Azt se gondoltam volna, hogy pont a negyedik rész lesz az, amit szívesen nézek. Pedig annak idején nagyon várós volt ez a mese, a panda az egyik kedvenc állatom. Aztán valahogy a történet mégsem tetszett eléggé. Úgy tűnik, kellett egy róka is a panda mellé…

Mert bizony nem Po az egyedüli főszereplő erre az epizódra. Feltűnik egy új ellenfél, aki mindenkit le tud utánozni. De eléggé el van rejtőzve, így Po kénytelen egy tolvaj rókával, Zhennel szövetkezni, hogy a nyomára akadjon. Aztán persze lesznek kalandok és fordulatok, kitöltik vele a mesét. És nagyon jót tett a vérfrissítés. Nem az unalomig ismert szereplőket teszik mellé, bár Po apjai megint jelen vannak komikus mellékszereplőként, de új ellenfél, új társ is érkezett. Meg természetesen új komikus mellékszereplők is, akik közül nem is tudom, melyik volt a kedvencem. A fogadó, ami kb. billeg a szikla peremén? Vagy a nyuszik, akik megidézik a Gyalog galopp vérmes ’cuki’ állatkáját.

Azzal azért nem vádolnám a készítőket, hogy nagyon okos történetet írtak nekünk. Még a nagy fordulat is eléggé kiszámítható a végére. Simán gyanús, ahogy Zhen majd a korábbi éveiről mesél, és abból rá lehet jönni arra is, amit nem mondott el. Plusz, Kaméleon sem egy szokványos ellenfél. Őt majd a mágia és a trükközés teszi veszélyessé – ha nincs a terv, ha nem kell Pónak oda mennie, nem is jutott volna semmire és megmaradt volna helyi ijesztő alaknak.

De ez nem is az a mese, soha nem is volt az, aminek okos a története. Vicces és könnyed legyen, az meg benne van. Nem kevés cuki faktorral nyakon öntve. Ebben a mesevilágban még a gonosz szereplők külcsíne is olyan, hogy akár plüssként is le lehessen gyártani és odaadni a gyereknek. Ennek is megvan a maga anyagias vetülete, de attól még a mese gyerekbarát és szép külcsínt kapott.

Mert jól néz ki a grafika, mindegy, melyik részét nézem a történetnek. A bohókás mellékalakok és a harci jelenetek, vagy éppen az osonás és az utazás elemei. Az állatok, a tájak és a színezés – ezt a mesét jó nézni a szemnek. Színes, de nem harsány. Cuki, de azért nem annyira, hogy egy Barbie mesében érezzem magam.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Po, a kacsa apja még most sem nyert meg magának. A kacsa idegesít, Po meg továbbra is hozza a maga kajlaságát, ami nem tud tetszeni. Próbálhatnám megfejteni, miért, de talán ez az egyik fő oka annak, hogy a panda állatszereplő ellenére ez a sorozat nem lett a kedvenceim egyike. Jack Black tipikus karakter, annak ellenére, hogy rajzolva lett. A színésztől sem bírom korlátlanul ezt a típust: a Rocksuli jöhet, de pl. a kerek rocker már nem.

Most viszont ott a róka, aki ellensúlyozza nekem a kretén alakokat. Aki ügyes, van benne egy kis csibészség is. A túl jó és naiv karakterek nem szórakoztatnak annyira, mint az olyanok, akik jártak a törvény és az erkölcs másik oldalán is, és most helyezkednek. Akik olyasmit is megtesznek, amit pl. a Sárkányharcos Po nem tenne meg.

Azt nem tudtam eldönteni, hogy ez záró rész akart-e lenni. Az is lehetne, de éppen nyitány is. Pandánk megint lép egyet a ranglétrán, és a róka is állandó címet kap. Bármelyik is legyen, működik. Zárásként, nyitányként is rendben van.

Ok, még egy záró gondolat. Az eredeti szinkron – az nagyon eltalált. Élen Viola Davis gonoszával. Nagyon megtalálják a színésznőt az ilyen szerepek. Szinkronnal se rossz és nyilván gyerekkel nálunk úgy kell nézni, de… azért érdemes belehallgatni az eredetibe is, aki érti és teheti.

A stáblista bevonzott, aztán párszor azt kívántam, bár neki se álltam volna ennek a filmnek. Pedig regény alapján készült, és így sem tetszett a végeredmény. De akkor vegyük sorra.

Először is, a történet tálalása nagyon nem volt a fogamra való. Van benne egy bűnügy, vagy valami hasonló, mert nem tisztán meg kell oldani egy esetet. A történet szerint ugyanis Eileen és Rebecca egy börtönben dolgoznak, ahol van egy fiú, akit az apja meggyilkolásáért csuktak le. Hírhedt arról, hogy nem beszél. Rebecca aztán majd kiszedi belőle, hogy miért tette, amit. Onnantól kezdve pedig küldetésnek tekinti, hogy igazságot tegyen. Ebbe vonja bele a másik nőt és kezd minden szétesni majd. Eileen kis butuska, magával semmit nem kezdő nő, őt még megértem, hogy nem tudta felmérni, mibe mennek bele. Mondjuk, rendőr lányaként lehetett volna több esze is. Rebecca viszont előkelő és gazdag, modern nő, aki egyetemet végzett. Komolyan olyan naiv volt ilyen téren, mint amilyennek a filmben mutatták? Mert kb. úgy intézték a dolgokat, mintha az utcáról mentek volna be bankot rabolni. Se rendes terv, se semmi. Még én is tudom, az amerikaiaknál mire mondják a jogban, hogy mérgezett fa gyümölcse. Ha a két nő erőszakkal kiszed egy vallomást, amit még csak fel sem vesznek, hogyan akarják azzal megmenteni a fiút? Gáz az egész, a végeredmény leginkább.

De ez különben is csak a film utolsó harmada. Addig azon untam el magam, hogy Eileen hogyan kattan rá az új nőre a munkahelyén. Rebecca minden, amilyen ő is szeretne lenni és mutatják, hogyan kezd rajongani. Meg akar felelni neki. Olyan szinten elmennek egy irányba, hogy néha már azon is gondolkodtam, hogy Eileen titokban a nőkhöz vonzódik. Bár a korábban mutatott erotikus fantáziáiban férfiak szerepeltek vele, azért volt egy olyan kémia irányában Rebecca felé, amiben volt valami romantikus értelemben szenvedélyes.

A film központi alakja Eileen és ez az egyik hibája. Annyira… nem rossz ez a lány, de szánalmas és semmi szimpatikus nincs benne. Némileg áldozat alkat is, aki csak álmodozni tud, de aztán soha nem halad semerre. Nem bírtam, ahogy intézte a dolgait, ahogy csak képzelgett sok mindent. De ugyanannyi bajom volt Rebeccával is, aki úgy lépett fel és adta elő magát, mintha nála lenne a bölcsek köve. A végére aztán megnézhettük, mi lett mindennek a vége.

Nincs a filmben olyan, akinek kedvem lett volna drukkolni. Más-más okból a két hősnő irritált, Eileen apja is problémás volt. Még az a szerencsétlen fiú, aki többet érdemelt volna, de jellemző a filmre, hogy az ő sorsa szépen elsikkad. Pedig azt simán el tudom képzelni, hogy börtönben sem kellene lennie. Évekig tartó molesztálásnak vetett véget a tettével, ráadásul gyerekként kezdődött a kálváriája. Kezelés, nem büntetés kellett volna neki. Az apja, akit le kellett volna ültetni. Meg, ha már itt tartunk, az anyjának is több helye lett volna a börtönben. Ha ebben a filmben drámát és nehéz történetet keresek, az az övék és nem Eileen neurotikus szenvedéstörténete.

Mivel dráma és nagyon minimális thriller elem akad benne – Rebecca olyan könnyen kiderít mindent, hogy az röhejes. Nem is kell nyomozni. Csak fellépni és bajt keverni. Látványelem sem kellett. Mit mutatnának? Itt az a lényeg, hogy a szereplők min mennek keresztül. Vagyis, a színészeken van a hangsúly. A stáblista megnyerő is.

De, itt az a bizonyos de. Biztos kivetítem azt is, hogy maguk a karakterek is idegesítettek. De ki volt képes ide szerződtetni Anne Hathaway-t? A viselkedése, ami kiderül Rebeccáról, az alapján ő egy huszonéves, szinte egyetemről kijött előkelő lányka. Minimum egy tízessel több a színésznő, mint amit még Rebeccának el tudok képzelni. És jól hozza a végzet asszonyát, ment hozzá a szőke haj is, de akkor is. Nem tudom annak látni, amit játszott.

Bár nem film, hanem regény, de kb. olyan élmény volt ez a sztori, mint A kolostor. Az ötlet, a hangulat eladta, aztán a tényleges cselekmény meg egy nagy csalódás. Krimi, thriller és bűn helyett jön a szerencsétlen leányzó és az ő ingatag lelki világa.

Mads Mikkelsen ezen filmje jó példa arra, amikor jó egy film és mégis nagyon kiakadtam a végére. Hiába, van egy bizonyos pont, ahol már nem veszi be a gyomrom, hogy egyeseket mennyire nyomorgatnak, illetve a világban mennyire nincs igazság. Itt erről széles látképet kapunk.

A film skandináv és történelmi. Adott a dán lápvidék, ahol egyszerűen nem lehet mivel gazdálkodni. A király viszont szeretné, és egy veterán, Ludwig Kahlen erre alapozza az álmait. Jelentkezik oda gazdának, és ha sikerül termelnie, tanyát hoznia létre, nemesi címben és jutalomban reménykedik. Ott aztán hamar szembesítik vele, hogy nem a természet lesz a legnagyobb gondja. Van itt nemes, aki nagyon nem nézi jó szemmel a ténykedését, és minden eszközzel akadályozná.

A film nem kevés társadalmi igazságtalanságot mutat be. Kezdve azzal, hogy Ludwig mennyivel többre érdemes, mint ami jutott neki. Egy gróf fattyaként katonának kellett állnia, és kb. úgy kezelték, mint egy macskakölyköt, akit vízbe akarnak fújtani. Schinkel egy ponton fejtegeti is neki, hogy az apja is ilyen módon szabadult meg a fattyaitól – pusztuljanak csak el egy értelmetlen és távoli háborúban. Ehhez rá is tudom kapcsolni, hogy a nemeseknek viszont mindent szabad. Brutális, hogy Schinkel is mit meg nem engedhet magának. Az csak az alap, hogy nyomorgatja a szolgáit és a cselédlányokat úgy kezeli, mint a személyes háremét. De minden megtorlás nélkül legyilkoltathatja Ludwig embereit, állatait, vagy éppen halálra forrázhatja a saját szolgáit. Hiába egy gátlástalan szemétláda, ezt tudja is róla mindenki, ő talál könnyen magának szövetségeseket és társakat, amikor az a kérdés, hogy a földet és vagyont miképpen sajátítsák ki, törvényessé is téve a rablást. Minél tovább néztem a filmet, annál jobban forgott a gyomrom, hogy mennyire sötét és fájdalmas ez az egész. És mennyire könnyen meg lehet találni a mai áthallásokat, ha a nemesi cím helyére a vagyont teszem.

De ott van a rasszizmus témája is. Anmai egy kis cigánylány, akit még a saját urai is megvetnek, mert sötétebb a bőre. Az a tévhit, hogy szerencsétlenséget hoz magával. Dolgoztatják, használják és közben mindenki távol marad tőle, nincs senkije, mert kitaszított. Ludwig más lesz, benne nincs meg ez az előítélet. De talán mondanom se kell, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Bár nem fő téma a történetben, de többszörösen megmutatja a kislányon keresztül, hogy miképpen válnak bolondokká különben értelmes emberek is. Hogy milyen értelmetlenül tudnak gyűlölni.

A film érdekes azért is, mert nem teszi a főszereplőt egyértelmű hőssé. Pozitív szereplő, de ezzel együtt is hibázik és hoz rossz döntéseket. Van egy célja, a birtok létrehozása és a nemesi cím, ezért aztán messze képes elmenni. Lesz, amikor maga is árulóvá válik, és majd rendbe kell hoznia a dolgait, mert a saját álmai elvakítják.

Vannak a filmben érzelmek, szerelmi szál is. Fontos benne, ki mit és miért érez a másik iránt. Ugyanakkor egyáltalán nem szentimentális vagy szenvedélyes. Amilyen zordak a körülmények, nem is lep meg, hogy az emberekben is megvan az a keménység, ami a tájban.

Ha már a táj – jól is néz ki a film. Úgy van benne kemény erőszak, hogy nem kapjuk totálba a keménykedést, vért, erőszakot. Általában a végeredményt látjuk – egy feltűnő tetemet, a síró nőt és nem, amit át kellett élni vagy bele kellett pusztulni. Korhűnek tűnik és nagyon embertelen a táj is, amin igyekeznek megmaradni.

Végül, ott van az erős színészi gárda is. Mikkelsen viszi a prímet, de nekem pl. tetszett az is, ahogy az ellenlábasát a szépfiú szőke hozta. Annyira kedvem lett volna néha megütni, olyan… nem is tudom, mi lenne a jó szó. Taszító volt? Az is. Tényleg sikerült két ellenpontot létrehoznia a színészeknek, noha igyekeztek nem fekete-fehérben gondolkodni a készítők. Bár, megjegyzem azt is, ahogy Ludwigban tudok hibát találni, Schinkel alakjában jót… azt nem tudok.

Azt nem tudnám írni, hogy jó élmény volt. Ahhoz túlzottan dráma, sok a fájdalmas esemény benne, de filmnek jó. A történet is, a kivitel is rendben, csak komor, északi és baljós.

Csak még egy gondolat. Sokkal jobb az eredeti címe - The Promised Land. Abban több minden benne van a történetből, mint a magyar A fattyúban. De már meg lehetett szokni - az esetek nagy többségében én az eredeti címeket preferálom, tudom is...

Könnyen el tudom képzelni, hogy ez a sorozat több szempontból és gyorsan ki tudja verni a biztosítékot. Van egy erős réteg jellege, szóval, aki nem bírja, ne erőltesse.

Az egyik, hogy érdekes a formátuma. Olyan, mintha egy dokumentumfilmet néznénk arról, hogy Fugitive csapat hogyan készül fel a League of Legends bajnokságra. Van egy alapító tag, nagy játékos, akinek még nem sikerült bajnokságot nyerni. Meg van az új fiú, a 17 éves nagy reménység, akitől mindenki a megváltást várja. Krémsajt - Creamcheese, de nem bírtam megállni és Org eleinte nagyon nem találják a közös hangot, de aztán a mérkőzések során valami elindul.

Vagyis, látjuk a menetelésük, az edzéseket, és visszaemlékezésekből, visszajátszásokból felmérjük azt is, hogy melyik játékos hogyan jutott el erre a pontra. Különben nem egy szinten vannak az álmaik - Creamscheese számára a LoL bajnokság valami hatalmas dolog, míg Org a világ egyik, ha nem a legjobb játékosa akar lenni. Ez a vége miatt kiemelten érdekes, de addig el is kell jutni.

A formátumon túl, a másik, ami szerintem elijesztő lehet, hogy komolyan sportként kell gondolni a videójátékozásra és atlétának tekinteni a játékosokat. Nekem nehezen ment, pláne, mert úgy néztek ki a játszmák, mintha mindig ugyanazt látnám. Nincs ott több pálya, vagy valami? Ha csak a márkőzéseket követtük volna, én komolyan untam volna magam. A személyek közti drámák dobnak rajta, mert azok a bajnoki meccsek... Egyszerűen nem tudtam átérezni, mit találnak bennük izgalmasnak.

A gamer világ belterjes, kockákkal van tele és különös figurákkal. Már az is, milyen neveket választanak maguknak, és mennyire veszik magukat komolyan. Nem tehetek róla, csak nem bírom megemészeteni, hogy Krémsajt és Organizmus kalandjait követjük nyomon. Egy elmebeteg mesének előbb gondolnám, mint felnőtteknek készült sorozatnak.

Pedig, tényleg van személyes út, dráma és jellemfejlődés is benne. Ahogy a csapatmorál alakul, amilyen történetek vannak mögöttük. Azzal akár azonosulni is könnyen lehet, hogy mennyire nem értette meg ezeket a fiatalokat a családjuk, és hogyan építettek maguknak valami mást. Milyen sebeket cipelnek évekkel később is. De az sincs elhallgatva, hogy a megszállottságuk miképpen beteges. Cream a jól működő kapcsolatát adja fel a szinte semmiért, Org pedig képes Koreába is költözni, hogy jobban képezhesse és erősíthesse magát. Igen, határozottan van bennük beteges vonás.

A látvány minimális, emberi veszekedéseket és kirohanásokat nézünk videójátékozással felváltva. Nem kell sok helyszín, és nem nagyon van mit mögéjük pakolni akár térben, akár bármi másban.

A színészek fontosak, és ebben a sorozatban nem akarnak eye candy faktort adni. Valóságosabb, de ez megint felveti a kérdést, hogy mennyire talál nézőre a sorozat. Ezt nem lehet azért nézni, mert valakire jó ránézni. Igaz, szerintem jót tett neki, hogy nem közismert arcok kaptak lehetőséget. Hitelesség nyer a vonzerővel szemben.

A kritikái különben nagyon jók. Tényleg van dráma, egyedi formátum és munka benne. Csak, hogy kicsit még ismételjem magam, szerintem közel vannak ahhoz a léchez, ahol már a mássága elijesztő is lehet.

Lassan ezekhez a szörny filmekhez már nem lesz mit hozzátenni. Ok, nem kell komolyan venni, hogy hatalmas szörnyek garázdálkodnak és harcolnak egymással a Földön. De már olyan szinten megyünk át mesefilmbe, hogy pár jeleneten és színészen kívül nem tudok mit értékelni ebben a szériában.

Ezzel már elárultam, hogy a történet ezer sebből vérzik. Ha el is engedem az olyasmit, amit már korábban alapoztak, mint a föld alatti külön világ a bolygó belsejében, akkor is csak fogom a fejem sok-sok minden miatt. Miért csak a földi lány tudja felébreszteni az óriási lepkét? Mégis, meddig élnek ezek a gigászi lények? Az a jégcica, ha jégkorszakot okozott, vénnek kellene lennie, de egyáltalán nem tűnik annak. Az a másik, a gonosz majom is legendákba szerepel, fali képeken. Akkor Kong is simán elél évezredekig? Hogy nem népesednek akkor túl a majmok? De csak a bolygó mindennapi élete is. Hogy van még életben bárki, ha pl. Godzilla is simán beköltözik Rómába és a Colosseumba aludni?

Sok mindent el tudok engedni arra hivatkozva, hogy látványfilm, blockbuster, nem akarnak az agyamra hatni. A szememnek készült a film. Akciók tényleg vannak benne, és látszik, hogy nem sajnálták a pénzt az effektekre. De ezzel a szemszöggel is vannak simán megkérdőjelezhető döntések benne. Ki volt az eszelős, aki szerint jó ötlet volt rózsaszín fénybe vonni Godzillát? Mi lesz a következő: plüss szörnyek? Mert bármennyire is szemléletet váltanak, és Kong pl. az emberek védelmezője, ezek akkor is kaiju szörnyek. Horror alakok, nem pedig kedves lények, akikhez úgy viszonyulnak, mint a Jurassic World dinoszauruszaihoz az emberek.

Vagyis, ezekből a filmekből, ebből is, kiveszett a horror. Ez már csak akció látványfilm, annyira buta történettel, hogy az valami katasztrófa. De most komolyan, kézerősítővel szerelik fel Kongot? El fogunk jutni oda, hogy cyborg szörnyek is garázdálkodni fognak? Akkora agymenés, akkora idiótaság, hogy nehezen engedem el, hiába mantrázom, hogy szem és nem agy.

Amit viszont kaptunk és tudtam értékelni. Az amerikai akciófilmekre annyira jellemző laza menőség. Ahogy Bruce Willis és csapata annak idején felkirándult az űrbe aszteroidát robbantani, itt hasonló szellemiségben mennek a Föld középpontjába világot menteni és gonosz majommal harcba szállni. Van egy annyira feelgood vonal benne, hogy nem is értem, miért akartam volna sötétebb színeket ebben a filmben. Teljesen más a hozzáállás és a cél.

Továbbra is magas sztárfaktorral dolgoztak. Rebecca Hall ingadozhatott a nevelőanya és tudós szerep között. Brian Tyree Henry is visszatérő szereplő lett, bár sok értelme nem volt a jelenlétének. Az új szerzemény Dan Stevens, és nehéz is belőni, hogy Trapper ki és mi is pontosan. Az még ok, hogy állatorvos, aki olyan vadakra specializálta magát, amelyek extrémnek számítanak. De minek viszik le őt is magukkal a belső világba? De jön megint a mantra, ne is akarjam érteni. Trapperben az a lényeg, ahogy megérkezik. Nagyon lazán, nagyon amerikai megmentőként és széles mosollyal. Kellett egy szépfiú, akinek szerelmi múltja van Hall karakterével, aki majd minden veszélyes helyzetbe nevetve veti bele magát. Jól állt különben a színésznek – valahol döbbenet is, ahogy a Downton Abbey világában ő volt a kedves úriember, itt meg a lazaság élő szobra. Nem lep meg, hogy elsőre le sem esett, kit látok.

De már túl is ragoztam ezt az egészet. Buta popcorn látványfilm, ami gyilkolja az agysejtjeim. Plusz, lopkod is. Kezeket fel, a majmok történetéről még kinek jutott eszébe A majmok bolygója egy-egy felállása? A rossz hír folytatásaként meg elég sikeres ahhoz, hogy folytassák is. Ezt. Jaj.

A hét nagy részében nem voltam/vagyok itthon, így ez most rövid lesz. Nem igazán néztem ugyanis semmit.

Haladtam kicsit a Dominával (s02e06.07), de minél inkább eltávolodunk a valós eseményektől, annál inkább zavarosabbnak tartom a sorozatot. Most éppen ott tartunk, hogy Agrippa elhalálozott, és Gaius újra férjhez akarja adni a lányát. Az első részben ármánykodtak, ki legyen a szerencsétlen férj. Tiberius nyert, noha ő volt az egyetlen, aki nem akarta a nőt és boldog volt a feleségével. Aztán a házasság körüli felhajtás volt, és a friss jól be is mutatkozhatott az új nejének. Az még érdekelni is tud, hogy Julia mit szól majd gonosz Tiberiushoz. Lehet, hogy pont úgy fog neki tetszeni? Minden esetre a haldokló Octavia magas labdát ad a testvérének, és Livia ármányai egyre gyengébben. Most majdnem meg is ölték. Fordulat még különben van, szimpatikus szereplők is akadnak benne, csak sajnos nagyon célt tévesztett az egész hadművelet. Mert akkor már tényleg baj van, ha Livia hű embere is azért emel szót, hogy hagyjanak fel a buta álmukkal, ami nem is lenne jó senkinek. A külcsín, a színészek a szokottak. Egyre inkább ókori Dynasty és guilty pleasure. Szórakoztató, csak nem bántam volna, ha az igaz történet alapján közelebb van a valósághoz, mint a fikcióhoz.

A másik heti részek a Pretty Little Liars: Original Sin (s02e05) volt. Továbbra is megvan a kamaszlányos - szerelmes vonal, ami egyre inkább irritál. Kb. egyik lány esetében sem érzem azt, hogy párra lelt volna igazán. Nem is csoda, hogy jönnek a kavarások és szakítások, meg a modern tartalom. Vagyis, Noa biszexuális szálat kap, és egy fiú és egy lány között fog örlődni. Bár ez így túlzás, mert az eszével és a szívével mást akar, de nem tud a szívére hallgatni. Nála nagyon érzem a biztonsági játékot. Faran oldaláról bejön egy kis szekta utánérzet is, de valami olyan bénán, hogy nevetni lett volna kedvem rajta. 'A' a héten Noát kínozta, és a lányok most éppen a pszichológusokra gyanakodnak. Olyasmi is a szeme, mint amit a banya Rose-ból látunk. Továbbra is nyári szórakoztató műsornak elmegy, van benne mozgás és eye candy faktor, csak éppen valami még mindig hiányzik. Túl gyakran volt olyan érzésem, hogy ilyet már láttam.

Úgy tűnik, rossz szériám van. Egy újabb film, ami kapcsán azt kérdeztem, minek is nézem én ezt? Bár, itt tudom. Jon Hamm filmjeit szívesen nézem, de ezzel most nem tudok mit kezdeni.

Lehet, rá kellett volna keresnem előbb, akkor tudtam volna, hogy fesztiválfilm. Vagyis, inkább művészi akar lenni és ez a cselekmény rovására megy. Itt olyan szinten, hogy egész egzisztenciális válságot, énkép-kérdéseket és valóságábrázolást belenyomtak egy fura történetben.

Hamm, vagyis a történetben Orson új munkahelyen kezd. A célja, hogy minél gyorsabban megmássza a vállalati ranglétrát. A napirendjét is pontosan kitalálja: 55 percnyi munka után enged magának 5 perc pihenőt. Egy ilyen időszakban egy sarki irodára bukkan, amiben nincs senki. Üres, kényelmes, pont neki való. A konfliktust az adja majd, hogy ő az egyetlen, aki ezt az irodát látja. A többiek számára, amikor Orson az irodában van, csak áll és lesi a falat. Mint akinek lekapcsolták a lámpát. Ki is akadnak, mennek miatta a főnökhöz, és vita indul arról, van-e szoba vagy nincs.

Újabb fordulatot jelent, amikor Orson a munkát elkezdi bevinni magával, és a vezetőség rajong az ott készült anyagaiért. Orson erre támaszkodva harcolna a szobáért.

Ezzel nagyjából be is jártuk a film történetét. Tényleges cselekmény nem sok van benne, és visszatérő elem, hogy létezik a szoba vagy sem. Tekinthetjük Orson belső szentélyének, a saját helyének, ahol megpihenhet. A lélekölő munka az ottani kreatív feladatvégzéssel, hivatással szemben. De bele tudnám magyarázni azt is, hogy a világ elvárja, hogy alkalmazkodj. Kövesd a normát. Ha más vagy, mást akarsz, majd jól kitaszítanak. Orson ragaszkodik a másságához, a vezetőség a jól végzett munkája ellenére is – kitenné.

Csak éppen mindent nem tudok megfeleltetni a sémának. Mi van pl. Alyssával? Ő a recepciós, akit Orson bevisz egy alkalommal a szobába. Táncolnak is, Orson már benne látja élete szerelmét. Másnap a nő meg teljesen úgy viselkedik, mintha az egész meg sem történt volna és Orson csak képzelegne. Ez a szál meg is akasztott.

A film nem ad válaszokat és valahogy egyik dobozba se akar illeni. Arra is nyitott lettem volna, hogy Orson őrült és csak képzeli a szobát. De akkor hova tűnik el a végén? Mert nem az ablakon ugrott ki, és tényleg eltűnt, a többiek nem találták, mert nekik nem létezett a szoba. Lehet, ha valamit legalább sugall a történet megoldásnak, nézhetőbb lenne.

Fura megoldás a belső narráció is. Hamm kb. végigbeszéli a filmet, mert Orson belső gondolatait tolmácsolja. Eredetileg novella volt a történet, ott ez simán lehet működő énelbeszélő. Filmen már különösebben hat, de enélkül még érthetetlenebb lenne a történet, mert mi is csak annyit látnánk, hogy Orson lesi a falat és néha kiakad az asztalszomszédjára.

Az irodában és a folyosón játszódik, úgyhogy színpadi darabnak is elmenne. Csak éppen a furcsasága miatt nem tudom elképzelni, hogy áttegyék abba a formába. Nem látványdarab, kicsit sem az, Orson és az ő története kell, hogy eladja.

Hamm komolyabb szerepet kapott a szokott figurájánál, és próbálkozik is. Az már más kérdés, hogy egy Magnum-bajusz nem fogja drámai színésszé avatni. Ő pont az a típus, akinek van egy sármja, ami eladja, és ebben a filmben azt igyekeztek nagyon elvenni tőle. Igaz, a szokott sármőr nem ment volna be a szobába és nem ott kereste volna az élete értelmét.

Marad a végére a kérdőjel, mert nem tudom, mi volt ez. Egy Hamm-film, aminek rossz kritikái vannak. Annyira nem utáltam, mint egyesek, de nekem sem volt egy pozitív élmény.

Igazság szerint már a cím is áruló. Seuls, eredetileg. Az első gondolatom is az volt, hogy a szinkronban kapott Magukra maradtak helyett valami a lélekkel kapcsolatos kellett volna. Ha meg lelkek, akkor vajon miért maradtak egyedül? 3 tippből tuti el lehet találni, lehet nem is kell annyi.

Sajnálatos, de azzal szórakoztam legjobban, hogy egyéb filmekből raktam ki, hogy ez minek a kombinációja. A befutó az lett, hogy a Hatodik érzék felismerése találkozik a Lost purgatóriumával. Nem egy jó film, ha ilyen agyzsibbasztókat kellett mellé kitalálnom.

A történet unalmas, hiába rejtélyközpontú. Van pár gyerek – kisebbtől a nagykamaszig – akik úgy ébrednek reggel, hogy mindenki eltűnt a városban. Se szülők, se állatok, se ismerősök. Csak az a pár gyerek, akik egymásra találnak, miközben próbálnak valamire rájönni. A film meg azt ragozza, hogy miképpen igyekeznek életben maradni és menekülni innen. Egy ponton meg valaki vadászni kezd rájuk, és bizony halál is történik. Amire majd épül egy csavar, ami azért így filmen látva gáz volt. Igen, a fólia és az ásás, de ennél jobban nem magyarázom el.

Ha már Lost, azzal is van közös pont, hogy egy-egy szereplőnek van olyasmi a múltjában, amit nem akar megosztani, de a végére csak kiderül, ki milyen titkot és traumát cipel magával. Leila és Dodji között még szinte szerelmi szál is kezd kibontakozni, de jó érzékkel meghagyják egy olyan érzetnek benne, hogy nekik közük lehetne egymáshoz, ha…

Az igazi téteket hiányoltam. Azért itt nem volt olyan kihívás az életben maradás, mint pl. az Alice in Borderland világában, bár azzal is tudnám rokonítani a sorozatot. Itt viszont nincs gyilkos játék, életben maradási helyzet. Yvan simán egy milliárdos fia, így van egy egész garázsuk luxusautókkal, egy menő hotelben egy teljes szintjük, és a város sincs kifosztva, így mindent megtalálnak, amit csak akarnak. Az egyetlen, ami nem adott, hogy mi történt velük.

Nincs látványelem sem. Üres és hétköznapi utcák. Amikor a rejtélyes köd meg leszáll, abból nem jön elő egy szörny sem, mint a Köd horrorban. Ez csak köd, aminek nem tudják, mi van a túloldalán.

Érdemben nem foglalkoztak annyit a srácokkal, hogy az alapvető különbségeken túl többet megtudjunk róluk. Talán csak a főszereplő, Leila kapott kicsit több előtörténetet, de az sem jelentős. A többiek maradnak klisék, mint Yvan, a milliomos csemete, akinek eddig mindig mindent megadtak.

Nincs ismert színész, de nem lep meg. Ahhoz kellett volna egy jobb történet, vagy legalább érdemben megírt karakterek. Itt pedig az nincs. Számomra teljesen ismeretlen fiatal felnőtt és gyerekszínészek kavarognak és ennyi.

Nem szerettem a filmet, nem volt érdekes és már annyi elcsépelt is ez a fordulat. Annyira, hogy már magyar filmben is bedobják, nem is rég írtam a Mesterjátszmáról. És ki is teszem a pontot. Felejtsük.

Jó régen – 4 éve – volt már az első évad, nehezemre is esett a teljes történetét visszaidézni. Az sem segített éppen, hogy in medias res, már csatával indult az évadnyitány. Kapkodtam a fejem: ki harcol kivel és miért? Ki kicsoda?

Mert hiába Zeusz és olimposzi istenek, itt keverve vannak a dolgok. Vannak saját szereplők, akiknek semmi köze az eredeti mitológiához. Maga a főszereplő is ilyen. Heron, Zeusz egy újabb fattya egy embertől, akit Héra látatlanban is utálhat. De ezen a ponton már túlléptünk azon, hogy Héra csak a gyerek és az anyja ellen tör. Az istenek belháborújának vége a nyitány, ami Zeusz oldalának győzelmével, ugyanakkor a főisten halálával is ér véget.

Az évad konfliktusát az adja, hogy kell egy örökös. Minden birodalomnak – ég, víz, alvilág – volt egy köve, és az égét most el kell nyerni. Ugyan többen igyekeznek megszerezni, de Zeusz abban célt ér, hogy visszajuttatja a nagyanyjának, Gaiának, aki versenyt hirdet. Egy labirintusban próbákat kell majd kiállni a kőért és a hatalomért, ami vele jár. Heron nem érdekli a hatalom, csak éppen nem hagynak neki választást. Ares akkora erőszakos akarnok, hogy őt nem szabad nyerni hagyni. Hades meg szabadulni akar az Alvilágból, mert egyre nehezebben viselik a feleségével, hogy fél éveket külön kell tölteniük. Így ő is ármánykodni kezd, és Seraphim lesz a szövetségese. Így Heron féltestvére – az anyja és nem Zeusz oldaláról is újra szembekerül vele.

Különben erre az évadra már ott tartok, hogy ez a sorozat olyan, mintha Marvel és Thor lenne, csak a skandináv mitológia helyett a görögre tették az alapokat. Seraphim egy az egyben koppintja az Istenölő tündét, Thor egyik nagy ellenfelét Aaron képregényeiből, még az alaptézisük is ugyanaz az istenek gyarlóságáról és felesleges voltukról. A külseje is passzol. Heron meg nagyjából Héraklész átgondolása, az eredeti félisten gyengeségei nélkül. Heron agyat is kapott, nem csak erőt. Ha már Thor-hasonlatok: van tippetek, mi Heron ereje? Pontosan, ő is villámokat szór.

De érdekesnek tartom azt is, hogy az Alvilágban meg az egyiptomi kultúrából van koppintás. Az életút (itt azért nem maga a szív) mérlegre kerül – pontosabban a tetteik hatása másokra, és az alapján dől el, az Alvilág melyik részére kerülnek.

Ami a legjobb az évadban, hogy felismerték, csak Heron a középpontban unalmas. A három főszereplő közül ő csak az egyik, és a végét leszámítva talán a legkevesebb történetidő is az övé. Ő már nem fejlődhet, ismerjük teljesen a történetét. Viszont, Hades kapcsán újra lehet mesélni a szerelmi történetét Persephone oldalán. (Itt nincs is nőrablás, csak egy akarok és zsarnok anya, Demeter. Meg az, hogy az istenek még egymással is mennyire kiszúrnak, nem csak az emberekkel.) Seraphim kapott egy tragikus szerelmi szálat, mintha eddig nem lett volna elég sírós jelenet az életében. Kellett neki még egy.

Természetesen ezeknek a kibontása mellett bőven van benne harc is. A különféle oldalak csatába küldik a harcosaikat – az alvilági árnyak kifejezetten bejöttek a térugrásaikkal. A főszereplők is bevetik magukat a küzdelmekbe. Túl ötletesnek nem mondanám ezeket, Heron villámszórása már harmadszorra is unalmas, nemhogy sokadszorra. A többiek kapcsán legalább több ötlet volt. Azért nem ronda, próbálkoztak, csak annyi jobb van…

Roppant nagy nyitott vége is van, de mivel 5 évadra van tervezve, várható, hogy nem ez lesz a zárókép. Bár kérdés, hány év, mire Tüphón felemelkedhet. (Ő is tiszta Marvel Thor másolat. Megvan a démon, ami elpusztította Asgardot a Thor 3-ban? Tüphón mintha róla lenne mintázva.)

Ehhez most mit is szóljak? Az, hogy az Igazság Ligája hirtelen visszakerült a kamaszkorába, még nem is lenne rossz ötlet. Azért nem kiskamaszok lettek – arra már ott vannak a Tini Titánok, de a 16-17 éves énjüket megvillantották. Viszont, jönnek hozzájuk a RWBY szereplők.

A gond meg az, hogy nekem abszolút idegen volt ez a világ vagy ezek a szereplők. A film meg úgy kezeli őket, mintha ugyanannyira ismerném őket is, mint Batmant és Supermant. Most rákerestem, és így már tudom, hogy saját websorozatuk hősei, de kb. ennyi. Menet közben raktam össze, hogy milyen erejük van, és hogy egy bizonyos por segítségével varázsolnak. Különben meg nem kevés merítés van a személyükben, képességeikben és neveikben. Pl. Weiss Schnee fehér ruhában, fehér karddal küzd, jégvarázslatai és óriása van, a neve meg a német ’fehér hó’ egy változata, de akár Hófehérkének is tudnám fordítani. Jaune Arc, Nora Valkyrie és társaik. Szörnyekkel harcolnak, akiket pedig Grimmeknek neveznek – most majd a Ligával együtt küzdenek velük.

Azt szórakoztatóbbnak találtam, hogy a Liga tagjai miképpen változtak meg a másik világra és fiatalabb énjükre. Ugyan a fülszöveg azt hirdeti, hogy a kamaszkor is ellenség, amivel szenvednek, de ez a történetben nem igaz. A tudatuk, a múltjuk, minden megvan, csak a testük fiatalabb. Egyedül a Lámpásnak voltak önértékelési problémái, de a többiek ugyanazok maradtak. Csak másképpen működött az erejük, a RWBY világba szabottan. Egy kivétel akadt: Batman.

Ő azért különleges eleve a Ligában, mert neki nincs szuperereje. Ő úgy lett a többiekkel felérő hős, hogy csak magára és a technológiájára, az eszére hagyatkozhatott. Diana és Superman kb. sebezhetetlenek, emberfelettiek – nekik mennyivel könnyebb ez a szerep, mint az embernek, aki öregszik, sérül, halandó. Mégis, mennyire el vannak veszve nélküle. Bruce a Liga agya, és most is simán itt ragadtak volna, ha ő nem rakja össze a dolgokat. (Tudom, a kedvenc szereplőm, de itt is látszik, miért.) Az, hogy fiatalítottak rajta, lágyított a személyén. Mintha nem nyomta volna annyira a szülei elvesztése és minden, ami abból fakadt az eredeti kamaszkorában. Plusz, ezen a világon ő is kapott képességeket. Hőlátás, szárnyak – bírtam is, amikor megtanult velük bánni. Nem meglepő, hogy gyorsan ment neki, ahogy írtam, ő a csapat esze. Hát igen, én simán elnéztem volna Schnee és Bruce kalandjának is.

Maga a történet nem túl izmos, és nagyon videójátékos is a felépítése, ahogy a szörnyek legyőzésével egyre közelebb kerülnek, hogy a Big Boss-szal is összecsapjanak. A nyomozás mellékszál, mindig meg-megszakítja egy verekedés. Nem kevés anime hatás van benne – a verekedések, a képességek, de még a szereplők alakja is.

Furcsa, de mivel én a RWBY sorozatot nem ismerem, nekem a Bleach ugrott be nem egyszer. Weiss Schnee a kardjával és a jégvarázslataival Rukiát juttatta eszembe, ahogy a Grimmek meg a halálistenek célpontjait, a gonosz szellemmé váló lelkeket.

Most kedvet is kaptam Bleach-t nézni, csak ne zavarna annyira, hogy még 2-3 évadot össze kellene várni 2-3 év alatt…