Gyerekkorom egyik kedvenc téli filmje volt a Hóbarát. Abban van az, hogy a zenész édesapa hazafelé tartva autóbalesetet szenved, de egy évvel később a fia és a neje hóemberére rákerülnek a ruhái, és a férfi a hóember testében kap egy esélyt, hogy elköszönjön és jóvá tegyen pár hibát.

Nos, amiért felemlegetem ezt a Keaton-filmet, hogy ebben a Tom és Jerry mesében is van egy nagyon hasonló motívum. Itt is életre kel egy hóember, amit az egyik főszereplő épített. Jerry unokaöccsének építménye lesz ez. De említhettem volna a Jégvarázs Olafját is, jut eszembe. A lényeg, kaptunk egy újabb életre kelt hóembert.

A mese egyik célja is az lesz, hogy valamiképpen életben tartsák az egerek az új barátjukat. Egy legenda lesz a megoldás, a hegyen levő mágikus földről, a Hóemberek földjéről, ahol sosem olvad el a hó. Ide kell majd eljutniuk, miután a hóember segített nekik megoldani a kisvárosi gondokat.

De mielőtt erre a szálra rátérek, meg kell említenie, hogy ez a hóember nem egy túl szimpatikus figura. Pedig jót akar, kedves és teljesen szimpatikus szereplőnek alkották meg, és mégsem szerettem. Nekem már túl egyszerű és butácska figura. És igen, Tom és Jerry mesében nem is kellene többet várnom, de valahogy nem nyert meg ez a figura.

Pláne, hogy dalra is fakadnak és nem tetszettek a mese zenéi. Az csak egy dolog, hogy szinkronnal néztem, a dalok meg angolul szóltak – én értem, de pl. a keresztgyerekem nem tudott volna mit kezdeni vele -, de még csak nem is dallamos.

A másik szálon van Tom, és az volt az, amit értékelni is tudtam. Az egerek egy kedves, idősebb játékboltos nőnél laknak, akinek a szemközti szomszédja is játékokban utazik. A nő régimódi, kedves termékeket árul, míg a férfi mindenféle modern és elektronikus játékot. Tom meg nála lakik. A boltosok vetélkednek, és a kedves néni áll vesztésre. Ennek megfelelően az állataik is folyamatosan törik a borsot egymás orra alá.

A világa roppant egyszerű: a néni és az egerek meg a Hóember jók. A gazdag boltos gonosz, és még a hűségesen neki dolgozó Tommal is cudarul bánik. E fekete-fehér oldal. Tom az egyetlen, aki kicsit többet tud ennél az egyszerű felosztásnál. Hűségesen dolgozik a gazdájának, egerészne, és Tom tulajdonképpen idilli háziállat. De majd felnyílik a szeme, hogy mit kap mindezért cserébe, és hol lenne igazából a helye. Így ő a sötét oldalról majd átáll, és pozitív szereplőként zárja a mesét. Ami szerintem fontos, mert ugyan Tom és Jerry hajszolják egymást, de nem jó – rossz figurák, csak vicces állatkák, akik természetüknél fogva ellenfelek. A mesében meg közben barátok is.

Korrekten meg van rajzolva is. Az egerek és Tom, az emberi alakok, de még a hóember is kedves figura lett. Nyilván nem egy Pixar, de egy teljesen vállalható, mutatható Tom és Jerry mese.

A cselekményt a több szál kellően mozgalmassá teszi, és a szokásos macska – egér párharcok is pörgetik a történetet. Most még téli üzenet is van benne – a barátságról, vagy éppen az ajándékokról. Nem mindig a legújabb és a legdrágább a jobb.

Gyerekkorom egyik klasszikusa volt a Tom és Jerry, most is elnézem. Akár egész estés verzióban is, csak nem élőszereplősen. Ezt jobb mesének meghagyni, ahogy ez a show is tette.

Ötletem sincs, mennyien vannak itthon, akik szerepjátékosként ismerik a D&D világot. Nekem inkább az van meg, hogy már korábban is készültek ebben a környezetben játszódó filmek, valamint a Stranger Things kockái bizony szerepjátékoztak.

De, a film nem igényel semmilyen előismeretet, simán lehet nézni önmagában. Mindent, ami a világból fakad, el is mondanak, de nem is törekszik az egészet bemutatni. A mágiára, a lényekre és a vörös papokra van szüksége, amiket be is mutatnak nekünk.

A zsáner vegyes. Alapvetően fantasy, a lények és a mágia miatt. Van benne barbár, élőholt, varázslók, törpék és tündék, druida, a teljesség igénye nélkül. Egy küldetést kell végrehajtani, ami közben több helyszínen is megfordulnak. Ilyen szempontból a szerepjáték hangulata is visszaköszön, ahogy a nagy ellenség felé haladnak betöréseken és kisebb ellenfelek legyőzésén keresztül. A mágikus tárgyak és sárkány, ezek is vannak, majd elfelejtettem. Eddig tehát pipálva a fantasy és a kaland.

Közben nagyon erős benne a komédia elem, néhol annyira, hogy azzal már a zsáner paródiáját is adják. A barbár Holga, aki elhagyta a törzsét a szerelemért – aztán kiderül, hogy az álompasi – Bradley Cooper alakításában – törpe. Fura egy pár a mokány barbár meg a törpe, de hogy ismételjem magam, hajlik a paródiába. Mint az, amikor a veszélyes sárkány a kincskeresés közben annyira kövér, hogy még menekülés közben is tudnak arról beszólásokat gyártani, hogy mit falt fel eddig és mekkorák a méretei. Szerencsére annyira messze nem mennek el, hogy tényleg paródia legyen az egész, inkább csak összemosolyognak a nézőkkel, hogy milyen könnyen lehetne más irányba is vinni a filmet. Ha csak egy kicsit piszkálnák meg, a végére a hőssé válás és epikus nagy kaland helyett lehetett volna egy agymenés is.

Látványra sem rossz. Látni, hogy moziba szánták és költeni is hajlandóak voltak. A mágia, a lények megjelenítése vagy éppen a helyszínek. Nem olyan eredeti, hogy sablon lehessen későbbre is, de a célnak tökéletesen megfelel és nem jutott eszembe, hogy gagyi lenne. De, egyszer. Amikor egymás mellé tették a filmben törpe Bradley Coopert és Michelle Rodriguezt. Nem nézett ki jól, meg hitelesnek sem. De ez volt a legnagyobb bajom, és sokkal inkább ez, mint a vörös papok vagy a lényekben valami látványos baki.

A szereposztás kapcsán is merengek, hogy a ’futottak még’ kategória, vagy annál kicsit jobb. A főszereplők már fénykorukon túl vannak. Még filmeznek, kapnak főszerepeket, de már nem azokat a szuperprodukciókat, mint egykor. Látni rajtuk, hogy egyre jobban öregszenek, akár Pine, akár Rodriguez, az olyan színészekről nem is beszélve, mint Hugh Grant. De az is árulkodó, hogy a film esztétikai közepe, akit a filmen belül sztárolnak, az Rege-Jean Page Xenik lovagja, aki a legnagyobb és makulátlan hős, mindenki megmentője és csodálata tárgya a történetben. Vagyis, a Bridgerton első évadának férfi főszereplője. Pine kislányát meg az a Chloe Coleman játssza, akit szerintem mindig castingolnak, ha félvér kislányt keresnek mellékszerepelni. Jó, túlzok, de csak kicsit.

Könnyed, egyszeri néznivalónak elment. Annál többet nem látok benne.

És még mindig nincs vége. Lassan már arra leszek kíváncsi, meddig és mivel tudják elhúzni a zárást. A tehetségkutatónak vége, és most mindenki helyezkedik. Ó, majdnem lemaradt: Valami Amerika (s01e08) heti részről van szó. Alapvetően már szerelmi sorozatként nézem: Balázs belesodródik egy esküvőbe, amiről a testvérei lebeszélnék, ha tudnák. Ivett megint kimutatta a foga fehérét, és visszaállt erőszakos, kellemetlen üzemmódba. Pedig én szerettem volna, ha tényleg megváltozik, és nem csak manipulál. Erőltetett poénok, és én sajnálom is, ahogy most mutatják, hogy valójában milyen kegyetlen nő, ami szimpatikus volt benne, csak megjátszotta. Zita és Zénó romantikus komédia elvárás szerint a nagy gesztussal egymásra találtak, végre. Ezt azért lehetett sejteni akkortól, hogy a srác a barátaival pont abba a bárba ment be az elején, ahol a lány elszolgált. Minden közhely ellenére őket nézem legszívesebben, és végre egy normális dalon dolgoznak. Zénótól különben szívesebben hallgatnám, de majd kiderül, milyen Zita hangján. Végül, Marci és Vivi. Én nem tudok nekik drukkolni, és az is nagyon mű, ahogy Bala megint kitalál Marcinak egy feladatot. Kifulladt. Volt több helyszín, nagyobb szerepet kapott a testvérpáros anyja, próbálkoznak, de én már túlnyújtott rétestésztának érzem. Bízzunk benne, a végére azért jut majd egy csattanó.

Sokkal szívesebben néztem Julia (s02e05) heti ügyét. Itt sokkal finomabban hangolnak, és vannak kifejezetten jó eltalált részek benne. Ahogy Julia egyszerre önző is, meg nem is. Ahogy igényli, hogy a barátai körötte legyenek, ő legyen a középpontban, miközben meg másokat is képes előre húzni, és megosztani a sikert. Nekem simán eladja, ahogy ellentmondásos tud lenni a viselkedése. Ahogy nagylelkű is, meg szeretetéhségében önző is. Alakul a show, és a tévézés világából is vannak éles jelenetei. A női műsor, amire azt mondják, túlzottan merész? Annyira szívesen rávágnám, hogy inkább a férfiaknak kényelmetlen. Meg lehet nézni, hogy pl. az újításokat, új dolgokat szerető Russ férfi létére támogatta és tetszett neki, míg az igazgató annak ellenére lefújja, hogy mindenki dicsérte neki és látta a potenciált Alice műsorában. A rasszizmus és a férfiuralom tökéletes példája. De lehetne említeni Julia műsorában a termékelhelyezést is. Ebben a formában tényleg röhejesnek van beállítva, hogy a pénz diktál, és mennyire megmérgezik vele a műsort. Még a politikai vonalon is húzták kicsit az agyam. Már komolyan érdekel, mi van Paul és Julia múltjában, ami miatt a férfi feladta a karrierjét és visszaköltöztek az Államokba. Utalgatnak, de még nem fedték fel a titkot. Működik csalinak is, tényleg érdekel, hova jutunk vele. Kellemes, a laza felszín alatt van benne tartalom. Korhűnek tűnik, de teljesen nézhető most is. A színészei meg jók, ez sem meglepő. Hirtelen lecsökkentek a heti nézős sorozataim, de ezt legalább megéri várni hetente.

Bár Liam Neeson az egyetlen akciópapa, akinek még mindig szívesen nézem az ilyen stílusú filmjeit is, most azért csengett a fülemnél az a bizonyos csengő. Ezt lehet, hogy nem kellett volna.

Igaz, nem ez az első alkalom, hogy Neeson egy európai sikeres film amerikai verziójában kap főszerepet. Talán nem csak nekem rémlik, amikor a Dermesztő hajszában Stellan Skarsgard szerepét újrázta. De ami ezzel a filmmel történt már… Van egy eredeti spanyol verzió, amit már feldolgoztak a koreaiak és a németek is. Most meg amerikai verzió is van. És ez nem olyan, mint a baráti kör a telefonnal, amit országra lehetett szabni, ez ugyanaz a történet ugyanolyan csavarokkal. Ráadásul, a helyszínt nem is tették át az Államokba. Neeson is a németeknél akciózik, ami miatt még az is megfordult a fejemben, hogy nem is az eredeti, hanem a német feldolgozás remake-je. Ami meg azért gáz.

Pedig én szerettem volna szeretni a filmet. Több okból is. Ismétlem magam, de számomra Neeson a leghitelesebb akciópapa. Még neki nézem azt el legjobban, hogy olyan srácok, akiknek inkább az unokáit kellene játszani, a filmben a gyerekei. (Még messze nem annyira gázul néznek ki egymás mellett, mint amikor Tom Hanks játszik apát nagyapa helyett.) Másrészt, mégiscsak Antal Nimród filmje, akinek drukkolok, hogy alakuljon szépen a karrierje.

A kötelezők benne is vannak. Az akciók gördülékenyek, megvan a feszültség és nem is kellett a főszereplőnek olyan akciókat bevállalni, amire azt mondaná az ember, hogy az ő korában már teljesen hiteltelen. Neeson a film nagyjában a vezető ülésbe van szegezve, és arccal kellett hoznia minden váltást. Még keménykedni is ülve kellett neki. És ő jó színész, ebben a zsánerben márjókora gyakorlata is van. Új színeket már nem hoz, lehet, hogy ezek a szerepek már biztonsági játékok is neki, de mivel jól csinálja, elnézem én sokadszorra is.

Csak az eredetiség, az a fájó hiány. Annak biztosan jobb élmény, aki nem látott korábbi feldolgozást. Én a németet láttam, meg talán a spanyolt, de arra már nem esküdnék meg. Így is állandóan azon kattogott az agyam, hogy miért nem merészebben mások most. Annyira felesleges újra és ugyanazt elmesélni. Nem tudok meglepődni. Nincs válaszom arra, mi volt ebben a filmben, ami indokolja, hogy már a negyedik film készüljön ugyanazzal a cselekménnyel.

Sajnos, nem csak én voltam így vele. Gyengék a kritikái, a bevételei meg siralmasak. Bár nem egy drága film, mégis veszteséges lett. Neeson karrierjét nem töri meg, Nimród azért más tészta.

Megesik, hogy egy-egy személyt újraértelmezik az őt követő korok. Erzsébet osztrák császárné nagyon sokáig a Sissi filmek miatt volt köztudatban. Kb. úgy képzeltük el, mint Romy Schneidert. A nagy románc, a boldogtalanná váló, de szerelmes asszony volt a Sissi-kép.

Ma viszont feministaként van eladva, aki lázadott és küzdött a szabadságáért. A nálunk is vetített sorozatok, most pedig ez a film is egy egészen más Erzsébetet mutatnak be. Ez különben annyira nem is formabontó, hogy fennakadjon rajta az ember. Más, de azért nem egy rocker Sissi. Miért emelem ezt ki? Mert kb. azt vártam volna, amikor a plakátot megláttam. Aztán jól meg is lepődtem, hogy a film meg sem közelíti azt a hangulatot, amit a bemutató szépasszony képe sugall.

Kezdhetném azzal is, hogy ezt a ruhát nem is adták a színésznőre a filmben. Ahogy a haja sem volt ilyen dús. Fel van javítva a kép, nem kicsit. Aztán, természetesen így nem is mutathatja ki az érzelmeit. Ez egy hatásvadász borító, ami félre is vezet. Nem fiatalos, új Sissi van a középpontban.

Ez sokkal inkább dráma. Kis változtatással el tudnám képzelni színpadon is. Sissi ebben a filmben annyira nem is fuldoklik a bécsi udvarban, mint ami szintén része a róla alkotott képnek. Viszont, megvannak az olyan emberi vonásai, mint a hiúsága, ahogy elvárja, hogy szeressék és rajongjanak érte. Önző, ezzel gyakran okoz a szeretteinek is fájdalmat, de mindez része a szépsége miatti kultusznak. Az angol lovaglópartnere. Az egyik udvarhölgye. Még az is, ahogy a férjével bánik. Boldogtalan, nem kényelmes az élete, és mégis, a neki járó előjogokat kiköveteli és itt igenis zsarnoka az embereinek. Komolyan sajnáltam szegény udvarhölgyét, aki egy utolsó esélyt kap a családi, asszonyi boldogságra, és az úrnője egyetlen szóval elsöpörte az egészet. Azt nagyon elkapta a két színésznő, ahogy az egyik nem mondhatja ki, de majd belepusztul a fájdalomba, a másik meg csak egyvalakire gondol: magára.

Ez a film újdonsága: nem ideált ábrázolnak, hanem egy körülrajongott asszonyt, akinek kell, hogy szeressék és imádják. Akinek vannak jó tulajdonságai, de éppen annyi nehezebb vonása is. Aki nem illett a császári trónra, és nem is törte össze magát, hogy megfeleljen a neki jutott szerepnek. Még a címben is ezt érzem visszaköszönni: fűző, ami az elvárt alakra szabja az alkatot. A szerepbe illeszkedés, ami nagyon nem ment, amitől szabadulni akart. Ugyanakkor a híres darázsderék eszköze is, és ráutal a körötte levő szépségkultuszra is. Mert abba bizony belepréselte magát, mert igen is fontos volt neki a cím, hogy ő volt Európa legszebb uralkodónéja.

Vicky Krieps nem véletlenül kapott érte díjat is. Erőteljes, emberi alakítást nyújt. Ő nem egy ideált játszott, mint a már emlegetett Romy. Krieps verziója az öregedő, helyét kereső, drámai asszonyé. És igen, nem olyan szép, mint a Sissy-kép. Néha kifejezetten zavaró egy-egy feltűnő paróka a fején, vagy, amikor simán alsóruházatban parádézik. De, mint emberi portré, helyén vannak a részek.

Övé a film kulcsszerepe, mindenki más statisztál csak neki. A benne lezajló változások, a döntései a film lényege. Ugyan fel lehet ismerni más színészeket is – a szép akasztott Lengyel Tamás volt, bár szövege nem is volt, csak ünnepi asztalhoz ültették. Az angol lovaspartner meg az egykori Merlin, Colin Morgan. Ő azért szöveget is kapott. De mindegy is, mert Krieps jutalomjátéka az egész.

Külcsín – van hangulata, érdekesek a ruhák és a frizurák. De azért nem éreztem úgy, mintha a korban is divatos képeslapok elevenedtek volna meg. Ilyen téren is le van rombolva a tündérmese illúziója, nem mesét mondanak. Vannak szép helyszínek, korabeli ruhák, de nem egy látványorgia a film.

Viszont, mindezek ellenére nekem nem esett jól nézni. Lehangoló, és olyan női problémákat boncolgat, amire képtelen voltam ráhangolódni. Biztosan nem lehet utólag igazságot tenni, de azért bennem felmerült az is, miért olyan boldogtalan egy olyan ember, akinek ennyi mindene megvolt.

Guy Pearce az egyik kedvenc karakterszínészem, így képes vagyok akár az ismertető nélkül is nekikezdeni egy-egy filmjének. A Pokoli gépezetről is csak annyit tudtam előzetesen, hogy egy visszavonult írót kezdenek el zaklatni. Thrillert vártam, valami nyomozgatós és feszült darabot.

Ehhez képest gyakran csak fogtam a fejem, hogy ez meg mi. Cogburn (Pearce) elzárkózva él, még a postát megkapni vagy telefonálni is autóba kell ülnie. Egy rajongó rendszeresen ír neki, ő meg nem győzi visszafelelni neki, hogy nem akar semmi kapcsolatot, nem akar beszélgetni, hagyják békén. Aztán a dolgok egyre furábbak lesznek. Talán annak kellene a rejtélyt és a feszültséget hoznia, hogy ki és miért van így Cogburn nyomában. Mert azt nem lehet mondani, hogy egy sima rajongóról van szó- De nem is rosszakaró akarja megkeseríteni a napjait.

Nem is rejtélyes, inkább fura, hogy ki és mit akar tőle. Már szinte unalmas is, ha Cogburn nem kezdene el annyira ráfüggeni a rajongóra. Ki ő? Mit akar tőle? Még arra is képes, hogy azt a férfit felkeresse, aki miatt remeteként él. Hiszen a címbeli Pokoli gépezet egy regény, Cogburn egyetlen megjelent és kultikus regénye. Csak éppen egy tömegbe lövöldöző kamasz ezt a regényt nevezte meg a mészárlása okának, a férfi nem is bírta ezen túltenni magát. Hát, Cogburn képes elmenni a börtönbe Tuffordhoz, de sem ő, sem mi nem leszünk okosabbak.

Olyan lassan lehet megfejteni a nyomokat, olyan semmibe tartónak éreztem gyakran a filmet, hogy nehezen is néztem. A cselekményhez képest hosszú is, és furcsán nyomasztó is. Nem rágtam le a körmöm izgalmamban, és folyton csak vártam, hogy haladjanak jobban az események. Kicsit olyan a történet, mint az a regény, amit annyian akarnak értelmezni, és mégis olyan megfoghatatlan. Van szó arról, miről szólt a Pokoli gépezet regényként, de hogy mennyire lehetett érteni a cselekményét? Hát, maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül kérdezgetik évekkel a megjelenés után is a szerzőt, hogy miért ilyen regényt írt és mi volt a mondanivalója.

Jellemző különben, hogy a flashback jelenetekből hamarabb meg lehet érteni a cselekményt, mint a jelen eseményeiből. Ott van a válasz arra is, hogy miért van ott a férfi, ahol és ki az, aki és amiért a fogát feni rá.

A mentőöv, hogy Guy Pearce van a fókuszban, az ő összeomlását és megbékélését követjük nyomon. Ő pedig remekül hozza az egyetemi professzor kiegyensúlyozott, szimpatikus énjét és a jelen elvadult, különc és visszavonult íróját is. Ez tipikusan az a film, amit tehetségtelen színészre bízva bizonyosan el kell bukni. De itt ügyes a casting. Pearce a színész benne, Pettyfer és Eve meg a szebb, de gonoszabb oldal benne. (A látványelemei a színészei különben, mert ezt leszámítva egy eldugott helyen haladunk az őrület felé, és nem a szemnek készült a film.)

Igaz, a főszereplő sem éppen szimpatikus figura, de mivel őt követjük nyomon, akaratlanul is az oldalára kezdtem állni...

Még emésztgetni kell. Nem tudom azt írni, hogy tetszett. Nem is utáltam, de nem volt könnyű néznivaló. Nekem inkább fesztiválfilmes hangulatú, mint hagyományos szórakoztató film.

Annyira elkapott a hangulata, hogy nem is egy, de két évadot megnéztem a héten. Igen, keveset aludtam, tény, de még van 5 évad, szóval egy ideig lehet, hogy nem alszom rendesen. Hacsak… kezdek elkalandozni.

Amit el akarok mesélni, hogy milyen evolúciót fedeztem fel a sorozatban. Az első évadot is szerettem, elsősorban az ötletessége és a Shawn – Henry dinamika miatt. De már a második évadban érezhető a szintlépés, a harmadikra meg egyértelmű, hogy menetközben egy nagyon sikeres krimi széria lett a Psych sok rajongóval.

 Az egyik, hogy a krimit mivel tudták életben tartani. Egyrészt, az ügyeket egyre jobban leválasztották a rendőrségtől. Természetesen Lassiter és Jules valamiképpen mindig bekapcsolódtak, ha másként nem, ők végezték a letartóztatást. De sokkal több saját esetet vittek a fiúk, és csökkent a rendőrséggel közös esetek száma. Hiszen a Psych magánnyomozói iroda, és ennek megfelelően több ügyfelüket is meg lehetett ismerni. A másik bővítési irány a családi szálak kapcsán jött. Gus és Shawn családja, eddig ismeretlen családtagjai is színre léptek. A 2. évadban főleg Gus kapott ilyen rokonokat, a szülei visszatérő nagyon mellékszereplők is lettek. De aztán Shawn rokonsága is színre lépett: az anyja, majd a nagybátyja is bemutatkozott.

De mutatja az is a sikert, hogy ezekben az évadokban már volt karácsonyi külön epizód. Mondjuk, nekem ezek pont nem hiányoztak volna, de a nagy sorozatokat szokták ünnepekhez igazítani. Érdeklődve is várom, hogy megjelenik-e majd Halloween a későbbiekben, bár sorozatrészekben a karácsony az örök favorit.

Maguk az esetek még mindig lekötnek. Nem mindegyik olyan okosan összerakott, de még bírták a készítők ötlettel, és egy-egy extrém helyszín, csavar vagy éppen meglepő gyilkos jutott mindegyikbe. Bőség zavara, ha kedvenceket akarok keresni. Tetszett az ügy, amit egy fóka halálából hoztak ki, és abban volt a valóban legmenőbb iroda, amit újabban láttam. Bírtam a rejtvényfejtős sorozatgyilkos nyomozást. Amikor a helyi amerikai football csapatba kellett beépülniük. Amikor Vick lányának kerestek bébiszittert, vagy éppen a nővérével vetélkedtek egy olajfúrótorony kapcsán. Ez az a sorozat, ahol nem mosódnak egybe a részek, nem véletlenül tudom ilyen tempóba nézni, nem unok bele.

Jó a hangulata és nagyon jó, baráti a légköre. Shawn és Gus kis játszmái, és Gus alakja már kevésbé csodabogár. Azon még most is mosolygok, amikor egy próbababán ugyanolyan összeállítás volt, mint rajta, és aztán mindenki azzal szekálta. Szóval, már nem egy hipochander csodabogár, akinek kb. Shawn az egyetlen társas kapcsolata. Sokat engedett az irányukba Lassiter is, már egészen baráti a vele való kapcsolatuk is. Sőt, Shawn apja sem az állandó rosszakaró, besegít, és sokkal egészségesebb kezd lenni a kapcsolatuk. Ok, azért megvannak még a maguk dolgai, de már Shawn is odafigyel, ha megbántja az öreget, valamivel kiengesztelje.

Aztán, ami hosszan futó sorozatban nem maradhat ki. Valóban épülni kezdett a Jules – Shawn szerelmi szál. Tipikus nézőcsalogató, ahogy egyelőre elhúzzák a dolgot. Vegyes jelek, mások beszólásai, hogy majd összejönnek, meg hasonlók. De, ami olyan tipikus. Amire Jules megtenné a lépést, Shawn szerez egy barátnőt. És szó se róla, Rachael Leigh Cook helyes lányt játszik benne, de azért az emberben benne van, hogy Shawn Jules mellett kellene, hogy kikössön.

De, eljutottunk még egy fejlődési vonalhoz. Egyre nagyobb nevek jöttek vendégszerepelni a sorozatba. Míg a 2. évadba még Kevin Sorbo, Lou Diamond Phillips és Kerry Washington voltak a legismertebb, a 3. évadban már sokkal több ismerős arc érkezett. Leigh Cook, Cybill Sheperd, Jimmi Simpson, Gary Cole, Jane Lynch, Serinda Swan többek között.

A lelkesedésem tehát megvan, és haladok is tovább a sorozattal. Majd mesélem a 4. évadot is.

Erről a filmről nem fogok dicsérő szavakat írni. Még az is nehezemre esik, hogy találjak benne valamit, ami tetszett. Rossz az egész.

Már a címmel kezdődnek a dolgok. Ez nem az a típusú film, aminek ilyen kísértetfilmes cím kellene. Dark Windows eredetileg, de kár volt az ablak képnél maradni, ha csak ez jutott belőle. Nem is látnak senkit az ablakban, az lesz gyanús, hogy ki vannak nyitva, nem alakokat látnak. Eszükbe se jutnak szellemek, amint leesik a szereplőknek, hogy valaki vadászik rájuk, emberben és nem másvilági lényekben gondolkoznak.

De a történet. Történt egy autóbaleset, 4 barát ment együtt. Balesetet szenvedtek, és az egyikük meghalt. A három túlélő elmegy egy hétvégi kiruccanásra, feszült a hangulat is, valaki meg elkezdi levadászni őket. Az izgalmas az, hogy miért. Mert bizony az autóbaleset nem éppen az volt, amit vallottak, amit megúsztak.

A legnagyobb baja, hogy teljesen kiszámítható. Tilly bűntudatából már a nyitánynál egyértelmű, hogy nem egyszerű balesetet szenvedtek. Azt sem nehéz kisakkozni, hogy kinek van indoka visszafizetni nekik a kölcsönt. Nem ijesztő az embervadászat, de még csak horrornak sem ok, mert semmilyen ijesztő elem nincs abban, ahogy könnyen és gyorsan elintézi őket a támadó.

Ahogy visszaemlékszem, egy rész volt benne, amin ha nem is meglepődtem, de legalább gonoszan vigyorogni tudtam. A halott lány barátja másnak is tetszett a négyesből, és meg is ragadja az alkalmat, hogy meghívja erre a hétvégére. Csak éppen mire odaér, már a többiek nagyban frászban vannak, és aki jön be, azt halálosan lecsapják. Naná, hogy nem a gyilkos, hanem a fiatalember érkezett meg és lett neki annyi. Abban van fekete humor, ha tudja is az ember, hogy túl könnyű lenne úgy elkapni a gyilkost. De, az eredeti gondolatra visszatérve ez a kettes gond. Thriller/horror vonalon mozog a film, de még egy kicsit sem ijesztő.

A harmadik probléma, hogy egyetlen szimpatikus szereplőt sem sikerül bemutatni. Monica mondhatni már a temetésen elkezd flörtölni a szerelmét gyászoló sráccal. Tilly hiába érez lelkifurdalást és szenved, megalkuszik és csendben marad. Gyáva. Peter meg akkora roncs, hogy kb. csak az érdekli, mi van inni és mikor hajthatja le.

Nincs látványelem sem. Kifejezetten béna a fiatalokra vadászó álcája, és nincs is látványos összecsapás benne. A dráma kevés, a csavar előre látható. Azt talán mondanom se kell, hogy annyira olcsó az egész, hogy ismerős arc sem lesz benne. Meg is lepett volna, ha ebben valami ismertebb színász részt akart volna venni.

Nem egy jó film, simán el is aludtam rajta, pedig elvben thriller. Azon nem kellene szundítani, de ezen lehetett.

Magamban azért tudok vigyorogni azon, miképpen és hányféleképpen próbáltak újabb és újabb életet lehelni ebbe a franchise-ba. Ez hányadik újrakezdés is? Negyedik vagy az ötödik? Egyben megvan az ítélet is, hogy nagy valószínűséggel nem lesz több Chris Rock rész, aminek örülni is tudok.

De, milyen utat választottak most? Visszamentünk a múltba. Hiszen Jigsaw elég nagy kaliberű gyilkos volt, és már azelőtt is ténykedett, hogy az első filmben megismertük. Most egy ilyen esetet nézhetünk meg. John már komoly beteg, meg is van a halálos ítélete. De egy szélhámos csapatnak sikerül megvezetnie egy átveréssel. A balgák, nem sejtették, kit uszítanak magukra, amint leesik neki, hogy nincs gyógymód, nincs megoldás, csak a pénzét vették el galád módon. Úgyhogy John szervez nekik egy játékot, Amandával az oldalán.

Az első, amit fontos kiemelni, hogy John a maga szadista módján tényleg fair játékot játszott. Igen, nagyon megkínozta a kiszemelteket, de nála igaz volt, ha teljesítik a feltételeket, életben maradhatnak. Ettől még nem nyer bocsánatot, és nagyon beteg elme kellett a gépekhez, amiket kitalált és elkészített, de legalább adott esélyt és nem szegte meg a szavát. Lehetne itt Amanda felé mutogatni, aki itt tanulja a módszert, és majd látjuk, mi lesz belőle, de az már a korábbi részekben el lett mesélve, nem ismétlem.

Mennyire van meg, amit az első filmben annyira szerettem? Hát, John tartós jelenléte biztosan egy plusz, és kedvenc figuránk is megjelenik. Viszont, a végén a nagy felismerés, hogy mi volt a trükkben a trükk, a visszapörgetés és újraértelmezés annyira nem ütött. A játékot magát persze nem lehetett előre kitalálni, de azt lehetett sejteni, hogy miképpen volt csapda az utolsó játék. Nem véletlen, hogy az a libikóka fele annyira sem volt halálos játék, mint amiben a többieknek kellett részt venni. Ha együttműködnek a két oldalon állók, akkor simán túl lehetett élni. Messze nem kellett ott olyasmit tenni, mint az agylékelés vagy a csonkolás.

Ha már a játékok, igen, a horror szint megvolt. John és a készítők újfent kitaláltak olyasmit, amiért ezt a filmet nem érdemes étkezés mellé választani. Én egyszer elkövettem azt a hibát, hogy Fűrész-film mellett spagettit próbáltam enni paradicsomos szósszal. Most már a chipset is mellőzöm és nem eszem ennek a sorozatnak a részei mellett.

Mennyire kötődtek a bűnökhöz a halálos játékok? Hát, volt, ami elég jól, másba eléggé bele kellett magyarázni, hogy az miért is egy bizonyos bűnnek a megtorlása. Azt nem is értettem, hogy Cecilia milyen módon is fizetett meg. Neki nem kellett magának ártania, és nagyon kétlem, hogy nehezére esett volna ölnie a levegőért, kifejezetten gyorsan meghozta a döntést. Abban hol a megtorlás? Mindegy, nem is akarom megfejteni.

Színészek terén egyértelműen a visszatérő színészek a fontosak. Még arra is van benne ötlet, hogy Bell miért néz ki idősebbnek. Rákban haldoklik, kezeléseket kap, ami sok mindent megmagyarázhat.

Jók a bevételei, Bell alakítását többen is dicsérték. Nem lepne meg, ha ez lenne az új irány. Ez a legjobban értékelt film a sorozatban, ha minden igaz.