Idén a második divattörténettel (is) foglalkozó sorozat. Dior és Chanel után Karl Lagerfeld történetébe merülhetünk bele. Abban egyeznek is, hogy ez is gyorsan darálható, pár rész sorozat.

Az már más kérdés, hogy melyik márkának milyen a megítélése. Jelen sorozatban is érzem a témát visszaköszönni: a kommersz és a haute couture össze is csapnak majd. Lagerfeld még fiatalon kiszorult, de az évad végére vissza akar kerülni. Van ugyanis egy elég komoly bizottság, amely eldönti, melyik szabászat nevezheti magát haute couture-nek. (Franciául/angolul néztem, azt passzolom, hogy magyarul minek hívjuk a haute couture-t, de már hallottam magyar szövegkörnyezetben is, talán érhető akkor így is.)  Elkalandoztam. Lagerfeld nem olyan név, mint a már emlegetett Chanel és Dior. Akik megjegyzem, máig haute couture cégek.

Viszont, ez a sorozat is be tud dobni egy olyan divattervezőt és márkát, ami szerint nagyobb, mint a Lagerfeld. YSL – vagyis, Lagerfeld barátja és kortársa a kor nagy francia divatzsenije, Yves Saint Laurent. Azért annyi szerepet nem kapott, mint Lagerfeld, de én észrevettem magamon, hogy sokkal szívesebben nézem a vele foglalkozó részeket. Annak ellenére, hogy Daniel Brühl – aki Lagerfeldet alakítja – szerintem zseniális színész.

Talán azért is, mert Lagerfeld személyisége annyira rideg és simulékony, annyira elrejt mindent, hogy egyszerűen nem kötött le. Lagerfeld élettársa, ha nevezhetjük annak, Jacques egy ponton Karl fejéhez is vágja, hogy Yves-nek van szíve, farka, szenvedélye, ő tud is élni. Karl meg nem. Egész másképpen volt ő beteg alkat, mint a függő Saint Laurent. Bár nincs kimondva, de nekem simán benne lenne, hogy érintésfóbiás és aszexuális. Szerelmet és vágyat tud érezni, de a test nála annak ellenére nem téma, hogy divatból él. Mondhatjuk, a test a munkaeszköze.

Pedig megvannak az ő alakjában is az izgalmasabb elemek. Amit már láttam kiemelve, az a német gyökerei. Felvetve azt is, hogy az apja a textílgyárában kiket dolgoztatott és ezért nácinak is lehetne nevezni. De sokkal izgalmasabbnak találtam az olyan kis nüanszokat, hogy miképpen öltözködik és viselkedik közben a társaságban. Megvan benne az ellentét, hogy feltűnő és extravagáns a ruhatára, mintha a Napkirály lenne a példa. Ugyanakkor láthatatlan is - egyszerre lássák és figyeljék is, meg ne is.

Megjelentek a sorozatban a ruhák is, ha nem is annyi, amennyit szívesen néztem volna. De még így is több volt, mint a már emlegetett Chanel - Dior szériában. Visszakanyarodva a már említettekhez, itt azért sajnáltam, hogy YSL a mellékszereplő. Az ő kollekciói jobban érdekeltek volna, mint Lagerfeld munkastílusa. Elég kifejező volt, amikor elment Yves bemutatójára és fel tudott volna robbanni, annyival le volt maradva egykori barátja mögött. Igaz, a végén ő nevetett. A józan életmódjával tovább lehetett a csúcson, alkothatott nagyon sokáig, míg Yves csillaga gyorsabban fellobbant és hullott.

 De a ruhákkal kezdtem. Egy jelenet ilyen téren remekül ki volt mérve. A Marlene Dietrichnek készített kosztüm. Az remekül kifejezte, hogy miért nem fogadta be a magas divat világa. Túl sok. Le merném fogadni, fekete-fehérben felvette volna a ruhát. De abban a rikító lilában... Azért a nőhöz hasonlóan bohóc jelmeznek nem neveztem volna, de tényleg nem egy idős dívának való öltözetnek tűnt.

Amit nem szerettem: Jacques szála. Annak nem sok értelme volt, zavaró volt és kb. mindenkit meg tudott vele utáltatni a sorozat. Yves volt az egyetlen, akit legalább sajnálni lehetett a végére. Jacques szórakozott és taktikázott, Karl nem tudott mit kezdeni a szerelmi háromszöggel és a maga érdektelenségével, Yves meg simán összetört benne. Két dolgot vártam is végig: Jacques és Karl közül valamelyik nagyon durván járjon. Nem bántak jól egymással, nem is tettek jót egymásnak. Azt se tudta megmutatni a sorozat, hogy Jacques mit látott Karlban. Meleg körökben volt végig annyira népszerű, hogy könnyen talált volna más cukros bácsit.

A szereposztásról sincs különösebb megjegyzésem. Brühl-t szépen átlényegítették és azt is jól használták, hogy többnyelvű színésszel dolgoztak. Nagyon simán váltogatta a nyelveket az egész történetben, és nem csak a németet és az angolt. Valois Yves-je tetszett még a sorozatban, a kiégésig buli, érzékenység és vad sebezhetőség is megvolt.

Mégis, mindent összefogva a történettel vannak gondok. Nem lett érdekes vagy izgalmas ez a sorozat. A téma érdekelt annyira, hogy végignézzem, de még így is voltak részek, ahol untam magam. Ahol ki nem állhattam elsősorban Jacques történetszálait és a szerelmi szerencsétlenkedéseiket. Megjegyzés: különben visszafogott a film LMBTQ vonala. Nem nagyon akad benne heteroszexuális szereplő, de nem is olyan parádé, mint pl. egy Sex Education évad szokott lenni.

Bánni nem bánom, hogy láttam, de többet vártam a sorozattól. Valami, egy jól megírt szkript, nagyon hiányzott belőle.