Ez az a mese, ami ilyen szereposztásban élőben el nem készülhetett volna. Múmiákról szól, akik egy titkos királyságában, az emberek elől rejtőzve örökké élnek. Ami miatt a színészeket emelem ki, hogy egyiptomi, vagyis afrikai karakterek mind. És olyan színészek adták nekik a hangjukat, mint Eleanor Tomlinson, Joe Thomas vagy Sean Bean. Egy volt, aki passzolt volna a szerephez: az angol nemesi sorba született régészt Hugh Bonneville szinkronizálta. Ő filmben is eljátszhatta volna, a többiek nem.

De mese, így ezzel nem kell többet foglalkozni. Legfeljebb megjegyezzük, hogy törekvés sem volt arra, hogy a színészek és a szerepeik összepasszoljanak.

De, ez mellékes. Amivel igazán gondban voltam, azok a történet alapjai. Legutóbb talán a Verdák okozott nekem ilyen törést. Egyszerűen elképzelhetetlennek és butának találom, amire minden épül. Induljunk ki abból: egy titkos város van, abban egy fáraó, annak meg egy lánya. Örökké élnek. Csak éppen az ókori Egyiptomban a mumifikálás nagy divat volt, nem létezik, hogy csak ennyi lakója van annak a városnak. Még, ha bele is magyarázom, hogy az emberek sok múmiát megtaláltak, kiállítottak, már nem ilyen élők, akkor se tudom elhinni, hogy pont egy fáraó menekült volna meg ettől a sorstól, pont a lányával.

Aztán: a hercegnőnek férjhez kell mennie. Mégis, minek? A múmiák szaporodni is tudnak? Ok, ezt inkább nem akarom se tudni, se elképzelni.

Még egy: a múmiák az emberi, és nem a mumifikált arcuk viselik, egy el nem magyarázott varázslattal. Az erős fény azonban megtöri, akkor látszik, hogy valóban múmiák. Ha múmiák maguk között élnek, akkor minek ez az álca? Nem mindegy már nekik az arcuk? Amikor meg a történetben erős fény éri őket, látszik az arcuk, az egy nagyon egyszerűsített, semmilyen arc. Bennem abszolút nem idézett meg egy múmiát sem. Közelebb van ahhoz, ahogy a mexikói helyszínű mesékben, mint a Coco, ábrázolták a holtakat a túlvilágon. Ok, ezt is értem, mese. Melyik gyereknek vetítenéd le, ha hasonlítanának az eredeti múmiákra?

Így viszont annyira zavartak az alapok, hogy a jelen történettől függetlenül az egésznek az alapját marhaságnak találtam. Én fura gyerek voltam, nekem már 7-8 évesen túl gagyi lett volna – a történelmi rejtélyek és mítoszok voltak a gyengéim, és a Mi micsodából pontosan tudtam volna, hogy nem ilyen egy múmia. Nem tudom, ma hogy nézi ezt egy gyerek.

A történet kerete – az ellopott gyűrűért a frissen eljegyzett, és egymással frigyre lépni nem akaró Nefer és Thut, a férfi kisöccsével kiegészülve Londonba mennek, ahol kalandokba keverednek. Közben lehet sejteni, hogy a fiatalok – pár ezer évesek, de mi az a halhatatlanoknak? – is egyre jobban kijönnek egymással.

A maga módján szórakoztató, és lehetett nézni. Ha nem gondolkodtam, csak néztem, remekül elvoltam vele. Lord Carnaby kellően szerencsétlen a béna embereivel és az erőszakos anyjával. A kutyaként közlekedő kis krokodil aranyos. Az Aida meg a legjobb jelenet volt az egészben. Azt valami nagyon jól elkapták, ahogy a karmester szinte idegösszeroppanást kap, ahogy Nefer beleénekel Aida és Radames szerelmi jelenetébe, majd a végére szinte oda se nézve vezényel, hogy legyenek már túl az egészen. Ahogyan az Aidát játszó nő felveszi a kesztyűt, ahogy hozzáírják a sztorit a gyűrűért jött Neferhez. Jók az alakok, dinamikus a jelenet, és a színházi személyzetet nagyon eltalálták. (Azt különben érdekes döntésnek tartom, hogy a szinkronos verzióban ezt a dalt leszinkronizálták, míg különben Nefer éneklését meghagyták angolul.)

A külcsín helyes. Nem vetekszik egy Disney szépségével, annál lényegesen egyszerűbb, de nem annyira, hogy olcsónak hasson. Nagyon színes, nagyon vidám, könnyed a látványa is.

Egynek elment, de azért nem lesz olyan mese, amit időnként visszanézek. Legfeljebb az Aida jelenetet, az benne a kedvencem.

Ha már arról készül sorozat, hogy egy korábbi sikeres családi komédia kb. 15 évvel az eredeti után folytatást kap az eredeti szereplőkkel, vártam volna több filmes hátteret. Vagyis, hogy lássuk is, hogyan készül egy sitcom.

Viszont a Reboot inkább munkahelyi komédiaként működik, aminek történetesen egy forgatás a helyszíne. Így látunk felvételt, utószinkronizálást, de leginkább az írószoba, ahova bevisznek minket. Ugyanis a jelenlegi vezető az egykori főnök lánya, és nekik is van családi konfliktusuk, amivel rendszeresen itt csapnak össze. Mindenki hozza a maga embereit, és a régi szövegírók próbálnak közös nevezőt találni az újakkal.

Működött így is, de azt a kulisszák mögé tekintés élményt nem kaptam. Magánéleti drámát annál többet. Nem csak az írók/producerek között van a rokonság, de a főszereplők közül kettő volt szerelmespár, akik történetesen házasokat alakítanak a sorozatban. Reed jelenlegi barátnője mondhatni nem rajong az ötletért, hogy megint egy légtérbe kerüljön az a kettős. De Clay laza viszonyba kezd a filmbéli fiát játszó fiatalember anyjával, míg a srác – Zack – a stúdió küldte főnökkel, Elaine-nel bonyolódik flörtbe.

A legjobban tetsző részek filmesek voltak – amikor az utószinkront csinálták, vagy az új színésznőt segítették/akadályozták éppen. De, amint írtam, ezek vannak kisebbségben. Itt fontosabb az, hogy a szereplők között milyen kapcsolat van, kiemelten az apa – lánya és a szerelmi szálakat. Még az jöhet hozzá, hogy az újrakezdés nem csak a sorozatnak szól. Zack gyerekszínészként okosan fektetett be, és ezzel ő áll a szereplők közül legjobban. A másik három, a sorozatbéli szüleit és mostohaapját játszó színész azóta sem tudott semmi érdemlegeset felmutatni. Illetve, Bree férjhez ment egy herceghez, de éppen most esik szét a házassága, így ezzel sem lehet éppen nagyra.

A helyszín elsősorban a stúdió és annak helyiségei, mint az írószoba, a színpad a közösséggel felvett jeletekhez, akad több kinti jelenet a stúdió környékéről. Mivel eleve rövid egy rész, ha már egyszer-kétszer váltanak, változatosnak tudott tűnni. Még külső helyszínt is be tudtak venni, hiszen a színészek forgatni jöttek ide, nem itt laknak, így a hotel és annak helyiségei is bekerülhettek a filmbe. Nagy költségvetésűnek nem tűnt, de hiányérzetem sem volt.

A stáblista pedig elég erős – a legtöbb főszereplőnek már komoly filmes és komikus múltja van. Judy Greer meglepően cuki és fiatalos Bree lett – sokáig rá se jöttem, hogy őt látom. Keegan-Michael Key kb. ugyanazt játssza, mint a Schmigadoon évadokban. A meglepetés, Johnny Knoxville, aki egyrészt nagyon megöregedett, másrészt egész visszafogott figurát kapott. Ő az egykori vadóc, aki öregkorára próbál lenyugodni és hétköznapi életet élni, így felhagyna az ivással, házvásárláson gondolkodik és az alkalmi kapcsolatait is igyekszik visszafogni. A kedvencem azonban Paul Reiser lett, aki az eredeti sorozat írója, producere és most is benne van ezekben a szerepkörökben, csak a lányával pluszban. Valahogy ennek a karakternek sikerült a legjobb utat megírni: ahogy kap egy esélyt a lányával, akit évekkel korábban elhagyott.

A humora változó. Nem mindig tetszett, de könnyed és fogyasztható, egy-egy komolyabb helyzetet is beleemelve. Azt mindenképpen tudtam értékelni, hogy intelligensen igyekeztek szórakoztatni, és nem altesti meg hasonló poénokkal igyekeztek eladni magukat.

Egész jó kritikákat is kaptak, de a sorozat így is törölve lett 8 rész után. Befejezetlen is, és érezni, hogy ez pont az a hely volt a történetben, ahonnan az új évadot, vagy az évad második felének berendelését várták volna. Téli szünet után tavasszal simulékonyan jöhetett volna az újabb 8, de ezek már nem készültek el.

Még ezzel együtt is érdemes volt egyszer megnézni. Nem fergeteges komédia, de kellemes és most jól is esett.

Michael B. Jordan ezzel átvette a stafétát a filmsorozatban. Már nem csak játssza Adonis Creed szerepét, de ezt a részt már rendezőként is jegyzi. Elég sikeres is lett, így természetesen már megy a találgatás, hogy miképpen folytatódhat a történet.

De egyelőre maradjunk ennél a fejezetnél. Donnie még utoljára megvédi a címét, bajnokként vonul vissza a ringből. Majd látjuk, 3 évvel később, hogy neki sikerült az, ami Rocky életében nem jött össze. De ebben benne van a két figura közti lényeges különbség is: Rocky egy külvárosi tahó volt leegyszerűsítve, és hiába keresett vagyonokat, minden oda is lett. Nem tudott bánni a pénzzel, de még azt sem tudta, kiben bízzon meg a vagyonkezeléssel kapcsolatban. Adonis a nevelőanyja által más alapokat kapott, és talán a sportolói részbél is érdekesebbnek találtam, hogy miként építette fel magát a ring után. Tulajdonos lett egy teremben, más sportolókat menedzselt, mérkőzéseket szervezett és márkát csinált a nevéből – határozottan jól példázza a szintjét, hogy hatalmas Ralph Lauren poszterről mosolyog Los Angelesben. Közben a családja is stabil és mintaszerű: saját jogon sikeres feleség, akivel csapatot alkotnak. A lányuk, Amara fogyatékát is helyén kezelik, és olyan nevelést biztosítanak neki, hogy ellensúlyozzák a siketségét. Ez az egész sokkal inkább sikertörténet, mint a boksz.

De természetesen a bonyodalmat a boksz hozza majd. Visszatér Donnie múltjának egy alakja, vele a bűntudat is. Segíteni próbál Damiannek, aki tele van haraggal. Veszélyes ember lett belőle. Mivel ez egy Creed-film, lehet sejteni, hol rendezik le a dolgokat. A ringben. Ez az a része, ami kiszámított, klisés és túlzottan ismerős is a filmben. Naná, hogy az új bajnok kevés, Adonis kell, hogy visszatérjen a szorítóba és visszaterelje egykori barátját a helyes útra.

A film utolsó fele, talán a negyede, amikor Donnie megint edz, és a végén ott a mérkőzés. Egyik sincs elnyújtva, és korábban sem volt egy tipikus bokszfilm. Három mérkőzés van benne összesen: a visszavonuló mérkőzés, Damian és az új bajnok összecsapása, végül a Donnie – Damian küzdelem. Még szerkezetileg is kiszámított: film eleje, közepe és egy a végén.

Az edzés az, ahol a Rocky ikonikus elemei megjelenhetnek, csak erre a történetre szabva. Vagyis, megint el kell húzni valami nehezet. Most egy repülőt. Megint van sok futás, és ikonikus helyen az üvöltés a célba éréskor: az most a Hollywood felirat. Amin azért elkerekedett a szemem, hogy Viktor Drago volt, aki segített a felkészülésben. Jó tudni, hogy a fiak megbékélhetnek, ha az apáik ellenfelek is voltak? Vagy csak simán egy utalás, hogy volt már korábbi rész is…

Ha már utalások. Michael B. Jordan stílusérzéke megmutatkozott abban, hogy egyes elemeket hogyan hoz vissza, megvan az utalás, csak sokkal inkább mai, trendi formában. Konkrétan Adonis melegítőjére gondolok. Apollo Creed stílusához tartozott az amerikai zászló színei a nadrágján. Michael B. Jordan már nem vesz fel ilyen ripacs holmit, viszont ugyanezek a motívumok megjelennek a melegítőfelsőjén, csak hófehérben. Roppant jól nézett ki, tisztelgés az előd előtt, de trendi.

Nem minden téren tetszett ennyire az újítás. Tettek egy kísérletet arra, hogy a boksz képi megjelentése is változzon. A végső csata 12-13 menetes volt. Az eleje és a vége a klasszikus formátum, ahogy eddig is csinálták. A köztes meneteket viszont kiemelték és olyan volt, mintha egy semmiben lebegő, képzeletben térben zajlana, ahol a küzdők mozgása is a szememnek furcsa volt. Majd a végére, a kiütésre visszakaptuk az arénát. Értem, próbálkoznak és újítanak, de ezt egyszerűen nem esett jól nézni.

A másik, a szimbólumok túlzott erőltetése. Meg lehet nézni, Adonis és Damian hogyan lettek megjelenítve a mérkőzésre. Adonis hófehérben – még a kesztyűje is tiszta fehér volt! Damian ugyanennyire feketében. Csak hogy mindenkinek világos legyen, ki itt a jó és a rossz. Küzdősportra fehérben menni? Jaj. Itt kiverik egymás fogát, véresre verik egymást – kinek jut eszébe erre fehéret venni? Azon aztán nagyon látszani kellene minden csepp testnedvnek. Nem is emlékszem, vajon véres lett-e Donnie kesztyűje a végére, de sejtem, hogy nem. Az meg mennyire hiteles?

Pedig én bírtam ezt a filmet, kifejezetten tetszett, ahogy Adonis életét felépítették, csak ez a kettő. Ez nem kellett volna.

Jellemzi a franchise sikerét, hogy minden korábbi szereplő jött vissza, legalább egy jelenetre. A kivétel Stallone, de ennek is megvan a maga oka. Ez már kicsit sem Rocky, ez már a Creed birodalom. Michael B. Jordan szokás szerint nagyon kigyúrta magát, de ő az érzelmi részeket is tudja hozni. Jonathan Majors leginkább a szerepe dühét fogta, Tessa Thompson kissé díszlet szerepet kapott. Ugyan írtak neki egy monológot arról, hogy milyen nehéz volt lemondani a zenész karrierje egy részéről, de ő itt inkább Donnie támogatójaként volt jelen.

Nekem tetszett összességében, azt a 2 fenti dolgot leszámítva. Azt meg majd meglátjuk, hogy miképpen akarják a szereplőket tovább vinni.

Akkor, a hétvégi termést hamar fussuk át. Most se zárás, se nyitány nem volt, bár van, amitől most elköszönök.

A Young Sheldon (s06e16) ezúttal Missy-részt kapott. A lány szökésben volt, a család aggódott és a végén Sheldon kimondhatta, hogy ezzel indult Missy problémás korszaka.

Az ötödik évad ötlött fel bennem, amikor a komédia egyre inkább dramedy felé hajlott. Ez most megint olyan volt. Még csak olyan részre sem emlékszem belőle, ami mosolygós lett volna, nemhogy vicces. Helyette öntötték a nyakunkba a családi konfliktust: Mary és George házassága válságban, Missy pedig már nem viseli el, hogy észre sem veszik a többiek.

Volt visszatérő mellékszereplő, leginkább dramaturgia okán. Az unalmas lett volna, ha Missy csak vezet az éjszakában, így volt kihez beszélnie.

Ez a rész már szinte fájdalmas volt, noha Missy a jobb karakterek között van. Csak ez az elhúzódó családi dráma nagyon nem áll jól a sorozatnak.

A mi kis falunk (s07e09) nem kapott húsvéti külön részt, pedig azt hittem, most ráállnak erre. Karácsonyi rész is ebben az évadban volt először – húsvéti nem lett.

Maradt a szokásos felállás: több kis külön történetből állt össze a rész. A legfájdalmasabb László húzása volt, aki Kati házára akart hitelt felvenni. Annyira túlírt volt, ahogy nem volt hajlandó kibökni, miért is méri fel egy ingatlanbecslő a házat. Ebben a részben csak Károly volt, aki most a jobb oldalát tudta megmutatni, és mentette a menthetőt. Egy nagy link, szélhámos a polgármester is, de most tényleg segített a testvérének. Jó volt, hogy végre emberi oldalt is kapott.

Zsolthoz jött egy kolléganő segítségért, Nelli meg féltékeny lett. Szót sem érdemel. Még ez a csapat a legértelmesebb a faluban, így nem örülök neki, amikor ilyen beleerőszakolt történeteket kapnak.

A Répák meg családfát kutattak. Jellemző különben, hogy a gyerek a legértelmesebb a családban.

Károly említett villanása ért a legtöbbet benne, különben olyan erőltetettnek éreztem a történeteket. Ebéd mellé még mindig elment, de azért nem bánnék már egy emlékezetesebb részt.

A The Good Doctor (s06e18) helyezkedik a szereplőkkel. Kalu még mindig keresi a helyét, és kezdem látni, hova lesz besorolva. Egyes sorozatokban meg lehet figyelni, hogy egyes szereplők mindig azonos szereplőkkel közös jeleneteket kapnak. Egy-egy csapat van, akikkel történik valami, míg a többiekkel is. Így sokan kaphatnak képernyőidőt, és megvannak a saját, szorosabb kapcsolataik. Amíg Jordan Danny iránt érzett szerelmet, ők egy ilyen csapat voltak és rendszeresen együtt dolgoztak. De Danny a függősége miatt végleg kimondta a nemet, és így rendeződnek. Nem is kicsit látványos volt most, ahogy Kalu betolódik Danny helyére. (Noha elvileg Kalu Shaun gyakornoka, mégis, eddig Jordan volt a közvetlen felettese.)

Az orvosi eset annyira nem lett most erős – nem véletlenül. Shaun nem a munkával foglalkozott, az izgatta, hogy Glassman betegsége kiújult-e. Kihoztak belőle a végére egy érzelmi tetőpontot, de kicsit nyögvenyelős volt az egész történetszál.

Volt ismerős vendégszereplő is – az elméjével küzdő beteget játszott a Chicago PD egy állandó színésze. Nem jellemző, hogy színészek rivális sorozatokba kirándulnak – mert bizony a Chicago sorozatok össze vannak kötve, és annak is van kórházi része: a Med. Csak nem szereplőfrissítés lesz? De simán lehet, hogy csak túlgondolom.

Irányváltást érzek a Rabbit Hole (s01e03) esetében.

Az első két részben a rejtélyt szerettem – ahogy John nem értette, mi történik vele és miért. Azt hittem, ezt nyomozza majd az egész évadban. Amikor az ártatlan bizonyítani akarja a világnak, hogy csak bemártották.

Ehhez képest átmentünk összeesküvés-elméletbe. Feltűnt egy nagy főgonosz, aki az egész Amerikai Egyesült Államokat a saját csicskájává akarja tenni. Természetesen csak egy nagyon kis csapat állhatja az útját: John, a legjobb barátja és az apja. Ebben a részben visszamenőleg is elmagyarázták, mi történt eddig és miért történtek ezek a dolgok. Így most egy versenyfutás veszi majd kezdetét: ki kapja el a másikat előbb?

Olyan szinten marad benne rejtély, hogy egyes szereplők még rejtegetnek dolgokat, és nem azok, akiknek látszanak. De egy rejtély kinyomozása helyett egy rosszfiú lebuktatása a jelenlegi téma. 3 rész után – még csavarhatnak rajta.

A részt különben vitte Charles Dance, nekem simán azok voltak az emlékezetes részek, amikor John barátnőjét vallatta, meg mondogatta, hogy senkiben nem lehet bízni.

Magamban azon is kuncogtam, hogy Crowley itt is rosszfiú neve lett. Volt már a szó szerinti Alvilág királya, itt meg a földi alvilág ura lesz?

Végjátékhoz közeledek a The Nevers (s01e09-10) évaddal.

Lassan arra redukálódik a cselekmény sci-fi része, hogy ki szerzi meg először a galantit. Mit ne mondjak, nem is nagyon tudott lekötni, hogy többen is futottak szegény nyomorult, gyengének tűnő ufó után. Van is vele kapcsolatban pár kérdés, pl. Lavinia azért akarja annyira a vesztét, hogy a megérintettség véget érjen. Kétlem, hogy akinek már van képessége, ez visszavonná. Ahogy az sem tiszta, hogy Amalia miért hiszi, hogy ez a lény a válasz arra, hogy a jövőben az emberiség túléljen. Olyan kis semmilyennek tűnik ahhoz, hogy ennyi jelentősége és ereje legyen. Inkább cuki, mint erős.

Az emberi drámák sokkal jobban lekötöttek. Az érintettek kénytelenek rájönni, hogy Amalia nem védheti meg őket örökké. Van, aki készül a háborúra, van, aki már el is megy vadászni. De akad olyan is, aki olyan titokra bukkan, ami átírhat mindent a törvényhozásban. Maladie, aki korábban egy Sarah nevű háziasszony volt, előtörténetet kapott. Jobban hasonlít Amaliára, mint bármelyikük is sejtheti. Egy újabb tönkretett, bántalmazott nő meséje.

Lavinia és Augie története is új színeket kapott. Fel is merült bennem, hogy Augie mennyire mutatja az igazi arcát a világnak. Benne is van valami Lavinia kegyetlenségéből? Vagy, ahogy a nő viselkedik, az hoz ki egy sötétebb dolgot az öccséből is? Változik ott a dinamika, és a vége előtt még ők is össze fognak csapni, már nagyon húzzák a frontvonalat.

Korábban már írtam, hogy mennyire jól dolgoznak ebben a sorozatban a kosztümökkel és látványtervekkel. Most is volt két különösen emlékezetes rész: Hugo istenné alakulása az estélyén. Ebben a korban ez merész ötlet, testfestéssel és mindennel. A másik szegény Lily, akit eddig rejtegetett az apja. Lehetett tippelni, miért van a pincébe zárva. Most láthattuk.

Még 2 rész van vissza, és nagyon sok ponton kezd a tetőpontra érni a feszültség.

Már harangoztam, hogy részemről jön a kasza. Jött.

Mivel le voltam maradva, +1 részt adtam neki, de az Animal Control (s01e07-08) menthetetlen. A történet, a szereplők és a színészek, az egésznek a humora borzalmas. Egyetlen dolog volt, ami miatt reménykedtem. Néha volt benne egy-egy cuki állat. De most?

Emlékezni se akarok rá. Az egyik mostani részben hangoskodó pulykát figyeltek meg, mert a szomszédok már egymás torkának estek, hogy a pulykától nem lehet aludni. Mi lett belőle? Jött a puma, és kinyírta a madarat, mutatták, ahogy eszegette szépen.

Másik szálon meg egy hatalmas, döglött és büdös halat dobálgatott egymásnak a felügyelet és a halvédelem. Hát, ennyit arról, hogy van olyan cuki állat, amiért megéri nézni.

Volt viszont kínos és fájdalmas magánéleti szál. Ahogy a főnöknő rá van gerjedve az új fiúra, az már beteges. Az idei legrosszabb filmes románcokban az övék tuti helyet kap.

Szóval, részemről ennyi volt. Amit magammal viszek belőle, az egyik korábbi részből az anya és a kölyökláma egymásnak dőlve alszik. Az olyan cukiság volt, ami miatt kapott ez a sorozat 8 részre esélyt.

Talán az is volt a baj, hogy én végig vártam egy plusz poént. Ha már szellemek, más világok érzékelése, azt hittem, valami még lesz. Nem lett. Ez egy kamaszfilm a gyászról.

Gyanakodnom kellett volna, mert a jelek viszont arra utaltak, hogy ennek az egésznek annyi lesz csak a lényege, hogy Tessa elköszön a halott barátjától és él tovább. Már a nyitány erre lök minket: a film elején Tessa és Skylar romantikus filmekről beszélgetnek, és a lány leszögezi, hogy rossz a végük, valaki meghal, vagy csak nem mutatták elég ideig a történetet, hogy a tragédiához jussanak. Már az elején ki van mondva, hogy nincs happy end.

Ebben a filmben valami keserédes hangulat jut. Skylar visszavonhatatlanul meghal, és minél jobban megismerjük a lány emlékeitől, az együtt töltött nyarat, annál jobban lehet sajnálni. Ő az a típus, akinek a hibája is az, hogy túl jó. Hűséges, jólelkű, tehetséges. Az sem segít, hogy micsoda értelmetlen az a tragédia, amiben életét veszti.

Mivel Skylar annyira rendben van, Tessa az, akit a film a középpontba helyez. Ő az, aki nem meri élni az életét, közel engedni az embereket. Mert már sérült, vesztett el családot és biztonságot, és többet nem akarja, hogy fájjon. Skylar kezdi átírni a dolgokat, és pont az ő elvesztése kell ahhoz, hogy Tessa felismerje, hogyan kell tovább élnie, hogyan tud nyitni minden más felé.

Kicsit olyan is a film, mintha kettő lenne egyben. A visszaemlékezős részek egy szimpla, szerelmes tinifilm, amiben a sebzett lány gyógyulni kezd, hála a szerelemnek. A jelen kap egy misztikus színt azzal, hogy Tessa nem tud még elköszönni, és beszélni szeretne Skylar szellemével. Nyugi, nem megy át horrorba, hangulatban passzol a film többi részéhez. Szinte csak annak is nézhető az egész, hogy a lány miképpen dolgozza fel a gyászt.

A külcsín éppen annyira tinifilmes, mint amit vár az ember egy ilyen történetben. Kisváros, helyes fiatalok. A színezés és a harsányság nem jellemzi, hiszen annál komolyabb a témája. De így is, nagyon közel van ahhoz, amit a Netflix szeret forgalmazni. (Meg is vették a sugárzási jogot, bár ez nem saját filmjük.)

A szereposztás: Joey King lett Tessa, aki hozza a kötelezőket. A helyes, kedves lányt – csak itt inkább szomorúnak kellett lennie, nem olyan energiabombának, mint a csókfülkés filmekben. Különben már kezd korban túllépni azon, hogy kamaszokat játsszon, de olyan az arca, a magassága, hogy el tudom képzelni, még fog ilyen szerepet kapni. Skylar pedig Kyle Allen lett, akit az AHS világvégés évadában láttam. Ok, abból az évadból 2 részt láttam, de Allen ugyanazt a karaktert kapta ebben is. A világvégét leszámítva. Eléggé rájuk, pontosabban Kingre épül az egész film. Pár mellékszereplő felbukkan ugyan, de nem sokat vannak színen és nem relevánsak a történetben.

Egyszer megnéztem, de „a szerelem soha nem hal meg” üzenet nem pótolta, hogy legyen valami csavar a végén. Olyan kis egyszerű az egész, szellemi sík ide vagy oda.

A reneszánsz az egyik kedvenc korszakom. Akkor Firenzében és onnan indulva Olaszországban, Európában olyan fejlődés hullám indult, amely máig bámulatosnak tartott remekeket eredményezett. Ezek közül egynek állít emléket ez az 1965-ös film.

Pontosabban, két személy egymásnak feszülését meséli el, melynek eredményeképpen a Sixtus-kápolna freskói készülnek el. Gyula pápa és Michelangelo állnak egymással szemben, akik ugyan megbízó és művész – akkoriban a művész is olyan mesterember, mint egy kőműves. Leonardóval ugyan megszületik a zseni eszmény, de messze van még az a kor, amikor mecénás nélkül boldogulhat a művész. Michelangelo Gyula embere, a síremlékén dolgozik. Szobrokon, hiszen szobrász és annak is tartja magát. De elég egy sértett építész bosszúja, és Gyula máris a kápolnára akar freskókat festetni vele.

A film pedig leköveti, ahogy a pápa és a művész folyamatosan hadakoznak egymással, marakodnak, és közben készül a freskó. Látjuk, miből jön a mai formában levő képek ötlete, hogyan találja ki Michelangelo az állványokat, mert bizony az ő találmánya az is, hogy ne lyukasszák ki a falat a létrákkal és ezzel tegyék tönkre a mennyezetet. A folyamatos harcot, mert sokak istenkáromlónak találják a készülő képeket. A harcot, amiért Gyula a számlákat rendszeresen küldi, a fizetéssel viszont el van maradva.

Az túlzás, hogy Gyula és Michelangelo ellenfelek lettek volna, de megvoltak a maguk harcai. A végére aztán kibontja a film, melyiknek mi a szenvedélye és az igazi célja. Megtalálják a közös akaratot és vélt, és fejlődik a kapcsolat.

Közben pedig megelevenedik a korszak: a Vatikán szépítése, mert érkezik Raffaello is, aki Gyula lakosztályát kezdi el festeni és a stanzák is a halhatatlanságé. A nemesek közti nézeteltérések, a nemes családok helyezkedése. Kiemelten természetesen a Medici család, hiszen Michelangelo is tőlük érkezett, és Lorenzo nélkül a reneszánsz se születhetett volna meg a ma ismert formájában. Megelevenednek Gyula háborúi, szinte az egész filmben hadat visel. Valahol fájdalmasnak is éltem meg, hogy a pápa többet vonult csatába és páncélba, mint vallási vezetőként irányított volna. De hát ez az a kor, ahol a pápa nem azt jelentette, mint a modern időkben.

Talán csak egy volt, amit sérelmeztem. Mert az, hogy Gyula katonapápa, legyen. Átadják a személyiségét, a harcai célját. Viszont, Lorenzo di Medici egyik lánya is a cselekmény része, aki többgyerekes anyaként is Michelangeloba szerelmes, és egy ponton el is akarja csábítani. Kellett valami szerelmi szál, értem, és Gyulának adni egy nőt még rosszabb lett volna. Így se tetszett, az még rosszabb lett volna. A többire simán rámondom, hogy történelmi filmben korrekt, de ez nagyon hamisan cseng. Michelangelo a leírások alapján nagyon nem olyan ember volt, akibe egy Medici-lány beleszeretett volna. Máig megy a találgatás is, hogy a művész homoszexuális volt-e. Nos, Heston mondhatni homofób volt, már csak azért is kellett egy nő a történetbe, aki megkísérti a művészt. Fel se merüljön, hogy Charlton Heston meleg férfit játszik.

Saját korában a látvány, kosztümök miatt volt érdekes a film. Mai szemmel is látványos, simán nézhető. A szépségideál azért változott – a Medici-lányt játszó színésznő mai szemmel már inkább érdekes, mint szép jelenség. De a ruhák, a nagy külszíni jelenetek, a freskó készítés folyamata megállja ma is a helyét. A csaták már kevésbé, de nem is az a cél, hogy az itáliai háborúkat bemutassák.

A szereposztás erős. Két nagy színész kellett bele: Gyulának és Michelangelonak. Rex Harrison és Charlton Heston is a korszak legendás nevei. Még azt is bele merem látni, nagy szerepeket hogyan hoztak át ebbe az alakításba. Harrison ebben az évben kapta az Oscart a My fair lady férfi főszerepéért, 1 évvel korábban meg Julius Caesar megformálásáért jelölték a Kleopátrában. Ahogy Gyula hadat vezet, a római páncélos jelenetei nekem nagyon adták Caesart. Heston 60-ban vitte haza az Oscart a Ben-Hur címszerepéért, és tele van a karrierje sikerfilmekkel, ezen film előtt és után is. Vagyis, két mondhatni friss Oscar-díjas, nagy formátumú színész jutalomjátéka volt ez. Közben még kifejezetten erős egysorosokat is sikerült adni nekik. A legemlékezetesebb nekem az volt, amikor Gyula már a halálra készül, és megjegyzi a művészének, hogy ha Isten színe előtt áll, a bűnei ellenértékeként a Sixtus-kápolna freskóit teszi a mérlegre.

Mai szemmel kevésbé izgalmas, és a szerelmi szál is teljesen felesleges, de a korszak nagy filmjeit remekül tükrözi, és emberi drámát kever művészi nagysággal. Én élveztem, azzal együtt is, hogy ma már teljesen más film készülne ugyanebből a témából.

Ez tipikusan az a film, ahol nem tudom eldönteni, hogy a főszereplő kisgyerek mennyire megy az agyamra. Lehet úgy is nézni, hogy Timmy aranyos, de úgyis, hogy azért drukkol az ember, hogy üsse már el valami és ne kelljen tovább nézni a gyötrelmeit.

Mert Timmy Kudarc az a fajta gyerek, akinek túl élénk a fantáziája. Ez párosul egy olyan öntudattal, hogy a kettő együtt engem irritál. Timmy azt képzeli, hogy ügyes nyomozó. Közben meg azt látjuk, hogy nagyon nem az. Rögtön az első eset, amit kitalál magának. Az egyik környékbeli gyereknek ellopták a hátizsákját, benne a svájci bicskájával. Timmy megbízza magát az üggyel, és be is megy a fiú bátyja szobájába, hogy beszéljen vele, nyomokat gyűjtsön. A báty éppen a svájci bicskával farigcsál, a táska meg az ajtaján lóg. De persze azt mondja, ő nem tud semmit. Timmy meg el is hiszi. Ilyen kezdetek után lehet sejteni, mennyire jó is ez a nyomozó kölyök. Semennyire.

De ezt hozza az alcím is, mert Timmy esetében folyton becsúsznak a hibák. Elrontja a dolgokat. Elveszti az anyja holmiját, megbánt másokat, és az osztálykiránduláson úgy elveszik, tiltott helyre megy, hogy nyomorult felügyelő tanár idegösszeomlást kap tőle.

Valahol értem, miért lesz ez a film ezektől vígjáték. Csak éppen bejön az a tétel, amivel kezdtem. Nem tudom simán szórakoztató filmként nézni, mert, ahogy Timmy dolgai halmozódnak, úgy lesz túl sok nekem ebből a gyerekből meg az ügyeiből.

A film különben nagyon játszik az aranyos jelzőre is. Timmy kis kalandjai is nézhetők annak, de sok aranyos gyerek is van körötte. A jegesmedve barátja, Totál pedig kifejezetten cuki jószág. Működött az a vonal, hogy az apja hiányát miképpen dolgozza fel ezzel a képzeletbeli állattal. A fedőneve a bevetéseiken ezért is lehet Papa Maci, de árulkodó az is, amikor összefoglalóként látjuk a közös kalandjaikat, és Totál megjelenése egybeesik Timmy apjának lelépésével.

A nyomozás nagyon nem tetszett benne, már csak azért sem, mert a történtek nagyja csak Timmy fejében létezik. Kész kémtörténetet talál ki arról, hogy az oroszok miképpen épültek be a kisvárosba, és Timmy osztálytársa, a népszerű Corrina miképpen tartozik közéjük. Azt pedig már említettem, hogy az elveszett táska és bicska ügyében mennyire volt sikeres.

A humor – van pár jó ötlet benne, de a többség erőltetett. Az tetszett, ahogy a tanár kiakad mellette. Az olyasmiket, mint a neve, meg nagyon nem díjaztam. El is magyarázzák, hogy lehet valakinek ilyen neve, és meg is keseredett tőle a szájízem. A család eredeti neve Kudarcz volt, és angolosítás után lett Failure, vagyis a magyar szinkronban Kudarc. Felnőtteknek gondolom tiszta, ha gyerekkel nézi az ember, ezt lehet, meg kell vele beszélni. De ez jól jellemzi, milyen a film humora. Leginkább fárasztó.

Menti a menthetőt, hogy a szereplők nagyját szerettem és a színészeket is bírom, akik játszották őket. A gyerekszínészeket mostanában láttam több mindenben is, ebben még kisebbek és a cuki faktor a mérvadó esetükben. De van egy különc, menő anya, akit Ophelia Lovibond hozott szimpatikusan. A tanár a Sheldonból ismerős Wallace Shawn, és plusz poénként éltem meg, hogy míg a másik sorozatban a különc gyerek jó barátja lesz, itt idegösszeomlást kap tőle. A Crispint játszó színész is ismerős, jól állt neki a parkolóőr figurája, de még nem jöttem rá, mi másban láttam. Vagy csak emlékeztet valakire? Passz. De Crispin pont olyan figura, aki lehetne szánalmas is a naivitásával és elveivel, de itt egy jó ember, akinek drukkolni lehet, hogy meghódítsa Patty-t.

Nem lesz a kedvenc családi filmem, de ki van egyensúlyozva. Általában egy idegesítő elemre jut valami olyan is, amit szerettem. Pl. Timmy idióta nyomozásait ellensúlyozza a cuki mackó.

Most is van egy évadzáróm, így jön helyette egy új – pontosabban visszatérő – sorozat is: Schmigadoon (s02e01-02). Avagy, két hétköznapi ember megint megy a musical világ dalos lankái közé. Csak éppen most más a gond: a szerelmet már megtalálták, most jön az izgalom. Így az idilli, napfényes világból átlépnek Schmicago városába.

Érdekes, hogy míg a főszereplőnő nem örül ennek, hiszen neki az idilli, derűs korábbi Schmigadoon kellene, én a mostani történeteket és musical utalásokat értem jobban. Már kiszúrtam Sweeney Todd helyi alakját, volt egy kis Kabaré, beléptek a Hair után szabadon a hippik, és az alap természetesen a Chicago, amiből a cím is jön. Csak éppen itt megcserélődnek a nemek: a férfi megy börtönbe, a nagydumás sztárügyvéd pedig egy nő.

Az elsőkét rész után ötletesnek tűnik, legalábbis eddig tetszett, ahogy átformálták, vagy inkább a szereplőkre húzták a musical történetét. Kicsit paródia, de annyi szeretettel, hogy érezni belőle, hogy ez egy humoros főhajtás a zsánernek.

Természetesen zene is van – itt is igaz, hogy benne van az eredeti szelleme, de csavarral, pl. teljesen más a szövegezés, mint az eredeti. Kellően látványos, musicales, és az előző évadhoz hasonlóan most is volt annyi érzékük hozzá, hogy olyan szereplők kapják a dalokat, akik maguk is vagy énekes – színészek, vagy Broadway-karrier is van mögöttük.

Ha már színészek: ami meglepett, hogy mindenki jött vissza. Kicsit antológia jellege is van attól, hogy Schmigadoon lakói mind itt vannak, csak Schmicago városában új szerepük van.

Eddig lekötött, ötletes, én várom a folytatást is.

A Chicago Fire (s11e16) kapcsán nem tudok ennyit mesélni, annyira séma szerinti az egész. A mentések csak díszletet jelentenek, a családi és baráti szálakon megy a téma. Viszik tovább a megkezdett átívelő szálakat, és kis lépésekben árnyalják a szereplőket.

Ami most kicsit többet tud, mint az átlagos történeteik – mert a szerelmi szálak bizony kaptafára készülnek és ismétlődnek – az Hermann feleségének küzdelme a rákkal. Az most is benne volt, hogy micsoda harc ez az egész családnak, és mennyire örülni a kisebb győzelmeknek is.

A Chicago Med (s08e16) tetszett most is jobban, bár ebben is megismerni az egy ideje követett mintát. Ha belegondolok, egy eset volt, ami furább volt a szokottnál. Az egyik gyakornok műtét közben lett rosszul, aztán őt kellett ellátni. Elég extra baja volt, ilyet még nem is hallottam: a hasi sérvén át a belei felmentek a mellkasába. Lettek elég ciki tünetei – érdekes is volt, hogy inkább aggódott azon, hogy a történtek miatt rajta fognak nevetni, mint a műtéten, amin át kellett esnie.

A magánéleti vonalon pedig Daniel és a takarítónő kapcsolata volt porondon megint. Nagyon unom azt a szálat, és ugyanazt kerülgetik, már megint.

Egy résznek elment, de olyan nem volt benne, amiért kiemelkedne az átlagból és megjegyezném. Ok, talán egy kivétellel. A megbolonduló apuka esete, az kész volt.

Ugyanezt el tudom mondani A mi kis falunk (s07e08) kapcsán is.

Megint több kis történetet kaptunk: jött Gyuri és próbált pénzt szerezni a kocsija visszavásárlására. Még egy olyan poént is megengedtek maguknak, hogy most Erika nézi a focit – hiszen a színésznő a másik sorozatában fociedzőt játszik. Értettem. Volt tetűvész és elméletek, kitől ki kapott tetűt meg házi gyógymódok. Laci meg megijedt, hogy a most karcsú barátnője olyan lehet, mint az anyja – kövér. Így felmérést kezdett végezni, hogy ki mennyire örökölte az anyja alkatát.

Most a szokottnál is lejjebb volt a humor szintje, nem is nagyon tudtam ezzel a résszel mit kezdeni. Azért az már nagyon fájó poén, hogy azt nyomozzák, valakinek a fején vagy az intim részein van tetű.

Emlékezetes rész meg talán csak az, amikor Lacit lehordta a pap.

Végül, az ígért sorozatzárás: az Alaska Daily (s01e11) zárta a meggyilkolt indián lány halálát. Elvarrtak minden szálat, és az újságírók eldöntötték, hol folytatják a karrierjük. Tipikusan az a vég, amit arra lehet szabni, lesz-e újabb évados berendelés. Ha lesz, maradnak. Ha ez a vége, feloszlanak, és mindenki megy egy menőbb laphoz.

Szépen hozta a krimi vonalat, és kifejezetten szerettem, ahogy összerakták az igazi történetet és csupán az igazság, a sajtó erejével elérték, hogy az ártatlan kikerüljön a börtönből, a bűnös megfizessen.

De ennél is jobban sikerül azt hozni, hogy a rendszer kritikáját is megfogalmazzák. Nem csak krimi, hanem annak az üzenete is, hogy odafigyeléssel, a megígért reformok közül legalább eggyel elkerülhető lett volna a tragédia. Valahol talán ezért is működik a sorozat: mert itt a híreknek és az újságírásnak valódi tétje, az Alaska Daily tényleg tud változtatni dolgokon, és nyitja a szemeket.

Kicsit már különben felvezették, merre tovább. Jön majd a lap párbaj.

Ezt a sorozatot összességében szerettem, érdekel is, mit nyomoznak majd jövőre.

A Home Alone volt a film, amiben a kisgyerek megleckéztette a bűnözőket, akik rabolni akartak. Ennek készítették el az elmebeteg, ünnepi verzióját állattal is. Vagyis, van egy Zeus nevű kutya, aki elintézi a rablókat, ahogy Kevin tette korábban.

Az ünnepre való tekintettel a húsvéti részt néztem meg, de vannak más ünnepre forgatott verziói is. Nem is ez az első, de semmilyen hiányérzetem nem volt attól, hogy más részt még nem láttam belőle. A képlet egyszerű: a kutya lesz a védelmi vonal, amikor a gonosz és szerencsétlen emberek ténykedni kezdenek.

Azért van keret is: a család nyaralni megy, a kutyájukat meg beadják egy megőrzőbe. Alice pályakezdő, de lelkes és nagyon szereti az állatokat. Zeus hamar megkedveli és beilleszkedik. Kis szerelmi szál is lesz, mert a környékbeli helyes állatorvos megtetszik a lánynak, Zeus meg a férfi kutyájába esik bele. Családi, kedves, komolytalan az egész. A bonyodalom is: egy másik kutya megőrző tönkre akarja tenni Alice üzletét, és hol ellenőrt küld rá, hol rablókat bérel. De szerencsére ott van Zeus, hogy megvédje új barátait…

A poénok is kisebbekre vannak szabva. De már abból lehet sejteni, hogy elsősorban gyerekeknek szánták, hogy az állatok is beszélnek. Ok, azért nem az emberekkel, de nézőként haljuk a gondolataikat és az egymás közti kommunikációjukat. A legtöbb állat aranyos, szeretnivaló és bájos. Egy kivétel akad, de az is csak azért, hogy plusz humorforrás legyen: Alice egy nyulat tart, aki nem éppen kutyabarát. Szereti is átverni a négylábúakat, és elég kárörvendő jószág. Az is igaz, hogy a végére ő is baráttá válik és segít megvédeni a házat. Vagyis, ahogy írtam, csak komédia elem, hogy az elején mennyit tesz keresztbe a kutyáknak.

Nem bírom megállni, de a film egy jelentős része annyira mese, hogy rosszul esett nézni. Nem véletlenül a Home Alone ugrott be róla, mert Zeus hasonlóan teszi rablóbiztossá a házat. A kutya fog csapdákat felállítani, és akadályozni a rablókat. Mondjuk, Kevin keményebb volt nála – még egy ok, amiért kisebbek a célközönség. Kevin téglát hajigált a Vizes Rablókra, Zeus tojásokat. Kevin üveggolyón ejtette el őket, Zeus cukorkán. Nincs is olyan hosszú összecsapás jelenet, mint a másik filmben.

Azt külön ki kell írni, hogy a húsvét három formában kap szerepet, és nem az benne a lényeg: a Bannister család húsvétra elutazik. Alice húsvéti tojáskeresést szervez a környékbeli gyerekeknek. Végül, van két kiscsibe, akik időnként feltűnnek, megjegyzéseket fűznek a filmhez és ócska tojásos, madaras poénokat mondanak. Én nem aranyosnak meg helyesnek találtam őket, hanem komoly idegesítő elemnek. De ismétlem magam: ezt a filmet kicsiknek szánták.

Mivel sok benne az áldozat, mozgalmas a cselekmény és humoros is – ha azért kicsiknek való is ez a humor, a célt elérték. Ünnepekkor kisgyerekeseknek egyszer meg lehet nézni. A gyerekeknek valószínűleg tetszik is, a szülők meg nem halnak bele.

A John Wick csajos verziója? Nyilván nem, de látok némi hasonlóságot. Ez a popcorn verzió, a drámai súlyok nélkül, de hasonlóan felépített világban mozognak.

Kezdjük talán ezzel, mert a film egyik alapja az, hogy milyen is ez a világ. Titkos és bűnszervezetek mozognak benne, és eléggé homályban is vannak tartva, hogy mit csinálnak, mennyire kiterjedtek. Ami biztos, hogy főszereplőnk, Sam a Cég bérgyilkosa. (Hogy mi ez a Cég és mi a profilja? Az egyik homályos pont. Az biztos, hogy férfi vezetőségű bűnszervezet, és vannak bérgyilkosaik.) Az is biztos, hogy Sam egyik feladata vérfürdőbe fullad. A nagyobb gond, hogy az áldozatok között van a bűnvezér McAlester egyetlen fia, aki bosszút akar. Kicsit olyan az ő szervezete, mint az orosz maffia, de ez is a homályos pontok között van. A Cég nem védi meg a nőt, jellemző. Aztán, van egy bár, ami semleges terület. Bárki bemehet, fegyvert le kell adni, és lehet tárgyalni, enni, stb. Láthatóan a Cég és a banda is ismeri, tudják a szabályt. De ki vezeti, miért van ez? Vagyis, háttér, az nincs. Van és kész. Végül, van a Könyvtár a Könyvtárosokkal. Sam anyja is ide tartozott, amíg bosszút nem állt a férje gyilkosán és menekülnie kellett. Igaz, ők nem könyveket kölcsönöznek, ha valóban könyvekkel is van tele látszólag a Könyvtár. Csak éppen minden könyv bele ki van vájva, aztán bérgyilkos piknik asztalként minden akad bennük. Pénz, kés, robbanószer, mindenféle lőfegyverek. Könyvtári zsargont használnak, de minden csak álca. Könyvet kölcsönöznek – fegyvert visznek el. Könyvtári tagsági kell a használathoz. Meg hasonlók. Csak nők a Könyvtárosok, ők barátnők is, és képzett harcosok. Ők is semlegesnek tűnnek, és az ő szervezetük is rejtélyes.

Magát a történetet lehet így érteni, és megvan a menő hatása az egyes elemeknek, csak éppen mélyebben belegondolva sok a kérdőjel. Nézve nem zavart, így utólag jobban. Pláne, amikor elkezdtem párhuzamot vonni a John Wick hotelláncával és az ottani bérgyilkos szervezettel.

De különben is el tudtam merengeni, hogy miről mi jut eszembe. Ahogy Sam, egyetlen kis nőként lever egy egész bűnbandát? Mint amikor Uma Thurman a jakuzán vágta át magát a Kill Billben, csak ez a korhatáros verzió. A dzseki is – Sam kb. úgy hordja a bowling terem dzsekijét, ahogy Uma azt a bizonyos sárga – fekete kezeslábast. A kislány, akit istápol majd? Leon Matildája.

Könnyed akciókomédiának megáll így is. Ha nem a párhuzamokat keresem, mókás. A popcorn vérengzés ellenére is – vagy éppen azért. Lőnek, verekednek, autós üldözés is akad, robbantás és géppuskás aprítás – by Kick/Ass – is. Nem egy okos történet, de nem is kell annak lennie. Látványos és kellően agyatlan egy menő, de fentebb már kifejtettem, mennyire mű és alapok nélküli világban.

Döbbenetes, milyen stáblistája van. Mondjuk, annyira videójáték figura mindenki, hogy nem kellett senkinek sem megerőltetnie magát. Karen Gillan lett Sam, Lena Headey játssza az anyját, a könyvtárosok között olyan színésznők vannak, mint Michelle Yeoh, Carla Gugino és Angela Bassett. Paul Giamatti a Cég képviselője. Még a kislányt játszó Chloe Coleman is ismerős – a Marry Me-ben játszotta a főszereplő lányát, de azóta több moziban is feltűnt a főszereplő lányaként.

Végig érezni benne a törekvést, hogy egy idézhető, laza filmet hozzanak össze. Lett is stílusa, könnyed is. Nem véletlen, hogy gondolkodnak további filmen is ebben az univerzumban, ha nem is látom, hogyan mennének tovább. Nem olyan a vége, hogy azt gondoljam, Sam a Cég ellen indul. Ha ki is fejti, hogy mennyire nem helyes, hogy férfiak kezében van a hatalom, akik felelősségre vonás nélkül tehetnek, amit csak akarnak.

Igen, ez maradt ki. Simán nézhető feminista filmnek is. A Könyvtárosok mind nők, Sam is és a megmentett Emily is. Ők a történet pozitív szereplő, míg a másik oldalon csak férfiak vannak. ’Kemény csajok jól elbánnak mindenkivel’ történetként is simán nézhető.

Kerülgetem egy ideje, hogy ponyvának nevezzem, mert azért nem az, de jelenleg jobb nem jut eszembe. Nem is akció komédia. Hagyom is, majd eszembe jut, ha nem erőltetem.