Hát, volt, ami tetszett, volt, ami kevésbé. Mert lehet a sémát másként, meg ugyanúgy is hozni.

A mi kis falunk (s07e15) az, ami ugyanúgy hozza.

Szerkezet: megint külön történetekből állt össze a rész, annak szellemében, hogy minél többen képernyőre kerüljenek. A balga rendőrök keresték az elveszett kaméleont, Zsolt belekeveredett a lányok táncos vetélkedésébe, Janót meg Bazsó akarta alibiként használni a barátjának.

A szokott humor, és semmi kiemelkedő. Nem tudnék rábökni senkire vagy semmire, ami jobb lett volna a szokottnál.

A Pepe (s02e06) kapcsán majdnem ugyanezt leírhatnám.

Bár, annak tudok örülni, hogy nem csak nekem zavarta a szemem a Fanni – Gábor közti nem létező kémia, most jól ki írták a lányt. Nekem nem fog hiányozni, pláne, hogy kapott egy egész búcsúzós részt is. Még megnézhettük utoljára, milyen tehetséges szakács, mennyire jó barát és persze, arra is kaptunk egy emlékeztetőt, hogy eye candy szerepe volt a sorozatban, mert csak vissza kellett játszani, amikor egy szál tangában vonult.

De, most legalább a konyhában játszódott a cselekmény jelentős része, és főztek. Jó volt ételeket látni, jó volt a konyhai dinamika. Így le lehetett nyelni, hogy pl. mit kezdtek Esztergályos Cecília vendégszereplésével. Plusz, most hagyták színészkedni Simon Kornélt, legalább egy monológra kiléphetett a szokott egoista Gábor körből.

Attól tartok kicsit, hogy majd Gábor – cukrász románcot erőltetnek, de remélem nem. Egy új szereplőnek is jobban örülnék.

A Silo (s01e04) építi tovább a történetet.

Juliette múltjából kaptunk bevágásokat, hogy miért lett gépész, és milyen családi tragédia alakította a jellemét. Igaz, részletekbe nem mentek bele. Az anyja és a testvére meghaltak, de nem derült ki, hogyan. Árnyalták így a szereplőt, míg barátkozott az új munkakörével.

Lehet sejteni, merre kell indulnia tovább, de ebben a részben pihentünk.

Will Patton lophatta a részt, a gyász több szakaszát is szemlélhettük az előadásában.

Igazság szerint a folytatást várom inkább – tudom, mit találnak, de az érdekel, hogy miképpen jönnek rá, az miképpen átverés és mit lépnek ellene. De majd a folytatásban.

Ami ugyanazt csinálja, de jobban? A Poker Face (s01e04), ezúttal egy zenekar körüli gyilkossággal.

Megint, követjük a Columbo szerkezetét. Megnézzük, mi történt. Majd ugyanazt, de Charlie szemszögéből. A nyomozással meg lépünk tovább, hogy igazságot szolgáltasson Gavinnak, a meggyilkolt dobosnak. Ugyanaz a módszere is, legfeljebb a végkifejlett más annyiban, hogy most nem direkt a rendőrség kezére adja a gyilkosokat.

Megint van sztárvendég, a banda frontembere, Ruby szerepében Chloe Sevigny énekelhetett. Jól áll neki a szociopata szerep, és tetszettek a váltások is a díva és a hétköznapi külcsín között.

Plusz volt a részben a dalok jelenléte is.  Nem vitték túlzásba, semmi musicales hatás, de színezte a sztorit, hogy nem csak beszéltek a fellépésekről és a dalokról.

A végére még egy kis humor is jutott, bár meglepőnek nem mondanám. Amikor a podcastes lány először feltűnt, gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz a megoldás.

Végül, egy évadzáró, amibe aztán mindent belenyomtak, ami klisés egy évad vagy sorozat végén. Az All American (s05e20) egy szezonra leköszön, nem mondanám, hogy eredetien.

Volt kisbaba téma, volt lánykérés, volt nagy szerelmi vallomás és az a nyitott vég is… Mintha nem lenne egyételmű, hogy Coop éppen oda tart, és megtalálja a lányt. Igaz, üdítőnek találnám, ha meglepnének a folytatással, és valami merészebbet lépnének egy kórházi lábadozásnál, de kétlem.

Megható részeket igyekeztek egymásra pakolni, miközben kicsiben lejátszották az egész évadra jellemző huzavonát Liv és Spencer között kicsiben. Mindenki tudja, hogy ők odavannak egymásért, a nézők is, de csak elhúzták a legvégéig, hogy mondjanak is valamit.

Nem tudom, tudnak-e újítani, de remélem, nem a fix párokat akarják megint cserélgetni… bár, akkor mi lesz? Ahogy most belegondolok, elég kerek most minden, mintha lett volna vészterv zárásra, ha nem lett volna 6. évados berendelés.

A Hallmark romantikusoknál egy fokkal nézhetőbb, de nem mondanám, hogy épületes romantikus komédia lenne. Ahhoz túl olcsó és vannak benne nagyon mesebéli csavarok.

De, nézzük először a történetet. Van benne egy aranyifjú, aki él bele nagy boldogan a világba. Minden egyszerre dől össze – a fontos szerződés megkötése helyett egy csinos lánynak kezdi csapni a szelet, bukik az üzlet és vele az állása. Meg a barátnője is, akinél lakott. Így kénytelen bekönyörögni magát a testvéréhez, és elvállalni egy esküvői videózást. A gond csak az, éppen az a lány menne férjhez, akit annyira meg akart hódítani a buszon. Van nem egy hasonló történet, csak általában fordítva szoktak lenni a nemek. Az esküvőszerző esete a vőlegénnyel. Bár, ahogy belegondolok, láttam már olyat is, hogy az álpap igyekezett meghódítani a menyasszonyt, akit ő esketett volna…

A szerelmi szál abszolút kiszámítható és mese is. Mert persze, aki eddig váltogatta csak a nőket, most első látásra és végzetesen szerelmes lesz. A biztonságot kereső lány is hajlandó mindent eldobni a fellángoló érzelmek kedvéért. Mennyi? Durván 2-3 nap alatt mindketten az életüket megváltoztató döntéseket hoznak, persze. Még akkor is furcsa, ha a vőlegényről kiderül, hogy ez kamufrigy a javából, mert politikus fiaként vállalható a szőke, szegényebb lány, de a homoszexualitás nem.

Hozzá jönnek a vígjátékok kellékei, amelyek jó része inkább fárasztó, mint vicces. A vőlegény anyja nem elég, hogy zsarnok akarnok, mellette egykori színésznő is, aki szintén Tomek karjaiba vetné magát. Az már közel nemi erőszak, ahogy a szobájába csalja, vetkőzik előtte, éppen csak parancsba nem adja neki, hogy amíg a férje nincs itt, vesse magát az ágyába. Tomek ekkor már Ola után epekedik, úgyhogy a menekülő utat keresi, ráadásul a férj is hazaindul a lemondott tárgyalás miatt. Tipikus romantikus komédia helyzet.

Jobban működött Tomek testvérének története. Nyomorult Janek elég bátortalan, és virágpor allergiája is van. A virágárus lány viszont annyira megtetszik neki, hogy a kaktuszok szakértőjévé növi ki magát. Tomek majd segít kicsit, hogy az egymáshoz vonzódó fiatalok megtalálják az utat egymáshoz. Ők aranyosabb, meg hitelesebb pár is, mint Tomek és Ola.

Az sem növelte a tetszési szintet, hogy felismertem kölcsönzött jeleneteket. Ahogy Tomek és Ola megszöknek az esküvőről? Busszal? Diploma után. De visszaköszön Patsy, az anyósjelölt Tomek csábítási kísérletében is Dustin Hoffman megrontása.

Látványelemnek a színészek számítanak, de azért ez nem amerikai eye candy. A lányok esetében még hagyján, Patsy esetében is odafigyeltek arra, hogy mutatós legyen fehérneműben, de a fiúk… közelebb vannak a hétköznapi, mint a jóképű vonásokhoz. Talán csak a vőlegény karakteresebb egy fokkal, de még ő sem az a szépfiú típus. Hát igen, van annál szánalmasabb, amikor a filmed szép főszereplőkkel, eye candy színészekkel akarod eladni – amikor ezek a színészek még csak nem is szépek. Csak annak mondja őket a film.

Nem szerettem a történetet, a főszereplő páros nem volt szimpatikus. Pár mellékszál, egy-egy jelenet elment, de ez kevés, hogy igazán szórakoztató legyen.

Gyerekkoromban ez volt az egyik olyan mesesorozat, amiből rengeteg rész megvolt videón, és az öcsémmel gyakran néztük is. Pocok, Szmöre, Márton és a többiek gyerekkori ismerőseim. Most már jó ideje nem találkoztam velük, de végre elolvastam a meseregényt, amiből a sorozat készült. Azzal együtt meg jött az ihlet, hogy vissza kellene nézni a mesesorozatot is.

Hosszú projekt volt, és most értem a végére. El is kerekedett a szemem, hogy mi történt ezzel a mesével gyerekkorom óta. Van új verziója – valami rémes külcsínnel. Márton fejére például rajzoltak egy repülős szemüveget. De minek? De a klasszikus, régi szinkron helyett vettek fel újat is. Azt nem is bírom hallgatni, még azt sem, ami közelebb áll a valósághoz: Akka ugyanis férfihangot kapott, noha Lagerlöf nősténynek írta meg. Az újabb szinkronban női hangon is szól, de nagyon nem áll rá a fülem. Így az eredeti szinkronnal meglevő részeket néztem felváltva a német verzióval, és nem egyszer kívántam, bár lenne angolul is. Hosszú is, durván 50 rész. De jó volt visszanézni, önmagáért is, meg a nosztalgia miatt is.

Az első, ami megcsapott, hogy mennyire pontosan követik a meseregényt. Akár párhuzamosan is lehetne olvasni és nézni. Ugyanazok a történetek szerepelnek benne szinte végig. Csak éppen, gyerekmesének készült, így némi változás azért akadt benne. Pocok, és Akka + Márton kivételével a személyiséget kapott vadludak a mese találmánya, ahogy Szmöre is nagyobb szerepet kapott visszatérő veszélyforrásként, mint a könyvben. De a legfontosabb különbségnek azt érzem, hogy a mese készítői kivették a tragikus történeteket belőle, és írtak helyettük boldog befejezéseket. Ahogy belegondolok, sok ilyen van benne. Sükebóka a varjak vezére lesz, az eredetiben meghal. Bocibarna, a siklót eltaposó szarvas itt bűnbocsánatot nyer, az eredetiben megöli egy orvvadász. Az apját kereső testvérpár itt megleli az apját, az eredetiben a kisfiú halálosan megsérül egy bányarobbantásban és meg is hal. Mindkettőnek érzem a létjogosultságát. Felnőtt fejjel olvasva az eredetit, igazabbnak éreztem, kevésbé mesének. De, ha gyerekként meg kell néznem Sükebóka, Bocibarna és a kis Máté halálát, azon kiakadtam volna. A mesében jobbak a boldog végek.

A második, hogy mennyire jól keveri a kedves és humoros mesét az ismeretátadással. Ahogy a könyv, a sorozat is végigvisz Svédországon, megmutatja a tájait, nagyvárosait és elmondja a regéiket. Közben meg Nils és Pocok sok-sok kalandba keverednek, gyakran élelmet keresve.

Mai fejjel megcsapott az is, hogy mennyire más ennek az egésznek a hangulata, mint a skandináv irodalom azóta sikeres darabjaié. A sok svéd krimi, az a sok szörnyűség és rettenet, az a mély, nyomasztó hangulat. Itt nyoma sincs ilyesminek. Itt az jön le, hogy Svédország milyen változatos és szép, mennyire jó emberek a lakói. Lélekmelengető nézni, ez a mese egyszerűen jól esik.

Szeretem az értékrendszert. Nagyon állat-és környezetbarát. Tökéletesen benne van az üzenet, hogy az ember túlzottan mohó, és elfelejti, hogy nem egyedüli lakója a Földnek. Tele van barátsággal, bátorsággal és megbocsátással is. Még Szmöre, aki az egész történet alatt gonoszkodott, is kaphat egy boldog befejezést.

Amire nem tudok nosztalgia nélkül nézni, az a külcsín. Nyilván, ma már sokkal szebb is lehetne. Szinte életszerűvé is lehetne tenni. Sok alak egyszerű, és igen, kiszúrtam olyasmit is, hogy a csapatból csak 6 lúd van külön megrajzolva, a többiek egyenludak személyiség és egyedi jegyek nélkül. És mégis, még nézni is szívesen néztem. Ez annyira mélyen ilyen formán van a retinámba égve, hogy a más verzióval nem tudok mit kezdeni.

Az egyik kedvenc mesém volt és még ma is az. Van tartalma, kedves és humoros, kalandos. Még németül is, pedig nagyon nem szeretem, amikor a nagyon halvány megmaradt némettudásom kell elővennem.

Nem tudom megítélni, mennyire van még érdeklődés az Asterix – Obelix filmekért. Az első élőszereplősek, sztárszereposztással még kelendők voltak, de most? Az alapján, hogy éppen meghaladta a költségek felét a mozis bevétel, nem hiszem, hogy mindenki ezt akarná nézni.

Képregényesen merészet/mesét is lépett a cselekmény. Kínából jönnek segítséget kérni a galloktól, meg Caesartól az ellenfelek. El is indulnak, hogy ezúttal a Középső Birodalomban csapjanak össze a rómaiak, a csodaitallal felpörgetett gallok és a kínaiak. Mese, tudom, de akkor is agyament ötlet oda vonultatni a légiókat, pláne az olyan poénokkal, hogy Kleopátra milyen népszerű arrafelé a pandamentő akciójával és a fürdős reklámjaival. Annak ellenére, hogy más a helyszín, a kultúra, annyira a szokott fordulatokra épül az egész, hogy nem adta meg neki a várt plusz színt az ázsiai vonal. Csak zavart a Caesar meghódítja Kínát történetszál.

Tele van olyan poénokkal, amit egyszerűen nem értek, kinek szántak. Néha olyan, mintha mesefilmet néznék, máskor meg felnőtteknek szánt utalások és viccek vannak benne. Hozzá, a jelenre tett utalásokkal és poénokkal. Van ókori sms, de Asterix vega étrendje is említhető, vagy a császári pár népszerűségi versenye. Az ő életük kb. olyannak van ábrázolva, mint egy valóságshow.

Meglepetés nincs benne. A szerelmi szállal akartak játszani, de nem működött. Lehetett tudni, hogy se egy kereskedő, se egy gall harcos nem lesz a császárnő egyetlen leányának a párja. A lány nem is érdeklődött egyik iránt sem. Mindkettőnél fiatalabb is, jóval – mondjuk, abban a korban ez annyira nem szempont, de rangban mindkettő mélyen alatta van. Amikor képbe kerül az utolsó szabad királyság hercege, aki olyan ronda, hogy csak maszkban jár, nekem már be is ugrott a Vasálarcos. Itt is kiderül, hogy nem csúnya arcot kell rejteni – hanem a Kínában furcsa szőke hajzuhatagot, ami meg éppen a hercegnő gyengéje. Na, vajon, ki vesz el kit a végén? Pontosan.

Bajom volt azzal is, hogy Asterix kapott egy egészen új ábrázolásmódot. Eddig mindig hősként mutatták be, itt viszont közel van egy lúzerhez. A kiszemelt nő rá se hederít, már gyerekként is Obelix védte meg az erősebbektől, és szerencsétlen is. Az kifejezetten szánalmas, ahogy csata esetén félrevonul meginni az italt, mintha szégyellné, hogy használja. Pedig aztán a végére pontosan látni, hogy a csodaital az egyetlen a rómaiak ellen – Caesar ebben is eltaposta volna őket, ha nincs az ital. Akkor hiába jön a nagyobb sereggel a császárnő is, arra már nem maradt volna, kit menteni.

A szereposztáson is azt érzem, hogy nem találják a közönségük. Vincent Cassel, Marion Cotillard, Guillaume Canet – 50 alatt vagy felett valamivel. Komoly színészek, jó pár díj, és kétlem, hogy egy szinte gyerekműsorban lenne a helyük. Még akkor sem, ha Canet rendezte. Fel sem fogom, hogy mi vonzotta ehhez a történethez. Csak nem a gyerekeinek akartak valami néznivalót Cotillarddal? Én bírom őket, de miért kellett ez a film nekik?

A látványvilága különben pontosan hozza, amit ezek a filmek szoktak és tudnak. A rómaiak repülnek a gallok ütéseitől, ismerősek a ruhák, hajzatok és szőrzetek. A kínai csapat hozza a harcművészeteket, és visszaköszön A karate kölyök tanulási módszere is. Kinek mennyire állt jól, az már más kérdés. Canet rendben, Cotillard még mindig szép, de Cassel tógában – azokat a lábakat nem kellene mutogatni.

Annyira nem értem ezt az egészet, hogy a poénok egy része is utólag esett le. Pl. Antivirus, és hogy ki játssza. A film közben nem is értettem, minek drukkolnak neki a rómaiak. Ez most egy kérdőjel és egy ’minek’.

Akkor, szokás szerint: Pepe (s02e05). Egy cselekményszál köré húztak fel egy drámát. Vagyis, az étterembe betörnek, a szereplők túszul esnek, és közben a Gábor – Fanni közti helyzet éleződik. Rágják ugyanazt a csontot, amit múltkor is. De ezt már ragoztam eleget. Hogy nem bírom a cukrászt és néma rajongását, hogy szerintem nincs kémia a Gábor – Fanni duó között.

Jobb volt a szerencsétlen rabló története, helyenként még mosolygós jelenetet is sikerült összerakni. Ahogy a rendőrök veszekedtek, mondjuk azon, ki vezet.

Annyira szeretném szeretni ezt a sorozatot, Simon Kornélt és többeket is bírok a stábban, de valahogy mindig inkább azt érzem ki belőle, ami nem működik. Éttermes sorozat, amiben alig főznek…

Még mindig nem jutottam döntésre a White House Plumbers (s01e03) kapcsán. Egyszerre irritál is, meg érdekel is, hova fognak innen kilyukadni.

A héten egy lehallgatást akartak összehozni, de a nagy nehezen bejuttatott mikrofonok közül egyetlen működött, amin egy titkárnő pletykált, vagyis nulla értéke volt. Így betöréssorozatba kezdtek, és a fejem fogtam, milyen szerencsétlenek. Valamit mindig elrontottak – egyszer még felszerelés nélkül is betörtek, aztán csodálkoztak, hogy a semmivel nem lehet a zárt ajtót kinyitni.

Olyan abszurd az egész, amit művelnek. Nem tudom, sírni vagy nevetni kellene rajta. Így érzek a szereplőkkel kapcsolatosan is.

A heti mélypont különben a bezárás volt a tárgyalóteremben és a kaland az alkoholos üveggel. Amiből érthetően utána már senkinek nem kellene inni…

A végére értem a 9-1-1 (s05e16-18) ötödik évadának, vagyis, lassan haladok vele.

A végéről a fő benyomásom az volt, hogy egy átívelő, kevésbé látványos szálat zártak. A segélyközpontban tűz volt, és Hen felfigyelt arra, hogy az egyik, számára a kezdetektől ellenszenves mentőssel valami nagyon nem stimmel. Aztán ebből jönnek majd mindenféle traumák, szakítások és megerősítések. Röviden: látvány helyett lelkizés. A tűz azért nem volt gyenge a 16. részben, és voltak érzelmi csúcspontok is, de aztán jöttek az érzelmek és következmények.

Jó a stáb, családi a hangulat és szerethető ez a csapat. Csak éppen, ezt a családi és magánéleti szappan vonalat már sokallom. Ezért szenvedek már a Chicago Fire-rel is. Ebben a sorozatban még több a mentés, döbbenetes eset és néznivaló – csak éppen pont nem az évadzárásban.

Zárás után egy kezdés is: Unicorn Warriors Eternal (s01e01-03) nyitány.

Hogy kerül egy steampunk Angliába egy elf, egy buddhista harcos szerzetes, meg egy árnyharcos leányzó? Merlinnel kiegészülve és egy modern robottal ők az Unikornis harcosai. És a kérdésre ad választ a sorozat kezdete.

Bemutatja a mitológiát, egy kicsit a szereplőkről és eljuttat ebbe a különös, más Londonba, ahol összekuszálódnak a dolgok. A harcosok nem pont azok, akiknek lenniük kellene, és ezzel a gonosz komoly esélyt kap ellenük. Vagyis, fantasy, humor és akció keveredhet némi érzelemmel. Eddig legalábbis ezt láttam benne.

A történet jópofa és eddig a humora is passzol. Sok minden látszólag nem illik bele, de a készítők mégis össze tudták csiszolni a részeket. A gonosz tervét, a nem megfelelő testbe érkező harcosokat, ahogy még magukat is keresik, miközben már fel kell venniük a harcot az ősellenséggel is. Közben meg ott van köröttük a steampunk London, olyan vicces jelenetekkel, mint a rendőrök, akik minden mutatványost és bűvészt lefognak őket kutatva, miközben tagadják a mágia létét.

Felnőtt mese és mindkét jelzőnek van jogosultsága. Mese, fantasy elemekkel, de komolyabb kérdéseket felvetve, mint egy gyerekmese. Erőszakosabb, de azért nem vérfolyam.

Még igen az elején vagyunk. Eddig nem rossz, majd kiderül, merre tudnak haladni az ébredéstől.

Értékeljem a szándékot, vagy csak simán olcsónak és hatásvadásznak lássam a filmet? Így utólag többet bele tudok látni, mint amikor néztem is. Akkor szenvedtem vele.

Pedig nem akar rosszat – a szülői szerepről mesél, és a gyerekek elengedéséről, ahogy felnőnek. Kicsit lopva a Disney Agymanók ötletét, de nem annyira, hogy nagyon feltűnő legyen. Mondjuk, élőszereplősen nem is lehetett olyanokat megmutatni, mint amiket a Pixar animált. Egy kislány mesevilágának alakulása közben látjuk, hogy változnak a kapcsolatai. Miközben a kisgyereknek még az apja a hőse, a kamaszodó felfedezi a másik nemet, és az apa szerepe egyre csökken. Ez mesében úgy néz ki, hogy a hercegnőt már nem az apja vonásait viselő herceg menti meg, hanem az aktuális ideál van a főszerepben. De a jó ötletek ott vannak körötte, és visszaköszönnek az Agymanók. Ahogy a mesevilág elfeledett részei felé haladnak, és látjuk, hogy a kisgyerekek meséi mennyivel egyszerűbbek, a figurák milyen drabálisak. Ahogy a régiek elhalványodnak, elfelejtődnek. Az anya alakja is így halványodott el, amiben még kicsit a gyászfeldolgozás is megvolt.

Csak az egésznek a hangulata, a történet mesei fele gagyi. Maga a mesevilág – mű, erőltetett és giccses. Ilyenek a ruháik is – az apa – herceg még az Aladdin külcsínét idézi, az örök ellenfele is egy arab kufárra hajaz. A díszletek, házak és a tárgyaik is mind ócskák. Egész egyszerűen nem nézett ki jól.

És hiába van meg a párhuzam, hogy a valóságban és a mesében is elfogadja az apa/a herceg, hogy a lányának már nem ő hőse, ez a mesei réteg lehúzza. Ami nem lenne a történetben giccses, ezzel a tálalással azzá vált.

Gondban voltam a szomszéd, Clotilde kapcsán is. Nincs értelme, miért volt annyira rákattanva a főszereplőre. Egy helyes, életvidám és fiatal nő volt, annyival több mindent tudott volna kezdeni, mint türelmesen várjon, amíg a szomszéd apukának leesik, hogy itt van ő, és szinte sóvárog érte, hogy legyen valami közös programjuk. De miért? Annyit tudhatott csak róla, hogy jó apa. Ahogy elnéztem, a jövőjükben közös gyerek volt, így ezzel nem sokra ment. De értem, ez is része volt a történet azon részének, hogy az apa elengedje a lányát. Addig Sofia kitöltött mindent, ahogy őt elengedi, új embereket – konkrétan Clotilde-ot is – be tudta engedni az életébe. Nem véletlenül volt a mesevilágban Clotilde az ajtós lány, és derült ki, mi mindenre nem jó egy ajtó.

A történet tehát lehetne tartalmas és aranyos, de a kisgyerekeknek való mesevilág és olcsó poénok nagyon lehúzzák. A látvány sem tetszett, ott is az olcsó és a mű, gagyi szavak, amelyeket ismételgetni tudok. Maradt a szereposztás.

Omar Sy már nagy rutinnal játssza ezt a szereplőtípust. Csúnyán mondva neki egyszerű szerep kell, mert tisztán jót vagy rosszat tud, csak többet ne kelljen megmutatnia. Itt ennyi volt a feladat, meg is oldotta, ha Aladdinnak nem is őt válogatnám be egy darabba. Berenice Bejo tündéri, és nagyon szerethető. Túlzottan is, nem véletlenül nem értem, hogy Clotilde számára miért ez az özvegy férfi volt az egyetlen opció. Túl jó volt ő ide. Ők ketten elég ismertek is, hogy eladják velük a filmet. Más nekem nem volt ismerős, de a mesevilágban annyi szereplő tűnt fel, hogy elképzelhetőnek tartom, hogy onnan lehetett volna még ismerőst találni. De nem is kerestem.

Talán az lesz a végszó, hogy túl van tolva. Az a báj, amit sok francia filmben megvan, amiért megszerettem a filmjeiket, itt rossz arányban fordul elő. Annyival túlmennek rajta, hogy az már zavaró és túl édes, túl giccses – nem esik jól.

Mivel új sorozatokat keresek heti nézősbe, és nem rég kezdődött el ennek a sorozatnak a 2. évada, gondoltam, gyorsan behozom magam és meglátjuk, fogom-e folytatni.

Most pedig az a bajom, hogy ez nem az a sorozat, amit jó hetente nézni. Tele van rejtéllyel, nyitott kérdéssel és annyira válaszokat akartam kapni, hogy ha elképzelem, hogy ezt az évadot is hetiben néztem volna… Nem szívesen vártam volna mindig 1-1 hetet a válaszokra. Amelyekből megjegyzem, kevés van, pedig már 10 részen – az első évadon túl vagyok. Hallottam ezt az új Lostnak is emlegetni. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy abból 1 évadot se néztem végig. A From izgalmasabb, véresebb és elég nagy a rejtély a helyszínről ebben is, ebben egyeznek. (Tabitha fel is vetette, hogy ez nem-e a purgatórium, mi van, ha meghaltak az autóbalesetben? El is vetették, nesze neked, Lost.)

Jó a történet, már a nyitány nagyon hangulatos. Egy család – szülők és két gyerek – csöppennek bele egy lepusztult kisváros ijesztő mindennapjaiba. Mert aki ide kerül, nem mehet el. Nincs kiút, mindig visszaérnek a kisvárosba. Este meg szörnyek jönnek, akik megölik és eszik, aki a kezeik közé kerül. Az is egy jó kérdés, ezek a lények mik. Ahogy az első gyilkosságot láttuk, vámpírra szavaztam volna. De nem azok, és minél több szabályt tudunk meg a szereplőkkel, annál zavarba ejtőbbek. Ötleteltem már, de mindent elvetek. Nem szellemek. Nem egy őrült szekta, valami természetfeletti van bennük. Ez is egyike a rejtélyeknek.

Látjuk, ahogy a most jöttek próbálnak nyomozni. Honnan jön az áram? Lehetne-e rádiózni kifelé? A seriffnek is lesz egy terve – mi van az erdő mélyén? Többen próbálnak válaszokat találni, és vannak itt okos emberek. Lehet drukkolni a terveiknek, miközben a szörnyek egyre ravaszabbak és egyre többet elvesznek. Nincs biztonságban senki, már lepett meg, ki is a meggyilkoltak közé került. Így van nyomozós hangulat, van horror és mellette jutnak a személyes történetek is. Szülő és gyerek kapcsolatok, házaspár közti viszony, megélt és csak plátói szerelmek. Egy-egy részben csöpögtetnek el egy-egy dolgot a múltjukból, így hozva közelebb egy-egy szereplőt.

Úgy sikerült látványosnak lennie, hogy igazából nem is tudok látványelemet mondani benne. A szörnyek teljesen emberiek, a legelső snitten látszott csak, hogy azért van egy más arcuk is. Csak az őrült mosolyuk, ami megkülönbözteti őket mindenki mástól. Joker mosoly a javából. A kisvárosban pár ház van, és jól le van pusztulva minden. Lehet, inkább azt kellene írnom, hogy az atmoszférát találták el nagyon.

Sok a szimpatikus szereplő benne. Minél többet tudunk róluk, a veszteségeikről, annál közelebb kerülnek. Mert ők, akik még itt vannak, a harcosok. Rémes helyzetben vannak, remény egyre kevesebb és tényleg csak kérdés jön kérdésre, de kitartanak és küzdenek. Van egy-egy vezéregyéniség, aki összefogja őket – de ők a kiemelt szereplők, és könnyű is olyan alakokkal együtt érezni, akik ennyit tesznek, akik a bátrak és az okosak.

A casting nem sztárparádé, de nem is kellett. Inkább jól bevált mellékszereplők kaptak nagyobb esélyt ebben a sorozatban, és eddig szépen éltek is vele. Van itt Lost-színész, de a Tudorokból és a Once upon a time szereplői közül is léptek előre kis mellékszereplőből kiemelt, állandó szereplővé ebben a sorozatban.

Tudom, hogy sok múlik majd azon, mennyire tetszenek a válaszok és hova fut ki a történet. Most még nagyon élvezem: tempós, ötletes, horroros, rejtélyes és a kedvenc szereplőim (Jade és Jim, de Ellis és Fatima is a szívemhez nőttek) még élnek. Ha nem jön be a megoldás, az biztos lerontja, de mielőtt a vége miatt előre keseregnék, inkább élvezzük az oda vezető utat!

Nagyon röviden: keresztbe álltak tőle a szemeim. Bajom volt a történettel, akciófilmnek se nagyon tudtam nézni. Mi akart ez lenni?

Már az alapkoncepcióval gondom van. Olyan filmet már láttam, amelyben feltalálták az időutazást, aztán volt, aki a dinoszauruszoknál kötött ki. Vannak vele fenntartásaim, de ok. Most viszont azt kellene befogadni, hogy az emberre teljesen hasonlító, csak fejlettebb kultúra létezett 65 milliárd éve, és a szereplők éppen akkor zuhantak a Földre, amikor a dinók végzete már csak egy pillanatnyira volt a meteor miatt. Ami az űrhajó lezuhanását is okozta, teszem hozzá. Ok, de akkor nem kellett volna jobban elkülöníteni ezt a fajt? Annyira emberiek a szereplők, hogy egy ponton már azon agyaltam, a végére kiderül, hogy úgy került ember a Földre, hogy valamelyik hibernáló kabinban éltek még páran, aztán mire a főszereplők elmennek, vagy majd jóval később, nyílik a kabin és hoppá – ember lép a bolygóra! Csak neki már nem lesz eszköze felszólni, hogy kellene a kimentés.

Aztán, a film története már szinte a butaságig egyszerű. A két túlélő menetel a mentőkabin felé, amivel el tudják hagyni a bolygót. A dinók meg persze szívesen megennék őket, ha már összefutottak. Sima szörny elől menekülős film, annyi kitétellel, hogy a szörnyek dinók.

Megvannak azok a gagyi elemek is, amelyeken még vihogni is fáradt vagyok. Vagyis, azt még lenyelem, hogy a T-Rex bosszút fogad, és az emberek nyomába veti magát. Noha annyira kicsik hozzá képest, hogy fogpiszkálóknak se lennének elegen, nemhogy vacsorának. De itt simán van olyan, hogy Mills, aki elég rondán meg is sérült pont a lábán, lefutja a T-Rexet. Már azt is nehezen vette be a gyomrom, hogy olyan szuper fegyvere volt, hogy mindent le tudott szedni vele, de lefutni a T-Rexet? Mégis, mennyivel tesz meg nagyobb távot egy dinó egyetlen lépéssel? Kb. úgy kellett volna kinéznie, hogy Mills rohan, mint egy eszelős, a T-Rex meg lép egyet vagy kettőt, és Mills kilapul. Ok, akkor miről szólna a film, igaz? Tudom, és mégis ez nagyon húzza az agyam. Lefutotta…

Egy ponton unalmasnak is találtam, hogy annyi az egész film, hogy különféle dinók elől menekülnek. Ha az egyiket átverik, lelövik, elrejtőznek előle, szinte azonnal jön a következő. Különben a legismertebb fajokat használják, mint a Jurassic Park állatai. Talán csak az a hosszú farkú a kivétel, amely egyszer megragadta Koát. Azt a fajt nem ismertem meg, kicsit talán raptorra hajaz, de más a testfelépítése és ahogy a farkát használja…

Ok, egy ponton próbálkoztak mással. Mills azért vállalta ezt a hosszú, jó 2 évig tartó utat pilótaként, hogy a lánya orvosi kezelésére pénzt keressen. Menet közben tudjuk meg, mi történt a gyerekével, illetve ez magyarázza azt is, miért vigyáz annyira Koára. Ha a lány nincs, ő simán fejbe lövi magát, és nem kér kimentést. Mondjuk, ebben a környezetben banálisnak is hatott, ahogy az egyik fél elvesztette a gyerekét, a másik a szüleit, és ketten együtt összefognak a túlélésért. Azt meg hagyjuk is, hogy még csak nem is egy nyelvet beszéltek.

Bevallom, én egy ponton el is aludtam rajta. Ebből lehet sejteni, mennyire találtam izgalmasnak. Pedig külcsínre nem rossz, a dinók remekül néznek ki. Látszik a beletett pénz, és hogy már volt pár Jurassic World film, amiben lehetett csiszolni ezen állatok ábrázolását. Az a kicsi, amelyiket a sárból kihúzzák, nagyon cukira sikerült. Mondjuk, jól meg is mutatták vele, hogy mire megy a helyességével ebben a környezetben – dinó dinónak farkasa.

Eladhatná a főszereplő is – Adam Driver kapta Mills szerepét. A gyerekéért küzdő és gyászoló apát profin hozza, akcióhősnek, aki neki ugrik a T-Rexnek, már nehezebben fogadtam el. A kislány Ariana Greenblatt, a másik meg Chloe Coleman. Mindketten nagyon foglalkoztatott gyerekszínészek – ha újabban valamelyik filmbe félvér kislány kell, szinte mindig Coleman-t láttam feltűnni. Itt Greenblatt kapta a nagyobb szerepet, és talán a hálásabbat is: mivel ő az, akinek a nyelvét nem érti a néző sem, neki jutottak a nagyobb gesztusok és a testnyelv. Coleman kp. annyi teret kapott, hogy kedves és cuki legyen, hogy értsük, az apja miért küzdött érte annyira.

Félelmetes, értelmes – ilyesmi nagyon nem lett, bárminek is reklámozták. Ez látványmozi, amit a dinók adnak el, de a történet nem éri meg azt a kb. másfél órát, ameddig tartott a film.

Mindig megfogadom, hogy rövidebb leszek a sorozatrészekkel, aztán sose jön össze. Akkor, újabb kísérlet.

Az All American (s05e18-19) tipikus részeket hozott, most is.

Olyan szálakat ragoznak tovább, amelyek már kezdenek unalmasak is lenni: megint előszedték JJ ügyét, akivel nagyon lelkizni akartak. A másik meg Spencer szerelmi élete, és megint ment a játszma. Mit érez igazán Liv iránt és viszont? Röviden – folytatódik tovább a libikóka. Még mindig sokkal szívesebben nézem a Jordan – Layla párost, akik jelenleg a sorozat fix párja és aranyosak is együtt.

Megint meg lehet nézni, ki hogyan öltözködik. Ezt is sokat ismétlem, de ez már eye candy sorozat és gazdagokat mutat, elég csak a ruháikra ránézni.

Emlékezetes jelenet… igazából kiemelkedő nem volt. Mindenki pont azt hozza, amit eddig is és tipikus jeleneteket is adnak nekik.

A Young Sheldon (s06e18-19) egyik részében Georgie és a lánykérés volt megint a téma, a másikban Sheldon ijedt meg attól, hogy lemarad a diplomaszerzési versenyben és új mentort keresett magának. A másodikban legalább volt mosolygós rész is, a házasodó téma nagyon hidegen hagy.

Már kezdik témává emelni, hogy a kamaszok is megállíthatatlanul nőnek. Ideje volt – az egész évad alatt azt írtam, hogy már nem tűnik gyereknek egyik iker sem. Jó lesz, ha a sorozatban is lépnek valamit az ügyben.

Vagyis, humor most se nagyon volt, és lényegében a cselekmény se haladt. Emlékezetes jelenet max annyi, amikor megállapították, hogy a Star Trekben izgalmasabb űrlényeket keresni.

A mi kis falunk (s07e17) most a másik szálra koncentrált: Anikó megkezdte a beilleszkedését a polgármesteri hivatalban. Mellette szervezni kellett egy szoboravatási ünnepélyt, és Janó igyekezett visszaszerezni a véletlenül püspökségre beküldött fotókat.

A szoboravatós részben voltak vicces ötletek, ha egy része erőltetett is. Ahogy eltérítették az asszonykórust és a sofőrt lecserélték, túlzás. Azon viszont jót vigyorogtam, ahogy az öreglányok befogták Lacit és rajta vigyorgott aztán mindenki.

A recept ugyanaz – sok szereplő, több történetből áll össze az epizód és alsóbb humor.

A Chicago Fire (s11e19) pár mondattal lerendezem: teljesen a szokott recept. Nem látványos mentés, magánéleti szappan. Most Gallo a középpontban, aki a nagynénjével rendezi a kapcsolatát. Humornak Sylvie szerencsétlen bűvészkedését szánták, de nem volt vicce.

A 9-1-1 (s05e13-15) a túlságosan magánéletes rész után visszatalált magához. Főleg a Chicago Fire mellé téve látványos, hogy ebben még próbálkoznak látványosabb, érdekesebb esetekkel is, miközben ebben is megy a magánéleti szappan. Hiszen Maddie még mindig igyekszik visszatalálni a családjához, és van terápia, van elgondolkozás a jövőről és hasonlók.

De, ami emlékezetes benne és ami eladja, azok a mentések. A pasi, akit beszőttek a pókok. A nő, akibe beleállt a stop tábla és még lehetne sorolni. Nem is annyira a mentés maga, hanem ezek az agyament esetek, ezekért nézem. Most volt is belőlük.

A Silo (s01e03) hozta a szokott szintet. Növeli a rejtélyt, Juliette el is szánja magát a nyomozásra. Mellette a polgármester körbesétált, így magát a silót is jobban megismertük. Roppant látványos, ahogy az egyes szintek hatalmas tereket befognak, és mi zajlik rajtuk.

Emlékezetes rész a generátor javítása volt. Azt nagyon elkapták, ahogy a szerelők stresszben és nagyon sietve dolgoznak, miközben mindenki retteg, hogy többé nem lesz áram.

Ebben most úgy tűnik, összeállnak a dolgok. Jó a történet – úgy is, hogy a regényből tudom, mi lesz -, jó a stáb és kellően látványos is.

Mivel új sorozatokat is keresek, kipróbáltam a White House Plumbers (s01e01-02) első részeit is. És nem tudom. Az első után azt mondtam, ebből többet nem akarok látni. Aztán megnéztem a másodikat, és elbizonytalanodtam. Nem tetszik azzal sem, de elgondolkodtam, milyennek kellene látnom. Paródiának tűnik, de lehet, inkább szatíra. Nehéz elhinni, hogy az élet ilyen helyzeteket produkál. Túl sűrűn abszurd ez a sorozat: amikor az FBI ügynök bekapcsolja Hitler beszédét vacsora mellé zenének, vagy amikor megjelennek a hazafinak mondott segítők, akik kubaiak és még angolul sem tudnak rendesen.

Viszont, brutálisan erős a szereposztás. Kis mellékszerepben is találni mozisztárt. A főszerepeket Woody Harrelson és Justin Theroux játsszák, mindketten nagyot mennek. Mindkét színészt bírom, és itt annyira ellenszenvesek a figuráik, hogy az agyamra mennek. Judy Greert meg se ismertem, Lena Headey karakterét még próbálom besorolni. Domhnall Gleeson meg olyan főnököt játszik, akitől az ég mentsen meg – nem ad parancsot, nem ad semmit, de elvárja, hogy legyen meg a dolog. Mossa kezeit.

Egy részt még megnézek, aztán eldöntöm. Legalább érteni akarom, mégis, mi ebben a sorozatban a pláne. Ők azok, akik miatt megbukott Nixon? Kretének, kinézném belőlük.

Ok, Jaimie Alexander nem szimpatikus nekem. Rühelltem a sorozatában is, azon kevés széria között van, amit nagyon könnyen kaszáltam még az első évad végét sem várva meg. Nem bírtam a Marvel univerzumban, nem mintha sok szerepe lett volna benne. De sajnos, ebben a filmben nem ő a legnagyobb probléma.

Az alaptörténet nem lenne rossz: a váláson gondolkodó pár megáll a benzinkúton, a nő eltűnik. A rendőrség gyanakszik, a férj nem bír nyugton maradni. Mi történt? Ezzel lehetne dolgozni. Csak éppen olyan irányba viszik el, ami több szinten fájdalmas. A férj nem volt katona, nem nyomozó, sőt, kifejezetten nyugodt és megértő embernek van leírva. Ingatlanos, mellesleg. Ehhez képest átmegy szupernyomozóba és akcióhősbe. Miközben a rendőrség nem jut egyről a kettőre, ő mindent kiderít és egymaga leszámol egy drogos bandával is. Mégis, hogyan? Ok, a szerelem szárnyakat ad, de megtanít lőni és verekedni is?

Ostoba az indok is, amiért és ahogyan a nőt elrabolják. Annyira buta bűnözők vannak ebben a filmben, hogy érthetetlen, miért nem buktak le eddig. Mondjuk, valamit tenni kellett bele, hogy legalább távolról hihető legyen, hogy Will így megmentheti a nejét. Azért nem egy komoly emberrabló bandával kellett szembenéznie, hanem a kerti sufniban drogot előállító bandával. Így sem tetszett, de lehetett volna a rosszaságát még fokozni.

Amit különben a feleség személye nagyon igyekezett elérni. Nem lett szimpatikus, és még betegnek is van beállítva. Jó dolgában azt sem tudja, mit csináljon. Nincs megnevezve, de eléggé rá van utalva, hogy valami pszichés betegsége van. Olyan depresszió féle, mert amikor elkapja, akkor nem tetszik neki semmi, tönkreteszi a kapcsolatait és keres valamit, de maga sem tudja mit. Nehezen is döntöm el, hogy valami baja van, vagy csak unatkozott. Hihetetlen is, hogy a férje mindent elnéz neki. A nő csalta meg, néz keresztül rajta, és még a férfi könyörög, hogy adjanak a házasságuknak még egy esélyt. Siralmas. Amíg úgy tűnt, hogy megölték és elásták a sufni mögé, még jobban is tetszett a vége, minthogy ez legyen a házasság megmentője. Mert, ha legközelebb unatkozni kezd, majd eszébe jut, hogy lehetne rosszabb arra várva, hogy a drogárusok agyonlőjék a kerti sufniban?

Alexander szerintem különben nem egy jó színésznő, de itt meg sem erőlteti magát. Mondjuk, ilyen nyúlfarknyi szerepben nagyon nem is tudott volna mit játszani. Gerald Butler meg hozza azt az akcióhőst, amit már sok filmben eljátszott. Csak éppen, amíg az elnök testőréről hajlandó vagyok elhinni, hogy simán lelövi a bűnözőket, azért egy ingatlanostól nagyon fura a mesterlövész szinten való lövöldözés és osonás.

Olyan akciófilmnek, amihez kikapcsolom az agyam és csak nézem, nem elég látványos ez a film. De annyira hihetetlen a történet, hogy komolyan venni sem lehet. Valamelyik irányba el kellett volna vinni – reálisabb krimi vagy értelmetlen akció lehetett volna, de ez mintha a kettő között akarna lenni és az nem jó. Egyszer meg lehet nézni, ideig-óráig még szórakoztatónak is tűnik, de amint kicsit gondolkodunk rajta/vele vagy várunk valami igazán látványosat, elhasal.

Tényleg nem tudom, mi fájt benne a legjobban. Lisa szerencsétlen figurája, a bugyuta bűnügy, vagy a semmiből akcióhőssé váló főszereplő. Felejtsük is el hamar.