Láttam már ilyet, de nem gondoltam volna, hogy a szüleim babakorában is divat volt a plakátokkal megtéveszteni a nézőket. Megvan az, amikor a közepes vagy gyenge filmbe meghívnak egy nevet vendégszerepelni, van vagy két mondata az egész filmben, de a plakát alapján azt hinnénk, ő a főszereplő?

Ha ennyire nem is tragikus a helyzet, de nagyon erre hajaz az Irány Deauville is. A történet egyszerű, már szinte annyira, hogy azt írhatnám, majdnem nincs is. Adott egy baráti kör: két házaspár, meg az egyikük unokahúga, akik nyaralni érkeznek a francia üdülővárosba. Itt aztán üdülnek, mert azt túlzás lenne írni, hogy történnek velük dolgok. Olyan cselekményszálakat láthatunk, mint a sátorozó főnök befogadása az esőben családosítul, vagy a bérelt villa kitakarításához mindenféle holmit venni elmenni a boltba.

Mi a plusz poén? Hogy de Funes nincs ebben a négyesben. Ő is egy nyaraló, aki a film elején a közlekedés kapcsán kicsit összezördül az egyik főszereplővel, aztán néha felbukkan morogni vagy nézelődni.

Nem mintha lenne olyan cselekmény, amibe értelmesen be lehetett volna építeni. Egyszerűen nincs olyan cselekménye a filmnek, amit össze lehetne foglalni. Nyaralnak. Ennyi. Mennek strandra, buliba, és sokan rácsodálkoznak arra, hogy fordítva sokkal jobban összeillenének a párok, mint ahogy házasodtak. Más értelmes, a filmen végigmenő szálat nem is tudnék megnevezni benne. Annyira sikerült untatnia a filmnek, hogy háromszor kellett nekiállnom, mert kétszer el is aludtam rajta. Ok, az egyik betudható annak, hogy holtfáradt voltam és magam mellé tettem a laptopot az ágyban. De utána éber állapotban megint nekifeszültem, és újra bealtatott a film. Szóval, ez nem olyan alkotás, ami miatt ébren maradnék éjjel is.

A szereplők, akár a színészek, akár a megformált alakok, nem különösebben ragadtak meg. Pár típust észre lehet venni, mint a főnöknek mindig nyaló kisembert, de különösebben még itt sem tudnám azt mondani, ki milyen. Fiatalos, boldog, elégedett emberek, akik élvezik a nyarat és még abban is meg tudják látni a jót, hogy a bérelt ingatlan éppen csak rájuk nem szakad. Túl pozitívak nekem és hiányzott a konfliktus, negatív szereplő, vagy valami értelmes eseménysor.

Nem is látványfilm. Még csak Deauville sem lép úgy elénk, hogy az kárpótolna az egyebekért. Az nem zavarna, hogy régi film révén fekete-fehér, az Ének az esőben is úgy volt meg gyerekként videón és rongyosra néztem úgy is. De ez...

Maradjunk annyiban, hogy miért jobb nyaralni, mint egy átlagos nyaralásról megnézni egy filmet. Még, ha a helyszín különben olyan is, ahova szívesen elmennék magam is.

Valóban egy elköszönő, lecsengő részt hozott a végére The Pitt (s01e15). Mindenki indul haza, ellátják az utolsó betegeket és minden történet végére pont kerül. Akár személyes, akár kórházi eset volt, most el lehet engedni a szereplők kezét. Az is volt ezzel a résszel a baj, hogy a nagy lövöldözés után ebben már nem volt adrenalin. Az egyik rezidens ezerrel pörgött, keresett még valami jó esetet, de nem talált. Ilyen érzésem volt ezzel a résszel kapcsolatban is. Igaz, valahogy zárni kellett és nyugodtan elengedni a szereplőket, ezt meg is tették. Nem is ragozom tovább: mindenki ment haza és egyszer még kicsiben, nyugisan megmutatta, hogy ezek jó emberek, akik mindent beleadnak, hogy jól menjen a munka, segítsenek másokon.

Egyre inkább olyan érzésem van, hogy 90 perces filmeket nyomnak bele a Tracker (s02e14) egy-egy részébe.  Megint érkezett egy olyan rész, ami simán egy hosszabb filmben is működne. Az eltűnéses ügy fokozatosan alakult át bullying kezdettel szektás emberáldozatig. De ez csak úgy lehetséges, hogy olyan nagy ugrások vannak, hogy nem lehet összekötni, miből jöttek rá mire. Illetve, hatalmas ugrásokat adnak a külső segítők: olyan információkat is megszereznek pillanatok alatt, aminek semmi realitása. Ettől még nézhető, megvan a szórakoztató volta, csak valahogy nem passzolnak össze a szélek. Azt se nagyon díjazom, ahogy a kötelező mellékszereplőket minden részbe igyekeznek beleerőszakolni. 

Egy csendesebb, mellékszálas rész volt Miss Scarlet (s05e04) heti esete. Patrick kijöhetett a börtönből, cserébe meg kellett találnia egy rossz emberekkel kötekedő gazdag fiút. Akit Eliza is keresett, mert szélhámoskodott, és a házinénijét is átverte. Közben meg Ivy kellett, hogy eldöntse, házasodik vagy sem. Nem volt felügyelő, nem volt gyilkosság vagy nagyobb eset. Teret kapott Nash, aki még egyszer megmutathatta, miért volt szimpatikus figura és miért szerettem, amikor együtt dolgozott Elizával. A könyvelővel kiegészülve jó kis trió lettek és sajnálom is, hogy még egy szereplőt elveszítünk így. Duke, Patrick - de neki legalább jobb búcsú jutott, mint a felügyelőnek. Különben tipikus rész volt a sorozatból, mellékszálakkal és segítőkkel.kis humorral. Talán most ez pótolta ki, hogy az eset nem volt annyira csavaros.

Minimális tematikával érkezett A mi kis falunk (s9e18). Ez pedig az esküvő. Nelli ruhát próbált, Laci és Saci meg a lány ujjára szorult gyűrűt igyekezett levenni. A kivételt Bakiék ügye jelentette, akik egy talált telefon jutalmából akartak lerészegedni, csak... És nincs mit hozzátenni. Teljesen a szokott recept. Mindenféle indokkal feltűntek szereplők, hogy nagyon sokan szerepeljenek. Olcsóbb humor. Kedélyes, örök nyár. Kiemelkedő rész nincs.

Hát, én valami nagyobbat vártam The White Lotus (s03e08) végére. Annyi minden el volt kezdve, minden szálon lehetett volna valami nagyon nagy dráma és vérengzés. Ehhez képest mi volt? Nyilván nem mesélem el, de maradjunk annyiban, hogy tömegmészárlást vártam. Ehhez képest meg mindössze két koporsó kerül a végén a repülőgépre. Ok, ha minden igaz, a helyiek között is volt 3-4 áldozat, de őket nem is néztük végig az évadban. A törzsszereplők közül 2 veszik oda, a többiek meg elhajóznak. Nem feltétlenül a boldogságba, bár olyan is akad majd. Minden szálon eljutnak a nagy pillanatig, amikor el  lehet dönteni, hogyan tovább. Amikor lehetne a nagy dráma, a halál vagy valami nagyon hasonló. Egy lesz, aki megretten és mindent visszacsinál. Egy másik csapatban a nagy összetalálkozás és összhang születik meg - minden pletyka, minden viselkedés ellenére ők úgy tudnak dönteni, hogy ott vannak egymásnak és minden más nem számít. Ők rendben lesznek. Egy van csak, aki a rész végére nem tudja elengedni a maga kínját és ezzel meg is lesz a baj. Úgy pláne tragikusan, hogy a végére kiderül, mi a története valójában. Félrevezetés, nagy betűkkel. Ezt ragozgatom, mert nem bírom megemészteni, hogy ez a vége. Film hosszan elbeszélve. 80 percig húzták az agyam, elmentek a kritikus pontokra, de a robbanás elmaradt. Azt már éppen eleget írtam, mennyire szép a sorozat, igényesen van forgatva és még sztárszínészekkel is tele van. Ez áll most is. Minőségi. De ez a vég...

Számomra megmagyarázhatatlan, mitől ilyen sikeres ez a sorozat. Már a 3. mozirész és még ez is nyereséges. Miközben mást sem csinál, csak utánozza magát és roppant gyerekes az egész.

Mondjuk, nehéz is lenne komolyan venni egy olyan alkotást, amiben szupergyors űrlény állatok szerepelnek, amelyek nem is nagyon hasonlítanak az állatra, aminek nevezik őket. Annyira, ha nem lenne a nevük, meg nem mondanám, melyiknek mi volt a mintája. Még Sonic, a sündisznó se lenne meg, pedig még ő a leginkább felismerhető.

A történet szokás szerint gagyi. Megint érkezik egy ellenfél, aki Sonic kicsit másképp. Nagyon hasonlít rá Shadow, éppen csak neki szomorú az előtörténete. Ő elvesztette azt, aki itt a Földön a családja lett. Az emberek meg féltek tőle, kísérleteztek és kihasználták. Csoda, hogy cseppet antiszociális lett, akinek nem okozott volna gondot, ha keresztbe tesz az emberiségnek? Megint jön Tojásfej, mi tőbb, most ő is duplázódik. Pontosabban, megismerjük a nagyapját, aki még olyanabb, mint az unokája. Annyira bosszút állni, hogy mindent és mindenkit fel is áldozna érte. Nem is nagyon értem, hogyan lett unokája, miért nem érdekli különben a családja, meg hasonlók. De nem is kell értenem, ez nem egy okos, még csak nem is normális történet. Ez kicsiknek szánt gagyi.

A látvány is ebbe az irányba terel. Harsány színek, sok robbanás és rohanás. Iszonyat pénzeket költhettek rá, látszik is, csak éppen így is gagyi az egész. Gyerekes, olcsó, felesleges élőszereplős filmként elkészíteni. Van, ami így egyszerűen nem is tud jól kinézni. Az űrlény állatok megmozdulásai általában ilyenek: akár Sonic és Shadow futása, akár a csatáik. Arra meg nem is mondok semmit, hogy szupergyors lények, akik simán a leggyorsabbak az univerzumban, motorra pattannak. Mégis, minek?

Látványosan nem tudnak mit kezdeni az emberi szereplőkkel. Még azért bele van erőltetve Sonic emberi családja, akik továbbra is olyanok, mint egy Disney mese boldog családi háttere. Marsden anno nem volt rossz név, őt még kicsit erőltetik is, de lényeges szerepet ezzel együtt sem kapott. Talán nem is bánja, bár akkor meg minek szerepel már ebben harmadszorra?

Fel sem fogom, hogy egyes színészeket hogyan nyertek meg ebbe szinkronizálni. (Fizetési csekk? Elég magasak az előállítási költségek, akár nekik is csurranhatott-cseppenhetett belőle.) Keanu Reeves jött Shadow hangjának, de pl. Idris Elba is ott van a hangok között. Magyarul messze nem ilyen parádés, de hát nem is vártam, hogy az lesz. Így is döbbenet az eredeti.

Azt már említettem, hogy a gonosz tudósék duplázódnak. Vagyis, Jim Carrey megint tolt egy duplaszerepet. Nem tudom, miért hiszi, hogy ez jó ötlet. Alapvetően az olyan filmjei nem szoktak tetszeni, amelyekben kettős szerepben van. Itt sem állt jól neki. Robotnik eleve egy paródia, a nagyapja meg az ő paródiája. Egyik rosszabb, mint a másik. Ha értem is, a kicsiknek esetleg miért vicces, számomra inkább kínzás volt.

Bár akár le is lehetne itt zárni, pl. van fontos, eddig mindig megjelenő szereplő, aki meghal - nem lesz így. A negyedik film már berendelve, a végén feltűntek a robotok és egy rózsaszín sünilány is. Szóval, nem szabadulunk. Ilyen nyereség mellett nem is lep meg, hogy lesz majd Sonic, a sündisznó 4. is. Sajnos.

Mondanám, hogy nincs új a nap alatt. Meg kellene lepődni azon, ami ebben a filmben több szereplőről is kiderül? Létezik egy sci-fi klasszikus, ami ugyanezzel a gondolattal játszik el, csak ott még inkább a társadalom és a szatíra volt a lényeg. A társ inkább véres szórakoztatás akar lenni.

De, akkor konkrétabban. Kinek mond az valamit, hogy A stepfordi feleségek? Abban már láttuk, hogy a férfiak robotokra cserélik le a feleségüket, akik mindenben tökéletesek. Engedelmesek, minden téren kiszolgálják a férfit és nem kell olyasmiktől tartani, mint az elhízás vagy a visszabeszélés. Szülni mondjuk nem tudnak, de a filmet elnézve már a többség ezen túl volt. Ezt viszi tovább a Társ. Ebben azok az emberek, akik nem találják meg az igazit, vehetnek vagy akár bérelhetnek is magukat egy robottársat. Teljesen embernek néz ki, lehet velük szexelni is többek között. Embernek is hiszik magukat és a létezésük lényege, hogy imádják a tulajdonosukat.

A film egy baráti kör nyaralásába kapcsolódik vele, ahol fokozatosan adagolják a meglepetéseket. Ki az ember és ki a robot? Miért módosítanak azon a programon, hogy a robot ne legyen képes emberi lénynek ártani? Nem csak a tulaj, minden emberi lény tabunak számít. Itt gyilkos fegyver lenne a robot, így azért más a leányzó fekvése...

Nem is nagyon akarom a cselekményt mesélgetni, mert arra épül, hogy ki kicsoda igazából, mit akar elérni. Mindenre meg fog érkezni a válasz a végére. Még arra is, hogy a robot tud-e több lenni, mint a programja. Képes lehet a mesterséges intelligencia valóban szeretni? És milyen társat akarnak a tulajok?

Na, az már több szót érdemelne. A robot minden tulajdonsága állítható. Akár a haj- és szemszíne, de még az intelligenciája is. Meg lehet nézni, milyennek akarták a férfiak az ideális társukat. Mondanom se kell, hogy senki nem bajlódott egy nála okosabb teremtéssel, inkább az ellentétét preferálták. Szép és butuska szereplő? Már feltételezheted is, hogy ő ebben a filmben robot lesz.

A film trükkje, hogy itt simán megjátsszák, hogy a robottal kellene együttérezni. Olyan szinten ki van használva és valóban tárgyként kezeli a többség, hogy nézni is rossz. Annyira emberi, de a vele való bánásmód nem, és ő mégis imádattal csügg a kínzóján is. De ugye, itt lesz egy programmódosítás és az sok következménnyel fog járni. Felül lesz vizsgálva minden korábbi bizonyosság és bánásmód.

A film így kettős: a hajsza és a thriller van benne. Mi is ez a történet valójában, ki akar megölni kit és kinek sikerül életben maradni? Nincs is jobb, mint egy isten háta mögötti nyaraló, ha gyilkos indulatokat kell levezetni.

A látvány a témának megfelelő. Nem vitték túlzásba, de amit beletettek, azt szépen kivitelezték. Mint amikor beleleshetünk, mi is van a nagyon emberi külső alatt. Nem egy drága film, és ebbe az árkategóriába ennyi elég is volt. Ahogy már többedszer írom, nem robotmészárlás, hanem egy játszma: ki mit akar, mit tesz meg ezért és hogyan igyekszik életben maradni. A színészek fontosabbak, mint a vizuális effektek, amik nem is nagyon vannak.

A szereposztásban viszont sok az ismerős arc. Jack Quaid vajon lépne ki a The Boys kisfiús karakteréből? Josh egészen más figura. Amivel semmi baj nincs, még érdekesnek is találtam ennyire másként játszani, más jellemmel a színészt. Talán ő jelenleg a legismertebb a színészek között, de azért nem az egyetlen. Szinte mindenkitől tudok mondani egy filmet vagy egy sorozatot. Alapvetően szépen össze is rakták a karaktereket, bár túl sok mindent nem kellett beletenni. Ez nem dráma.

Egyszer érdekes volt, de ha már minden poént ismerünk, nem hiszem, hogy lenne kedvem visszanézni. Még akkor sem, ha eleve a Levin deja vu miatt bőven volt, amin nem lepődtem meg.

Az egyik legnagyobb spanyol sikertörténet a Money Heist volt. Nem véletlenül kapott folytatást is, lett divatos a maszk és a zene, ami ott jelent meg. Nem meglepetés, hogy a spin-off sorozat is elindult. Azt sem nevezném meglepetésnek, hogy ki lett a főszereplő.

Ha az első évad után rá kellene bökni a legjellegzetesebb szereplőre, sokan választották volna Berlint. Kissé öngólnak is tűnt, hogy Pedro Alonso el is köszönt az évaddal. Mondjuk, megtalálták a módját, hogy a 2-ban is benne lehessen. Az előzménysorozat középpontjába is ő került. Kellően ellentmondásos alak, most is. Egyszerre egy rideg, kegyetlen ember, aki a frászt hozza a többiekre. Közben meg romantikus és hűséges, jó társ a bűnben. Az előzmény is erre a kettősségre épít.

Egy ékszerrablást kiviteleznek Párizsban. Más csapattal, Berlin a Money Heist karakterek közül az egyetlen rabló a történetben. A Professzort ugyan emlegeti, de nincs megnevezve. Aki látta az eredetit, azért ráismer. De elkanyarodtam. Berlin kettőssége. Vannak durva beszólásai és nem bánik jól az emberekkel, még a barátaival vagy a mentoráltjával sem. Ugyanakkor képes mindent feladni a szerelemért, és ebben az évadban pl. a rablásból származó bevételét simán odaadja a két nőnek, akiket simán el is zavarhatott volna. Talán ez is a siker kulcsa - nem lehet egyértelműen szeretni, mert képes borzalmakra. Ugyanakkor meg imád élni, szeretni és tud élni. Megtestesíti azt a narcisztikus életörömet és nagybetűs megélést, amit szerintem lehet tőle irigyelni.

A történet ennek szellemében halad kettős úton. Van a rablás, amihez kis lépésekkel közelednek, majd a szökést kell megoldani, minden karakternek improvizálva a menekülőutat. Sajnos, a sorozat ezt a részt veszi kevésbé komolyan, noha lennének benne jó ötletek is. Akár az útvonalak, vagy maga a rablás. A bűnbak. Mégiscsak egy akciódús átverés, ami az alapsorozatot annyira eladta. Itt kevesebb van ezekből és messze nem olyan okos vagy agyafúrt a bűntény. Akár úgy is fogalmazhatok, hogy a korábban látottakhoz képest egyszerű.

Viszont, a romantikát nagyon feltekerték. Berlin a célszemély feleségét szeretné el. A csapat fiataljai korosztály szerint rendeződve szintén szerelmesek és kívánósak lesznek egymásra. A másik öreg, a tervező pedig a házassága felbomlását gyászolja, majd a végére igyekszik felfedezni, hogyan lesz tovább. Vagyis, elég sok szerelmi szállal dolgoznak. Még azt is meg lehetne mutatni, hogy miképpen rímelnek rá a korábbi párokra. Az informatikus zseni és a bevállalós, kissé butának tűnő srác Stockholm és Denver. A heves, szexi fiatalok, akik nagyon élnek és merészek Tokio és Rio. Új szereplők, új történet, de simán meg lehet feleltetni a szereplőknek. Tudjuk, működő recepttől nagyon nem szabad eltérni...

Ami azért meglepett a végére, hogy rendőri együttműködés szellemében megjött az évad végére segíteni a franciáknak Raquel és Alicia. Én kifejezetten élveztem felfedezni, itt milyen dinamika volt köztük, és kaptunk egy kis rálátást, hogy Alicia mennyire jó a szakmában. Sokkal jobban eladta magát, mint Raquel.

Ahogy a történet nem annyira extra, a látvány sem. Ez kb. olyan, mintha az eredeti sorozat kistestvére lenne. Azért így is vannak benne ötletek és néznivaló, mégiscsak egy sikersorozatra van rákötve, egy bizonyos szintet tartani kellett. De ebben nincsenek olyan ikonikus jelenetek vagy külön is népszerűvé váló elemek. Pedig próbálkoznak - Berlin most is dalra fog fakadni, csak most egy francia klasszikussal. Most is van őrült vezetéses jelenet - avagy egy extrém autóversenyre is ellátogatunk. Csak valahogy mégsem.

Mindezzel együtt, szórakoztató a maga módján. Az eltolt arányokkal, az eredeti megidézésével mellett is elnézi az ember. Hosszabban talán zavaró lett volna, de a rövidebb évaddal működött.

Annyira, hogy már biztosan lesz folytatása is. Én azért drukkolok, hogy a 'két öreget' leszámítva új csapattal. De majd kiderül...

Kiszámíthatóság a köbön. Ez most nem az a románc volt, amiben bármi érdekeset is találtam volna. Még az sem segített, hogy skandináv film. Nincs benne sem az a sötétebb humor, sem az a fajta kegyetlenség, amit a krimikben tudnak hozni.

Van viszont egy szerelmespár, akik házasodni készülnek. Ehhez leutaznak vidékre, ahol Samuel családja él. Már ő is el van távolodva tőlük, de a városi lány mellett még élesebb a különbség. Kérnek valamit az esküvőre? A család biztosan egészen másképpen tálalja. Kis esküvő legyen? Ők aztán meghívják az egész falut, távoli rokonokat, mert ki nem akar a barátaival és ismerőseivel ünnepelni? Hozták a saját ruhájuk. De minek? Megvan még a dédi, nem kicsit kínos népviselete, amiben hagyományosan esküdnek. Meg borzalmasan néznek ki.

Ilyesmiket halmoz végig a film és már elsőre sem viccesek, nem hogy sokadszorra. Az a nyomorult ruha is, néha egészen olyan érzés volt, mintha minden második poén arra lenne írva.

Próbáltak azzal is játszani, hogy a baráti körben van egy pár. Illetve, exek. Ők itt újra találkoznak és megint felcsapnak a szikrák. Kevesebb szerepet kapnak, de az ő kibékülésük is a cselekmény része.

Aztán, ott volt Hanna bunkó apja, akinek semmi és senki nem elég jó. A családjának is az agyára megy, de most jó képet kellene vágni a dolgaihoz. A helyzet akkor válik már szinte tragikomikussá, amikor szerezni kell az esküvőre egy papot, akiről kiderül, hogy Hanna anyjának ifjúkori nagy szerelme volt. Nem mellesleg, most is millió meg egyszer jobban néz ki, mint az asszony férje.

A sok bosszúság, rohanás közepette a páros is veszélyes vizek felé sodródik. Kell ez egyáltalán nekik? Így a komédia egy ponton már inkább arra hajlik, hogy lesz-e egyáltalán esküvő, vagy kibékíthetetlenül más a két család és nem jó ötlet egyesíteni őket. Nem viszik túlzásba ezt sem és a megoldás is gyorsan meglesz.

Igaz, mert ez a film rövid. Ez az egy jó van benne. Mintha érezték volna, hogy ezt nem kell erőltetni. Végigmennek a cselekményen, a poénokon, aztán el is engedik szépen.

Ismeretlen színészek, egy kis vidéki helyszín. Kétlem, hogy nagy lett volna a büdzsé. De tévéd filmnek szánhatták, akkor meg mit is akarnék? Ebben ennyi volt. Pakolni, dolgozni, stb, jól lehet mellette, de a teljes figyelmet neki szentelni nem érdemes.

A családban mindenkinek megvan, milyen filmeket szeret nézni. A sógornőm a nagy romantikus komédia néző, de neki a nyálasabb tinifilmek is jöhetnek. Az öcsém az akciófilmeket nézi. Apám a mélypont, zenés - mulatós műsorok. Menekülök, ha üzembe helyezi a tévét. Anyám pedig a Hallmark célközönsége. Mit ne mondjak, neki is bírok keseredni, amikor megnézem a Netflix beállításait. Karácsony környékén kifejezetten horror.

Vele láttam a Netflixen ezt a filmet, aminek már a címén húzogattam a szemöldököm. Ez egy rím akar lenni a La Dolce Vitára? Végülis, a főszereplők ebben is belekóstolnak az édes olasz életbe, még beszélgetnek is olyasmikről, hogy hogyan érdemes élni és mit fedeztek fel a filmbéli kis olasz városkában.

De, akkor a cselekmény. Azért jobb, mint anyám szokásos és tizenkettő egy tucat románcai. Ebben a megözvegyült Eric utazik a lánya után, aki kitalálta, hogy Olaszországban vesz egy egydolláros villát. A trükk az, hogy ezek elég romos épületek, és a vételért cserébe garantálni kell, hogy felújítják az épületet. A közösség így akar fiatalokat bevonzani, mert egyre kevesebb a lakosság. Eric nagyon nem tartja jó ötletnek, hogy Olivia erre költse az anyai örökségét. Viszont, nem számol a hely és a helyiek varázsával.

Mire a férfi észbe kap, már olaszul tanul, udvarolgat a szintén megözvegyült, jó nő polgármester asszonynak és megint felfedezi a főzés örömét. Eric séf volt, de a neje halála után váltott. Itt megint elkapja az ihlet, és még azt is kitalálja, hogyan lehetne a felújított villának a legjobb hasznát venni: nyissanak főzőiskolát! A főszereplő igazából Eric, bár látszólag a lányával kettesben birtokolják ezt a címet. De a változás, a konfliktusok és a jellemfejlődés mind a férfit érik, a lány inkább csak statiszta mellette. Megkockáztatom, hogy Francesca, a polgármester is több szerepet kapott, mint Olivia.

Komédia is, hiszen a városkában színes egyéniségek élnek és megvannak a maguk kis történeteik. Azért nem A mi kis falunk szinten kretének, de ez nem is baj. Inkább a kedves és hangulatos jelzőre hajtottak, mint az olcsó nevettetésre.

Van azonban valami nyugdíjas tempó is benne. Az élet újrakezdése, középkorú emberek újrakezdései. Olivia is kapott egy kis cselekményt, lehetőséget szerelemre és az élete alakítására. De ez annyira elenyésző és az apja mögé benyomva, hogy nem véletlenül éreztem úgy, hogy inkább anyám a célközönség.

Igaz, a színész inkább nekem volt ismerős. Scott Foley a Scandal egyik állandó színésze volt, azt meg én néztem és nem a család. Le is döbbentem, micsoda arcszőrzetet kapott erre a filmre. De nem állt rosszul neki, Violante Placido is kellemes pár volt mellette. Maia Reficco, aki leginkább elütött. A történet szerint az anyja révén olasz, ez magyarázná az egzotikusabb kinézetét, de még az olaszoktől is elüt. Valahogy nem hiteles olasznak. Ami különben igaz is, dél-amerikai és nem dél-olasz gyökerei vannak a színésznőnek. Ettől még kedves Olivia volt, csak éppen ránézésre nem nagyon passzolt ide. (Bár, nem panaszkodom. Amit a Disney művel az élőszereplősökkel ez ahhoz képest még kifejezetten hihető is.)

Látványra is teljesen korrekt a film. Olasz kisváros, szépen rendbe tett villa. Hangulatos. Azért egy toszkán nyaralást nem vált ki, és nem turistafilm, de rá lehet csodálkozni a tájra, a városkára, az életérzésre, amit nagyon igyekeztek megragadni.

Szóval, ezt elnéztem én is. Nem leszek a zsáner rajongója, de ez sokkal minőségibb, mint az anyám által megszokott romantikusok a Hallmark és hasonlók tolmácsolásában. Van ismerős színész, elmegy a sztori és ki is néz valahogyan. Nem üvölt róla a kispénzűség sem.

Nyomorult Matlock (s1e16), ideje lenne, hogy ne ugyanazokat a köröket fussák újra meg újra. Talán most elindul valami? Megint azon agyaltak, Olympia a bűnös, vagy bízhatnak benne. Kémkedtek. Ami zavart, hogy a kórházas sorozatok egyik receptjét nyúlták. Vagyis, a jogi eset párhuzamos volt azzal, amivel Madeleine is kínlódott. Miért hallgat valaki sokáig, miért évekkel később akar jóvátenni dolgokat? Nem is tud ez már lekötni. Olympia viszont elég osk mindenre rájött, és öröm volt nézni, ahogy Bates karakterének leesett, hogy átláttak rajta. Az utolsó percek, azok maradnak emlékezetesek. Kérdés, tudnak-e ezzel mit kezdeni a továbbiakban.

Szokott heti részt hozott az Elsbeth (s2e16). Vagyis, volt egy bűneset. A férfi megfulladt a jakuzziban. Az eset pikantériája, hogy nem sima házas volt, de trióban élt. A feleségével és a szeretőjével. Teljesen a szokott nyomozás, mint a Columbóban: mindent tudunk a gyilkosról és a történtekről, a téma az, ahogy ezt Elsbeth bizonyítja. Megint volt heti sztárvendég. Mary Louise Parker érkezett gyilkolni. Ahogy rémlik, még nem hallottam az eredeti hangját, valahogy mindig szinkronnal néztem a filmjeit. Most meg is lepődtem, milyen mély az orgánuma. De jó páros voltak, kifejezetten jó arckifejezéseket kapott el, amikor Elsbath karaktere már idegesítette. Ami viszont nem kellett volna: Elsbeth fiának párkapcsolati ügyei. Annyira nem tud érdekelni, hogy Teddy összeköltözik-e a DJ sráccal, vagy megy vissza DC-be.

Tényleg kezd a végére érni a műszak a The Pitt (s1e14) évadban. Utolsó előtti rész. Már megvan a lövöldöző, kezdik rendbe szedni a kórházat és múlik a káosz. Kicsit fellélegzős rész volt, ahol nem az új esetek érkeztek, hanem a meglevőket rendezték, magukat is igyekeztek összekapni kicsit. Írhatnám úgy is, hogy már nagyon várják az éjszakai műszakot és elkezdenek ők is hazamenni. Azért dráma akadt így is, pl. a rész egy doki letartóztatásával ért véget. Sokáig nem is hitte el, hogy tényleg elviszik. Az remekre sikerült, ahogy az egyik percben kb. viccel, aztán a másikban már kattan a bilincs. De ez egy lassabb, pihenő rész. Már vége hangulat kezdett benne lenni.

Ha már dráma, ami hozott többet is: Bosch: Legacy (s3e5-6). Ez az utolsó évad és nagyon megnyomták. Nem is számolom, már hány ügy van benne. Zárják a börtöngyilkosságot, megkerülnek az eltűnt személyek. Igaz, annyira drámai módon, hogy arra nehéz szavakat találni. Harry is nagyon kikészült, nem lep meg. Még csak nem is vagyonért, sikkasztás és lopás miatt egy egész családot kiírtani és elásni... Az durvább volt, mint ahogy a börtönszökést és gyilkosságot tervezték a másik szálon. Az újak: Honey államügyész lett, és sajnos hamar meg is lett az első nagy ügy. Egy gyilkossági nyomozót fejbe lőttek. Ugyan rablásnak volt beállítva, de Harry hamar rájön, hogy ez bizony célzott merénylet volt. Lehet majd ebben is nyomozni. És még mindig csak 6 résznél járunk. Maddy nyomozását a rablókról még nem is említettem. Sokkal pörgősebb, gyorsabb, mint a korábbi évadok. Ennek ellenére sikerül a nyomottságot, az emberi rossz oldalt is megragadni. Honey és Harry továbbra is a kedvenceim benne, de Maddy-t is kezdem megkedvelni rendőrként. Ha fura is egyenruhában, annyira vékony a színésznő, hogy nehezen fogadom el hatásos járőrnek, annyira piszkafa.

Csak 3 rész kellett, hogy a Miss Scarlet (s5e03) visszataláljon a korábbi önmagához. Vagyis, Eliza már összebarátkozott az új felügyelővel, itt már együtt nyomoznak és az is kilátásba van helyezve, hogy a jövőben is kap majd munkát a rendőrségen. Így a krimi is a szokott módon mehetett le. Vagyis, egy jól felépített csavarral a végén. Kapunk egy megoldást, hogy aztán kiderüljön, miért nem volt minden kerek. Mert nem egészen az történt, ami elsőre látszik... Ivy önálló, rendőrségi munkája is kerekedik. Megint el tudott kapni az érzés, miért szerettem ezt a sorozatot. Stílusos, korrekt a krimi és talán a kosztümökre is kezd több pénz lenni. Már nincs olyan érzetem sem, hogy Eliza mindig ugyanazt hordja. Viszont, akkor is tudom fájlalni, hogy Duke végleg elment.

Amiről nem fogok sokat írni - mert még mindig annyira sablon: A mi kis falunk (s9e17). Szokásos, kis történetek sok szereplővel. Megérkezett a nordic walking, Viki lakótársat keresett és a környék két agyament rendőre beépített munkára ment. Gyöngyi és Piroska párosán tudtam jókat mosolyogni, Viki is kapott egy-egy értelmesebb jelenetet. A zsaruk viszont a szokásos alsó színvonal. Igazából a tanulság nekem most csak annyi volt, hogy Sváb is azon karakterek közé került, akiket értelmesebbnek tartok a falun belül.

Ezzel a múlt hát kipipálva, jöhetnek a heti részek.

A Tracker (s02e13) hozott egy olyan epizódot, amit el tudok képzelni, hogy az alapregényt jegyző Deaver is tudott volna írni. Vagyis, maga a történet jobb volt a szokottnál. Egy nő tűnt el, a férje aggódott érte. A munkahelyén meg csak a kollégák teteme került elő. A szokott elemek - a barátok segítségnyújtása, mindig telefonon érkezik az életmentő információ még éppen időben - mellett egy elég erős összeesküvés-elmélet bontakozott ki. Némi túlzással itt 40 percben lenyomták azt, amit a Prime Target egy egész évadon át ragozott Taylah oldaláról. Igen, ettől kicsit összecsapott is, de ez az egész sorozatra jellemző. Olyan történeteket tesznek be 40-45 percre, amelyeknek több kellene. Viszont, megjegyzendő, hogy ennek volt eddig a legeredetibb vége: nem nagy egymásra borulás, hanem a házasoknak ki kell találni, hogy együtt vagy külön folytatják. Mert olyasmik derültek ki, amelyek megingatták az alapjaikat is.

Szívesen írnék többet is a The White Lotus (s03e07) kapcsán, de tényleg azon a ponton vagyok, amikor már csak a feszültséget tekerik feljebb a végjátékra. Löknek mindenkit az utolsó pont felé és még mindig lehet tippelni, ki lesz az ámokfutó. Mondjuk, egyre biztosabbnak látszik a családapa, aki már ott tart, hogy családi és öngyilkosságot tervez - csak hol a pisztoly? De a barátnők kapcsán képbe kerülnek az oroszok gázos ügyei és a személyzettel is lehet helyzet, Tanya férjéről nem is beszélve. El nem tudom képzelni, meddig lesz ez húzva. A hét jelenlétei különben Sam Rockwell - igen, a sorozat második felére jött ő is - és Jason Isaacs neve mellé kerülnek. Az egyik annyira játssza az őrültet, hogy el is hiszem neki, a másik meg a helyzetszituációval emelkedett ki. 

Még egy, amihez nincs mit hozzátenni. A szokott: All American (s07e08). Kattognak Amina anyján, Layla egy bukott énekesnő újraépítésén kezd el dolgozni és a foci megint téma. Mondjuk, ez a szerencsésebb mix. Amikor tényleg van sport, és mellé teszik fel az egyéb szálakat. Még, ha nagyon lassan is haladnak. Ezzel különben az jár, hogy nincs igazi kiemelkedés. Annyira egysíkúak egymás mellett a részek, hogy nincs, amit ki tudjak emelni.

A heti tűzoltó - kórház menet legalább próbált ötletes lenni. Vagyis: Chicago Fire & Med (s13/10e17). Visszajött Damon és nagyon igyekszik. Novak már megint a kapitány körül legyeskedik. Severide-ék az örökbefogadásra várnak, és Stella most botlott bele egy kamaszba, akit pár éve ő mentett meg. Mennyi esély van rá, hogy baba helyett az a lány kerül hozzájuk? Sok szál volt, és most nem csak a magánélet vitte a sorozatot. Egy edzőterem körül voltak esetek és a mentősök rakták össze, mi is történhet ott. Nem maga az ellátás volt érdekes, de az összefüggés meglátása adott neki egy kis pluszt. A Medben pedig Archer egy napját követtük. Jó volt így keretnek - mindig vele haladtunk és a többiek szálaiból csak annyi került be, amit ő érzékelt abból. Más a szerkezet, vezette az osztályt és jöttek sorra a betegek is. Igaz, megint az esetek vetítettek a magánéleti kérdéseire, de ezt már megszoktam. Caitlin lesz lassan az új kedvenc szereplőm. Van dráma a múltjában, jó orvos és más karakter, mint akiket ebben a sorozatban megszokhattunk. Most pl. majd elmeséli a családi drámájá.

Egy dolog maradt csak ki a Georgie & Mandy's First Marriage (s01e15) heti részéből. Az viszont elég fontos lenne - a humor. Kezdem úgy látni, hogy Mandy fivére tölti be ebben a sorozatban Sheldon szerepét. Most éppen randizott, amin mindenki le volt döbbenve. Mandy és az anyja leselkedni akartak, az apjuk meg csak örült, hogy igazi nővel van a fia és nem kitalációval. Pedig semmi extra nem volt - csak a család viselkedése volt furcsa. Ettől a rész is az lett, meg műviek a jelenetek. Most kifejezetten irritált is az alákevert nevetés, mert nem volt min nevetni. A szokott, családi hangulat sem volt meg. Talán csak egy résznél: amikor Mandy bement a testvéréhez és kifejezte, hogy aggódik érte, szívesen segítene neki és itt van, ha kérdése van. Az még akkor is bírt némi értékkel, ha különben mesterkélt volt az egész epizód.

Különben látok rá esélyt, hogy holnap is sorozatozunk. A hétvégi, pénteki sorozatokra nem nagyon jutott időm, de estére azokat tervezem nézni. Majd meglátom, tényleg az lesz-e.

Ennek a filmnek aztán nem volt szerencséje. Éppen abban az évben kellett díjakért küzdenie, amikor a Barbenheimer tombolt. A Barbie-t agyon is verhetné, de az Oppenheimer azért más szint. Bár Nolan a kedvenc rendezőm, azt a filmet imádom, így nem tudom ezt objektíven nézni.

Viszont, ha az nem az Oppenheimer éve, én ennek a filmnek drukkoltam volna az Oscaron. A szatíra nem az én zsánerem, de ez a film zseniális. Odamar, mondanivalója van és közben mégis vicces. Én nem szoktam azon nevetni, ha érzem a drámát, amin sírni kellene inkább. Szerintem ezért nem szeretem a szatírákat, engem inkább lenyomnak és nyomasztanak. De ennek a filmnek annyira jó mellette a humora, hogy szórakoztató is.

A történet kegyetlen. Adott egy író, Monk. Ő az, akire még a filmben is rámondja, hogy fehér néger. Vagyis, hiába fekete férfi, úgy viselkedik és olyan a közege, kultúrája, mint a fehéreknek. Tanít, regényeket ír. Az igényes fajta, akit a siker elkerül. Ki is van akadva, hogy a közhelyeket megerősíti, igazából szemetek lesznek a sikerek. Vagy, amikor a saját könyvét meglátja, hogy a fekete irodalom közé teszik. (Aztán közben görög mitológiát dolgoz át, ha jól emlékszem. Vagyis, semmi köze a fekete közösséghez.) Egy napon annyira elszáll az agya, hogy ír egy olyan könyvet, ami most siker. Szegény, bűnöző fekete, obszcén beszéddel, sok erőszakkal, rossz családi háttérrel. Mivel olyan mérges, álnéven el is küldi kiadóknak.

Ő csak egy viccnek szánja, gúnyolódásnak, de a könyvet megveszik. Az szintén egy remek jelenet, amikor már mindent vissza akar csinálni, és el akarja érni, hogy mégse adják ki a könyvet. A tárgyalás során találja ki, hogy változtassák meg a címét. Bemondja a legőrültebb ötletet, ami eszébe jut: Faszom. Az ügynökével együtt nem hisznek a fülüknek, amikor még így is megveszik. De mondhatnám azt is, amikor filmet forgatnak belőle. A rendezőnek nem tetszik a vége, írják át! Monk mond egy romantikus véget. Egy valószerűt. Nem tetszenek. Erre bemondja a legnagyobb előítéletet, ami eszébe jut. Jön a rendőrség, agyonlövik, miközben látjuk, hogy amit fegyvernek néztek, az éppen megkapott irodalmi díj volt. A rendező ezt imádja, már foroghat is.

Hozza a sztereotípiákat, a liberális rasszizmust, de még azt is, ahogy mindezt egyes feketék kihasználják. Az a másik könyv, amit emlegettem, ami kb. egészében szemét. Kiderül, hogy egy nagyon is intelligens, tanult fekete nő írta, akinek semmi köze ahhoz a gettó közeghez, vagy ilyen emberekhez. Elit iskolába járt, jó helyen volt gyakornok és éppen annyira fehér néger, mint Monk. Erre megírt egy olyan gettó-regényt, eladva igaz történetként és fekete tapasztalatként, ami rájátszik az összes előítéletre, és amit a fehérek a liberális rasszizmustól hajtva sztárolnak. Egyszer Monk próbálja számon is kérni a nőt, de van igazi válasza? Naná, hogy nincs.

Bár beszélgetős, szituációs film, azért meglepő húzások is akadnak. Az éves irodalmi díj? Monk bekerül a zsűribe, mint kötelező fekete. Tavaly bírálták a fehér zsűrit, most színesítenek, és ezt ki is mondják. A könyvek között meg majd ott lesz a Faszom is. Azért az kegyetlen, amikor a zsűri két afroamerikai tagja elhatárolódna a könyvtől, eszükbe nem jutna bármit is adni neki, míg a fehérek rajonganak érte.

Van szerelmi szál is. Az fogott meg a legkevésbé, ha kimaradt volna, se fájlalnám. Monk karakteréhez tesz hozzá, de különben nem sokat adott a filmnek.

Nem látványfilm, ahogy már írtam is, itt az a lényeg, amit beszélnek. A helyzet, társadalmi jelenség, amire rávilágítanak. Azt a kétszínűséget emelik ki többek között, amit pl. az All American Spencer főszereplésű évadaiban vagy az egész Homecomingban annyira rühelltem. Amikor a kivételezett helyzetű, méregdrága és divatos ruhákban rohangáló, kvázi gazdag vagy minimum felső középosztályú fekete fiatalok nyüglődnek azon, hogy mennyire nehéz nekik a bőrszínük miatt.

Erős lett a casting is. Nem véletlen, hogy Wright és Brown is lett nevezve érte az Oscarra. A legjobb film-jelölése is volt, amint már említettem feljebb. Az Oscarról különben nem jöttek el üres kézzel: a forgatókönyvért megkapták a díjat. De fesztiválfilmként is nagyot ment, nagyon sokféle díjat kapott ez a film. Azt kell írnom, nem véletlenül. Díjakon túl, nekem még Issa Rae alakítása tetszett a már említetteken túl.

Annyi minden van ebben a filmben, hogy lehet a kapcsán beszélni róla társadalomról, irodalomról, pozitív és negatív előítéletekről, rasszizmusról, de még akár a modern párkapcsolatokról is. Családról. Még mindig nem néztem meg az összes jelöltet az évből, de az Oppenheimer mellett ez a legerősebb az eddig látottak közül.