Guy Pearce az egyik kedvenc karakterszínészem, így képes vagyok akár az ismertető nélkül is nekikezdeni egy-egy filmjének. A Pokoli gépezetről is csak annyit tudtam előzetesen, hogy egy visszavonult írót kezdenek el zaklatni. Thrillert vártam, valami nyomozgatós és feszült darabot.

Ehhez képest gyakran csak fogtam a fejem, hogy ez meg mi. Cogburn (Pearce) elzárkózva él, még a postát megkapni vagy telefonálni is autóba kell ülnie. Egy rajongó rendszeresen ír neki, ő meg nem győzi visszafelelni neki, hogy nem akar semmi kapcsolatot, nem akar beszélgetni, hagyják békén. Aztán a dolgok egyre furábbak lesznek. Talán annak kellene a rejtélyt és a feszültséget hoznia, hogy ki és miért van így Cogburn nyomában. Mert azt nem lehet mondani, hogy egy sima rajongóról van szó- De nem is rosszakaró akarja megkeseríteni a napjait.

Nem is rejtélyes, inkább fura, hogy ki és mit akar tőle. Már szinte unalmas is, ha Cogburn nem kezdene el annyira ráfüggeni a rajongóra. Ki ő? Mit akar tőle? Még arra is képes, hogy azt a férfit felkeresse, aki miatt remeteként él. Hiszen a címbeli Pokoli gépezet egy regény, Cogburn egyetlen megjelent és kultikus regénye. Csak éppen egy tömegbe lövöldöző kamasz ezt a regényt nevezte meg a mészárlása okának, a férfi nem is bírta ezen túltenni magát. Hát, Cogburn képes elmenni a börtönbe Tuffordhoz, de sem ő, sem mi nem leszünk okosabbak.

Olyan lassan lehet megfejteni a nyomokat, olyan semmibe tartónak éreztem gyakran a filmet, hogy nehezen is néztem. A cselekményhez képest hosszú is, és furcsán nyomasztó is. Nem rágtam le a körmöm izgalmamban, és folyton csak vártam, hogy haladjanak jobban az események. Kicsit olyan a történet, mint az a regény, amit annyian akarnak értelmezni, és mégis olyan megfoghatatlan. Van szó arról, miről szólt a Pokoli gépezet regényként, de hogy mennyire lehetett érteni a cselekményét? Hát, maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül kérdezgetik évekkel a megjelenés után is a szerzőt, hogy miért ilyen regényt írt és mi volt a mondanivalója.

Jellemző különben, hogy a flashback jelenetekből hamarabb meg lehet érteni a cselekményt, mint a jelen eseményeiből. Ott van a válasz arra is, hogy miért van ott a férfi, ahol és ki az, aki és amiért a fogát feni rá.

A mentőöv, hogy Guy Pearce van a fókuszban, az ő összeomlását és megbékélését követjük nyomon. Ő pedig remekül hozza az egyetemi professzor kiegyensúlyozott, szimpatikus énjét és a jelen elvadult, különc és visszavonult íróját is. Ez tipikusan az a film, amit tehetségtelen színészre bízva bizonyosan el kell bukni. De itt ügyes a casting. Pearce a színész benne, Pettyfer és Eve meg a szebb, de gonoszabb oldal benne. (A látványelemei a színészei különben, mert ezt leszámítva egy eldugott helyen haladunk az őrület felé, és nem a szemnek készült a film.)

Igaz, a főszereplő sem éppen szimpatikus figura, de mivel őt követjük nyomon, akaratlanul is az oldalára kezdtem állni...

Még emésztgetni kell. Nem tudom azt írni, hogy tetszett. Nem is utáltam, de nem volt könnyű néznivaló. Nekem inkább fesztiválfilmes hangulatú, mint hagyományos szórakoztató film.