Gondban leszek, hogy mit meséljek erről a filmről. A helyzet az, hogy a téma ellenére csalódást keltő darab. Ha már Párizs, Eiffel és egy nagy szerelem, valami többet vártam volna.

Talán azt írom, olyan, mint azok a regények, amelyekben egy leszármazott fedi fel a nagyszülője, nagynénje, vagy valamilyen rokona múltbéli történetét, amiben általában van egy nagy szerelem is. A legtöbb viszonylag kellemes limonádé, de csak nagyon kevésnek sikerül az igazi varázslat. Az Eiffelnek sem jött össze.

Igaz, kicsit el is tér a fent említett alaptól. Itt is van két idősík, csak itt egy életen belül. Az ifjú Gustave szépreményű építészként szeretett bele a gazdag kisasszonyba, Adrienne-be, de útjaik elváltak. Kb. 30 évvel később újra találkoznak, és miközben újjáéled a szerelmük, kiderül az is, mi történt pontosan velük korábban. A film lineárisan vezeti a két síkot, hogy aztán a jelenben lecsapja azzal, hogy mit is ábrázol a torony igazán. Maradjunk annyiban, hogy nem a női hátat, aminek az ívéről egy ponton áradozik az építész.

Mindkét történet elcsépeltnek hat. Végig érezhető, hogy egyik szálon sem lehet boldog a pár története. Eleve a múlt már lezárt kérdés: a nyitásból is tudjuk, hogy nem maradtak együtt, Eiffel mást vett el és mástól születtek gyerekei. Amikor Adrienne visszatér, ő is mással házas. A kérdés a miért, de nem is kell hozzá a finálét megvárni. Egy-egy mellékszereplő sokkal korábban ráutal, hogy mi lesz a jövő. Pl. Adrienne apja. A jelen síkjában pedig így jön ki a film üzenete, hogy a torony egy vallomás a nőnek, akit Eiffel kétszer is el kellett, hogy veszítsen.

Amúgy is bajom lenne azzal, hogy mennyire nem számítanak az eltelt évek. Amint megint egymás mellett vannak, simán tudják ott folytatni, ahol korábban abbahagyták. Miért nem lehet érzékeltetni, hogy mindketten családosak, leéltek egy fél életet már egymás nélkül? Ezek a második esély történetek rákfenéi, nagyon kevés tudja értelmesen kezelni, hogy a szereplők éltek, változtak, újra meg kell ismerniük egymást. Itt erre kísérlet sincs. Zárójelbe a külön töltött idő és ennyi.

Látványra a kosztümös filmek elemei megvannak. Az épülő torony és az ahhoz kapcsolódó jelenetek kifejezetten jól is sikerültek. Nem mondhatnám, hogy a fizika vagy az építészet hozzám közel álló téma lenne, de ebben a filmben simán azt találtam a legjobbnak, ahogy megmutatják, hogyan sikerült kiegyensúlyozni a tornyot és milyen elvek szerint építették meg.

Ehhez a témához sorolnám azt is, ami az idősíkok miatt merül fel: az idő múlásának ábrázolása. Romain Duris, vagyis Eiffel esetében tökéletesen működött. Nem csak az ősszé váló haj, annál több elemmel sikerült megmutatni, hogy az egyik síkon közel 30, a másikon 50 felüli az építész. Viszont, Emma Mackey esetében még csak nem is próbálkoztak. Eleve fura választásnak érzem francia nemes kisasszonynak a színésznőt, de hogy a 20 és az 50 éves ugyanúgy nézzen ki, azon komolyan kiakadtam. Mi az egyetlen különbség? A lány Adrienne-nek többször volt kibontva a haja, az asszonynak már komolyabb frizurái vannak és ennyi. Ennél az is jobb lett volna, ha két szereposztás van és egy idősebb színésznő játssza a századfordulós személyt.

Ez felhúzott annyira, hogy itt le is tudok ragadni. De inkább kiteszem a pontot, és azzal zárok, hogy az építkezős részek miatt nem bánom, hogy megnéztem a filmet. A románc viszont nem ért meg másfél órát.

Idén a második divattörténettel (is) foglalkozó sorozat. Dior és Chanel után Karl Lagerfeld történetébe merülhetünk bele. Abban egyeznek is, hogy ez is gyorsan darálható, pár rész sorozat.

Az már más kérdés, hogy melyik márkának milyen a megítélése. Jelen sorozatban is érzem a témát visszaköszönni: a kommersz és a haute couture össze is csapnak majd. Lagerfeld még fiatalon kiszorult, de az évad végére vissza akar kerülni. Van ugyanis egy elég komoly bizottság, amely eldönti, melyik szabászat nevezheti magát haute couture-nek. (Franciául/angolul néztem, azt passzolom, hogy magyarul minek hívjuk a haute couture-t, de már hallottam magyar szövegkörnyezetben is, talán érhető akkor így is.)  Elkalandoztam. Lagerfeld nem olyan név, mint a már emlegetett Chanel és Dior. Akik megjegyzem, máig haute couture cégek.

Viszont, ez a sorozat is be tud dobni egy olyan divattervezőt és márkát, ami szerint nagyobb, mint a Lagerfeld. YSL – vagyis, Lagerfeld barátja és kortársa a kor nagy francia divatzsenije, Yves Saint Laurent. Azért annyi szerepet nem kapott, mint Lagerfeld, de én észrevettem magamon, hogy sokkal szívesebben nézem a vele foglalkozó részeket. Annak ellenére, hogy Daniel Brühl – aki Lagerfeldet alakítja – szerintem zseniális színész.

Talán azért is, mert Lagerfeld személyisége annyira rideg és simulékony, annyira elrejt mindent, hogy egyszerűen nem kötött le. Lagerfeld élettársa, ha nevezhetjük annak, Jacques egy ponton Karl fejéhez is vágja, hogy Yves-nek van szíve, farka, szenvedélye, ő tud is élni. Karl meg nem. Egész másképpen volt ő beteg alkat, mint a függő Saint Laurent. Bár nincs kimondva, de nekem simán benne lenne, hogy érintésfóbiás és aszexuális. Szerelmet és vágyat tud érezni, de a test nála annak ellenére nem téma, hogy divatból él. Mondhatjuk, a test a munkaeszköze.

Pedig megvannak az ő alakjában is az izgalmasabb elemek. Amit már láttam kiemelve, az a német gyökerei. Felvetve azt is, hogy az apja a textílgyárában kiket dolgoztatott és ezért nácinak is lehetne nevezni. De sokkal izgalmasabbnak találtam az olyan kis nüanszokat, hogy miképpen öltözködik és viselkedik közben a társaságban. Megvan benne az ellentét, hogy feltűnő és extravagáns a ruhatára, mintha a Napkirály lenne a példa. Ugyanakkor láthatatlan is - egyszerre lássák és figyeljék is, meg ne is.

Megjelentek a sorozatban a ruhák is, ha nem is annyi, amennyit szívesen néztem volna. De még így is több volt, mint a már emlegetett Chanel - Dior szériában. Visszakanyarodva a már említettekhez, itt azért sajnáltam, hogy YSL a mellékszereplő. Az ő kollekciói jobban érdekeltek volna, mint Lagerfeld munkastílusa. Elég kifejező volt, amikor elment Yves bemutatójára és fel tudott volna robbanni, annyival le volt maradva egykori barátja mögött. Igaz, a végén ő nevetett. A józan életmódjával tovább lehetett a csúcson, alkothatott nagyon sokáig, míg Yves csillaga gyorsabban fellobbant és hullott.

 De a ruhákkal kezdtem. Egy jelenet ilyen téren remekül ki volt mérve. A Marlene Dietrichnek készített kosztüm. Az remekül kifejezte, hogy miért nem fogadta be a magas divat világa. Túl sok. Le merném fogadni, fekete-fehérben felvette volna a ruhát. De abban a rikító lilában... Azért a nőhöz hasonlóan bohóc jelmeznek nem neveztem volna, de tényleg nem egy idős dívának való öltözetnek tűnt.

Amit nem szerettem: Jacques szála. Annak nem sok értelme volt, zavaró volt és kb. mindenkit meg tudott vele utáltatni a sorozat. Yves volt az egyetlen, akit legalább sajnálni lehetett a végére. Jacques szórakozott és taktikázott, Karl nem tudott mit kezdeni a szerelmi háromszöggel és a maga érdektelenségével, Yves meg simán összetört benne. Két dolgot vártam is végig: Jacques és Karl közül valamelyik nagyon durván járjon. Nem bántak jól egymással, nem is tettek jót egymásnak. Azt se tudta megmutatni a sorozat, hogy Jacques mit látott Karlban. Meleg körökben volt végig annyira népszerű, hogy könnyen talált volna más cukros bácsit.

A szereposztásról sincs különösebb megjegyzésem. Brühl-t szépen átlényegítették és azt is jól használták, hogy többnyelvű színésszel dolgoztak. Nagyon simán váltogatta a nyelveket az egész történetben, és nem csak a németet és az angolt. Valois Yves-je tetszett még a sorozatban, a kiégésig buli, érzékenység és vad sebezhetőség is megvolt.

Mégis, mindent összefogva a történettel vannak gondok. Nem lett érdekes vagy izgalmas ez a sorozat. A téma érdekelt annyira, hogy végignézzem, de még így is voltak részek, ahol untam magam. Ahol ki nem állhattam elsősorban Jacques történetszálait és a szerelmi szerencsétlenkedéseiket. Megjegyzés: különben visszafogott a film LMBTQ vonala. Nem nagyon akad benne heteroszexuális szereplő, de nem is olyan parádé, mint pl. egy Sex Education évad szokott lenni.

Bánni nem bánom, hogy láttam, de többet vártam a sorozattól. Valami, egy jól megírt szkript, nagyon hiányzott belőle.

Hogy kötöttem ki ennél a filmnél? Mondanám, hogy el sem tudom képzelni, de ez nem lenne igaz. Nekem mindig a nevek a halálom – színész vagy rendező, de volt már olyan is, aminek a zeneszerzője vonzott be. Most a producer, bár elsőre félrenéztem és rendezőnek hittem. Jordan Peele.

Ehhez képest egy annyira Dev Patel történetet kaptam, hogy azt még sokallom is. Eljátszotta a főszerepet. Ok. Megrendezte. Legyen. Az egyik forgatókönyvíró is – ezen már húztam össze a szemöldököm. De még produceri kreditet is kapott. Közel vagyok hozzá, hogy mindezek miatt szerzői filmként tekintsek rá. Nem feltétlenül örülök neki.

A Majomember kb. olyan, mintha egy bosszúfilmet és egy szuperhős eredettörténetet kereszteztek volna. Az egyiknek nem elég kemény, a másiknak nem elég szuper. Meg hosszúnak is éreztem. Elég lett volna mindez 90 percben is, sok a lassító elem benne, de ezt simán betudom a szerzői jellegnek. Patel nem csak azt akarta eljátszani, hogy edzi magát és leveri az ellent, de hosszú perceket akart a drámának is, amikor és ahogy Kid elindul az úton. Ahogy majd célt és új közösséget talál. Az átalakulást, ahogy egy céltalan, értelmet vesztett élet megtalálja a vonzás pontot és minden arra összpontosul majd.

Hősi történet lett ez, aminek a vége még kicsit össze is zavart. A végén, természetesen ott a nagy összecsapás a film gonoszával, aki el is esik. Csak éppen előtte Kid is elég komoly sebeket kap, és ő is összeesik. A záró jelenet aztán valamiféle menny, vagy csak emlék, amiért talpra áll és folytatja? Hát igen, eléggé tud idegesíteni, amikor nem tudom eldönteni, hogy a főszereplő meghalt-e vagy sem. Még akkor is, ha a majom keret meg is van.

Mert a film előnyei közé lehet sorolni, hogy van egy egyszerű, de jól használható mitológiája. Egy mítosz a majomról, aki szemet vetett egy gyümölcsre, ami miatt aztán megbüntették az istenek. (Ez van, ha a napot mangónak nézed és meg akarod enni.) Hanuman, a majom az anyja kedves szereplője volt, a gyerek kedvence is, és felnőttként is megjelenik az alakja körötte. Pl. majomnak öltözve harcol a jobb szó híján ketrecben, de a bosszút is Hanuman álcájában kezdi meg.

Az indiai környezet is tekinthető plusz értéknek, bár annyira egyetemes a történet, hogy bármely nagyvárosban és nemzettel el tudom képzelni. A hatalmas elnyomja a szegényt, akár meg is öli. A hatalomban levő érinthetetlen. A politikusok korruptak és azt hazudnak, amit éppen akarnak. Akár a mészárlás is eladható egyszerű kitelepítésnek és az értékekkel való egyetértésnek. Emberi jogok, tulajdon, hagyományok – helyette diktál a pénz és az erőszak. Nem meglepő, hogy Kid kénytelen harcossá válni, és maga tenni igazságot.

Komor színekkel dolgoztak, és nem csak azt értem alatta, hogy sötét a film színvilága. A tartam nem akar könnyed vagy szórakoztató lenni. Néha egy-egy helyzetpoén becsúszott ugyan, bár felmerült bennem, hogy ez csak rám szabottan vicces.

Mennyi a tartam? Visszakanyarodok oda, hogy nekem szuperhős eredettörténetre hajaz. A gonosznak sok az eszköze, az igazság nem számít. Azt tudnám belemagyarázni, hogy hősnek sem születnek az emberek, a körülmények teszik őket azzá. Ha Kid nem úgy veszti el az anyját és az otthonát. Ha nem talál olyanokat, akiket megéri küzdenie. Mert nem csak a bosszú teszi majd modern Majomemberré, hanem a csoport is, akiket meg kell védenie. Az szépen működik benne, hogy ha kiállsz egyért, ők majd visszaállnak melléd.

Még a szereposztás is tetszett. Patel szívét-lelkét beleadja a szerepbe, és kapott jó társakat is hozzá. Sharlto Copley nagyon jellegzetes arc, de különben a furcsa szekta vezetője még, ami kifejezetten maradandóra sikerült.

Most nem vagyok képes lelkesedést kicsikarni magamból ebben a fülledt, gyilkos időjárásban, de elnéztem ezt a filmet. Nem lesz kedvenc, de nincs is bajom vele.

Amikor egy casting nagyon félre megy. Most komolyan volt olyan válogató, aki komolyan abban a hitben volt, hogy Adam Brody eladható nemi erőszakoló szociopatának? És ez nem az egyetlen dolog, ami miatt ferdén nézek a filmre.

Az első, hogy a történet léket kap és elsüllyed. Baráti társaság megy közös túrára, de egy halálesetet követően Trevor elveszti a fejét. Nem akar börtönbe menni, így akár az egyész társaságot megölné vagy a halálba vezetné, ha keresztbe mernek tenni neki. Orvos helyett a határhoz tartanak, össze-vissza fenyegetik egymást és olyan paranoid eszméket kell megvitatni, mint a mellettük elhaladó nyaraló vajon látta a hullát? Nem kellene utána menni és belőle is haleledelt aprítani? A legnagyobb baj az vele, hogy ez a helyzet eleve létrejöhet. Trevor kb. minden rossznak fel van tüntetve, most jött ki a börtönből. Az egyik nőt zaklatta is a csapatban. Minek mennek el egyáltalán vele az útra? Pont olyan volt, mintha maguknak keresték volna a bajt.

Ehhez rá is tudom kapcsolni, hogy egy értelmes vagy szimpatikus szereplő sincs benne. Joey lenne az, akivel együtt kellene érezni. Akinek a túléléséért drukkolhatna az ember. Csak éppen ő is benne van a pocsék döntések spiráljában. Elmegy az útra, noha éppen ő az, aki pontosan tudja, hogy Trevor mennyire erőszakos és megbízhatatlan. Amikor menekülni kellene vagy tenni végre valamit, rendszeresen csak beszél, de nem cselekszik. Elmondja többször, mit kellene csinálni. Aztán teszi, amit Trevor kizsarol. Legfeljebb annyira képes, hogy amikor kettesben maradnak, a bátyját bujtogatja a legjobb barátja ellen. Olyan szerencsétlen különben is. Ha jól értettem, akkor eleve azért jön el erre az útra, mert a barátja komolyabbra fűzné közöttük a szálakat, ő meg menekülőre fogja. Egyenesen egykori zaklatója karjaiba, jó ötlet.

Gray, a báty nagyon semmilyen. (Taran Killam, a színész is.) Hűséges barát és nagyon elvakult. Kb. semmit nem vesz észre, és nagyon sok mindent képes lenyelni vak hűségében. Még az se tűnt fel neki, hogy a húgával mi történt kamaszkorukban. A film nagy és nem mellesleg unalmas kérdése is, hogy fel mer-e lépni Trevor ellen, vagy megmarad a kényelmes engedelmességnél, bárki is legyen az áldozat?

Trevor. Az ösztönlény. Még csak nem is okos, vagy megnyerő. A másik két színész se volt szimpatikus a szerepében – Leighton Meester fel sem ismerhető. Az egykori Blair itt annyira öregnek és leharcoltnak néz ki, hogy a Gossip Girlben szerintem a saját anyját se játszhatná már el. Nem ismertem meg, míg nem írták ki a nevét. Akkor is nehezen akartam elhinni. Ennek ellenére, mindezek ellenére a film az ügyeletes jó nőként kezeli, akire Trevor rá is hajtana, ha olyanok lennének a körülmények. Igen, Trevor. Mint Adam Brody. Ő meg a Narancsvidék jófiúja volt, nem is véletlenül. Semmi rosszfiús kisugárzása nincs és egyszerűen nem is tudott a film félelmetes pontja lenni. Még Joey alakjából is kinéztem volna, hogy az evezővel leüsse, nemhogy a nagyobb darab Gray.

A látvány sem menti meg. Elvben egy vadabb folyón haladnak, de semmi különöset nem kap a szemünk. Még a végső összecsapás is, Trevor ellen, kb. mintha az óvodások esnének egymásnak először, és maguk sem tudnák, mit kellene csinálni.

A lényeg szerintem átjött. Rémes egy film. Rossz történet, semmi látvány, kiöregedett és félrepozícionált színészek szerencsétlenkedései.

A végére csak sikerült elrontani ezt is. Ugyanis, ez a sorozat nem egy hagyományos lenövése a Supernatural anyasorozatnak.

Vajon más is azt hitte, hogy végre megnézhetjük, hogyan ismerkedett meg Mary és John, hogyan harcolták ki az angyalok a várt végítélet okán, hogy a betűvetők és a vadászok vérvonala egyesüljön? Annak csalódnia kell.

Már az gyanús, hogy Dean mit keres a történet elején, miért ő a sorozat narrátora. Kb. mint Sheldon a Young Sheldon világában. De ok, ezt még hajlandó vagyok hozzámagyarázni. Most jött rá a szülei egy el nem mondott történetére, amit kinyomoz. Különben is volt már olyan, hogy időutazni kényszerültek a Winchester fiúk.

Csak éppen – az hogy jön össze, hogy Mary és John együtt vadásznak? Pont az volt a Supernatural egyik alapja, hogy John azután ismerte meg a természetfeletti világot és lett félelmetes vadász a fiait is erre nevelve, hogy a feleségét megölte egy démon. Majd az is kiderült, hogy miért segítette annyi angyal is, hogy családot alapítsanak. Milyen alkuk köttetettek. Itt viszont se angyalok, se démonok, hanem egy egészen más főellenség és egzotikus lények sora. Sima szellemvadászat vagy vámpírtanya kipucolása? Az itt snassz. Itt minimum dzsinnek és lények esszenciáit gyűjtő szuperlények csellengenek. Semmi olyan tipikus, ismerős rém, amit Sam és Dean olyan sikerrel vadászott. Mondjuk, a démonok és angyalok feltűnő hiánya, ami legjobban bökte a szemem.

Olyan szereplők a csapatban, akiket most láttunk először. Mert az, hogy Samuel – Mary apja – felbukkan, nem olyan meglepő. De érkezett a homoszexuális Carlos és az indiai származású Lata is a csapatba, akiket itt lehetett először látni. (Milyen kényelmes a rassz és az LMBTQ kártyát is megjátszani velük, mert ma már az kell egy sorozatba. Még, ha nem is Netflix logó van az elején.)

De, ahogy mentek a részek, egyre több olyasmit találtam, ami egyszerűen nem stimmelt. Hogy John beszélhet az apja szellemével, elköszönhet? Egy másik jellegzetes Winchester-vonás, hogy apák és fiúk kapcsolata problémás. Nekem úgy rémlik, hogy a fiúk eléggé sajnálják az apjuk, amiért az nem tudhatta meg, hogy az apja nem elhagyta, hanem miképpen vette el a természetfeletti őt is. Itt John megkapja az örökségét, amit az alapsorozatban nem ismert.

És igen, aki most lép a sorozatba, nekik ez nem jelent semmit. Vannak heti ügyek, van átívelés és nagyszabású szörnyek. Nem kell ismerni az alapokat. Aki meg ismeri, a végére megkapja a választ, miért lehet minden ilyen. De hogy az mennyire… nem frappáns. Vagy írjam azt, hogy beteg megoldás? Addig elnéztem a sorozatot. Messze nem volt olyan, mint a Supernatural jobb évadai, de elnéztem a szörnyvadászatokat némi szerelmi szállal feldobva. A vége, a magyarázat meg minden kedvem elvette az egésztől.

Az egyetlen jó húzás abban a megoldásban, hogy kicsiben megadhatták a szereplőknek azt a befejezést, amit az anyasorozat a COVID miatt nem kapott meg. Nagyon sok szereplő beugorhatott egy jelenetre, és többen éltek is a lehetőséggel. Nem csak Sam, Dean és Jack szerencsétlenkedett.

Viszont, az új szereplők kapcsán felemás a benyomás. Mary alakját egész jól elkapták, a kemény vadász, aki szíve szerint kiszállna, de sok minden köti ehhez a léthez. Benne megvolt az a szikra, amit az anyasorozatban bemutatott. Az ő esetében maga a színésznő nem tetszett – az egy dolog, hogy mennyire alacsony a színésznő, de nagyon műszőkének is néz ki, meg az arca sem elég szép. John esetében a külcsín passzolna, ott inkább megvan az eye candy faktor, viszont a karakternek nem sok köze van a később megismert férfihoz. Amit magyarázhatnék azzal, ami más, de akkor is.

Humor kevesebb akadt benne, de azért volt. Carlos vámpírvadászata a haja bevetésével? Azon nagyot jót mosolyogtam. Lata is megkapta a maga pillanatait, és nagyon jót tett a műsornak Ada is a maga virágboszis trükkjeivel.

Én lelkesen kezdtem bele, szerettem volna szeretni, és egy-egy dolog működött is. De a vége. A Mary-t játszó színésznő. Azok azért el tudták venni tőle a kedvem.

Keresd a nőt! Most éppen a teniszpályán. Szerelmi háromszög, hatalmi játszma és egy bajnokság. Nem mostanában láttam romantikus drámát, sport körítéssel meg pláne nem. De azt nem döntöttem még el, hogy ez mennyire sikerült darab.

Eleve, a szerelmi háromszögek meg szokták feküdni a gyomrom. Itt meg keményen és több szinten is az van. Olyannyira, hogy a végére azon se lepődtem volna meg, ha stabilan az egy nő – két férfi felállás mellett kötnek ki a szereplők. Patrick és Art érkezik a történetbe jó barátokként, akik éppen páros teniszben lesznek ifi bajnokok. Aztán meglátják a lányt, aki a női egyénit darálja le. Tashi, akire mindketten szemet vetnek, akit mindketten fel akarnak szedni, aki nem akar közéjük állni. Még olyan hármas randijuk is van, ami majdnem édeshármassal ér véget. A lányra különben jellemző módon a sporttal dönti el, kinek adja meg a számát és így egyenes vonalat az ágyához. A férfi egyéni döntő nyertesének. Patrick nyer, hamarosan már Tashi állandó partnere, amit Art igyekszik megfúrni. Éveken át ment a játszma, amit visszaemlékezésként nézünk vissza, mert a jelenben már más a felállás.

Tashi Art felesége, a lánya anyja. A férfinak pedig esélye van, hogy idén megcsinálja a Grand Slamet, de az utolsó verseny előtt elkezd kiégni. Tashi így egy kis bajnokságra nevezi be, hogy egy kis magabiztosságot szedjen össze. Csak éppen a lecsúszott Patrick is indul rajta, és az egykori barátokból lett ellenfelek egymásnak feszülnek, még mindig Tashi miatt.

Nem is akarom lefedni vagy átlátni, mikor ki és miért kavar. A férfiak esetében különben sokkal egyszerűbb: mindkettő mániásan akarja a nőt, és átgázolnak érte bármin. Mivel Tashi meg karrierista, de egy sérülés miatt ott kellett hagynia a versenyzést, a párján éli ki magát. Neki mindig is a bajnok kellett, akinek a sikere így az övé is. Ahogy Tashi és Art házasságába beleleshetünk, az is a tenisz körül forog. Másról se beszélnek, a nő az edzője is a férjének. A film összes konfliktusa onnan ered, hogy Tashi éppen melyikkel kavar, és mire veszi rá őket.

A romantikust nem is igazán érzem passzosnak. A két férfi már inkább megszállott, míg Tashi meg munka- és sikermániás. Az ő esetében nem tudom, bármely ponton volt-e egyáltalán szerelmes. Nagyon nem érzelgős alkat, aki a házasságtörő skatulyába is belép, többször is. Jellemző módon a férfiak meg elnézik neki, ha így mellette lehetnek, hosszabb vagy rövidebb távon.

De az biztos, hogy a vágy mozgatja a szereplőket. Szenvedélyek és játszmák hálózzák be az egész történetet, ami majd a sportban ki is robban. Mert itt a tenisz is egész korrekten meg tud jelenni. Nem csak a szerelmi ügyeket ragozzák, edzések és verseny van. Ok, azért a romantikus dráma oldal erősebb, de a végére tett játszma meg meglepően jól sikerült lett.

Talán ezért nem is tudom eldönteni, hogy tetszett-e nekem a film vagy sem. Nagyon sok olyan döntést hoznak meg a szereplők, ami kifejezetten ellenszenves számomra. Nem tudom átérezni, honnan ered az a nagy őrület Tashi után. Aki pedig hibázik és elég nagy vakfoltjai vannak, de erre mintha vakok lennének. Ez zavar. Van egy olyan piedesztál alatta, amire nem állítottam volna rá.

A szereposztás különben jól sikerült. Zendaya abszolút hiteles a könyörtelen sportolóként, vagy majd a kemény üzletasszony edzőként. Messze a legszexibb jelenség a filmben, azt nagyon le tudnák filmezni, milyen dinamika és szexepil van a fiatal bajnok énjében. Még a maszk/smink is remekül sikerült, az öregített jeleneteknél működtek a rátett plusz évek. A fiatalembereknél ez kevésbé áll, náluk azt vetették be, hogy más a hajuk, szőrzetük. De a játékukra nincs panasz. A két teljesen más karakter, a megszállottság, a barát – ellenség ingázás megvolt végig.

Sejtem különben, hogy a vége direkt ilyen. Sok minden nyitva marad, más dolgokat lerendeznek. A játék öröméhez legalább abban az utolsó szettben vissza tudnak lépni. De pl. ki a bajnok? Mi lesz most Tashi sorsa? Talán nem lenne jó, ha tudnánk, így máson van a hangsúly és mégsem szerettem.

Közepes és jó kritikái vannak, de kasszasiker nagyon nem lett. Veszteséges, ahogy a bevételi adatait nézem. Egyszer nézhető, vannak érdekes részei is, de moziba nem ültem volna be rá.

A héten befejeztem két sorozatot, kezdtem helyettük mást, és volt egy ráadás. De hogy valamiről bőven akarnék írni? Annyira kiemelkedőt nem láttam.

Colter a Tracker (s01e12-13) végén se jutott messzebbre, mint korábban az elején. Halogatni kezdi, hogy kiássa a családi szennyest, pedig a végére 3 oldalról meg lett erősítve, hogy valami nagyon nincs rendben a múltjukban. A húga kezdte, majd a 12 részben Russ is elmondhatta a maga történetét, és a zárásra egy gyerekkori barát is felelevenítette, amit tudott. És mind arrafelé mutat, ha Colter válaszokat akar arra, ami egészen máig kísérti, az anyjával kell beszélnie. Helyette elment szörfözni. Gratulálok. A végére kezdtek jönni az ismertebb sorozatszínészek mellékszerepelni, de igazság szerint ez sem sokat osztott-szorzott. Túl képlet szerint megy az egész, és Colter mindent túl könnyen megfejt és megold. Az apja ügyét leszámítva, hogy visszautaljak morgásom okára. Ha minden igaz, 2. évadra berendelték, majd kiderül, akkor ügyesebben nyúlnak-e az anyaghoz. Vagyis, az utolsó két részben Ackles és Morrison feltűnése jelentett némi pluszt, különben szimpla részek voltak, semmi zárás jelleg.

Visszatértek a Criminal Minds (s17e01-04) nyomozói, és egy új elállással próbálkoznak. Van egy ötletük, hogy férnek össze a heti részek és egy átívelő nyomozás. Elias már börtönben van, de van egy adu nála, hogy alkut kössön, és ne vádolják meg sorozatgyilkossággal. Ehhez egy másik gyilkost kell elkapni, és a BAU persze nagyon nem örül, hogy futni hagynák. Így be akarják előzni, majd a munka során bizonyítani, hogy nem adott hasznos segítséget, semmis az alku. Kb. ott tartunk most, hogy Elias a legjobb szereplő az egészben. A BAU egyre szerencsétlenebbnek tűnik, és valahol nagyon lehangoló, hogy Elias a börtönben pár képről több mindent felfed, mint ők a helyszínen nyomozás közben. Az átívelés meg az, hogy olyan esetekhez is kiszállnak, amik talán érintik a mostani esetük. Annyira azt érzem a nyomozókon, a felálláson, hogy ki vannak öregedve és fáradva. Hát igen, Zach Gilford játssza benne a rosszat, de simán ő a kedvenc szereplőm benne. Most is. Már a 16. évadot is ő és a története adta el, most még inkább így érzem. Nem tudják megoldani, hogy a nyomozók érdekesek, elhivatottak és frissek legyenek. Vagy túl könnyen rájönnek mindenre, vagy nagyon meg vannak vezetve és annyira nincs dinamika. Gáz, de sokkal inkább nézném úgy a műsort, hogy Elias old meg a börtönből eseteket.

Vége a lányok nyári iskolájának is, vagyis a PLL Original Sin (s02e08) nyári sorozatgyilkosa is lebukott és el lett intézve. Mit ne mondjak, beteg egy megoldást nyújtottak. Tetszett, hogy nem tiszta rózsaszín és boldogság a megoldás. Kellően girl power hangulat volt, és a lányok is szépen beletették a maguk részét. Továbbra is pörög, popcorn ijesztő, és korrekten össze van rakva. Komolyan venni nem tudom, de nyárra teljesen ok. Még azt is feledni tudom, amit különben nem érzek logikusnak. Pl. Chip anyja, aki képtelen túllépni a fia elvesztésén. Nem is értem, az egyetlen unokáját miért nem akarta megszerezni.

Az újabb HBO néznivaló nyárra a House of the Dragon (s02e01) visszatérése. Egyenes folytatás, és ha nagyon röviden össze akarnám foglalni, akkor a meggyilkolt gyerekért meg kell fizetni. Építgetik a kapcsolatokat és mutatják, ki mennyire züllött az előző évad óta, de a lényeg Daemon tervében jelenik meg, illetve abban, hogy már egyik oldal sem hisz a békés megoldásban. Mindössze az a kérdés, hogy sárkányokkal vagy emberi seregekkel döntik majd el, ki üljön a Vastrónra. Eddig különben éreztem azt, hogy egyik oldalt sem démonizálják. Most viszont egyértelműen vannak sötétebb színek a Hightower oldalon. Nagyon nehezem emésztem például, hogy az asszony, aki egészen eddig megvetette a házasságtörést és a viszonyokat, aki az erkölcs színeiben tündökölt, most az egyik lovagjával keveredett viszonyba. Ha nem tévedek, ugyanazzal, aki azért nem bírja a másik nőt, mert egyszer elcsábította. Amit az egyiknek szabad, a másiknak halálos bűn? Van egy erőszakos, nem trónra való királyuk. Elmebeteg királynéjuk. Igen, itt már nagyon látni, hogy a vérfertőzés mit hoz magával. Mondjuk, mindkét páros az. Testvérek és nagybácsi - unokahúg testvérek vannak a trónon. De a színészek jól hozzák a szerepeik, és még mindig Matt Smith lopja a műsort. Az HBO továbbra sem sajnálja a pénzt, így látványos is a műsor. A vége ismeretében nem feltétlenül örülök annak, hogy tudom, mi lesz a műsor vége. Fájóbbak lesznek a veszteségek, azt már most tudom. De egyelőre még háború, vagyis ezen egyelőre nem töprengek.

Végül, amit nem fogok ragozni. Nincs új a nap alatt. Az All American (s06e11) hozva a szokott formáját, marad azon a vízen, hogy az álompárjai szépen építik az életüket és átsegítik egymást mindenen. Zárják a bírósági ügyet, Spencer már elköszönőben van és kb. minden szép és jó. A Shakespeare nap visszautalás akar lenni a 'szegény feketék' felemelése oldalára a sorozatnak, de kínos volt az egész. Mindegy, ki is teszem a pontot. Ez jelenleg az a sorozat, amiből egy rész vacsi mellé elmegy, de nem tudom már komolyan venni.

Előre nem kerestem rá, így csak a végén szembesültem vele, hogy Eli Roth filmje. Nem lepett meg.

A rendezőre jellemző erőszak és annak ábrázolása annyira jellemző erre a filmjére is, hogy simán illik a filmjei közé. Nem is tudnám megmondani, melyik jelenet volt a biztosítékot leginkább kiverő. Mert itt bizony volt pár olyan jelenet, hogy csak lestem, mi van. A sima, lendületből lefejezés a parádén még nem is csapott meg, de itt ennél sokkal merészebb dolgok vannak. A fűrészbe beleeső lány és ahogy végig mutatja az aprítást a kamera. A mostohaanya és a hálaadó pulyka esete. Szavazzunk, hogy melyik volt rosszabb: a sütés vagy a tálalás? Szóval, igen, van ebben a filmben olyasmi erőszak, hogy az ember csak les, milyen elborult elmének jutott ilyesmi eszébe. Bár, hozzá kell tennem azt is, hogy a kreativitás sem tagadható le, ha az erőszakban is öltött testet. Sima baltás gyilkosság? Ahhoz nem kell semmilyen fantázia. De Hannibal Lecter nyomdokaiba lépve a ház asszonyát tálalni vacsorára, tényleg az ünnepnek megfelelően beállítva és az asztalra téve, az már ötletesen beteg.

Még csak nem is néznek ki rosszul az ilyen jelenetek. Nem tűnik műnek és beállítottnak, nem olyan érzésem volt, hogy pl. egy műanyag babát fejeznek le vagy aprítanak össze. Bár azt nehezebben hiszem el, hogy egy lefejezés ilyen könnyen menjen, de legyen. Majd hozzáképzelem, hogy gyilkosunknak volt egy éve gyakorolni a nyerő lendítést a baltával.

A történet maga szimplább, annak ellenére, hogy egy kis nyomozással igyekeztek feldobni. Mégis, inkább olyan érzete volt, hogy menekülnek a gyilkos elől, aki ennek ellenére is sikeresen le tud csapni. A tini horrorok világát idézi vissza, a Tudom, mit tettél… idejéből. Itt is van kamasz baráti kör, szerelmi drámákkal és bűnnel a múltban, amit meg kell fizetni. 1 éve a Black Friday tragédiába fulladt, most viszonzásul a gyilkos vérbe fújtja.

Különben a hálaadás és a Black Friday, amiket háttérnek használ a film. Azt még kifejezetten emberekre jellemzőnek is éreztem, ahogy az 1 év korábbi részben a bevadult vásárlók lerohanták a boltot és nem foglalkoztak azzal, kit tipossanak agyon. Ez is van annyira a fogyasztói társadalom kritikája, mint a zombik, ha annál szájbarágósabb is.

Egyik sem eredeti ötlet. Azt már több műsorban is láttam, ahogy hálaadáskor egy pionírnak öltözött gyilkos elkezd áldozatokat szedni vagy terrorizálni. Talán egy American Horror Stories antológiában legutóbb, vagy Black Mirror volt? A Black Friday tragédia is volt már valamiben, ha nem is jövök rá, miben láttam. De határozottan emlékszem, hogy abban is akkor tört ki a katasztrófa.

A szereposztás vegyes érzéseket keltett bennem. Mivel a film egy szereplőjét sem kedveltette meg, igazából nekem mindegy volt, mikor melyik szereplőt/kamaszt kapja el a gyilkos. Még igazán eye candy faktor sem volt, mert egy kifejezetten helyes srác vagy szép lány sem volt benne. Nem is nevek jöttek ide szerepelni, de nem is vártam. Patrick Dempsey jelent némileg kivételt, de ő már nem fog oda visszakapaszkodni, ahol karrierje csúcsán volt. Most szimplán nem hittem el, hogy fizikailag képes lenne arra, amit a filmben Newlon seriffként véghezvisz. Meg különben is: közel 60-hoz kell neki családot alapítani akaró szerelmest játszani? Mi lesz a következő – egy akciópapa szerep?

Ok, nem akadok ki ezen, előre meg pláne nem. Tervben van még egy Thanksgiving-film is, ha Dempsey is visszatér, akkor majd rugózhatom még ezen kicsit.

Lehetett volna sejteni, hogy a vége mégsem a vége lesz. Vagyis, a Nublar-i Hatos újfent visszatér, csak frissített formában. Akár el lehet kezdeni innen is nézni, teljesen új történetbe kezdtek.

Két nagyobb változással: az első, hogy a történetben is eltelt pár év. Az egykori gyerekek felnőttek, egyetemre járnak és/vagy dolgoznak, párkapcsolatban élnek. (Már aki, igazság szerint a történet kezdetekor ezt ketten mondhatják el magukról. Meg Ben is emleget egy európai barátnőt, de hogy ő tényleg létezik vagy sem?) A másik, hogy már eljöttek a szigetről. Megint a civilizációban járunk, de a megváltozott viszonyok között. Vagyis, a dinók az emberi világ része lettek, és bár igyekeznek keretek közé szorítani, mit tehetnek meg az állatok, még vannak összecsapások. A helyszín tehát áttevődött az Államokba, ahol hétköznapi emberekkel, kormányszervekkel és egyéb szereplőkkel kerülhetnek kapcsolatba, miközben road movie stílusban járják az országot.

A kiindulási konfliktus, hogy a baráti társaság egyik tagját megölte egy dinó. Darius ebbe képtelen beletörődni, és az állat vadászatára tette fel az életét. Mire észbe kap, már ő is célpont és egy ellenük is irányuló összeesküvés nyomaira bukkant. Újra össze kell szedni a csapatot és rájönni, mi is történik igazából a világban. Így minden részre jut egy-egy csapattag elérése, hogy megnézzük, vele mi történt, hol él. Aztán a kibővült csapat megy tovább, miközben üldözik őket és ők maguk is kezdenek elméleteket gyártani, mi is zajlik.

Azt különben direkt nem árulom el, kit kapott el az őslény. Az első rész kifejezetten arra van ráhúzva, hogy Darius bosszút akar állni, de csak a végén fedik fel, kiért. Addig vannak nyomok, tűnnek fel ismerős arcok, és el lehet gondolkozni azon, ki nincs már a történetben.

Az ilyen szerkesztés különben is jellemző az évadra. Nyitott végek vannak, és mindig olyan ponton hagyják abba a részt, hogy a szereplők veszélyben legyenek. Vagyis, elég jól működik, hogy egy rész megnézése után az ember kattintson is a következőre. Az biztos, hogy minden részben lesz dinó, lesz összecsapás és kicsivel többet tudunk meg arról, mi történt a srácokkal az előző rész óta.

Eleinte még azt is szórakoztatónak találtam, hogy külcsínre miképpen változtak meg. Aztán be kellett látnom, hogy igazság szerint csak egy van köztük, aki tényleg más lett. Ben, aki a legkisebb és csenevész volt, most kb. úgy néz ki, hogy várja az ember, mikor jelenti be, hogy elég sikeres amerikai focista is különben. De korrekten öregítették őket, felismerhetők, de mégsem ugyanolyanok.

A külcsín, grafika mindig is erőssége volt a sorozatnak, és most is jól esett nézni. Nem mondom, a sok éjszakai jelenet az elején zavart, de azért profin össze lett rakva az éjszaka és a nappal is. Többféle dinó, sok-sok akció és nem csak a hüllőkkel kellett összecsapni. Ha valamire/valakire rá kell böknöm, hogy valami látványra nem stimmel vele, az a raptorok sípos kiképzőnője. Neki sikerült olyan kinézetet adni, hogy már mehetne is a GoT-ba valami szektásnak. Amennyire jók lettek az összehangolt raptor támadások, a szöszi annyira nem.

A második évad már berendelve, és kellően nyitott is hozzá a sztori. Ahogy a részek, a végére is olyan elemet hagytak, hogy kattints a következő részre. Meg van meglepetés is, de őszintén: felnőtt fejjel nem valami ilyesmit vártunk? Az évad elején nem, de amikor jöttek a visszaemlékezések arról az éjszakáról, ott azért volt erre elég húzós nyom. Szóval, az a nagy ’hűha-pillanat’ nem volt meg, de az évad minőségén nem ront.

Nézős!

Ki tudja, ki a bevándorlók védőszentje? Mivel nem katolikus vagyok, nálunk nincsenek szentek, nekem ez teljesen új adat volt. Hogy ilyen is van. Ráadásul, modern kori szent. De különben is, az amit most Francesca Cabrini életéről végignéztem, annyira fiktívnek tűnik, hogy nehezen emésztem meg, hogy ez egy igaz történet alapján készült. Francesca Cabrini valóban élt és elérte ezeket az eredményeket.

A film csodaszép emléket állít az asszonynak. Még keresem is a szavakat, hogy lehet azt az erőt és makacsságot, kitartást megragadni, amit a filmen is meg tudtak mutatni. De nem hőssé és legyőzhetetlenné magasztosítva, hanem egy törékeny, egész életében betegeskedő asszonyon keresztül, aki kb. a halállal is harcolt évtizedeken keresztül, miközben hatalmas örökséget hagyott hátra. Annyiszor lökték félre, bántották és nézték semminek, és mégis, minden egyes alkalommal feláll és harcol tovább. Mivel nem ismertem a történetét, egyszerűen vártam, mikor jön el a töréspont. Olyan akadályok voltak, hogy már az is egy csoda, hogy sorra megugrotta őket.

Tele van ötlettel a film. Már csak azért is érdemes megnézni, hogy lássuk, ésszel és kis trükkel mit és hogyan lehetett elérni. Lehetne választani, Cabrini anya melyik húzása volt a legütősebb. Az mindenképpen listás, amikor New York polgármestere is rá kell, hogy döbbenjen, ki van vele szemben. Amikor azt mondja neki, hogy nem gondolta volna ilyen dörzsöltnek, az kb. a legnagyobb dicséret, amit a filmben kapott a nő. De nálam dobogóra kerülne még az operaénekes megnyerése is, vagy az újságíró baráttá tétele és az ő felhasználása ilyen-olyan ügyekben. De tudnék még mondani. Folyamatosan jönnek a nehézségek, hátráltató elemek, és ő csak megy előre.

Jó a film dinamikája ebből adódóan. Mindig van valami, amiért küzdeni kell, ami visz előre. Akár sorozatban is működne, ahogy részenként felül kell kerekedni egy újabb akadályon.

De szerethető azért is, mert értelmes mellékszereplőket tettek a hősnő mellé. Meg lehet őket jegyezni, és építgetik az ő történeteiket is. A lány, aki bevándorlóként elárvult és prostitúcióra kényszerült. A hatalmát óvni akaró politikus, aki minimális empátiát sem hajlandó érezni. A vagyont, adományokat féltő főpap, aki elnézi a szegények kínjait és halálát, csak ne veszítse el a gazdag, fehér és előkelő népek pénzét. A társadalmi igazságtalanságok, a megbélyegzés, a mélyszegénység be van mutatva, és van a filmben nem kevés érzékenyítés is. Nem szájbarágósan, a szereplők történetein keresztül.

Korrekten is néz ki a film. Viszonylag kevés helyszínnel, de korhűnek tűnő környezetben mesélik el a történetet. Olyan szinten van hangulata, hogy pl. Cabrini anya habitusát külön is meg kellett néznem. Az a masni a nyakában… hát arra szavaim sincsenek.

Cristiana Dell’Anna pedig uralja a filmet és viszi előre a hátán. A szenvedés és a végsőkig kitartás annyira bent volt a vonásaiban, pedig szinte végig habitusban láttuk.

Jó történet, jól elbeszélve és ez tényleg szól is valamiről. Vagy inkább úgy írom, sok mindenről. Határozottan kellemes meglepetés volt a film.