• Párhuzamos anyák - spanyol/francia dráma
• A professzor és az őrült - ír/francia/izlandi/amerikai/mexikói/belga/brit/hongkongi életrajzi történelmi dráma

Nem rég olvastam a regényt, amiből A professzor és az őrült készült. Most roppantul érdekel is, hogy lehet azt filmre vinni. Olvasva érdekes volt, hogyan készült el az Oxford szótár, de hogy filmen milyen lesz? Az biztos, nem a színészeken múlik. Sean Penn a prof, Mel Gibson az őrült.

Beépülős, mozgalmi törekvéses, árulós.

Az 1960-as években egy fiatal autótolvaj igyekszik megélni Chicago városában. Rájön arra, hogy mit jelent, ha megvillant egy FBI jelvényt. Hatalmat. Így nem a kocsikat töri fel, hanem eljátssza, hogy az autó lopott és elviszik bizonyítékként. Ám egy alkalommal lebukik és letartóztatják. A jelvénnyel való visszaélés a súlyos bűnt, azért éveket kellene leülnie. A valódi FBI ügynök Roy Mitchell azonban meglátja a lehetőséget a fiatalemberben. Okos, merész és érzi az iroda hatalmát. Alkut ajánl neki: beépül a Fekete Párducok közé, szállítja az információkat a vezetőjükről, Fred Hamptonról és cserébe meg lesznek bocsátva bűnei, még pénzt is kap. Bill felismeri, hogy sofőrként kerül leggyorsabban Fred közelébe, így kap egy autót. Egyre közelebb van a belső körhöz, egyre jobban átérzi, miért és hogyan harcolnak. Ám bármit is ad, az FBI-nak semmi nem elég. Miközben Bill az ügy híve, egyben az árulója is.

Amikor már a cím se semmi. Minden lényeges infó benne van: Júdás, vagyis főszereplőnk nem is kicsit árulást fog elkövetni. Tudjuk, mi lett Jézus, vagyis a Messiás számára az árulás következménye. Halál. Itt ott van az is, hogy Fekete, vagyis, rasszok kérdése is képbe kerül. Meg is van minden, ami a film cselekménye részletek nélkül. Bár azért nagyon erős ez a metafora, értem, de akkor is…

A történet jól lavíroz a két főszereplő között. Az indulásnál Billt ismerjük meg, akinek nincsenek különösebb tervei vagy kilátása, csak a megélhetéséért lop. Lebukik és nem meggyőződésből lesz informátor. Az a szabadjegye a börtönből. Egyszerű személyiség, nagyon önző és a tartótisztje jól ráérez arra, hogy a barátjaként kezeli. Hazaviszi, kedves vele, együttműködővé teszi. Érdekes is, hogy mennyire változik meg a dinamika, amikor már Bill Frank mellé áll lélekben – mivel önző alak, elsősorban magára gondol, és amikor Mitchell zsarolja a szabadságával, lengeti előtte a pénzt, kiad mindent. Ettől olyan szomorú, amikor a végén bevágják az interjúját, amiben hangsúlyozza, hogy ő harcolt az ügyért – mert tette azt is, csak éppen ugyanannyit dolgozott ellene is.

Majd Frank fokozatosan átveszi a főszerepet. Látjuk a magánéletét, a politikai szerepvállalását, ahogy a bandák között is keresi az egyensúlyt. Egy jó ember portréja, aki még csak erőszakos sem volt. Ő nem menekül – az arra gyűjtött pénzt simán odaadja, hogy inkább rendelőt üzemeltessenek belőle. Ezért ez az a pont, ami nem teljesen volt világos nekem a filmből. Végig a békére törekedett, nem voltak terrorista kirohanások – akkor miért volt annyi fegyverük is? Volt pár jelenet, amit ezért nem értettem. Amikor a rendőrök betörnek és nagy tűzpárbaj lesz. A végén is, azt kell Billnek lerajzolni, hol vannak a fegyverek és a raktár. Most akkor mennyire is volt békés Frank és a mozgalom?

Merengtem azon is, hogy miért került ennyire rá a célkereszt. A feketék jogaiért vívott harc dühítette a kormányt, vagy a beszédekbe beleépített szocialista eszmék? Ez pont az a kor, amikor nagyon üldözték a kommunistákat az Államokban. Vagy a kettő kombinációja? Ami biztos, hogy nagyon durva, amikor kiadják a halálos parancsot. Jesse Plemons a Friday Night Lights óta nem szimpatikus nekem, de azt nagyon elkapta, amikor meghallja a parancsot, és azért ezen még ő is fennakad, de gyorsan rendezen a vonásait és visszavált engedelmes ügynökbe.

Van korhangulat, vannak szimpatikus karakterek és jó a szereposztás is. Nekem már csak azért is érdekes volt, mert újdonság is volt, amit elmeséltek. Martin Luther Kinggel kimerül, amit erről középiskolában tanultunk.

Júdás és a Fekete Messiás – 5/4 két film az egyben: a mozgalomé és a vezetőjüké, de az FBI informátoré is, aki belekeveredett mindenbe.

Sorozatgyilkos utáni hajszás, bizonyítékot gyűjtő, hazatérő.

Steve Wilkins a munkájának élő rendőr. Londonban lett főnyomozó, amikor felmérte, mennyit vesztett a karrierje miatt: a családját. A házassága szétesett, de a gyerekeivel való kapcsolatát még szeretné megmenteni. Feladja az állását, hazaköltözik Pembrokeshire-be, és igyekszik jobb kapcsolatot kialakítani a kamasz fiával. Ám a hírekben felfigyel egy újra elővett esetre: évekkel korábban egy párt meggyilkoltak a sétájukon, máig nincs meg a tettes és a sajtó megint elővette az esetet. Wilkins felfigyel pár hasonlóságra egy másik gyilkossági ügyből, melyen a Londonba költözése előtt dolgozott. Átnézi a bizonyítékokat és megvan az elmélete: a gyilkosságok és 5 fiatal elleni támadás és erőszak egy ember műve lehetett. John Cooper mindhárom esetben gyanúsított volt, de nem találtak ellene semmit. Egy más ügyért került börtönbe, és hamarosan tárgyalják a szabadlábra helyezését. Wilkins meggyőződése, hogy Cooper sorozatgyilkos és nem szabad kiengedni. Nyomozati keretet kap és a technika fejlődésének hála egy esélyt, hogy mindent rábizonyítsanak Cooperre.

Ahogy emlegetem, már filmsztároknak is divat sorozatban szerepet vállalni. Főleg limitált sorozatokban, rövid évaddal és nem folytatásra készülve. Luke Evans nem először vállalt szerepet sorozatban, nem is utoljára. De akkor nézzük is, mit kínál ez a krimi!

Ami más benne, hogy már mindennel tisztában vagyunk. Wilkins nyomozó tudja ki tette, és el sem kell kapnia, mert már börtönben ül a gyanúsítottja. A tét az, hogy ott is maradjon és elítéljék a történtekért, hogy a családok és az áldozatai megkaphassák a lezárást.

Így egészen más után nyomoznak – a bizonyítékokat kell most előkeresni és előkészíteni úgy, hogy az ügyészség be tudja nyújtani a vádat. Itt is minden rendelkezésre, bent van a raktárban. Az esetek régen történtek, sokat fejlődött a tudomány és most lehet DNS-t vagy egyéb nyomokat keresni. Csak éppen ezek drága vizsgálatok, ezért kell a nyomozóknak kiválasztania azokat a tárgyakat, amelyeket érdemes bevizsgáltatni.

Itt jön az érdekes rész: mert nem elég a sima logika és megfigyelés, mintha tűt keresnének a szénakazalban. Így Wilkins meghallgatja Coopert és a személyt ismeri ki. Pl. hogy amikor valamiért sarokba szorítva érzi magát, előszeretettel hárít minden felelősséget a fiára. Nem én voltam, nem is hordtam kesztyűt, a fiam szokott! A fiam azt mondja, nem voltam otthon és nincs alibim? De hiszen ő volt az, aki nem volt otthon és mindent rám akar kenni! Az ilyen kis megfigyelésekből, elszólásokból rakják ki, mi lehet terhelő.

Így vezetnek lassan el a tárgyalásig, ahol be is mutatják, hogy állnak össze a megtalált részek. Az is tetszett, hogy kihangsúlyozzák, nem csak a DNS. Fontosak a szövetszálak, az átvitt nyomok. A végén ki is hangsúlyozzák: ha valaki megszegi a törvényt, nem tud nem nyomokat hagyni, és ezek előbb-utóbb elvezetnek hozzájuk.

Így ez egy olyan film, ami a törvényszéki tudományok fontosságát hangsúlyozza ki. Mellette ugyan eljátszanak azzal, ahogy Wilkins próbál a fia mellett lenni, és az apjának lenni, de ezek nagyon elvesznek az egyéb részek mellett.

Nagyon egy ember show-ja is, nem véletlenül Evans Wilkins nyomozó. Minden nála ér össze, és messze ő van legtöbbet a képernyőn. Túl sok színt nem kellett beletennie: a lelkiismeretes nyomozó, aki a munka miatt akaratlanul is hanyagolja a családot, de próbál változni.

Lineáris, egyszerű, de olyan szempontból érdekes, hogy mennyivel bonyolultabb a törvényszéki munka, mint egy átlagos CSI-epizódban.

A Pembrokeshire-i gyilkosságok – 5/3,5 Luke Evans és a történet igaz történet alapján volta érdekessé teszi, de igazság szerint nagyon egyszerű az egész: keresd a bizonyítékot!

Sportolói karrierre készülő, teniszes, családos.

Richard Williams egész életében azt hallotta, hogy ő egy semmit érő fekete. Így tervet készít: Brandy-vel vállalnak még két gyereket, és a kislányokat kezdetektől a sportra nevelik. A teniszt választják, ahol nem jellemző, hogy fekete játékos profin játszana. A szülők keményen dolgoznak, mellette beleássák magukat a sportba és keményen képzik a lányokat. Vallásosnak nevelik őket, szerénynek és jó tanulónak is kell lenniük. Serena és Venus is úgy nő fel, hogy tudják, mennyire tehetségesek és hisznek is abban, hogy el fogják érni az álmukat. A terv kész, már csak végig kell követniük a pontokat. Sampras és McEnroe edzőjét sikerül megkörnyékezni, aki Venus edzését meg is kezdi, és benevezi az ifjúsági bajnokságra. Ám Richard nem akarja itt kiégetni a lányait. Rick Macci veszi át mindkettőt, de Richard kiköti, csak profiként engedi őket játszani, addig nincs versenyzés. Végig a lányai mellett áll, ha meg is kell vívniuk pár harcot, mikor és hogyan játsszanak.

Február 8-án jelentik be, kik lesznek esélyesek 2022-ban Oscar-díjra. Már nincs messze. Érdeklődve is várom a filmeket és a neveket. A Richard király ugyanis nagyon sok tekintetben olyan film, aminek oda várom a nevét.

Egyrészt, nagyon sok fesztiválra vitték, nagyon sok nevezést kapott több neves díjra is és volt, amit meg is tudott nyerni. Globe, a legjobb dráma nem ez lett ugyan, de Will Smith megkapta a legjobb főszereplőnek járó elismerést Benedict Cumberbatch előtt. (A legjobb dráma viszont a Netflix és Cumberbatch filmje lett.)

Másrészt, nagyon olyan téma, ami jól eladható. Egy nagy amerikai sikertörténet, amikor a kis senkinek van egy nagy álma és megcsinálják. Igaz történet alapján. Mert ki ne ismerné Venus és Serena Williams nevét? Az én családomban az öcsém a teniszrajongó, de azért ez a két név még nekem is megvan. (Kinek nem?)

Korrekt film lett, és nagyon sok minden benne van. Fontosnak érzem, hogy nem dokumentumfilm, nem az események tökéletes rekonstrukciója, hanem annak szórakoztató filmmé átalakítása. Nem éreztem úgy közben, hogy csak felmondják az életrajzok kötelező pontjait. Tud lenni izgalmas sportfilm és emberi dráma is.

Íve van, ahogy a lányok karrierje alakul az apa személyével együtt. Még azt is sikerült megfogni, mennyire kettős személyiség Richard Williams. Miközben mindent megtett a lányaiért, munkált benne nem kis kisebbrendűségi érzés. Néha ő tűnt a világ legjobb apjának, máskor egyszerűen rossz volt nézni, ahogy viselkedett a családdal, vagy éppen az edzővel.

Azt is hozzá kell tenni, hogy az sem semmi, amit kihagytak a filmből. Egyetlen jelenetben utalnak arra, hogy Richard már volt családos ember, és nem Serena és Venus az első gyerekei. (Különben nekem nem derült ki, hogy az idősebb lányok nem édestestvérei a teniszező kettősnek. A legidősebbet is teljesen a lányaként kezelte Richard a filmen, annak is nevezte benne. Ám mindkét félnek ez volt a második házassága – az első három lány Brandy első házasságából született.) Azért azon meglepődtem, hogy az első házasságból született 5(!) gyerekét hagyta teljesen hátra Richard, a filmen csak egy fiúra utalnak, és hogy nem ő az egyetlen, akit elhagyott.

Mivel a Williams nővérek egy olyan sportágban tartoznak a legnagyobbak közé, amely úgymond fehér sport, elkerülhetetlen, hogy téma legyen a rasszizmus is. Ez megint olyasmi, ami azért túl volt tolva a filmben, bár karakterjellemző is, Richard miért és hogyan áll a kérdéshez. Még teljesen elfogadó és őt segítő környezetben is elő tudott jönni azzal, hogy feketeként nem érdemel kevesebbet vagy rosszabbat, mint egy fehér. Mélyen meghatározza, hogy az ostoba néger skatulyát szét akarja törni, és miközben a lányok életét elrendezi, ezzel azért azt is megmutatja, hogy mennyivel több, mint amit kinéztek belőle.

Will Smith sem véletlenül kapja a jelöléseket és a díjakat. Nagyon eltalálta a szerepe színeit, és uralja a történetet. Azért, Aunjanue Ellis alakítását is ki kell emelni, Brandy szerepében. Smith karaktere azért is lehet olyan vibráló, azért lehet annyira összetett, mert ott van mellette a nő stabil sziklaként. Ellenpontoz, kiegyenlít és Ellis nagyon szerethető anyaképet hoz. (Feleségként már ennyire nem példaértékű, túl alávetettnek éreztem. Utal is rá, hogy a vallása miatt engedelmes és jó feleség igyekszik lenni, még ha olyankor is támogatnia kell, vagy segítenie a férjét, amikor a saját véleménye más.)

Az bárkinek inspiráló lehet, ahogy küzdenek az álmukért, ahogy nagyon hisznek és megdolgoznak a célért. Működik sportfilmként is, a lányok nem egy mérkőzését, edzését megmutatják. A rassz kérdést egy ponton azért sokaltam, de különben jó film.

Richard király – 5/4 szépített verzió és nem életrajzi film, de van inspiráló erő benne és a Williams testvérek indulásáról izgalmas képet fest, Will Smith is emlékezetes.

Új szigetet felfedező, kísérletes, állatokat mentő.

A kis csapat sikeresen kihajózott és elindulnak lakott szigetek felé, a dinoszauruszoktól távol. Nem is örülnek, amikor rábukkannak egy a hajóra feljutott kis dinóra, vagy amikor a hajót üldözőbe veszi és felfalná egy másik dinó. Nagy szerencséjükre egy közeli szigetre még eljutnak. Elindulnak más embereket keresni, de valami egészen mást találnak. Egy élő kardfogú tigrist. Majd feltűnnek a T-rexek is. Yaz különösen nehezen viseli, hogy most sem sikerült: újabb rémálomba csöppentek. Itt azonban nem egyedül kell boldogulniuk: Itt kutatja a dinoszauruszok viselkedését dr. Mae Turner, aki segíteni is hazajuttatni a gyerekeket. Csak éppen közben rájönnek, hogy a nő alkalmazóját nagyon nem állatbarát indokok vezetik, és egy véres szórakozást kínáló telepet hozna létre. Az állatok védelmében maradnak, és a doktornővel egyesítve erőiket felveszik a harcot Kash-sel és robotjaival.

Pedig már komolyan arra készültem, hogy a legközelebbi Jurassic World, amiről írok, az a következő film lesz. Nincs olyan szerencsém. Megint tolták a bemutatót, most éppen 2022 nyarára. Így aztán a krétakori tábor sem ment el nyugdíjba, hanem kaptunk még egy évadot – de könnyen lehet belőle kettő, vagy több is.

Egész normálisan és hihetően sikerült folytatni a sorozatot, és azért is jár a pont, hogy nem ugyanarra a szigetre kerültek vissza a gyerekek. Így változatosabb és másabb tudott lenni ez az évad, új ellenfelekkel és célokkal.

Jól eljátszanak azzal, ahogy folyamatosan derül ki, kinek mi az igazi célja és mit akar Kash vagy éppen a főnöke. Meglepően jópofa gonosz lett ez a figura – eléggé komikus, de megvan a maga démoni oldala. A B.R.A.D. kutyát idéző robotok is jól ki lettek találva. Játékosan festenek, de van egy ijesztő oldaluk is, amikor belelendülnek a harcba. (Ok, az némileg levon az értékükből, hogy volt olyan példány, amit a gyerekek szét tudtak verni. Egy harci robottól többet várna az ember – B.R.A.D.-X ezt majd orvosolja is.)

A háttérben álló főgonosz személye meglepetésnek lett szánva, csavarnak. Tudom, gyerekeknek készült, így nem lett volna szabad azt várni, hogy meglepődjem. Nem is sikerült. Még előbb is mondtam, mint Kenji, ki érkezett meg a végére. Ahhoz kiváló, hogy egy horoggal átvigyen az ötödik évadba, ha nem is tudom még elképzelni, hogy a leleplezés után mi adná a cselekmény vázát.

Ahogy eddig is, most is bőven van humor és kaland a történetben. Sok mindenbe belevágnak – vannak harcok, nagy hajszák, beépülés az ellenséghez és sok más is. Egy-egy rész nem is hosszú, de mindig kitaláltak valamit, ami feldobta az adott epizódot.

A karakterek már nem fejlődnek, viszont hoztak egy nagyon kezdetleges szerelmi szálat Kenji és Brooklynn között. Nekem nem hiányzott, de ezzel valami másféle humort és bájt próbáltak bevinni a sorozatba.

Ami pedig továbbra is csodálatos a sorozatban, az a kivitelezés. A gyerekek külseje továbbra sem lopta be magát a szívembe, viszont minden más csodásan meg lett csinálva. Az állatok, a dinók, a tájak is mind szépek. A kicsi dinók között kifejezetten édesek is akadnak.

Azt most is el lehet mondani, amit nagyon sok állatos filmnél: nem az állat a gonosz. A T-rex sem az, csak egy ragadozó, amelyik követi az ösztönét, rosszindulat nélkül. Az ember viszont – profitorientált, önző, gyilkos és itt már a gonoszság is megjelenik.

Végül, nem marad más, csak a tippelés. Előbb lesz-e az ötödik évad, mint a következő film?

Jurassic World: Camp Cretaceous – 5/4 már erőltetett a sztori, de azért szórakoztat is. A látvány továbbra is eladja magában is.

Menekülős, szektával szembe szállós, túlélni próbáló.

A Covid jött, látott, mutálódott és győzött. Az emberek táborokba tömörülnek, mások elmenekültek vidékre és elzárkóznak, de egyre több a halott. Az anarchia pedig egyre növekszik – a következő lépés, hogy a városok kifosztói megindulnak a vidékre, hogy az ottani élelmiszert begyűjtsék. Aaron túlélte a vírust, egyedüliként felgyógyult a lázból. Közben látomásai voltak, és meggyőződése lett, ő a Halál kiválasztottja, aki arra rendeltetett, hogy megmentse a világot. Emberek gyűlnek köré, és hamarosan a módszert is kitalálják, amit követni akarnak: volt egy más táborban egyetlen túlélő, egy immunis. Aaron terve, hogy a nő gyerekeivel népesítse be újra a bolygót. Az embereivel Marley nyomába ered, akit FBI ügynök bátyja egy régi baráthoz igyekszik menekíteni, aki vidéken épített erődöt. Ám ahogy Marley sem az, aminek látszik, Ben sem az a verhetetlen harcos. Aaron pedig a nyomukban.

Van olyan, hogy egyszerűen nem értem meg, bizonyos színészek miért írnak alá ritka rossz filmekhez. Egyeseknek már annyira le vannak írva, és jól tudjuk, hogy ott tartanak, pénzért mindegy. A régi, komoly nagy sztároknak egy időben divat volt leégetni magukat valami pocsék komédiában – bár tudnám feledni, amikor Al Pacino kávét reklámozott egy Adam Sandler filmben. De még mindig vannak érthetetlen esetek.

Az immunis se értem, honnan szedte a stábot. Ok, Jonathan Rhys Meyers soha nem volt nagy név, de John Malkovich? Tőle azért többet várna az ember, mint egy szektavezért, akinek az egyetlen ambíciója, hogy megtermékenyíttesse a szerinte kiválasztott nőt. (Hol abban a logika, hogy egyetlen nő gyermekei képesek lennének megmenteni a civilizációt? Még egy falut se tudna lecserélni, nemhogy egy bolygót.)

Ha már színészek, egyszerűen nincs itt olyan szerep, amiből bármit is ki lehetne hozni. Aaron simán egy pszichopata megszállott, aki Snow elnök stílusában küldi a saját embereit is a halálba. Ben kap egy családi tragédiát, amit fel kellene dolgoznia, és valami csoda folytán menet közben sikerül neki. De hogy miképpen? Passz. Marley meg kimerül annyiban, hogy menekül, mert nem akar haláláig gyerekeket szülni. (Az különben nem derül ki, Aaron kit szánna az új nemzedék apjának.)

Eléggé buta a film, és annyi az ambíciója, hogy megmutassa, Ben hogyan küzd az életükért, amikor Aaron emberei körbeveszik a farmot és erővel akarják elvinni a nőt. De nem lett látványos az akció sem – lövöldöznek egymásra, meg néha verekednek kicsit, tévéfilmes stílusban. A legnagyobb látványelem talán az egyik fa megfigyelő torony felgyújtása – igen, éppen annyira sikerült látványosra, mint ahogy leírva hat. Sehogy.

Vagyis, nem szerettem a szereplőket, a történettel kifejezetten sok a bajom, és még a szemem sem lett elkényeztetve a látványvilággal. Végül, ami különösen borzolta az idegeim. Ahogy ez a film mai akar lenni.

Tipp?

Vettek egy nagyon tipikus katasztrófafilm alapot – a túlélők elrejtőznek vidéken, meg menekülttáborokba, és azt mondták, minden oka a Covid egy újabb variánsa. Lassan ez lesz a mesebeli farkas, amivel a gyerekeket ijesztgetik. (Meglepően sok a közös a világ túlélési stratégiájában e film, a Sétáló holtak, vagy akár az Anya kontra androidok borzalom megoldásaiban.)

Nagyon nem bírtam ezt a filmet, részemről a vacak jelzőt javaslom részére.

Az immunis – 5/1 pocsék, ahogy van. Béna történet, semmi látványos akció, pocsék fordulat. Nem értem, mit keres ebben John Malkovich?

Üzletkötést titkosan bonyolító, rablást és gyilkosságot nyomozó.

Agatha Christie a második világháború alatt nem is kicsit szorul meg anyagilag. A regényei továbbra is sikeresek, csak éppen az amerikaiak nem fizetik a jogdíjakat, az adóhatóság meg az asszony nyakán van, akinek sürgősen készpénzre van szüksége. Ahhoz fordul, ami soha nem hagyta cserben. Ír. Elkészül egy Poirot-regény, az utolsó. Azért hajlandóak annyit fizetni, ami megoldaná az írónő problémáit. Egy régi, bűnügyekben is érintett ismerőst felfogad testőrnek és egy éjszakai bárban készül a szerződést megkötni. A tárgyalást és a szerződést azonban megzavarja a légi riadó, egy rendőrnő mindenkit leterel a bár óvóhelyére. Sok idegen, kis helyen, köztük mindenféle alak. Hamarosan az egyik férfit meggyilkolják a saját késével és Agatha kéziratát elrabolják. Agatha kénytelen felfedni a személyazonosságát és rájönni, mi is folyik körötte.

Nem először kérdőjelezem meg, minek nézem ezeket az Agatha Christie filmeket. Minden egyes résszel egyre jobban utálom az egészet, és fogom a fejem, ezt mégis hogy gondolhatták a készítők. Az a csalfa, vak remény – annyira szeretem a regényeit, hogy mindig reménykedek, csak sikerül egy értelmes filmet is összehozni.

Most sem jött össze.

Az alaptörténet jobb szó híján borzalmas. Éppen zajlik az angol légi csata, Anglia hadban és vesztésre áll Németországgal szemben, és az adóhatóság fő prioritása, hogy Agatha Christie-t zaklassa? Persze. Az normálisan meg sincs indokolva, hogy mégis, milyen pénzt akarnak tőle. Hogy segítene azon az a készpénz, amit a kézirat eladásától remél. Azt sem értettem különben, hogy az ázsiai vevő mégis mit akar kezdeni a történettel. Panziói vannak, nem a könyvkiadásban érdekelt.

Amikor meg sorra rájövünk, hogy a bárban ki kicsoda igazából… Akad olyan is, aki nem hazudott magáról, de ők vannak kevesebben. Igen röhejes megoldások is akadnak: az egy dolog, hogy a férfiak a fronton, a nőknek több munkát el kellett látni, de nagyon kétlem még ilyen körülmények között is, hogy titkos ügynökként alkalmaztak volna nőket, mint egyfajta James Bondot. (Arra mit lehet mondani, hogy az volt az álcájuk, hogy turisták a légi támadás alatt álló Londonban? A katasztrófa turizmus jóval később jött divatba.) Mondjuk, a rendőr is nő volt. Azt is furcsának találtam, pláne, amikor olyan megjegyzés jött, hogy a jó rendőrök már a fronton vannak. Mintha a nőnek esélye lett volna a frontra kerülni a II. világháború idején. Legfeljebb ápolónőként.

A kivitel is olcsó. Két helyiséggel le is van tudva az egész film. A bár területe és az óvóhelye, ennyi. Mivel a film egyetlen éjszaka alatt játszódik, a kosztümökből is elég volt egy öltözet és annyi.

Nem adják el a színészek sem. A legtöbben kitöltenek egy klisét és más szerepük nincs is. Ahogy most visszanézem a szereposztást, még azzal is bajba vagyok, hogy rájöjjek, melyik nő volt a gazdag nemes barátnője és melyik a turistának álcázott ügynök. Ennél a megnevezésnél többet különben sem tudni róluk. A főszereplők sem jobbak. Igaz, annyira unalmasak és egyszerűek a karakterek, hogy nem is lehetett sokat várni.

Krimi, de olyan erőltetett befejezéssel, hogy rossz volt nézni. Pedig meg lehetett volna játszani a Fűrész végét, amit különben Agatha már korábban megírt a Tíz kicsi négerben. Tudjátok, amikor az egyik hulláról kiderül, hogy nem is halott, csak megjátszotta és ő van minden mögött.

Ahogy belegondolok, egy mondat volt benne, aminek azért beismerem az igazságát. Az utolsó Poirot-regénynél csak egy lenne értékesebb: az utolsó Agatha Christie.

Most marad a gyors memóriatörlés feladatként, erre a filmre emlékezni sem akarok.

Agatha és az éjféli gyilkosságok – 5/2 a történet erőltetett, a megoldás sem különben. Nem is lep meg, hogy AC örökösei elhatárolódnak tőle.

Sportos, versenyre készülő, hírnévvel szembenéző, botrányokat túlélő.

A Navarro címvédőként készülhet az újabb pompon bajnokságra. Mindenki nagyon lelkes, a lehető legtöbben visszatértek még egy versenyre: Gabi, Lexi és La’Darius is. Fiatal tehetség Morgan, aki a lehető legtöbb elemben igyekszik részt is venni. A program összeáll, soha ennyire gyorsan és hibátlanul nem ment a program. A szomszéd iskola is gőzerővel készül, felveszik Monica korábbi koreográfusát és igyekeznek ők is olyan minőségű műsort adni, mint a Navarro. Mielőtt azonban Daytona színpadán összemérhetnék a programjaikat, lecsap a COVID. Az egyetemi versenyeket sorra törlik. Nehéz mindent egy új évadban, a pandémiás intézkedések mellett újrakezdeni. A lediplomázott tanulók nem jöhetnek vissza, a vetélytársak erős új embereket szerveztek be, Monica a felkészülés első szakaszában a Dancing with the Stars versenyzéssel foglalkozott, és kitört a botrány Jerry Harris körül is.

A Cheer kapcsán mindig eszembe jut Kristen Dunst, amint azt magyarázza Eliza Dushku karakterének a Hajrá, csajok első részében, hogy a pompon lányok is sportolók és sokkal többet kell tenniük, mint mini szoknyácskákban táncikálni. Ez a dokumentumsorozat gond nélkül bizonyítja ezt: nem csak azzal, hogy több hajrá fiú/lány is komoly tornász múlttal rendelkezett, vagy éppen más sportokban is kiválóan teljesített.

Elég megnézni, miből épül fel egy program. Van benne nagyon komoly talajmunka, szaltók és emelések, dobások. Mellette összeállnak egy piramissá is, amit igyekeznek minél látványosabban és biztonságosabban megtenni. Mondjuk, nem tudom, mennyire érzi magát biztonságban, akit feldobnak a tetejére – azt sem irigylem jobban, aki a bolyban van és meg kell tartania a többieket.

Specializálódnak egyes elemekre: egyesek a talajon nagyon jók, vannak emelők és repülők többek között. (Magyarul nem tudom, van-e saját nevük, de pl. a flyer nem tudom mi más lenne, mint repülő.) Igen, mellette ott van a tánc is, mert el kell adni a műsort, amiben az emelések, ugrások, akrobatika és hasonlók adják a pontokat, de azt elő is kell adni. Különben érdekesnek találtam, hogy már nem elsősorban a lányok dolga, hogy rázzák magukat. A Navarro csapatában pl. a fiúk között van több olyan homoszexuális fiú is, aki adja a műsort, akik a leginkább riszálnak. A vetélytárs csapatban gondot is jelentett, hogy a hetero fiúk nem akartak táncolni, még csak mosolyogni se nagyon, mert attól tartottak, hogy akkor őket is melegnek nézik.

Különben a szexualitás itt nem téma. Semmit nem jelent, hogy valaki hetero- vagy homoszexuális, ilyen szempontból befogadó közösségnek tűntek. Ezért is robban akkorát, amikor Jerry-t két kamasz megvádolja szexuális bántalmazással. Egy egész részt annak szentelnek, hogy mi történt, hogyan reagáltak, mi lesz most. A sorok között benne van, hogy a szövetség mennyire nem veszi komolyan a visszaéléseket, noha ez egy olyan sport, ahol szélsőségesen nagy lehet az életkor különbség egy-egy csapat tagjai között, az istenként irányító edzőkről nem is beszélve. Úgy van benne a kritika, hogy inkább a Navarro csapattársak meglepődése, személyes fájdalma kapjon hangsúlyt. A felelősséget rátolják Jerry-re, nyilván ő volt a ragadozó, de azért bennem felmerült, hogy senki nem vette észre, miket művel? Vagy, amikor már megtörtént a feljelentés, a szövetség miért nem tett semmit és ült csak az ügyön? Az FBI-t kellett bevonni, hogy elinduljon valami.

De az, ahogy ezt a műsorba betették… Az egyik szemem sír, a másik, ha nem is nevet, de érti. Nem olyan téma ez, amit el kellene hallgatni, vagy úgy tenni, mintha nem lennének ilyen téren gondok a sportban. Csak éppen ez egy szórakoztató show, és nem éreztem, hogy aránya lett volna annak, ahogy foglalkoztak a témával. Egy részt szenteltek neki, aztán, mintha mi sem történt volna, mentek tovább előre. Olyan fura volt így.

Sem teljesen kritikát nem fogalmaznak meg, sem felmentést nem adnak. Ilyen volt az is, amikor Monica Aldama bekerült a tánschowba és hetekre másra hagyta a csapatot. Egyszerre akarták azt beletenni, hogy ő is ember és megélheti a saját lehetőségeit és álmait, miközben az is benne volt, hogy mennyire megnehezítette ezzel a csapat dolgát, és edzőként így rossz döntést hozott.

De különben most is megosztónak érzem, ahogy Monica alakját bemutatják. Egyrészt, ő a nagy edző, az anyapótlék a srácoknak, és ezt sokszor el is mondják. Megvannak az idézett egysorosai, az eredményei magukért beszélnek. De látni mégsem azt látjuk, hogy mit tesz, amiért ennyire tisztelik és szeretik. Persze, érthető – egy hajrá csapat esetében nem az lesz az izgalmas, hogy pl. hogyan korrepetálja őket matekból, vagy tart velük közös vacsorát, családi ebédet. Csak így meg fura, hogy visszatérő téma, mennyire családként kezeli őket, de ezt nem igazán látni. Jó, ne legyek igazságtalan, most már legalább volt pár ilyen jelenet, az első évadba nem próbálkoztak ezzel.

Fura az évad attól is, ahogy a Covid megtöri. Valahol érdekes, mit tett a sporttal a járvány, de ez is tárgyalva van, nem is. Sokat emlegetik, hogy milyen védőintézkedéseket kell tenni, de azt nem tudjuk meg, hogy konkrétan miket is. Menet közben egyre rájöttem: nincs nagy díjátadó, csak bemondják tévében az eredményt és ennyi.

A sport, a program összeállása, párhuzamosan a vetélytárs csapat készülése, ahogy az egyes sportolókat kiemelik és az életükbe is be lehet látni, ezek működtek. Különösen jót tett az évadnak, hogy már a versenyt is fel lehetett venni. Láttuk a bírókat, a versenyprogramokat – mennyivel jobb volt így, mint az első évadban a mobiltelefonos, mondhatni, kalózfelvétel…

Számomra fura évad volt, és a megrendezettsége is zavar kissé. Annyira szépen fel van építve annak az íve, hogy miért az lesz a bajnok a végén, aki, hogy nehéz elképzelni, hogy előre pont olyan anyagokat vettek fel, amelyek ezt majd így szépen kihozzák.

Tudom, valóságshow, nem úgy kell nézni, mint a valóságot. Show, megrendezett is. De attól még birizgálja az agyam, az ilyesmit mindig kicsit becsapásnak érzem. Most akkor a valódi eseményeket és történeteket mondják el, mennyi benne a megrendezett elem?

Piszkálgatom, megosztóbb, mint az első évad volt és már az újdonság varázsa sincs benne. De azért még le tudott kötni, és elnéztem, hogyan készül és versenyez a csapat.

Cheer – 5/4 a verseny és a másik csapat beemelése, a versenyekre bejutás dob rajta, de kellett ide ennyi megosztó téma?