Úgy tűnik, a Hang nélkül is olyan franchise lesz, mint a Démonok között. Megvan az összekötő, alap mag, de sok-sok történet és más karakterek kalandjai is bele fognak férni az eredeti szereplőkön túl.

Az Első nap is ilyen. A helyszín New York, és megjelennek a lények. Az emberiség nem találkozott velük, sé pillanatok alatt teljes hadi állapotban van mindenki, és nem úgy tűnik, hogy van menekvés. Érdekes választás, hogy főszereplőnek egy olyan nőt választottak, aki amúgy is a végnapjait éli. Halálos beteg, és egy macskán túl nincs már senkije. Ugyan vannak hírek arról, hogy a vízre kell menni, mert a lények nem tudnak úszni, de Samira befelé indul a városba, el akar menni pizzáért. Abszurdnak is tűnik a dolog, de majd a történet során kiderül, hogy miért kell neki életében még utoljára arról a bizonyos helyről egy szelet pizza.

Akár az is lehetett volna a film, hogy Sam miképpen éri el ezt a kicsi, de a helyzetben mégis lehetetlennek tűnő célt magányos harcosként, csak a cicájával maga mellett. De hogy mégse egy kb. néma, magában utolsó útjára induló nő története legyen a film, egy ponton Sam és Frodo cica összetalálkoznak egy másik túlélővel. A joghallgató Eric nem tud hova menni, a páros nyomába szegődik és meg is egyeznek abban, hogy együtt mennek el pizzázni. Eric még egy utolsó célt tud adni a nőnek: már nem csak annyi az utolsó útja, hogyan egyen még egy utolsó szelet pizzát, hanem a kikötőbe érve a fiatalember életét még megmentheti, így Frodo is kap egy új gazdát. Értelme lesz a halálának, megment vele valakit, és nem csak beletörődik az elkerülhetetlenbe.

Az eredeti filmet ismerve kissé furcsa is, hogy mennyi teret adtak a történetben a szereplők beszélgetésének. Nem csak az esőben, de máskor is suttognak és beszélgetnek. Így is próbálnak azzal játszani, hogy minden zaj mennyire halálos nekik, de meg sem közelítik az eredetit, amikor tényleg komolyan vették, hogy némán és hang nélkül intézzenek mindent.

Változás az is, hogy sokkal jobban jelen vannak a lények. Nagy bogarakra hajaznak, kb. mint a Mimic szörnyei. Azzal, hogy ennyit látjuk őket, kevésbé félelmetesek is. Hiányérzetem is lett tőlük, ha pontosan nem is tudnám megragadni, mivel volt bajom. Ebben a formában, a furcsa testükkel már nem olyan rémálom lények, mint korábban. Spielberg cápája óta azért tudjuk, hogy amit nem látunk, csak lecsap ránk, mennyivel félelmetesebb tud lenni annál, amit hosszan mutogatnak is.

Közben merengtem azon is, mennyire komolyan vehető előzményfilm ez. Vagyis, a tévébe szánt gagyi, vagy ezt komolyan gondolták. A szereposztás azért mutatja, melyiknek szánták. Van az eredeti filmekből feltűnő szereplő benne, és a két főszereplőt is ismert színészek játsszák. Sam Lupita Nyong’o lett, aki az egyik legmenőbb halálba sétálást kapta a hasonló filmek körében. De különben is bírtam, ahogy életre keltette Samet. Egyszerre volt benne a haldokló törékenysége és egy pokoli erő, amit nem lehetett megállítani, míg célba nem ért. Eric Joseph Quinn lett, akinek mondhatni nem volt újdonság másvilági szörnyek elől menekülni. Meg is fordult a fejemben, hogy ez kicsit kárpótlás azért, amit a Stranger Thingsben kapott. Ott ő halt meg másokat megmentve, itt ő lesz az, akiért valaki az életét adja és megmenti. Ahhoz a szerepéhez tudom mérni, és itt egy érettebb, törékenyebb fiatalembert játszik. Nagyon más a két figura, nem is esett le rögtön, honnan ismerős maga a színész. De a kettős közül azért Nyong’o az erőteljesebb a filmben.

Jok a kritikái, jók a bevételei. Én talán a történetét túl semmilyennek érzem, egy mini kimenekülés New York városából, de simán el tudom képzelni, hogy több ilyen túlélő film is születik meg a Hang nélkül filmek világából. Meg is nézném őket.

Így kellett ezt a sorozatot befejezni? Azért a valaha volt legrosszabb végek listára nem tenném fel, de nem ezt vártam. Annyira el van varrva minden, hogy mindennek végleg vége. Ha úgy tetszik, minden főszereplőt végleg elintéztek.

Jó, akkor kissé higgadtabban. Ez a sorozat mindig is extrém volt és halmozták a különc szereplőket és eseteket. Most új alakokat nem hoztak be, várjunk – de egyet: Jessicát, jut eszembe. Sokat nem szerepelt, de a végjátékban elég nagy szerep jutott neki. A lényeg, hogy inkább azt mutatták meg, hogy az eltelt években, minden különleges képesség nélkül hogyan boldogultak a szereplők. Azt nem mondanám, hogy szenvedtem, voltak jobb és nehezebb napjaik, de a többségnek inkább a rossz jutott. Ben kavarása révén azonban megint képességeik lesznek, amivel jön egy újabb világvége is. Amit meg kell akadályozni, de most az évad rövidsége miatt ezt extrém gyorsan intézik.

Talán ez az egyik baj a sorozattal: hiába vannak ötleteik, agyament poénok is, az összkép összecsapottnak hat. Egy részben, kb. mellékszálon összefoglalták Ötös és Lila 7 évét, miközben világok sorát járták be. Még csak arra sem vették a fáradtságot, hogy a világokat kicsit jobban megmutassák. A nagy többségből csak a metrót láttuk, meg ahogy fel-leszállnak a szerelvényre. Vagy, ott van Gene és Jean, meg a szervezetük. Több alsejttel, gyűjtésekkel és a háttérben álló emberekkel. A sorok között kell a nagyját kitalálni, mert rájuk sem volt semmi idő. Korábbi szereplőket is elintéznek csak egy mondattal. Allison megkapta az áloméletet, az álomférfi lett a lánya apja, együtt éltek – most meg hol a pasi? Mi az, hogy pár éve elment? Miért? Gondolom, a színész nem akart visszajönni, de ennyivel elintézték a történeten belül is? Még Luther feleségét is többet emlegették, pedig ő megsemmisült az előző világgal együtt.

Pedig egyes jelenetekben ott van az a plusz. Az valami kegyetlen és egyre viccesebb, amikor a csapat begurul a helyszínre, és a gagyi gyerekdalnál beragadt lejátszó mindig a legrosszabb helyzetben kezdi el azt a bizonyos dalt játszani. De bírtam azt is, amikor Klaus egy kutya sírjába lesz eltemetve, a kutya szellemétől kér segítséget és egy ponton nekiáll Kill Bill-t játszani és Uma Thurman hasonló jelenetét emlegetni. Az is kegyetlen, amikor Luther képessége és egyben átka éppen az új munkája közben tér vissza – azt említettem, hogy sztripper lett belőle?

Elszórakoztattak egyes részei. Sok szereplőt kifejezetten bírok, és érdekelt, mi van velük és milyen agybajjal küzdenek éppen. Ötös a kémes dolgaival – bár ebben az évadban először mutatták meg, hogy neki is van szíve és lehetett volna neki is esélye egy más életre is. Diego, aki unatkozó kertvárosi apukából akar visszatérni az akcióhős szerepbe. Allison és Viktor, akik kb. a leginkább hétköznapi életet hozták maguknak össze, kevésbé voltak érdekesek, de az összképbe ők is simán belefértek. Csak éppen mindig volt valami, amit összecsaptak, éppen csak említettek és már rohantak is tovább.

A CGI változó. Egyes részek nagyon jól sikerültek benne – a visszaidézett majom bácsikájuk vagy Viktor képessége, mások kevésbé. Nem tetszett az alak, amivé Jessica és Ben váltak.

Minden színész visszajött, és szépen el is rendezték a történetben, hogy miért idősebbek. Igaz, ez leginkább Aidan Gallagher, vagyis Ötös alakján látszik, aki az eltelt időszakban már fiatal felnőtt lett.

A végét még biztos emésztem kell kicsit, de ez valóban a vége. Elintézték, hogy ne legyen több világvége és a családnak is vége lett.

Amióta végignéztem ezt a filmet, jelzőkön gondolkodom. Nem igazán hagyja, hogy elkezdjem skatulyázni. Nem akar beférni egy dobozba sem, ahova a thrillereket pakolnám.

Az első, hogy nehéz felfogni a történetet, miközben nagyon egyszerűnek tűnik. Egy férfi a tárgyalásán várja, hogy eldöntse az esküdtszék, bűnösnek tartják-e három kamaszlány elrablásában, kínzásában, szexuális bántalmazásában és meggyilkolásában. A tárgyalással kezdünk, az a zárás is, és a történet nagyjában azt követjük, hogy ott mi hangzik el. Mit nyújt be a vád, miből áll a védelem.

De ez nem tárgyalótermi krimi! Ugyanis nem a gyilkos, nem az ügyész és nem is a védőügyvéd a főszereplő. Ők olyanok, mint színészek egy színpadon, amit a főszereplő nyomon követ. Mi ugyanis egy fiatal nőt követünk, aki a tárgyalás megszállottja. Kelly-Anne minden tárgyalási napon ott van, nyomon követi az esetet, minden hírt elolvas róla és maga is nyomozgat a történtek után. De annyira megfoghatatlan ez a nő. Miért csinálja? A film semmi fogódzót nem nyújt, én meg elkezdtem elméleteket gyártani, és nagyon utáltam, hogy semmi kapaszkodó nincs.

Volt olyan elméletem, hogy Kelly-Anne az igazi gyilkos, aki tényleg megrendezett mindent és most meggyőződik róla, hogy a palimadara rácsok mögé kerül. Túl jó hacker és rideg ez a nő, hogy ne merüljön fel, hogy a sötét oldalon áll. Aztán, egész más oldalról is megközelítettem. Vártam, mikor derül ki, hogy az egyik áldozat rokona vagy barátja, és az igazság kiderülését várja. Arra is tippeltem, hogy maga is áldozat volt, csak neki sikerült megszökni és új életet kezdeni. Szóval, ötletem bőven volt, és még mindig rühellem, hogy Kelly-Anne végig megmarad ebben a szociopata szerepben, és nem lehet tudni, miért érdekelte ez az ügy, mit és miért csinált a tárgyalás során.

Hogy azért valami interakció is legyen, egy másik tárgyalásra járó lánnyal elkezd összebarátkozni. A vidéki, naiv Clementine hinni akar Ludovic ártatlanságában, fennen hirdeti, hogy csak bűnbak és engedjék szabadon. Ő a tipikus, megszállott rajongó. Miatta nem hittem egy percig sem, hogy Kelly-Anne is bele lenen bolondulva a vádlottba. (Megjegyzem, annyira előnytelen külsejű és szánalmasnak kinéző férfi játssza, hogy már csak azért sem értem, egy kicsit is értelmesebb nő mit látna meg benne. Ha milliomos és nem sorozatgyilkos-jelölt lenne, akkor is simán át kellene rajta nézni.) Clementine és Kelly-Anne egész mások, de azért kellett ez a lány, hogy Kelly-Anne beszélhessen, megmutathasson dolgokat és ha meg nem is értjük, marad a rejtély, azért azt az érzetet kelti, hogy közelebb kerültünk hozzá, jobban ismerjük.

Thriller, amiben az igazi gyilkos kiléte, de Kelly-Anne indítékai is a rejtély részét képezik. Van nyomozás, de nem hagyományos. Van feszültség, de az sem a szokott. A főszereplő meg olyan megfoghatatlan, hogy még mindig megosztónak érzem. Hozzá képest a tetovált lány egyszerű lélek.

A film hangulata, stílusa is egyedi és megosztó. Nagyon éles a kontraszt a szinte világító, fehér környezetbe helyezett, mesterséges tárgyalóterem és Kelly-Anne éjszakai között. Az utóbbi sötét, vörös fényekkel és sejtelmes. Elkülönül a kettő és ahogy váltják egymást, szinte sokkoló.

Emlékezetes, szerintem nekem egyedül ő fog megmaradni a szereplők közül, Juliette Gariépy játéka. Mint egy szfinx, képtelenség bármit leolvasni róla. Pedig nagyon próbáltam. Erős a jelenléte, uralja a filmet és nem véletlenül ragozom már egy oldal óta, hogy nehezen dekódolom a nőt és a cselekményt. Ez a színésznő miatt is így van, fel is írtam magamnak, hogy nézzek utána, van-e olyan filmje még, amit lenne kedvem megnézni.

Különös, érdekes és hasonló jelzőket kellene zárásul aggatnom. Miközben üdvözlöm, hogy annyira egyedi és más a film, hogy nem tudom betenni a kis dobozaim egyikében sem, azért valahol fájlalom is, hogy ennyire rejtélyes maradt számomra még a vége után is.

Ez egy vicc? Mert nem paródiaként adják el, de olyan, mintha az lenne. Ennyire a zsánert gúnyoló, komolytalan és blőd kémfilmet nem is tudom, mikor láttam. Leesett az állam, hogy mennyire pocsék a szkript és milyen gagyi a film.

Nem is értem, hogy van ilyen szereposztása. Mondjuk, annak gyanúsnak kellett volna lennie, hogy Mark Wahlberg és Halle Berry a fő kémek a történetben, akiknek JK Simmons a főnöke. Mindhármat bírom igazság szerint, de tudjátok mennyi az átlag életkoruk? 60 év. A legfiatalabb is 53 múlt. (A poén, bár nem nevetek, hogy Berry 5 évvel idősebb, mint Wahlberg, mégis, sokkal fiatalosabb és hitelesebb ő, mint Mary Mark. Aki kb. úgy néz ki, hogy néha vártam a mentőt.) Komolyan kellene őket venni aktív, menő kémként, aztán már akciópapa korban vannak. Wahlbergen nagyon látni, hogy már kiöregedett ebből a szerepkörből. Még akkor is, ha simán csaltak a filmben. A filmben 43 éves a páros – igen, van annyi adat, hogy akinek ez az agybaja (itt mutogatok magamra), ki tudja számolni. Azt meg már fejtegettem, hogy 10 – 15 évvel idősebbek igazából. És a férfin nagyon látni is.

A film egy része arra épül, hogy mennyire menők, lazák és szexik a szereplők. Csak éppen ezt már mindenki nem tudja hozni. Colter és Berry igen, de Mark Wahlberg már nagyon nem. Nem véletlenül az a nyitó poén, hogy az egykori matematika tanárával keveredett viszonyba. (Amit az ember észre sem venne, mert kortársnak tűnnek.) Különben nagyon nem vicces ez a vonal, és erőltetik, még a film végi osztálytalálkozón is ezen vigyorognak.

Az egész Szervezet, aminek dolgoznak egy vicc. Az a neve, hogy Szervezet. Már ez. Mert az, hogy a CIA Cégként van emlegetve, egy dolog. Annak van rendes neve is. De itt a Szervezetnek ez a neve. Mint egy paródiában, de ez nem paródia.

Megvannak a történetben az ilyen filmek tipikus elemei, csak éppen azok is paródiának hatnak. Ahogy Mike két hét kiképzés után már elit kémként nyomja – és miért éppen ő lett beszervezve? Mert 18 évesen, 25 éve kosarazott a középiskolai csapatban. Már azon röhöghetnékem lett, ahogy Halle Berry komoly arccal előadta, hogy megbízható és sportoló volt, ezért kell ő. Eggsy a Kingsmanben szintén fel tudott mutatni maga mellett sportolói múltat: csak ő éppen olimpiai szintű tornász volt jelen időben. Itt meg egy 25 évvel korábban középiskolás kosaras van…

Az akciót különben tolják, és ha az agyam lekapcsolom, azért látvány van. Sokféle üldözés, lövöldözés, robbantás, beépülés és Halle Berry még ki is van öltöztetve. Jól áll neki ez a részben szőkített, rövid frizura is. (Sokkal jobban járt, mint Colter a rózsaszín öltönnyel.) Csak le kellene tudni kapcsolni az agyam.

Nem meglepő módon nincsenek túl jó kritikái a filmnek. Ez egyszerűen… buta film.

Mit is lehetne az eddigiekhez hozzátenni?

Azt nem fogom tudni megfejteni, mitől lett ez a sorozat addiktív. Ami engem húz előre, az a sok nyitott vég. Egy-egy problémát több részen át húz, és mire egyet befejeznek, már elindul egy újabb, több részen át tartó történet, amiből érdekel, mi sül majd ki.

Veszélybe kerülnek a szereplői, és köszönnek el alapszereplőktől is. Ebben a 3 évadban is volt több nagy kieső játékos – a 8. évad végén repülővel zuhantak le, és nem mindenkinek sikerült felgyógyulni. De a 9. végén egy vihar lecsapása miatt kerül valaki életveszélybe. Így az is feszültségforrás, hogy ki marad, és ki távozik. Mivel annyira le vagyok maradva és azért arról mindig is voltak hírek, hogy ki bont szerződést, kezd másba, betegedett meg és hasonlók, ez annyira nem körömrágó, de nézés közben ennek is megvan a húzása.

Látom benne a fejlődést. Mivel ennyire darálom, nekem még közeli emlék, milyen volt ez a csapat kezdőnek. Most már ők a vezető rezidensek, szakosodnak és ők tanítanak másokat. (9. évad) Az egészet folyamatként nézve eljutnak egy kezdőponttól valahova: nem csak a szakmában, de a magánéletükben is. Meredith, aki még egy fogkeféhez se tudott ragaszkodni az elején, most elkötelezett kétszeres anya és feleség. Karev is rengeteget komolyodott, egyre jobban kopik róla a bunkó, magányos farkas máz. Mindig ott van, hogy merre tudnak tovább haladni. Mi az orvosi karrier folyamata? Bár, hogy a sorozat és a szereplők egyben maradjanak, kellett trükközni a cselekménnyel és megoldották. A szakorvos képzések helyett majd kórházat vesznek, így az összes fontos szereplő helyben marad, és már nem kérdés, miért nem mennek át olyan helyekre, mint a Mayo vagy a John Hopkins, ha kifejezetten őket szeretnék oda megnyerni.

A magánéleti szálak már nem ennyire pozitív élményt nyújtanak. Már felismerek típus taktikákat a szereplők szerelmi életében: hintáznak. Vagyis, van egy páros, akik összeillenek és együtt kellene lenniük. Ha elsőre össze is jönnek, jön majd valami félelem, félreértés és szétmennek. Még szeretik egymást, de egyik sem meri megmondani a másiknak. Mire rászánja magát, a másik fél összejön valaki mással. Még akkor is, ha ő maga is érzi, hogy nem az igazi számára, csak egy pótlék. Az igazi szerelmesek majd titkon figyelik egymást, törődnek egymással, de kell valami drasztikus, nagy esemény, hogy színt is valljanak. Még akkor sem biztos, hogy jön a happy end, mert ez a sorozat jó emberekkel dolgozik, akik nem akarják megbántani azt sem, akit szeretnek, csak nem annyira, mint a nekik kirendelt nagy Őt. Megvolt ez a Derek – Meredith kapcsolatban. Izzy és Karev között is. Lexi és Mark. Most éppen Kepner és Avery van ebben a hintában.

De elég sok szereplő van, hogy akkor is legyen benne dinamika, és le tudjon kötni, ha már így felismerem a sémát. Néha még meglepetést is tudnak okozni: arra nem számítottam, hogy Adele szerelembe esik a szanatóriumban, mire Richard enged egy régi barát csábításának. Meg is jegyezném, hogy jó páros Catherine-nel. Az még vicces is, ahogy a nő fia ki van rajtuk akadva eleinte.

Maradt az a séma is, hogy az alapstábot igyekeznek megtartani, miközben új állandó szereplők kerülnek be melléjük, illetve 1-1 évadra jön valaki új, aztán továbbáll, meghal, de néha valaki hosszabban a sorozatban ragadt. Elment Teddy, de egyre több szerepet kap Catherine. Bár inkább a gyakornokokra jellemző, hogy jönnek-mennek, csak egy-egy maradhat hosszabban. Mondjuk, ha valamelyik állandó szereplővel összejön. Továbbra is felkérnek ismertebb, vagy eltaláltak olyan színészeket mellékszerepelni, akik később jobban befutottak. Visszagondolva, vagy mert időben az van hozzám legközelebb, Hilarie Burton a legerősebb emlékem, de Derek testvéreként jött Neve Campbell, beteg volt a kórházban Nia Vardalos, Daniel Sunjata egy időre Bailey partnereként volt visszatérő szereplő.

Most is áll, hogy kórházas sorozat. Fenntartás, orvosi esetek – főleg az orvosok szemszögéből látjuk az eseményeket. Néha megbolondítják azzal, hogy az orvosból lesz beteg vagy egy-egy traumán kell túljutniuk. Szintén visszatérő elem, ebben az évadban több dokival is megesett, hogy fizikailag vagy lelkileg sérült, és össze kellett kapnia magát, mielőtt visszament dolgozni.

Próbálják a sorozatot vizuális ötletekkel erősíteni – volt egy musical epizód, de osztott részek is akadtak, amikor Christina egy rövid ideig más kórházban dolgozott.

Leginkább melodrámának mondanám, de időnként humora is van. Ebből a három évadból az oroszlános rész volt ilyen szempontból a kedvencem. Már, ahogy az oroszlán felbukkant, vagy utána, amikor a megtámadott férfi lelki erősítését végezték a dokik.

Szeretem benne azt is, hogy nem egy kifejezett kedvenc szereplőm van, hanem a történettől függően változik, ki mennyire érdekel éppen. Itt szó sincs arról, hogy csak Meredith az érdekes, többeknek viszik tovább az életét gördülékenyen.

Ez már lassan féltáv, és még szórakoztat, a felismert sémák ellenére is. Ez nem egy rossz eredmény egy ennyire hosszú sorozattól.

A nem éppen legjobb tanári kar nyári táborba visz egy csomó gyereket, akiknek megvannak a maguk kis dolgai. Olyan kis semmilyen családi komédia, az ilyen filmekben ismerős elemekkel.

Tulajdonképpen mit kapunk? Szerencsétlen tanárokat, szerencsétlen diákokat, meg egy tábort, amihez senkinek sincs különösebben kedve. De ahogy lenni szokott, majd összeszoknak, és a végére már haza sem akarnak menni. A tanárok meg összekapják magukat, és a személyes szerelmi ügyeik mellett a gyerekeknek is összehoznak pár dolgot. De annyira nem találok benne semmi olyat, ami miatt megjegyezném ezt a filmet…

Az egyik bajom, hogy túlzottan a romantika felé lett eltolva a történet. Mi izgatja a tanárokat? Ki kivel tud összejönni. Még a szakácsuk (!) is szerelmi történetbe bonyolódik a nyár során. Ahogy a lovas oktatójuk is, mellesleg. Az nem teszi viccesebbé, hogy a szerencsétlen táborvezető tanár kb. egész nyáron az új kolléganő után epekedik, akit a végére valahogy fel is szed, de csak azért, hogy a nyár végén búcsút is intsenek egymásnak. Még azon sem tudtam mosolyogni, hogy amikor látjuk 10 évvel később, már az a nő felesége, akit azt hittem, a végére felszed. Hát, ha nem is azon a nyáron, de utána ezek szerint még összekerültek.

Nem csak a tanárok, a kisebb és nagyobb gyerekek között is az a téma, ki kivel járjon. Adott a fiú, aki azon kesereg, hogy ő nem kell egy lánynak sem. De majd a tábortűznél kiderül, milyen jó gitáros és énekes, egyből megváltozik a felállás. De van olyan fiú baráti páros is, akik ugyanarra a lányra hajtanak, és míg az egyik fiú azt hiszi, a barátja neki segít, valójában saját maga udvarol a lánynak a barátja ötleteivel. Így aztán a 12-13, meg a kicsit idősebb gyerekek és a tanárok is főleg ezen a témán pattognak.

Sokkal jobban élveztem, amikor olyasmikkel szembesülnek, mint a megjelenő és aggodalmas szülő, vagy a kiérkező hatósági ellenőrzés. Gyorsan meg is kell hamisítaniuk nem egy dolgot.

Jelennek meg ismerős, valódi tábori elemek is. A sorverseny, a kulturális program, a strand és hasonlók. Ezekkel elég hangulatos lehetett volna, ha nem az emelkedik ki, ami amúgy is uralja a filmet. A szerelmek.

Ami mai szemmel érdekes lehet még a filmen, hogy ez még Omar Sy nagy kitörése előtt készült. Így ő nem is a főszereplő a történetben, hanem a főszereplő tanár egyik embere. Már akkor megvolt a stílusa, és ebben a filmben is kb. azt látja, amit általában látni szoktunk tőle. A főszerepre különben akkor sem tűnik alkalmasnak, ha már később forgott volna. Vincent egyik fő jellemzője, hogy mennyire szerencsétlen és bátortalan. Sy nem éppen ilyen alakokat játszik. Sokkal inkább a nagyszájú vagány az övé, amit itt is alakít.

Nem látványfilm. Leginkább tévés komédiára hajaz, csak éppen az én humoromat nem sikerült eltalálni. Inkább szánnivaló, mint vicces lett a főszereplő és ballépései. Bár, legalább próbálkoznak és nem altesti poénokkal. Most értékeltem ezt is.

A régi táborokra visszagondolva nosztalgikus leginkább, de nem egy nagy szórakozás nézni. Vannak ennél jobb táborozós – nyaralós gyerekes filmek.

Röviden? Az All American Homecoming (s03e06) viszi tovább Simone betegségét, de valahol kiakasztónak találom, amit kihoznak belőle. Simone rákos, kezelés kell neki, és ő ezt úgy akarja lezavarni, mintha semmi baja lenne. Még a teniszt sem szünetelteti. Az még ok, hogy a barátok ráveszik magukat, hogy támogassák. Azt is értem, hogyan tolják Landót előtérbe, hogy pótolják vele Damon kiesését. De miért kell ilyen hamis képet nyomni a rák elleni küzdelemről? Most komolyan azt megjátsszák, hogy nem esik ki a versenysportból műtét és sugárkezelés mellett? Ráadásul az előző részben ki is voltak azon, hogy mennyire nehezíti a bajaik bevallását, a segítségkérést, hogy van egy sztereotípia az erős, mindent kibíró fekete nőről. Erre nem ezt műveli Simone is? Fájna egy kis következetesség? Úgy tűnik.

Kicsit már tisztább a kép a Bad Monkey (s01e03) kapcsán. Ami most leginkább feltűnt, hogy mennyire rögtönzöttnek érzem Vince Vaughn alakítását. Kb. olyan, mintha mindenki menne a szkript szerint, Vaughn meg beülne a kész jelenetekbe és ott találná ki, mi lesz és mit mond. Volt anno egy show, amiben hírességekkel ezt játszották el: betették őket társnyomozónak egy krimibe, és a végén meg kellett tippelni, ki a gyilkos. Ezt a hangulatot érzem ebben is, noha nyilvánvalóan azért Vaughn nem végig rögtönöz. Szépen összeáll a történet két szála is: Yancy nyomozása, amibe egyre jobban bevonja a korboncnok Rosát, és Neville mesterkedése a helyi boszorkánnyal, hogy bosszút álljon az otthonát elvevő ingatlanfejlesztőn. Lépésenként, nekünk is magyarázva kerülnek helyére a kockák és a sorozat erre rádob csavarokat. Ennek az epizódnak a végén egy elég nagy van, ráadásul. Érdekel is, mire lyukadunk ki a végére. A gárdából pedig két mellékszereplőt emelnék ki: Natalie Martineznek nagyon jól áll Rosa. Nem is rémlik, hogy láttam volna a színésznőt ennyire testhez álló szerepben. Jó a kémiája Vaughnnal is. A másik Josie Turner-Smith, aki a Sárkánykirálynő, vagyis a Bahamákon a boszorkány. Stílusos, érdekes, és Turner-Smith jól hozza, hogy egyszerre legyen benne valami félelmetes, szinte misztikus, de akár átverésben is utazhatna. Kifejezetten élvezem, ahogy zavarba hozza a figurája Neville-t. Egyelőre marad heti nézős.

A Kite Man (s01e07) pedig kezdi összeértetni a történet szálait. Visszatér az Életellenes Egyenlet, Lex és Glinder is harcba száll Chuck visszaszerzéséért. Olyan is, mintha az eddig dobált témákat most simán összeöntötték volna. Új elem nincs, továbbra is az akció és a durva humor elegye. Plusz, igyekezetek minden szereplőt behozni legalább egy-egy jelenetre. Azt különben el sem tudtam dönteni, hogy ez a zárórész volt, vagy még egy rész lesz belőle.

Jó katasztrófafilm? Már nem is emlékszem, mikor láttam olyat utoljára. Nem sok készül, és bár bírom Roland Emmerich legtöbb agymenését, azokat nem nevezném éppen hihető alkotásoknak. Lefutni a vulkánt... ok, ne is menjünk bele.

A Twisters forgószelekkel és azokat kutató tudósokkal foglalkozik. Még azt is el tudnám nézni, hogy némileg klisékből dolgozik. Kate a szakma egyik legjobbja, ez a szenvedélye és komoly céljai is vannak. De parkolópályára száműzi magát, amikor az egyik megfigyelés rosszul sül el, és elveszti a csapatát. Köztük a szerelmét is. Évekkel később merészkedik csak vissza, de ahogy lenni szokott, majd jön egy másik férfi és egy másik esély, hogy megvalósítsa az álomprojektet. Vagyis, kitalálni, hogyan lehet a tornádókat feloszlatni.

Mivel az önmagában nem sok mindent érne, hogy vezetnek a szél felé és kameráznak, hamar elkezdenek azzal játszani, hogy van egy másik csapat is. De ők videókat forgatnak, szórakoztatnak és nem tudományos munkát végeznek. Kate gyorsan le is írja őket, pár a csapat arca, a nagy viharvadász Tyler érdeklődik iránta. Vetélkednek, versenyt futnak a viharokért és ezzel feldobják a sima hajszákat. Minő meglepetés, majd az is kiderül, hogy az első ítélet nem feltétlenül a valóságot fedi. Tyler egyre több értéket mutat meg magából - a film ugyan nem megy el romantikus irányba, de majdnem. Kb. olyan, mintha még fél órával hosszabb lenne, akkor Tyler és Kate nem csak munkatársak, de a magánéletben is pár lenne a végére.

Nagy történet nincs, de itt jön be a látvány. Nagyon igyekeznek, hogy valamivel mindig feldobják a viharmegfigyelést. Többször is van katasztrófa, szaggatják a házakat és nagyon sok szereplő túlélése nagyon sokszor csak kevésen múlik. Igen, itt is megvan azért a gagyi faktor. A forgószél simán felkapja a nagy autót, benne több emberrel, de a barátját tartó szereplő simán, egy kézzel kapaszkodva, a másikkal a barátja kezét fogva megmenti a társát. Persze. Plusz, Tyler csapatával behozták az olcsóbb szórakoztatást is a műsorba. Ők pl. nem csak áthajtanak a tornádón, de a közepén tűzijátékokznak és vannak még hasonló ötleteik is.

A szereplők nincsenek túlírva, leginkább viharőrültek. Nincs igazán negatív szereplő sem - Javi kapcsán ugyan derülnek ki kevésbé szép dolgok, de a film végére rendbe teszik azt is, hogy mindenki boldog és elégedett lehessen. A többiekre meg az jellemző, hogy sokkal nemesebbek, mint amennyire elsőre mutatják őket. Powell különben nagyon hozza a viharcowboy-t, meglepően laza és menő figurát hozott ki Tylerből.

Elég ismert színészeket is szereztek hozzá, ha azért még nem sztárfaktorosak. Nem egyszer éreztem úgy, hogy sokkal komolyabban is veszik, mint amit a film igényelne. Igyekeznek. Ettől függetlenül Daisy Edgar-Jones továbbra sem szimpatikus, de ez az egyéni problémám.

Mivel annyira kevés a katasztrófafilm, ezt is meg kell becsülni. Vannak értékei, de azért nem az a film, amit újra akarnék nézni.

Az ötödik évadban két pár kötött házasságot, és elég gyorsan le is csapott ez az évad, hogy mi lesz a friss házasokkal. És azért ezzel kezdem, mert még mindig nem emésztettem meg egy dolgot. Most komolyan, Meredith és Derek azzal a cetlivel hivatalosan házasok lettek? Mert azt még poénnak vettem, ahogy házasoknak tekintik magukat, de pl. amikor Dereknek vezetőségi, jótékonysági gálára kellett mennie, Meredith simán Mrs. Shepherdként szerepel mellette.

Különben, egy olyan évadról van szó, amikor cserélgették a szereplőket. Az eddigiekhez képest többen mozgolódtak – eddig csak Burke lépett le, Addison visszatérő szereplő maradt és a sorozatból kinőtt show saját főszereplője lett. De most két gyomrost bevittek az alapszereplők kapcsán: George halála az előző évad vége, azt lehetett tudni, hogy TR Knight kiszáll. Az viszont hirtelen jött, hogy Izzy lelép szó nélkül. Egyik részben még volt Katherine Heigl, utána meg tüntetőleg nem. Ugyan később pár részre visszatért, hogy rendesebben elköszönjön a klinikától és beadja a válást, de a sorozat első felében nagyon durva, ahogy kitették a szűrét. Olyan negatív felhanggal, jegyzem meg, hogy szerintem a készítők nagyon kiakadhattak, amikor Heigl évad közben dobbantott. A mindig jó, rendes Izzy elég sokáig az évad egyfajta főgonosza volt.

A durva az, hogy ez még mindig nem az a sorozat, ahol a főszereplők magánélete átveszi a főszerepet. A kórházi esetek továbbra is meghatározók, a kórházi mindennapok adják a sorozat velejét. Mégis, ahogy visszanézek és szedem össze, mi volt az évadban, a magánéleti szálakat van kedvem vesézni, azokra emlékszem vissza könnyebben. Pedig ez még úgy tud szappanopera lenni, hogy igazából nem az. Műtenek, betegekkel törődnek, tanítanak és gyakorlatra járnak, átszervezések vannak és ez kórházas sorozat. Annak is jó. A műtétek is egyre inkább részei a műsornak, és már nem csak azt látjuk, hogy köpenyesek állják körbe a műtőasztalt.

Tudok mondani emlékezetes eseteket és betegeket. A növekedési fájdalommal küzdő fiú, akinek nem is az volt a baja. A betegesen kövér férfi, aki miatt Bailey zéró toleranciát hirdetett a viccelődésre. Christina és a péniszpumpa esete. A röntgenes operálhatatlan tumora, amibe Derek mégis bele – illetve kivág. A halálos beteg kisfiú, akinek az újabb és felesleges megműtésére kvázi kényszerítik Arizonát. A segített öngyilkosság. A végére betett kórházi merénylet meg különösen nagyot ütött. Ott aztán annyi dráma és feszült helyzet volt, hogy az kegyetlen.

Nem mellesleg, még egy lehetőség stábot frissíteni. Mivel Meredith és a többiek már rezidensek, saját gyakornokaik vannak, ráadásul a kórházegyesítés miatt új szereplők is voltak, itt lehetett lehúzni neveket. Különben az újak közül azok mentek, akik különben sem sokat szerepeltek. Kepner és Avery maradtak. Állandó szereplő lett Arizona, aki a sorozat egyik legszerethetőbb orvosa különben. Végtelenül szimpatikus nő, aki úgy nagyszerű orvos, hogy benne nincs meg a különben a szereplőkre jellemző megszállottság és zordság. Ő a mosolygós színfolt. A másik, aki jót tett a sorozatnak, Teddy. Ugyan jött vele egy szerelmi háromszög, vagy valami hasonló is, de ő is egy pozitív személyiség és oldja a kórházi megszállottságot.

Jut eszembe - még mindig döbbenetes, kik fel nem tűnnek egy-egy részben betegként. Most volt Mandy Moore, Demi Lovato többek között. De a kedvencem Sarah Paulson volt, aki Richard visszaemlékezésében Meredith anyját játszotta, még rezidensként, a megismerkedésükkor.

Különben nehéz megállni, hogy ne nézegessem, kivel mi lesz még a következő 14 évadban. Így is túlságosan addiktív egy-egy évad és inkább nem rontom el előre magamnak.

Vagyis, még tart a lelkesedésem, lehet haladni tovább: mi lesz a kórházi lövöldözés után?

Ez most ötletes vagy borzalmas? Mindkettőre tudnék mondani érveket – az alapján, milyen kritikái és vélemények vannak róla, az össznépi ítélet különben a borzalmas.

A közeli jövőben járunk, amikor már akkora a szegénység és a nyomor, hogy az állam azt találja ki, Los Angelesben más lesz a lottó. Aki megnyeri, 1 napig préda. Aki levadássza – konkrétan meg kell ölni -, és fel tud mutatni egy nem nyertes szelvényt, átveszi a nyereményt. A nyitányban már azt nézhetjük meg, ahogy egy nyertes igyekszik életben maradni, és mindenki, aki él és mozog, ki akarja végezni.

Nem is értem, ezzel mit oldanak meg. Igazából semmilyen változást nem hoznak, a tömeg ugyanúgy szegény marad. Ez csak figyelemelterés a jó öreg római módra: nem tudnak kenyeret adni, marad a cirkusz. Az viszont nagyban. Egyetlen személynek – a nyertesnek vagy a gyilkosának a kenyér is meglesz. És itt érünk oda, miért gáz a film. Amit mutatnak, nem megoldás – csak vígjáték alap a nézőnek, aki értelem helyett beéri az agyament hajszával.

A jelen film egy olyan nőt tesz középpontba, aki úgy csöppen bele ebbe az egészbe, hogy fogalma sincs a dolgokról. Beteg anyját ápolta, évek óta csak szappanoperákat nézett és nem tudja, hogy változott a lottó. Naná, hogy a véletlenül aktivált szelvénnyel már első nap elviszi a rekord nyereményt. Naná, hogy nem érti, miért akarja mindenki azonnal megölni. (Éppen meghallgatáson volt, és még a szereposztók is átmennek bérgyilkosba.) Naná, hogy éppen rátalál egy ügynök, aki azzal foglalkozik, hogy életben tartsa a nyerteseket jutalékért cserébe. Megindul a kretén hajsza és a film végéig nincs is megállás.

Nem is tudom, mi benne a legfájdalmasabb. Ahogy egyesek a gyilkolást elképzelik, vagy az olyasmi, mint a turistabuszról leszállóknak az idegenvezető osztogatta gyilkos eszközök a pad alól. Szó szerint megáll az élet, mert mindenki Katie nyomába ered. De, tudom, mi a legrosszabb: amikor altesti humort is be akarnak vetni. Katie első ébredése az új albérletben: csöpög a plafonról a kaka és szennyvíz, mert rosszak a vezetékek. De azt sem díjaztam jobban, amikor hasonlatot próbál találni Noel (az ügynök) arcberendezésére. Mintha bűnronda lenne. Talán száraz heréhez hasonlította, vagy valami ilyesmihez. Akkor már inkább azt nézem, ahogy mindenki előránt valami durva vasat és hentelni akar.

Mozgalmas, szerencsétlenkednek és valahol vicces is, hogy milyen módszerekkel igyekeznek Katie-t megölni, és milyen harcokon kell átesnie a kis csapatnak. A nagy fordulat annyira azért nem ül – lehetett sejteni, hogy Louis körül valami nem stimmel. Túlságosan ellenséges volt egykori katonatársával, aki pedig addig jól dolgozott. A Louis – Noel ellentét pedig már átvezet abba, hogy az egyikük az önzetlen jófiú, a másik a megátalkodott nyerészkedő.

Talán az a film másik baja, hogy fekete-fehér, mesebeli alakokkal dolgozik. Awkwafina a szokott karakterét hozza, mintha mindig ugyanazt a jószándékú, nagyszájú, különc csajt. John Cena a szuperkatona, aki azért dolgozik, hogy egykori áldozatainak családját segítse. (Azt különben nem értem, ha mindenkit lemészároltak, meg katonai bevetéseken dolgozott, mégis, konkrétan kiknek tud segíteni. Nem kaptak név- és címlistát, kit kell likvidálni. Louis meg ecsetelte, hogy mindenkit kivégeztek anno.) Annak különben viccesnek kellene lennie, amikor azon poénkodnak, hogy ma már pankrátorok is elmennek színésznek? Simu Liu meg kb. ugyanazt játssza, amit a J-Lo filmben, csak most simán emberként megátalkodott, nem MI-ként.

Paul Feig filmje, nem is vártam, hogy komolyan tudjam venni. De a szokottnál is kevesebb az értelem a történetben, és nem úgy vicces, mint amikor Jason Statham nekiindult olaszba a Balatonon. Agykikapcsolás mellett mosolygós, akció komédiaként nem haltam bele, de tény, hogy buta film.

Még egy eszembe jutott. Mintha a The Purge komédiának lenne leforgatva.