Erről aztán írni sincs kedvem. Ez a Zorro (s01e02-03) több, mint borzalmas. Ami eddig bökte a szemem, halmozottan jelen van. Diego egy pancser, Zorro kalandjai ostobaságok és a humor rémes. Most komolyan, az egyik részben annyi a kaland, hogy Zorro betör a kaszinóba, kiüríti a széfet, a pénzt meg szétszórja az emberek között? Annál már csak az rosszabb, ahogy szereznek maguknak egy gyereket a főszereplőék. Azt is mondhatnám. hogy gyerekrablásnak is lehetne tekinteni. Nehezemre esik bármi szépet mondani róla - ostobaság, mintha az eredeti paródiáját nézném. Komolyan el is gondolkoztam, hogy ezt nem is nézem tovább. Botrányosan rémes.

A többit holnap megírom,  most inkább végignézem az Aranyat :)

(A Knight of the Seven Kingdoms (s01e05-06) Miss Scarlet (s06e01-02)

Kérdés, mennyire van még helye az ilyen filmekben. Mert ahogy néztem A bontó brigádot, de őszintén szólva már a címnél deja vu kapott el. Mintha visszamentünk volna a kilencvenes évekbe. Bár az is igaz, nem mondhatnám, hogy igazán lenne akciófilmes utánpótlás...

Amit itt kaptam az elhidegült testvérek újra összebarátkozása, miközben kinyomozzák, ki és miért ölte meg az apjukat. Közben a fél szigetet és a bűnözők nagyját leverik, mindenféle közlekedési eszközön akcióznak, robbantanak és jut idő beszólogatásra is. Mi maradt ki a receptből? A nők. Az is akad. Mindkét testvérnek jutott egy tüzes teremtés, és Morena Baccarin, aki Momoa barátnőját játssza, beülhetett vezetni is egy akciójelenetben. Pontosabban Valentina, aki ügyvéd létére jobban vezet, mint a haditengerész James.

A filmet a humornak és a két főszereplő színész akciózásának kellene eladni. Az akciót keményen nyomták is, Bautista és Momoa is osztogatja a pofonokat, de nem kevés fegyver is előkerül. Fiúk valószínűleg jobban rezonálnak a látottakra, nekem annyira nem jött be. Kb. azon pörgött az agyam, hogy egyes jeleneteket hogy csinálhattak és Ryan Gosling kaszkadőrös filmje rémlett fel lelki szemeim előtt. Azért más úgy nézni, hogy egy olyan film után már felötlik bennem, hogy mennyire mű a látvány és hogyan készülhetett. Adreanlin-löketnek elmegy, de nem az a szint, ami akció kapcsán bennem megmaradna.

A marakodó testvérek közti dinamika inkább olyan, ami lekötne. Csak éppen nagyon le van egyszerűsítve. A viszályuk is, az is, ahogy kibékülnek és a végére kvázi elválaszthatatlanok lesznek. Éppen csak nem indulnak el együtt a végén Jonny anyjának gyilkosát eltüntetni örökre. Inkább megy a családi piknik. Amúgy a páros nem volt rossz, még azzal együtt sem, hogy Bautista az öccsét és a feleségét játszó színész mellett is öregnek tűnik, ha a fizikuma még nem is öreges. A beszólások között akadt jó is, hangulat is volt. Csak, ahogy írtam, ilyen már volt és jobb is bőven.

El lehet nézni. Megvan maga szórakoztató volta is, színészekkel, látvánnyal és egysorosokkal. Csak... egyszerűen nem mai filmnek érződik. Mi az a plusz, amiért ma van létjogosultsága és nem 20 éve? Arra még nem jöttem rá.

Jó ideje már minden elvárás nélkül Marvel-filmet vagy sorozatot. Azt is mondhatnám, elértem arra a szintre, hogy már unni kezdtem az egészet. Egyszer volt koncepció, most meg nyomokban sem találom, csak kierőszakolt történeteket.

Mindegy, maradjunk ennél a sorozatnál. Ami furcsa, de meg tudott lepni. Jobb híján kezdtem el nézni, mert bizony a Skarlát Boszorkány sorozatában sem bírtam ezt a banyát és nem is nagyon érdekelt, mit találtak ki neki. Miért álltam neki? A What if... hozott egy olyan részt, amiben Agatha színésznő volt, Stark papa rendezte és az egyik Örökkévalóval szerepelt együtt kozmikus filmmé válva. Azért néztem meg ezt is.

Meg is lepődtem, hogy a maga agyamentségével még tetszett is nekem a sorozat. Agatha felébred Wanda halála után a varázsvilágból, és vissza akarja szerezni az erejét. Egy varázs alatt álló kamasz felkeresi, Agatha csapatot toboroz és mire észbe kapnak, már a Boszorkányok Útján járnak, ami a túlélők kívánságát teljesíti. Személyre szabott próbák várnak rájuk, miközben Agathát a salemiek is üldözik és az is veszélyes titoknak tűnik, mi lehet valójában William.

Az egészben volt egy társas hangulat, ahogy egyik próbából mentek a másikra, miközben menekültek és egyre több igazság derült ki. Játékos, néhol nagyon kamaszos, de működött. Pláne a vége ismeretében, amikor Agatha majd rámutat, miért olyan az Út, amilyen. Az főleg azt a részt tette helyre, amikor minden banya valami film vagy musical karakterének lett beöltöztetve. Azon kifejezetten jót mosolyogtam és nem tudtam nem  megállapítani, hogy a Disney milyen szinten termékelhelyez. Csak annyit írnék. Wicked. Ez 2024 őszán ment, decemberre meg moziba küldték a Wicked-filmet és tudjuk, milyen menetelésbe kezdett anno...

Engem elszórakoztatott és vártam, egyik helyszín után mi vár a kis csapatra a következőben. Még a vége is kellően megcsapott, itt nem vártam ilyesmit. Pedig azt mondom, lehetett volna sejteni. Annyira logikusnak és magától értetődőnek tűnik, amikor Agatha a végén megmagyarázza. Mondjuk, azt egy ponton már sejtettem, ki igazából William. Arra viszont rá nem jöttem volna, hogy igazából mi az Út. Még akkor sem, ha tényleg eléggé nyomták, hogy a WandaVision egyfajta folytatása. És tényleg az.

Látványra elnéztem. Néha ugyan túlzásba estek és voltak pocsék ötletek benne, de összességében nekem belefért végig. Ezt írnám a humorára is. Talán azért is, mert fekete komédia. Agatha antihős és a végére William is arra a pontra jut. Színesebb így, mintha hősök történeteit néztük volna. Ez érdekesebb.

A szereposztás felemás. Kathryn Hahn nem véletlenül kapott saját sorozatot, neki ez jól állt. Most is. John Locke-kal igazából az a problémám, hogy kipipálásnak érzem a szerepeltetését és amit a karakterével kezdtek. A Heartstopper nagyon nagyot ment, és ez a szerep is ahhoz van igazítva. Ha Netflix lenne, írnám, hogy vele tudták le az LMBTQ-kvótát, de a Disney kapcsán sem érzem máshogy. Igaz, itt Agatha is LMBTQ. Megismerjük a nagy szerelmét, aki különben az egyik legjobb figura a sorozatban. Aubrey Plaza, aki az évad nagy meglepetése. Mindig is jól állt neki a gonosz karakter, itt is remekel. Dögös, félelmetes, jó és rossz egyszerre. Nem mellesleg ő a Halál.

Nagyon sok minden volt ebben az évadban. Fantasy, mese, horror, musical. Érdekel is, mit kezdenek a karakterekkel. Azt ugyan nem láttam, hogy Agatha 2. évad ki lenne írva, de lesz VisionQuest és abban jön a csapat másik fele, Tommy-val. Majd kiderül, kapunk-e a végére összekötést.

Melyik kezembe harapjak? Őszintén szólva szeretném dicsérni ezt a filmet. Lekötött, szerettem is, és abszolút bírom benne, hogy az alapjában mennyire más értékrendszer tükröződik vissza, mint a nyugati kultúrában. Annyi mindent tettek is bele. Csak...

Akkor sorban. Az előző film folytatása, de nem egyenes. Eltelt némi idő és változott pár dolog. Ji Fa már az otthona hercege, hiszen az apja is meghalt. Szerencsétlen meg eléggé bajban van, mert nem akar a népének rosszat. Képes lenne feladni magát, akár meg is halni, csak az otthonának és az embereinek ne essen baja. Neki még nem esett le, pedig mondják is neki, hogy Zhou király senkivel nem lesz kegyelmes. Mindegy, ő maga mit tesz, akkor is eltörli őket és meg akarja szerezni a varázstekercset. A halott herceg visszatér, de a feltámasztás során annyi erőt szívott magába, hogy istenszerű, természetfeletti lény lett belőle. Elég nagy a  bosszúvágya, de a bölcsek tudják, hogy elbukik, ha egyenesen hazarohan bosszút állni. A király meg olyan sérüléseket szerzett, hogy a kicune a saját egészsége és élete árán gyógyítja. Így ők maguk nem mennek háborúba, viszont elküldik egy nagy katonacsalád sarját, majd a leghíresebb tábornokot is, hogy végezzen Ji Fával és hozzák el a tekercset.

Így aztán háborúznak a részben. Van az ellenség akadályoztatása, cselvetés, de nagyon sok összecsapás is. Közben a mitológiát is építgetik, a bölcsek és természetfeletti is mozgolódik. A démoni erő, ami a címben is megjelenik, kétszeresen jelen meg. Bár még nem aktívan, viszont nagyon készül a zárásra. Lesz egy élőholt sereg, és valami főgonosz lélek is visszatér, ami elkötelezi magát a király mellett. Lesz is egy nagy húzásuk a végére...

Akadnak váratlan fordulatok. Azt pl. sejtettem, hogy amikor a seregeket vezető hadvezér egy régi család hősies lánya lett, hogy ő és Ji Fa majd bőven kapnak közös szálat és át lesz értékelve a kapcsolatuk. Csak arra nem számítottam, hogy ez nem a nyugati 'boldogan éltek, amíg meg nem haltak' mese. Itt komoly áldozatokat kell hozni, meghalnak a jó emberek is. Vagyis, a végére elég komolyan fogtam a fejem. Volt győzelem, volt elégtétel, de olyan áldozatok és szenvedés is, ami szívfájdító. De, mint írtam, ebben látom az értéket. Mert meglep. Mert más.

Annyira lehetne ezt szeretni... Még az is, amivel bajom van, tudom, miért lehetne értékelhető. Olyan varázslények és mágia van benne, ami ötletes. Egyedi. Olvasva vagy akár animálva valószínűleg szeretném. Csak éppen ez élőszereplős film. Ezeknek a megmutatása CGI segítségével történt, és ahogy az óriások meg a varázseszközeik kinéznek... Röviden illúziórombolónak éreztem. Nem ordítóan rossz, de amilyen jó dolgok vannak különben a filmben, ez... kevés.

Az változatlan, hogy nagyon várom a folytatást. Érdekel, mire fogunk kilyukadni, ha azt azért erősen sejtem is, hogy ki nyer. De hogyan, milyen áldozattal? Azt még meg kell nézni.

Már elkezdtem az Oscar-jelölteket nézni. Lehet, ha nem kap jelölést, akkor ezt a filmet meg se nézem. Lehet, hogy Disney, de annyira nem a világom, hogy kicsit sem kezdett érdekelni. Megárvult kisfiú, űrlények... Igen, a jelölés mentette a menthetőt.

A történet nézve sem tetszett meg jobban. Az árva gyerek: a nagynénje hiába próbálkozik vele, magányos és legszívesebben világgá menne. Mondjuk, ő ezt aztán nem aprózza el. Az egész naprendszerből lelépne, ha tudna. Mivel éppen olyan területen dolgozik a nénje, ahol az űrt tanulmányozzák, kicsit jobban hozzá is fér, mint egy átlag gyerek. Meg is jön a hívás, majd elindul egy hazugság, és Eliónak kellene a világbékét megteremteni.

Valahol aranyos, ahogy az ellenfél gyerekével összebarátkozik és lesz egy felnőttek - gyerekek felállás. Ha nem is konfliktusnak mondanám, de a gyerekek kellenek, hogy a szülők és a felnőttek is felfedezzenek olyan örök és mesében is közhelyes értéket, hogy az erőszak nem lesz egyenlő a megoldással. A barátság a fő érték és a család szorosan megy mellé. Van benne egy váltás - az elején Elio a barátságot találja meg és Glordon történetén keresztül tudja majd a családját is más szemmel nézni, és megtalálni az otthonában az otthonát.

Nagyon fiús különben - az ufók iránti szeretet. A mese egy kisfiú világába vezet be, csak fantasztikusabb környezetbe. Ha levesszük róla a másik világokat, lényeket, a szeretet és a gyász meséje.

Nem azt mondanám rá, hogy rossz. Nem a nekem írt mese, az biztos. Kevés benne az olyasmi, ami kislánynak is jó lenne. Az unokahúgomnak nem vetíteném le.

Viszont, roppant szép ez a mese. Vizuálisan. Az űrlények világa gyönyörű lett és iszonyat ötletes a féregszerű lények teste, páncélja. Az már önmagában is jelképes, hogy ők a legpuhább, sebezhető lények, alapból semmi ijesztő nincs bennük. De rájuk kerül a páncél és a kis takony máris Arnold Schwarzeneggernek látszik. Nézni jó volt, még akkor is, ha a cselekménnyel önmagában nem voltam elégedett.

Még nem láttam a teljes kínálatot, de nem szeretném, ha ez Oscar-díjas lenne. Ha megkapja, az a látványnak és nem a tartamnak fog szólni. Mert ez olyan látványos - de olyan félig üres is mellette...

Rövid leszek, mert ez a sorozat nagyon nem nyerte el a tetszésem. Azt is mondhatnám, nincs benne olyasmi, amibe ne tudnék belekötni.

Kezdjük már az alapokkal! Világháború és szuperkatona-fejlesztés. Itt ugyan nem az amerikaiak, hanem a franciák ügyködnek és tömeggyártásban, de különben annyira idézi az Amerika Kapitányt, amennyire csak lehet. Még egyenruhája is van a katonáknak, amivel megkülönböztetik az osztagot. A németek ebben is ármánykodnak és van ellenosztag, meg bevetésekre járnak. De úgy van megírva, mintha a Marvel felvizezett és buta verziója.

Van ugyan összeesküvés, meg annak a kérdésköre, hogy mennyire etikus, amit a katonákkal tesznek. Ők messze nem olyan önkéntesek, mint Steve volt és a családjukkal sem tarthatják a kapcsolatot. Meg is lesz a böjtje, mert Gabriel DNS-e extrémebben reagál a szerre, ami miatt a gyereke is célpont lesz. De még ezzel együtt sem tudott igazán izgalmas lenni. A jobb szálakat és drámákat is olyan szárazon tálalja, hogy az ember egész egyszerűen unja.

A látvány sem kárpótol. Sőt. Nem egyszer éreztem úgy, hogy jobban tetszene, ha csak hallgatnám és nem nézném. Mert egyszerűn igénytelennek éreztem. Elég csak az egyenruhákra ránézni... De akármelyik akciójelenetet is ki lehetne venni, nem köt le. Alapból a háborús jelenetek nem adnak el nekem egy filmet, de ez a szokottnál is jobban untatott.

Még csak a színészeket, szereplőket se tudom vállon veregetni. Egyszerűek és visszatérve a kosztümökre, ezekben a maszkokban nem is látni a színészt alatta. Legalábbis minimálisan együtt kellett volna érezni velük, Gabriel küzd a családjáért, miközben a felesége nem hisz a halálhírében és nyomozni kezd. Mindketten harcosok, szimpatikusak és mégis... Nem érdekelt különösebben mi lesz velük.

Nagyon nyitott is. Éppen csak elkezdték a történetet, az átfedéseket és vége is az egésznek. Mondhatni, mindent nyitva hagytak és senki, semmi nincs nyugvóponton.

Nem mondhatnám, hogy túl lett reklámozva ez a film. Pedig az HBO azt nem szokta rosszul csinálni, de valahogy a Lillian Hall eltűnt. Fogadunk, hogy az eredeti szereposztással jobban megtolták volna? Lillian ugyanis eredetileg Meryl Streep lett volna.

De ezen kár is merengeni. Sőt, igazság szerint én még szerettem is a szereposztást. Streep az utóbbi években mondhatni a csapból is folyt. Jessica Lange ellenben karakteres, elismert, de azért nem az a sztárszint, mint Streep. Nekem különben a horror szerepei maradtak meg leginkább a fejemben, hozzákötöttem már az AHS évadokhoz, de viszálykodott is egy más sorozatban. A lényeg, hogy most egy egészen más arcát mutathatja meg.

Mire emlékeztetett? Az első, ami eszembe jutott Annette Bening és az ő csodálatos Júliája. Ok, főleg a színpad, a korosztály okán. Lange karaktere éppen olyan sztárszínésznő, csak neki nem a korral kell szembenéznie, hanem egy betegséggel. De, ahogy alakítják a darabot, ahogy majd a végére minden összefog és a bukásból nagy siker lesz, az nagyon idézte azt a bizonyos filmet. A másik, Julianne Moore és a Megmaradt Alice-nak, a betegség miatt. Lillian is mindent, trükkjei lesznek és a hangulatban is érzek hasonlóságot. Határozottan jó filmekre emlékeztet, de nem zavaróan és szépen összeáll belőle ez a történet.

Lange különben kifejezetten jó a szerepben, erre akartam kilyukadni. Mondjuk, én helyenként így is érzem benne a félelmetességet, de az előzmények alapján mindegy is mit játszik, nekem az a színezet meg fog maradni. De nem ő az egyetlen, aki nagyon odatette magát a szerepére. Kathy Bates agyon-vissza van dicsérve Lillian ápolója és barátnője, Edith megformálásáért. Nekem tetszett Jesse Williams is, aki ebben a szerepben ki mert lépni a szokásos szerepeiből. Itt nem a mosolya és a szeme adja el - még egy szemüveget is rányomtak, mert a szemei a színész védjegye. De szépen összehozta így is, több van benne egy szép mosolynál.

A történet meg az a színfalak mögötti történet, ami a személyes dráma nélkül is érdekes lenne nekem. Egy színdarabot, Csehovot visznek a Broodwayre. A főszereplő egy sztárszínésznő. A pluszt meg az adja, hogy Lillian most ébred rá arra, mennyire rossz állapotban van és az Alzheimer egyre erőszakosabban jelentkezik. A film meg tudja fogni azt is, ahogy a mit sem sejtő stáb próbál alkalmazkodni, meg azt is, ahogy Lillian kis csapata összefog és a nőt próbálják színpadon tartani, még egy nagy szerepet adni neki.

Érdekes az is, hogy mi a valóság és mi Lillian hallucinációja. Én pl. majdnem végig azt hittem, hogy a szomszédja, akit Pierce Brosnan játszott, valójában nincs is, csak a nő képzeli el. Azt nem találtam el, pedig mennyire jó lett volna szellembarátnak is...

Dráma, a színészeknek kell eladni és el is adják. Kevés helyszín, kevés jelmez, de így is ki van töltve és a személyiségek, a játszmák simán nézették velem végig. Nem kellett több vagy mozgalmasabb, annyira erőteljes tudott az lenni, amikor Lillian szembenéz azzal, mi van mögötte, mi van még előtte és jön a megbánás is, meg a küzdelem is az utolsó percig.

Megjegyzem hamar, hogy nem teljesen igaz történet után, de van valóság alap mögötte. Ettől is érdekes tud lenni.

Tényleg nem értem, miért nem kapott nagyobb figyelmet és reklámot. Pont olyasmi, amit jól lehetne mindenféle díjra jelöltetni. Szerették a kritikusok, nagyon dicsérik a színészeket benne, és csak azért szúrtam ki, mert mániásan a szereposztás szerint nézek filmet és megakadt a szemem a Bates - Lange pároson.

Ilyen se volt még.

Annyira behavazódtunk, hogy áramunk sincs. Még kb. 10 percet bír a laptopom, úgyhogy az áram visszatértéig szünet... Majd jelentkezem, ahogy tudok.

Egy újabb szeletét tárja fel a holocaust rétegeinek a Terezin című film. Nem Auschwitz, nem a legmélyebb emberi megaláztatás, de így sem lesz sokkal szebb a kép.

Terezin az a tábor volt, ahol a vöröskereszt körülnézhetett, ahol nem az embertelenség legmélyére lökték a zsidókat. Hozzáteszem, hogy az itteni világ is véget ért és már előre le kell szögezni, hogy a látszólagos könnyebbségtől nem lett kicsit sem boldogabb a történet vagy az emberek sorsa. A végén kiírják, hogy a bemutatott emberek közül mennyien kerültek ki onnan élve. A többiek átkerültek más táborokba, végeztek velük. Szóval, ez csak egy másféle pokoljárás.

Itt még reménykednek a szereplők. Túl akarnak élni, illetve annyi méltósággal élni, amennyit csak képesek megtartani maguknak. Mivel itt kifejezetten sok volt a művész, ebben az irányban kezdenek el próbálkozni. Megszervezik a zenekart, énekeseket találnak, mindenki beletesz valamit a közösbe. Mert ez a film elsősorban arról akart mesélni, hogy az alkotó emberek még a halál torkában is a művészetüknek éltek. Amíg éltek, kitartottak, az azért is lehetett, mert a zenéjükből erőt tudtak meríteni.

A legérdekesebb jelenetek ezért is azok, amikor a nácik és a zsidók a zene kapcsán egy körbe kerülnek. A tiszt, akiből annyit néz ki az ember, hogy mindenért mogorva, morog és aki nem tetszik neki, agyonlövi - az egyik zenésszel játszat, tényleg képzett zenész-e. Azonnal fel is ismeri a darabot, és a legkedvesebb megmozdulása az egész történetben, amikor engedi tovább Antoniót. Azt komolyan sajnálom is, hogy azt nem mutatták meg, amikor jöttek a vendégek és kiállhatott eléjük a zenekar. Mert már a darab kiválasztása is szimbólikus: zenében akarták elmondani, amit kimondani nem lehetett. Verdi Requiemje volt, amivel készültek. De a film hirtelen ugrik a bemutató előtt, nem is értettem, hogy értünk oda, hogy már menekülnek a nácik és jött a felirat, mennyire vesztek oda a bemutatott zenészek közül.

Nagy mi lett volna, ha - ez a generáció és ezek a művészek nem vesznek oda. Felvetik ezt is, de ezt nem lehet tudni. Ezért inkább azt éreztem benne fontosnak, hogy a túléléshez, a lélek életben tartásához ez kellett. A menedék, az alkotó munka. Mert ahogy menet közben is vesztik el a tagokat, kikészülnek, ez marad a tartóoszlop.

A film közben egyfajta szerelmes film is. Az olasz Antonio Prágában lett zenész, a zenekar egy más tagjával esett szerelembe. Amikor Martina nem volt hajlandó elhagyni Prágát, vele maradt. Amikor a zsidóknak gettóba kellett menni, a vőlegénye vele ment. Az ő történetük a keret, de nagyon gyorsan kinövi a film. A zenészek és a zene története ez a film a halál árnyékában járva.

Ismert színész nincs benne, de igazából központi szereplőt vagy történetet is nehezebb benne találni. Ok, Antonio. Kvázi ő a főszereplő. De a zenekar tagjai, a tábor felelőse, meg van osztva köztük a fókusz. El is veszni benne néha, ki kicsoda és milyen hangszeren játszik vagy énekel.

Megjegyzem, ezzel még kis humort is lehetett beletenni. Amikor basszust keresnek, és kiderül, hogy a kéményseprő korábban operaénekes volt... ahogy kiderül.

Érdekes volt, elmesélt egy más és mégis ismerős történet. De átütő erő, dráma vagy léleksimogatás, az nem sikerült benne. Így egynek elmegy, de a téma miatt, maga a film nem éppen élmény.