Valahol viccesnek érzem, hogy a legismertebb kémfilmek hősei és kalandjai mennyire látványosak – Ethan Hunt minden részben bevállal valami nagyon extrém mutatványt. James Bond a feltűnő autókkal, nőkkel és bevetésekkel. A Kingsman kifejezetten látványosra lett hangszerelve. És akkor jön egy ilyen kis filmecske, ami bemutat, hogy igazából milyen játszma a kémkedés.

A küldönc ugyanis megtörtént esetet dolgoz fel, és a hidegháború egyik, ha nem a legsikeresebb informátorának a történetét mondja el. És van benne látványelem? Pont az a lényeg, hogy mindennek teljesen átlagosnak, észrevétlennek kellett lennie. Mintha két férfi simán kereskedne, és időnként ellátogatnának egymáshoz. A titkos képek és adatok meg teljesen rejtve, észrevétlenül kerülnek átadásra. Mindenki és minden tűnjön átlagosnak, az a siker kulcsa!

Tudnék azon humorizálni, hogy a legnagyobb látványelemnek az számít, amikor Rachel Brosnahan karaktere, a CIA kém Emily bevonul, és a férfi ügynökök meg is jegyzik neki, hogy még mindig remekül néz ki. Nekem különben időbe tellett felismerni a színésznőben Mrs. Maisel alakját – ennyit számít, hogy itt szőke és nem barna a haja. És valahogy fura vele. A szerepe különben nem nagy, ő az együttérző ügynök, aki igyekszik majd menteni is az emberét, amikor berobban a lelepleződés.

A filmet Benedict Cumberbatch és Merab Ninidze kell, hogy eladja. Az egyik az orosz katona, aki nem képes végignézni, hogy az atomháború felé menetelnek, a másik az üzletember, aki majd felismeri, miért kell kémkedni és össze is barátkozik a férfival, aki mindent kockára tett, hogy ne sodródjanak bele egy újabb és végzetes háborúba. Ninidze nagyon jól elkapta a csendes, de határozott és belső erőt sugárzó Oleg alakját. Simán az a férfi, akit az ember barátjának szeretne. Úgy van hősiesnek megmutatva, hogy ehhez semmilyen látványos eszköz nem kell, csak egy csendes és kedves férfi, aki mer az elvei szerint cselekedni, bármi is az ára.

Cumberbatch kapta a hangosabb/színesebb szereplőt, akinek egy kis fejlődés is jut. Már az elején sem rossz ember, csak a maga kis világa érdekli. A feladat és Oleg majd rányitja a szemét, hogy miképpen kezdődik a változás, és ezért áldozatot sem teher hozni. Az egyik kedvenc részem volt, amikor már végbement a változás, az oroszok elkapják és két emberrel beszélhet. A feleségével, majd Oleggel. Ahogy ott megfogja a férfi kezét, és megmondja, hogy megérte, mert elérték a céljuk, abban benne van minden, amit a történet során tanult, amiért Oleg az életét is adta végül.

Csendes film, csak a végére kezdik el kicsit pörgetni. Addig egy barátság alakulását látjuk, meg Greville családi gyötrődését. Én nem tudtam előre, mi történik velük, így végig vártam a poént, hogy mi lesz még velük. A végére meg is érkezett.

A történelmi hangulatot a kosztümök adják, meg esetleg az autók. Ami még különben tetszett, ahogy Oleg felfedeztette angol barátjával a balettet. De máskülönben nem nagyon lehetett érezni a különbséget, amikor Londonban vagy Moszkvában üzleteltek.

A kritikusok alapvetően szerették, jó színészek játszanak benne, és szép kereken el van beszélve ez a történet. Talán nem az a látványos kémfilm, de megvan a maga jogosultsága – és ez az, ami az igazságon alapul.