalást is. Elnéztem, biztató az is, hogy már vannak válaszok és nem lesz ez végtelenségig elnyújtva. Látvány visszafogott, de maga a történet eladta. Ki kit és milyen megszállás alatt ölt meg, hogy megy körbe a lánc.

 

Relevációk voltak a From (s03e10) ezen részében is. Megfejtenek egy kódot, kapnak pár választ és lett egy olyan zárás, hogy nem hittem a szememnek. Születés, halál, lehetséges időutazás... A nagyobb válaszok még mindig nem tiszták, de már van haladás. A horror szint meg fel volt csavarva: szülés, nyakelmetszés, szörny átalakulás... Nem is tudnék választani, mi döbbentett le legjobban, annyi minden volt ebben a részben. Kínzás is, jut eszembe. Itt sokkal több és mutatott az erőszak, mint a Teacup esetében. Jobban is horror, mint a másik, ami egyre inkább a sci-fi és thriller felé billen.

 

000tracker23.jpgKicsit megbékéltem a Tracker (s02e03-05) új évadával is. Gyengébb kriminek elnézem, amiben imádnak szereplőket visszahozni. Kért segítséget Billie, az ügyvédnő, meg főszereplőnk megbízója/kapcsolattartója is. Így minden ügyben volt valami személyes és egy-egy másik visszatérő szereplővel lehetett több közös jelenet. A részek még mindig nem okos krimik, de már nem is igyekszem annak nézni. Várom az átívelést, mert az még mindig nincs. Egy-egy gyengébb poén, rendszeresen rohanás és harc - fegyverrel vagy ököllel. Csak az átívelés, az van újfent vészesen elhanyagolva.

 

Elérkeztünk az évad végével a történet kezdetéhez is: avagy a The Penguin (s01e07-08) felfedte, miképpen lett Oz a Pingvin és ilyen ember. Van mögötte pszichés probléma, nem is kicsi. Nagyon durva, ahogy összepakolták,000thep110.jpg igazából mi történt a gyerekkorában és a testvéreivel. Hogyan próbálta aztán az anyja terelni. Közben megvolt a nagy összecsapás is a két bűnbandával, de a nagy dráma a múltból jött. Mit titkol, milyen rétegei vannak az anyjával való kapcsolatának. A végére meg jött a sokk is - pedig előzetesen már tippeltem volna, mennyi esélye van Vicnek a túlélésre - kicsi -, de azért nem így gondoltam. Oz feláldozhatta volna gond nélkül, azt vártam, de hogy így vessen véget neki takarításból? Mondjuk, az után ez semmi, amit a gyerekkoriáról megtudtunk. A 2. évad már biztosnak tűnik, meglátjuk, tudnak-e és mennyire haladni a nagyok nélkül. Mert bizony Selina is írt üzenetet, és felvillant a Batman-jelző is... De ez hatásos volt, jó színészi villanásokkal és komoly drámával a bűnvilágon túl.

 

A Landman (s01e01-03) viszont megilleti, hogy kicsit alaposabban bemutassam a nyitását. Így ide most teszek egy pontot és holnap kap egy külön posztot.

Szunnyadó vérebek

Az első, hogy érdemes volt játszani a címmel. Egy regényből készült a film, nálunk is megjelent, az eredeti címet használva: Tükrök könyve. Többszörös utalás, egy ilyen című regény is van a történetben és azzal is el lehet játszani, hogy milyen tükrök és látszatok vannak a történetben. Ugyanakkor a Szunnyadó vérebek jobban hangzik, illik a történetre és tetszik a benne levő áthallás.

Ugyanis a főszereplőnk, Roy Freeman egykor sikeres nyomozó volt. De az alkohol, egy közúti baleset, majd az Alzheimer mindenét elvette. Most egy kísérleti kezelésben vesz részt, ami segíthet neki az emlékeit000szunnyado.jpg visszaszerezni. Ekkor találják meg a halálsorról egy kéréssel: 10 éve ő volt az egyik rendőr, aki lecsukatta a drogos Isaac-et egy professzor meggyilkolásáért. Máig állítja, hogy ártatlan, de már nem maradt ideje, hamarosan kivégzik. Roy, akinek nincsenek emlékei, a férfi hatására előveszi az ügyet és megint nyomozni kezd.

A film többszörösen eljátszik az emlékekkel és azzal a kérdéssel, mi a valóság. A professzor a pszichét kutatta, és emlékeket igyekezett cserélni, módosítani. Voltak is kísérletei, a kormány fizette, hiszen a PTSD ellen próbáltak tenni. Roy is folyamatosan küzd az emlékeiért, és néha pont jókor ugranak be neki részletek, mi is történt korábban. A kísérleti gyógyszerek mellékhatásaként azonban látomásai is lehetnek, hogy még nehezebb legyen eldönteni, mi is a valóság vagy Roy mit gondol annak.

Maga a krimi remekül le van vezetve. Ahogy Roy összeszedi a nyomokat, észreveszi az össze nem illő darabokat és egy sikertelen író önéletrajzi ihletésű regényéből (ez a Tükrök könyve) mennyire messze jut el. Nagyon sokan hazudnak a filmben, manipulálnak és nem mondják el az igazat. Nehéz is leszúrni, mi csak félrevezetés, mikor halljuk az igazat. Roy már csak azért is véreb lesz, mert amikor szagot fog, nem ereszti a nyomot, illetve az esetet. Végigviszi a nyomozást, bármi is derüljön ki a végére.

Jó is attól a film, hogy igencsak szürke jellemekkel dolgozik. Roy olyan részeges volt, aki azért vesztette el a jelvényét, mert súlyos közúti balesetet okozott. Sok a nyom, hogy egykori társa korrupt volt. A meggyilkolt professzor igazi sármőr volt, aki hobbiként csábított el minden nőt és szexvideókat forgatott. Az asszisztense nagyon sokáig hajlandó lett volna elmenni, hogy megszerezze a kutatást, az elismerést és mondjuk úgy, ellopja az egész anyagot. Isaac pedig egy lecsúszott ember volt, nem véletlenül volt olyan könnyű bűnösnek látni és el is ítéltetni. Nehéz valakire rábökni, hogy neki drukkoljunk - itt nincsenek jó emberek, legfeljebb olyanok, akik sokkal többet fizettek a hibáikért, mint a többiek.

Még a szereposztás is tetszett. Crowe szépen összerakta azt a Roy-t, aki már a kezelésben részt vesz, nyomoz, miközben a saját elméjével is küzd. Mondanám, hogy van benne már gyakorlata. Az Egy csodálatos elmében volt már alkalma pszichés betegséget bemutatni, és most vissza lehetett oda nyúlni. Amit viszont rossz volt nézni is: amikor a múlt elevenedett meg, és a még aktív rendőr, fiatalabb Roy-t láttuk. Ott nagyon látni, hogy mennyire nem szépen öregedett a színész és beletett a karakterébe valami olyan felsőbbrendűségi érzetet, hogy rém ellenszenves lett tőle pillanatok alatt.

Karen Gillan ideális femme fatale lett, aki hol áldozatnak, hol bábjátékosnak tűnt. Marton Csokas simán elhitette a professzorként, hogy mindenkit levesz a lábáról és a random felszedett nők is engedik neki, hogy filmezzen. Neki megvolt az a karizmája, aminek az ellentéte sütött Crowe figurájából. Tommy Flanagan nagyon hamar juttat bűnözőt eszembe, így a talán korrupt rendőr szerepében nálam működik is.

Nem látványfilm, de a történet van olyan érdekes, hogy nem is hiányoznak figyelemelterelő trükkök. A fiatalabb Roy talán lehetett volna megnyerőbb, jobban technikához nyúlhattak volna, de a vége ismeretében talán nem meglepő, hogy mégis olyannak láttuk, amilyennek.

A vége, az is megérne egy misét. Ül az a végső felismerés, amikor már azt hisszük, mindent tudunk és megvannak a válaszok. Az egyik kedvenc toposzom jön vele elő, az oidipuszi nyomozás. Eszembe juttatta azt a filmet, amelyben az öreg zsidó kezd el nyomozni az őt kínzó náci után, hogy a végére olyasmire jöjjön rá, amit felfogni is alig bír. Itt is valami hasonló van és meg is van a súlya. Tessék, hatott a kezelés, megint te vagy, emlékszel - de boldog lehetsz ettől, vagy ez lesz az átkod? Mindenki eldöntheti maga.

Még szinte a regény újraolvasásához is megjött a kedvem. Elsőre nem szerettem, de a film pozitív benyomást tett.

Lidia ügyvédnő

2. évad

A Netflix stílusos sorozat volt Lidia Poet jogi gyakorlata. (Megértem, miért nem fordították szó szerint, de találékonyabban lehettek volna...) Vártam is a folytatást, mert annyira utána olvastam a valóban élt Poet életének, hogy tudjam, nem ment el Amerikába és nem kezdett ott új életet.

Ebben az évadban pár hónappal előrébb járunk. Lidia maradt Torinóban, és igyekszik a női jogokért küzdeni. Még mindig nem engedik be a kamarába. Viszont, van egy új ügyész, aki a hivatalos utat megkerülve tanácsadóként alkalmazná a nőt. Lidia bele is megy, így visszatérünk a krimi vonalra. Az egyetlen, ami az előző évadhoz képest is fájdalmas, hogy már nem is próbálnak meg tárgyalóterembe menni. Korábban legalább Lidia bátyja képviselhette 000lidia2.jpgaz ügyfeleket, de most már Lidia tulajdonképpen csak nyomoz. A jogi ismereteire az évad egészében nincs szüksége. Minden eddiginél jobban hasonlított a krimi Miss Scarlet eseteire, aki kb. azt csinálja, amit ebben az évadban Lidia, csak nem Londonban, hanem Torinóban.

Maguk az esetek lekötöttek. Minden epizódra jutott egy nyomozás és azok sokfélék voltak. Ezen felül volt egy átívelés is - merénylők próbáltak a politikába robbantással változást elérni, és az évad folyamán jutottunk hozzájuk, a terveikhez is egyre közelebb. Ez adta a végjátékot is, az ő leleplezésük és a robbantás megakadályozása volt az utolsó ügy az évadban. Mivel csak 6 rész az egész, azt is lehetne írni, hogy gyorsan és lineárisan szépen meg is kaptunk minden lezárást.

A krimi, a feminista vonal mellett a történet szerves részét adja Lidia családi és szerelmi élete is. Enrico és a család éppen nagyon dühös Jacopóra, aki eladta a családi villát, így kénytelenek voltak költözni. Lidia csendesen elhallgatja, hogy miért kellett hirtelen a pénz és az új életcél a férfinak. (Titokban folytatták a viszonyuk, Jacopo a nő kezét is megkérte. Lidia céljaival a házasság azonban nem összeegyeztethető, és minden szálat elvágott kettejük között. Jacopo erre találta ki, hogy akkor lapot indít, amihez kellett a tőke.) De a nyomozások miatt megint együtt dolgoznak, és vannak is még szikrák. Ugyanakkor az ügyész is egyre inkább a nőt látja Lidiában, akinek imponál is az udvarlás, a férfi és kacérkodik vele is. Enrico lehetőséget kap politikai pályára lépni, amit el is kezd némi unszolás után. Marianna pedig egy herceg fiához készül hozzámenni.

Ezzel el is értünk oda, hogy miért van ebben a sorozatban túl nagy ára a feminizmusnak. Az egyszerűen itt még nem összeegyeztethető a boldog családi élettel. Lidia és Jacopo hiába szerelmesek, nem lesznek együtt. Marianna is szereti a vőlegényét, mégis lemondja az esküvőt, mert ki akarja találni, ki ő és mit kezdjen az életével. Megjegyzem, ő azért nagyon nem Lidia. Egy elkényeztetett, gazdag örökösnő volt, akinek mindent tálcán kínáltak. Semmiért nem kellett még megdolgoznia vagy küzdenie, nem is tanult, mint Lidia. Szóval, ő mégis mit akar kitalálni? A lényeg azonban az, hogy a női törekvések ára a magánélet.

Minden színész visszatért a szerepébe és ettől meg is volt az alaphangulat. Sokukat kedvelem, és Matilda De Angelis telitalálat a főszereplőnek. Szép nő és el is hiszi neki az ember, hogy mellette ennyire bátor és karakán is. Ő egy olyan Lidia, aki tényleg példakép lehet azoknak a lányoknak, akik nem a hagyományos értékek jegyében képzelik el a jövőjüket. Jó a párosa a mellé tett férfiakkal is. Ha valaki nem szimpatikus, az Enrico felesége, de elsősorban a lánya, Marianna. Annyian és annyira odavannak azért a lányért, hogy minimum szépségkirálynőnek kellene lennie. A nagynénjéhez képest viszont olyan semmilyen, hogy az leírhatatlan. Az a színésznő sokkal inkább az átlagos, szomszéd lány típus, nem az, akibe első látásra beleszeret egy herceg is.

A sorozat külcsínje továbbra is dicsérhető. Szép helyszíneken forgattak és Torinóban és bámulatos kosztümökben forgattak. Itt aztán nem áll fent olyan helyzet, hogy a szereplők minden részben ugyanabban a ruhában jelennek meg. De Angelis bámulatos ruhakölteményekben pompázik, de még a férfiak öltönyeit is képesek voltak feldobni és változatossá tenni. Simán úgy is tudtam nézni a sorozatot, hogy ki éppen mit visel.

Igazából meglepetés nem ért, ahogy már írtam, utána olvastam az eredeti Poet ügyvédnőnek és tudtam, hogy nem házasodik, az ügy marad a párja. Azért a sorozat végét ezzel együtt is sajnáltam. Ha már emlegettem Miss Scarlet-et, itt is szétszedik a sorozat párját. Jacopo Rómába költözik. Valahogy nem hiszem, ha lesz 3. évad, az ügyész a helyére tud állni. De majd kiderül.

Back to Black

Amy Winehouse. Egy újabb sztár, aki lehetetlenül fiatalon ment el. Nem kellett hozzá sok - a világhír, a házassága, az alkohol és a drog. Leginkább a drog. Még 30 sem volt. Igazából nem meglepő, hogy életrajzi alapú film készült róla. Elég híres/hírhedt volt már életében és maradt az halálában is.

Bár, bevallom, nekem nem sok minden volt meg a történetéből. Azt tudtam, hogy rengeteg Grammy-t nyert. Hallottam 1-1dalát is, a Valerie egy időben megkerülhetetlen volt. Csak éppen nem ilyesmit hallgattam, így az énekesnővel történtek se foglalkoztattak. Legalább nekem új volt a film. Azt tudtam, hogy a függőség mennyire tönkretette - őt szokták azért emlegetni Judy Garland mellett, mert ők ketten voltak azok, akik annyira szétcsúszva léptek színpadra, hogy a legnagyobb slágerük képtelenek voltak elénekelni. De minden más meglepetésként000backtoblack.jpg tudott érni.

Kifejezetten szerettem, ahogy a film építgette, hogy szerethető, e zűrös is legyen Amy. A nagymamájával irigylésre méltó volt a kapcsolata, és abban is bőven látok szimpatikus vonást, hogy ő kiállt magáért és az lett, aki lenni akart. Már amikor a karrierje elindult, akkor is képes volt azt mondani a slágergyárosnak, hogy belőle nem gyártanak újabb Spice Girl-t,, ő a maga útját fogja járni és a saját zenéjét játssza. Saját stílusa, zenéje, ereje volt.

De simán elfért mellette, hogy ezek a nagy szenvedélyek hogyan romboltak is. Még nem futott be, már ott voltak a nagy bulik és akkoriban még a sok alkohol. Kb. úgy nézett ki, hogy attól kell tartani, hogy berúgva beájul a padlóra és a saját hányásába fullad. Ezért nem is akarnék azon merengeni, hogy Blake és a vele való kapcsolata mennyit rontott az állapotán vagy éppen mit adott neki. Mert a film alapján Blake vitte a keményebb drogok irányába, ugyanakkor a kapcsolatuk volt a slágerek mögött a múzsa. Le is döbbentem, hogy mennyire személyesek és az aktuális életére épültek a dalai. A férjét van, amikor név szerint be is emelte a szövegbe.

Ha a felelősséget nem is nézem, akkor is érdekes ennek a párosnak a kapcsolata. Kicsit héja-nász az avaron és egyaránt voltak nagy tetőpontjaik és borzalmas mélypontjaik. Amy oldaláról dominált a szerelem és szenvedély, azért Blake kapcsán az érdek is szerepet kapott. Nem véletlen, hogy akkor tér vissza az első szakítás után Amy életébe és kéri vissza a helyét, amikor a nő megcsinálta az első slágerekkel teli albumát és világszinten berobbant. Még el is hangzik a kijelentés, hogy rengeteget kereshet. Ennek ellenére a film nem megy majd el ebbe az irányba, maradunk az érzelmek és nem a vagyoni érdekek mellett.

Közel hozták Amy zenéjét is. Sokkal többre értélem most, még egy-egy tetszik is, hogy megnéztem a filmet. Azért musical nem lesz, de szerves részét képezi Amy zenéje, ahogy az életének is fontos eleme volt. A film készítői alapvetően az eredeti hangot és dalokat használták különben, Abela úgy tudom, csak vokálozott rá. De a film zenéje ettől függetlenül is rendben van, aki képbe akar kerülni, milyen zenéje volt és mitől volt egyedi Amy Winehouse, ebből megtudhatja.

A szereposztást is meg kell dicsérni. Már bevallottam, hogy az eredeti Amy nekem távolabbi alak. De amennyit láttam/hallottam belőle, arra ráismertem a filmben is. Abela remekül hozza nem csak a külszínt, de a természetét és az önpusztító száguldását is. De kifejezetten tetszett az is, ahogy Jack O'Connell összerakta Blake-et. Annyira jól látszott, mi volt a férfiban a vonzó, de építette a sötétebb oldalát. Megvolt a kémia is, és érdekelt, mi lesz a párossal. Azt azért tudtam, Amy története mivel ér véget. Ha még valakit ki akarok emelni, az a nagyi: Lesley Manville lesz. Méltóság, szerethetőség és szeretni képesség, és az ő alakításában megjelent egy díva, aki élete végén is az maradt, ha nem is volt olyan világsztár, mint az unokája.

Nagyon kellemesen meglepett ez a film, jó volt megnézni. Plusz, megértette velem, miért volt olyan istenítés és elrettentés is Amy körül. Sugárzó tehetség, egyediség, de komoly önpusztítás is.

A félelem bére

Nem állítom, hogy éles emlékeim vannak A félelem bére című klasszikus/abb filmről. Még kicsi voltam hozzá, amikor az unokabátyám videón levetítette nekem. Fekete-fehér is volt, meg túlzottan dráma is egy kislánynak. De még így is, kilométerekkel jobb emlékeket hagyott bennem, mint a 2024-es verzió.

000a_felelem.jpgMert az alap ugyanaz, ugyanannak a kisregénynek a feldolgozásai. Sürgősen nitroglicerin kell, hogy egy robbantással megfékezzenek egy lehetséges olajkatasztrófát. Csak éppen az anyag annyira robbanásveszélyes, hogy öngyilkossággal ér fel a szállítása. A mostani főhős azért vállalja, mert így kihozhatja a testvérét a börtönből - aki nem mellesleg robbantási szakértő - és miatta ül. A csapat aktivistákkal és zsoldosokkal megindul, van egy szűk napjuk célba érni.

Az eredetiben elég feszültséget tudtak generálni azzal, hogy a meleg és az útviszonyok mennyire veszélyesek voltak és a halál gyorsan lecsapott. Most már ilyesmit meg sem próbáltak. A veszély kívülről és gyakran gagyin érkezett, sivatagi tolvajok és kétes elemek részéről. Aztán nézhettünk olyasmiket, hogy a doktornő Molotov-koktélként dobálgatja a nitroglicerinnel teli ampullákat, hogy felrobbantsa a mögöttük jövő autót és terroristát.

Vagyis, a testvérek drámájával adtak neki valamit, aztán olcsó akcióval kitöltötték a játékidőt. Megvan minden kötelező kellék. A robbantás, a hősi vagy szerencsétlen halálok egy-egy akadály leküzdésekor, az árulás vagy a hősi önfeláldozás a többiek életének védelmében. Eredetiség, igazi dráma, az ebbe valahogy nem jutott.

A színészek sem igazán volt mit játszani. Kemény legénynek kellett játszani, zordan és fenyegetőn nézni. Gastambide különben olyan benyomást keltett, mintha egy olcsóbb és egyszerűbb, francia Jason Statham-klón lenne. Azt meg össze se akarom rakni, hogy a robbantási szakértő miképpen lesz villám tempóban a börtön illegális verekedéseinek bajnoka. Bár sejtem, meg kellett mutatni, hogy az ifjabb fivér is kemény, meg Lenoir így ledobhatta a pólóját demonstrálni az izmait.

De talán hagyjuk is ennyiben. Olcsó akciónak, amit ész nélkül lehet nézni a Netflixen, annyinak elmegy.

Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori

Szörnyetegek 2. évad

Monster után Monsters. Csak éppen, itt nem tudtam, mire számíthatok. Jeffrey Dahmer neve annyira közismert, hogy ott nem nagyon volt meglepetés. Nekem leginkább abban, hogy a halála körülményeivel nem voltam tisztában. A Menendez-testvérpár történetét viszont nem ismertem, így vezethetett a sorozat.

Ugyanis, itt nagyon sokáig nem árulják el, hogy áldozatok, hidegvérű gyilkosok vagy a kettő vegyületét alkotják a fivérek. A tény, hogy elég kegyetlen módon agyonlőtték a szüleiket. Az anyjukat pl. annyira, hogy a csontváza sem maradt egyben. Lehet, azért nem is ismertem ezt a történetet, mert ők nem sorozatgyilkosok. Aaron Hernandez vagy éppen a már emlegetett Dahmer több emberrel végzett, ezek ketten 'csak' a szüleikkel. Ami meg különben másképpen borzalmas - mennyire lehet rossz egy szülő, ahol a gyereke már azt mondja, nincs más út, csak a gyilkosság?000menendez.jpg

Éppen ez az, amivel játszanak. Mert a fivéreknek van egy története, ami magyarázza, mi lehet annyira rossz, hogy fegyvert kell ragadni és szabadulni kell minden áron. Szexuális visszaélés, fizikai bántalmazás, agresszív kontroll életük majd minden terén. Brutális történetek kerülnek elő, pl. a bíróságon, vagy korábban elmesélve, hogy elsősorban az apjuk mit művelt velük. És a sorozat nem engedi eldönteni, hogy ez az igazság, részben az, vagy valami egészen más volt a háttérben. Sőt. Ha behoz egy elemet, ami miatt azt hiszem, kamu az egész, utána mutatnak valami olyasmit, ami elbizonytalanít. Legyen ez új házuk építése közben az egyetlen, ami José számára fontos. (A fürdőszoba - a testvérek szerint ott zajlott elsősorban az erőszak.) Vagy, az üzleti útja, ahol megjelenítik a rómaiaktól vett szokását és annak megélését. Nem a fiaival ott, de nem lehet nem észrevenni hasonlóságokat a fiúk által elmondottak, és az ott ábrázoltak között. Egy részen belül is többször billen, hogy mi igaz vagy sem.

A bírósági tárgyalás adja a keretet és a családon túl két fontos szereplővel mesélik az eseményeket. Ari Gaynor remekül játssza a kemény védőügyvédet, Leslie-t. Az ő szakterülete, hogy felmentesse az ügyfeleit arra hivatkozva, mit kellett korábban elszenvedniük. Vagyis, hogy ők is áldozatok - szexuális visszaélése. Ő szenvedélyesen kitart a fiúk mellett, és szintén nem eldönthető, hogy betanította nekik a sztorit, vagy ő is elhitte, amit el akartak hitetni vele. Az ellenpárja Nathan Lane újságíró karaktere, Dunne. A lányának gyilkosa azért menekült mert a börtöntől, mert Leslie rajta sikeresen bemutatta a taktikáját. Így ő úgy indul neki a sorozatnak, hogy a Menendez fiúk hidegvérű gyilkosok, akik halált érdemelnének. Aztán majd lesz vele is libikóka - Lyle meg tudná győzni az igazáról, csak...

Minden fordulatot nem lövök le, de tényleg végig húzzák az ember agyát, mi történt és mik voltak az igazi indítékok. A cím azonban árulkodó, hogy mi a végítélet. Vagyis, a Monsters.

Nem meglepő, hogy megint itt van az LMBTQ szál. És nem csak azért, mert az apjukat vádolják meg az erőszakkal a fiuk. Hanem Eric irányultsága, amit szégyell, és ami szintén az egyik oka lehet annak, hogy fegyvert ragadtak. Alaposan megrágják ezt a dolgot is, és amivel az American Sports Story operált, az Eric révén ebben a sorozatban is benne van. Mennyivel kevesebb lenne a bűn és a szenvedés okozása, ha az emberek azok lehetnének, akiknek érzik magukat és nem kellene stigmáktól tartaniuk és magukra venni őket.

A két fiú is kap nagyobb jeleneteket - de nem lehet nem észrevenni, hogy az LMBTQ vonalat mennyire építik velük. A kemény fenekektől kezdve a kockás has villogtatásáig nagyon pornós, ahogy a fizikai valójukat mutatják. Szinte azt várta volna az ember, hogy ők a szexuális ragadozók, nem az áldozatok. A színészi súlyt azért inkább a szülők tették bele: a sokféle pszichés gondtól gyötört anya, Sevigny, és a nagyon karakteres, de eldönthetetlen, hogy valójában mennyire kemény és bántalmazó apa Bardem alakításában. Ő le is nyilatkozta, hogy a jelenetei után nem győzött elég hamar menekülni a karakterből és a forgatásról, annyira megviselte, amit játszania kellett. De megoldotta, talán nem kell ecsetelnem, mennyi rosszfiú van már ott a filmográfiájában - az Oscarját is egy ilyen alakításával érdemelte ki.

Nem látványfilm, inkább emberi drámák és borzalmak, a színészi játék adja el. Jól össze is van rakva, még úgy is bizonytalannak éreztem a befejezést, hogy az első évad Dahmert tette a középpontba. Tényleg kár, hogy Murphy ennyire rá van kattanva a meleg férfiak stigmatizálásának ábrázolására.

Nincs hazaút

Pókember 3.

Van egy olyan gyanúm, hogy kihagytam a Thor sokadik részét a sorból. Nem mintha sokat vesztettem volna, mert nagyon kétlem, hogy innen bármi kapcsolódna oda. Sokkal inkább a Doktor Strange következő része fog kapcsolódni, de az előtt még biztosan pótlom Thor és a villámlás istennőjének kalandjait is.

De, most pókok és multiverzum. Nem sok jót reméltem ettől a filmtől, mert kb. a szerintem legutálatosabb Marvel filmes színész Tobey Maguire. Én nagyon rühelltem az ő Pókember-trilógiáját. Ehhez képest meg voltam lepődve, mennyire működött, hogy több és a másik filmekből származó színészt betettek ebbe. Még Maguire se kergetett az őrületbe, kifejezetten bírtam, amikor azt hasonlították össze, hogy ki miképpen hozza létre a pókfonalat. 000spider.jpgGarfield visszatértének meg örültem is, az ő filmjeit viszont szerettem. De a gonoszak kapcsán is tudnék ilyesmiket írni - amikor elhangzik részükről, hogy vigyázni kell, mibe esnek bele... kész. Mondjuk, itt is van egy de. A Zöld Manó. Nem örültem neki, hogy az apa kap új esélyt, nem Harry. Persze, értem, mi az oka. Franco annyira magára haragította Hollywood-ot, hogy Dafoe jött újra - mondjuk, ő játszotta jobban a manót és itt is remekül hozta.

A lényeg, hogy szépen összejött a történet. Egyáltalán nem bonyolult vagy okos, mert az itteni Peter mindenkit meg akar menteni és a Pókemberek összecsapnak majd az ellenfeleikkel - ezzel meg is fogtam mindent. Csak éppen a beszólások, az előző részekre utaló poénok el tudják adni. Még olyan felemelő pillanatok is jutottak bele, mint amikor Garfield-Peter újraéli élete legrosszabb pillanatát: vagyis, itt MJ zuhan Gwen helyett, de a helyszín és a helyzet is nagyon hasonló. De őt sikerül elkapnia és megmentenie - ahogy elszorul a torka, mert most sikerült... Ki se kellett mondani, az egyik legjobb visszautalás a részben.

A látványra sincs panasz, de az Marvel-film esetében nem szokott felmerülni. Néha ugyan nagyon gagyik a jelmezek, de ez nem az Eternals a nagyon gáz szuperhős ruhákkal. Összecsapnak, bejön Strange másik világa és az Eredetet idéző hajtogatás. Jó poénnal, mert ez a Peter remek matekból.

Igen, van Doktor Strange. Ő készítene egy varázst Peternek, hogy a világ elfelejtse a személyazonosságát. Helyette összecsúszik a multiverzum. Kicsit Vasember helyére lép a franchise-ban és Peter életében, de ez még alakulhat.

A lényeg, hogy sokkal rosszabbat vártam, de ez nézhető film lett. Millió meg egyszer jobb, mint az Örökkévalók volt.

Sorozatnéző

American Sports Story, Chicago Fire & Med, Matlock, From

Amilyen volt az évad, olyan lett az American Sports Story (s01e10) befejezése is. Még azt a plusz poént is000asse.jpg megengedték maguknak, hogy a bírósági tárgyalás során taktikaként felmerült, hogy a homoszexualitás miképpen lenne mentség az elkövetettekre. Azért morogtam és vigyorogtam ezen egyszerre, mert a sorozat ezt csinálta az egész évadban: mindent visszavezetett arra, hogy Aaron mennyire szégyellte a nemi irányultságát és ez milyen tettekre sarkallta. Még a záró eseményt, az öngyilkosságát is ennek tudták be. Kiderült, hogy férfiakkal és volt kapcsolata, erre végzett magával a börtönben. Mivel közben már néztem a Monsters évadokat is, állítom, hogy nagyon egy szemlélet van mindegyikben. Ez a fajta beállítódás nekem el is vette a sorozat érdekességét.

 

Az a helyzet, annyira rég láttam, 2 hete, hogy nem sok emlékem maradt a Chicago Fire & Med (s13/10e06) ezen részeiről. A Sharon után kémkedő, fenyegető emberből semmi lényeges nem lett, átterelték azt is szerelmi szálra - a barátja felajánlotta az összeköltözést. Jellemző a sorozatra, minden magánéletre és szerelemre lyukad ki. Talán az egyetlen emlékezetes mozzanat, hogy Dean nagyon kiakadt az új doktornőre, és nagy harcba kezd, hogy távolítsák el és vizsgálják felül a nő módszerét. A Fire még ennyi emléket se tudott összehozni. Talán ebben volt a madár, amelyik védte a tojását és Mouch nem értette, miért támadja mindig meg? Elég szomorú is, hogy egy tűzoltós sorozatból ilyesmi marad csak meg.

 

Az egyetlen, amit a héten fekve is megnéztem a From (s03e07-09) volt. Ügyesen építkezik, és már elképzelni sem 000from39.jpgtudom, hova fogunk kilyukadni. Nem csak szépen beépítette az új szerelőket, de a világban is mozgás van. Egy újabb klasszikust idéznek meg - Fatima terhességéről derülnek ki egyre sötétebb dolgok és ez lassan már szellemes Rosemary gyermeke. A világ, az emberek viselkedése, mind-mind sötét és ijesztő a maga módján. De működik, mert a családi pillanatok, az emberi kitartás mindig kap valami ellensúly értéket. Miközben sokféle rettenettel néznek szembe, több család is visszatalál egymáshoz. Most még párhuzamot is tettek, éppen a 9. epizódban, ahogy az apa a fiát, míg az anya a lányukat erősíti meg lelkiekben. De Fatima szála csak egy a sok között, ha most az is tűnik a kiemeltnek a tunikás nővel. Aki ki is? Még egy a sorozat rejtélyei közül. De ott van Boyd betegsége, Julie látomásai társastul, Victor emlékei és ahogy próbálja összeszedni a korábban látottakat. Jade is kapott egy értelmes jelenetet, nem csak a rejtvénybe lassan beleőrülő zsenit láthattuk most tőle. Lassan évadzárás, hát elképzelni sem tudom, mire lesz az évad kifuttatva. De meglepődnék, ha hazaérnének már most.

 

A Matlock (s01e04-06) továbbra is csak Kathy Bates miatt nézhető. Azt már valahol szánalmasnak is érzem, ahogy a két kis öreg próbál mesterkedni, aztán rá kell jönniük, hogy az informatikához annyira szerencsétlenek, hogy kénytelenek a 12 év körüli unokájukat bevonni, hiába nem jó ötlet a gyereket a bosszúhadjáratba dolgoztatni. Az ügyek továbbra is csak hátterek, hogy Maddie nyomozzon a lánya ügye után. Olyannyira, hogy még hasonló drogos eseten is ügyködnek, mint amit ő anyaként átélt. Az sem segít, hogy az egyéb szereplők magánügyeit alakítják. A nyitányban pl. Julian és Olympia elváltak, a nő már készült továbblépni egy más kollégával. De 6 rész alatt szakított, és megint Julian karjaiba kötött ki? Talán már írtam is, de nem egyszer van olyan érzésem, hogy  még a készítők sem tudják, mit akarnak. A stylist sokkal koherensebb munkát végez - akár Bates elegáns nagyi megjelenése, vagy Marshall kosztümjei. Az állandó elem, megfigyeltem, Olympia nyaklánca, de előszeretettel öltöztetik elsősorban kékbe, majd pasztellbe. Bár a bűnügyi részekről, a tárgyalásokról tudnék érdemben értekezni, de ez minimálisan jogi sorozat továbbra is.000matlockcast.jpg

Megint itt.

Nem volt tervben, hogy eltűnök egy hétre. Sajnos kórházba kerültem és olyan jellegű problémám akadt, hogy szigorúan feküdnöm kellett, fekve meg nem tudok gépelni...

A héten telefonon néztem Youtube-on Géniuszt meg sokat aludtam. De már itthon vagyok, ülni nagyjából már tudok, szóval pótolgatom, ami kimaradt és igyekszem nem lebetegedni idén többet.

A természet ereje

Aszály 2.

Kiírtam, ahogy hirdették a filmet, de azért megjegyzésem van hozzá. Igen, Eric Bana ugyanazt a karaktert játssza most is és Aaron Falk újra nyomoz. Igen, az Aszály volt az előző rész. De ez nem az Aszály folytatása, a000a_termeszet_ereje.jpg regényeknek nem is ez az alapcíme. Hanem Aaron Falk. Bántja is nagyon a szemem az Aszály 2. Az Aaron Falk újra nyomozzal is boldogabb lettem volna.

Ami még lényeges információ a fentiekből, és külön ki is emelem, hogy egy adaptációról van szó. Jane Harper írja a nyomozó eseteit, magyarul eddig három olvasható. Ez a középsőből készült, ahogy az Aszály az elsőből. Már most le is írom, ez a jobbik.

Az első, hogy kerek és érdekes története van. Egy csapat nő elveszik a vadonban, amikor megkerülnek, egyikük nincs velük. Éppen az, akit a nyomozók keresnek, mert át kellene nekik adnia érzékeny adatokat a munkahelyéről. Mi történt, hova lett Alice? Több szinten megy a találgatás, hogy mi történhetett a nők között a vadonban. A nyomozók beszélgetnek velük, megindul a mentés és okosan kibomlik a dráma.

A film ezt azzal érzékelteti, hogy két idősíkot mutat be párhuzamosan. Miközben Aaron keményen dolgozik azon, hogy Alice élve előkerüljön, a társát az adatok jobban érdekelnék, végignézhetjük, mi történt igazából a rosszul sikerült csapatépítés alatt. Mert szinte mindenkinek megvan a maga titka, és abban a három napban a fél tucat nő között nem egy feszültségpont fakadt ki és estek egymásnak. Annak külön pszichés érdekessége van, hogy mit mondanak és mit tettek meg valójában. Hogy mi zajlott, amíg el voltak veszve a vadonban. Ettől thrilleres feszültséget is kap a történet, mert a múlt megelevenedése kevésbé a krimi miatt van, inkább a pszichológiai nyomás és feszültség nekünk szóló története.

Bele lehetne menni abba is, hogy a még régebbi múlt eseményei mennyit tesznek ehhez hozzá. Mert a nők a vadonban találtak egy elhagyatott kunyhót, ami feltételezések szerint a környék leghírhedtebb sorozatgyilkosáé lehetett, akinek minden áldozatát meg sem találták. A rendőrségnek ennek a megtalálása is fontos lenne. De a távoli múlt kísérti Falkot is. Ez éppen az a környék, ahol a családjával túrázott kamaszként és ahol megesett a maguk tragédiája.

A filmnek van egy olyan rétege is, hogy Falk miért akarja annyira megmenteni Alice-t. Mert ő már elvesztett itt egy nőt és mindenről az anyja jut eszébe. Az ő pokoljárása nem a jelené, nem a mostani esetét, hanem azé a kisfiúé, aki mire észbe kapott, már nem találta sehol az anyját a vadonban. Az különben nem egyértelmű, hogy mi lett az anyja sorsa. A kórházba rohantak vele, de megmaradt vagy sem? Passz. Bana különben azt a zavarodottságot és rosszul leplezett fájdalmat jól hozta - az maradt meg legjobban a film végére Aaron Falk alakjából.

Fura ezt így kiírni, de Anna Torv Alice-e volt mellette az erős alak. Hibázott, bajba került, de ő volt a legkeményebb az egész filmben. Aki soha nem adta fel, aki a jó ötletek voltak, aki nélkül nem élték volna túl. Aki különben olvasott már Harpertől, az ő sorsában felismerhető, az írónő milyen sorsokat és mindennapi tragédiákat mesél.

Nem látványfilm, de nem is kellett annak lennie. Az erdei táj szép háttér és az emberi drámák a lényegesek. Azt pedig megkaptuk totálban.

Ismételni tudom, az Aszálynál sokkal jobban tetszett. A regényt is jobban szerettem, mint az elsőt. Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy összehozzák-e majd a következő epizódot. Ha elolvastam, ott még nem tartok, meg is nézném.

süti beállítások módosítása