A BBC műsorokat szeretni szoktam, de most szenvedtem ezzel a thrillerrel. Nem indult rosszul, de már az első rész végére azon gondolkodtam, hogy nézek én ebből még 2 részt meg. Pillanatok alatt jutott oda a történet, hogy fogtam a fejem.

Az alap: Gabriel mentős operátor. Jó is benne, segít az embereknek. Aztán jön egy hívás, egy nő sírva mondja, hogy szerinte megölte a barátját. Gabriel és a nő egymásra ismernek – gyerekkori barátok, akik elszakadtak egymástól. Gabriel a rendőrségnek aztán mindent tagad, maga megy Sam után és ígér neki segítséget. Sam meg egyre nagyobb bajba keveri, Gabriel nem is sejti, mennyire és mire megy ki igazán a játék.

Mert azt az írók is felismerték, hogy Gabriel béna hulla- és autó eltűntető akciói nem valami érdekesek. Inkább tragikomikus az olyan jelenetekkel, mint amikor a barkácsboltban megvesz mindent, ami egy hulla eltűntetéséhez kell, az eladó nagy szemekkel néz, ő meg valami nagyon béna kifogást hoz, minek neki ennyi minden.

Az sem dobott rajta sokat, amikor az egyik munkatársa rájön, hogy Gabriel bújtatja a nőt és zsarolni kezdi. Ugyanolyan szerencsétlenül intézi ott is a dolgokat, közben meg egyre jobban kiborul. Akkor már nem tragikomikus, simán csak fájdalmas. Hogy a végére bevigyenek egy gyomrost, amikor Gabriellel együtt mi is rájövünk, hogy miről szólt itt minden, igazából.

Amúgy is olyan szerencsétlennek láttam Gabrielt, az a fordulat még rétesz egy lapáttal. Ő az a tipikus jófiú, aki mindenkinek segít. Aki jószívű, naiv, jót akar. Tudjuk, mi szokott az ilyen szereplőkkel történni. Áldozatok lesznek. Bár átvergődik a történéseken, és olyasmiket is megold, amiket ki se néztem volna belőle, azért végig az motoszkált a fejemben, hogy mikor kap már a fejéhez és gondolkozik el azon, mit és kiért áldoz fel. Egyre csak süllyed lefelé, és nem ezt érdemelné, miközben meg olyan a személyisége, hogy vágja maga alatt a fát. Balek, csak rájövök, mit akarok belőle kihozni. Hiába szimpatikus fiatalember különben, végig baleknak éreztem, és ez nem is tetszett.

Nem segített az sem, hogy sok múltbéli bevágás van. Gabriel lelki szemei előtt gyakran bevillan a gyerekkora, amikor Sam volt a legjobb barátja, az első gyerekkori szerelme. Levegős, zavaros álomképek. Amikor meg egy történet ott is kezd összeállni, csak rosszabb lesz minden még eggyel. Mert Gabriel nem most kezdte a balek szerepkört.

Nem tetszett, ahogy filmezték a történetet. Nem csak a gyerekkori emlékek lebegős volta, de a jelenben is akadnak gondok. Nagyon tévés, a kevés izgalmasnak szánt jelenet meg semmilyen. A fák közti bújócska még idegesített is, de az autós jelenetek sem jobbak.

Pedig pozitív előítéletekkel álltam neki, mert az Agents of SHIELD évadokban legtöbbször vagy a rosszfiú, vagy a Fitz – Simmons duó volt a kedvencem. (Volt, hogy Fitz révén mindkettő belefért egy évadba, mert megismerhettük Fitz másik világbéli, gonosz alteregóját is.) Fitz pedig Iain De Caestecker volt, aki itt Gabriel. Hát, a mellé tett Sam – Joanna Vanderham nagyon nem Gemma Simmons. Sőt, egyenesen a legellenszenvesebb figura a filmen. A szánalmasan szétesett, szenvedő Samként még elment, de amikor róla is kiderülnek dolgok, egyszerűen nem láttuk azt, amit megtudtunk.

Szomorú, de leginkább az kötött le, hogy hallgattam a szereplők beszédét. Nincs fülem az akcentusokhoz, de Caestecker valami érdekes dallammal beszél, amit simán elhallgattam. (Angolul néztem, jegyzem meg, tudtommal ez nem is létezik szinkronnal, de nem néztem utána, hogy biztos lehessek ebben.)

A bennem élő gyerek kifejezetten szerette ezt a filmet. Van benne pár dolog, amin azért felnőtt fejjel tudtam morogni, de ez olyasmi családi film, amit szívesen nézek.

Az első, maga az ötlet, hogy a gyerekeket elnyeli a boszorkány háza, és ők nyomozgatva, varázslattal és barátsággal igyekeznek hazajutni. Kicsit fantasy, kicsit keresgélő, kellően változatos a cselekmény. Alexnek, a főszereplőnek, a most a házba kerülő gyereknek bőven van akadály, amit le kell küzdenie. Estéről estére elő kell állnia egy rémmesével, ki kell nyomoznia, hogy lehetséges-e és hogyan a szökés, össze kell barátkoznia a már házban ragadt gyerekkel és a kémkedő macskát is meg kell békíteni, vagy kijátszani. Közben pedig saját magával is szembe kell néznie, ami talán a legnehezebb minden feladat között.

Ez az, amiért nagyobb fejjel is működik a történet. Ahogy Alexszel saját magát utáltatták meg, ahogy küzd azzal, hogy más akar lenni, mint ami. Szerintem ez korosztálytól független érzés, amivel bárki tud azonosulni. Olyan mindegy, hogy gyerek szenved ettől vagy felnőtt. Mellette meg ott a sok mese elem, ami szórakoztatóvá teszi a sztorit.

Bírtam, amiket fordítanak a szokott történeteken. A mese alap, amit itt átdolgoztak – hiszen minden jó történet igazságon alapul, mint itt megtudhatjuk – a Jancsi és Juliska. Csak éppen most kapunk egy olyan Juliskát, akit Grimmék nem álmodtak meg. Ez egy olyan csavar, amit azért már sejtettem, de így is ült, amikor ki is mondták és szembesültek a gyerekek azzal, ki kicsoda.

A boszorkány sem egy ronda vén banya, akitől menekülni kellene. Krysten Ritter egészen szexi, fiatalos banya lett. (Döbbenet, hogy legalább 10 évvel tűnik fiatalabbnak, mint Jessica Jonesként pár éve.) Vártam is, hogy nem írják teljesen a gonosz oldalra, a gyerekek megmentik őt is vagy valami. De működött gonosz figuraként is, és a nagybetűs Gonosz Boszorkány mellett színes alternatívát jelentett. A ruhái, a haja, az egész design – más, friss. Úgy gonosz, hogy sokáig nem is hittem el, hogy ő a történet gonosza.

Különben is igaz, hogy színesen és mókásan akarnak rémiszteni. Az éjféli kert, ahol elvileg horror jelenet van gyilkos lényekkel – annyira színes, könnyed, hogy nem az ijesztő elem érvényesül. De mondhatnám a házat kívülről, vagy akár a macskát is. Van benne némi giccs, túl van tolva, de mivel egységesen van ez a külcsín a filmen, megszokta a szemem és már nem zavart.

Humoros film és a legtöbbször jók a poénok is. Sajnos, egy-egy jelenetben olyan altesti humort is megengednek maguknak, amit nem tudom, miért kellett egy gyerekfilmbe – de bármilyen más filmbe is –beletenni. Köszönöm, de nem vicces, hogy a macska belekakil a gyerek müzlijébe. Még akkor sem, ha egészen korrekt CGI-t kapott, ahogy kárörvend a cirmos.

Rittert már emlegettem, mint Natasha boszit, de még érdemes Winslow Fegley nevét is felírni. Ő a filmben Alex, és jól illik a gyerekfilmek cuki kisgyerekei közé. A Lyle, Lyle Krokodile-ban láttam már, és bár a gyerekek mások, ugyanolyan cukin hozta mindkettőt.

Különben regényfeldolgozás – szerintem magyarul nem létezhet, vagy legalábbis még nem találkoztam vele. Gáz, hogy én szívesen el is olvasnám? Bírom az ilyen Lemony Snicket világot hozó, néhol sötétebb gyerekmeséket.

Mivel valami gyorsan nézhetőre vágytam, a hétvégén egy összefüggő etapot megnéztem A galaxis őrzői (s03e04-10) meséből. Röviden: Thanos elkapásáért olyan magas fejpénz járt, hogy a csapat feloszlik és megnézhetjük, ki mihez kezd a pénzével. Lehet sejteni, mi történik. Gamora az egyetlen, aki értelmes dologba kezd, a többiek meg hozzák a humoros részeket.

Külön részeket kaptak a tagok, és mindenki másképpen szerencsétlenkedett. Tetszett Groot története, Gamoráé. Peteré volt az, ami annyira ötlettelen volt, hogy az már szinte nézhetetlen lett. Összességében volt benne ötlet, és szép keretet kapott, hogy miért is kell az Őrzőknek együtt maradni. Nem csak azért, mert a pénzzel nem tudnak bánni.

A humorát meg bírom. Azon kifejezetten jól szórakoztam, ahogy elkezdték Petert és Gamorát szekálni, hogy több van köztük barátságnál. Azon szakadtam, amikor betörnek az erődbe, és Gamora visszaszól Űrlordnak, hogy most már elégedett-e, vagy fogja meg a kezét is? Mire Rocket benyögi, hogy szerinte Peter annak örülne. Nyelni-köpni nem tudtak.

Tele van visszatérő szereplőkkel, és jól is használják őket. Még arra is van törekvés, hogy ne mindig ugyanazzal küzdjenek, és változatosak a segítőik is. Mese, így nagy jellemfejlődés nincs benne, de kicsit még ezzel is próbálkoztak. Gamora ugyanis a testvérét akarja megmenteni Thanos befolyásától a kapott pénzből… Valamit el is ér.

A grafika változatlan – elég jól idézi a film szereplőit, de azért animációs mese. Nem véletlen, hogy nem is a film színészei szinkronizálják. A történet bőven eltér attól, amit a filmekben tettek.

Az All American (s5e15) pedig megválaszolta a múltkor feltett kérdést. Meddig húzzák el Spencer gyászát és lesz-e robbanás? Ez volt az a rész, amiben a Baker család után ő is el tud búcsúzni Billy-től.

Lelkizős, lassú rész, sok beszélgetéssel a pszichológussal. Ott volt az egyetlen olyan elem, ami a sorozat eredeti koncepcióját, az afroamerikai színt hozza. A doki ugyanis kimondja, hogy a fekete férfiaknak mennyire nehéz beismerni, ha baj van, és nem tudnak segítséget kérni. Sztereotípia? Talán, de még mindig inkább ez, mint a szegény környék és a bandák, amit maguk mögött hagytak egy ideje.

Különben, itt is megvan az a szerelmi idegtépés, amit a Homecoming is hozott. Ott Simone volt két fiú között, itt Spencer áll választás előtt. Nem mintha kívülről nem lenne egyértelmű, hogy melyik lánnyal kellene lennie. De azért még húzzák… Érdekel is, ebből is azt csinálják-e, amit a Homecoming. Látok rá esélyt.

Visszahozták JJ-t, voltak mellékszálak is, de ez most Spencer központú rész. Mivel Daniel Ezra szerintem gyenge képességű színész, nem örültem, hogy megint ő szerepelt többet.

Szintén, amit tippeltem korábban, bejött. Az All American: Homecoming (s02e15) a következő évadzárás. Meglepő is, hogy az alapsorozat több részt kapott, de az már egy más történet.

Minden megkezdett szálat igyekeztek elvarrni – a diákelnök választás, a táncórák és tanárnő viselkedése, a diákszövetségekbe kerülés, természetesen Simone választása a két fiú között is. Zsúfolt is lett a rész, mert sokan szerepeltek, sok mindent zártak.

Azért nem díjaztam, hogy mit hagytak meg nyitott végnek. Simone szerelmet vall, csak éppen nem látjuk, kinek. Nem mintha annyira érdekelne, kinek, hogy most szeptemberig a körmöm rágjam, de ez akkor is olcsó húzás. Az, hogy van egy kiújuló betegség és lehet, hogy a következő évadban valaki az életéért fog küzdeni, nagyobb eseménynek tűnik, és annak sokkal kisebb hangsúlyt adtak.

Volt sport, volt iskolai ügy, volt sok szerelmi téma. Most nem erőltették a fekete iskola témát, mondjuk, elég sok mindent bele kellett nyomni így is.

A két sorozat közül ez a jobban megírt, sajnálom is, hogy szappanosabbra vették a végét, mint egyébként a részeket szokták.

Végül, mivel egy heti nézős kiesik, kerestem a helyére más. A Rabbit Hole (s01e01-02) lett a kiválasztott.

Ok, nekem is az volt az egyik bevonzó, hogy Kiefer Sutherland a főszereplő. A 24-et szerettem, amíg nem próbálták mással pótolni Jacket. De ez azért messze nem az a sorozat. 2 rész után két dolog tűnik biztosnak, amiért ez nem a 24:

1 – John Weir messze nem egy olyan hazafi és jó ember, mint Jack Bauer. Ő egy megoldóember, aki törvénytelen húzásokkal intéz a tőzsdén dolgokat. Manipulátor, nagy szervező és paranoiás is. Ahogy az emberekkel bánik, ahogy megél, nem egy szimpatikus figura. Okos, találékony, ezért sok mindent el lehet neki nézni, de nem egy jófiú. Attól vajon tudunk neki drukkolni, hogy az ellenfelei rosszabbak nála? Majd kiderül.

2 – Bár van akció elem is benne, ez elsősorban nem akció sorozat. Összeesküvés elméletes thrillernek mondanám most. Johnt valaki átverte, neki meg hamar rá kell jönnie, ki és miért. Az is a sorozat érdekessége, hogy mennyire nulláról kell indulnia, hogy megértse, mibe csöppent.

Egyelőre bőven van csavar, rejtély, és mozgalmas is. Majd meglátjuk merre halad, de a nyitány alapján nekem nézős lesz.

A szereposztás is ok – Kiefer sorozatban mindig öröm, és Charles Dance az apjaként jó ötletnek tűnik. De majd ezt is meglátjuk, még nagyon az elején járunk.

Nem bírom megállni – olyan sorozatnak tűnik, amit magyar csatorna is megvehetne. Előre derülök is, hogy lehet magyarra átírni a címet. A Rabbit Hole jobban hangzik, mint a Nyúl ürege – de tudjuk, milyen elvetemült címek születnek.

Olvastam a regényt is, és el is vette a kedvem a filmtől. Mondjuk úgy, a könyv vége annyira irritált, hogy nem akartam filmen is megnézni, ezt hogy valósították meg. De mégiscsak Christian Bale-film, rászántam magam.

Nem a regénnyel akarom összevetni, de azért pár mondatot szánnék rá. Az alap egyezik, és egyes jeleneteket szó szerint kiemeltek a regényből. Ugyanakkor van benne egyszerűsítés és finomítás. A végén a gyilkos jelenet a regényben sokkal brutálisabb, több vérrel és a tűznél drámaibb jégtömbökkel. Gus karaktere sem kap viszonylagos békét, mint a filmen – itt el tud köszönni Mathilde árnyától, míg a regényben a lánya után ugrik. A regényben valahogy jobban tudtam sajnálni mindenkit – Gus, Poe, a testvérek is mind áldozatok voltak, akik ennél többet érdemeltek volna. A filmen annyira nem kapott el az érzés, hogy sajnáljam őket.

De akkor maradjunk csak a filmnél. Akkor működik legjobban, amikor Gus Landor nyomoz. Legyen az a tetem vizsgálata, az akadémia bejárása és a megfigyelései, vagy a közös gondolkodás Poe-val. Van annak egy dinamikája, ahogy összeáll, mi történt és ki miképpen felelős a történtekért. Ha nincs az a plusz csavar a végén, hogy igazából ki miben bűnös, akkor is működött volna.

Az a csavar – a regény miatt ismertem, és eleve úgy néztem a filmet, hogy olyan jeleneteket kerestem, amelyek utólag nézve mássá válnak. Így gyanúsabb valaki, elárulja magát? Sajnálatomra nem. Pedig reménykedtem benne, hogy lesznek utalások, kis pluszok – ami miatt esetleg újra is nézné az ember a befejezés után, de nem bukkantam ilyesmire. Pár utalás van, amiből ez-az sejthető, de azok annyira finomak, hogy nem árulkodnak a nagyobb képről. Az a szalag, a báli ruha – de akkor is beleférne így a történetbe, ha valóban az történt volna a lánnyal, amit az apa mindenkinek mondott.

A Marquis család titka is elviszi a történetet. Van éppen elég rémes elem abban is, és Gillian Anderson az anya szerepében simán lopta a fiatalok elől a jeleneteket. Az anyában megjelenő őrület sokkal hatásosabb volt, mint amit Lucy Boynton képes volt Lea alakjába beletenni. Hol maradt a megszállottság, a kétségbeesés? Valami? Eredetileg Lea és Artemus elbűvölő, de elátkozott alakok. Itt egyik oldal sem dominált.

De különben is igaz, hogy az idősebb színészek vitték a műsort. Bale, a saját fájdalmával is viaskodó, de különben remek nyomozó szerepében. Anderson, a megbomlott anya. Toby Jones, aki látványosan omlott össze, amikor szembesítették azzal, amit nem akart meglátni a családjában. Talán csak Harry Melling, mint a fiatal Poe tudott valamit villantani, de leginkább csak a megszállott részeknél. Vagyis, amikor Poe alakja belebolondul Leába, és a józan eszének annyi. Az a különcség, valami másvilági, amit Poe alakjában keresnék, Melling figurájában nem volt meg. Inkább tűnt szerencsétlennek, mint furának. Pedig nem is jöttem rá egyből, hogy magamban miért hívom Neville-nek a film elejétől…

A színek minimumra vételével kellően borongós hangulatot teremtettek, és az akadémia is jó háttér lett. Nem éreztem bezárva a cselekményt szűk helyre, pedig igazság szerint azt tették. A West Point falai között jártunk legnagyobb részt.

Azt hiszem, a regény a hatásosabb, de a film a fogyaszthatóbb. Nem hiányzott az a depresszív hangulat, amibe a regény lökött. Még ha Poe alakjához az is illett inkább.

Tinifilmek – a Netflix készítette az utóbbi időszakban a sikereseket belőlük, és ezt is ők sugározzák. Ugyanakkor ez már más irányvonal, mint amit a legnagyobb sikereik képviseltek. Őrültebb, színesebb, de még gondolkodom a jelzőkön. Ádázabb?

Talán azzal világítom meg legjobban, ha azt írom, hogy a Heathers nyomvonalain halad, és iszonyatosan messze van a fiúktól, akiket a koreai-amerikai kamaszlányka szeretett. Fekete komédia, és bevallottan Hitchcock az egyik inspiráló, vagyis az Idegenek a vonaton. Csak itt nem ölnek, hanem a középiskolában állnak bosszút egymáson a lányok.

A maga módján élvezetes, elnéztem. A végére a csavarok is megérkeznek, és átértelmezik a korábban látottakat. Van humora, van cselekménye. És mégis. Sok. Ugyan nem amerikai középiskolába jártam, csak filmeken látom, de akkor se hiszem el, hogy az ilyen lenne. Még, ha ez nem is átlagos eset, mert gazdag kölykök drága magániskolájában bonyolódik a cselekmény.

Kezdve azzal, hogy a konfliktusok rendezése és a reakciók nem hihetők. Drea elvben a szegény, ösztöndíjas lány, aki keményen megdolgozott azért, hogy a menők közé tartozzon. Csak éppen semmiben nem látni, hogy annyira más háttere lenne. Ahogy öltözködik, amilyen autóval jár. Egyszer a szobáját is mutatják, de azt is, ahogy vásárol. Ha nem ismerjük a keretet, nem lehetne megmondani, hogy ő nem olyan gazdag lányka, mint a többi. Ő a tipikus középiskolai ádáz méhkirálynő, semmiben sem jobb, mint a társai.

De a személyiségénél furább, ahogy az iskola a kikerülő videót kezeli. Max semmit nem veszít, a lány meg mindent? Amikor később a megcsalások derülnek ki, neki akkor is lesz mentség. Még az akkori barátnője is melléáll, noha számára is akkor derül ki, hogy a barátja mennyire megbízhatatlan. Miért van ez a nagy különbség? Mert Drea családja szegény? Addig nem volt jelentősége. Max nem a pénzével menti meg a helyzetet egyik balhéja esetében sem. Még csak azt sem lehetne mondani, hogy a személyiségük lett volna más, mert Max még manipulatívabb és hidegebb, mint Drea. Vagy a nemek közti különbség? De az se stimmel, mert a lányok is a fiút védik majd. A megalázott lányt kitaszítják, a megalázó fiút védik? Hol van ebben bármilyen logika? Sehol.

Eleanor terve remekül működik, ül a csavar, amikor kiderül, ki ő igazán és mit miért tett. A feloldás az, ami itt minimum fura. Jobb így, kedvelhető a vége, csak éppen felfoghatatlan az a nagy egymásra találás a végére. Mindegy, ne akarjam a logikát keresni benne.

Inkább simán élvezem a sötétebb humorát, és azt a divatorgiát, amit ebben a filmben összehoztak. Minden szereplőnek megvan a maga stílusa, és nagyon ki is tettek magukért a kosztümösök. Nem is tudnám eldönteni, ki kapta a legjobb szetteket. Maya Hawke és Camila Mendes is nagyon előnyösen lett öltöztetve, de a mellettük levő mellékszereplő lányok is stílusosak lettek.

Mivel Netflix, nem meglepő, hogy sok-sok ismerős arcot láthatunk. Ahogy emlegetni szoktam, a Netflix szeret a színészekre címkét tenni, és egy-egy sikerének szereplőjét több mindenbe beletenni. Hawke Stranger Things állandó, Mendes Riverdale szereplő, de pl. a mellékszerepben feltűnő Alisha Boe 13 okom volt állandó szereplő volt, míg Sophie Turner az HBO GoT évadaiból ismerős. A lányok esetében nagyon nagy az eye candy faktor, bár sokan mellette jól is játszanak. A fura az, hogy a srácok mennyire nincsenek ezen a szinten. Amikor pl. Austin Abrams megérkezett férfi főszereplőként, mint a mindenki nedves álma Max, nem értettem. Más filmben a főszereplő legjobb haverjának se menne el. (A kevésbé népszerű, végén Brea mellett kikötő Russ sokkal jobb pasi különben.)

Hangulatos, fiatalos, túlzott. Bírtam, fenntartásokkal. Ahogy már írtam, nekem Heathers érzet volt.

Alapvetően krimi sorozatokat néztem, egy kivétellel. Kezdjük is ezzel, hogy aztán nyomozgassunk! A The Nevers (s01e08) továbbra is feladja a leckét, hogy szeretem-e éppen ezt a sorozatot. Most újra kezd megjönni hozzá a kedvem, az előző résznél most jobban elkapott a hangulata.

Pedig azt nem mondhatnám, hogy a szereplők élete nagyon ment előre. Inkább kezdenek kibukni a fájó pontok, és egyre élesebbek a személyes konfliktusok. Mi van, ha a szeretőd a tetőd alá hozza a feleségét és a fiát? Mi van, ha egyre többen nyaggatnak, hogy a megszállottságod miatt hanyagolod azokat, akiknek szüksége van rád? Mi van, ha egy ellopott élet felszínre akar törni? Nem hiszem, hogy eljutunk a töréspontig, de most érdeklődve nézem, mennyire közel jutunk hozzá.

Többen gyötrődnek, és a másik oldal is szervezkedni kezd. A végére pedig meglépnek valami olyat, ami valóban sci-fibe kapcsolja a történetet. A kosztümös, képességek történetbe megérkezik – most nem árulom el ki.

Amit különben még érdemes nézni – a viktoriánus, modernizált ruhákat. Alapvetően a divatot nem változtathatják meg, de ahogy modern gépeket idéző találmányok jönnek, a kosztümökbe is vannak remek ötletek.

A Poker Face (s01e02) korrekt, önállóan értelmezhető krimi részt kapott. Az elején még az is felmerült bennem, hogy antológia a sorozat? Pedig tudtam, hogy nem.

Mi, nézőként jelen időben követhetjük nyomon a gyilkosságot. Majd egy napot visszapörögnek az események, és a főszereplő szemszögéből is végigéljük a bűntény napját, majd azt, ahogy a gyilkos nyomába ered.

Egyszerű, mondhatni könnyű eset, de pont az benne a nehézség, hogy az elterelés és a tényleges bűn is annyira pofon egyszerű, hogy fel sem merült a rendőrökben, hogy más gyanúsítottat keressenek. Hősnőnk meg a rá jellemző módon szépen végigköveti a nyomokat, és felteszi a kérdéseit. Ugyanaz a technika, mint a nyitányban.

Akár ilyen is lehetne a sorozat: menekülés közben egy-egy bűnügy, amit megold és megy tovább. Az összes átkötés annyi volt, hogy a végén megjelent Benjamin Bratt és érdeklődött, ki látta a nőt.

Elég sajátos hangulata van, 2 rész után ez a sorozat tetszik. Majd meglátjuk, milyen irányba mennek tovább.

Az Alaska Daily (s01e09-10) visszatért a fő témájához, az eltűnt és meggyilkolt őslakos nők tárgyához. Kiharcolták a DNS-tesztet, de most azzal szembesültek, hogy azok a nyomok félrevezetők. A rendőrség meg ráugrott, nagy valószínűséggel egy ártatlant küldenének börtönbe. Boldogan, még elő is adták a sajtónak, hogy micsoda kemény munkával le tudják zárni az ügyet.

A jó része az volt, ahogy Eileen és a csapat nyomozni kezdett, más bizonyítékokat szedtek össze. Közben folyamatosan rámutatnak, hogy mi a baj a rendszerrel. A statisztika és a látszat mindig fontosabb, mint a bajba jutott emberek. Így aztán nagyon sok minden elveszik, sok elkövető vígan garázdálkodhat tovább.

Sikerült úgy belenyomni a társadalmi problémát, hogy nem tűnt szájbarágósnak. Inkább egy korrekten felépített krimi, amiben érzékeny témák is felszínre kerülnek.

De most is áll, hogy a szerkesztőség életét és más ügyeket is látunk mellette. Ez feldobja, színesíti, és a mellékszereplők is értelmesen feltűnhetnek, nem csak egy-egy mondatra bevágják őket.

Játszanak azzal is, hogy Eileen mennyit változott ebben a közegben, de azért azt túlzásnak érzem. 10 rész ment le a sorozatból, de szinte oda jutottunk, hogy az örök magányos farkas családra lelt itt Alaszkában. Persze…

Végül, egy évadzáró is jutott mára. Miss Scarlet és Duke (s03e06) elköszöntek, és most még nem láttam 4. évados berendelést. De gyanítom, hogy lesz, mert képesek voltak minden előrelépést lenullázni, és a szereplőket visszalökni a kezdőpontra.

Vagyis, Eliza megint kapott egy állásajánlatot a másik nyomozótól. Ezúttal csábítóbbat, aláírom, de akkor is ismerős ez a vég. Duke pedig megint csak azzal nézhet szembe, hogy szerelmes a nőbe, de Eliza nem éppen az a természet, aki beérné azzal, hogy Mrs. Wellington lesz belőle. Arabella kíméletlenül meg is mondta a férfinak, hogy mi áll az útjukban – nekik és a Duke – Eliza párosnak is. Ez a nő illene jobban hozzá, minden téren – csak a nyomozásban nem. Valahol már sajnálom is nyomorult felügyelőt. Többet érdemelne, mint ami összejön neki.

Különben volt krimi is, nem is rossz. Minden szereplőt összetereltek, mert többen is nem éles bombát kaptak. Mindkét nyomozó, Moses és Duke csomagja is megérkezett, természetesen. Együtt eredtek a feladó nyomában, és jól is állt nekik, hogy többen és többfelé nyomoztak.

Csak nem próba, hogy milyen lenne, ha Eliza elfogadja az állást és saját emberei lennének, akiket koordinálhat? Parancsolgatni különben nagyon tud.

Azt már nem is írom, hogy jelmezben megint a szokott ruhák kerültek elő. Van humora a sorozatnak, a mellékszereplőket kifejezetten szeretem, és a krimi is rendben van. Ha valamit felrovok neki, az Eliza makacs természete és a kosztümök szegényessége lesz. Most komolyan, 1-2 ruhája van egy nem is szegény nőnek a XX. század első felében?

Ahogy nézem, egyre több sorozat fog elköszönni, úgyhogy majd hozom sorra a záró részeket is. Tippre a Homecoming lesz a következő.

Azt se gondoltam volna, hogy az Oscar-díjat kapó filmek közül ezzel kezdem majd a sort. (Igen, idén még szinte egyet sem láttam a nyertesek közül. Nehezen szánom rá magam bármelyikre is.) Már olvastam is Mackesy mesekönyvét, így jöhetett a rövidfilm is.

Kezdjük talán azzal, hogy kapott történetet. A könyv inkább beszélgetések és töredékek összessége volt, inkább bölcsességgyűjtemény, mint igazán mese. Az animáció ezzel szemben kapott valamiféle cselekményt: a télen elvesző fiú keresi az otthonát, majd sorra csatlakozik hozzá a vakond, a róka és a ló. Természetesen beszélgetnek, és megelevenednek a könyvből is ismerős beszélgetések.

A legjellemzőbb szó rá különben a kedves. Azt ünnepeli, hogy az embereknek barátságra, szeretetre és társakra van szüksége. Az otthon ott van, ahol azok vannak, akik szeretnek, és akiket szeretsz. Ilyesmiket marékszám lehet belőle gyűjteni, visszaköszön a kötet bölcsesség-gyűjtemény jellege.

Megerősítő, pozitív. Bennem visszás érzést tud kelteni, ami ennyire pozitív, optimista, de ennek a történetnek jól állt. A léleksimogatás is össze tud jönni egy-egy jelenetre. Különösen egy volt, ami nálam betalált: amikor jön a vihar és a 4 szereplő összebújik.

A központi figura a kisfiú, de szépen építi mellette az állatokat. A vakond nekem Micimackót juttatja eszembe. Gyerekesebb, egyszerű, nagy a szíve, és sütibolond. A róka a bizalmatlan, kevesebb önbizalommal – kicsit a megtért rosszfiú alakja. A mesében ő volt a kedvenc alakom. Olyan kis szívmelengető jelenetei vannak, mint amikor mindenki kész elrepülni a lóval, és ő nem mer odamenni hozzájuk, elköszönne – és annyira látni rajta, hogy mennyit jelent neki, hogy nem hagyják ott, kérik, tartson velük. A ló a kedves bölcs, szinte apakarakter a többiek mellett. Kedvesek, helyesek, szerethetők.

A mese külcsíne szép. Megjelenik benne a mesekönyv rajzoltsága, de azért annál szebb. Helyesek a figurák, egy-egy nagyon mutatós kép/jelenet is akad benne. A pegazus repülés vagy a róka kutyákat idéző jelenetei nekem ilyenek.

Végül, egy mondatot érdemel a szinkron is. Angolul néztem, és mondhatni, sztárszereposztás van. Talán már kiderült, hogy róka rajongó vagyok, így Idris Elbát emelem ki, de mellette olyan nevek vannak, mint Gabriel Byrne és Tom Hollander. Karakteres, és adnak a történetnek.

Kellemes meglepetés volt, mondhatni, jobban szerettem, mint a könyvet.

Sorozatgyilkosság, újságírás, feminizmus. A bostoni fojtogatóról már készült klasszikus film, emlegetik az esetet több filmben/sorozatban is, amelyekben egy sorozatgyilkost üldöznek. Nem is hittem, hogy ez a film újra tud mondani, legfeljebb egy másik szemszöget vártam. Az újságírókét.

Ehhez képest a film végén fogtam a fejem, és azon gondolkodtam, hogy mennyire másképpen is lehet nézni dolgokat. Valamit, amit lezongorázottnak gondoltam, egy-egy ténnyel mennyire másképpen is lehet tálalni. Ráadásul itt tettek rá egy olyan súlyt, hogy az még jobban meg tudta feküdni a gyomromat. Addig is jó film volt, de az valahogy még súlyosabbá tette.

Anélkül, hogy elmesélném, mi a film poénja, ha ezt a szót használhatom, van egy kisebb monológ arról, hogy mit tesz a nyomás és a sajtófigyelem a rendőrökkel, ügyek lezárásával. Hogy az emberek nem akarnak szembenézni azzal, hogy nem csak egy szörnyeteg lakik a szekrény mélyén. Hogy a férfiak nőket bántanak és ölnek. Van benne egy olyan mély pesszimizmus, hogy azzal minden biztonságérzetet lerombolnak és az addig felépített diadalérzetet úgy megkeserítik, hogy rosszul éreztem magam tőle. És ez értékes benne, más benne, több tőle a film.

Amit addig sorozatgyilkosos kriminek néztem, aminek tudni véltem a megoldását. Ugyan le tudott kötni, hogy az ismert esetet egy más szemszögből követem végig, de tudtam, kit kapnak el, mi a módszere és ezeket különben a film is szépen csepegteti menet közben. Előismerettel folyamatosan ott vannak az utalások, akár a korábbi filmre is.

A többletnek azt találtam, a végéig, hogy beletették a feminizmus témáját is. Látjuk, mennyire kevés nő dolgozik, milyen társadalmi elvárások vannak, és az a két riporternő hogyan igyekszik valami más életet létrehozni magának. Mennyire keveset kapnak érte cserébe, minden téren. Csak egy példa: Loretta fizetése szinte teljes egészében elment dadusra. Vagyis egy diplomás, teljes újságírói állás nőként alig ért annyit, mintha sima pesztonka lett volna. De ott vannak a célozgatások, ahogy a nők fotójával reklámozták a cikket és sok kis más részlet is, amiből összeáll a korkép.

Kriminek néztem, de az ilyesmik miatt lett több. Jött hozzá a két nő kialakuló kapcsolata, vagy az, ahogy James, Loretta férje fokozatosan változtat a nézetein. A feleségét támogató, szerető férj gyorsan jut el oda, hogy már nem tudja tolerálni, hogy a nő milyen útra lép. Ott van a jelenetek között annak is a kórtörténete, hogyan megy tönkre egy házasság.

A szereposztás is erős. Keira Knightley itt nem csak egy szép arc lehet, és jól is áll neki a szerep. A meglepetés nekem inkább Carrie Coon, akit nagyon azonosítok a The Leftovers évadokban játszott karakterével, akit utáltam. Így alapból mindig ellenszenves nekem a karaktere, itt viszont nagyon bírtam Jean-t. Ő az, amivé Loretta válni igyekszik, és nem csak pozitív mentor válik belőle, de jó barát is. Céltudatos, határozott, és egy férfias szakmában még nőies is mert és tudott lenni. Most nem az jutott róla eszembe, hogy abban a másik sorozatban mennyire az agyamra ment.

A férfiak háttérbe is szorulnak mellettük, bár a DeSalvót játszó bonyolult nevű David Dastmalchian-t azért ki fogom emelni. Annyira hozta a karaktert, hogy a kevés jelenete ellenére is nekem ő volt a férfi szereplők között a legemlékezetesebb.

Látványra is volt benne munka. Megvan a retró hangulat, ruhákkal, színekkel, lakásbelsőkkel, miközben nem érződött porosnak sem a film.

Vagyis: tetszett a történet, új szemszöget adott egy ismert történetnek, jó a casting és mai üzenetet is tudtak beletenni. Ez úgy tud feminista film is lenni, hogy nem kell annak nézni sem. Most egy ideje ez a legpozitívabb csalódásom, meglepően tetszett ez a film. (A kritika különben fele ennyire bírta, olvastam olyat is, hogy Fincher ebből sokkal többet ki tudna hozni. Erre mit lehet mondani? Ha mindent Fincher, Nolan, stb. rendezne…)

Az óraátállítás sosem esik jól – csak 1 óra, de úgy megvisel, mintha fél nap csúszásban lennék. Valószínűleg ez is az oka, hogy most semmi nem tudott tetszeni. Szinte mindenre azt tudnám írni, hogy annyira semmilyen volt, hogy nehezemre esik visszagondolni rá.

A Young Sheldon (s06e15) pont ilyen. Sír a baba, és az anyán kívül mindenki le tudja nyugtatni. Mary és George házassága válságban a plusz 2 fő miatt. Röviden ennyi a lényeg.

Inkább dráma volt, és a belenyomott poénok túlságosan erőltetettek lettek. Azt meg egyenesen rossz nézni, ahogy a Cooper szülők szenvelegnek.

Se egy emlékezetes jelenet vagy valami színészi villanás.

Felejtős.

A The Good Doctor (s06e17) építi be Kalu alakját, és nagyjából ennek volt szentelve a rész. Mindenki kereste, hogy viszonyuljon a másikhoz. Barátság, de főnök – beosztott viszonnyal bonyolítva és persze mindenkinek volt egy tanácsa vagy bizonyítási kényszere. Annak ellenére, hogy az emberi voltát is éreztem, azért erőltetett is lett egy-egy résznél.

Ez különben a heti másik esetre is igaz: szerelmi dráma Asher kapcsolatában. Mondjuk, olyan egészségügyi ok miatt, amit el tudok képzelni, hogy nehezen nyelt le a férfi. Vannak, amiket el lehet titkolni egy kapcsolat elején, de ez azért komoly ahhoz.

Ezzel talán látni is, mi volt a résszel a szokott gondom – az orvosi sorozatokat akkor szeretem jobban, amikor inkább betegeket kezelnek, nem a magánéletüket. Itt meg inkább lelkiztek és a kapcsolataikat rendezték.

Emlékezetes jelenet, poén, színészi megvillanás – sejtem, hogy Asher békülő jelenete akarhatott az érzelmi csúcspont lenni, de most nem voltam fogékony rá. Kalu meg egészen szociopatának tűnt a rész nagy részében, nekem valahogy eszköztelennek tűnik most a színész.

Az All American (s05e14) halad tovább a gyász vonalán. Ezzel körbeértünk a Baker családban. Megvolt az anya, múltkor Liv, most pedig Jordan nézett szembe az érzéseivel és tudott egészséges feldolgozást találni.

Ez viszont azzal jár. hogy Spencer teljesen megragadt egy pusztító állapotban. Senkivel nem beszél, ellenséges, tele van elfojtással. Már pedzegettem, hogy erre haladnak, de már bizonyos is. Nem tudom, lesz-e robbanás, vagy valaki időben segíteni tud neki. Most elég kétesélyes.

Különben most a szokottnál is jobban látszott, hogy a többiek mennyivel jobbak a főszereplő Ezránál. Lehet, ha Spencer helyett Jordanről szólna a sorozat, jobban tetszene? Lehet.

Az All American: Homecoming (s02e14) időt húz és feldolgoz. Vagyis, a rendőri visszaélés feldolgozása volt a heti társadalmi téma. Eléggé meg is nyomták az üzenetet, hogy nem szabad hallgatni és tűrni, ki kell állni és szembesíteni.

Míg Simone ezt szervezte, nem kellett a magánéletével foglalkoznia, ami az időhúzás. Sőt, még a háromszöget is megkaptuk. A barátja extrákkal is bejelentette, hogy vele is számolhat komoly partnerként. Vagyis, haladás helyett csak még jobban megyünk bele a szerelmi drámába.

Mindezzel együtt még így is ez a sorozat köt le jobban, és kezdek rájönni, azért is, mert Spencer irritál a sorozatban legjobban, és ebben nincs benne. Élénkebb az egyetemi élet, reálisabb problémáik vannak, mint a másik csapatnak a GAU-n.

Végül, a vasárnapi ebéd mellől A mi kis falunk (s07e07).

Amivel nagyon gyors leszek, és úgy is érzem, mindig ezt írom. Be van lőve egy szint, és olyat készítenek minden héten. Most is kisebb konfliktusok jöttek felváltva – Pali bácsi vizsgára felkészítése, Bazsó és az autókölcsönzés, Laci ajándékvásárlása – és most is erőltetettnek érzem a humorát, de a szereplők eladják.

A heti kedvenc jelenet különben az, amikor a felügyelő rájön, hogy Pali bácsival mi is a helyzet valójában és a falusiaknak is leesik, hogy mit okoztak majdnem.

Egyelőre ennyit, és az Animal Control miatt is fáj a fejem. Az állatokat megnézném benne, de minden más annyira fárasztó benne…