Lett folytatása a Hellboundnak, ha nem is érzem úgy, hogy a megtekintése után több mindent értek, mint az első után. más a sorozat jellege is. Kb. mintha nem is ugyanazoknak készült volna, akik az 1. évadot is végignézték.
Bevallom, a nevekkel még mindig hadilábon állok. Meg sem próbálom reprodukálni, ahogy a sorozatban hívták a szereplőket. Arcról felismerem őket, de nem a nevüket jegyeztem meg, hanem a címkéjüket. Pl. van a rendőr, a
vallásalapító vagy éppen az ügyvédnő. Azt is feladtam, hogy rájöjjek, mi a kereszt- és a vezetéknevük. Sokkal jobban működött ez számomra a címkékkel.
A történet pár évvel az első után veszi fel a fonalat. Mire az évad végére érünk, minden fontos szereplőt mozgásba hoz az előző évadból. Vagyis, meg lehet nézni, kivel mi történet és hogyan változott közben a világ. A rendőr haldokló lányát gondozza és mindenből ki akar maradni. Az ügyvédnő az egyik titkos, a rend ellen lázadó szervezet arca. Az igazságot akarja közvetíteni, hogy nincs eleve elrendelés és a lények véletlenszerűen ragadnak el, nem a bűnökért. A megmentett babát ők nevelik a szervezettel - de az ügyvédnő egyre nehezebben viseli, ahogy a gyereket tartják, jobban szeretné, ha igazi gyerekkora és szerető szülője lenne. A vallásalapító pedig ebben az évadban visszatér, ha úgy tetszik, feltámad, és meg akarja érteni, mi történt vele. Értelmezni akarja, amit tapasztalt, és ehhez beszélnie kell az egyetlen olyan személlyel, aki szintén visszajött a pokolból.
A játszma azzal válik izgalmassá, hogy a politikai rendszer összeomlóban van. A Nyilak annyira megerősödtek, hogy lassan már az anarchia korát élik. Egy politikusnő kitalálja, hogy a feltámadott nő szájába szavakat adnak, egy új világrendet teremtve ezzel. Az első szekta és az ügyvédnő szervezete lenne a két vezető hatalom, ami között a kormány egyensúlyt tud tartani és megmarad valamiféle rend. Az igazság egyáltalán nem szempont és semmilyen erkölcsi gátjaik nincsenek. Okos nő, de annyira manipulatív és embertelen, hogy szimpatikus nem tudott lenni. Még akkor sem, ha az tetszett, ahogy a szektavezért utasítgatja vagy lemond róla.
Ezt a kialakuló rendet rúgja fel a visszatérő alapító és lesz méltó párja a machinálásban a politikusnak. A kedvenc részeim voltak, ahogy szembesülnek egymással és főleg a nő rádöbben arra, hogy színre lépett egy olyan szereplő, aki átlát rajta, akit nem tud úgy megvezetni, mint mindenki mást. A gond itt is az, hogy a pokol megtapasztalása megváltoztatta az alapítót. Ő korábban az emberiségnek akart jót és az életét tette fel arra, hogy egy olyan hazugságot adjon az embereknek, amely megőrzi a békét. Most azonban semmi nemes célja nincs már, csak a saját tapasztalatait akarja megérteni. Csak beszélni akar a másik visszatérővel. Sok olyasmit meg is tesz ezért, ami köszönőviszonyban sincs a korábbi, erkölcsös énjével.
Tulajdonképpen az ügyvédnő az egyetlen pozitív személy, aki jót akar és nem egoista a hozzáállása. Azt lehetne fokozni, hogy egymáshoz képest ki mennyire romlott, de nincs értelme. Ez nem az a helyzet, ahol a jó szereplőnek drukkolunk a rosszak ellenében.
A játszma, a machinálások lekötöttek. Ezzel párhuzamosan viszont a sorozat nagyon visszavett a horrorból. A lények és az elragadások szinte jelen sincsenek, és válaszokat sem kapunk, mi és miért történik. Marad a rejtély, amivel már nem is foglalkozik senki. Az ügyvédnő szervezete keresett még leginkább válaszokat, de a történet idejére már ők is inkább politikai tényezők akarnak lenni és nem válaszadók.
Mondjuk, olyan téren nem hiányoznak a démonok/angyalok/lények, hogy most sem néz ki jobban a sorozat. A pokolra küldések, a lények is kidolgozatlanok, rondán néznek.
A főbb színészek visszatértek különben, ez is teremt kohéziót az évadok között.
Összességében lekötött, csak mindig találok pár elemet, ami miatt sajnálkozom. Az alapítót jobban kedvelném, ha nem viszik el ennyire egomán irányba. Nem haladtunk a jelenség megértésében. Plusz, kevés a horror.
Majd kiderül, lesz-e 3. évad. Ha nem is, akkor is viszonylag kerek a vége, ha válaszok nincsenek is a történtek értelmével kapcsolatban.
Albert feladja az apjától örökölt címet, és az anyjával becsületben, mindent újrakezdve akarják folytatni az életüket. Itt viszont egybemosták őket két másik fiatal szereplővel - az egyik pl. Edmond egykori hajóskapitányának fia -, akik majd menet közben egymásba szeretnek és akik majd megkapják a happy endet.
változat.
bizalmas adatok sorát. Ez azért jó nagy segítség, a semmiből...
alakként van számontartva, körözik és Mexikóban bujkál. Csak éppen a szimbióták teremtője ébredezik és nem éppen boldog, hogy a teremtményei bebörtönözték. Ki akar szabadulni, a börtön kulcsa azonban a szimbiótáknál van. Pontosabban, ha a szimbióta és a gazda életereje összeadódik, mert az egyik meghalt, a másik megmentette, az lesz a szabadulás kulcsa. És hány ilyen szimbióta van a világon? Naná, hogy csak Venom. Így aztán minden szörnyű szimbiótavadász a nyomukba ered. Eddie csak kiheverné a másnaposságot, New Yorkba menni zsarolni kicsit a szabadságáért, helyette szörnyekkel harcol és megtudja, mit is rejt az 51-es körzet.
nem lényeg, csak Mattie nyomozhasson mellette a maga esetében. Talán kicsit merengtem most, hogy meddig megy el a célért. Azért, hogy megmaradjon a helye, esélye legyen begyűjteni a bizonyítékot, képes szembemenni az elveivel. Vagyis, a 7. epizódban hiába érzett együtt a fiatal nővel, aki ellen harcoltak, mégis lebuktatta és tönkretette az ügyét, a magáé védelmében. De aztán a 8-ban, amiben a dadus kamera miatt pereltek, már a szokott formáját hozta. Ami viszont roppantul zavart: visszaléptek a kezdőpontra. Vagyis, megint nincs semmi a kezében a lánya tönkretevői ellen. Sejtem az okát - elég sikeres a sorozat, hogy nyújtsák még kicsit. Csak ne ilyen gagyi fordulatai lennének! Összejön-e újra Olympia és a volt férje, meg hasonlók.
ugyanolyan random rész, mint az eddigiek mind. Vagyis, a felállás változatlan: több kis történetből áll össze a rész. Károly egy szakítást akarna lebonyolítani, míg Kati és a doki az összeköltözésen merengenek. Az idősebb Répa és neje egy egészségtábort igyekeznek túlélni - a feleségnek jól megy, a férje már kevésbé sikeres és szenved is rendesen a sok zöldségtől jógától, stb. Vagyis, a kis epizódokkal sok szereplőt tudnak átmozgatni, ahogy eddig is. A humora most sem az enyém, de továbbra is egy ebéd mellé elmegy.
készült, de bevallom, hogy az nem nagyon fogott meg. Jelenleg a sorozattal sokkal jobban kijövök. A történet két síkon játszódik: az egyik a Sakálé. Vagyis a bérgyilkos, akire felfigyelnek egy nagyon is látványos lövés miatt. Világrekord távolságból és tökéletes fejlövés. Ezzel egy új megbízást is kiérdemel, miközben a felesége is kezd rádöbbenni, hogy a férje nem egy átlagos ember. A másik szál a nyomozóé, aki igyekszik elfogni, mielőtt egy újabb gyilkos lövést le tudna adni. Mindkettő érdekes és elég kemény döntéseket kell meghozniuk. Jól játszik azzal a sorozat, hogy milyen eszközöket vet be mindkét oldal. Nem lehet a jó - rossz felállást egyértelműen kijelenteni. Az ügynök is küld ártatlant halálba és nagyon erős a gyilkos ösztöne. Csak éppen az egyik pénzért öl, a másik elvekért, a törvényért. De ugyanaz a profizmus, könyörtelenség van bennük. Talán a szembenállások nekem kissé soknak tűnnek: fekete nő a fehér férfi ellen. Természetesen mindkettő angol, mi más lenne a legjobb lövész, ha nem angol? Gúnyos nevetés. A lényeg viszont az, hogy a történet működik. Ahogy közelednek egymás felé, ahogy terveznek és alakulnak a stratégiák. Látványos, sok helyszínnel. Nem csak az akció, de az egésznek a ritmusa, a felépítése is tetszik. Ezt fokozza, hogy erős a stáb is. Filmsztár főszereplő - Eddie Redmayne. Remekül áll neki a szerep. A feleségét Ursula Corberó játssza, egészen más alkat, mint Tokio volt a Money Heistben. Lashana Lynch elsőre nem esett le, mondjuk, nem voltam sose túl nagy James Bond rajongó. Nekem a Kingsman, ha titkos ügynök kell... De a lényeg, ez a sorozat eddig bejön, nézem is lelkesen tovább.
baráti kör férfi tagjainak 95%-a közül valakivel megnézzem. Szerintem ez férfi szemmel több, mint unalmas. Annyira más az anyák és apák, az ő szülői kötelességeiknek megítélése, hogy kétlem, a karrier és anyaság összeegyeztetése nekik nagy élmény lenne.
erőszakkal is, a rendszer minden eszközét bevetve dolgozott. Akkor ez elvárás volt - eredmény: rendszerváltás után szégyenfolttá lett. Kitaszítva, mindentől megfosztva él magányosan. Addig, míg ismeretlen tettesek ki nem rabolnak egy bankot, ahol végeztek a biztonsági őrrel és a pletykálkodni véletlenül betévedt három pénztárossal. A rendőrség tehetetlen, és Tadeusznak felajánlják a reputációja visszaállítását, ha elfogja a tetteseket. Kap maga mellé egy társat - egy fiatalabb és még viszonylag idealista rendőrnőt és nyomozni kezdenek.