Könnyen ez lehetne a poszt, amihez alig írnék valamit, csak összeszedném a ruhák képeit, és annyi. De szerencsére ez a Disney-film többet tudott, mint elképesztő ruhák sorozatát felvonultatni.

Akkor kezdjük is itt. Mivel Estella/Cruella élete a divat körül forog, ahogy a film gonoszának, a Bárónénak is, minden e téren csapódik le. A háborújukat ruhákkal vívják, divatházban dolgoznak és a nagy eseményeket mindig fémjelzi egy-egy ruha is. Elképesztő munka van abban, hogy Cruella és a Báróné világát is megalkossák. Az idősebb képviseli a hagyományos stílust, a haute couture ruhák sorozatával. Ő hordja és árulja azokat a darabokat, amelyeket pl. a nemeseken és bálokon képzelne el az ember, ha már angol arisztokrata is a nő. Cruella pedig a merész, a fiatal, a lázadó, a punk. Azok is elképesztő költemények, és rengeteg munka van bennük, de azok meghökkentenek és színesek, fiatalosak, újak. Ha zenével és külalakkal akarnám példázni, akkor kb. olyan, mint egymás mellé tenni Celine Diont és Lady Gagát, amikor berobbant. Akár Cruella, akár Baroness ruhája, az biztos, hogy érdemes rá nem is egy pillantást vetni.

És nem csak ők kaptak stílust a filmben. Aki fontosabb mellékszereplő, annak kellett, hogy legyen egy bizonyos kinézete. John, visszafogottan, öltönyben, ahogy egy komornyikhoz illik. Jasper és Horace a meséből is ismerős egyszerűbb fazonok. Artie, aki akár tisztelgés is lehetne Bowie előtt. De Anita is megkapta a maga egyedi és felismerhető ruhatárát.

Az már nehezebb kérdés, hogy a mesét mennyire tükrözi mindez vissza. Van, amire rá lehet ismerni. De alapvetően ez egy más történet, és más a ruhavilága is. Szörnyella nekem hagyományosabb divatőrült, mint Cruella. Abból a szellemiségből a Baroness birtokol többet.

Amiben viszont nagyon jók voltak az írók és a látványért felelősek, hogy a meséből ismerős elemeket sajátjukká tegyék egy ismerős, és mégis más történetben. Mint Cruella botja, az egyik kedvenc kellékem a filmben. De lehetne mondani a pöttyös ruhát is, vagy éppen azt, hogy Pongo és Perdita miképpen találnak gazdára. Azt különben ki kell emelni, hogy micsoda formabontó dalmata ábrázolást mutattak a filmben. Csúnyán mondva a Baroness – bocs, angolul néztem, és a Bárónéra nem áll rá az agyam – olyan dögöket nevelt belőlük, hogy vérszomjas fenevadak voltak. Könyörgöm, az egyiknek egyenesen Dzsingisz volt a neve!

Nagyon el lett találva, hogy Cruella egyensúlyozzon szimpatikus és elmebeteg vonások között. Saját magának is vannak erről monológjai, és a nevéven is megvan ez a játszma. Ő különben nem annyira rossz, sok minden polgárpukkasztás a részéről. De remekül összefoglalja az egyik szövege, ami ars poeticának is elmenne. Az, hogy ő ilyen tudott lenni, az írók és a színésznő egyik nagy érdeme. Ezzel frissült igazán a mese - jobban, mint ahogy Demona nevét mosták tisztára egy másik élőszereplős Disney-filmben.

Ha már emlegetem, remek a szereposztás. Főleg a két Emma. Stone nagyot megy, és vannak olyan monológjai, hogy legalább annyira néztem az arcát, mint figyeltem a szövegét. Cruella jó összerakott karakter, és ő van annyira jó színésznő is, hogy hozza az oldalait. Emma Thompson meg simán érdemel nálam egy stílusos top gonosz címet. Ennyire szép, erős nem is tudom, miben volt utoljára. Róla mindig a lágy, nőies és kedves alakok ugranak be, így egészen elámultan, hogy gonoszként is milyen repertoárja. A többiek csak szerepelnek mellettük, ez a két nő viadala.

Van benne humor, van története és női szemmel nagyon látványos film. El tudom képzelni, hogy az öcsémel nem lehetne megnézetni, de csajos filmnek ez remek kikapcsolódás.

Azt hiszem, az lesz a kérdés, hogy mennyit csinálnak meg belőle. Jelenleg 5 része van, és első évadnak hívjuk. Kerek történetet mond el különben, lehetne is egy évad. De csak 5 rész? Kevésnek tűnik. Az anime meg különben olyan hosszú, hogy ez nagyon nyitány olyan szempontból.

Mert ez újfent egy olyan sorozat, ami létezett mangaként. Jött a sikeres anime. Most pedig az élőszereplős verziót nézhetjük. Nem ismételi meg a One Piece sikerét és ötletességét, de a Netflixen is láttam más sokkal rosszabb anime feldolgozásokat. Amit a Death Note-ból készítettek… pedig szerettem annyira az eredetit, hogy próbálkoztam. Lényeg, annál jobb.

Az anime-ot láttam annak idején, de mára leginkább a vége maradt meg bennem, amikor felderítették Yusuke családjának történetét hosszasan visszalépve, és a démonok királyának címéért csaptak össze egy viadalon. Így ismétlésnek se volt rossz megnézni, mi is volt a kezdet. Meg is lepődtem azon, hogy 5 részbe ennyi cselekményt belenyomtak. Lényegesen gyorsabban is haladtak az események, mint az anime-ban szokás. Zsúfoltnak tűnt: rohantak egyik kalandból a másikba, egyik alapszereplőt mutatták be a másik után. Mivel azért voltak emlékeim, amik vissza tudtak jönni, elnéztem. Ha furcsa is volt a gyors tempó. Nem tudom, annak milyen lehet, akinek ez az első találkozása a történettel.

Látvány – az a különös helyzet állt elő, hogy nem tett jót neki, hogy nagyon másolni akarták az eredeti alakokat és ruhákat. Ami rajzolva elmegy, így élőben gyakran rosszul nézett ki. A fiúk iskolai egyenruhája? Akár szavazhatnánk is, hogy Yusuke vagy Kuwabara szettje nézett ki silányabbul. Bár, nem ez a jó szó. Műanyagnak, műnek néztek ki. A démonok megjelenítésével is kettősek az érzéseim. Vannak nagyon jól sikerültek, és a harci jeleneteiket is szépen összerakták. Máskor viszont olcsónak tűnik, darabosnak. Ha nagyon rápakolták a CGI-t az emberekre, ott lehetett látni, hogy valami nem elég kerek. Valamint, már az anime-ban is túl egyszerű fegyvernek tűnt, ahogy Yusuke a szellemi energiával lő. Amikor olyan ötletes és mágikus ellenfelek vannak, akkor pláne annak tűnik.

De ne legyek igazságtalan, visszajöttek a szebb emlékeim is. Megjelenítették a szereplők jellegzetes támadásait, vagy éppen az olyan tárgyakat, mint Koenma cumija. Ami természetesen nem az, aminek tűnik, de ezt egyelőre még nem fedte fel a sorozat. Még csak szóba sem került, mi az a szájában, pedig élőszereplősen még feltűnőbb, mint rajzolva volt. Sajnáltam is szegény színészt, elég lehetett neki végig azzal a szájában szerepelni és beszélni.

Ötlet persze sok van benne, de azt mind lehetett hozni az eredeti történetből. A szereplők múltja, miért küzdenek, a mágikus tárgyak és lények. El is merengtem azon, hogy vissza kellene keresni pár dolgot az anime részekből, mert valami rémlik, de pontosan nem tudom, hogyan is rendeződnek egyes dolgok benne. Pl. Hiei mikor mondja el a testvérének, ki ő. Csak az rémlik, hogy már az agyamra ment, hogy mennyire el lett húzva, mintha az lenne a világ legnagyobb titka.

A színészeket meg sem próbálom megjegyezni. Senki nem volt kirívó benne, sem pozitív, sem negatív értelemben. Különben is, rohanás volt az egész évad.

Az pedig ki fog derülni, élőszereplősen is lesz folytatás, vagy aki kedvet kapott, az anime részeket kell, hogy előkeresse. Ha jól rémlik, nálunk még DVD-n is kiadták annak idején.

Mindig megfogadom, hogy a filmet nem az alapjául szolgáló könyvvel hasonlítom össze, aztán rendszeresen belecsúszom, hogy mégiscsak összevetem őket. Most ilyen szempontból könnyebb a dolgom: régebben olvastam a könyvet és egész más a kettő megközelítése.

A regény ugyanis nem éppen regény. Az sokkal inkább dokumentumregény, ami ténylegesen leköveti, hogy miképpen haltak sorra az indiánok, hogyan nyomoztak. Tárgyilagos, nem fikciós történet. Ezzel szemben a film egy családot emel ki, és rajtuk keresztül, egy történetből meséli el az indiánok és az olaj esetét.

A főszereplő a veterán Ernest, aki a leszerelés után a nagybátyjánál talál állást. Sofőr lesz, hozzáteszem, nem sokáig. Király, mert mi másnak szeretné neveztetni magát William Hale, vegyes házasságokat hoz össze. Ernest is hamarosan a tisztavérű Mollie férje lesz, és örököse a nő parcellájának. Király életcélja, hogy az olajpénz visszataláljon oda, ahova való. A fehérekhez. Elsősorban önmagához, teszem hozzá.

A film lassan kibontja, hány módszerük van arra, hogy az oszázs vagyont megszerezzék. Ernest valamiképpen mindenben benne van, Király egyik állandó embere, így nagyon sok mindent látunk majd. Az alap, hogy vannak fehér és oszázs árak. Pl. egy fehér temetése megvan 300 dollárból – teljesen ugyanazért egy oszázs 2000 fölött fizet. Rendszeresek a rablások, és duplán is. Vagyis, az élőket a maszkos fehérek fosztják meg az értéktárgyaiktól, míg a holtakról a temetkezési vállalkozó vesz le mindent és ad el. Hatalmas svindli, hogy az oszázs törzs tagjainak a nagyját nem tekinti az állam felelős személynek, ezért nem engedik nekik, hogy rendelkezzenek a vagyonuk felett. Több mint röhejes, ahogy a pénz jogos tulajának indokolnia kell az ügyintézőnél azt is, ha pl. a szokottnál több húst akar venni. A legnagyobb üzlet pedig a halálban van, amivel senki nem törődik. A könyvből is ismerős mondatok hangoznak el, mint pl. az, hogy pl. az embert megharapó kutyát is könnyebb elítéltetni, mint az indiánt ölő fehért. (Vagy, valami hasonló.) Miért is tetszenek Királynak annyira a vegyes házasságok? Mert az indiánok fiatalon halnak – pláne, mert lelkesen segítenek is ebben nekik – és a fehér özvegyek örökölnek. És senkit nem érdekel, mindenki benne van az üzletben. A seriff, a házastársak, a halottkémek és még sorolhatnám. Nyilvánvaló gyilkosságokra is ráütik simán, hogy öngyilkosság vagy tragikus baleset. Hiszen még azt is meg tudják tenni a filmben, hogy egy egész házat lakókkal, mindennel felrobbantanak. Igazságtalanság, rasszizmus, kétszínűség, lehetne sorolni, mi mindent látunk. A film pedig tudja az ilyen életet olyan normálisnak bemutatni, hogy attól feszültek be igazán az idegeim. Az indiánoknak egyszerűen nincs eszközük megvédeni magukat, és mintha még rá is tennének egy lapáttal azzal, ahogy sorra kötik a vegyes házasságokat. Amikor pedig tudják, hogy a pénzért házasodnak velük. A gyerekek is csak megvetett, kinevetett félvérek lehetnek.

Talán azért is lett ennyire hosszú ez a film, mert hagy annak időt, hogy bemutassa, mennyire nagy ez a kizsákmányolás. Mert természetesen a látszat az, hogy Király az indiánok nagy barátja, jótékonykodik és segíti az embereket. Az emberei is felvilágosult, rasszra érzéketlen emberek, akik beházasodnak az indián családokba. Aztán egyre több máz lekopik, és ott van minden kegyetlenség és gyűlölet. Az egészet le lehet fosztani egészen addig, hogy a fehér mindent megillett, felsőbbrendű, és a koszos indián csak azért van, hogy elvegyék a javait, amit különben sem érdemelt ki. Minden más csak kétszínűség, jól álcázott hazugság.

Az tetszett is a filmben, hogy ezt még a végén sem mondják ki nyíltan. Rávezet a történet, és szórakoztatóan hozza a tettek és a mondott elvek közti különbségeket. Azzal el is szórakoztattam magam, hogy Király vajon mennyire hisz is abban, amit mond. Mert ő aztán könnyen megindokolja, hogy az általa halálba küldöttek rossz életet éltek, vagy betegek voltak, vagy már éltek eleget. És még a gyilkosságot is elő tudja adni úgy, hogy azzal a meggyilkoltnak tesznek jót. Ezt vajon tényleg el is hiszi, hogy ő a jó ebben a történetben?

De ugyancsak izgalmas kettősséget fogtak meg Ernest alakjában is. Hiszen a bácsikája csicskája, mindent megtesz neki. Rabol, öl, és ilyen tekintetben nincs semmi lelkiismereti gondja. Ugyanakkor a feleségéhez tényleg kötődik, és az ő esetében nem csak érdekházasságról van szó. Szabályosan majd belepusztul, amikor mérgeznie kell a nőt, de azért beadja az injekciókat. Mentsége neki sincs, mocskos dolgokat művel és fel sem veszi. Személyes veszteségnek kell érnie, hogy észbe kapjon kicsit. Azt hiszem, benne a pojácát láttam meg. Akinek nincs saját akarata. Teszi, amit mondanak, akkor is, ha nem ért egyet. Ettől meg nem jobb lesz, csak szánalmas.

Scorsese úgy csinált nekünk egy maffia filmet, hogy nincs is benne maffia. De ahogy King vezeti ott a fehéreket, hát bizony lehetne az is. Van olyan, hogy maffia western? Ennek a filmnek megszavaznám.

Van egy erős hangulatú látványvilága. Nem úgy látvány, mint egy Halálos iramban, de az indián elemek, a korszak épületei és a ruhák, a western miliő megvan. Feldobva olyan elemekkel, mint a filmfelvételek, amelyekről nem is tudtam eldönteni, hogy a filmhez forgatták őket, vagy valóban eredeti és jó 100 éves filmeket emeltek bele a történetbe.

Scorsese filmje, így nem meglepő, hogy van benne nem egy világsztár is. A három főszereplő, DiCaprio, De Niro és Gladstone már gyűjtik a jelöléseket is díjakra, de mellettük is bőven találni, még kis szerepekben is neveket. Pl. a friss Oscar nyertes Fraser beugrott 3 jelenetre, mint védőügyvéd. Jesse Plemons nyomozná ki, miért halnak a törzs tagjai. Megjegyzem, nem krimit látunk. Szinte jönnek, látnak és perelnek is azonnal. Ami miatt maffiafilmnek is eladható lenne, a rendszer az oszázs pénzek megszerzésére, az a film elsődleges témája.

Ha már emlegettem, a film már megkezdte díjátadókon a menetelés. És még bőven van jelölése olyan eseményekre, amiket csak ezek után rendeznek meg. Mint a Globe. Bár az izgalmas az lesz, mi lesz az Oscaron. Mert arra már most lehet fogadni, hogy ott is gyűjteni fogja minimum a jelöléseket.

Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire szerethető sorozat lett a Psych, hogy nagyon megnéztem belőle 8 évadot. Igaz, a végére lehetett érezni, hogy egyesek már nagyon szabadulni akartak, de mivel már eltelt egy kis idő, meg tudom jegyezni, hogy másban nem is igen hallottam róluk.

Pontosabban, a mellékszereplők között akad olyan, akinek a sorozat után, és nem a sorozat miatt indult be igazán a szekér. De a főszereplők? Roday átment egy másik sorozatba, de ott már nem ő a sztár, hanem több barát kalandjait követjük, és nem is őt nevezném benne a húzónévnek. Hill hasonlóan járt. Még talán Omundson, akinek kinéz valami, mert az új Percy Jacksonban szerepet kapott, bár kétlem, hogy Héphaisztoszként sok szerepe lesz. Sőt, a történetet ismerve állíthatom is, hogy nem lesz.

De nem ez a lényeg. A hetedik évad még nagyjából azt hozta, ami a sorozatban addig is volt. Részenként megoldottak egy esetet, és építgették a szereplők magánéletét. A nagy személyes fordulat az volt benne, hogy Juliet is képbe került azzal, mit tud Shawn valójában. Volt miatta egy kis szakítás, de nagyon hamar visszarázták őket a korábbi formájukba. Ahogy bevezették, azt hittem, ez jobban el lesz húzva, de kb. 5 rész alatt minden megvolt: igazság, szakítás, enyhülés, békülés szinte azonnal. Ez már sejthette volna, hogy közel a vége, mert ez különben olyan magánéleti szál, amivel akár plusz egy évadot is el lehetett volna húzni.

Gusnak is volt egy szerencsétlen kapcsolata. Azt is nagyjából úgy kezelték, mint Jules és Shawn, vagy a többiek ügyeit. Néha épült rá egy jelenet, de soha nem volt fő szál.

Lassiter magánélete alakult kifejezetten humorosan összerakva - a két évadban volt esküvő, gyerekvállalás is. Az esküvő se volt rossz, de különben az a rész volt belőle a kedvencem, amikor Lassi megtudta, hogy apa lesz, a többiek meg azt hitték, halálos beteg, azért változott meg olyan gyökeresen a viselkedése.

Az utolsó, a 8. évad. Rövidebb is volt a többinél, meg érezhetően a lezárás volt benne a fő téma, minden téren. Nem csak Shawn és Juliet, de mindenki továbblépett valamiképpen, és új utakon folytatják tovább az életüket. Ugyan itt is voltak nyomozások, a szokott sztárszereplők, de minden már hegyeződött ki a búcsúra. Még Pierre alakjától is elköszöntek, ha olyan felemásan is azzal, hogy most tényleg nagy szélhámos és tolvaj a férfi, vagy valóban ügynök és szuper rendőr.

Formailag megmaradtak a bevált úton. Voltak filmes kikacsintások, és ilyen-olyan témának szentelt részek. Házimozi típusú rész, vagy éppen a 7. dupla zárása, amelyet musicalként készítettek el. Szerettem ezeket, egy nagy kivétellel. A 8 évadba beletették Shawn és Gus egyik első ügyét, csak éppen kicsit másképp. Egyszerűen nem értettem, ennek így mi értelme volt. Ugyanaz az ügy, csak a jeleneteken változtattak egy kicsit. Visszanézés, hogy honnan jutottak és hova? De ahhoz miért kellett az egész részt újra- és kicsit másképp felvenni? Azt a poént nem értettem.

Maradt az is, hogy jöttek szépen sorra a mellékszereplők és a visszatérő karakterek. Azt már ellőttem, hogy megint volt Pierre, de jöttek családtagok is, és nyomozók korábbról. Ha már nyomozók - az őrsre is jött a 8. évad végén egy új nyomozó, Mira Sorvino alakításában, akit a Psych duója mókásan női Lassi-nak keresztelt el. Furcsa is, hogy a végére belengettek egy ilyen karaktert, mert tényleg nagyon csak a végjátékban lehetett jelen.

Itt is voltak jó ügyek, és sok humor hozzá. Meg tudták írni úgy ezt a sorozatot, hogy lekötött végig, és nem éreztem, hogy kifulladnak. Pedig a krimiknél ez a veszély fennáll, volt is olyan, amit annyira túlnyújtottak, hogy tényleg azt vártam, de nagyon, mikor engedik már el a szereplők kezét.

Különben 3 filmet még forgattak hozzá, majd megnézem, azokat megtalálom-e valamerre. Most annyira nincs rájuk igényem, kisorozatoztam magam, de majd meglátjuk.

A krimi az egyik kedvenc zsánerem, arra nagyon könnyű rávenni, hogy megnézzek egy nyomozást filmen vagy sorozaton, esetleg olvassak róla. Pláne tetszik, ha van benne pszichológia és profilozás is. Így ez a film is jó előszéllel indult nálam, ha a hősnő nagyon nem szimpatikus is.

Ám sajnos, a Célt tévesztett élet csalódásnak bizonyult.

Már azzal, hogy a szinkronos cím újfent erőltetettnek hat. Arra van benne utalás, hogy milyen típusú gyilkos nyomában vannak. Én tömeggyilkosnak mondanám - egy lövész, aki teljesen random egy nyitott térben lőni kezd, és végez, akivel csak tud. Többször is lecsap, és nagy számú áldozata van. Azért nem esküdnék meg rá, hogy volt annyi, hogy tömeggyilkosnak nevezhessem, de az biztos, hogy sima sorozatgyilkosnál bően több - három fölött már sorozatgyilkos, itt meg egy akcióval 20 fölött van az agyonlőttek száma. Meg más a profil is.

És ez volt az, ami a filmben legjobban tetszett. Amikor elemezték, amit láttak a gyilkosból, és elkezdték összerakni milyen ember, mi hajtja és egyre közelebb kerültek hozzá. Azt ugyan kissé sokalltam, hogy az esetek kb. 95%-ában Eleanor szállítja a jó ötleteket, de mivel ő a fim hőse, ez valahol érthető volt. Ennek ellenére szívesebben néztem volna, ahogy Lammark csapata szépen összerakja a kirakóst, és nem az Eleanor - Lammark páros jön rá mindenre és követ le minden nyomot. Pláne, hogy a nő elvileg nem is nyomozóként került a férfi csapatába, csak rendőrségi összekötőként.

Akkor, amivel bajaim voltak. Nekem hiányoztak kockák a hősnő történetéből. Van arról szó, hogy különc, és miért nem sikerült bekerülnie a különleges ügyosztályra. De igazából nem derül ki, hogy miért lett ilyen. Végig volt egy olyan érzésem, hogy van a múltjában egy trauma, ami indokolja a személyiségét és a viselkedését, de ez nem derült ki. Lammark ugyan egyszer feszegeti a témát, de amikor látja, hogy a másiknak kényelmetlen erről beszélni, nem erőlteti. Később meg nem kerül elő. Ettől már volt is egy olyan érzésem, hogy nem is önálló filmnek lenne ez jó, hanem sorozat nyitófilmjének. A vége tekintetében kifejezetten jól működne is: hiszen az esettel Eleanor megkapja az áhított kinevezést, és simán mehetne úgy tovább egy sorozatban, hogy milyen esetekben dolgozik később.

Az izgalom faktor sem igazán volt meg. Ha nem ez lenne a kedvelt zsánerem, ha nem lenne érdekes egy ilyen lövöldöző indokai közé nézni, akkor bizony untam is volna. Lassan halad a cselekmény annak ellenére, hogy nem is egy hosszú film. A magánéleti beszövések is csak húzták az időt, nem állítanám, hogy adtak volna a történethez az olyan jelenetek, mint Eleanor vendégeskedése Lammark és a párja otthonában.

Nem látványfilm, de ezzel nem volt bajom. Nem nagy hajszákról szólt, hanem arról, hogy megértsék a lövész gondolkodását és megelőzzék. Ezt bizonyítja az is, hogy mi történik, amikor rátalálnak. Nem Rambo stílusú nagy harc lesz az erdőben, hanem beszélgetnek és a meggyőzés kerül elő, nem  a fegyverek. Jó, azért kerül elő fegyver is, lőnek is, de ez nem egy lőpárbaj-film.

Végül, Eleanor. Attól függetlenül, hogy a számomra nagyon ellenszenves Shailene Woodley játssza, sem volt egy pozitív szereplő. Egyszerre indokolatlanul különc és komor, meg olyan fáradtnak tűnik végig, hogy néha azon merengtem, nem-e inszomniában szenved. Ben Mendelsohn már jobb választás a vezető nyomozóként, neki jobban összejött, hogy egy célétudatos és profi rendőrt, meg egy magánemberként szimpatikus férfit egy szerepben összehozzon.

Az alapötlettel sokkal jobb dolgokat lehet kezdeni - emlékezzen mindenki csak vissza, hogy Jack Reacher milyen filmet kapott, amikor egy hasonló gyilkos nyomában járt. De mondanom se kell, hogy Eleanor nyomában sincs Reachernek vagy ez a film annak a regénynek vagy filmnek, ki melyiket ismeri.

Végre, elértünk az évadzáróhoz, és egy olyan húzáshoz, ami az alapfilmekből ismerős lehet. Vagyis, a Valami Amerika (s01e10) sorozatban is Alex jön, aztán jól átver mindenkit. Amikor megláttuk a rész elején/előző végén, hogy milyen pozícióban van, már különben ezt a svindlit vártam. De azért el nem mesélem, hátha valaki még ezek után nézi. Most különben az volt a jellemző, hogy vették sorra az eddigi konfliktusokat, és mindent sorra elvarrtak. Legyen az Zita iskolába járása, járása Zénóval vagy Bala és Angi, vagy Bala és Marci konfliktusa. Kikerítették a párokat, elrendezték a jövőjüket és megvoltak a nagy békülések. Különben elég nagy marhaságok is kerültek bele: Bala, mint kötőművész? Nem létezik, hogy azzal jobban keressen, hogy köt, mint a bűnöző életével. Volt zene, legalább egy jelenetet minden szereplő kapott és volt kikacsintás a filmekre is. És tudom, unalmas már, de nyomorult András is feltűnt valamilyen formában, ami csak fájdította a szívem. A sírköve rúgott belém egyet, mert ledöbbentem, hány évesen halt meg. Közel 50. Hát azzal nem nagyon tudok mit kezdeni. Marci egyik részben mondta, hogy ő 26. Eddig is tudtam, hogy Vivi idősebb nála, de most azon is elkezdtem agyalni, hogy mégis mennyivel. Így aztán pláne bántotta a fülem, amikor a végére Zitának ismerősök nevét ígéri, meg arról mesél, mennyire szerette a Berkeley-t. Még kicsit ki legyen hangsúlyozva, hogy milyen különbségek vannak közte és Marci között. De elengedem, simán örülök, hogy lement és vége az évadnak. Az majd kiderül, folytatni fogják-e.

Ha zárás, valamit kezdek is. Visszatért Balthazar (s05e01) doki, aki ebben az évadban a bátyjával fog összecsapni. Azon különben szívesen morognék, milyen idegesítőnek találom, hogy minden rossz, ami a férfival történt, összefügg a bátyjával és a bosszúhadjáratával. Túl nagy, túl erőltetett így, de legyen, átívelésnek elmegy, különben meg ott vannak a heti részek. Még a nyitányt is sikerült úgy megcsinálni, hogy nagyjából ez a séma legyen. Majd halad a testvérpárbaj, közben meg megoldanak egyéb bűnügyeket, akár unortodox módszerekkel is. Az meg hozza a humort is. Most egy sorozatgyilkos nyomában voltak, aki babaként kikészítette az áldozatait, és nagyon beállított mindent. Balthazar álcában jött vissza, hogy a barátait kihúzza az esettel a szorult helyzetből, amibe miatta kerültek. A háttérben meg használhatta az ügyet arra, hogy a saját harcában is előre lépjen kicsit. A végére meg feltűnt a baba is, aki kapcsán egy évadig hiába vártam, hogy jusson döntésre, hát most a tényleges gyerekkel nagyobb lesz a nyomás ott is. Minden volt szereplő itt van, hasonló humort használnak és kellemesen ismerős az egész. Visszazökkenésre jó volt, de azért remélem, jut majd jobb poén is, mint Balthazar transzvesztitának öltözése.

Végül, a heti kedvenc nézősöm: Julia (s02e07). Most bőven jutott bele olyasmi, amiért szeretem ezt a sorozatot. Egyrészt, megvolt benne a humor és könnyedség, ami gyakran keserédes is. Amikor Avis szembesült azzal, hogy a barátja csalja, majd a lány hozzá fordult, hogy legyen a mentora, aki stílust tanít neki? Kész. Megvannak a megható részei, ahol a barátság és a család fontossága van kihangsúlyozva. Nagyon erőteljes volt, ahogy Judith kiállt Blanche mellett, és az asszony aztán viszonozta is a kedvességét. Vagy, Paul és Julia kapcsolata, amit nem véletlenül irigyelnek annyian, az egy sok tekintetben remekül működő házasság és partneri viszony. Azon kifejezetten jót mosolyogtam, amikor Julia végre beavatta, mivel és hogyan zsarolja az FBI és amit a férfi reagált. Várom is, mire gondolhatott – talán jövő héten kiderül. Mellette meg ott van a kritika, akár a hatalom, akár a rasszizmus, akár a társadalom szempontjából. A részben Julia meg lett hívva a Fehér Házba, és nagyon hamar kiderült, hogy mennyire használják csak a hírnevét. A fogadásra, enni be se mehetett. De láttuk azt is, hogy a fekete szakácsnő helyzete milyen, és a maga csendes módján hogyan tud ő küzdeni egy jobb világért. Hangulatos, bájos sorozatait, aminek azért vannak tüskéi is, és tud szúrni is. Ebben megvolt ez is, meg a pozitív részek is. Miközben szinte minden szereplő megkapta a maga jelenetét és lehetőségét, nem csak Lancashire viszi ezt a show-t. Újabb jó rész volt.

Sikerült egy újabb filmre bukkannom, aminek az eredetijét olvastam. Igaz, ezt nem mostanában, így mindenki megmenekül attól, hogy hosszan elemezzem, miben más a film és a regény. Mondjuk, a benyomásom azonos. Én jobban azt a thrillert, ami ennél jobban pörög.

Mert ez inkább pszichés játszma. Az lehet benne érdekes, hogy milyen érzelmi viharokon megy át a hősnő. Helena ugyanis saját maga nem érezte, hogy azzal bármi gond lenne, ahogy felnő. Az apja és az anyja kint éltek a lápon, teremtett lelket se láttak soha. Az apa kiskorától önállóságra és vadászatra tanította a lányát, és a leckéket a bőrébe véste. Minden nagy elsőt, kiemelkedő momentumot tetoválásként tett rá. Helena egészen addig fel sem fogta, hogy mi is a történetük, amíg az anyja nem ütötte le és szökött meg vele, a rendőrségnek meg előadta, hogyan rabolta el és tartotta erőszakkal maga mellett Jacob Holbrook.

És a film azt mutatja, hogy a lány mennyire másként élt meg mindent, mint az anyja. Érzelmileg is. Helena mindig is jobban kötődött az apjához, mint az anyjához. Szerette a férfit, és az anyját hibáztatta. Felnőve meg elrejti a múltját, még a férje sem tudja, ki volt ő korábban. Akkor is, az apja a gyenge pont. Újra át kell gondolnia mindent, hogy eszébe jusson, mi mindent tett meg érte az anyja az utálatáért cserébe. Magának is anyának kellett lennie, és a kislányát veszélyben kellett éreznie, hogy a fejében másként lássa a szüleit. Az apja már nem a hőse lesz, felfedezi az anyja erejét. És azt, hogy mennyire veszélyes rá, a kislányára is az apja.

Nekem ez a szemléletváltás, a nő fejben megtett útja, ahogy egy ilyen gyerek feldolgozza felnőttként a származását, amiről a film igazán szólt. Ezért is lehet az, hogy a visszaemlékező jelenetek és a jelenének az ábrázolása adja a film jelentős részét.

Mert igen, eljutunk oda, hogy a Lápkirály, vagyis Jacob megszökik a börtönből és megrendezi a halálát. Eljutunk oda, hogy Helena rájön, ez az egész csak az apja trükkje. Aki majd eljön érte, ha nem előzi meg. De apa és lánya párbaja a film végére kerül, és gyorsan le is rendezik. Nehéz benne akciót és több ilyen direkt feszültséget találni, amikor ez tényleg csak a vége.

Ez meg kicsit fura nekem - már a regénynél is ez volt az érzésem. Annyira apa és lánya harcát vártam, vagy egy hosszabb kergetőzést a vadonban, hogy amit kapunk, az egyszerűen rövid. Van egy beszégetésük, egy kis menekülés és már vége is. Ez igaz a regényre és a filmre is.

Nem is tudom milyen hangulat kellene hozzá, mert maga a történet is kevésnek érződik így. Ha azért teljesen unalmasnak nem is mondanám, de nem is egy izgalmas film.

Ha meg Helena drámájaként akarnám nézni, akkor egy hatásosabb színésznő kellett volna hozz. Daisy Ridley nekem elveszett Helenaként, egyszerűen nem hittem el, amit játszott. Ok, hogy nem semmi érzelmi terhet cipelt gyerekkorából, de nem lett belőle szociopata. Ridley viszont olyan egysíkú arckifejezésekkel játssza, hogy néha simán annak néz ki. Még Ben Mendelsohn is többet beletett a filmbe, pedig ő a Lápkirályként nem sok játékidőt kapott, a történet nagyjában börtönben ült.

Nem vitték túlzásba a látványt sem, révén a pszichés vonalat húzták meg és Helena töprengését, gyötrődését követtük nagyobbrészt. A végére jön az akciójelenetek sora, de semmi extra, igazán látványos nem került bele.

Egyszer elment, főleg, mert a regény miatt kíváncsi voltam, milyen lett a film, de nem győzött meg. A Netflix Drága gyermeke vagy korábban A szoba sokkal többet tudott ebben a témában.

Valahol viccesnek érzem, hogy a legismertebb kémfilmek hősei és kalandjai mennyire látványosak – Ethan Hunt minden részben bevállal valami nagyon extrém mutatványt. James Bond a feltűnő autókkal, nőkkel és bevetésekkel. A Kingsman kifejezetten látványosra lett hangszerelve. És akkor jön egy ilyen kis filmecske, ami bemutat, hogy igazából milyen játszma a kémkedés.

A küldönc ugyanis megtörtént esetet dolgoz fel, és a hidegháború egyik, ha nem a legsikeresebb informátorának a történetét mondja el. És van benne látványelem? Pont az a lényeg, hogy mindennek teljesen átlagosnak, észrevétlennek kellett lennie. Mintha két férfi simán kereskedne, és időnként ellátogatnának egymáshoz. A titkos képek és adatok meg teljesen rejtve, észrevétlenül kerülnek átadásra. Mindenki és minden tűnjön átlagosnak, az a siker kulcsa!

Tudnék azon humorizálni, hogy a legnagyobb látványelemnek az számít, amikor Rachel Brosnahan karaktere, a CIA kém Emily bevonul, és a férfi ügynökök meg is jegyzik neki, hogy még mindig remekül néz ki. Nekem különben időbe tellett felismerni a színésznőben Mrs. Maisel alakját – ennyit számít, hogy itt szőke és nem barna a haja. És valahogy fura vele. A szerepe különben nem nagy, ő az együttérző ügynök, aki igyekszik majd menteni is az emberét, amikor berobban a lelepleződés.

A filmet Benedict Cumberbatch és Merab Ninidze kell, hogy eladja. Az egyik az orosz katona, aki nem képes végignézni, hogy az atomháború felé menetelnek, a másik az üzletember, aki majd felismeri, miért kell kémkedni és össze is barátkozik a férfival, aki mindent kockára tett, hogy ne sodródjanak bele egy újabb és végzetes háborúba. Ninidze nagyon jól elkapta a csendes, de határozott és belső erőt sugárzó Oleg alakját. Simán az a férfi, akit az ember barátjának szeretne. Úgy van hősiesnek megmutatva, hogy ehhez semmilyen látványos eszköz nem kell, csak egy csendes és kedves férfi, aki mer az elvei szerint cselekedni, bármi is az ára.

Cumberbatch kapta a hangosabb/színesebb szereplőt, akinek egy kis fejlődés is jut. Már az elején sem rossz ember, csak a maga kis világa érdekli. A feladat és Oleg majd rányitja a szemét, hogy miképpen kezdődik a változás, és ezért áldozatot sem teher hozni. Az egyik kedvenc részem volt, amikor már végbement a változás, az oroszok elkapják és két emberrel beszélhet. A feleségével, majd Oleggel. Ahogy ott megfogja a férfi kezét, és megmondja, hogy megérte, mert elérték a céljuk, abban benne van minden, amit a történet során tanult, amiért Oleg az életét is adta végül.

Csendes film, csak a végére kezdik el kicsit pörgetni. Addig egy barátság alakulását látjuk, meg Greville családi gyötrődését. Én nem tudtam előre, mi történik velük, így végig vártam a poént, hogy mi lesz még velük. A végére meg is érkezett.

A történelmi hangulatot a kosztümök adják, meg esetleg az autók. Ami még különben tetszett, ahogy Oleg felfedeztette angol barátjával a balettet. De máskülönben nem nagyon lehetett érezni a különbséget, amikor Londonban vagy Moszkvában üzleteltek.

A kritikusok alapvetően szerették, jó színészek játszanak benne, és szép kereken el van beszélve ez a történet. Talán nem az a látványos kémfilm, de megvan a maga jogosultsága – és ez az, ami az igazságon alapul.

Mielőtt nekikezdtem a sorozatnak, elolvastam Móricz regényét is. Sőt, annyira belejöttem, hogy lassan végére érek az Erdély-trilógiának. Vagyis, ha lesz folytatás, azt már tudom nézni hetente is.

Igaz, simán nézette magát a sorozat darálásban is, úgy is, hogy a történelemből és a regényből tudtam, mi fog következni.

Nem sorozat – regény összehasonlítást tervezek írni, de azért ennek is szentelnék pár gondolatot. Az anyagot szabadon használták fel, és ugyan visszaköszönnek a regény jelenetei és szereplői is, de a sorozatban több mindent igyekeztek elmesélni. Az egyik legnagyobb különbség, hogy a történetbe került Báthory Erzsébet. Itt a két erdélyi Báthory támogató nagynénjeként van jelen. Móricz meg sem említi őt, és a történelemből sem rémlene, hogy ilyen szoros lett volna a viszonyuk. A sorozat viszont éppen annyira meséli, hogy faragott belőle a nádor vérben fürdő asszonyt és juttatta halálra, mint amennyire Gábor ámokfutását követhetjük. Fontos eltérés még, hogy Bethlen szerelmét átirányították. A sorozatban Gábor felesége, Anna kelti fel az érdeklődését, míg a regényben a húga, Anna az, akitől nem bír érzelmileg szabadulni. Mondjuk, érthető, ezt miért így írták meg: a sorozatban Anna még kamaszlány, és Bethlen van annyival idősebb, hogy ne tudjuk őt hősként nézni, ha majdnem pedofil hajlamokat mutatna. Nem véletlen, hogy Bánffy, aki majd feleségül veszi, negatív szereplő. Amikor először látja Annát, szép kislánynak nevezi – már meg is van alapozva, hogy mire tartsuk. Semmire. A történetben a medál bekerülése és a hozzá szőtt legenda, ami új elem. Éppen csak Sárkányölő Szent Györgyöt nem csináltak a család őséből, és elég béna is kinézetre az a medál. De értem, azzal adja majd át a stafétát a család Annának, aki utolsóként marad életben. Móricz szintén nem foglalkozik ilyesmivel, Anna alig jelenik meg a történetben, és nincs is ilyen örökség vonal. Őt Bethlen – Báthory jelleme izgatta, a sorozat ennél szórakoztatóbb és szerelmi viszonyokkal bővített verziót kapott.

Ami viszont nekem egyformán érthetetlen mindkettőben: Bethlen az, aki gyakorlatias és egyben tartja a dolgokat. Békét, fejlődést akar, és ezért áldozatokat is hoz. Mégis, egyfajta példakép számára a fiatalabb Báthory, akit be is segít a fejedelmi székbe. Báthory Gábortól sokat várnak, és főleg a történet elején rajongói is vannak. Bethlen egészen a végsőkig kitart mellette, és még akkor is mentené, amikor már aláírták a halálos ítéletét a törökök. A sorozatban még egy szónoklata is van, hogy miért lehetne Báthory Gábor Erdély legnagyobb fejedelme. De könyörgöm, mire fel ez a hit és a rajongás? Semmit nem mutatott fel a fiatal fejedelem, amiért erre rászolgált volna. Én kb. úgy éreztem, ha döntési helyzetbe kerül, rosszul választ. Mintha direkt a saját életét is nehezítené, és még akkor is fejjel megy a falnak, amikor maga is tudja, hogy nem így kellett volna rendezni a dolgokat. Nagyon sűrűn látjuk úgy, hogy tesz valami őrültséget, amit meg is bán, de már nem tudja visszacsinálni. A politikában, a magánéletében, a barátai megválogatásában. Annyira önpusztító és annyira lehetetlen álmokat kerget, hogy én kezdettől azt a mulatozó és felelőtlen kölyköt láttam benne, aminek A nagy fejedelemben Móricz főurai emlegetik. Nem azt a reménységet, tündérkirályfit, akinek Bethlen szerette. Most komolyan: azért lett volna nagy elme, mert azt szerette volna, ha Erdély saját jogon nagyhatalom lesz? Ennyi erővel álmodhatott volna arról is, hogy egyesíti a három részre szakadt országot, és annak lesz a királya, a török után meg a Habsburgokat is leveri. Kb. annyi esélye és tehetsége volt erre is.

A sorozat a magánéleti és politikai szálakat keverve adja elő – gyakran fontosabbak is a szerelmi kalandok, mint az országos dolgok benne. Vagy, szorosan összefügg a kettő. Báthory-t például nagyon könnyen befolyásolta az a nő, akivel éppen az ágyát osztotta meg.

Azt viszont Móricztól szépen hozza, hogy nincsenek fekete-fehér jellemek. Ugyanaz a gyengesége Bethlennek itt is, ahogy Báthory is megkapta a farsangolást a halálig. A főurak ugyancsak gyarlók, a hajdúk meg egyenesen zsoldos csürhének vannak megfestve. Talán a nők, akik több jellemet és erőt kaptak, mint amit Móricz adott nekik. Balsai Móni Zsuzsannája egy nagyon szerethető, kedves és mintaértékű főnemes feleség és anya, egy biztos támasz a férje mellett. Nyoma sincs benne Móricz világából a vallási színezetnek vagy halálvágyának, vagy a helyzetük miatt sopánkodásnak. Szőke Abigél Annája inkább férfigyűlöletet tanul és feminista irányba viszik, míg a regényben ő a kísértő démon. Szamosi Zsófia Báthory Erzsébetként meg talán a legszimpatikusabb, legjellemesebb szereplő az egész sorozatban. Ő kapott tartást, műveltséget, erőt és korát megelőző nézeteket. Azt mondjuk hiányoltam, hogy a gyerekeit hova tették. Arról van szó, hogy Nádasdy Ferenc özvegye, aki átvette a birtokok irányítását. De abból a házasságból gyerekek is születtek, és volt Nádasdy-örökös is, a fia. Itt viszont úgy néz ki, mintha gyerektelen özvegy lett volna. Szamosi jól is játssza, én az ő történetszálát gyakran jobban élveztem is, mint Gábor hajszáját a halálig.

A casting különben is erős – tele van ismert színészekkel, nagyon kevés a teljesen új arc. Valahol poén is, hogy éppen a két főszereplő, a két Gábor (Katona Péter Dániel és Bokor Barna), akik a legfrissebbek. Ha jól látom, inkább színházban lehetett velük találkozni, és nem mozgóképen. Azt különben jól elkapták, és már mosolyogtam, amikor megláttam, ahogy Báthory megbánja, amit csinál. Amikor szembesül a saját tehetetlenségével – pl. amikor a hajdúk mészárolni és rabolni kezdenek, ő meg csak áll, szinte észre sem veszik, hiába próbálkozik. Nekem ez a tekintet jellemezte legjobban a figurát: azt felfogni, hogy már megint rosszul döntött, és nem tud másfelé indulni.

A csatajeleneteken látszik, hogy azért nem szuperprodukció, de még elmentek azok is. A kosztümök pedig jól sikerültek, ha már külcsín. A ruhákat kifejezetten szívesen nézegettem benne, és bírtam, milyen egyedi jellemzőket adtak a szereplőknek. Báthory Erzsébet fejfedőit külön kiemelném, de a nők ruházata amúgy is megér egy külön említést. A színek, a szabás, még a jellemüket is sikerült megfogni benne.

Simán lehet folytatása, én szívesen meg is nézném. Már csak azért is, mert jön majd Esterházy Miklós, akire roppantul kíváncsi lennék. Itt ő még nincs, de sokakra igaz ez. Jósika, csak egy példa. Mert Anna nem lesz sokáig özvegy… (Egyik sem.)

Ez a film se tett rám mély benyomást. A bosszú vonalat azért értem benne, de a háttérrel már gondjaim vannak. Most akkor kinek és milyen szervezete van, meg minek?

De, akkor, ami biztos. Van egy gazdag médiacéges, aki a saját unokahúgát is a tévéjében foglalkoztatja és ugráltatja kedve szerint. A hírek nem a tényeket közlik, hanem, amit el akarnak adni az embereknek. De a ténykedése nem csak ennyi – éppen választások vannak, és meghívja magához hétvégére a szélsőséges nézeteket is felvállaló politikusnőt, aki nagy valószínűséggel a következő elnök lesz. Itt azonban nem tárgyalni fognak, hanem az életükért küzdeni. Mert a személyzet egyik tagja bosszút akar állni a fiáért, és meg is kezdi a tervét megvalósítani.

És itt jön az a pont, amit nem értettem. Kb. úgy nézett ki, mintha a tévé mellett szervezetei is lennének a férfinak, és bevándorló ellenes, szinte szélsőjobbos átnevelésben részesítenék a bekerülő fiatalokat. Még a Hitlerjugend is eszembe jutott róluk, de egyszerűen nem áll össze, hogy minek ez a szervezet a férfinak, és mi a cél. Még csak azt se lehet mondani, hogy magának akarna akkora hatalmat, mert nem maga akar politizálni, csak lekötelezni azokat, akik megszerzik a hatalmat. Olyan értelmetlennek tűik az egésznek a háttere.

Amivel játszani tud a film, az igazságdarabkák fokozatos felfedése. Azt tudjuk, ki készül merényletre és hogyan. Nem viszi túlzásba, csak mérgez. De mi erre az oka? Miért épült be, mi hajtja? A nyomok az elejétől el vannak szórva, igazság szerint nem is nehéz rájönni, hogy miképpen függhet össze az a két téma, amit sokat mondogatnak a történetben, ha Alice kinyilatkoztatásáig nem is kötik össze őket.

Vagyis, hiányzik a filmből az izgalom és a látvány is. Egyetlen, középkorú háziasszony van, aki bosszút akar állni. A birtokot nagyjából kiürítették, de akik maradtak, azok egy része képzett vadász. Alice-nak esélye se lenne nyílt összetűzésben, így az akciót leginkább az adja, hogy az asszony bujkál, míg a többiek keresik. Egyetlen vidéki ház a helyszín, abban és körötte kergetik egymást. Szinte már kínos, amit végig lehet nézni.

Még csak az sem jött össze, hogy a mondanivaló átjöjjön. Ivy, a híradós unokahúg kap egyedül arra lehetőséget, hogy valami tanulságot levonjon, de mit látunk helyette? Visszamegy ugyanúgy tévézni, szükség esetén hazudni. Vagy éppen az lenne a lényeg, hogy a hírek mennyire szerkesztettek és azt tükrözik, aki mondja, vagy aki mondatja őket? Nincs releváció, valami felemelő sem a végére.

Így marad ez egy zavaros, felesleges akció elemekkel tűzdelt thriller, ami annál többet nem tud, hogy a politikusok és a hírszerkesztők rossz emberek.

Nem meglepő, hogy a legismertebb név a szereplők között az Ivy-t játszó Adelaide Kane, akinek ennél messze jobb szerepei voltak már, ha az A listától most is, korábban is elég messze volt. Itt annyira rosszul megírt szerepet kapott, hogy kb. jeleneteként mást mond és csinál, nincs benne semmi következetesség.

Maradjunk annyiba, hogy a Gyalázat simán egy rossz film. A története, a kinézete és az üzenete is rosszul lett összerakva – élvezeti érték helyett inkább fogni lehet a fejünket, hogy minek is szenvedünk ezzel.