Emlékszem, amikor bemutatták, eléggé kicsapta a biztosítékot sokaknál ez a Hamupipőke feldolgozás. Tény, hogy az alapokat meghagyták, de különben több tekintetben is modernizálták a történetet. Így maibb, kevésbé mese – de azért még az.

Mondjuk, nem is ezek miatt volt a nagy halom negatív hang. A legtöbben azt nem bírták megemészteni, hogy a tündér keresztanya most egy afroamerikai drag queen. Pedig jól is énekel, látványos is volt, én ezen nem tudok kiakadni. Igaz, mossa az agyunk a Netflix, úgyhogy ennyi ilyen tartalom már szinte fel sem tűnik. Ha ugyanezt a Netflix csinálja meg, akkor Hamupipőke egyik mostohanővére a hercegnővel jönne össze, Idina Menzel ha nem is zöldre, de valami más rasszba át lenne sorolva és a herceg baráti körében is lenne minimum két LMBTQ lovag. Szóval, ehhez képest ez még nem is vad. (Jut eszembe, azért egy fekete királynőt csak kapunk ebben is mellékszereplőnek.)

Az meg kifejezetten jót tett a történetnek, hogy megtöltötték egy kis girl powerrel. A mostoha abba keseredett bele, hogy az első férje ellehetetlenítette a muzsikusi álmait. Nem is azért kínozza a mostohalányát, hogy nyerészkedjen rajta, egyszerűen az álmait akarja megtörni a saját karrierről. Hamupipőke egyáltalán nem akar hercegné, majd királyné lenni, a saját üzletét akarja megnyitni. Ruhákat tervezne. A herceg nem uralkodó alkat, nagyon keresi még a helyét, de a hercegnő másra se vágyik, csak a királyság modernizálására. A király sok tekintetben balfácán, a neje az ész a családban és már nagyon kezd elege lenni abból, hogy a királyságban minden arról szól, mit akar a király és mi lesz az ő öröksége. Ella, itt a lehető legkevesebbszer használták a Hamupipőke gúnynevet, simán visszautasítja a lánykérést és a végén még eljegyzés sincs. Ahogy az egere is megjegyezte, még alig ismerik egymást, szerelemnek lehetne ezt egyáltalán nevezni?

Így összeszedve azért nagyon feminista irányba lett kitolva még minden mellékszál is, de annyira megy a mesefilm egész hangulatához, hogy annyira nem akasztott ki, mint egyébként tenné. Nem is annyira a ’nő’ van kihangsúlyozva a helyzetekben, hanem az egyén. Mindenki eredjen a maga álma nyomába, és nem csak a lányok. Ha a film őket is emeli ki.

A történet alapfordulatai a mesét követik, nincs is igazán meglepő elem benne. Nem igazán humoros, de nem is lett nyálasan romantikus. Inkább olyan… feelgood és csajos az összkép. Meg esetleg harsány. A ruhákban, színekben azért beköszön a giccs is, de ez is olyan, mint a feminista vonala. Ebben a filmben elfért.

Amit viszont nem lett részemről megemésztve – ez egy zenés film. Önmagában bajom se lenne vele, de ismert slágerek vannak minimálisan átszövegezve erre a filmre. Somebody to Love, amikor a herceg azon kesereg, hogy nem találja meg álmai lányát. Let’s get loud, ahogy a végén mindenki bulizik és ünnepel. De Idina Menzel is Madonna-dalt énekelhetett, Material Girl. Talán Menzel és Cabello kapott egy-egy eredeti dalt is, de különben feldolgozás maraton az egész. Nekem jobban tetszett volna, ha több az eredeti dal és nem régi slágereket vesznek elő.

A szereposztás viszont elég látványos. Cabello, Menzel a maguk területén sztárok. Brosnan előszeretettel vállal királyokat – igen, még nem emésztettem meg, amikor sellővadász Napkirály volt. James Corden bevállalta Ella egyik egerét – különben a három egér az egyik legviccesebb az egész filmben, amikor emberi alakot kapnak. Galitzine a Hamupipőke idején még ismeretlenebb volt náluk, de azóta nagyon gyarapszik a filmográfiája. Netflix románctól kezdve kosztümös botránysorozaton át nyári nagy románcig forgatott több mindent. Hajaz is Robert herceg Buckingham hercegére…

Nagyon ment streamen ez a film, talán azért is lehetett annyira megosztó. De, hogy ismételjem kicsit magam, amerre haladunk, ez már nem egyáltalán nem tűnik botrányos feldolgozásnak.

Ki nézze meg a filmet? Főleg azok, akik nem olvasták és nem is tervezik átrágni magukat Elly Conway regényén. Mert különben marad a nagy kérdőjel és az értetlenkedés, hogy ezt a filmet mégis hogyan hozták össze. Nem lehet felfedezni benne a regény történetét, szereplőit és a szellemiségét sem.

Nem akarom az egész regényt ide citálni, de egy fontos megjegyzést tennék. Az eredeti karakter nagyon sokban hasonlít Mitch Rappre. hasonló alkat, tehetség és az előtörténetükben is találok egyezést - Mitch a barátnője meggyilkolása, Argylle majd a szülei meggyilkolása miatt is kerül a kémszakmába. Itt viszont már egy James Bond karaktert látunk - nem a Craig féle megtört és érzelmileg küzdő alakot, hanem Brosnan korszakát megidézve. De félre is teszem a könyvet, most elsősorban a filmet kellene nézni.

Az első nagy változás, hogy a történet nem is Argylle története. Az írónő, Conway a főszereplő. Éppen a sorozata zárását írja, mikor maga is kémjátszmába keveredik. Tőle várják, hogy majd előre ráérez, hol van a titkos adattár és ki milyen lépéseket tesz. Elmegy egy elég vad kémtörténetbe, amiben lesz agymosás, amnézia és Utánunk a tűzözön újrajátszás. Elly és a mellé szegődött kém, Aidan nyomoznak, akcióznak és jutnak egyre közelebb az igazsághoz. Közben Elly fantáziájában halad Argylle története, néha segít is neki képzeletben, de ennyi. Ez nem Argylle, az Elly kalandja. Vagyis, az eredeti regény cselekményét kidobták, és az írónő karakterét a kémvilágba emelve írtak valami egészen mást.

A humora és az akció komédia jelleg miatt valószínűleg jobban tetszett volna, ha nem tudom, ez mennyire más, mint aminek lennie kellett volna. Plusz, felesleges volt a sok Argylle-jelenet beemelése is. Mondjuk, Cena és Cavill hihetőbb akcióhősnek, mint Howard és Rockwell. Ott elszállt akciófilmet kapunk, Elly történetében egy fokkal kevésbé meseszerű, de azért az sem realisztikus. Csak ott sokkal több a humor.

Mert könnyed is, a szórakoztató vonal is megvan benne. De miért kellett ehhez Argylle neve, ezen nem fogok tudni túllendülni. Ha teljesen nulláról indítják kitalált nevekkel, jobban tetszett volna.

Aztán, a szereposztás. Mégis, ki látta meg a szuperügynököt Bryce Dallas Howardban? Írónőnek még elment, de amint megtörtént az ügynökbe váltás, én egyszerűen nem tudtam elhinni a karaktert, vagy amit tud. Pedig a készítők próbálkoztak, az a táncos mészárlás a film végére még kifejezetten jól is néz ki, de a nőből egyszerűen nem lett hitelesen Rachel. Cavill és Cena jeleneteit paródiaként néztem, Rockwell-t meg bírom és mivel ő a humor forrása is a filmben, nem is kellett a karakterét komolyan vennem.

Még egy, amit emésztek. Miért kellett ezt a Kingsman világra rákötni? Mert Vaughn fogja magát, kiegészítésképpen mégiscsak belengeti a film végére a regényben szereplő Argylle-t, csak itt a titkos szervezet, ahova majd belép, nem a CIA. Kingsman lesz belőle. Jaj.

Szóval, jaj. Sajnos azt kell írnom, megértem, miért lett bukta. Rosszak a kiritkái és a bevételei is. Kétlem, hogy lesz még Argylle-film.

Animált Batman-sorozat. Az érdekessége, hogy egyszerre fel lett frissítve és vissza is lett küldve a múltba. De mit is értek ez alatt?

Talán először azt, amiben más a sorozat. Merészen hozzányúltak az ismert szereplőkhöz is, és új elemeket adtak hozzájuk. Mint a Pingvin, aki most egy női maffiavezér, aki a fiait is simán legyilkolja, amikor árulónak hiszi őket. A pingvint idéző ruha, alak pedig a show része, mert a szórakoztató iparban is benne van. Vagy, ott van Gordon és a lánya, Barbara. Ők afroamerikaiak ebben a verzióban, míg Harley Quinn ázsiai gyökereket kapott. Hála égnek az LMBTQ-vonal nincs pótlólag belerakva, csak a rasszok tekintetében színezték ki és nem is kicsit a szereplőket.

Közben meg a sorozat világa, a kosztümök és az egész város hangulata retró. Vissza lett pörgetve minden a hetvenes-nyolcvanas éveket megidéző világba. Batman autója és a jelmeze, de az évadban mellé tett gonosztevőkre is igaz ez. Több mindenkit ki lehetne emelni, de mivel nekem az első sokkhatást ő okozta, Macskanő lesz a fő kiemeltem. Nem is macskajelmezbe bújt, semmi fekete és testhezálló. Ő most olyan, mintha pár plusz hasítékkal és zsebbel feldobott estélyi ruhában járna lopkodni. Nagyon nem is ment könnyen belelátnom az ikonikus karaktert.

A részek között nincs összefüggés, Batman egyik gonoszt kapja el a másik után. Sokkal inkább Batman van színen különben, nem Bruce Wayne. Akad persze olyan rész is, ahol a civil énje a fontosabb, de abból van kevesebb. Megmutatja a sorozat az újított DC karaktereit és Batman szövetségeseket szerez vagy börtönbe juttatja őket. Egyelőre azt a lényét, hogy Bruce a legokosabb az Igazság Ligájában, nem kellett megvillantania. De annál többet verekedett.

Nem is Bruce az izgalmas figura benne, sokkal izgalmasabb történetei vannak az ellenfeleknek. Ahogy Harley átneveli a betegeit, ahogy az apja bűnei miatt elszegényedett Selina rablásra adja a fejét, de legfőképpen Harley Dent, akit itt Bruce lök át a peremen és teremti meg Kétarcot. Azt talán mondanom se kell, hogy be van lengetve Batman legnagyobb ellenfele is. A záró képen kísérleti alanyokat látunk, akik eszelősen nevetnek attól, amit kaptak.

A részek gyorsak, rövidek, de az előtörténeteket és az összecsapásokat szépen hozzák. Az elején még arra is rá lett játszva, hogy Batman annyira új játékos Gothamben, hogy sokan nem is hisznek még a létezésében. Mivel nagyon változatosak az ellenfelek, nem vált unalmassá attól, hogy van egy alap séma, ami a részek mögött megbújik.

Egész korrekten meg is lett rajzolva, ha azért a már emlegetett retró hangulat erősen benne is van. De ezt most próbálom úgy látni, mint a varázsának a részét.

Még 2. évados berendelést nem láttam, de pont a már emlegetett, belengetett szereplő miatt én díjaznám, ha kapnánk még 10 részt, aminek egy részében Batman és Joker lépegetne és tervezgetne egymás ellen. Vagy féljek attól, miben lenne más egy Joker ebben a retró hangulatban?

Előre is elnézést, de képtelen vagyok erről a filmről pontos részleteket megadni. Nem csak a szereplők neve, de a nemzetiségek és az országok is kicsúsztak az agyamból.

Ok, annyit visszanéztem, hogy a maláj – indonéz határon játszódik, és a főszereplő Sanja nyomozónő. De van a történetben egy népcsoport, akiket nem igazán fogadnak be, de ha meg valamelyik tagjuk beilleszkedne az országba, a sajátjai lökik el. De hogy mi a nevük? Ahogy Sanján túl a többieket nem fogom tudni néven nevezni. Már miközben néztem is, skatulyákba tettem őket. Korrupt rendőr, Sanja nyomozótársa, gerilla és hasonlók.

Sanja Kuala Lumpurból (érdekes, ez megmaradt) kerül le vidékre, hogy a határon megoldjon egy gyilkossági ügyet. Nem elég, hogy a hullát dobálgatták a határon, de aztán kiderül az is, hogy a lefejezett torzó közelében nem a rá illő fejet találták meg. Vagyis, egy sorozatgyilkos van a környéken, akit Sanját leszámítva senki sem akar igazán elkapni. Csak dobálgatják egymásnak a határon a hullát, és nem foglalkoznak érdemben az esettel.

Sanja viszont igen, és szép lassan több történetet is kibontanak. Azt a nemzetiséget, a korrupciót, egy kommunista dzsungelharcost és a modern mocskot, vagyis az emberkereskedelem is témába kerül. A hősnő fokozatosan rakja össze, ki miben van benne és egy eset igazából mennyi mindent takar. A végére elég is volt felfogni, hogy ki kit és miért ölt meg. Talán jobban ment volna, ha jobban meg tudom különböztetni a szereplőket, de most megesett, hogy igencsak fogtam a fejem, hogy a képernyőn levők közül ki kicsoda.

Fura, de annyira a kultúra mássága nem is okozott zavart. Az sokkal inkább, hogy a szereplőket nehezen különböztettem meg. Az a bizonyos népcsoport – ha nincs kiemelve, hogy elkülönülnek és különféle hátrányok érik őket, ránézésre nem mondtam volna meg, hogy nem malájok vagy indonézek, bajban is voltam az olyan jeleneteknél, amikor fontos volt, hogy ki a határ melyik oldalán lakik. Nekem szemre nem volt meg a különbség.

A nyomozáson és a sok összefüggő darabkán túl ez a történet a személyes drámák és titkok filmje is volt. Már az elején kaptunk nyomot, hogy Sanja életében is van egy sötétebb folt. Ahogy az apja embere a nyomában jár, ahogy itt is megkapja, hogy sok mindent köszönhet annak, kinek a lánya. De a kommunista vagy éppen Sanja nyomozótársa is cipeli a maga terhét. Van egy-egy megnyíló jelenet, amikor mindenki kifejtheti, mit és miért érez. Így rajzolnak vonalak a nézőknek, ki hogyan jutott ide. Még akár párhuzamot is tudnék találni az egyes életekből, amelyek a nagyobb képben is így mennek, csak ott nem egyetlen ember, hanem az állam szintjén vannak a játszmák.

Ezzel elérhető az is, hogy ne lehessen vegytisztán gonosz és jó a filmen. Vannak jobbak és sötétebb alakok, de a végkicsengés mindenképpen az, hogy senki sem hibátlan.

Nem látványfilm, de a hely hangulata és a nyomor azért átjött. Putri Marino pedig elég karakteres hősnő lett, hogy legalább az ő megjegyzése és megkülönböztetése a többiektől ne okozzon gondot.

Nem egy nagy krimi, de megvannak a maga pillanatai és nagyon más környezet, mint amit megszoktam. Ez már önmagában érdekessé tette, de az ügy is korrekt.

Mit is csináltak most a kampuszon? Nem jó jel, hogy már most nehezemre esik összerakni, mi volt az All American Homecoming (s03e04) ezen részében. Ami biztos, hogy a szerelmi szálak kavarását már most utálom. Damon éppen csak elment, és Simone már dörgölőzik is az exéhez. Értem én, hogy a főszereplőt nem akarják szerelmi szál nélkül hagyni, de nem kellene legalább valami gyász szakasz, vagy nem bírná kicsit egyedül, mielőtt valakit fel akarna szedni? A többieknek legalább vannak értelmesebb problémáik, mint a felvételi vagy az iskolai sportprogram felélesztése. Pedig Simone most a teniszezők csapatkapitányának tűnik, ottani helyzetek jobban érdekelnének. Nem mondanám, hogy tetszik a megváltozott irány, mert igazság szerint annyit nem is változott, csak pótolni kell az elment szereplőket is.

Évadzárózott a House of the Dragon (s02e08). Bár az jól nézett ki, ahogy a végén mindenki vonulni kezdett a végzete felé, különben most is igaz volt, hogy nem a zárásra tartogatták a legemlékezetesebb jeleneteket. Azok a sárkányosak voltak még korábban - akár a csata, akár a szelidítés még korábban. Itt újfent csak helyezkednek az emberek és készülnek a csatákra. A legemlékezetesebb talán a látomás volt és a következményei. Vagyis, már Daemon is oldalt választott, és most először nem a saját egója hajtja. Mi meg elemezgethetjük, hogy mit mutatattak meg neki a jövőből. A holtakat, Daenyt és a sárkányokat. Nem direkt, nem hoztak vissza szereplőket, de megoldották így is, hogy felismerhető legyen a lényeg. Az ismételt beszélgetés a két egykori barátnő között már nem ült ennyire, akkor már inkább a testőré és a Hightower örökösé. Igyekeztek minél több szereplőnek jelenetet adni, és belőni, merre tartanak tovább. A királynő látomásai és ahogy a testvérét kiosztotta. Az új sárkánylovasok, akik között akad egy, akit szerintem páran már szívesen meg is ütnének. Karalterközpontú, kevésbé látványos rész - még mindig készülnek az igazi háborúra. Majd a harmadik évadban egymásnak is mennek? Lehet. Talán?

Amikor az segít, hogy olvastam a regényt, amiből készült. Mert gyanítom, ha nincs eleve egy olyan alap, ami miatt valami rosszabbat várok, sokkal kritikusabb és morgósabb lennék ezzel a filmmel. A helyzet azonban az, hogy még így is jobb volt, mint amilyen lehetett volna.

Az eredeti regénynek ugyanis volt egy más színezete is, amit a filmből teljesen kivettek. Szerencsére. Itt Finley elsősorban a felvételijére akar készülni, és nem a bátyja miatti gyászát feldolgozni és visszatalálni Istenhez. Igen, regény formában ez keresztény reklám műsor volt. A filmben ez a szint nem jelenik meg. Ahogy változtattak Finley hátterén is: abban ő nem egy szomszéd lányka típus. A szülei gazdagok, két bátyja volt - az egyik népszerű focista. A másik, aki ide is betettek, annyira híres lett a halálával, hogy pl. Beckett említi is, hogy már több forgatókönyvet is olvasott a fiú életéről. De ezeket a kihagyásokat nagyon tudtam értékelni - mondhatni, kivettek két olyan elemet a történetből, ami a regényben nem stimmelt.

Helyette réerősítettek arra, hogy mi zajlik Finley és Beckett között. Sokkal több a randi, a közös program és Finley és egészen másképp közelít itt a zenéhez. Szívből kell hegedülnie, és nem zenét akar szerezni. Lesz egy helyi mentora, lesznek fellépései is, és sokkal inkább zenés lett a film, mint amennyire az eredeti regényben ez benne volt.

Sajnos, van más is, ami eredetileg nem volt, de a filmben több jelenetet is adtak neki. Belenézhetünk a filmbe, amit Beckett és Taylor forgatnak. Azok a mélypontok a filmben - egy nagyon gáz ifjúsági romantikus fantasy, sárkányokkal küzdő harcossal és titokban mágikus erejű hercegnővel, akibe nem lenne szabad beleszeretnie. A forgatásokat meg a végeredmény szerint látjuk, már CGI rásegítéssel és rémes. Abban a korban, ahol már olyan sorozat nézhető, mint a House of the Dragon, ezek a sárkányok és ez a külcsín egyszerűen ciki. Az is sokkal jobb lett volna, ha maradnak a forgatási jeleneteknél, sárkányok nélkül és köröttük a stábbal. Bár, lehet, így akartak póló nélküli jelenetet a férfi főszereplőnek? Máskülönben nem nagyon lett volna lehetőségük meztelen felsőtesttel mutogatni a filmben.

A szereplők tinifilmesen egyszerűek. Igazán rossz nincs benne, de mindenki nagyon egyszerű. Minimális indítékaik vannak. Finley a nagyon jó kislány, aki kissé merev és itt meg kell tanulnia lazítani. Beckett a jó fiú, akinek magáért kell kiállnia, mert az apja a karrierjét és a sajtót is irányítja körötte, egy egészen más életet ráerőltetve. Vannak ármánykodó helyi lány, meg a kedves is, akire rászálltak, de majd most megvédik és segítenek neki. Még Mrs. Sweeney története és alakja is nagyon egyszerűsítve lett, ha ő is az egyetlen, aki kapott egy csavart. Hogy mi és miért van a morgós felszín alatt.

A színészek inkább eye candy faktor miatt kerülhettek be. Helyeseknek kellett lenniük és szerethetőnek. Egész jól is ment nekik. Bár Goodacre elsőre nagyon nem tűnt jó ötletnek a szerepre, a filmsztárt nem is hittem el neki, de Reiddel helyes páros voltak. A köréjük tett sok mellékszereplő meg nagyon alkalmas volt róla, hogy könnyed légkört varázsoljanak köréjük, és ők kissé drámázhassanak.

A helyszín különben szép benne. Eredeti ír helyszíneken is forgattak és valami át is jött a hangulatból. Talán a környezet és Finley hegedűs előadásai tetszettek legjobban a filmben.

És lehetne fejtegetni, hogy milyen butaság maradt benne, mennyi klisé és hogyan bukkan fel. Hogy igazán vicces nem tud lenni a történet, és Goodacre nem éppen az a fiatal színész, aki elvinné az egész filmet a hátán. Nagyon nem az a sármőr, akinek a regény alapján lennie kellenie. De, ahogy írtam, a regényhez képest annyival szórakoztatóbb és kevesebb az idegesítő elem, hogy még mondhatni szeretni is tudtam érte.

Sorozatoknál is egyre gyakoribb, hogy vesznek egy sikeres ázsiai vagy európai sorozatot és annak elkészítik az amerikai változatát. Ilyen projekt volt ez a sorozat is.

Heist movie van kombinálva benne némi romantika és krimi szállal. Nehezemre is esne rábökni arra, ami a meghatározó a többi között. Mindnek megvan a maga szerepe – talán azért a romantikára szavaznék, mert bármit is csinálnak különben a szereplők, minden ki lesz arra futtatva, hogy Emma és Charlie lehetnek-e egymással kapcsolatban és az hogyan működne.

A kezdetben még különben nem tudják, hogy ugyanannak a játszmának a két felén állnak. Csak két frissen szakított, bánatos idegen, akik a bárban egy ital mellett megtetszenek egymásnak és búfelejtő estét töltenek el együtt. Csak éppen annyira működik köztük a kémia, hogy nem elég egy este. Még találkoznak, és járni kezdenek. Hogy aztán majd rájöjjenek, mi a legnagyobb probléma kettejük esetében: Emma CIA ügynök, aki éppen azt a droghálózatot és gengsztert készül elfogni, akivel Charlie családja kapcsolatba került. Hiszen a Nicoletti família (szülők és a két gyerekük, a végére az unoka is) nem a tulajdonukban levő és vezetett bárból él. Valójában profi szélhámosok, akik a gazdagokat húzzák le pár millióval. Csak éppen legutóbb egy ír gengszter akadt horogra, aki visszatért és kamattal akarja behajtani az ellopott összeget. Így a csapat kénytelen Maguire mindenesének heti szinten fizetni. Emma természetesen Maguire csoportját akarja felszámolni…

Az a része volt a szórakoztatóbb a sorozatnak, amikor a Nicoletti család dolgozott. Csalásokkal gyűjtötték a pénzt, és ha nem is minden részben, de a többségben volt, hogy egy-egy melót elvégeznek. Loptak festményt, ékszert, csalták el másik csaló pénzét is. Itt jó volt a csapat dinamika és a heti ügyek izgalmát is tudta hozni, mivel az átívelést annak ellenére lazára vették, hogy az egész évad nem hosszú. Mindössze 10 epizód.

Emma nyomozása az ellenpont. Röviden: mélyen unalmas. Még csak azt sem használták ki érdemben, hogy a két főszereplő párszor majdnem lebukik a másik előtt és milyen sokk lesz, amikor kiderül, hogy ki miből él. Az a nyomozás lassan halad és nagy szerencse is kell hozzá. Nem győztek meg, hogy Emma annyira jó lenne a szakmájában. A bátyja választási tanácsadójaként, pedig nem is volt olyan állásban, csak néha tett egy gyors megjegyzést, sokkal hitelesebb és hozzáértőbbnek tűnt, mint a valódi munkájában.

Különben egy ponton sokkal szívesebben néztem a mellékszereplők ügyködését. Birdie, Charlie nővére, akinek visszatért az életébe a lánya apja, az egykor alkoholista, aki próbál bizonyítani a lányának és élete szerelmének is. (Mondanom se kell, a balhékba is beveszik majd.) David, Emma testvére, aki az apjuk nyomdokaiba lépve politikai karriert épít. Birdie és Charlie szülei, akik ugyan csalók, de egy egymást nagyon szerető páros, akik összetartó családot építettek és a közösségük fontos elemei.

Nem látványsorozat, de a csalásaik guilty pleasure környezetben zajlottak. Előkerültek szép ruhák, vagy Fincher részéről a karakteres megszemélyesített alakok. Akció kevesebb volt, de különben is jobban szeretem az átveréseket, mint a lövöldözéseket.

A casting pedig megmosolyogtatott. Komolyan William Fichtner játssza Sarah Wayne Callies apját? Annyira a szemem előtt van még, ahogy a Prison Break-ben a szökevények nyomában loholt, ahol ugye a színésznő a szökésben levők legokosabbikának játszotta a szerelmét. Milo Ventimiglia lehetett talán a húzónév. Neki vannak sikersorozatok a neve mellett, Catherine Haena Kim viszont nem volt ismerős. Komoly, okos CIA ügynöknek nem is tudtam elhinni, különben.

Azért az irritál kissé, hogy direkt mekkora nyitott véget hagytak neki. Már itt volt az irány és a második ügy alapjai is, de mivel a sorozatot elkaszálták, így lóg a levegőben Emma munkája és az Emma – Charlie kapcsolat is. Folytatás híján ez annyira lehangoló.

Megéljük, hogy valaki komolyan veszi a film ötletét és elkezd ilyesmit élőben is megvalósítani? Érdekes lenne, mi minden derülne ki hasonló helyzetben. Mert azt azért kétlem, hogy a politikusok ki lennének képezve arra, hogy átverjék a hazugságvizsgálót. Bár, ha elég pszichopaták igazságnak hitt hazugságokat még tudnának mondani…

De a lényeg, hogy ebben a filmben egy túsztárgyaló kettős drámáját követhetjük nyomon. Alan egyik oldalról nagyon jó tárgyaló. Sajnos, a munkamániája már élete más területeit veszélyezteti. A felesége már a válást is beígérte, és Alan kb. semmire nem ér oda, és el is rohan bármikor, ha feltűnik egy új vészhelyzet, amit meg kell oldani. Jellemző rá különben, hogy a feleségét azzal eteti, hogy már képezi az utódját. Mintha direkt egy beszédhibás férfit választott volna, aki stresszhelyzetben még rosszabbul is van. Így aztán a felmondás elmaradásának mindig van indoka: a helyettese még nem veheti át a stafétát, nem áll rá készen. De Victoria már elunta a hazugságokat, változást akar. Éppen ebben a helyzetben vannak benne, amikor elrabolják a miniszterelnököt. Alan arra is kénytelen rájönni, hogy a felesége is az emberrabló kezében van.

Ezzel már adott is a helyzet: megmenteni a nőt is, de a tárgyalást is sikeresen végigvinni. A film trükkje az különben, hogy a Money Heist példáját követve gyorsan kibontja majd, miért kell szimpatikusabbnak lennie az emberrablónak, mint a foglyul ejtett elnöknek. Ez meg az a pont, ahol szerintem sokan egyet tudunk érteni. A politikusok korruptak, csak jól titkolják. Bárány mindent a leleplezésért tesz és nem is lehet nem neki drukkolni. Még csak túlbonyolítva sincs a történet vagy a terve. Éppen ez az elképzelhető megvalósítás is adja el. Itt nem kell egy zseni sem, csak kitartás és türelem. Meg persze a hazugságvizsgáló, ami miatt kénytelenek voltak Alant tartani a túsztárgyaló pozíciójában.

Van benne pár csavar, de csak kisebbek. Mert azt remélem, azon senki nem lepődik meg, hogy a politikus mocskosabb, mint… nem is tudom. Egy rég az ólban fetrengő disznó? Bár a röfik megsértődnének az összehasonlításon. Az egyebek meg – mint Bárány és Alan korábbi ismeretsége, amire menet közben derül fény – viszik előre a cselekményt, de igazán ütős elemet nem tartalmaznak. Ettől még a történet jó és működik is, csak nem az agyeldobós fajta.

A karakterek alapvetően fekete-fehérek, még az olyan szereplők is, mint Bárány. Elég csak a morális iránytűt megnézni: önmagáért élő tolvaj hazug vagy valami más. Erre rá is lehet húzni az összes fontosabb szereplőt. Így eshet meg az is, hogy olyan véget kapott a film, amilyet.

Nem kellett bele látványelem sem. Inkább a pszichés feszültséget és az átverést kellett nyomni kicsit. Néhol még egy kis humor is elfért benne, ezzel könnyedebbé téve a végeredményt, bár különben sem egy szigorú film.

Nekem annyira nem tetszett, hogy értsem, miért volt Netflix listavezető nálunk, de egyszer gond nélkül meg tudtam nézni én is. Az üzenetét meg nagyon könnyen alkalmazom Mexikó helyett akár hozzánk is. Le a korrupcióval és a korruptakkal!

Elvisről nem is régen készült film és most is fontos szerepet kapott a filmben. De ez nem a rock ’n roll királyának a története, hanem a lányé, akit feleségül vett.

Női film olyan tekintetben is, hogy mennyire nők vettek részt a készítésében. Priscilla Presley memoárja alapján írta a forgatókönyvét Sofia Coppola, aki meg is rendezte belőle a filmet. A középpont, a cselekmény kiemelt alakja is a női szereplő, Elvis csak egy mellékszereplő a történetében. Fontos, de végig az a fókusz, a lány mit hogyan él meg, mit fogad el és mi lesz majd az a pont, ahol már neki is elege lesz.

Anno bántalmazás filmként is hallottam rá hivatkozni, és annyira megragadt a fülemben, hogy kezdetben nem is tudtam másként nézni, mint vadásztam az olyan jeleneteket, ahol Priscilla az idősebb és lényegesen tapasztaltabb sztár áldozata valamiképpen. Talán drámainak tűnik az áldozat szó, de nem egy olyan jelenet van, ahol nem lehet mást mondani rá. Mi maradt meg legélesebben bennem? Amikor annyira pedofil és visszaélő szövegeket adtak Elvis szájába, hogy a hideg futkosott a hátamon. ’Menjünk fel a szobámba, annyira szeretek veled beszélgetni.’ Persze. Vagy, amikor teljesen megszabja, hogyan kell kinéznie, milyen ruhát viselhet. Ezek sokkal inkább tüskék, mint amikor félig nyíltan megcsalja a feleségét. Akkor legalább nyíltan kimondja, hogy millió meg egy olyan nő van, akinek ez így rendben van. Beállsz a sorba vagy elmész. Nem szép az sem, de legalább nem olyan sunyi, mint azok a ’Szeretek veled beszélgetni’ szövegek.

Különben addig érdekesebb a film, amíg ezt a szakaszt mutatják be. Hogy a nagyon fiatal, még igazából gyerek kamaszlány hogyan rajong a sztárért, amiből házasság lesz. Hogyan rendeli alá magát neki, és tartja a száját, bármit is kelljen elviselnie. Meg nem verik, mindent megvehet – de mégiscsak egy aranykalitkában kell léteznie. És meg tudják mutatni, hogy milyen érzés, amikor a másik hatására darabkákat kell lehasítania saját magából.

Ott vesztettek el, amikor Priscilla a saját útját keresi és a menekülést. Annak már nem volt íve – amennyire meg tudta írni Coppola, hogy miképpen lett Priscilla kihasználva és hogyan hódolt be, annyira nem volt benne, mi ébreszti és milyen lépésekkel lesz egyre inkább önmaga, hogyan szabadul. Mert a kivonulás csak a nagy gesztus a végén, amiben a fizikai látvány van. De a munka lényege fejben kellett, hogy végbemenjen. El kellett jutnia oda, hogy el tud és el is akar menni. Az viszont nekem nem volt meg.

Mennyire szerelmes film? Minimálisan. Annyira nem egyforma a két fél helyzete, és egyik oldalról sem éppen szerelmet látunk. Priscilla rajong, Elvisnél nehezebben megfogható mit keresett. Szívem szerint azt írnám, egy bábot, akit kedvére alakíthatott. Valamilyen szinten pótlékot az anyja helyére. Nem véletlen, hogy a szexuális életüket is olyannak mutatják, amilyennek. A férfinak egész egyszerűen nem arra kellett a felesége – voltak szeretői, és az elvárás volt, hogy szemet hunyjon efelett a felesége.

Külcsín. Éppen annyira idézi a kort, hogy forgassam a szemem a hajviseleteken vagy egy-egy ruhán. De inkább a frizurákat találtam a mai szememmel zavarónak. Annyira meg nem vagyok képben a korszakkal vagy Priscilla eredetijével, hogy mennyire vették le az igazat. A The Crown azért is tetszett, mert ott tudtam, a közismert képek és ruhák köszöntek vissza. Itt ezt nem tudom, de nem érdekel annyira, hogy megbizonyosodjam róla.

Színészek és alakítások – az biztos, nem éppen Jacob Elordi ugrik be, amikor Elvisre gondolok. Igaz, nem is sok tipikus Elvis pillanatot kapott, mintha direkt kerülve lett volna az ikon, inkább a mögötte levő több szinten sebzett férfira koncentráltak. Azt meg el tudta a színész játszani: a magabiztos sztárt is, és a rossz férjet is gond nélkül. Cailee Spaeny-t nem rémlik, hogy másban láttam volna, de nagyon meggyőzően hozta az ártatlan kamaszlányt. Azt még jobban el is hittem neki, mint az öntudatra ébredő Priscillát. De, ahogy már írtam is, szerintem azt nem építették fel eléggé a filmben.

A történet nekem marad egy női film, öntudatra ébredésről és elnyomásról. Talán Elvis a férj neve, de igazság szerint mindegy is. Lehetne bárki más is, aki babát csinált a feleségéből.

Különösebben nem különbözik az első évadtól. Ugyanazzal a technikával készítve egy ugyanolyan szerkezetet nézhettünk végig.

Vagyis, látszólag külön történetekkel indulunk. A Figyelővel mindenféle világba benézhetünk, ahol egy ponton másként alakult a számunkra ismerős történet. Van, ahol Hela kapja azt a büntetést, amit Odin később Thornak adott nálunk – vagyis, az erejétől megfosztva a Földre kellett mennie, ahol emberek egy csoportja (itt a Tíz Gyűrű stábja) megtanítja arra, amire az istenek nem tudták. Van, ahol Peter nem űrkalózként nevelkedik, hanem leszállítják az apjának, aki a fiával meg is kezdi az univerzum Ego-verziójának kialakítását. Ez volt az a szakasz, amit még szerettem is. Ötletek, más történetek, de az ismert szereplők. Volt, ahol sokkal pozitívabb világ is született, mint a filmes történetekben.

Csak éppen a Figyelő kedvenc alakja Amerika Kapitány női verziója, vagyis az a Peggy Carter, aki Steve helyett megkapta a szérumot és szuperhős lett. Szerencsétlen most egy Tél Katonája helyzetben találja magát, csak éppen itt nem Bucky, hanem Steve az, akit agymosott a másik oldal. Amiből aztán felépítik azt az átívelő történetet, ami majd összefogja az egész évadot. Mert megint van egy veszedelem, ami a multiverzum létét fenyegeti és Carter az egyik, akinek esélye van megmenteni a világot. Ez már nem tudott megfogni – itt éreztem leginkább azt, hogy ezt már láttam. Mint az első évad, csak kicsit másképp. Még a gonoszt, a szándékait is onnan építették tovább.

A külön részekben sokkal több ötlet van és jót tettek a történeteknek a más világok. Azért azt észrevenni, hogy az univerzum más világba mozdult ki: a filmek is a multiverzum felé kacsingatnak, és itt is az a téma, hogy mentsék meg a multiverzumot. Ugyanaz az üzenet ebben is előkerült, amit a Skarlát Boszorkány is kap majd a filmen: ha neki nem is sikerül megmenteni a gyerekeit, van olyan, ahol összejött. Ahogy Peggy is vigasztalja azzal magát, hogy kell lennie olyan világnak is, ahol Steve és ő megkapták a happy endet.

A történet tehát kettős: a világok és a külön kis történetek tetszettek. Benne a kis utalásokkal – mint amikor az apja nevelte kis Peter elmegy a vidámparkba, és a plüss, amit majd szerez és amit sokáig cipelt, egy az egyben Mordályt idézi. A másik, a Carter Kapitány nevével fémjelzett univerzummentő küldetés viszont nagyon ismerős, és pont ő az egyik olyan szereplő, aki nem különösebben nyert meg az első évadban sem.

A külcsín továbbra is erős. A szereplők visszaidézik a színészeket és az első évadban megismert formájukat. A harci jeleneteken elég nagy súly van. Izgalmasan alkották meg a világokat, hol újabb elemekkel kísérletezve, hol a filmekből ismerős elemeket felhasználva.

Ezt különben az eredeti hangokra is el lehet mondani. Több színész bevállalta, hogy az animációnak is a hangját adja. Többek között Hayley Atwell Carter kapitányként, Michael Douglas az eredeti Hangyaként, Chris Hemsworth Thorja, Mark Ruffalo Hulkként, Jeremy Renner Bartonként, Josh Brolin mint Thanos, Cumberbatch Strangeként, Hiddleston Lokija és Cate Blanchett is visszatért Hela hangjaként. Nem semmi névsor – bár az talán többet mond, kik azok, akik nem tértek vissza. Vasember, Fekete Özvegy, Amerika Kapitány, Gamora, Odin – hát igen, már megvan az a réteg is, akik menekülőre fogták a Marvel elől…

Az is a sorozat pozitív oldala, hogy rövid. Kevés rész, pár perces epizódokkal. Nem adtam össze, de lehet, hogy az összes játékidő alacsonyabb szám lenne, mint egy-egy filmjük volt.