Üzletkötést titkosan bonyolító, rablást és gyilkosságot nyomozó.

Agatha Christie a második világháború alatt nem is kicsit szorul meg anyagilag. A regényei továbbra is sikeresek, csak éppen az amerikaiak nem fizetik a jogdíjakat, az adóhatóság meg az asszony nyakán van, akinek sürgősen készpénzre van szüksége. Ahhoz fordul, ami soha nem hagyta cserben. Ír. Elkészül egy Poirot-regény, az utolsó. Azért hajlandóak annyit fizetni, ami megoldaná az írónő problémáit. Egy régi, bűnügyekben is érintett ismerőst felfogad testőrnek és egy éjszakai bárban készül a szerződést megkötni. A tárgyalást és a szerződést azonban megzavarja a légi riadó, egy rendőrnő mindenkit leterel a bár óvóhelyére. Sok idegen, kis helyen, köztük mindenféle alak. Hamarosan az egyik férfit meggyilkolják a saját késével és Agatha kéziratát elrabolják. Agatha kénytelen felfedni a személyazonosságát és rájönni, mi is folyik körötte.

Nem először kérdőjelezem meg, minek nézem ezeket az Agatha Christie filmeket. Minden egyes résszel egyre jobban utálom az egészet, és fogom a fejem, ezt mégis hogy gondolhatták a készítők. Az a csalfa, vak remény – annyira szeretem a regényeit, hogy mindig reménykedek, csak sikerül egy értelmes filmet is összehozni.

Most sem jött össze.

Az alaptörténet jobb szó híján borzalmas. Éppen zajlik az angol légi csata, Anglia hadban és vesztésre áll Németországgal szemben, és az adóhatóság fő prioritása, hogy Agatha Christie-t zaklassa? Persze. Az normálisan meg sincs indokolva, hogy mégis, milyen pénzt akarnak tőle. Hogy segítene azon az a készpénz, amit a kézirat eladásától remél. Azt sem értettem különben, hogy az ázsiai vevő mégis mit akar kezdeni a történettel. Panziói vannak, nem a könyvkiadásban érdekelt.

Amikor meg sorra rájövünk, hogy a bárban ki kicsoda igazából… Akad olyan is, aki nem hazudott magáról, de ők vannak kevesebben. Igen röhejes megoldások is akadnak: az egy dolog, hogy a férfiak a fronton, a nőknek több munkát el kellett látni, de nagyon kétlem még ilyen körülmények között is, hogy titkos ügynökként alkalmaztak volna nőket, mint egyfajta James Bondot. (Arra mit lehet mondani, hogy az volt az álcájuk, hogy turisták a légi támadás alatt álló Londonban? A katasztrófa turizmus jóval később jött divatba.) Mondjuk, a rendőr is nő volt. Azt is furcsának találtam, pláne, amikor olyan megjegyzés jött, hogy a jó rendőrök már a fronton vannak. Mintha a nőnek esélye lett volna a frontra kerülni a II. világháború idején. Legfeljebb ápolónőként.

A kivitel is olcsó. Két helyiséggel le is van tudva az egész film. A bár területe és az óvóhelye, ennyi. Mivel a film egyetlen éjszaka alatt játszódik, a kosztümökből is elég volt egy öltözet és annyi.

Nem adják el a színészek sem. A legtöbben kitöltenek egy klisét és más szerepük nincs is. Ahogy most visszanézem a szereposztást, még azzal is bajba vagyok, hogy rájöjjek, melyik nő volt a gazdag nemes barátnője és melyik a turistának álcázott ügynök. Ennél a megnevezésnél többet különben sem tudni róluk. A főszereplők sem jobbak. Igaz, annyira unalmasak és egyszerűek a karakterek, hogy nem is lehetett sokat várni.

Krimi, de olyan erőltetett befejezéssel, hogy rossz volt nézni. Pedig meg lehetett volna játszani a Fűrész végét, amit különben Agatha már korábban megírt a Tíz kicsi négerben. Tudjátok, amikor az egyik hulláról kiderül, hogy nem is halott, csak megjátszotta és ő van minden mögött.

Ahogy belegondolok, egy mondat volt benne, aminek azért beismerem az igazságát. Az utolsó Poirot-regénynél csak egy lenne értékesebb: az utolsó Agatha Christie.

Most marad a gyors memóriatörlés feladatként, erre a filmre emlékezni sem akarok.

Agatha és az éjféli gyilkosságok – 5/2 a történet erőltetett, a megoldás sem különben. Nem is lep meg, hogy AC örökösei elhatárolódnak tőle.