Jó szereposztás, a történet is érdekelt. Akkor hogyan lehet, hogy ennyire untam ezt a filmet? Pedig lehet valami izgalmas annyiban is, hogy ketten ülnek és beszélgetnek. (Frost/Nixon)

A keret szerint a II. világháború idején járunk. Freud Londonban él a lányával – Anna gondoskodik az apjáról, átvette az óráit és kb. ő az, aki életben tartja a férfit. Freud olvasott egy könyvet, és szeretne elbeszélgetni az írójával. Így érkezik hozzá egy nap délutáni beszélgetésre a szerző, Lewis professzor. Szóba kerül köztük vallás, Anna kapcsolata az apjával, vagy éppen Lewisé egykori bajtársa anyjával. Közben megszólal a légiriadó is, menni kell az óvóhelyre. Anna pedig magánéleti válságot igyekszik elnyomni: nyíltan nem tárgyalják a témát, de egy analízisen konkrétan igyekezett kimondani, hogy férfinak kellene lennie és egy nővel van szerelmi viszonya, amit az apja tudomásul sem akar venni. Túl sűrűn éreztem azt, hogy ami tényleg fontos lenne, azt csak kerülgetik, és akit érint, hárít. Lewis nem néz szembe az idősebb asszony iránti egykori vonzalmával, ahogy Freud sem akarja tudomásul venni, hogy mennyire egészségtelen a kapcsolata a lányával.

Nem tudtam megfejteni, hogy mire kellene kilyukadni a végére. De szerintem maguk a szereplők is úgy távoznak a beszélgetésük végén, hogy nem jutottak sehova. Mindketten visszatérnek a maguk kis életébe, legfeljebb annyi, hogy a másik felet érdekes karakternek tartják.

A filmben a pláne az lenne, hogy Lewis az a C.S. Lewis, aki később a Narnia könyvek szerzője lett. Van is utalás erre, hiszen már tagja annak az írókörnek, amelyben ott van jó barátja, a nála is nagyobb névvé váló Tolkien. (Igen, a Gyűrűk Ura szerzője.) Még egyik sem ezeknél a könyveknél tart, amelyek miatt emlékezünk rájuk, de ők ezek az alakok. Tudósok, nyelvészek és Lewis esetében a vallásosság még a kiemelten fontos. Csak éppen nem visz közelebb a film ahhoz, hogy megértsük, ki is Lewis. Azt vártam volna, hogy valami több, nagyobb durranás lesz, ahogy összemérik a hitüket Freuddal. De nem.

A cselekmény hiánya megbocsátható lenne, ha izgalmasabb témákat beszélnének meg. De a hárítások, a témaváltások és az egésznek a barátság felé lépegetése folyamatosan elveszi a feszültséget és az élt. Nincs vita, vagy igazi konfliktus. Szinte azt tudom írni, hogy azok lesznek a történetben a fontosak, amelyekre csak utalnak, de kimondani senki sem tudja vagy akarja őket.

Nem hiszem, hogy anyagilag sok mindent bele kellett volna fektetni a külcsínbe. Minimál helyszín, amit ugyan az óvóhellyel és az egyetemi tanteremmel próbálnak feldobni, de amúgy Freud lakása a fő helyszín. Mivel csak pár óra az egész játékidő, mindenkinek elég volt egy kosztüm. Még csak visszaemlékezésekkel se próbálták lényegesen tágítani a filmet. A szereplőknek és a beszélgetésüknek kell eladni, de nagyon hiányzik a feszültség.

Nem Anthony Hopkins munkáján múlt. Kifejezetten bírtam, ahogy a makacs és terapeuta öreg meg-megvillan, de már egyre nehezebben, mert egy állandó fájdalomban élő, drogfüggő már, akinek annyi van vissza, amíg eldönti, mikor vet véget az életének. Az, ahogy ez a lassan széteső ember fel tud villanni, ahogy bele lehet látni, ki lehetett egykor, azt Hopkins szépen beletette. Matthew Goode professzora könnyebb eset, az angol úriember, akit szívesen játszatnak vele. Simán át tudott volna ide sétálni egy Downton forgatásról is, ha a legutóbbi filmben nem os volt benne Mary férjeként. Liv Lisa Fries meg úgy tűnik, vonzza az ilyen megosztó szerepeket.

Lehetett ez volna jobb is, de valami nagyon hiányzott belőle. Az él, a lényeg. Így marad egy kihagyott lövés, amit egyszer is nehezen ültem végig.

Újabb Ragnarok érkezett a Netflixre, bár ez egy másik verzió. Van a modernizált sorozat napjaink egy kisvárosába helyezve. Ott a Marvel verziója. Most pedig Snyder szabta a Netflixre a viking világ végét, némileg elővetítve a Vikingek egy témáját is.

Most kellően homályos voltam, akkor nézzük nyíltabban. A történet kerete, hogy a félig óriás, félig ember Sigrid hozzá készül menni király kedveséhez. Leif annyira a kedvében akar járni, hogy az óriások földjére is átmegy a nővel, hogy ott legyen az esküvő. Érkezik azonban Thor, Loki nyomában, és a végeredmény az lesz, hogy lemészárolja az óriásokat. Sigrid és Leif maradnak csak életben, a nő bosszút esküszik és Loki nagyon szívesen segít neki, hogy Thor vesztét okozhassa. Csapatot szerveznek és megindulnak az istenek ellen.

Sok kis elem lehet ismerős a skandináv mítoszokból, átvesznek teljes történeteket. Mint a Valhalla falának megépítése. Ugyanakkor másokat a történetre szabnak, mintha lennie kellett volna valahogy, itt meg módosul. Pl. Baldur halála – itt nem egy másik isten és Loki csele okozza, hanem Sigrid esküvői koszorúval ékesített dárdája döfi át, amikor az isten Thor elé veti magát, hogy megvédje a dárdától. Nem sejtette, hogy a fagyöngy koszorú miatt rá is halálos… A fagyöngy, ami stimmel is. De vannak vadiúj elemek is, pl. Loki gyerekei kapcsán. Itt a tengeri kígyó meglepetésre alakváltó, van emberi alakja, ami egy női alak. Aki egy ponton össze is szűri a levet Thorral, noha tisztában van azzal, hogy ők egymás végzetét okozzák majd.

Még nem is tudtam eldönteni, hogy mi ezzel a viszonyom. Az egyik felem érzi benne az ötletet, hogy a skandináv mitológiát miképpen színezik újra, közben meg zavaró is, hogy sok minden milyen irányba mozdul ki. Ok, a vikingek híresen szabad és féktelen népek voltak, de itt aztán halmozva van minden, ahogy a Netflix szereti.

Több biszexuális karakter feltűnik, még egy transznemű szereplő is van a történelmi korban. Orgiáznak, mese formátumhoz képest meglepően szexuális képsorok és aktusok kerültek be a műsorba. Bár skandináv történet, amiben a más szereplők más fajú népek, pl. óriások vagy ősi istenek, mégiscsak sikerül rasszokat is a történetbe keverni. Hogy lesz pl. egy született skandináv olyan bőrszínű, hogy simán félvérnek lehessen nézni?

Önmagában egyikkel se lenne gond, a skandináv mitológia még alkalmas is ilyen bővítésre. Hiszen pont Loki az, aki volt anya is, és apa is – biológiai szinten. Csak éppen ez egy rövid animációs sorozat, amit megtömtek ilyen tartalommal. Hiába van mellette sok más is, ez simán sok, ami meg sokk.

Akció sorozat is, és nem spórolnak egy másik testnedvvel, a vérrel sem. Nem egyszer döbbentem néztem, hogy mit meg nem rajzoltak. Amikor Thor szétcsapja az óriásokat? Már megadta a kezdőhangot, és csak egyre brutálisabbak és véresek lesznek a harcok. Ki van találva, stílusokkal és fegyverekkel, egymásnak eső sokféle néppel. Simán nézhető véres és harccal teli bosszúfilmnek is.

A karaktereket is építgeti kicsit. Bár azt nehéz lenne megmondani, hogy igazán szimpatikus akad-e közöttük. Már csak azért is, mert a viking normák egészen mások voltak. Itt teljesen rendben van életcélnak, hogy minél nagyobb gyilkos legyen valaki – aztán elessen csatában, és a valkűrök vigyék a Valhallába. Mindenféle erőszak, gyilkosság simán megengedhető. Az erős terrorizál, a gyengébb szenved és hal, a túlélő meg próbálhat bosszút állni.

A skandináv istenek sok tekintetben rémesebbek a görög párjaiknál is. Itt Thor van teljes őrültté alakítva, erőszakos és durva – nem buta Loki mellett, hanem gyilkológép. Az a csoda, hogy előbb nem lázadt fel valaki, hogy visszacsapjon nekik.

A grafika közepes. Az anime világból tudnék szebbet mutatni, de pont Netflix fantasy animáció is akad bőven, ami ennyit vagy ezt sem tudja. A harcok ki vannak találva, látványosak. Az emberi alakok között vannak meglepően a színészekre hasonlítók is – pl. Thor és az eredeti szinkronhangja.

Bár tudom szidni is, vannak fenntartásaim, mivel rövid is, azért gyorsan megnéztem és lekötött. A bosszúfilmek, mitológia nekem eladta, ha nagyon Netflix is némely tekintetben.

Most nagyon olyan érzetem volt, hogy ezt a filmet már láttam. Pedig nem, csak éppen annyira sablonba illik mindkét főszereplő részéről, hogy ezt a szerepet mindketten játszották már tucatszor.

Mert mi is A torontói ember? Egy akció komédia, ami a haverfilmeket és a szerepcserés akciót ötvözi. A torontói ember, Randy egy kemény alak, akinek a kegyetlenségének híre már sírásra késztet lelketlen gazembereket is. A szakmában nem is csak bérgyilkosként, de vallatóként is szívesen alkalmazzák. Teddy pedig egy lelkes vállalkozó, akinek egyik szerencsétlen ötlete mond csődöt a másik után. A szeretett felesége a fix pont az életében, de már érzi, hogy az asszony megtartásához valamivel elő kell rukkolnia. Ahogy lenni szokott, aztán persze összecserélik őket. Teddy rossz címre megy be, és mivel éppen a torontói embert várják vallatásra, azt hiszik, ő az. Az FBI persze kap a lehetőségen, hogy Teddy segítségével eljussanak egy nagyon hírhedt gonosztevőhöz. Randy nem tűrheti a munkája ellopását, ő is Teddy nyomába ered, és mire ők ketten észbe kapnak, már össze kell dolgozniuk, ha életben és pénzüknél akarnak maradni. Ellenségeskednek, utálják egymást, aztán fokozatosan annyira már nem is.

Nem igazán tett jót a filmnek, hogy Randy igazság szerint gonosztevő. Profi gyilkos és vallató. Dolgozik annak, aki eleget fizet. Menet közben kiderül ugyan, hogy bizonyos elvei neki is vannak, de ettől még alapvetően nem változik meg, ki ő. Egy rosszfiú, aki hajlik arra, hogy változtasson az életén. Csak éppen nagyon jó abban, amit csinál. Egyszerűen nem világos, hogy Teddy miért barátkozik majd össze vele. Nem csak közös pontjuk nincs, de Teddy az alvilági léttől is nagyon távol áll.

Le is írhatom, Teddy annyira szerencsétlen, amennyire azért még a Kevin Hart által játszott egyéb szereplők sem szoktak. A nevét már szinonimaként használják arra, hogy elrontani valamit. Hart nagyon túltolja, mintha attól lenne vicces, hogy mennyire szélsőségesen egyféle a szereplő. Ahogy választani szokta a szerepeit, Teddy alapvetően jó ember és pozitív szereplő, csak éppen attól komikus alak, hogy mennyire nem jönnek össze a dolgai. Lüke. Randy majd nevelgeti és a végére már a keményfiú szerepét is egészen magáénak érzi, de az meg olyan, mint a más típusú szerepeinek a paródiája. Erőlteti, mondhatni karikatúra jelleget adott neki. Ez akár poén is lehetne, csak éppen a karikatúrákon soha nem tudtam nevetni sem.

Bajban vagyok azzal is, hogy nem igazán ezt a korosztályt nézném egy akciófilmben, ha ez ugyan jelentősen komédia is. Woody Harrelson ösztönből, hitelesen hozza a mogorva, elsőre utálnivaló karaktert, akinek azért van szíve, ha jó alaposan rejtegeti is. Nem véletlenül játssza ezt a figurát annyit. Csak éppen hatvanon felül már nem éppen ő jut eszembe, ha megállíthatatlan gyilkológépre és harcművészre keresnék rá. Hart egy fokkal jobban elmegy a maga negyvenes éveivel, de nem is ő játssza a szupergyilkost, csak a szerencsétlent, akivel összekeverik.

Nem is igazán lett látványos a film. Szó se róla, verekedés akad bőven, én meg azzal szórakoztattam magam, hogy észrevenni-e, mikor áll be Woody helyére a kaszkadőr. Mert itt nem akciópapa tempóban nyomják, ha némi mű íze van is a verekedéseknek. Nem ülnek azok a pofonok és rúgások, nem hiteles, hogy tényleg szétverik egymást.

A poénok se ültek nekem, de itt nagy szerepe van annak is, hogy annyira a sablonok szerint mennek, hogy ismerős szinte minden. Plusz, én soha nem bírtam az altesti és hasonló poénokat. Inkább undorít, hogy Teddy lehányja undorában, akit kínoznia kellene, mint hogy nevettessen. Ok, lejjebb is lehetett volna, legalább hasmenést nem kap attól, hogy a torontói embert kell játszania.

Az meg, ahogy a végére felbukkan a miami, moszkvai és tokiói ember? Vicc helyett a John Wick fricskájának találtam, pláne, ahogy nekikezdenek a torontói vadászatának.

Annyira rossznak azért nem éreztem, mint amilyen kritikái vannak, de tény, hogy egyik színésztől sem ez a film fog beugrani, ha valamit ajánlani akarok. Legfeljebb annak, akinek még kimaradt ez a haverkodó, szerepcserés akciókomédia. Bár, találnánk ennél jobbat is.

Erre nem is tudom, mit mondjak. Egyszerűen nem bírom összerakni fejben, hogy ez kinek az agymenése volt.

A vörös pandának és az ősöknek szentelt szentély kb. olyan volt, mint amiben a Sailor Moonban az egyik tündér lakott, talán Mars? Közben meg a helyszín Kanada. Már ez eleve egy blokk volt, amit nem bírok feloldani. Hagyományos kínai szentély Kanadában? Mégis, ki megy el oda? Aztán, a főszereplő lányok egy olyan fiúbanda rajongói, akik simán K-Pop csapatnak néznek ki, de amikor a mesében énekelni kezdtek, tiszta backstreet Boys hatása volt. Bevallom, nem hallgatok K-Popot, de meglepne, ha ilyen dallam- és zenevilága lenne.

Inkább megfogalmazom úgy, hogy az egész keret, amibe a történetet beágyazták, nekem több, mint furcsa volt. Egyszerre akart hagyományos keleti, meg modern nyugati is lenni, és nem igazán sikerült fejben összeraknom a kettőt. Egyáltalán, minek kellett a családnak Kanadába költöznie? De mindegy is, ezt inkább elengedem. Mesében nem kell mindennek kereknek lennie, csak éppen egy Pixar történettől mégiscsak várnám, hogy az lesz.

Maga a történet sem éppen eredeti. Rá van húzva a generációk közötti különbségekre, és hogy az igazi szeretet nem a túlféltésről szól, hanem meg kell bízni a másikban és engedni, hogy önmaga legyen. Ha az más is, mint amit az anyja szeretne a lányának. Kamaszkori lázadás, önmagunk keresése és a család értékeinek felfedezése. Sok tekintetben tipikusan Disney, és sajnos a történet nem tudott meglepni. Sűrűn jutott eszembe, hogy a cselekmény pontosan úgy alakul, ahogy a legegyszerűbb és leginkább várt. Az meg nem éppen dicséret.

A grafika viszont szép. Akár az emberek, a környezet, vagy a nagy vörös panda. A Disney rég nyom egy cuki szintet, amit a meséi elérnek. Ez megvan most is. Nem ez a legszebb meséjük, korábbiak között is tudok olyat mondani, amit sokkal szívesebben néztem, de azért nem kell eldugni a Pirula pandát sem.

Nem állom meg, de Pirula panda? Értem én, hogy az eredeti címet nem akarták szó szerint magyarra átvinni, és milyen nyelvi játék akar ez lenne, de borzalmas. Nme véletlenül nem néztem meg eddig ezt a mesét, simán taszít a címe szinkronnal.

Arra különben tettek kísérletet, hogy a humora ne csak egy korosztálynak szóljon. Vannak is benne olyan jelenetek, amelyeket felnőtt fejjel találtam viccesnek. Máskor viszont érezni, hogy akkor épp a gyerekekre gondoltak. Csinálta ezt is jobban már a Pixar, de még működne így is, ha több lenne mögötte, mint hogy 'légy önmagad' és 'a család fontos.' A humorában meg különben az a visszatérő elem, hogy Mei mindig a legrosszabb időben izgatja fel magát, és saját alakja helyett pandaként kell boldogulnia.

A szereplői nem különösebben nőttek a szívemhez, de ennek is megvan az oka. Mei tényleg kamaszlányosan viselkedik, és az engem már egy ideje bosszant. Még akkor is, ha tényleg kamasz, így kell viselkednie. Attól még nem szerettem nézni.

Ez nem az a mese, amit még egyszer meg akarnék nézni. Egyszer különben nincs vele gond, csak éppen ilyesmi alakváltósban is láttam már jobbat. Az meg talán DreamWorks volt.

A héten könyvfesztiváloztam, úgyhogy a szokottnál kevesebb sorozatra volt időm. Úgyhogy, gyors összefoglaló jön csak:

Az All American Homecoming (s03e11) nem lesz ragozva. Teljesen a szokott téma - Simone felfedezi, hogy még szereti a teniszt. A másik párok meg nyöglődnek a megcsalásos téma miatt. Megjegyzem, nem mentek messze a felek. Egy csók volt, de olyanabb, mintha titkos viszonyuk lett volna. Vagyis semmi új. Gazdag fekete fiatalok nyüglődése az egyetemen.

Az Only Murders in the Building (s04e05) heti részéből az maradt meg legjobban, hogy Martin Short mit össze nem szerencsétlenkedik benne, mert felfedezi, a barátnője sorozatában ki az új szereplő. Most komolyan azon kell félténykedni, hogy egy 40-es volt olimpikon esetleg fel akar szedni egy hetvenes nőt? Túl van lihegve. Különben a csapat a filmes stáb körül szaglászott, és a legjobb része az író volt, aki velük lógott és folyamatosan tette a rajongó megjegyzéseket. Néha Mabel hogy nézett rá... A haladás nem sok, kis könnyed néznivaló.

Igazság szerint az American Sports Story (s01e03) kapcsán nem tudok sokat mondani. Még mindig áll, hogy a bűn helyett a homoszexualitás a kiemelt témája. Miért kell a profi sportban titkolni? Ez a rész különben az egyetemi éveket foglalja össze - a bajnoki címeket, ahogy Tebow megpróbál segíteni Hernandeznek, aki a vallásba menekülne a késztetései elől. Belhéknak még nyoma sincs. Sport volt, viszont ez egy nemi identitás dráma továbbra is, nem pedig egy bún-történet. Bár a címben a sport van, de akkor is: ha AHS, akkor várnám a bűnügyet is. Az egyelőre annyi, hogy bedrogozva hogyan lehet átverni a pisi-tesztet.

 A heti kedvenc egyértelműen a The Penguin (s01e01), annak ellenére, hogy viszi tovább a Batman-film sötét látványvilágát. Roppant nehezemre esik a maszk mögött meglátni Colin Farrell-t, de ez a sorozat egyik erőssége. Itt meg lehet nézni, hogy nem csak a külleme a karrierje alfája és omegája. Láthatóan szereti ezt a szerepet, és ki is hozza belőle a legtöbbet. Egy gengszter felemelkedés történet indul el, és Pingvin nagyon is ügyeskedik. Simán eladja a részt, hogy melyik rossz helyzetből mit hoz ki. Meg persze az erőszak, mert Oz közel sem egy jó ember. Agyonver, agyonlő bárkit, aki az útjába kerül. De azért szerez egy mentoráltat és egy ellenfelet is, hogy megadja az évad alaphangulatát. Cristin Milioti jó választás a gengszterhölgynek, egyelőre szórakoztat, ahogy az 'őrült vagyok' nézését hozza. Meglepetés volt Zegen is, aki gyorsan búcsúzott is a sorozattól, de ebben a kis részben teljesen mást tudott mutatni, mint Mrs. Maisel egykori férjeként. Nem tűnik látványsorozatnak egyelőre, de a piszkos törtetés különben is jobban izgat egyelőre. Ahogy már írtam, elég sötét és nyomasztó a környezet, de a témához megy. Reméljük, jó lesz a folytatás is.

Ehhez most nem is tudom, mit szóljak. A film egy pontjától kezdve úgy voltam vele, hogy csak néztem, merre is halad a film cselekménye. Talán eggyel több csavar volt, mint szerettem volna. A végéről meg nem is beszélve.

Pedig nem indult rosszul a történet: szomszéd házaspárok, egyidős fiúkkal, akik jó barátok. De az egyik balesetben életét veszti, és a szülők persze kikészülnek. Alice eleinte figyelmes, segíteni akar és Celine pártfogója lesz. Míg nem kezdi úgy érezni, hogy a másik nő bántani akarja, bosszút állni, amiért nem tudta megmenteni Max életét. A film kicsit játszik azzal, hogy paranoiás, vagy valóban van valami rossz a szomszédban. A végére erre csattanős válasz érkezik.

A baj talán az, hogy a vége még rátesz egy lapáttal. Itt nem lesz szép elvarrás, és hiába a látszólag idilli anya - gyerek játszadozás a végén, valahogy rossz az egész. Talán, mert pontosan tudjuk, milyen ára volt és egyszerűen nem áll helyre az etikus rend. Nyugtalanító a vége, amihez nagyon nem illik a beállított boldog jelenet, amit kapunk.

Igazából sok cselekménye nincs, inkább azt követjük nyomon, hogy a két szomszédos nő éppen mit csinál, milyen lelki folyamaton megy át. Közben meg egymás figyelői és elemző. Barátokból lesznek - az ellenségek nem jó szó. Nem is igazán vetélytársak. De mindenképpen szemben álló felek, és az anyaság a tét.

Talán a címmel is bajom van. Melyik anya ösztöne van kiemelve? Alice, aki érzi, hogy baj van. Aki félti a családját, de akinek nem hisznek, mivel szülés utáni depressziója volt korábban. Súlyos, és intézeti kezelést is igényelt. Celine, aki a gyerekét elveszti, nem szülhet másikat, de ettől még anya. Csak kell neki hozzá egy gyerek is. A thriller meg abból jön, hogy nem normális utat választanak. Van egy jól kereső, helyes férje. Szép háza, jólét. Miért nem fogadnak örökbe? Celine megoldása beteg és nyugtalanító, még jobban aláhúzva azt a rossz érzést, amit annyira keltett bennem a film.

A történet, a beteg fordulatai és ez a nyugtalanító légkör sokáig nyomott. Nem nagyon hagyok félbe filmet, ha szenvedek is vele, vagy többször elalszom rajta. De ez nem az a film, amit végignézek, ha képes lennék fél óra lekapcsolni, amivel bajom van. Az egyetlen, ami miatt ki lehet mellette tartani, hogy két sztárszínésznő játssza az anyákat, és ők bele is teszik a kötelezőket. Rendben, Chastain szőkén nagyon furcsa a szememnek, de a majdnem megőrülést, a gyanakvást nagyon eltalálta.

Eredetileg különben egy francia thriller regény volt. A film miatt meg fog jelenni nálunk is. Mit ne mondjak, a film nem hozta meg hozzá a kedvem. Másabb véggel, talán. Így annyira nyugtalanít és zavar...

Elérek arra a szintre, hogy már nem tudok újat mondani a sorozatról. Beállt a középszintre, ahogy a kórházas sorozatok egy bizonyos idő után.

Vagyis, már messze nem a kórház a lényeg. A doktorok és rezidensek magánélete sokkal nagyobb teret és beszélgetéseket kap, mint az eseteik. Egy ideig próbáltak azzal ellensúlyozni, hogy a kórház életével kapcsolatos témákat is behoztak. Korábban ilyen volt a sebészi képzés módosítása, vagy a fizetésekkel kapcsolatos témák. Most már nem is igen próbálkoznak ilyesmivel. Csak összehasonlításképpen: amikor Christina volt jelölve az Avery-díjra, azzal sokat foglalkoztak és több oldalról körbe lett járva a téma. Ebben az évadban Meredith van jelölve, de ő már az átadóra sem megy el és sokkal hamarabb befejezték azt a szálat.

Ami kórházas, kicsit játékos és jópofa ebben az évadban, Jackson ötlete, hogy végre ő is nyerhessen már egy díjat, ha a nevénél fogva neki soha nem fognak Avery-díjat adni. Az öröksége felét egy új díj alapítására szánja, persze teljes titokban. Meg is indulnak az ötletelések és kutatások, még arra is szántak energiát, hogy gyötrődjenek a dokik, mi legyen a termékük neve. Bailey esete a legviccesebb, jegyzem meg hamar.

De különben marad a kórházban a szerelem és a szex örök témaként. Meredith most különben parkolópályára került: az évad elején elvarrják a történetét Riggs-szel, majd a többiekre koncentrálnak. Van esküvő, válás, újraegyesülés és babáznak is. Lesz terhesség, örökbefogadás és fájdalmas elköszönés is. Nekem mondjuk továbbra is bántja a szemem, hogy ahhoz képest, mennyi kisgyerekes szülő van a főszereplő dokik között, a gyerekek mintha nem is lennének. Nagyon ritka, ha valamelyik kis Shepherd feltűnik. Zola, a nem vér szerint az egyetlen, aki közülük néha legalább megszólalhat. De lehetne Bailey fiát vagy Arizona lányát emlegetni. A sorozatban is inkább csak emlegetik őket. Olyan fura anyaként, családban elképzelni őket, ha ennyire kivették a sorozatból ezt a szekciót.

Viszont, a készítőkre jellemző témák beköszönnek. Ebben az évadban a szexuális kizsákmányolás és visszaélések kerülnek előtérbe. Azért nem mélyszántóan, de kb. úgy, mint amit Olivia Pope történetében is el tudtam volna képzelni.

Hiányoznak különben a kórházi esetek. A műtétekből már sokkal többet látunk, de mégsem tudnak annyira lekötni egy-egy történettel. Szintén ismerős lesz: mert már itt is az a lényeg, hogy a doki mit tanul az esetből a magánéletére vonatkozóan.

Van mozgás is. Ez az utolsó évada Arizonának, a végén elköszön. Viszont, jön vissza Teddy. Beköszön Scott Speedman, aki később majd fontosabb szerepet kap a sorozatban. Vannak vendégszereplők, mint Andrew nővére, aki egyenesen szexuális témában kutat és felkavar nem egy kapcsolatot és az állóvizet a sokkal szabadabb gondolkodásával. Írhatnám azt is, hogy a szokott mértékű a mozgolódás.

És sajnos még mindig áll, ha nekiállok az évadnak, ledarálom. Pedig már érzem, hogy erősödik egyre inkább az, ami taszítana. Ettől függetlenül nézve bírom, utána meg egyre többet kritizálom. Remélem, nem így lesz már végig.

Lassan már azért fohászkodom a mozi isteneihez, hogy Liam Neeson találjon más szerepet is, ne csak akció papákat. Bár még mindig ő abban a zsánerben a legnézhetőbb, azért már van, amit nem kellene.

Ebben a történetben pl. azt figyelgettem, mit találnak ki, hogy ne ténylegesen akciózni és verekednie kelljen. A megoldás most: leginkább mesterlövészként aprítja a kartell embereit és nem bonyolódik test test elleni küzdelembe. A végére azért egy olyan jelenet is becsúszott, és nagyon nem is olyan, mint fiatalabb színészekkel lenne. Azt is nehéz elhinni, hogy le tud még nyomni sokkal fiatalabb, jó erőben levő és a történet szerint gátlástalan embereket is. Igaz, nem a hihetőség miatt nézünk ilyet, de akkor is. Már kezd nagyon kilógni a lóláb.

Maga a történet se fogott meg. Adott az egykori tengerészgyalogos, akinek mindene elveszni látszik. Özvegy lett és a felesége kezelése minden pénzét felemésztette. Most csak az adósság van és a bank el akarja venni a birtokát. A határ mellett van a farm, így illegális bevándorlókba is rendszeresen belebotlik. Balszerencséjére egy anya - fia párosba is, ahol a nő minden pénzét nekiadná, ha a gyereket elvinné a rokonaihoz. A nő meghal, a pénz meg sok. Vagyis, Hanson útra kel a gyerekkel és a kutyájával, míg a kartell emberei a nyomukban vannak.

Tele van olyasmikkel a történet, amivel nem tudok mit kezdeni. Hogy kerül a nőhöz a testvére lopott pénze? Hanson hogyan tudott annyira csődbe menni? Van egy nevelt lánya, aki ráadásul a halott feleség biológiai lánya. Tőle nem lehet segítséget kérni? Vagy korábban, amikor az anyja haldoklott. Fel sem merül benne, hogy valamit tegyen, hogy a nevelőapja ne veszítse el a földet és a házat. Pedig a jó gyereknek, a szeretett lánynak van beállítva. Miguel helyzete se oldódik meg egyáltalán: illegális bevándorló, akire kitoloncolás vár. Mit kezdenek vele a rokonai? Még iskolába se járhatna, és nagyon nem úgy nézett ki a család, mint akiknek van esélye jogi segítséget megfizetni. Pláne, hogy a páros egy ponton elégeti a kartell pénzét.

De írhatom azt is, ami annyira megviselte az idegeim, hogy majdnem végig sem néztem a filmet. Jackson, Hanson kutyája a mintakutya, amilyennek mindenki örülne. Lehet sejteni, mi történik vele a film utolsó harmadában, ha annyira elvette a filmtől a kedvem. Nem is akarok rá gondolni. De a filmre sem.

Az vajon plusz poén, hogy a kartell embere Juan Pablo Raba lett? Ahonnan ismerhetjük, az a Narcos. Nem kellett új repertoár ehhez a szerephez.

De erről a filmről ennyit. Kis western benyomás, unott akció és már Neeson sem adja el. Tényleg, szerepeljen már valami másféle filmben, please!

Az egyik legjobb Pixar-mese az Agymanók volt. Hozzáteszem, nem a gyerekeknek. Inkább azoknak, akiket érdekel a pszichológia, vagy valamilyen szinten tanultak róla. Máig elképeszt, hogy mennyire jól magyarázza a személyiség kialakulását, az érzelmeket és emlékeket, hogy mi történhet az agyban.

A folytatás nehezebb diót kapott, hiszen a kamaszkort és az én-képet igyekszik megmutatni. Nehezebb ábrázolni, és nagyon sok jó ötletet ellőttek már korábban. A dallamtapadást vagy a gyerekkori emlékeket. De próbálkoztak most is és voltak is nagyon jó ötletek benne. Az elfojtott érzelmektől kezdve a gondolatfolyamon át magának a kamaszkornak a megragadásáig. Ahogy egy érzelem mennyire szélsőségesen jelentkezik, pedig ugyanaz az inger érkezik, mint kicsivel korábban.

Még egy történetet is kitaláltak - kint és bent is. Odabent az alapérzelmek az olyan újabb, vegyesek érzésekkel vívtak meg Riley uralmáért, mint Ciki és Uncsi. Kint pedig Riley a középiskolai edzőtáborban kell, hogy bizonyítson. A bent az érdekesebb, de most a külső történet jobban sikerült, mint az első rész esetében. Az összkép a kicsit gyengébb: az a fajta ötlet és frappáns megoldások, amelyek az első eladták nekem, most kisebb számban voltak jelen.

Van benne humor is különben, de az Agymanók soha nem igazán vicces mese volt. Ahhoz Riley külső története túl egyszerű és direkt nagyon hétköznapi. Nem is véletlenül az Agymanók vannak a címben, hiszen az igazi főszereplők ők lennének. Különben kifejezetten jó ötlet az is, hogy a szülők fejébe is többször belesünk. Az egy jó ötlet, hogy mindenki fejében más lehet a főnök. Riley vezető manója Derű, de a szüleinek nem. És ez magyarázza is gyakran, hogy mire miképpen reagálnak.

A grafika továbbra is szép. Az emberi alakok, de az elmében lejátszódó részek is kellemesek, látványosak. Ha azt kellene most belőni, ami a legjobban nézett ki látványban, az a gondolatfolyam és ahogy a gúny/irónia leágazás megnyílik benne. Bár, tetszett a fantázia is, pláne, amikor Riley aludni próbált, de az új jövevények ellene fordították a saját fantáziáját.

 Bár az első mesét kifejezetten szeretem és nagyon eltaláltnak érzem pszichológia felől, az agymanókat/érzelmeket magukat nem tudta megszerettetni velem a mese. Most ez is kicsit alakult. Már megvagyok velük, ha továbbra is sokan zavarnak. Derú ugye nem csak nekem túl sok? De lehet, azért érzem így, mert a saját fejemben nem ő a vezető ülés tulaja.

A lényeg, kaptunk egy jó mesét. Nem ér fel az elsőhöz, de vannak benne jó ötletek. Azt meg továbbra sem tudom, hogy egy gyereknek ez milyen szórakoztató lehet. Én már nagyon más szemmel nézem. De az elsőt is.