Minden napra egy film

Minden napra egy film

The Card Counter

2022. augusztus 15. - BBerni86

Két dolog volt, ami bevonzott az előzetes után. Az egyik a szereposztás, bírom Oscar Isaac munkásságát. A másik, a kártyás vonal. Van bajnokság, szerencsejáték nem annyira a szerencsére bízva. Aztán megnéztem a filmet és most fogom a fejem.the_card_counter.jpg

Mert ez sokkal inkább dráma, háborús trauma film, mint sport vagy más. William veterán, és olyan traumát cipel, ami szinte elmebaj. Nem véletlenül alakított ki magának rutinokat, és vannak olyan szokásai, mint a hotelszobák teljes lefedése lepedőkkel. Cirk nem volt katona, de az apja igen, és másodkézből élte meg, mit tett a sereg a saját embereivel. Mindent vissza lehet vezetni addig, hogy a rendszer rossz és a kisemberek szenvednek. Látjuk azt, mit kellett tenniük, milyen szenvedést éltek túl és ez milyen problémákat okozott. Látjuk, hogy hagyta őket maga a rendszer cserben, és kaptak még több szenvedést, míg mások, a hatalom emberei élik vígan az életüket és gazdagodnak minden trauma nélkül.

De mellette egyéb szálak is haladnak. William szeret láthatatlan lenni, nem feltűnni és biztonságban élni tovább. De az életébe lép Cirk a maga őrült bosszútervével, és William őt akarja megmenteni. Ez a végső vezeklése. Ezért nevez a pókerbajnokságra, és ezért nézzük, ahogy menetel a bajnoki cím felé, Közben kártyajátékosként is megismerjük: hogyan számol, és inkább matematika számára a szerencsejáték, nem simán hazárdjáték. Közben La Lindával, a pénzemberrel összekötő egykori játékossal is egyre közelebbi viszonyba kerül.

Így van sport, van mentor – tanítvány viszony, van szerelmi szál és van road movie is. Csendes, nyugodt film, ami a sorsfordító csapást is olyan halkan viszi be, hogy elsőre nem is hittem, hogy ilyen könnyeden a feje tetejére tud állni minden. De tudott.

Megvan a maga stílusa, ahogy így csendesen mond el nagyon komoly tartalmakat. Bűnről, vezeklésről, kisiklott életekről. Nem tolja a háborút a képünkbe, de sok-sok sérült emberen keresztül mutatja, hogy milyen következmények vannak. Hogy mindenki sérül – ha konkrétan a filmet nézem, itt egykori vallatótiszteket látunk, akkor szenvedést okoztak másoknak. De ők maguk is kikészültek, és nagy nehézségek árán tudnak csak valamiképpen funkcionálni. Van, akinek ez sem sikerült, mint Cirk apja, aki bántalmazó férj és apa lett, majd öngyilkos is lett.

Elméletben tudom mindezt értékelni, és van benne több minden, amin el lehet gondolkodni. Mint a főszereplőnk neve: William Tell. Tell Vilmos. Tulajdonképpen ez a Will is fel fog lázadni a rendszer ellen, de hogy sikert ér-e el a végére? Nem hiszem.

A szereposztás is pazar. A négy kiemelt szereplő mind sikeres színész. Oscar Isaac nagyon oda is pakolta a játékát. Olyan erős a jelenléte, hogy halványodik mellette mindenki. Tiffany Haddish meglepően bájos és nőies tud mellette lenni. Tye Sheridan szerintem színésznek lényegesen gyengébb náluk, de az elveszett és kallódó majdnem tinit azért hozta. Willem Dafoe pedig meglepetés volt – nem is ismertem fel. A stáblistán ütött meg, hogy ő kit játszott.

Látványvilágra is ki van számolva, és hangsúlyosan vannak elhelyezve a kizökkentő jeleneteket. Ahogy a sivár haladást megtöri egy-egy emlék, vagy amikor nyakig véresen a végére kijön a szobából William.

Elméletben tehát sok jót tudok mondani erről a filmről. Van tartama és mondanivalója, korrekten megvalósították és Isaac nagyot játszik benne. Mégis, én nagyon nem szerettem nézni. Nem egyszer lassúnak, unalmasnak is éreztem, és tényleg csak Isaac játéka miatt tartottam ki vele végig, a történet nem tudott lekötni. Így azért szemöldökfelvonással díjazom az olyan kritikát, melyek szerint ez az év egyik legjobb filmje. Hát… nálam nem.

Hétvégi sorozatnézés

Motherland, Resident Alien és Five Days at Memorial

A Motherland: Fort Salem (s03e08) esetében egyszerűen nincs olyan, ami új lenne és el tudnám mondani. Ugyanazt látom benne részről részre:

1: van cselekménye, sok minden történik, de a nagy egész alig halad valamerre. Megint csatáztak kicsit, megint keresték az első dalt. De egyedül az vezet előre, hogy a végén feladták magukat, bár nem tudom, azzal mire mennek.

2: a látvány minimális. A szokott trükköket mutatták be, a múlt idők boszorkányának fagyasztós mágiájával kiegészülve. Sajnálatos, hogy az a szál hiába játszódott a múltban, másik földrészen, mégis el lett intézve egy motherland308.jpgbarlanggal, ami bárhol lehetne. A részben is a szokott helyszíneken kergetőztek: a bázison, a rezervátum erdejében.

3: a cselekményt folyton kamaszos és romantikus szálakkal hígítják. Most éppen Scylla és Raelle jegyezte el egymást. Felesleges, nem vezet sehova, de mindig bele kell valami ilyesmit erőltetni. (Különben fura is, ahogy a családot kezelik ebben a sorozatban. Adil is feldobta már Abigailnek, hogy alapítsanak családot, bár ott esküvőről nem esett szó, csak gyerekekről.)

A játékidő fogy, és egyre kevésbé hiszem, hogy normálisan sikerül zárni. Annak is mi értelme, hogy eddig az Első Dal keresése az egyik fő szálnak tűnt, most meg könnyen lemondanak róla?

Lassan már vigasznak fogom fel, hogy vége, és nem kell erőlködniük vele.

 

A héten folytatódott a Resident Alien (s02e09) is, bár csak alapozó résznek éreztem. Kicsit átvettük, mi történt legutóbb és elkezdték felállítani a szereplőket.residenta209.jpg

A rendőrök kicsit harcoltak, ki nyomozzon az újabb gyilkossági ügyben. Természetesen többen belefolytak: a polgármester, mert nem akart még egy gyilkosságot a városában. Harry, mert el akarja végezni a bonclást, hogy meghamisíthassa az eredményeket. A kis trükkök elvitték a rész jelentős részét, mellette meg Astra lelkiismereti nyűgjei hozták a lelkizést.

A nagyobb vonal, hogy van itt egy másik faj is és el akarják foglalni a bolygót, még nem került elő. Harry előkerítené az újszülött ufót, hogy az üzenetből többet is megtudjon, de még nem volt rá ideje. A kormányügynökök szervezkednek, meg a másik ufó emberei is, de még egyikük sem lépett mozgásban.

Van viszont orrvérzésig jobb és rosszabb humor: az, hogy Harry pszichológust játszik, noha teljesen hidegen hagyja a többiek baja, már láttuk. Az meg olyan fárasztó, ahogy a helyi különcök szerencsétlenkednek. A csúcs a recepciós lány volt, aki simán beült fürdeni a jakuzzi, ahol előtte ő találta meg a hullát és a szagokra is csak vállat vont.

Még egy-egy pillanata van, és az űrlény mássága még el tudja adni, de azért érdekel, hova fogunk még kilyukadni.

 

A Black Bird után egy másik fajsúlyos darabbal jelentkezett a héten az Apple. Ez a Five Days at Memorial (s01e01-03), amely a Katrina idején mutatja meg, mi történt a kórházban. Már az alap látványos: mérik fel a vihar fivedays1.jpgpusztítását, és a kórházban találnak egy lezárt szobát, ahol kb. 40 holttest hever. A túlélők pedig elmesélik a történetet.

Így egy kettős narrációt kapunk: a Katrina idején megvannak a kiemelt szereplők, akikkel átéljük az eseményeket. Később meg halljuk az interjúk részleteit, nem feltétlenül a kiemelt szereplők kapnak ott szót. Arra még kíváncsi leszek, hogy mennyire terelgetnek minket a kérdésekkel, amelyek ott elhangzanak. Feltűnően sokat kérdezik például, hogy dr. Pou mikor milyen állapotban volt.

A látvány erős, és nagyon igyekeznek visszaadni, hogy milyen áldatlan állapotok uralkodtak azokban a napokban. Külső felvételek, a kórház szintjein a helyzet. Katasztrófafilmhez illő látvány.

A casting is a jól bevált receptet követi. Tele van ismerős színészekkel, és az egyik főszerepet a mozisztár Vera Farmiga kapta. Ő az a bizonyos Pou doktornő, akiről sokat kérdezgetnek a jelen idősíkjában. A dráma nagyon megy neki – a 3. részben az a lefagyás és érzelmi sokk, ami az arcán volt. De az egész karakterben érzek valami fáradtságot: már ahogy a nyitó nap megjelenik és dolgozni akar, valahogy azt láttam rajta, hogy fáradt. Ez pedig fokozódik. Cherry Jones a vészhelyzeti időkben a vezető, és szintén szépen hozza a váltásokat. Ahogy a falak mögött bizonytalan, össze tud omlani, de amikor intézkedni kell, ha maga sem tudja hogyan, de összekapja magát és teszi a dolgát, vezet. Különben is a kiemelt szereplőket, személyzetet és betegeket előszeretettel osztották olyan színészekre, akik egy-egy sorozat miatt ismerősek lehetnek, ha nem is ugrik be a nevük.

Drámaként már most van súlya, de azért a cselekményt lassúnak érzem. 3 részt adtak le, és az utolsó végére érünk el oda, hogy megvan az első halott. 2 nap alatt még lesz 3 tucatnyi? Jelenleg inkább karakterközpontúnak érzem, és a helyzet drámája a lassabb tempó miatt annyira még nem jött ki.

A Black Bird nekem jobban tetszett, de azért érdekel, itt mire tudnak még jutni. A java ezek után jön majd.

Út a díjesőig

Nagyon közel van ahhoz, hogy simán művészfilmnek nevezzem. Hivatalosan ugyan komédia, de milyen elvont lélek nevetgél ezen a filmen? Az is sokat mondónak tűnik, hogy fesztiválfilmként futott karriert, ha sok díjat nem is nyert.ut_a_dijesoig.jpg

A történet röviden annyi, hogy egy milliomos örök emléket akar a nevének. Azt találja ki, egy nagyon jó és sikeres filmet készíttet el: legjobb rendezővel, legjobb színészekkel, nagyon erős anyagból. Meg is vesznek egy díjnyertes regényt, és leszervezik az utóbbi idők egyik felkapott, egyedi hangú rendezőjét és két színészt, akik a maguk zsánerében a legnagyobbak: a komoly színpadi színészt és tanárt, meg a mozisztárt. Mi meg azt nézhetjük végig, ahogy a forgatás előtt próbálnak.

Kissé film a filmben is, hiszen ha a kész alkotást nem is látjuk, a kulcsjeleneteket előttünk eljátsszák, és az elején Penelope Cruz össze is foglalja, mi a regény története, amiből forgatnak. Eleve meta, de még egy lapáttal rá is tesznek. A film és a valóság egyes elemei összecsengenek, amitől mondhatni a film és a valóság keveredni kezd. Elég csak arra gondolni, ahogy a filmben a testvérek vetélkednek, az életben a színészek teszik azt. Még a végjáték is majdnem az, ami a filmen történik.

Művészfilmes a minimalista eszközeitől is. Kevés helyszín és még kevesebb színész. Ugyan ilyen-olyan mellékszereplő és statiszta közben felbukkan, de ez három ember története: a két színészé és a rendezőé. A jellemükből csak egy kis darabkát láthatunk, az is a szakmájukhoz kapcsolódik. Látszik az is, hogy hol tartanak a karrierjükben – Iván alakjában benne van, hogy magát tartja a legjobbnak, és lenézi a kommersz alkotások népszerű színészeit. Felixet se tartja sokra, aki különben sok tekintetben hozza is, amit a filmsztárokról rosszat lehet mondani: hangulatember, visszaél a hatalmával, imádja magát és nagy nőfaló is.

Mivel ennyire a színészekre épül, elég erős a szereposztás is. Penelope Cruz a leszbikus rendezőnő, Antonio Banderas a filmcsillag és Oscar Martínez a komoly színész – tanár. A dinamika megvan, és az átélés is. Azon jót szórakoztam, hogy a három színész milyen pillantásokat bír egymásra vetni a cselekménynek megfelelően. Cruz vitte nálam a prímet, de talán övé a legextrémebb szerep is – és nem csak a lángoló hajkorona miatt.

Egyszerre tart görbe tükröt is a filmkészítés elé, meg mutatja mégiscsak azt, hogy a maguk módján varázslatot hoznak létre. Tele van olyan színészbarát jelenettel, ahol egyik percről a másikra kell váltani és játszani, több mindent meg tudnak mutatni magukból, a színészi mesterségből. Az talán komédia elem, ahogy a rendezőnő vezeti őket és néha nem is érteni, mit és miért csináltat. Pl. egy szimpla, egyszerű mondatot elmondat millió meg egyszer, hogy átérezze a köszönést is a karakter. Akadnak extrém ötletek is, mint amikor egy fellógatott, hatalmas szikla alatt kell próbálni – a végén meg közli, hogy igazából nem voltak veszélyben, csak papírmasé volt a szikla.

Némileg meglepett, hogy mennyire jó kritikái vannak. A hivatásosaktól nem, de hogy a közönség is szerette. Azt még kutatom, miért. Lehet, hogy másnak jobban átjött a humora – vagy a színészek ennyire el tudták adni? Most inkább az utóbbira szavaznék.

I am Groot

1. évad

Ha Baby Groot, azonnal rá tudom vágni, hogy cuki. Baby Yoda mellett az egyik legaranyosabb CGI lény volt az utóbbi években.groot.jpg

Most itt a saját sorozata, ami csak 5 rövid rész, de egy ekkora cukiság kinek ne tetszene? Így aztán pofonnal ér fel, hogy az édes kinézet milyen jellemet takar. Azt kell mondanom, volt, hogy csak leesett állal néztem az aktuális rész végén, hogy mi van? Azt még mindig emésztem, amikor azt a mókusszerű lényt (Madárfélének is láttam már leírva, de amit Groot leborotvál, inkább bunda, mint toll. Lehet, hogy űrlényekre nem kellene a földi biológiát rányomnom.) leborotválta és szerzett magának sálat. Kis édes álnokság? Kb.

Ez a csattanó, ez rendszeresen megvan. Tartunk egy irányba, jön valami helyzet és Groot húz egy olyat, hogy a fal adja a másikat. Rendben, egymás után nézve a részeket már számítottam rá, hogy újfent valami hasonló megoldás fog érkezni, de akkor is.

Különálló kis epizódok ezek, amelyeket nem is sikerült mindig belőni, mikor van. Az elsőre feltételezném, hogy Baby Groot születése, de utána? Pl. a bolygón, ahol azt a szőrme sálat begyűjti. Az utolsó kettő, ami a Galaxis őrzői korszakban játszódnak, ami beazonosítható. Pláne, hogy az utolsóban feltűnik más Őrző is. Hozzátéve, hogy megmarad a sorozat animáltnak, így pl. csak egy zuhanyzó árnyalak a nem CGI szereplő.

A látvány különben remek. Egyszerűen szépek ezek a részek. Kidolgozott, látványos, és nem kell nagyban gondolkodni. Az is nagyon ötletes tud lenni, ahogy Groot egy kő alatt rovarfélékre bukkan és méregetik egymást, meg kapcsolatba kerülnek.

A részekből 1 van, amit vagy szinkronnal kell nézni, vagy nem árt egy kis angol. Az I am Groot elhangzik többször, többen is, de kétlem, hogy az nagy nyelvtudást igényelne, pláne, hogy Groot szókincse ennyiből áll. A végén azonban Rocket is mondja a magáét, ráadásul Bradley Cooper bevállalta a szinkront itt is – de, amit ki akartam belőle hozni, hogy ezt leszámítva bárki bármelyik nyelven fogyaszthatja a sorozatot.

Jók a kritikái, tényleg kis helyesek és álnok hangulatúak, nekem tetszettek. Kicsit a Pixar rövidfilmeket juttatta eszembe, csak Galaxis őrzői stílusban.

Master

Egyszer olvastam egy kifejezést, amit sajnálok, hogy nem jut eszembe, mert illene erre a filmre is. Rasszista gyilokpornó? Passz. De a lényeg az, hogy minden arra megy itt vissza, hogy a rasszizmus nagyon is él még és a master.jpgfeketéknek rossz. Mivel a zsáner misztikus horror, még ölik is őket.

Pedig kísértettörténetnek indul. Jasmine egyetemre megy, és pont abba a szobába kerül, ahol korábban egy tanuló öngyilkos lesz. Van is egy városi legenda a boszorkányról, aki innen választ áldozatot és a szemeszter végére végez a kiszemelt lánnyal. Gyűlnek a gyanús jelek, mintha a boszorkány is feltűnne és megvannak a lány kamasz gondjai is: pl. a szobatársa, Amelia komolyan megharagszik rá, amikor egy bulin a neki tetsző fiú Jasmine-t csókolja meg.

De egyre inkább elmegyünk abba az irányba, hogy mennyiféle rasszista viselkedés van még mindig. Jasmine eleve egy kisebbség tagja, a 8 fekete diák egyike az egyetemen. A feketék takarítanak itt, nem tanulnak vagy tanítanak. A boszorkány áldozatai is a fekete lányok. Amikor kidöntenek valamit, Jasmine-tól várják, hogy takarítson fel utánuk. Ahogy a rendelt ételt is a lánynak kell fizetnie, noha gazdagok – mégsem adnak egy dollárt sem. Közben meg előadják, hogy mennyire nem rasszisták. Pl. az egyik órán A skarlát betűt elemzik, és bele van erőszakolva, hogy miképpen ábrázolja a rasszizmust a regényt. Jasmine, aki az egyedüli fekete az osztályban, nem is érti, hogy hogyan. Ez a regény nem arról szól – még őt nézik idiótának és kap rossz jegyet. Miért nem írt arról, hogy milyen rossz a regény világában az indiánoknak?

A másik főszereplő, a címbeli mester, Gail szála eleve erre épül. Az elején büszke arra, hogy ő lehet az első fekete, aki az egyetemen kollégium vezető lehet. Tele van tervekkel és ötletekkel. Aztán rá kell jönnie, hogy nem az eredményeinek szól a kinevezés, hanem a bőrszínének. Ő a házi néger: nézzétek, milyen elfogadók vagyunk, nálunk az egyik vezető egy fekete nő! És egyre több mindennel szembesül. Pl. a legjobb barátnőjéről (Liv) kiderül, hogy fehérnek született, csak félvérnek hazudja magát és felvett egy afroamerikai identitást, nagy raszta hajjal meg egyéb sztereotípiákkal, és így sikeres. Pl. ő tanítja a fekete kultúrát és identitást az egyetemen. Pofont kap akkor is, amikor arra bíztatja Jasmine-t, hogy tartson ki. Annyira kevesen vannak feketék, akinek sikerül bejutni, ki kell bírnia és később könnyebb lesz. A nagy rábeszélés után nem sokkal Jasmine öngyilkos lesz, és ezzel végleg lerombolja Gail megmaradt hitét, aki el is menekül. Mert soha, semmi nem változik meg nekik, csak jobban elrejtik külsőségek mögé az előítéleteket.

A végére már el is veszik a misztikus szál. Abszolút belecsúszik a fekete gyilokpornóba.

Az egyetemen játszódik, tantermekben, szobákban, udvaron. Annyira változatos tud lenni így is, hogy nem éreztem bezárva magam. Különben sem egy nagy költségvetésű film, de nem is volt mire költeni. Ha valóban szellem kísértene, akkor lett volna abban az irányban lehetőség, de a végére komolyan ott tartottam, hogy itt legfeljebb a rasszizmus kísért és nem boszorkány.

Regina Hall az egyetlen nagyobb név a stáblistán, és azt ő szépen hozza is, ahogy a büszke nő megtörik és hitét veszti. Csak sajnos annyira egysíkú a film, hogy az torzítja az üzenetet. Semmiben nem szeretem, amikor ennyire egyoldalú az ábrázolás. Ez a femináci filmekkel is a legfőbb bajom. Ez meg ugyanazt csinálja, csak a rasszizmussal.

Vegyesek a kritikái. A nézőknek jobban tetszett, mint a kritikusoknak. Én az utóbbiak véleményével értek egyet, nekem sem tetszett.

Hét eleji sorozatnézés Crichton és Coben nyomdokain

Westworld, Stay Close

Mit is jósoltam? Hogy eljutunk a Torony ostromáig? Hát, valami ilyesmit kaptunk a Westworld (s04e07) aktuális részében.

Ahogy lenni szokott: látványos, az akció hibátlan. Ugyan nagyobb volumenű támadásra számítottam, de így is rendben volt. A Bernard – Maeve duó működött, és megvoltak a maguk pillanatai.

A más, kisebb részek azonban jobban le tudtak kötni. Most már nagyon érdekel, hogy Christina szálának mi a megoldása. A kapu nyitása ad pár lehetőséget, és már egy másik idő- és síkváltás sem lepne meg, majd kiderül. Már hittem azt, hogy értem az egészben ennek a történetnek is a szerepét, de ezt most felrúgták.westworld407.jpg

William, a Fekete Kalapos mindig is a kedvenc karaktereim között volt, és Ed Harris most is szépen hozta a figurát. Megkapta a maga nagyjelenetét, és nem véletlen, hogy vizuálisan mennyire ki van emelve, ahogy Fekete Kalaposként vonul. Mégis, hiányérzet is maradt bennem.

De ezt az egészre el tudnám mondani: valami nagyobbat vártam. Néhány szálat lezárnak, fontos szereplőket vesztünk el túl egyszerűen. Igen, a külsőségek és a szereplők eladják most is, de a történet kapcsán már fogom kissé a fejem.

A zárás még visszavan – szokás szerint gondolom, a Torony ostromával megkaptuk a nagy akciót, legközelebb inkább szálakat zárnak és új irányt jelölnek. Majd kiderül.

 

stay_close2_1.jpegA Stay Close (s01e05-08) pedig a végére is hozta azt, amit a sorozat első fele.

Amit érdemes kiemelni, hogy mennyire gyors volt a tempó. Folyamatosan történtek az események, és a jelenben is, a múltban is egyre csak derültek ki a titkok. Valóban több szál volt, amelyek véletlenszerűen összekeveredtek. Talán 3 ügy kapcsolódott össze, amelyet az emberek kötöttek össze. Bár Cassie/Megan egy ponton azt gondolta, minden miatta és a múltja miatt történt, ez nem volt igaz. Az egyik szál volt csak az övé, a másik kettő teljesen más történet.

Korrekten le is forgatták. Sok helyszín, szépen elrendezett környezet. Az erdei jelenetek kifejezetten tetszett, hangulatos lett pl. a kőkör is.

De sokat adtak neki a színészei is. Mivel legutóbb már emelgettem ki őket, most nem fogom. De sokuknak szépen rajzolt íve volt, amit a színészek át is adtak. A kedvencem ilyen tekintetben Ray volt, akit láttunk szenvedni, teljesen szétesni és össze is szedni magát a végére.

A plusz poén meg a végén… Ahogy mondani szokás, adtam volna egy fillért, hogy megtudjam, mit gondolt Megan, amikor neki egyedül összeállhatott az utolsó történet is a fejében. Mert ő volt az egyetlen, akinek mindenki elmondta, amit tudott.

Még az összes Netflix – Coben sorozatot nem láttam, de amiket igen, azok közül ez a jobbak között van. A sztori, a színészek, a kivitel miatt is.

A jég ellen

Rendben, olvastam már, hogy a szánhúzó kutyák a sarki felfedezőknél nagyon is munkakutyák voltak és nem kedvencek. Olvastam azt is, hogy szolgáltak húsként is. Ennek ellenére pofon tudott csapni a film.a_jeg_ellen.jpg

Én kb. azon a szinten voltam, mint a film fiatalabb hőse, Iver. Ő kötődött a vezérkutyájához, és Björn nem csak a munkakutyája volt. Beszélgetett vele, simogatta, a barátja volt. Vagyis, a fiatalemberrel tudtam bánkódni, amikor megcsúszott a szán és az a szerencsétlen kutya a szakadékban végezte. Aztán jött a többi esemény, és már kezdtem azt gondolni, hogy Björn járt jól. Amikor nem tudtak vadat lőni a kutyáknak? Nyomorult Iver kellett, hogy fejbe lője az egyik kutyát, aki csak állt ott és várt türelmesen, fogalma sem volt, mi jön. Majd neki kellett feldarabolni is, megetetni a többi kutyával. A végére már ő és Ejnar is kutyamájat ettek. Nem véresen mutatja ezt a film, de így is borzolta az idegeim. Hiába olvastam már erről. Hiába mondják el a többiek előre Ivernek is, hogy ezek a kutyák nem a barátai, ne szeresse meg őket. Az meg rátett egy lapáttal, hogy fogalmam sincs, mi lett az utolsó életben maradt kutyákkal. Az egyik percben még szánnal mennek és pár kutyával, a következőben már Ejnar a szánt darabolja és égeti, mert gyalogolnak és csak a legszükségesebbeket viszik. De mi lett a kutyákkal? Talán jobb is, hogy nem tudtam meg.

És igen, a film sokkal többről szól, mint a szánhúzó kutyákról. Egy dán expedíciót követünk nyomon, akik egy korábban eltűnt expedíció nyomait kutatják. Grönlandot térképezték fel, de nem jutottak haza. Viszont, Ejnar és a társa megtalálták a nyomot, hol hagyták a kutatási eredményeket. Azért kell visszamenni, és az új fiú, Iver az egyetlen, aki vállalkozik az útra Ejnar mellett, aki közismerten megszállott. Átkelnek a jégmezőn, és arra érnek vissza, hogy otthagyták őket. Túl kell élniük kettesben a jégen – nem csak hónapokig, évekig. Közben meg látjuk, hogy Ejnar jó barátja hogyan küzd azért, hogy valaki menjen vissza értük.

Van sokféle kaland: támad rájuk jegesmedve, küzdenek betegséggel és esnek bele a tengerbe is. Kitöltik a játékidőt, pedig nem egy rövidke filmről van szó. Az mondjuk egy ponton már unalmas, ahogy a dán társaság vezetője mindig kifogással él, hogy már halottak, nem érdemes odaküldeni senkit – a végén bezzeg előadja, hogy ő végig hitt abban, hogy élnek és hazajutnak… persze. Ha nem Charles Dance játssza, szerintem negyed ennyit lett volna képernyőn.

Ha már színészek. A húzónév Nikolaj Coster-Waldau, aki nagyon korrekten hozza Ejnar alakját. A megszállottságát, a mogorva felszín alatt a mélyebben érző embert. Joe Cole a nagyobb meglepetés, a kezdeti ellenszenvem ellenére hozta a jófiút, aki majd a kapitányát átsegíti mindenen. Jó, rendben. Én már akkor szimpatizálni kezdtem vele, amikor még a hajón arról szónokolt, hogy mennyire jó kutya Björn. Igen, kutyás vagyok, nem titok.

Elég vegyesek a kritikái különben, de ugyanilyen százalékokkal láttam már sokkal rosszabb filmeket is. Ez el akar mondani valamit, történelmi alapjai vannak, jó színészei és amit egy ilyen filmben látványként el tudok képzelni, benne van. Mint a medve, akivel most Nikolaj és nem Leo birkózik.

A félelem kórháza

1. évad

Az első részek után még sok volt a kérdőjel, amit már írtam is korábban. Aztán elkezdtem átlátni, mi is ez a sorozat és mit tud nyújtani.a_felelem_korhaza2.jpg

Az első fontos megjegyzés, hogy ez nem kórházas sorozat. Csak ott játszódik, de messze nem egy Vészhelyzet, The Good Doctor vagy éppen The Resident, amit már emlegetettem Hook doktor kapcsán. A főszereplők orvosok és a kórházi személyzet tagjai. Jönnek betegek és közben műtenek is, de ez mind mellékes.

Amiről ez a sorozat szól, hogy a kórház meg van szállva. Az egyik legfontosabb szereplő az idős nő lesz, aki az első részben felveteti magát a kórházban és sorra meggyőzi a személyzetet, hogy segíteniük kell a kórházban kísértő kislányon. Természetfeletti események zajlanak, és ezeket nyomozzák, illetve a kislány történetét keresik, hogy a végére tudjanak segíteni neki.

Ha végig nézek a részeken, olyan történetek jutnak eszembe, mint a helyi lelkészé, akit keresztre feszítettek az utcasarkon, aztán csodák kezdtek történni a kórház körül, mint pl. a vakuló mindenes látásának megjavulása, a végére meg a feltámadás is eljött.  Vagy a rasszista rendőr, akit megérint az isteni fény, és Paul lesz az új neve, egy modern Pál apostolként. De van itt egy hulla, akinek heccből levágják a fejét és elkeverik, amit a fej nélküli test az évad nagyjában keres.

Hangulatilag nagyon vegyes az egész. Néha közel van a horrorhoz és az egész egy természetfeletti elemekkel dolgozó thriller. Ugyanakkor van benne szituációs és fekete humor. Egyes pontokon már szürreális – a rendszeresen megszólaló kutyák különben brutálisak. Van egy, akinek a gazdája leesik a tetőről és be kell vinni a kórházba. A kutya néz a mentő után: most ki fog megetetni?

Több minden paródiába hajlik. Hook és Christine kapcsolata vagy, ahogy Hook lenn él a kórház alagsorában. (A nő meg odaköltözött hozzá? Mert egy ponton kb. úgy néz ki.) Ahogy Stegman kocsiját mindig éri valami – lefestik, lehányják, feliratot tesznek rá, szétszedik. Ahogy az igazgató egyetlen kérdéssel foglalkozik: milyen kitűzőt a_felelem_korhaza3.jpghordjanak az alkalmazottak?

Durva, hogy Stephen King adaptálta Lars von Trier filmjét és tette át egy más közegbe. Ez a szürreális – humoros környezet, közel Derryhez. (Tudjátok, ott él Krajcáros bohóc, aki gyerekeket eszik.) De millió meg egyszer elhangzik, hogy valamit egy King-regényhez hasonlítanak, vagy egyes szereplők tőle olvasnak valamit. Ezt a rendező találhatta poénnak?

A szereplőket nagyon könnyen jóknak és rosszaknak lehet besorolni. Minden síkon van ez is, az is. A szellemek között van démoni doktor a segédjével, a valóságban meg egy egomániás doktor, aki simán egy kislány egészséges agyféltekéjét vágta ki a beteg helyett. A jók között van egy egyiptomi isten – ami poén, ha azt vesszük, hogy több rész is milyen keresztény mitológiával van átitatva. Azt különben nem értem, Anubisz miért egy hangyászként testesült meg. Mondjuk, sakálként is fura lett volna. Kvázi főszereplő Hook doktor, aki küzd a gonosz dokik ellen, összejön a kedves doktornővel és életeket ment, legyenek azok szellemek vagy élők.

Mai szemmel nagyon nem kiemelkedő a szereposztás, de nem tudom, a 2000-es évek elején mennyire ment a szekér ezeknek a színészeknek. Sorozatszerepeik akadnak, de még Andrew McCarthy se bír olyan filmográfiával, hogy már soroljuk is az alakításait.

Érdekesnek mondanám különben, ami annyit tesz most, hogy különös. Egyszer meg lehetett nézni, láttam ilyet is.

Hétvégi sorozatnézés

Black Bird, Motherland és Stay Close

A 6. résszel véget ért a Black Bird, vagyis a heti nézősök közül búcsúzom attól, ami eddig a nyáron legjobban tetszett. Jutott még esemény a végére is…

blackbird6.jpgKicsit olyan felemás élmény is volt a megoldás. Volt egy még egy nagy beszélgetés, ahogy Jimmy rávette Larry-t, hogy kimondjon dolgokat. A pszichés játszma, amit végig vívtak, elérte a tetőpontot. És attól tudott jó lenni, hogy hirtelen mindketten meglátták, mi a másik.

Jutott bőven drámai tetőpont a részre. Három jut kapásból eszembe: amikor Jimmy könyörög egy ceruzáért a magánzárkában, de nem adnak neki, és a kezét nézve eszébe jut, mit mondott neki Larry a testnedvekről. És neki rajzolnia kell…

A másik, amikor az FBI ügynök rákérdez Gary-től, hogy készen áll-e arra, hogy egész életében éberen vigyázza az öccsét.

A harmadik, amikor Jimmy már minden után repül, flörtölt a légikisasszonnyal, de ahogy kinéz az ablakon, megint csak Larry jut eszébe és amit ő mondott neki a tájról, térképekről. Abban annyira benne volt, hogy szabadult, új fejezet nyílt, de vannak sebek és benyomások, amiket visz magával tovább, ha tetszik, ha nem.

Tudom, nem először írom, de nagyon megérte profira hagyni, hogy megírja a sorozatot. Amit Dennis Lehane sikerszerzőként tud a krimikről, ebbe beletette. A fel- és levezetés, a pszichés játszma, ahogy mély emberi dráma bontakozik ki a börtönben, miközben a nyomozók odakint a bizonyíték nyomában járnak.

Nagyon eltalálták a szereposztást és mindenkinek volt legalább egy pillanata, ahol megmutathatta, mit tud. Egerton esetében látványos a börtön előtti és a börtön utáni Jimmy egymás mellett. Már ott különbség van, hogy tartják magukat. Paul Walter Hauser meg végig eljátszotta azzal, hogy ártalmatlan szerencsétlennek tűnik, de egyszer-egyszer villan benne valami, és a nézőt megcsapja, hogy egyszerűen nem akarna a közelében lenni, mert veszélyes. De az sem véletlen, hogy Gary végig pihentetve volt, és egy jóképű falusi bugrisnak tűnt, egészen addig, amíg szembe nem kell néznie az öccse dolgaival, és akkor neki is megvan a maga jelenete.

Talán csak azért maradt egy kis hiányérzetem, mert nem volt meg a nagy durranás. Kicsit olyan érzés, mint amikor AL Capone adócsalásért megy börtönbe: legyőzték, börtönbe kerül, de koránt sem fizet meg mindenért, amit elkövetett.

Vagyis: nagyon jól megírt, jó szereposztású, pszicho-thriller elemekkel átszőtt krimi volt ez, én tudom ajánlani.

 

A végéhez közeledik a Motherland: Fort Salem (s03e07) is, de még mindig úgy érzem, hogy egyszerre túl gyors is, meg nagyon időhúzó is.

motherland307.jpgA rezervátum lerohanásakor a lányok kicsit harcolhatnak, és visszatér Raelle. Ezzel az egész részt körbe is írtam. Egy más sokat látott helyszínen kicsit rohangásznak, meg olyan varázslatokat használnak, amiket láttunk már párszor. Az arclopás a sláger, gondolom, azt a legegyszerűbb megcsinálni. Kicsit a másik színész játssza, és kész is.

Újfent ki van hangsúlyozva, hogy Alder gyűjti az Első Dal részeit. Hogy még kényelmesebb legyen a dolog, a múltba kell majd érte menni, vagyis Tally egy kis gyakorlás után majd összeszedheti neki a dallamot és ki lehet rakni a pontot. Nem mondhatnám, hogy ez így túl izgalmasnak hangzik.

Ezt se gondoltam volna, de tényleg azt kezdem már várni, hogy zárjanak le mindent, és ne szenvedjenek azzal, még mit és hogyan tegyenek bele. Van is ötlet, nincs is.

Látványosabb se lett. Talán majd a legvége?

 

Végül, megnéztem a Stay Close (s01e01-04) első felét.

Ami egyszerre az erőssége és a gyengéje is, hogy nagyon Harlan Coben történet. Tipikusan azokból az elemekből építkezik, amelyek a szerző sajátosságai. Így ez egy új történet, de szinte végig úgy éreztem ebben a 4 részben,stay_close1.jpg hogy ezt már láttam.

Van egy nő, aki fut a múltja elől, de az most utoléri. Egy mostani eltűnés miatt elővesznek egy 17 évvel korábbit, amiben ő is érintett volt. A mostaniban meg a lánya. Véletlenek nincsenek? Itt ez a kitétel nem áll.

Másik szálon meg egy fotóst követünk, akinek eltűnt a barátnője, de még mindig nem tudta túltenni magát az eseten. Az élete mondhatni kisiklott, és most megint nyomozni kezd. Nem is tudom, hány Coben-történetben van ez mindig kicsit másképpen.

A részletek a sorozat részeiből folyamatosan kerülnek a helyükre, és valamiképpen minden összefügg. Szerencsétlenül ismétlődnek dolgok, és a hárítás során összekapcsolódnak, túl sok végzetes eseményt elindítva. Érdekes, a maga módján szomorú is, de annyira ismerős is.

A kivitelezére azonban nem lehet panasz. Jó stábot szedtek össze, és a Netflix visszatérőket alkalmazó stratégiája is működik. Cush Jumbo hasonló szerepet kapott, mint a másik sorozatában, ahol a fia halálát megbosszuló anya volt. A durva az, hogy a karakter régi énjét, a sztriptíztáncos Cassie-t is jól hozza, amit nehezebben gondoltam volna róla. Richard Armitage meg rutinnal is bír már Coben filmben, és nála is áll, hogy a Netflix hasonló karaktert adott neki, mint korábban.

De, a különc szereplők, akikre valószínűleg emlékezni fogok belőle. Harry, azzal a rémes figurával. Vagy a gyilkos páros, akik olyanok, mintha egy musical tini párja lennének és tánclépésben mennek lecsapni az áldozatra. Az különben még mozgatja az agyam, ők kinek dolgoznak és mi a céljuk. Valami, ami nem olyan tipikusan Coben, hálás is vagyok érte.

Sok helyszín, sok szereplő, mozgalmas és figyelni is kell, hogyan illeszkednek össze a darabkák. Jókat írnék róla, ha nem kísértene annyira, hogy túl sok az azonosság a különféle Coben-történetek között.

The Sandman

1. évad

Már nem egyszer megfogadtam, ha valami igen tetszik, alszom rá egyet, csak utána kezdek el róla írni. Mert rögtön a vége után el vagyok vakulva, és csak rajongok. Most azonban teszek egy kivételt, talán azért is, mert a Sandman volt az első képregény, amit olvastam. Most meg itt van belőle a sorozat és megint átélhettem, milyen, amikor Neil Gaiman világa beszippant.thesandman.jpg

Pedig előzetesen nagyon tartottam tőle. Tom Sturridge, mint Morpheus? Nem tudom, ki miben látta utoljára. Én az Irma Veepben, és egyáltalán nem győzött meg, hogy életre tud kelteni egy ennyire kultikus alakot. Ehhez képest már az első rész után tudtam, hogy nem lesznek itt bajok. Nem annyira Sturridge alakítása miatt, sokkal inkább a sminkesek munkája miatt. Létrejött egy olyan Sandman alak, ami friss és szexi, miközben megvan benne Álom hidegsége, talán a kegyetlensége szót is használhatom. Úgy tudták életre kelteni, hogy idézi az eredetit, miközben egy vonzó verzió is. A haját nézzük csak meg: idézi a képregényt, de azért nem olyan szénaboglya van a fején, ez sokkal… vonzóbb külalak. Azt is be lehet vallani, hogy Sandman nem éppen az érzelmi hullámzásokról híres, végig érzek benne egy rideg céltudatosságot, és azt Sturridge hozta is.

A történetet nem fogom órákig dicsérni, inkább azt írom helyette, hogy két történetszálat követtek le a képregényből. Az egyik Sandman visszatérése és a hatalmi eszközeinek visszaszerzése, a másik a Vortex története. Színes, érdekes, izgalmas, fantáziadús. Jó történetek, ahogy már képregényként is azok voltak. Két nagy kedvencem is bekerült az évadba: amikor Álom a Pokolba ment a maszkját visszaszerezni, és amikor egy nap Halállal tartott és a testvére munkáját figyelte meg. Sok Halál ábrázolást láttam, olvastam már, de Gaiman Halála az egyik kedvencem, és a lényegét visszaadták úgy is, hogy a külcsínéből igazából a nyaklánca az, amit megtartottak.

Tele van ez a sorozat színes alakokkal és ötletekkel. Ahogy Vágyat is életre keltették… a végén is az a cicajelmez, amiben Álom előtt parádézott. A Pokol Kastélya. A Sorozatfüggők kongresszusa. (Ők pedig nem a Netflixet nézik, hanem Hasfelmetsző Jack örökségét viszik tovább. Sorozat-gyilkos Függők, értitek.)

Sokféle humor van benne, a sötétebb fajta is. Káin és Ábel, akik máig a megöllek – feltámadok – újra megöllek körben mozognak, miközben Ábel arról álmodik, hogy jó testvérek lehetnek, akik békében élnek egymással? Aki képes megköszönni a fivérének, hogy nem mély sírba ásta el? A sorozatgyilkos kongresszus szekciói. Matthew, a varjú első beszólásai? Tudom sorolgatni még egy ideig. Ha minden részbe nem is jutott belőle, nagyon sokba akadt.

Látszik, hogy ez kultikus anyag és igyekeztek is úgy hozzányúlni, hogy a keménymag se akadjon ki. A Pokol és Lucifer Morningstar megoldásuk külön ki is emelném, már csak azért is, mert ebből a történetből nőtt ki Tom Ellis Lucifer-sorozata. Itt nem játszotta el a Pokol urát, helyette érkezett a Trónok harcából Gwendoline Christie. Ha lesz 2. évad, remélem lesz, akkor ő saját és nem Gaiman-folytatást fog kapni, mert itt háborúra készül és nem Los Angelesbe megy, ahogy Gaiman megírta a Poklot hátrahagyva.

Nagyon jól néz ki a sorozat, átível korokon és világokon. Drága lehetett, de ez látszik is rajta. A szereposztás és a látványvilág sem lett spórolós. Csak pár példa fentieken túl: a sorozatgyilkos rémálom Boyd Holbrook. Stephen Fry is beugrott egy álombeli tájat eljátszani, akinek emberalakja is volt. Jenna Coleman női John – Johanna – Constantine. Charles Dance ejti fogságba álmot. Mark Hamill meg egy olyan álomlény, akinek tökfeje van.

A sorozat utáni elvakultság egy ponton tört meg: meglepő, mennyire nyakon öntötték LMBTQ tartalommal az anyagot. A Korinthusi és Johanna Constantine meleg karakter lett, Vágy nagyon androgün, Rose is kapott egy drag queen új barátot és hasonlók. Talán, ha nem darálom a sorozatot, ennyire nem szúr szemet, így viszont úgy éreztem, minden részre jut valami ilyen tartalom is.

A lényeg azonban az, jól szórakoztam és kedvet kaptam elővenni a képregényeimet, hogy visszanézzem ott is ezeket a történeteket.

süti beállítások módosítása
Mobil