Azt se gondoltam volna, hogy pont a negyedik rész lesz az, amit szívesen nézek. Pedig annak idején nagyon várós volt ez a mese, a panda az egyik kedvenc állatom. Aztán valahogy a történet mégsem tetszett eléggé. Úgy tűnik, kellett egy róka is a panda mellé…
Mert bizony nem Po az egyedüli főszereplő erre az epizódra. Feltűnik egy új ellenfél, aki mindenkit le tud utánozni. De eléggé el van rejtőzve, így Po kénytelen egy tolvaj rókával, Zhennel szövetkezni, hogy a nyomára akadjon.
Aztán persze lesznek kalandok és fordulatok, kitöltik vele a mesét. És nagyon jót tett a vérfrissítés. Nem az unalomig ismert szereplőket teszik mellé, bár Po apjai megint jelen vannak komikus mellékszereplőként, de új ellenfél, új társ is érkezett. Meg természetesen új komikus mellékszereplők is, akik közül nem is tudom, melyik volt a kedvencem. A fogadó, ami kb. billeg a szikla peremén? Vagy a nyuszik, akik megidézik a Gyalog galopp vérmes ’cuki’ állatkáját.
Azzal azért nem vádolnám a készítőket, hogy nagyon okos történetet írtak nekünk. Még a nagy fordulat is eléggé kiszámítható a végére. Simán gyanús, ahogy Zhen majd a korábbi éveiről mesél, és abból rá lehet jönni arra is, amit nem mondott el. Plusz, Kaméleon sem egy szokványos ellenfél. Őt majd a mágia és a trükközés teszi veszélyessé – ha nincs a terv, ha nem kell Pónak oda mennie, nem is jutott volna semmire és megmaradt volna helyi ijesztő alaknak.
De ez nem is az a mese, soha nem is volt az, aminek okos a története. Vicces és könnyed legyen, az meg benne van. Nem kevés cuki faktorral nyakon öntve. Ebben a mesevilágban még a gonosz szereplők külcsíne is olyan, hogy akár plüssként is le lehessen gyártani és odaadni a gyereknek. Ennek is megvan a maga anyagias vetülete, de attól még a mese gyerekbarát és szép külcsínt kapott.
Mert jól néz ki a grafika, mindegy, melyik részét nézem a történetnek. A bohókás mellékalakok és a harci jelenetek, vagy éppen az osonás és az utazás elemei. Az állatok, a tájak és a színezés – ezt a mesét jó nézni a szemnek. Színes, de nem harsány. Cuki, de azért nem annyira, hogy egy Barbie mesében érezzem magam.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Po, a kacsa apja még most sem nyert meg magának. A kacsa idegesít, Po meg továbbra is hozza a maga kajlaságát, ami nem tud tetszeni. Próbálhatnám megfejteni, miért, de talán ez az egyik fő oka annak, hogy a panda állatszereplő ellenére ez a sorozat nem lett a kedvenceim egyike. Jack Black tipikus karakter, annak ellenére, hogy rajzolva lett. A színésztől sem bírom korlátlanul ezt a típust: a Rocksuli jöhet, de pl. a kerek rocker már nem.
Most viszont ott a róka, aki ellensúlyozza nekem a kretén alakokat. Aki ügyes, van benne egy kis csibészség is. A túl jó és naiv karakterek nem szórakoztatnak annyira, mint az olyanok, akik jártak a törvény és az erkölcs másik oldalán is, és most helyezkednek. Akik olyasmit is megtesznek, amit pl. a Sárkányharcos Po nem tenne meg.
Azt nem tudtam eldönteni, hogy ez záró rész akart-e lenni. Az is lehetne, de éppen nyitány is. Pandánk megint lép egyet a ranglétrán, és a róka is állandó címet kap. Bármelyik is legyen, működik. Zárásként, nyitányként is rendben van.
Ok, még egy záró gondolat. Az eredeti szinkron – az nagyon eltalált. Élen Viola Davis gonoszával. Nagyon megtalálják a színésznőt az ilyen szerepek. Szinkronnal se rossz és nyilván gyerekkel nálunk úgy kell nézni, de… azért érdemes belehallgatni az eredetibe is, aki érti és teheti.
ahol van egy fiú, akit az apja meggyilkolásáért csuktak le. Hírhedt arról, hogy nem beszél. Rebecca aztán majd kiszedi belőle, hogy miért tette, amit. Onnantól kezdve pedig küldetésnek tekinti, hogy igazságot tegyen. Ebbe vonja bele a másik nőt és kezd minden szétesni majd. Eileen kis butuska, magával semmit nem kezdő nő, őt még megértem, hogy nem tudta felmérni, mibe mennek bele. Mondjuk, rendőr lányaként lehetett volna több esze is. Rebecca viszont előkelő és gazdag, modern nő, aki egyetemet végzett. Komolyan olyan naiv volt ilyen téren, mint amilyennek a filmben mutatták? Mert kb. úgy intézték a dolgokat, mintha az utcáról mentek volna be bankot rabolni. Se rendes terv, se semmi. Még én is tudom, az amerikaiaknál mire mondják a jogban, hogy mérgezett fa gyümölcse. Ha a két nő erőszakkal kiszed egy vallomást, amit még csak fel sem vesznek, hogyan akarják azzal megmenteni a fiút? Gáz az egész, a végeredmény leginkább.
nem a természet lesz a legnagyobb gondja. Van itt nemes, aki nagyon nem nézi jó szemmel a ténykedését, és minden eszközzel akadályozná.
hogyan készül fel a League of Legends bajnokságra. Van egy alapító tag, nagy játékos, akinek még nem sikerült bajnokságot nyerni. Meg van az új fiú, a 17 éves nagy reménység, akitől mindenki a megváltást várja. Krémsajt - Creamcheese, de nem bírtam megállni és Org eleinte nagyon nem találják a közös hangot, de aztán a mérkőzések során valami elindul.
Ezzel már elárultam, hogy a történet ezer sebből vérzik. Ha el is engedem az olyasmit, amit már korábban alapoztak, mint a föld alatti külön világ a bolygó belsejében, akkor is csak fogom a fejem sok-sok minden miatt. Miért csak a földi lány tudja felébreszteni az óriási lepkét? Mégis, meddig élnek ezek a gigászi lények? Az a jégcica, ha jégkorszakot okozott, vénnek kellene lennie, de egyáltalán nem tűnik annak. Az a másik, a gonosz majom is legendákba szerepel, fali képeken. Akkor Kong is simán elél évezredekig? Hogy nem népesednek akkor túl a majmok? De csak a bolygó mindennapi élete is. Hogy van még életben bárki, ha pl. Godzilla is simán beköltözik Rómába és a Colosseumba aludni?
hogy nem is értem, miért akartam volna sötétebb színeket ebben a filmben. Teljesen más a hozzáállás és a cél.
zavarosabbnak tartom a sorozatot. Most éppen ott tartunk, hogy Agrippa elhalálozott, és Gaius újra férjhez akarja adni a lányát. Az első részben ármánykodtak, ki legyen a szerencsétlen férj. Tiberius nyert, noha ő volt az egyetlen, aki nem akarta a nőt és boldog volt a feleségével. Aztán a házasság körüli felhajtás volt, és a friss jól be is mutatkozhatott az új nejének. Az még érdekelni is tud, hogy Julia mit szól majd gonosz Tiberiushoz. Lehet, hogy pont úgy fog neki tetszeni? Minden esetre a haldokló Octavia magas labdát ad a testvérének, és Livia ármányai egyre gyengébben. Most majdnem meg is ölték. Fordulat még különben van, szimpatikus szereplők is akadnak benne, csak sajnos nagyon célt tévesztett az egész hadművelet. Mert akkor már tényleg baj van, ha Livia hű embere is azért emel szót, hogy hagyjanak fel a buta álmukkal, ami nem is lenne jó senkinek. A külcsín, a színészek a szokottak. Egyre inkább ókori Dynasty és guilty pleasure. Szórakoztató, csak nem bántam volna, ha az igaz történet alapján közelebb van a valósághoz, mint a fikcióhoz.
szerelmes vonal, ami egyre inkább irritál. Kb. egyik lány esetében sem érzem azt, hogy párra lelt volna igazán. Nem is csoda, hogy jönnek a kavarások és szakítások, meg a modern tartalom. Vagyis, Noa biszexuális szálat kap, és egy fiú és egy lány között fog örlődni. Bár ez így túlzás, mert az eszével és a szívével mást akar, de nem tud a szívére hallgatni. Nála nagyon érzem a biztonsági játékot. Faran oldaláról bejön egy kis szekta utánérzet is, de valami olyan bénán, hogy nevetni lett volna kedvem rajta. 'A' a héten Noát kínozta, és a lányok most éppen a pszichológusokra gyanakodnak. Olyasmi is a szeme, mint amit a banya Rose-ból látunk. Továbbra is nyári szórakoztató műsornak elmegy, van benne mozgás és eye candy faktor, csak éppen valami még mindig hiányzik. Túl gyakran volt olyan érzésem, hogy ilyet már láttam.
ranglétrát. A napirendjét is pontosan kitalálja: 55 percnyi munka után enged magának 5 perc pihenőt. Egy ilyen időszakban egy sarki irodára bukkan, amiben nincs senki. Üres, kényelmes, pont neki való. A konfliktust az adja majd, hogy ő az egyetlen, aki ezt az irodát látja. A többiek számára, amikor Orson az irodában van, csak áll és lesi a falat. Mint akinek lekapcsolták a lámpát. Ki is akadnak, mennek miatta a főnökhöz, és vita indul arról, van-e szoba vagy nincs.
agyzsibbasztókat kellett mellé kitalálnom.
látatlanban is utálhat. De ezen a ponton már túlléptünk azon, hogy Héra csak a gyerek és az anyja ellen tör. Az istenek belháborújának vége a nyitány, ami Zeusz oldalának győzelmével, ugyanakkor a főisten halálával is ér véget.
részére kerülnek.
lett volna elég sírós jelenet az életében. Kellett neki még egy.
mintha ugyanannyira ismerném őket is, mint Batmant és Supermant. Most rákerestem, és így már tudom, hogy saját websorozatuk hősei, de kb. ennyi. Menet közben raktam össze, hogy milyen erejük van, és hogy egy bizonyos por segítségével varázsolnak. Különben meg nem kevés merítés van a személyükben, képességeikben és neveikben. Pl. Weiss Schnee fehér ruhában, fehér karddal küzd, jégvarázslatai és óriása van, a neve meg a német ’fehér hó’ egy változata, de akár Hófehérkének is tudnám fordítani. Jaune Arc, Nora Valkyrie és társaik. Szörnyekkel harcolnak, akiket pedig Grimmeknek neveznek – most majd a Ligával együtt küzdenek velük.