Ha még az a korszak lenne, hogy tollal és ceruzával írnánk füzetekbe, valószínűleg veszélyben lenne a szemem. Mert, sajnos, miközben ezeket a sorokat írnám, vagy éppen ezt a mesét nézném, komoly kísértésem lenne a fülemben és a szememben kárt tenni. Különben sem voltam egy Trollok-fan, de az egyik keresztgyerekem szereti, így nem úsztam meg egy részt sem. De eddig ez fájt legjobban.

A történetben a zenekarok és a testvérek kapják a főszerepet. Kiderül, hogy Ágasnak van 4 bátyja, akikkel egykor fiúbandát is alkottak. Most a kedvenc bátyja bajba kerül, és a tesóknak össze kell állni, hogy megmentsék egy testvérpártól, akik lassan végeznek a trollal a tehetsége kiszipolyozása során. Ha ez nem lenne elég, Pipacs a fél részben arról hadovál, hogy ő is mennyire szeretne egy testvért. Meglepetés! Kiderül, hogy volt egy nővére, csak az apja elfelejtett szólni róla. És kivel találkoznak majd az út során? Igen, Pipacs családja is bővül egy testvérrel. Így aztán sok-sok bandát kapunk. A két nem is értem, milyen lényt – zajongó? -, akik az elkapott troll segítségével lesznek sikeres popelőadók. Aztán ott van Ágas testvéreinek a bandája. A lányok is összeállnak. A végére meg az N*Sync is érkezik troll verzióban, mert ugye nem gondolta senki, hogy Ágas később nem szerepelt más fiúbandában? Vagyis, teljes agybaj.

Nagyon sok korábbi szereplő tart velük, vagy bukkan fel a történet egy-egy szakaszában. Volt, akit már nem is nagyon tudtam hova tenni, de nem is lényeg. A történet egyszerű, követhető, és itt aztán nem probléma, hogy nem tudom felszavalni, mit műveltek az előző két mesében. Túl is van magyarázva minden, és nagyon szájbarágós, ahogy pl. Pipacs mindent millió meg egyszer elismétel.

Igazán nagy kalandok sincsenek, belegondolva nehéz is lenne összeszedni, milyen nehézségeket kellett legyűrniük. Mert sok mindenkivel találkoztak, jó pár dalt elénekeltek, de mindig simán mentek is tovább. Még a szabadító akció is kimerül egy közös dalolásban egy dalos üldözést követően. Igen, ebben ennyire sokat énekelnek.

És, itt jön az, ami a legjobban fájt. Az első Trollok még legalább saját dalokkal nyomta, és született onnan világsláger is. Ezzel szemben most kb. retró hangulat feeling volt, poposítva. Meg is fordult a fejemben, hogy a gonosz, tehetségtolvaj testvérek kb. olyanok, mint egy kétszemélyes Vengaboys. Komolytalan, értékelhetetlen az egész és semmi eredetiség. Még csak nem is jó slágereket adaptáltak, olyan elhasznált, túl ismerős, elcsépelt az egésznek a zenei világa, hogy az valami nagyon fájdalmas.

Látványra sem tetszett. Eleve harsány és sikító volt az egész, mindig is, és most még ez lett fokozva. Az agyatlan tesók pl. neonzöld fő színekkel rendelkeznek. Emlékszem, a Speed Racer első kritikáiban volt olyan is, hogy olyan nézni, mint ha drogos trippen lennénk. Nekem most volt ilyen érzetem. Még egy dolog, amiért azt gondolnám, hogy egyre kisebbeket céloznak meg a mesékkel. A nagyon kicsiknek az a lényeg, hogy egyszerű, nagyon élénk színű figurák mozogjanak a képernyőn. Itt ez maradéktalanul megvalósult.

Végül, a fiúbandás kínos poénok. Új fiúkkal a tömbből, meg Shyguys felemlegetéssel, ha ugyan így írták a nevüket. Gyerekkel néztem szinkronnal, így nem tudom, angolul eredetiben mit mondhattak, de inkább tippelnék Backstreet Boysra. Mindegy, fájt, ez a lényeg.

Nagyon remélem, hogy Trollok Turné vagy valami hasonló már nem lesz, mert kiégett a retinám és az agyam már ennyitől is, többet ne!

Brigitte Bardot simán olyan személy, akinek ismerjük a nevét. Talán még arcot is tudunk hozzá kötni, miközben szerintem ma már kevesen vannak, akik a filmjeit is látták. Én is így voltam vele – azt tudtam, hogy nagy francia színésznő és szexszimbólum volt, de kétlem, hogy bármiben láttam volna játszani, már csak azon okból is, hogy anyám gyerekkorában volt sztár.

Ez a francia minisorozat neki állít emléket, és van is benne egy jó gondolat. Nem állítják magukról, hogy életrajzi sorozatot nézünk. Minden rész elején ott van, hogy valós események ihlette kitalált történetet nézünk. Ennek ellenére megvolt a maga botrány faktora is, mert ha jól értettem egy későbbi felirítot, Bardot egyik férje és a gyerekük perre is vitte a látottakat.

A sorozat különben nem a sztárrá válásra koncentrál. Amit abból látunk, nekem azt sugallta, hogy nagyon könnyen jött minden. Brigitte Bardot gyönyörű volt, erős kisugárzással és nagyon szerette a kamera. Szinte kamaszként belibbent, és nem volt megállás. Mi több, még komoly filmek is kerültek a listájára, nem zárták be egy buta, de dögös nő kalitkájába. Filmes oldalról ez egy sikertörténet.

A magánélet viszont hozza a drámákat és a bulvárt. A férfiak bolondultak érte, és a bemutatott Bardot nem is állt ellen a kísértéseknek. Azt egy ponton már komédiának is éreztem, hogy sorra szeretett bele a filmes partnereibe. Néha olyan gyorsan váltogatták egymást, hogy mire egy színészt megszoktam, már egy másik volt mellette. A fix pont az első férje lett különben, akivel barátok maradtak a válás után is. Benne is volt, hogy ő kezdettől tisztában volt azzal, hogy egy ponton majd el lesz hagyva, hiába éltek nyitott házasságban és kalandozhatott a nő.

Nem is nagyon lehet megismerni ezeket a férfiakat. A legtöbbről kedves jelzők se ugranának be, egy-egy kifejezetten tapló alak is akadt közöttük. A legerősebb meg az eye candy faktor volt. Többeket megkerestem fotókon, és nem sokan mondhatták el, hogy emlékeztetnek az eredetijükre. Viszont, szép férfiak, ez megáll.

A kivétel Julia de Nunez, aki Bardot-t alakította. Róla viszont bőven akad olyan fotó, amin nagyon úgy néz ki, mint az eredeti. A külcsín az ő esetében is nagyon fontos, de neki több játéktér is maradt. Volt itt szülés utáni depressziótól kezdve öngyilkos késztetéseken át hedonista buliig minden. Hálás szerep volt ennek a sorozatnak a főszerepe.

A bulvár és karrier mellett volt még egy vonala, ami a The Crown Diana részeit is eszembe juttatta. Ahogy Bardot után járt a sajtó, ráakaszkodtak a lesifotósok, simán hozta azt az őrületet, ami Lady D körül is volt pár évtizeddel később. Durva is, hogy a bulvár már akkor annyira virágzott.

Abszolút működik guilty pleasure sorozatként, ami botrányok mutat be botrányosság nélkül. Ahhoz képest, mennyire téma a szex és a viszonyok, visszafogott a film. A látvány meg szép emberek, dögös ruhák, lenyűgöző tájak sorát kínálja. Azért gyerekeknek nem vetíteném le, de egy vállalható, gyorsan nézhető minisorozat volt.

Netflix thriller, és most kissé bajban is vagyok vele. Valami nem tetszett benne, csak még nem nagyon fejtettem meg, mivel volt bajom. Nem simán a film vége, az nagyon egyszerűsítő lenne.

De, még a vége előtt. A történetben két nő van a középpontban. Katherine sikeres tévésztár volt, aki a vagyonát a férje birtokába ölte. Így nem kicsit akad ki, amikor a férfi halála után mindent annak fia örököl. Aki egy elkényeztetett, betegeskedő fiú, aki érzi is, hogy a nő nem szereti és haragszik rá. A másik Lina, akit Katherine az után fogadott be, hogy a lány árván maradt. Lina kétségbeesetten szeretné az asszony szeretetét, és egyben tartani a második családját. Így ő lesz Jamie mellett a mindenes, idővel a felesége is. Csak éppen be lehet attól fordulni, amikor nincs egy perc nyugta sem, cselédként tartják és kedves szavak helyett üvöltenek vele. Megvan a nyomasztó alap légkör, amire majd a fiatalember orvosa tesz még rá egy lapáttal. Robert ugyanis kedves, meghallgatja és segít neki, lassan már pattognak is a szikrák.

A film trükkje meg az, hogy nem erről a pontról indulunk. Már mindenen túl vagyunk. Katherine saját testébe zárva, magatehetetlenül fekszik a kórházban, akit az özvegy Lina látogat. Az asszony ápolónője kezd el gyanakodni, hogy valami nem stimmel abban a családban, és jön a nyomozás, kérdezgetés és visszaemlékezés, hogy jutottunk el erre a pontra.

Játszik a film azzal, hogy egyáltalán ki az áldozat és ki milyen ember is igazán. Talán Lina az egyetlen, akit végig a jó oldalon tartanak, ha van is megingás akkor, amikor Jamie-t eléri a vég. De addigra már lehetett látni, ki a történetben a sötét alak, és az még fokozva is lett. Lina végig inkább az áldozat, semmint az elkövető. Bár, a viszonyában egyértelműen bűnös, de ő pont egy olyan helyzetbe került bele, ahol el tudom képzelni, miért menekült más karjaiba.

A többiek a végéig inganak. Van egy-egy szimpatikus húzásuk, hogy aztán tegyenek valami borzalmasat. A film végére egy ember megfizet, a másik feloldozást nyer, de ezzel sem vagyok elégedett. Itt nem lehetett volna tisztán bűnös – ártatlan felállás, mert ha Linát kissé ki is emelem, de még ő is megérdemelte volna, hogy egy időre lecsukják. A többiek még inkább.

A szexuális feszültség a fordulatig van meg. Lina és Robert titkos viszonyának tényleg megvolt a bűnös és guilty pleasure vonala, de amit kihoztak belőle a férfi indokainak és jellemének teljes felfedésével, már túlzottan kileng. Hassell különben nagyon jól hozza ezeket a gonoszságra is hajlamos, sötéten vonzó férfiakat. Jól állt neki ez a szerep is, ha azért azt logikátlannak érzem, ahogy dupla átverést készített elő. Minek? Lina éppen elég alap lett volna mindarra, amire vágyhatott. Arról nem is beszélve, hogy Famke Janssen tarthatja magát jól a korához képest, de nem reális, hogy egy korai negyvenes pasi inkább választaná őt, mint a nála 20-25 évvel fiatalabb, csinos örökösnőt. Mert itt az sem áll, hogy a nő jelleme indokolná, mert Lina volt a jobb személy is.

Netflix-film, így nem meglepetés, hogy megint nyúltak egy-egy sorozatuk stábjából. Hassell az egyik kiemelt szereplő volt a Cowboy Bepop egy elkészült évadában. Igaz, Rose Williams is sorozatból lehet ismerős, csak ő Jane Austen feldolgozásban tűnt fel inkább. Jellemző különben, hogy a nővért alakító Anna Friel szerintem emlékezetesebbre sikerült, mint Janssen, aki a végzet asszonyát hozta volna, de már nem tudom elhinni neki. Már az X-Men idején se hittem, hogy többen is érte csorgatták a nyáluk, azóta meg csak több idő telt el.

Lényeg, lehet vele kötözködni, nem is minden akar passzolni, de elnéztem. Hassell nekem szimpatikus, de mondjuk én bírom a rosszfiúsabb karaktereket, az emlegetett sorozatban is inkább őt szívleltem, nem a főszereplőt.

A mi kis falunk (s08e07-08) visszarázódik a hétköznapi részekhez. Vagyis, minden epizód 2-3 fő történetből áll össze, így több szereplőt meg tudnak mutatni a maguk kis szerencsétlenkedései közben. Ez a két rész ráadásul összejött úgy, hogy mások kerültek be az egyik és a másik részbe. A Répa család kényszerű külön költözése mellett Kati lett a kocsmáros, míg Zsolt az anyósjelöltékkel nyaralni ment, hogy aztán a horkolás miatt még sátorozni is nekiállt. Majd érkezett a barátnőinek hazudozó Anikó, akit Bazsó húzott ki a pácból. A doktornő a hangját elvesztő rendőrnek keresett gyógymódot. Az idősebb Répa neje meg takarítónőként hirdetést adott fel, és aztán jól meglepődött, hogy mennyire félreérthető lett az a bizonyos extra. Ugyanaz a helyszín, ugyanazokkal a szereplőkkel, egy beazonosíthatatlan évszakban. Van, ami jobban sikerült benne, más kevésbé. Az mindenképpen jó volt, hogy olyanok is előkerültek, akik kevesebbet vannak színen, mint Anikó. De, ami még jól is elsülhet, és üdvözölném, ha több ismert arc jönne vendégszerepelni. Itt is jutott belőlük: Kovács Patrícia a túl jó feleség Répa mellett, Mészáros Béla meg a szolgáltatást félreértő megcsömörlött férfiember. Egyelőre nekem simán miattuk érte meg a két rész, jó volt egy kis vérfrissítés.

Folytattam a Leverage: Redemptation (s02e03-05) részeket is. Ha valami közös pontot kellene bennük találnom, az a személyes ügyek címszót kapná. Hardison hamarosan az űrbe megy, és a csapattal külön-külön mindketten egy emlékezetes randit szerveznek, ami aztán tényleg munkává válik. De Elliot is megkapja a maga személyes történetét, amikor egy katonatársának kell segítenie. Vagyis, egyre jobban hangsúlyozzák, hogy ők nem csak egy csapat, de család is egymásnak. Mindig ott vannak egymásnak, és az ügyeknél is fontosabb a közösség. A sorozat egyre inkább átalakul magánéleti szálak felé. Ha az eddigi öt részt nézem a felsoroltakon túl, láttuk Breannát randizni és Sophie is szembenézhetett a múltja egy korábbi szereplőjével. Ebből a háromból is csak egy volt klasszikus ügy, amikor a játékos csapatot kellett megszabadítani a korrupt menedzserüktől. Kevesebb a poén, az átverés és már el vannak túlozva egyesek képességei. Pl. Elliot egymaga lever egy katonai egységet, de Parker is kb. úgy közlekedik, mint a Flash. Pedig ezt még szórakoztatóbbnak is találtam, mint a nyitányt, de még mindig nem tetszik, mi lett ebből a sorozatból.

Végül, elkezdtem Emma Stone sorozatát. The Curse (s01e01-05) a címe, és komédiaként van reklámozva. Nos, még mindig próbálok rájönni, ki szerint és mi ebben a vicces. A merő szenvedés és nyomorult főszereplők számomra találóbb lenne, és ezt úgy írom, hogy nem csak belenéztem. A fél évadot már megnéztem, és annyira tudom utálni a főszereplő párost. Szánalmasak, idegesítők, és minimális késztetésem sincs bármiért is drukkolni nekik. A történet szerint Whitney és Asher házasok, akik egy tévéműsort igyekeznek összehozni. A nő építész, és önfenntartó házakat épít és ad el indián területen. Erről szólna a műsor is. Közben meg elvetél, idegesítik őket a nő szülei és majd megszakadnak, hogy jó sajtójuk legyen az indián közösség bevonásával. Én egyszerűen unom a történetet, és annyira kisszerű, idióta szereplők vannak benne, hogy egyszerűen fáj nézni. Asher irtó nagy balek, a rendezőjük még inkább és komolyan várom, hogy minden rájuk szakadjon. Pedig színészileg van benne munka, de drámához közelebb áll, mint fekete komédiához. Hol van ebben bármi poén? A cím is onnan jön, hogy vágóképeket vesznek fel egy szupermarket parkolójában, és Ashernek egy üdítőt áruló kislánynak kellene pénzt adnia. De csak 100 dolláros van nála, amit a felvétel után vissza is vesz a gyerektől, aki erre azt mondja neki, hogy megátkozza. Ő meg elkezdi komolyan venni. De van egy indián művész is, aki annyira használja őket, hogy csak úgy koppannak mellette folyamatosan. Pl. üzleti megbeszélést kellene tartaniuk, meghívják egy drága étterembe. Szabadkozik, de aztán kikér egy jó adag és drága ételt, amit el is csomagoltat és már el is szalad, mielőtt a szerencsétlen páros egyáltalán szóba hozhatná, mit akarnak tőle. Borzalmas az egész, nem is értem, miről akar ez szólni. Emma Stone miatt elnéztem, de ebben nem találok semmit, ami maradásra bírna. Értelmetlen, unalmas, és mi ez? Komolyan nem tudom.

A multiverzumnak hála, akár DC, akár Marvel, végtelen számban lehet variálni az egyes történetek. Ezt játszotta meg ez a Batman-film is, amely teljesen önálló és egész alkotás. Zárt annyira, hogy nem igényel folytatást, és magában rejti a teljes Batman alaptörténetet egy más köntösben.

Már eleget kerülgettem. Milyen ennek a filmnek a világa? Az első, hogy a cím megtévesztő. Van a DC világban Végzet/Doom nevű gonosztevő, így simán azt vártam, hogy ő bukkan fel majd. De nem. Itt egy steampunk környezetet kapunk, amivel máris megmagyaráztam, miért olyan furcsa a borítón Batman köpenye. Az autója, a fegyverei és az egész világa olyan, mintha egy másik században járnánk, ahol másképpen alakult a tudomány.

A legfontosabb jellemző a Lovecraft teremtette világgal való kapcsolata, a sok weird fantasy elem a történetben. Több szereplő eredettörténetét megkapjuk így másképpen: van benne olyasmi, amiből fel lehet ismerni az eredeti alakot, de teljesen erre a világra lettek szabva. Csak egy példa: Harvey Dent. Itt polgármesternek választják meg, és egy Méregcsókot idéző lény fog vele kezet, ami beindít egy folyamatot, ami a fél testét átformálja, Kétarccá teszi. De itt nem válik gonosztevővé, nem is lesz aktív részese a cselekménynek. A módosult teste egy átjáró nyitására lesz alkalmas, ahonnan egy másvilági istenség megidézhető. Ismétlem: itt Lovecraft történetei, amiben gondolkodunk. A nagy ellenfelek közül Joker hiányzik feltűnően, de megjelenik egy más eredettel Pingvin, Mr. Fagy, a Ghul család és szektájuk, Krok. A jó oldal harcosai is felsorakoznak, de itt is él a weird fiction szabály. Itt nincs biztonság. Meg is lepődtem, amikor viszonylag gyorsan hullani kezdtek a szereplők. Egyáltalán nem garantált a happy end.

Különben nem is tudom, minek nevezzem a végét. Egy egészen más, weird kezdetnek? Lehetne poénkodni, hogy megszületik itt is Batman alakja, de egészen másképpen és formában, mint a klasszikus történetekben. Itt komolyabb az áldozat, a változás – minden.

Tetszett benne, ahogy átgondoltan minden alkalmazva lett erre a világképre. A szereplők alakja, az ellenfelek, Ghul szektája és céljaik. Ahogy a Lovecraft elképzelte másvilági isten kinézett, az lehetett volna a szerző egy kötetének illusztrációja is, bár ahogy az űr tükröződött a szemében, ahhoz kellett a mozgókép. Ki vannak találva az eszközök, ruhák, épületek is. Az eredeti képregényt nem ismerem, de ebben volt bőven munka, hogy egy ilyen egységes, jellemző design megszülethessen.

A történetben van rejtély, nyomozás és akció. Talán csak okosnak nem mondanám, eléggé vezetve vannak a szereplők egy kényszerpályán. De működött így, ez is a része annak, hogy ennyire kereknek érzem a történetet. Megvan mi honnan és hova tart.

Nem cserélném le a megszokott Gothamet erre a verzióra, de egyszeri alkalommal kellően érdekes volt. Jól állt neki ez a sötétség, a mélyebb horror gyökerek is.

Ennek a megértéséhez kevés vagyok. Lehet egy tévéfilm olyan sikeres, noha nem éppen izmos darab, hogy sorra gyártsák a klónokat? Mert ezt a részt folytatásnak nevezni nem is kicsit lenne túlzás. Lényegében ugyanaz, mint az előző rész, csak most északi erdő helyett a szavannán kell túlélni.

Megint gyerekek repülnek az apjukhoz, és megint a gépen van egy malamut. Most nem saját kutya, de nagyon gyerekbarát eb. Mi több, a neve is ugyanaz, mint az első részben. Azért nem merném kijelenteni, hogy ugyanaz a kutya lenne még a cselekményen belül, de ez sincs kizárva. Megint lezuhannak, a pilóta megint megsérül annyira, hogy a gyerekeknek el kell indulni segítségért és csak a kutyát tudják magukkal vinni némi élelmiszer és víz mellett.

Ennél nagyobb gond, hogy még a kalandjaik is megfeleltethetők egymásnak. Az előző részben a farkasokat kellett elijeszteni maguk mellől, most a hiénák mérik fel, megtalálták-e bennük a vacsorát. A nagy, veszélyes medve helyett meg az oroszlán a csúcsragadozó, amivel szintén lesz egy afférjuk. Ugyan szenvednek a környezet kihívásaitól, és megint megoldják. De még olyan jelenet is van, amikor az egyik gyerek leesik és ki kell húzni. Csak most nem az apa mászik le érte, hanem a malamut fog segíteni. A forgatókönyvírónak nem kellett megszakadnia, ez csak átdolgozási feladat volt.

Ennek következtében nem is lett okosabb a film. Teljesen hihetetlen, amiket és ahogyan a gyerekek túlélnek. Ahogyan az állatok viselkednek köröttük. Nem is tudom, melyik a durvább: amikor a malamut a medvét ijesztette el a gyerekek közeléből, vagy most az oroszlán elzavarása. Talán csak egy elem van, ami azért így jobban csúszott: most nem volt veszélyben a szülők házassága. Az előzőben a végére varázsütésre békülés lett, most eleve egy csapatot alkottak a szülők. Igaz, most meg kaptunk egy részben ügybuzgó keresőcsapat vezetőt, aki nem győzött teóriát gyártani, hogy a gyerekek besétáltak-e a háborús területre vagy sem.

Mivel ismétlésnek éreztem, izgalmasnak se találtam. Az a séma is nagyon hamar kitűnt, hogy a gyerekeket és a kutyájukat nem érheti igazán veszély. Még a zuhanás utáni sérüléseik is nagyon felületesek voltak, és lehetett látni, hogy éppen csak rájuk kentek valamit és ennyi. Hiába van cselekménye, és pörgetik az eseményeket, a komolytalansága és az ismerős volta miatt nálam unalomba fulladt.

Most is a környezet és az állatok mentik, ami menthető. A malamut szép, ahogy a köröttük levő állatok is érdekesebbek lettek, mint a gyerekek. Különben azt kétlem, hogy tényleg Afrikában forgott, ahhoz túl beállított és egyszerű volt a gyerekek által bejárt tér.

Végül, egy gondolat a színészekről. Tévés, ismeretlen arcok Jeri Ryan kivételével, akinek azért tévés munkákból ismerős lehet a neve és az arca. Ahogy az előzőben, itt is az anya a karaktere a legnagyobb név, bár nem sok szerepe van. De különben most sincsenek olyan szerepek, amire azt mondanám, jól megírtak.

Mivel a kutyás filmeket bírom, elnéztem, de most már többet fanyalogtam. És még van 2 része? Jaj…

Hát, eredetiséggel nem fogom vádolni ezt a filmet. Egy időben kifejezetten divatos volt olyan horrort gyártani, amelyben a szereplőknek ki kellett jutni a szabadulószobákból, vagy belehalnak. Amerikai, sokkal látványosabb verzió is van, mint ez a darab.

Akkor mi benne az új? Egyrészt, kamaszokat küldenek be a játékba. Másrészt, az egésznek egy pszichológiai teszt az értelme. Folyamatosan tesztelik őket, és az emberi viselkedés, amit irányítani próbálnak. Mondjuk, az nincs meg, ehhez miért kamaszokat használnak, akik még alakuló személyiségek, de mindegy. A csoportdinamikát figyelik és nagyban megy a konyhapszichológia. Még talán jobb is lehetett volna, ha értelmesebb célt találnak. De az volt a téma, hogy mennyire kell feszíteni a húrt, hogy egy ember megölje a barátját.

Ebből talán lehet sejteni, hogy olyan feladatokat kapnak, amelyekkel egymást kínozzák és olyan titkokat kell feltárniuk, ami majd fáj a baráti kör egy másik tagjának. Vegyük csak azt, hogy az ötösben van egy szerelmes pár is, de az egyik fiú rámozdult a lányra és valami ott elindult. Amit persze a másik fél észre sem vett, de most majd brutálisan szembesítik vele. De akadt olyan is, hogy a hőségbe kitett fiútól megkérdezték, mit tenne meg a társaival egy palack vízért. Bevállalt egy kar eltörést, aztán ki is készült, amikor utána el is kellett törnie a barátja kezét.

Emberek és számítógép vezéreltek mindent, de itt nem volt hiteles, hogy milyen környezetet teremt az MI. Először nem is hittem, hogy fizikailag jelen vannak a srácok a helyszíneken, csak virtuális valóságban gondolkodtam. De nem, itt kilyukadtunk oda, hogy a gép tényleg így teremtett a semmiből az alagsorban végtelen sivatagot vagy éppen fagyasztó hómezőt. De különben is igaz a filmre, hogy minél jobban gondolkodik rajta az ember, annál nagyobb butaság az egész. A lehetetlen környezet, de maga a téma is. Mégis, mivel és mit vinne az előre, ha ráveszik az egyik gyereket, hogy végezzen a barátjával?

Nem lett horror sem, és nem csak azért, mert ebben nem ölnek. A feladatok sem véresek, és a gép sem kezd öldöklésben. Még ha egy-egy ponton idézi is a Kaptár rendszerét, itt nincs semmi hasonló felszerelés. Ha ártanak valakinek, azt egymás között kell kivitelezni.

Nem látványos, nem okos, és a szereplők se lettek szimpatikusak. A baráti ötösből mindenkinek van valamilyen diszfunkciója és nem egyszer fel is merült bennem, hogy alapból nem működnek jól a kapcsolataik, még egymás közt sem. Amikor meg az egyik fejlesztő is közéjük pottyan, még zavarosabb lesz az egész. Pl. amikor a nő bekerül a játékba, a helyettese pillanatok alatt elküldi a stábot, és egyedül felügyeli tovább a kísérletet. De miért? Ott még csak indok sincs.

Béna a befejezés, a fiúké és a tudósé is. Nem volt olyan érzetem, hogy jó, hogy vége, de olyan sem, hogy szeretném látni a folytatást is. Amire hagynak esélyt, de kétlem, hogy felkeltette volna ez az érdeklődést egy esetleges másik rész felé.

Nagyon röviden: nem tetszett, nem ijesztő, nem érdekes, nagyon mű.

Az eddigi legrövidebb évad, bár nem véletlenül. Egyfajta Halloween különkiadásként érkezett, csak ennyi idő kellett, hogy rászánjam magam a megnézésére.

Továbbra is antológia sorozat, ebben az évadban négy epizóddal. Ha meg kellene mondanom, miért éppen Halloween, a horror zsáneren túl nem tudom, mit választanék. Sőt, néha egészen olyan érzésem volt, hogy inkább a Black Mirror jut róla eszembe, nem is az AHS.

Erről most beugrott, hogy szinte minden epizódot tudok valamihez társítani. A Bestie és a Daphne lehetne Black Mirror is. Az egyikben egy netes barát kezd nagyon rossz hatással lenni a kamaszlányra. Daphne pedig egy MI, egy személyi asszisztens program, ami A nő stílusában keveredik bele hőse életébe. Ám mivel horror sorozat, nem összerakni fogja, mint a Phoenix-filmben, hanem thriller és horror irányába haladunk. A Tapeworm alakmását talán del Toro antológiájában láttam, amiben egy krém csinált bombanőt és őrültet a hősnőből – most a divatvilágba helyezve egy kissé más módszer vezet szépséghez és őrülethez is. Végül, az Organ zárt, amely a szervlopás városi legendáját dobta fel titkos társasággal. Legutóbb talán Sebastian Stan filmje, a Fresh volt ilyesmi. De ez az, amiből találnánk többet is, országos krimi sorozatokban is fel-felbukkan egy-egy szervlopás. Máskor jobban számon kérném a sorozaton az eredeti ötleteket, de annyira más és új volt egy-egy történet, hogy belefért. Meg, több esetben bírtam azt is, ami eszembe jutott róluk, így elvoltam a részekkel.

Ami viszont meglepett, hogy az AHS és ez a társsorozat is sokkolni szokott. Ha csak az AHS mostani, terhességgel foglalkozó sorozatára is gondolkodik, képileg nagyon merész és mutatnak olyasmiket, ami miatt nem szoktam még nassolni sem egy-egy rész mellett. Itt viszont nem volt ilyesmi. Lehetett volna, minden részben el tudok képzelni olyan pontot, ahol borzaszthattak volna. A modellek bélférgének testből való kilökése, de a szervlopás is adná a sok lehetőséget, de ezekkel nem élnek. Talán a nyitányban Bestie külcsíne a számomra legsokkolóbb. Úgy meg pláne, hogy látjuk, mire rá nem tudja venni a kamaszokat. Fel nem tudom fogni, hogy River pl. miért őt választja majd, de ettől durva a vége és lehet fogni a fejem.

A történetek is inkább thriller felé vannak eltolva. Nekem tetszett így, azzal együtt, hogy nem kellett undorító dolgokat sem látnom a képernyőn. Csak éppen ezzel nem elveszik valami, ami a márka része volt? Ha az ember borzadni akart egy horroron, akkor választott AHS-t. Ez viszont nézőbarát az előzményekhez képest.

4 történet, mind szépen kerek és önálló is. Teljesen jól működnek a részek rövidebb volta miatti nem film hosszban is. Így tömörebbek, jobban ütnek a lecsapások és gyorsabban is nézhető.

Hogy még egyet mondjak, amivel igazából nincs bajom, csak az AHS márkajelet hiányolnám újfent: a casting. Ez most nincs megtöltve a szériák színészeivel, és igencsak erőltetnem kellett a szemem, hogy ismerőst találjak bennük. De mit ne mondjak, nem boldogítottak az olyan mellékszereplők, mint a NYC évadból ismerős Jeff Hiller. Seth Gabel már szívesebben látott ismerős. Nagyobb nevek közül kettő van benne, de ők moziból, nem a sorozatokból: Gwyneth Paltrow lett Daphne hangja – még egy dolog, ami felidézte A nőt. Ott Scarlett Johannson duruzsolt a fülünkbe, nem egy nevenincs színésznő. A másik a szervlopó Emily Browning, ha ő azért olyan karriert nem is mondhat a magáénak, mint Paltrow.

Az első három tetszett jobban, különben. Pont a zárlat lett olyan, amelyikben nem működött a rész végére tett csavar. Leginkább azért, mert az előzőekben szimpatikus emberek bukását követtük, akiket lehetett sajnálni. A szexista, idegesítő Toby bukása viszont nem tudott különösebben meghatni. Ha nem is kárörvendtem, de majdnem, az ő történetének végén.

Az is tetszett, hogy okosabban igyekeztek ijeszteni. Nem jump scream elemek voltak, hanem feszült helyzetek és az igazság kiderülésekor a sokk, hogy mibe is keveredett egy-egy szereplő a történetben. Van benne fantasy és sci-fi elem, de nem vészesen sok.

Nem egy tipikus AHS sorozat, ami jó is, nem is. Szívesen néztem, de amitől AHS egy sorozat, az kevesebb benne.

Olyan messzire nem mennék, hogy tetszett ez a film. Ahhoz túl sok minden akadt benne, amivel problémám volt. Mint a vége is, de ennyire talán ne is szaladjunk előre.

A történet hőse Tony, akinek volt egy álma. Amerikába menni. Soha nem jött össze, iskolabusz sofőr lett belőle, aki minden kötöttséget kerül. Ám egy szívroham ráébreszti, hogy rendbe kell tennie a kapcsolatait. Vagyis, meg kell ismernie a lányát, akit kisbabaként elhagyott. Maria versenytáncos és tánctanár lett – nem mer neki bemutatkozni, így inkább az órájára iratkozik be. Ez alapján akár komédia is lehetne, és valahol az is, de nem tudtam annak nézni.

Közelebb van a dramedy vonalhoz. Mert elég problémás ez az apa – lánya kapcsolat, és Tony egyéb dolgokkal is küzd. Ahhoz nem elég komoly, hogy dráma legyen, de az a könnyedség és felhőtlenség sincs benne, amitől vígjátéknak érezném. Hiányzott is, hogy kibillenjen a mérleg valamelyik irányba, mert így szinte folyamatosan hiányérzetem volt.

Mennyire fontos benne a tánc? Nehéz eldönteni. És már ezen a vonalon elkezdődnek azok a dolgok, amiket nem tudtam hova tenni. Ilyen típusú filmben azt még el tudom fogadni, hogy a szomszédja segítségével és Youtube videók alapján Tony megtanul rumbázni, hogy bekerülhessen a lánya haladó tánccsoportjába. De mit kezdjek azzal, hogy Maria táncpartnere betegsége után a férfit kéri fel, hogy lépjen a fiatalember helyére? Ok, hogy akkor már tudja, hogy az apja, és ez a kapcsolatépítés eszköze is. De a lánynak komoly ambíciói vannak, hogy kijusson a világbajnokságra. Hogy akarná azt megtenni egy kezdővel? Tony nem is éppen egy Fred Astaire.

Ugyanakkor meg állandó eleme a történetnek a tánc. Az elején a tanulás, majd mindig látunk valamennyit a tanórákból is, ha a lényeg az lesz, hogy utána miképpen próbál beszélgetni a lánnyal. Benne van a tánc, de mégsem az a fókusz. Egy ponton van nagyon eltalálva – a táncversenyt kurtán-furcsán intézték, erőltetettnek éreztem az onnan gyűrűző összeveszést is. Viszont, az utolsó táncuk, ahol és ahogy az történik, az egy szép pillanat, és ott értelme is van.

Tony alapvetően vígjátékok tipikus szereplője, még akkor is, ha akad a történetében dráma is. Nem véletlenül Franck Dubosc kapta a szerepet, ő otthon van az ilyen apafigurák megformálásában. Mellette Louna Espinosa a komolyabb fél, és neki több az eye candy funkciója is. Már a táncórákon is ott van, hogy van olyan tanítványa, aki inkább nézi a tanárnője alakját, mint gyakorolja a lépéseket. És természetesen poént is tettek be arról, hogy Maria kikezd a férfival, aki majd megszakad, hogy utasítsa vissza anélkül, hogy elijessze vagy el kellene mondania, mi köti össze őket igazán. Itt azért megjegyzem, hogy Maria nem cserélné le a fiatal, őt nagyon szerető vőlegényét az öregebb modellre, csak nem buta lány. Rájött, hogy álnéven ki jár hozzá táncolni, és a nyulat igyekezett kiugratni a bokorból. Végül is, célt ért…

A téma kissé giccses. Soha nem késő, és hogy a szeretetért érdemes élni. A franciák az ilyesmiket különben jól be tudják csomagolni, de most megvan az a kis hiányérzetem, amit már emlegettem. Nem nevettet, nem is hat meg igazán, de nem is komoly film. Valami hiányzott.

Miért volt olyan érzésem, hogy én ezt a filmet már láttam? Pedig nem, eddig nem is tudtam, hogy létezik, de tiszta déjá vu volt. Nem volt valami sorozat, ahol valakinek az volt a képessége, hogy kb. egy perccel előre látta, mi fog történni? Mindegy, nem ez a lényeg.

Van egy blogger, Franklin, aki az egészségügy legragyogóbb elméjével szeretne interjút készíteni. Ehhez belopódzik az egyik rendezvényére, és véletlenül sikerül megmentenie Burrell életét. A földön pedig megtalálja a férfi gyűrűjét, amiről hamarosan kiderül, hogy 57 másodperccel képes visszapörgetni az időt. Franklin gyorsan el is ér mindent, ami eddig nem akart összejönni neki. A kaszinóban rendbe szedi magát anyagilag, álmai nője a karjaiba omlik, és a milliomos, akit rég le akar buktatni, állást ajánl neki. Csak éppen az idő feletti hatalom egyre jobban tetszik neki, kezdi elveszteni az eredeti céljait.

Ami a cselekménnyel a legnagyobb baj, az megfogható azzal, hogy gyors, összecsapott és a konfliktusokat bután varrja el. Franklin pillanatok alatt szedi össze magát, amikor a barátnője egyszer beolvas neki. Amit hetekig nem tudott összehozni, fél nap alatt megoldja. A lánykérés, amire sor kerül, miután kb. 3 hete ismerik egymást, vagy annyi se? Ahogy Thorensen bevégzi, a többiek meg minimális sérülésekkel kimásznak a lezuhant repülőből, persze. Ahogy Burrell megteszi az állásajánlatát. Tudnám sorolgatni, minél jobban szétszedi az ember, annál inkább nem akar stimmelni. Röhejes, ahogy Thorensen a zsaroláshoz anyagot szed össze. Vagy az, hogy Franklin az MIT-n végzett mérnök, aztán kb. úgy viselkedik, mintha nem is lenne mögötte szaktudás. Nem is gondolkozom ezen tovább, mert minél jobban megpiszkálok benne valamit, annál inkább érzem, hogy nem állnak össze a szálak kerek egésszé.

Kicsit thriller, kicsit akció is próbál lenni, aztán egyik sem jön össze igazán. Franklin lebuktatná a főnökét egy gyógyszer miatt, nem kell kinyomozni semmit, csak bizonyíték kellene, amit bámulatos gyorsan megszerez, amikor rászánja magát. Próbálják elhallgattatni is, de nem valami látványosra sikerül a módszer. A látványelem a visszapörgetés, ezzel humort is próbálnak belevinni, de csak ritkán jön össze. Ahogy Franklin megszerzi a széf kódját, még ok, de a kaszinózás olyan semmilyen.

Josh Hutcherson a főszereplő, és mellette még Greg Germann lap több játékidőt, mint a kegyetlen üzletember. Ehhez képest meg lehet nézni, mi van a plakáton. Morgan Freeman a tudós, akié eredetileg a gyűrű. Van kb. 3 jelenete az egész filmben. Az elején, a végén, meg egyszer majdnem a közepénél. Mondjuk, megértem. Én is inkább Freeman miatt álltam neki a filmnek. Nyomorult Hutcherson nem tud elvinni egy filmet a hátán. Az Éhezőkben ott volt Lawrence. A sorozatában a 3 főszereplő közül ő volt a leghalványabb.

Annyira rossznak azért nem érzem, mint amilyen kritikákat olvastam róla, de nekem sem tetszett. Az időugrás még csak ok, de a thriller – oknyomozó szálat és a romantikát nagyon nem találták el.