Megesik, hogy egy-egy személyt újraértelmezik az őt követő korok. Erzsébet osztrák császárné nagyon sokáig a Sissi filmek miatt volt köztudatban. Kb. úgy képzeltük el, mint Romy Schneidert. A nagy románc, a boldogtalanná váló, de szerelmes asszony volt a Sissi-kép.

Ma viszont feministaként van eladva, aki lázadott és küzdött a szabadságáért. A nálunk is vetített sorozatok, most pedig ez a film is egy egészen más Erzsébetet mutatnak be. Ez különben annyira nem is formabontó, hogy fennakadjon rajta az ember. Más, de azért nem egy rocker Sissi. Miért emelem ezt ki? Mert kb. azt vártam volna, amikor a plakátot megláttam. Aztán jól meg is lepődtem, hogy a film meg sem közelíti azt a hangulatot, amit a bemutató szépasszony képe sugall.

Kezdhetném azzal is, hogy ezt a ruhát nem is adták a színésznőre a filmben. Ahogy a haja sem volt ilyen dús. Fel van javítva a kép, nem kicsit. Aztán, természetesen így nem is mutathatja ki az érzelmeit. Ez egy hatásvadász borító, ami félre is vezet. Nem fiatalos, új Sissi van a középpontban.

Ez sokkal inkább dráma. Kis változtatással el tudnám képzelni színpadon is. Sissi ebben a filmben annyira nem is fuldoklik a bécsi udvarban, mint ami szintén része a róla alkotott képnek. Viszont, megvannak az olyan emberi vonásai, mint a hiúsága, ahogy elvárja, hogy szeressék és rajongjanak érte. Önző, ezzel gyakran okoz a szeretteinek is fájdalmat, de mindez része a szépsége miatti kultusznak. Az angol lovaglópartnere. Az egyik udvarhölgye. Még az is, ahogy a férjével bánik. Boldogtalan, nem kényelmes az élete, és mégis, a neki járó előjogokat kiköveteli és itt igenis zsarnoka az embereinek. Komolyan sajnáltam szegény udvarhölgyét, aki egy utolsó esélyt kap a családi, asszonyi boldogságra, és az úrnője egyetlen szóval elsöpörte az egészet. Azt nagyon elkapta a két színésznő, ahogy az egyik nem mondhatja ki, de majd belepusztul a fájdalomba, a másik meg csak egyvalakire gondol: magára.

Ez a film újdonsága: nem ideált ábrázolnak, hanem egy körülrajongott asszonyt, akinek kell, hogy szeressék és imádják. Akinek vannak jó tulajdonságai, de éppen annyi nehezebb vonása is. Aki nem illett a császári trónra, és nem is törte össze magát, hogy megfeleljen a neki jutott szerepnek. Még a címben is ezt érzem visszaköszönni: fűző, ami az elvárt alakra szabja az alkatot. A szerepbe illeszkedés, ami nagyon nem ment, amitől szabadulni akart. Ugyanakkor a híres darázsderék eszköze is, és ráutal a körötte levő szépségkultuszra is. Mert abba bizony belepréselte magát, mert igen is fontos volt neki a cím, hogy ő volt Európa legszebb uralkodónéja.

Vicky Krieps nem véletlenül kapott érte díjat is. Erőteljes, emberi alakítást nyújt. Ő nem egy ideált játszott, mint a már emlegetett Romy. Krieps verziója az öregedő, helyét kereső, drámai asszonyé. És igen, nem olyan szép, mint a Sissy-kép. Néha kifejezetten zavaró egy-egy feltűnő paróka a fején, vagy, amikor simán alsóruházatban parádézik. De, mint emberi portré, helyén vannak a részek.

Övé a film kulcsszerepe, mindenki más statisztál csak neki. A benne lezajló változások, a döntései a film lényege. Ugyan fel lehet ismerni más színészeket is – a szép akasztott Lengyel Tamás volt, bár szövege nem is volt, csak ünnepi asztalhoz ültették. Az angol lovaspartner meg az egykori Merlin, Colin Morgan. Ő azért szöveget is kapott. De mindegy is, mert Krieps jutalomjátéka az egész.

Külcsín – van hangulata, érdekesek a ruhák és a frizurák. De azért nem éreztem úgy, mintha a korban is divatos képeslapok elevenedtek volna meg. Ilyen téren is le van rombolva a tündérmese illúziója, nem mesét mondanak. Vannak szép helyszínek, korabeli ruhák, de nem egy látványorgia a film.

Viszont, mindezek ellenére nekem nem esett jól nézni. Lehangoló, és olyan női problémákat boncolgat, amire képtelen voltam ráhangolódni. Biztosan nem lehet utólag igazságot tenni, de azért bennem felmerült az is, miért olyan boldogtalan egy olyan ember, akinek ennyi mindene megvolt.