Minden napra egy film

Minden napra egy film

Gyalázat

2023. december 13. - BBerni86

Ez a film se tett rám mély benyomást. A bosszú vonalat azért értem benne, de a háttérrel már gondjaim vannak. Most akkor kinek és milyen szervezete van, meg minek?

De, akkor, ami biztos. Van egy gazdag médiacéges, aki a saját unokahúgát is a tévéjében foglalkoztatja és ugráltatja kedve szerint. A hírek nem a tényeket közlik, hanem, amit el akarnak adni az embereknek. De a ténykedése nem csak ennyi – éppen választások vannak, és meghívja magához hétvégére a szélsőséges nézeteket is felvállaló politikusnőt, aki nagy valószínűséggel a következő elnök lesz. Itt azonban nem tárgyalni fognak, hanem az életükért küzdeni. Mert a személyzet egyik tagja bosszút akar állni a fiáért, és meg is kezdi a 000gyalazat.jpgtervét megvalósítani.

És itt jön az a pont, amit nem értettem. Kb. úgy nézett ki, mintha a tévé mellett szervezetei is lennének a férfinak, és bevándorló ellenes, szinte szélsőjobbos átnevelésben részesítenék a bekerülő fiatalokat. Még a Hitlerjugend is eszembe jutott róluk, de egyszerűen nem áll össze, hogy minek ez a szervezet a férfinak, és mi a cél. Még csak azt se lehet mondani, hogy magának akarna akkora hatalmat, mert nem maga akar politizálni, csak lekötelezni azokat, akik megszerzik a hatalmat. Olyan értelmetlennek tűik az egésznek a háttere.

Amivel játszani tud a film, az igazságdarabkák fokozatos felfedése. Azt tudjuk, ki készül merényletre és hogyan. Nem viszi túlzásba, csak mérgez. De mi erre az oka? Miért épült be, mi hajtja? A nyomok az elejétől el vannak szórva, igazság szerint nem is nehéz rájönni, hogy miképpen függhet össze az a két téma, amit sokat mondogatnak a történetben, ha Alice kinyilatkoztatásáig nem is kötik össze őket.

Vagyis, hiányzik a filmből az izgalom és a látvány is. Egyetlen, középkorú háziasszony van, aki bosszút akar állni. A birtokot nagyjából kiürítették, de akik maradtak, azok egy része képzett vadász. Alice-nak esélye se lenne nyílt összetűzésben, így az akciót leginkább az adja, hogy az asszony bujkál, míg a többiek keresik. Egyetlen vidéki ház a helyszín, abban és körötte kergetik egymást. Szinte már kínos, amit végig lehet nézni.

Még csak az sem jött össze, hogy a mondanivaló átjöjjön. Ivy, a híradós unokahúg kap egyedül arra lehetőséget, hogy valami tanulságot levonjon, de mit látunk helyette? Visszamegy ugyanúgy tévézni, szükség esetén hazudni. Vagy éppen az lenne a lényeg, hogy a hírek mennyire szerkesztettek és azt tükrözik, aki mondja, vagy aki mondatja őket? Nincs releváció, valami felemelő sem a végére.

Így marad ez egy zavaros, felesleges akció elemekkel tűzdelt thriller, ami annál többet nem tud, hogy a politikusok és a hírszerkesztők rossz emberek.

Nem meglepő, hogy a legismertebb név a szereplők között az Ivy-t játszó Adelaide Kane, akinek ennél messze jobb szerepei voltak már, ha az A listától most is, korábban is elég messze volt. Itt annyira rosszul megírt szerepet kapott, hogy kb. jeleneteként mást mond és csinál, nincs benne semmi következetesség.

Maradjunk annyiba, hogy a Gyalázat simán egy rossz film. A története, a kinézete és az üzenete is rosszul lett összerakva – élvezeti érték helyett inkább fogni lehet a fejünket, hogy minek is szenvedünk ezzel.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5918280487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása